Programkereső

Téma: A nap vége

Spoiler
Redfield 2009 dec. 21. - 12:14:34
(14/34)
Bergman.
Válasz
Redfield 2009 dec. 21. - 12:12:58 Előzmény Newcastle United
(13/34)
Svéd szépség. :)
Berman ezen road movie-ja valahogy (soha nem gondoltam volna, hogy egy filmjérõl ilyet fogok mondani, de) élvezetes, néhol kifejezetten üdítõ, amellett, hogy a mélységet egy pillanatra sem hanyagolja. Abszolút remekmû.
Válasz
feketevipera 2009 febr. 24. - 20:22:41
(12/34)
Ha "filmpoétikailag" nézzük, ez Bergman egyik legszebb filmje, viszont az is igaz, hogy nem remekmû, de a "másodrangú" Bergman-filmek közül mindenféleképpen az élvonalban található. Sokféle hangulat, élmény, sokféle szín kavarog ebben a filmben: álmok, emlékek, vágyak. Nyilvánvalóan már csak azért sem szabad számon kérnünk Bergmantól, hogy tökéletes legyen ez a film, mert ez meglehetõsen korai alkotása, illetve mert alig ötvenévesen valószínûleg nem tudta teljesen beleélni magát egy hetvennyolc éves ember helyzetébe. Õ még nem érkezett el odáig, hogy számot vessen a saját életével, de szerintem a lehetõségekhez/körülményekhez képest meglehetõs pontossággal ábrázolja a múlt utáni vágyódást, a szorongást, a haláltól való félelmet, a magányt, a számvetést: egyszóval magát az életet.
Válasz
wenya 2008 okt. 26. - 07:56:34 Előzmény Tenebra Mors
(11/34)
Szeretem Bergman pszichoanalítikus felfogását. Itt az álmokkal kombinál, és tényleg nem a legjobb filmje (legalábbis nekem más filmjei sokkal jobban tetszettek, mégsem lettek ennyire díjazva, az valahol ízlés kérdése is), mindenesetre nagyon elgondolkodtató. Mit ér a tudás, ha nem tisztelik? Én úgy éreztem, hogy õ saját maga tudását sem tiszteli, és valahol ahogy visszatekint, mint embert érzi saját magát megbukva az élet vizsgáján. (Persze ez csak az én véleményem)
Elviselhetetlen a film? persze, nem pörög, nem is az a célja, úgy érzem, pontosan érzékelteti Bergman az élet elviselhetetlenségét ezzel a szinte balladisztikus dramaturgiával.
Na, és a NÕ. A nõ ereje, a nõ hatása a férfira. Bergman fantasztikus, nagyon sok filmjében átérzõdik az, ami ebben a filmben is, hogy mekkora hatást gyakorol a nõ az életre, a férfira. Ez valahol archetipikus is, úgy érzem, noha nem rajongok Jungért....:)
Válasz
9/10
Tenebra Mors 2008 máj. 14. - 20:54:50 9/10
(10/34)
Egyetértek a "többséggel": gyönyörû film, igaz, a késõbbi Bergman-okat azért nem éri utol.
Nagyon tetszett eleve, hogy az egyik legnagyobb skandináv rendezõ is a filmben volt, Sjöstrom, ugye (Halál kocsisa szerintem nagyon jó film). Igazi unikum, hogy õ játsza a fõszerepet, meg, hogy egyáltalán lehet filmen látni még.
Nagyon jól lett megoldva az is, ahogy az öreg visszaemlékezik a dolgokra. Teljesen jó, hogy a már akkoriban is elég klisés "kisgyerek" fõszereplõ helyett, vagy fiatal maga helyett ugyanúgy öregként "játszik" a saját múltjában. Akárcsak minden ember, legalábbis én is így emlékszem vissza a saját múltamra, hogy mostani emberként látom, és nem transzformálódok vissza kisgyerekké 8D.
Az tény, hogy nem "izgalmas" film, nagyon epizodikus, fordulat szinte nem is nagyon van benne. S igazából kézzel fogható konfliktus is csak egy. Ez egy igazi szerzõi film, a visszamerengés, az elrontott múlt melankóliája járja át a filmet egész végig. Ez a film Bergman gondolatáról szól, szerintem.
Ehhez kapcsolva pedig, rendkívül jól megjelenik az, hogy tulajdonképpen mit sem ér a tudás, mint hatalom, ha egyszer nincs, aki e tudásunkat igazából tisztelje (gondolok itt az elcseszett házasságra is).

S bár tiszteletben tartom, hogy nem mindenki képes befogadni a filmet, és elviselhetetlennek tartja, de szerintem csak meg kell nézni egy Tavaly Marienbad-ban filmet, s akkor talán körvonalazódik, mi is az elviselhetetlen 8D. Na, azon tényleg szenvedtem, mikor végig kellett nézni. Mûvészet, ez kétségtelen, de kínszenvedés is. Pedig én alapvetõen kedvelem az ilyen absztraháló filmeket (pl.: Az andalúziai kutya egyik kedvencem), de azért 15-20 percnél többet ilyenbõl nem nagyon lehet elviselni. Azért is szeretem Antonionit, Bergmant, Tarkovszkijt, Fellinit stb., mert õk úgy képesek filmmûvészek lenni, hogy filmjeik magukkal ragadnak, és nem eresztenek, hiába, hogy van nekik is hagyományos értelemben vett "unalmas" filmjük (bár szerintem a filmjeikre bûn ilyet mondani).

Mondjuk, ha korai Bergman, akkor nálam inkább Hetedik pecsét. Annak nagyon durva hangulata van, ennyire film nem nagyon ragadott még magával az atmoszférája által (csak a Sztalker, vagy a Volt egyszer egy Amerika).
Válasz
perry 2008 márc. 30. - 20:17:48
(9/34)
í pardon
Válasz
perry 2008 márc. 30. - 20:17:20 Előzmény mobo
(8/34)
Nem kell mindent szeretni. :) és ne kinozzad magad.
Válasz
2/10
mobo 2008 márc. 26. - 14:54:35 2/10
(7/34)
Vinogradov szavai (döbbenetes, elviselhetetlen; esetleg kombinálva is: döbbenetesen elviselhetetlen) nekem is eszembe jutottak a filmet nézve. Nem értem az egész Bergman-jelenséget: számomra nézhetetlenek és üresek a filmjei, valótlan karakterek elképzelhetetlen, sehova ki nem lyukadó és semmire rá nem világító párbeszédeivel, kezdetleges, giccses, érdektelen képi világgal...

Persze, persze, biztosan bennem van a hiba : ))
Válasz
Vinogradov 2008 márc. 25. - 23:23:35 Előzmény perry
(6/34)
A nap vége egy road movie a klasszikus filmbõl a modernbe vezetõ hosszú és rögös útról...

A Hetedik pecsét, amely egy évben, 1957-ben készült ezzel a filmmel már egyértelmûen egy ezután következõ stáció a Trilógia, a Persona, a Rítus, a Suttogások és sikolyok, a Jelenetek egy házasságból felé. Ami itt még csak fel-felbukkan, az ott már nélkülözhetetlen része a filmnek.

Mert A nap vége még átmenet Bergman korai idõszakából a klasszikus modern korszakába - s éppen ezért szerintem kivételesen értékes, hiszen a rendezõ életmûvében szinte egyedülálló.

A film kezdeti periódusa még a hangosfilm alapjaihoz, a harmincas évek komolyabb, igényesebb filmdrámáihoz visz vissza, sõt, az elsõ jelenet egyenesen a német-skandináv expresszionista némafilm legzseniálisabb alkotóinak lenyûgözõ szimbolizmusát idézi - például a fõszereplõ Sjöström, a svéd némafilm egyik legnagyobb mestere, Bergmann mentorának tekintette, és élete egyik legnagyobb megtiszteltetésének, hogy sikerült megnyernie ehhez a filmhez - hiszen ekkor már rég elzárkózott a nyilvánosság elõl...

Döbbenetes erejû alkotással van dolgunk: amit Bergmann késõbb akár egy kamaradarab-szerû filmjében meg tudott valósítatni pusztán a szavak és a szuggesztív színészi játék erejével, azt itt ugyan a klasszikus szimbolizms eszközeivel teszi, de olyan lenyûgözõ módon, ahogyan csak Õ tudja. S habár két álom- és jópár más típusú jelenet már az abszolút modern Bergmannt idézik, a film azért még inkább a klasszikusban gyökeredzik...

Ám megjelenik a mélyen, már szinte pszichoanalitikus kéjjel a legbelsõ énben vájkáló Bergman, de az egyszerû és mély emberi érzések, szeretetmegnyilvánulások Bergmanja is - a film egyszerre gyönyörû és megdöbbentõ.

Nem ez Bergman legnagyobb filmje, de, hogy egyértelmûen a leggyönyörûbbek egyike, az nem kérdés...

Az utolsó jelenet és az emlékképek hangulata egyszerûen elviselhetetlenül gyönyörû, míg a többi álomjelenet vádló és kérlelhetetlen, hasonlóképpen elviselhetetlenül...

És akkor még nem is beszéltem, milyen érzés Ingrid Tullint vagy Gunnar Björnstrand-ot figyelni...
A film egyik legfantasztikusabb jelenete a tengerparti kettõsük, s még hozzá tenném azt a döbbenetes arcjátékot, amelyet Ingrid Tullinn-tól az Isaak Borg anyjánál játszódó jelenetben láthatunk. Hihetetlen az a vádló, döbbenetes és elfojtott érzelmektõl sugárzó tekintet...
Órákig el tudnám nézni...

Akárcsak ezt a filmet - amit eddig még csak háromszor láttam - de - és ez sok Bergman filmre nem igaz, bármikor szívesen újra megnézném (nem azért, mert nem tetszettek, hanem azért, mert nem szívesen nézném újra, ha nem muszáj - pl. Rítus, Tükör által homályosan, viszont ma sem lennék sehol sem a hatásuk nélkül).
Válasz
perry 2008 márc. 25. - 07:54:20 Előzmény Valentin01
(5/34)
A nap vége az élet végét jelenti. Azt a pillanatot mikor eljõ a számvetés ideje. Vehetjük
ezt a mozit hattyúdalnak, vagy még inkább Bergman
szembenézését önmagával és életének stációival.
Kegyetlenül szép és õszinte film, a görög sorstragédiák epikus szépségével lassú és mély drámaisággal és katartikus kifejlettel. A film erõsen pszichonalizáló tónusát az álomban történõ
önmegfigyelés, külsõ szemlélõdés az "én" életében
képezi. Söjstrom /Isak Borg professzor szerepében/ döbbenetesen mély alakítást nyújt, egy olyan embert formál meg aki önmagával és családjával szemben hideg és ridegségét generációs sármba csomagolja fiával szemben. Ezt a pszichés törést szenvedi meg a fia azzal , hogy nem akar gyereket. Az álomban Bibi Anderson /Sara a fia felesége szembesíti ezzel.
Az álomban kezdõdik a film és oda hull vissza, mint egy keretbe foglalva a mozit.
Mindenesetre a filmet nemcsak érdemes megnézni, de valahol kötelezõ is, hisz az a fajta lélekábrázolás és jellemalakulás ami a filmben végbe ment, kihagyhatatlan része életünknek!
Válasz
Valentin01 2007 dec. 24. - 22:23:41
(4/34)
Vajon lesz a közeljövõben? Az örökmozgó adta nemrég, a pénztár elõtt vettem észre, hogy az irodában maradt a tárcám... Azt hittem dührohamot kapok...
Válasz
Newcastle United 2007 szept. 22. - 08:36:40
(3/34)
Sajnálhatod, mert nagyon meghatározó alkotás. Egy évben készült A hetedik pecséttel, és legalább olyan mélységû gondolatokat feszeget. Kihagyhatatlan alapmû.
Válasz
zszoltan 2007 szept. 21. - 21:46:14
(2/34)
Ha nem szólsz be, elfelejtek értékelni. Így viszont csak nem tudok. :)
Tegnap néztem meg elõször, és annyi már most is látszik, hogy szórakoztató és mély egyszerre. Meg az is nyilvánvaló, hogy legalább még egyszer meg akarom nézni. (Szerencsére felvettem a DunaTV-rõl.) Részletesebben majd csak utána tudok nyilatkozni, mert azt érzem, hogy nem sikerült mindent megfejtenem. De a filmet remekül megcsinálták, mert hívogat a további fejtegetésre.
Válasz
Redfield 2007 szept. 21. - 12:13:20
(1/34)
Nahát, ma este lesz a Tabán-ban... de azért nem megyek el.
Válasz