1/10
zazee 2022 jún. 20. - 12:32:58 1/10 Előzmény DUNAWÖLD
(136/196)
10 pont a fotó:)
8/10
Rojita 2022 jún. 19. - 22:24:25 8/10
(135/196)
Eléggé furcsán indult a 2. évad. Bízom benne, h ez csak egy "rémálma" lesz. Mert, hogy a családja egy bunkó, hát nem tud velük mit kezdeni, - de a barátai, a reformtársai is "pál-fordultak, az döbbenet.

A fk-ön csodálkozom megint. Simán egy vígjátékot akartak összehozni, vagy a vígjáték mellett volt vmi politikai dokumentum -vázuk is? Addig világos, hogy az embereknek Ukrajnában is elegük volt a korrupcióból, de volt-e vmi szervezkedés, csoportosulás? Egyes értelmiségiek, városi munkások, diákok, egy sajtótermék követői?
Mert amikor megválasztották Goloborodkót elnöknek, teljesen tanácstalanul téblábolt, nem tudta, kikkel dolgozhat, kik lehetnek a szövetségesei? Tehát, nem volt szó arról, h hasonló gondolkodású újságírót, tanárt, orvost, egyetemistát hívott volna megbeszélésre, hanem a 15-20 évvel ezelőtti játszópajtásai jutottak csak az eszébe, akik azóta persze, h megváltoztak. Ez így vicces, persze, rengeteg humoros helyzetet tudtak kreálni a hirtelen felnőtté vált, de érzelmileg gyereknek megmaradt barátok. (Az elvált feleség pozícióba-helyezése pedig teljesen etikátlan).
Gondolom, h a film csak egy fikciós vígjáték akart lenni egy naiv, de lelkes tanárról. Az embereknek azonban már annyira elegük lehetett a romló életükből, h beleélték magukat a sorozat eseményeibe és Zs-re szavaztak. Azt gondolták, ha "ez az ember egy csodát tudott a filmen végrehajtani, akkor hátha az életben is megteszi." Zs. pedig karizmatikus, jó szónok, az ukránok követik. Hát, még nem tudjuk mi lett a sorozat vége - és még nem látjuk, h Zs, vagy Vlagyimir Vlagyimirovics éli túl a másikat.
1/10
DUNAWÖLD 2022 jún. 19. - 03:26:47 1/10 Előzmény Vidía
(134/196)
A jenkik fogják kinyírni, mert sokat tud, és ráfogják a medvére.
1/10
DUNAWÖLD 2022 jún. 19. - 03:23:07 1/10 Előzmény DUNAWÖLD
(133/196)
Közéleti csoportkép.
1/10
DUNAWÖLD 2022 jún. 19. - 03:21:29 1/10 Előzmény Kit Fisto
(132/196)
Ha követed a napi eseményeket, érted a képet 😌
8/10
Rojita 2022 jún. 17. - 13:45:00 8/10
(131/196)
2-3 sorozatot nézek a különböző csatornákon a bő kínálatból, de soha eszembe nem jutott, hogy felkeressem az általam NEM NÉZETT sorozatok - filmek topikjait - és ott savazzam a csatornát és a filmek nézőit, h Ők miért nézik, vetítik a filmet.
Beteg ez a világ. Mindenki tele van gyűlölettel és attól érzi jól magát, ha minden nap veszekedhet, epéskedhet valahol. Hát, tessék. Aki ettől jobban érzi magát? De azért szedjétek a vérnyomáscsökkentőtöket is.
1/10
zazee 2022 jún. 16. - 15:34:09 1/10
(130/196)
A Sorozatwiki 22. heti statisztikája szerint az alábbiak szerint alakult ennek a remekműnek a nézettsége:
"Az említett A nép szolgálja nézettsége katasztrofálisabbnál is katasztrofálisabb eredményeket hozott és egészen döbbenetes módon csak a heti toplista negyvennegyedik helyét tudta elérni. Ekkora bukást rég láttunk az RTL Klub főműsoridejében. Nehezen érthető, hogyha ilyen szörnyen megy, akkor az RTL miért erőlteti ennyire kiemelt sávban."
https://www.facebook.com/326635018181862/posts/pfbid023LvtFjtZzW3bSyf4vFTEwAjsHSKp1t4pa5yWuo6zxgofcBaFX1cchZdqoXjNtuDwl/
Lehetséges, hogy ezt a propaganda sorozatot csak azok nézik, akik itt erősen "hájpolják"?!
Soha ne nézzenek színvonalasabb mozit!:)
8/10
Rojita 2022 jún. 15. - 19:21:28 8/10 Előzmény zuzuzu777
(129/196)
Kösz, csak nem tudjuk a mi jogrendünkben kihez hasonlítani, mert csak "elnöközik." Akkor lehet, h a mi köztársasági elnökünknek felel meg? (Bár, nálunk nem a nép szavazza meg a köztársasági elnököt, mint Ukrajnában.)
A filmbeli Jurij Ivanovics, a min.elnök. Ő felel meg O.V-nak. Ez stimmel.
zuzuzu777 2022 jún. 15. - 13:56:54 Előzmény Rojita
(128/196)
Elnök Volodimir Zelenszkij
Miniszterelnök Denisz Smihal
8/10
Rojita 2022 jún. 14. - 00:13:37 8/10 Előzmény Pünkösdi Kató
(127/196)
Ez nekem is talány. Alighanem más a jogrendjük. Vaszja a választott elnök, Jurij Ivanovics meg talán a mi házelnökünknek felel meg?
Kellene ide egy Ukrajna-szakértő.
Pünkösdi Kató 2022 jún. 13. - 21:31:35 Előzmény Kit Fisto
(126/196)
Én elvonatkoztatok az ukrán helyzetről, sőt, egy sorozatot nézek, amelyben a főszereplő valóban elnök lett. Ez számomra hihetetlen. Aztán amikor látom a hírekben, akkor nem jut eszembe a sorozatbeli szerepe, csak egy keveset változott. Megemberesedett. :) Inkább eszembe jutnak a többi szereplők, vajon ők hol vannak a háború idején. Szerjózsa és Oxána kettőse is nagy sztori, bírom a jeleneteiket.
Pünkösdi Kató 2022 jún. 13. - 21:29:15 Előzmény Rojita
(125/196)
Nem néztem még ilyen, ehhez hasonló politikai filmet, mindenesetre rossz látni a korrupciót, Vászja pedig mintha szélmalomharcot vívna, eddig.
Vajon vannak, akik magukraismerenek?
Pünkösdi Kató 2022 jún. 13. - 21:25:04 Előzmény Rojita
(124/196)
Én Jurijt most nem értettem. Ha ő a miniszerelnök, akkor Vászja kicsoda?
Pünkösdi Kató 2022 jún. 13. - 21:22:38 Előzmény Dr. McFly
(123/196)
Én is nézem, ki nem hagynám a részeket. Néha vannak zavaros jelenetek, amit nem értettem, hogy miért is történt. De most egyet sem tudok mondani. A lényeg, a mai rész nagyon ütős volt, tetszett a sok visszaemlékezés. Sőt, Vászja gondolkodhatna, hogy lehet az, hogy valaki az életére akart törni, amikor egy szűk kör tudott a fedettakcióról...
8/10
Rojita 2022 jún. 12. - 20:51:25 8/10
(122/196)
Akkor a mai rész lehetett az első évad vége és NAGYON ütősre sikeredett a történet. Megértem a sorozat ukrajnai és külföldi sikerét. Kimondták és levezették az ország korrupciójának működését:
emberi MOHÓSÁG + LEHETŐSÉG + KONTROLL hiánya.
Végre kiírták ezt az állandóan két-kapura játszó Jurij Ivanovicsot. Nem tudtam eddig, h milyen funkcióban adta állandóan a tanácsokat, most kiderült. Ő volt a miniszterelnök.
A korrupciós hálózat felszámolása nagyon csodaszerű volt (a megtalált titkos leltárkönyv a kenőpénzek összegéről, kitől, kinek, mikor? A rendőrség biztos tudna mesélni ilyeneket, bizonyára előfordulnak ilyen lebukást elősegítő bizonyítékok, de ez itt most nagyon meseszerű volt. Rendezésileg látványos, pergő, igazán filmes bejátszásokkal alátámasztott volt az utolsó epizód. Szépen bebizonyították, h az ukrajnai korrupció vezetője az ország miniszterelnöke. Elhiszem, h ez felvillanyozta az (ukrán) nézőket.

Szóvá tettem korábban a fsz. családjának ellenségességét. Most úgy tűnt, h az apa elkezdett büszke lenni a fiára. Viselkedése még mindig bunkó, de talán megváltozik.
A nővérke viszont változatlanul egy elviselhetetlen boszorkány. Remélhetőleg Ő is változni fog a jövőben.

Mert hát lesz folytatás. Ahogy láttuk, a korrupciós hálózatnak csak az egyik fejét leplezték le. A tervezett reformoknak a lopások miatt nem volt látszatja.
Aztán jött a telefonhívás Rosszija miniszterelnökétől is, (aki nem Putyin).
1/10
Kit Fisto 2022 jún. 12. - 16:09:22 1/10 Előzmény ncsaba50
(121/196)
A liberális világ nagyon támogatja, függetlenül attól, hog kiféle-miféle. Pedig már az EU országoknak is beszólt, egyszer biztosan ráfarag.
1/10
Kit Fisto 2022 jún. 12. - 16:07:23 1/10 Előzmény Papa61
(120/196)
Minden nap nézem az m1-et, érdekel, mi történik itthon és külföldön.
8/10
Rojita 2022 jún. 12. - 15:59:27 8/10
(119/196)
Remélem, a sorozat végére "megjavul" a fsz családja. Így nekem nagyon hihetetlen a minden törvénytelenségre kész nővér és a bunkó apa. (Eleve egy taxisofőr és egy orvosnő nem szokott házasságot kötni). Sőt, egy apa mindig büszke a fiára, pláne, ha az iskolázottabb és többre viszi, mint Ő.
Az a szokás mindenütt a világon, h ha egy nagycsaládból vki politikai szerepet vállal, akkor a családtagok támogatják. De tk. ez nem igaz. (Nálunk is van olyan politikus, akinek a fia más világnézetű és elvállalt olyan média-állást, h naponta és nyilvánosan szembeszáll az apjával és a máshogy gondolkodókkal). Ilyen szerepet a sorozatban a nővér és az apa is kész lenne elvállalni, de eddig még nem ajánlott nekik semmit. Igaz, tanulatlanok. (Bár, ha csak a nevük kellene, ha csak le akarnák járatni az elnököt, akkor megvennék őket így. Ők csak kirakatbábuk lennének, minden érdemi munkát más végezne a hátuk mögött. Volt - van ilyen az életben.)
Gyakoribb az, h egy megválasztott politikus egész családja felemelkedik. Minden leszármazott és oldalági rokon beszáll a politikus bizniszébe. A 80 - 90 éven túli rokonok is elkezdenek vállalkozni és mit tesz isten, - mindenki egész rövid idő alatt meggazdagszik. Hiába, a tehetség előretör.

Sokatmondó volt a korrupció ábrázolása a múltkori epizódban. A kátyús utak felszámolására egy horribilis összeget szavaztak meg felső szinten és egy éves határidőt a végrehajtásra. Az utakért felelős miniszter hívta a helyettesét, az az alatta levő felelőst és így tovább. Mindenki az alatta levő szakembert nevezte meg a munka végrehajtójának és mindenki az induló horribilis összeg felét megtartotta. Természetesen, mire a telefonhívások leértek az aszfaltozó brigádhoz, már egy peták pénz sem maradt a kátyúzásra.

A fk szerint ez a romantikus, kissé naiv történelemtanár hisz az emberek megváltoztathatóságában (ezért lett pedagógus). Hisz abban, h az emberek az egyéni érdekeik elé tudják tenni a közösség érdekét. Ez a szép, ma már mesébe illő gondolat (és valószínűleg retorikai képességei) segíthette Zs-t a választáson. Az emberek szeretnének hinni egy igazságosabb holnapban, h olyan politikusok lesznek hatalmon, akik nem külföldön tartják a megtakarításukat és nem családi vállalkozásként vezetik az országot, - sőt, a családtagok, h elkerüljék a gyanú árnyékát is, nem vállalkoznak, inkább elhagyják az országot. Ma már látjuk, ezek illuzórikus álmok. A pénz, a hatalom az első. A legtöbb ember inkább elfelejti fiatalkori álmait a pénzért. Kíváncsi vagyok a fk-írók meddig viszik el Ukrajna reformálmainak kibontakozását.
1/10
Kit Fisto 2022 jún. 12. - 15:49:21 1/10 Előzmény Papa61
(118/196)
Nem nézem.
1/10
ncsaba50 2022 jún. 12. - 10:38:46 1/10
(117/196)
Meddig erőlteti még az RTL ennek a ripacsnak a filmét?