„Meditációban nem lehet cél, ott gondolattalanság van. Persze mondhatom azt, hogy belemegyek meditációba, mint kitûzött célba, de amikor benne vagyok akkor már nincs cél.”
Nos, arra értettem, hogy amikor elhatározod, hogy meditálni fogsz, akkor valami cél érdekében teszed ezt. Lehet, hogy éppen nem gondolod át a célt, mert már napi rutin; de napi rutinná is valami cél érdekében tetted. Tehát igyekszel valamifajta lelki-szellemi célra. A wikipédia a következõt írja: http://hu.wikipedia.org/wiki/Medit%C3%A1ci%C3%B3 „A CÉL a lelki béke, megnyugvás keresése. A meditáció a már megértett információt tapasztalattá változtatja. Elsõ szinten az a CÉLJA, hogy lenyugtassa és egy helyben tartsa a tudatot. Teret HOZ LÉTRE a tapasztaló és annak tapasztalatai között, a bölcs ember számára LEHETÕVÉ TÉVE, hogy az élet komédiáiban vállaljon szerepet, és távol tarthassa magát a tragédiáktól. E védelmezõ távolságot általában úgy ALAKÍTJUK KI, hogy a légzésünkre figyelünk, vagy egy buddhaformára összpontosítunk – a meditáció ezen fajtáját szanszkritul samatá-nak, tibetiül siné-nek hívják. HA KÉPESEK VAGYUNK ezt a tudatállapotot megtartani meditációnk „laboratóriumi körülményei” között, fokozatosan MEG FOGJUK VALÓSÍTANI a hétköznapokban is. Ez a FEJLÕDÉSÜNK ELSÕ LÉPÉSE, mely a mély felismerés, valamint a komplikáltabb GYAKORLATOK alapja.” Ezek a mondatok mind valamifajta teleologikus, célvezérelt cselekvést jelölnek, a meditáció nem csupán kering, mint gólyafos a levegõben, hogy aztán véletlenül rázuhanjon valakire, aki elmerül benne.
A meditáció hosszútávú céljai pedig végképp nagyszabásúak: „Ez a belsõ melódia meggyógyíthat MINDEN sebet, beteljesíthet MINDEN vágyat, és enyhíthet MINDEN világi szomjat. Ez MINDENHATÓ és csupa szeretet. Mivel mi ebbõl a Hangból vagyunk, ezért az ezzel való kapcsolat szívünkbe békét és elégedettséget hoz. Miután ezt a Hangot halljuk, egész lényünk változik, és az életrõl alkotott MINDEN nézetünk nagymértékben megváltozik a legjobb irányba…A belsõ békét elérve MINDEN mást is elérünk. MINDEN elégedettség, az ÖSSZES világi és mennyei vágy beteljesülése Isten Országából fakad – ami ÖRÖK harmóniánknak, ÖRÖK bölcsességünknek és MINDENHATÓ erõnknek belsõ felismerését jelenti. Ha ezeket nem érjük el, SOSEM találunk beteljesülésre lehet akármilyen sok pénzünk vagy hatalmunk, vagy bármilyen magas pozíciót tölthetünk be.”
Azaz: a meditációval az emberek ugyanazt a CÉLT szeretnék elérni, amirõl már írtam, hogy az ember alapvetõ motivációja: az, hogy ne legyen hiányérzete. A pozitív teljességet nem is tudjuk elképzelni; a célunk az érzékelt hiányérzeteink leküzdése. A teljességet tehát sokkal inkább csak efféle negatív állításokkal tudjuk megfogalmazni: minden seb meggyógyulása, minden szomj enyhülése, minden vágy beteljesülése.
A meditációval mindezt elérhetõnek vélik ebben a világban, ebben az életben, ezen a földön. Nyilván azért, mint amit már írtam is: mivel a hindu elképzelés szerint a világ teljes, az ember teljes, azaz isten; ha másképp érzékeli, az csupán illúzió, tudatlanság; ha a tudatlansága elmúlik, ráébred a teljességre, felismeri önmaga istenségét.
A keresztény elképzelés azonban a teljességet a túlvilágra teszi, mivel a keresztény világkép szerint a világ hiányos, az ember hiányos, ebben az életben lehetetlen a teljes beteljesülés; az ember nem isten, nem azonos istennel, még csak nem is a része, sõt: el van szakadva tõle. A szakadás oka nem a tudatlanság, hanem a bûn.
De visszatérve a meditációra: nyilván nagyon is meghatározott célja van: a „ráébredés”, „felismerés”, „megvilágosodás”, azaz hindiül a móksa. Ezt még egyszer bemásolom ide részletesebben, most más weblapról:
„Ez a világkép magában hordozza azt a meggyõzõdést, hogy az e világi létezés illuzorikus, ezért minden emberi erõfeszítésnek a látszatok szövevényébõl való kiszakadásra, más szóval a karma és a szamszára gépezetének hatástalanítására kell irányulnia. A végsõ cél a felszabadulás (móksa). Ez akkor valósul meg, amikor a lény véglegesen hátat fordít az e világi létezés tûnékeny délibábjainak, és rátalál az örök, határtalan, mindent átfogó végsõ valóságra, amely túl van a szavakon és a fogalmakon; ez a brahman, „a létet és a nemlétet is önmagában hordozó” egyedüli realitás, mindenfajta létezés valódi oka és alapja, forrása és célja. Az univerzum a brahmanból árad ki, tehát a brahman jelenik meg a világegyetem alakjában, minden létezõ a brahman, s valamennyi lény önvalója, szubsztanciája, énje (atman) a brahmannal azonos. A dolgokat a brahman teremti, fenntartja, átalakítja és visszafogadja önmagába. A brahman a létezés maga, tulajdonságok és minõségek nélküli, tehát személytelen, ettõl függetlenül valamelyik személyes isten - Visnu vagy Siva - alakjában is szemlélhetõ. A móksa, azaz a hindu hagyomány szerinti legmagasabb rendû vallási cél ezért - egy újabb megfogalmazásban - AZ INDIVIDUÁLIS ÉN ÉS A KOZMIKUS ALAPELV VÉGSÕ AZONOSSÁGÁNAK TUDATOS FELISMERÉSE. Az az alapvetõ hit, hogy a sokaság nem más, mint az Egy, az ind szellemi élet kvintesszenciája, amely háromezer éve gyakorlatilag változatlan.
A móksa elérésének gyakorlati eszközei különfélék. A már említett Bhagavad-gítá, a hinduizmus legnagyobb hatású és legtekintélyesebb szövege azt tanítja, hogy a karmát valójában nem is maguk az emberi akciók generálják, hanem a vágy, amely ezen akciók céljára irányul. A karma bilincseibõl való kiszabaduláshoz a Bhagavad-gítá szerint három ösvény (márga) vezet (ezek értékükben különbözõek ugyan, de nem zárják ki egymást): 1. a karma-márga („a kötelességek útja”); aki ezen jár, szenvtelenül és engedelmesen végrehajtja az összes társadalmi és rituális feladatot, amely helyzetébõl fakad; 2. A DZSNYÁNA-MÁRGA („A TUDÁS ÚTJA”), AZAZ A MEDITÁCIÓS GYAKORLATOK RÉVÉN MEGVALÓSULÓ, ÉRTELEMFÖLÖTTI, MISZTIKUS ISMERET, AMELY AZ INDIVIDUÁLIS ÉN ÉS A BRAHMAN AZONOSSÁGÁT TÁRJA FÖL; 3. végül pedig a bhakti-márga („az érzelmi odaadás útja”), valamely személyes isten rajongó imádata. A három út mindegyike más-más típusú embernek való.” http://terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/hinduiz.html

„ A "céltalanság veszélyes lehet". Azt írtam ,hogy célvezérelt lehet valami pl. Éhes vagyok, és ezért eszek, de amikor eszek akkor azt már tehetem gondolatok nélkül.”
Az ember nem csupán azért ehet, mert éhes. Hanem mert ez pl. a közösség egyik összetartó cselekvése (egy másik ilyen az ivás). Ha emberek találkoznak, az élményt nagyon gyakran közös evéssel is kiegészítik. Aztán valaki ehet azért, mert szomorú, fáradt, ideges, vagy mert látja, hogy más is eszik (pl. fagyit az utcán). És vannak olyan emberek, akik szinte minden hiányérzetüket a tudatukban úgy érzékelik, hogy „éhes vagyok”. Noha nem a gyomrukban van hiány, de valamilyen oknál fogva képtelenek megkülönböztetni egymástól a különbözõ hiányérzeteiket. Talán mert a valódi hiányuk/hiányaik betöltésére nincs lehetõségük, ezért azt tudat alatt átirányítják, nevesítik, és az evéssel valamiféle pótkielégülést nyernek. Ha ez többször ismétlõdik, függõséggé alakul: a homályos és névtelen hiányérzet ezután mindig éhségként fog nevesülni.


„Féljek attól akit szeretek? Ez így nehéz. Nem félelem kérdése az, hogy ne használjam ki a másikat, ne okozzak kárt neki. Egyszerûen nem teszek rosszat a másikkal, mert értelmetlen. Ha mégis rosszat teszek, félelembõl teszem. Tehát ez pont fordítva van.
Szeretet és félelem- mondja Popper. Ha szeretetteljes vagyok valakivel, akkor többé nincs szükség szabályokra, szabály csak ott van ahol félelem van.”
Bocsáss meg, de ezt úgy írod le, mint egy naivan ábrándozó kamasz. Ha tökéletes vagy, nincs szükséged szabályokra. Ha nincs hiányérzeted, nincs szükséged szabályokra. Ha Isten vagy, nincs szükséged szabályokra. De ha ember vagy, akkor kellenek. Amikor elkezdtem olvasni a Bibliát, láttam benne ezt a mondatot: „Isten a szeretet.” Aztán elolvastam a „szeretet himnuszát”, az 1.Kor.13-at, ami tételszerûen felsorolja, mit kell érteni szeretet alatt. Arra gondoltam, milyen fölösleges. Aki szeret, annak nem kellenek tételek.
Pedig kellenek. Mert magamtól nagyon is rosszul értelmezhetem, hogy mi a szeretet. Amit annak gondolok, talán egészen más; amirõl pedig nem gondolom, az lehet, hogy mégis. „Jószándékból valók a barátságos embertõl vett sebek; és temérdek a gyûlölõnek csókja.” Pl. egy filmben szerepelt egy indián, aki az éjszaka közepén felébresztett egy fiút, kirángatta az ágyból, kihajította a mínusz húsz fokos hidegbe, az ajtót pedig bezárta. A fiú késõbb megnyert egy szánversenyt. Ferenc József is katonás ridegséggel neveltette a fiát: volt, hogy a kisfiút hidegvízzel leöntve ébresztették vagy a füle mellett elsütöttek egy pisztolyt. Ferenc József azt hitte, szereti a fiát, de az végül öngyilkos lett. Nagyjából ugyanaz a bánásmód, mégis borzasztóan eltérõ hatást váltott ki. Vagy két „szerelmi” eset a Bibliából: az egyikben egy idõsebb asszony tanácsára a fiatal nõ éjszaka a „célszemély” mellé bújt – az nem csinált semmit, viszont másnap feleségül vette a nõt. A másik sztori szerint egy lány meglátogatott egy beteg fiút, hogy megetesse – a fiú pedig megerõszakolta.
Ezekben a történetekben igenis lehet látni, hogy nem árt, ha a szeretet félelemmel vegyül: az erõsebb féljen attól, hogy ne okozzon kárt a gyöngébbnek; féljen attól, hogy olyasmit tegyen, ami saját magának is rossz volna, vagy amit saját maga nem élt át. Egészen más egy szánversenyre készülõ fiatalt a hóba hajítani és más egy óvodás korút jéghideg vízzel vagy pisztolylövéssel ébreszteni. Azt pedig, ha egy nõ egyértelmûen kimutatja a vonzalmát, nem muszáj kihasználni vagy erõszakkal jutalmazni.
Vagy: egy híres barátság története, Dávid és Jónatán között. A barátságot Jónatán kezdeményezte, a trónörökös; mégis, meglehetõsen sûrûn arra kérte a neki alárendelt helyzetû Dávidot, hogy kössenek szövetséget, esküvel erõsítsék meg a barátságukat és azt, hogy Dávid soha nem fogja bántani õt vagy az utódait. Nem értem, minek ennyit esküdözni, szövetséget kötni és azt újra és újra megerõsíteni, ha barátok.
No, de a lényeg: egy gyerek még lehet naiv az emberi kapcsolatok és érzések terén, de aztán rájön, hogy nehezen értelmezhetõ, egymástól nagyon különbözõ, esetleg ellentétes érzelmek és dolgok keverednek egymás mellé. Az emberi kapcsolatok, helyzetek bonyolultak, egyszerûen túl összetettek ahhoz, hogy fekete-fehér dichotómiákba rendezhessük õket.

„Nem tudom Selye mit ért stressz alatt.”
http://erg.bme.hu/szakkepzes/fiziologia/Stressz1.pdf

”A Beckham gyerekek viselkedése alátámasztja a véleményemet.”
?

„A meditációban tényleg a semmit éli át az ember, csak éppen ez nem tudatos. Ezért tûnik furcsának.”
?

„A hóesés rajtam kívülálló dolog, a meditatív élmény viszont bennem van. Mindkettõt hagyom történni. Sem érte sem ellene nem tehetek semmit.”
A meditációt te kezdeményezed, tudatosan a meditáció mellett döntesz. Legfeljebb után spontán „üzemmódra kapcsolsz”.

„A takarítás példát említve, lehet gondolatokkal teli fejjel is csinálni, de akkor az nem meditatív, sõt inkább szórakozottságot eredményez.”
Teljesen mindegy, közben tévézel vagy meditálsz: ha nem figyelsz a takarításra, otthagyod a koszt. Megfigyelték, hogy egyszerûbb mûveleteket (mint ilyen a takarítás is) akkor végez jobban az ember, ha tudja, hogy figyelik. Mert akkor összeszedi magát és arra koncentrál, amit épp végez. Bonyolult mûveleteknél a hatás épp ellentétes; akkor mindenképpen a feladatra koncentrálunk, így a megfigyelés csak a szorongást növeli. A koncentrálást még egy tükör is segítheti: önmagunk tükörképét is külsõ megfigyelõként értelmezzük (tudat alatt). Kísérletekkel kimutatták, ha munkahelyen a kávégéphez tükröt szerelnek, a munkatársak sokkal kevesebb idõt töltenek fecsegéssel.

„Isten tényleg megjelenhet az emberben, bár nem árt tisztázni mit is értünk alatta.”
Te mit értesz?

„Mi oka volna rá? Nem kell, hogy oka legyen.”
Miért ne kéne?

„A létezésnek van oka?”
Még jó hogy van. A létezésünk oka (és célja) Isten. Mondjuk, mert Isten nem akar egyedül unatkozni, úgyhogy elfoglalja magát velünk. Még nekünk is unalmas, ha valami túl könnyû vagy monoton; úgyhogy azért ennyire bonyolult minden, hogy ne lehessen ráunni. Mi vagyunk az Isten ingergazdag környezete.

„Az, hogy isten keresztény-e nem tudom, kíváncsi vagyok a bûn fogalmára, az újjászületésre, és a megtérésre.”
A bûnt többféleképpen islehet definiálni. Pl.: bûn = hitetlenség. Ami nem hitbõl van, az bûn. De ez így túl elvont és misztikus, úgyhogy megpróbálom másképp: bûn mindaz a hiánybetöltési kísérlet, ami nem gazdagít, hanem elszegényít; amitõl az eredeti hiányérzet nem telik be, hanem még újabb és rosszabb, mélyebb hiány keletkezik tõle. Pl. nézzük a Psycho c. filmet: az anyuka maga mellett tartotta a fiacskáját, aki képtelen volt önálló felnõtt férfiként létezni. Az anyuka azt hitte, nagyon szereti a fiát, és a fiú is azt hitte, nagyon szereti az anyukáját. De azzal, hogy egymás érzelmi szükségeit betöltötték, pontosabban egymással töltötték be az érzelmi szükségeiket, valójában feneketlen ûrt teremtettek.
A megtérés és az újjászületés Isten érintése. Egyszerûen képtelenség eldönteni, az embernek ebben mekkora önálló része van, van-e egyáltalán. A damaszkuszi út történetét biztosan ismered. Isten megérint, te viszont nem ellenkezel. Van egy dalszöveg-részlet, ami esetleg világosabbá teszi: „S hogy a valaki Te lettél, Arról nem is igen tehettél, De azért nem kellett neked kétszer mondani.”
Jézus a megtérést egészen az ember önálló döntéseként mesélte el (Tékozló Fiú). Ez dalban elmesélve: http://www.youtube.com/watch?v=pdeYty9pI7k&annotation_id=annotation_842650&feature=iv (két részes!)
A vallásokat kívülrõl vizsgáló vallástudomány egészen pontosan ugyanúgy definiálja a megtérést, mint Jézus (kész röhej, de tényleg):
A kutatók szerint a megtérés olyan, egymás hatását felerõsítõ erõk eredõje, amelyek valahonnan eltaszítják, máshová pedig vonzzák az adott személyt.
A megtérés legfõbb indokaként a szociológusok a „viszonylagos nélkülözés”-t jelölik meg: depriváció mindaz, amiben egy egyén vagy csoport ténylegesen vagy legalább érzéseiben hátrányos helyzetûnek érez egy másik személlyel, csoporttal vagy internalizált elvárásokkal szemben. A nélkülözésnek öt fajtáját különbözteti meg:
- gazdasági (jövedelem)
- társadalmi (presztízs, hatalom, státusz)
- organikus (betegség, fizikai vagy mentális deformitás, hátrányos helyzet, stigmatizáció)
- etikai (társadalmi és csoportnormák közti eltérés – pl. kisebbségek esetén)
- pszichikai (hiányzik a megfelelõ értelmezési rendszer, világnézet az élet irányításához)
Ez az elmélet azonban, az indukciós következtetések törvényerejû használata miatt felszínesen értékel:
- mindig lehetnek olyan emberek, akik hasonlón deprivációt élnek át és nem fordulnak a valláshoz; tehát a depriváció nem vezet logikus kényszerûséggel a vallási megtérés élményéhez
- sõt, lehet, hogy a vallási entitáson belül a hiányérzet szintjei változatosabbak, mint egy kontroll csoport esetén
- az elmélet nem számol a vallás pozitív vonzerejével.

A „viszonylagos nélkülözés”-rõl rengeteg szó esik a Bibliában. Pl.: „Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.” (Máté 5:3) „Õ pedig felemelvén szemeit az õ tanítványaira, monda: Boldogok vagytok ti szegények: mert tiétek az Isten országa.” (Luk. 6:20) „Boldogok, a kik sírnak: mert õk megvígasztaltatnak.” (Máté 5:4) „Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert õk megelégíttetnek.” (Máté 5:6) stb.

A megtérés folyamatát elemezve a szociológusok és a pszichológusok arra keresik a választ, hogy mik azok a pszichológiai, szociológiai jellemzõk, amik valószínûsítik a megtérést; milyen élmények, háttér, múlt, környezet vezet el jellegzetesen a megtéréshez, azaz mik a „tipikus megtérõ” jellemzõi. A magyarországi tapasztalatok azt mutatják, hogy a „megtérõk” többnyire
- fiatalok
- az átlagnál mûveltebbek, iskolázottabbak (A tanítások megértése intellektuális beállítódást igényel).
- városlakók
- gazdaságilag nagyobb mértékben függenek másoktól
- a férfiak számbelileg kicsit fölényben vannak, a nyugati tapasztalatok az ellenkezõjét mutatják
- több mint nyolcvan százalékuk legalább névleg már egy másik vallási entitáshoz is tartozott korábban, bár valószínûleg ez nem járt együtt vallási szocializációval. A nyugati tapasztalatok a szekuláris háttér jelentõs szerepét mutatják.

A tudomány a megtérés különbözõ fajtáit különbözteti meg:
- igazi vagy radikális megtérés: ennek modellje Pál apostol. Jellemzõi:
a. hirtelen, drámai
b. érzelmekkel telített, irracionális
c. egyedülálló
d. egész életvezetésre kiható változást eredményez
e. egész élettartamra kiható változást eredményez
f. egyéni, nem kollektív élmény
g. az egyén a folyamatban passzív, egy kívülálló transzcendens erõ viszi ezt véghez benne
- konszolidáció: egy korábbi identitás megerõsítése, állandósítása, meghaladása: pl. a nyugat-európai muzulmánok radikalizációja
- reaffirmáció: ebben szerepet játszik az élményszerû megtérés, de olyan embereknél, akik már korábban is vallásos környezetben éltek – ez tehát a második, harmadik stb. generációs vallásos fiatalokra jellemzõ típus.
- adherencia: valahová tartozás, megtérés nélkül. Ez leginkább a kultuszokra jellemzõ, amelyek nem követelnek sem kizárólagosságot, sem megtérési élményt. A totalitárius vallási entitásokra is jellemzõ ez a fajta csatlakozás, ha csak ideig-óráig tart is, tehát hosszú távon valószínû az adherens csatlakozók lemorzsolódása.
A megtérés folyamatában egyes kutatók az egyéni, mások a közösségi magatartás megnyilvánulását látják.
Vannak, akik egyenesen tagadják a megtérés spirituális különlegességét, és azt állítják, ez csupán az általános szocializáció része.
A definiálás bizonytalanságát éppen az élmény végletes szubjektivitása okozza: semmiféle empirikus, tapasztalati úton nem lehet megbizonyosodni a transzcendens tényleges megtapasztalásáról, kizárólag az elbeszélésekre lehet támaszkodni és abból következtetéseket levonni. Az elbeszélés viszont már afféle irodalom: az „X-élmény” (Erich Fromm) elmesélése a vallási közösség szóhasználata által.

Meditációban nem lehet cél, ott gondolattalanság van. Persze mondhatom azt, hogy belemegyek meditációba, mint kitûzött célba, de amikor benne vagyok akkor már nincs cél. A" céltalanság veszélyes lehet". Azt írtam ,hogy célvezérelt lehet valami pl. Éhes vagyok, és ezért eszek, de amikor eszek akkor azt már tehetem gondolatok nélkül.
Féljek attól akit szeretek? Ez így nehéz. Nem félelem kérdése az, hogy ne használjam ki a másikat, ne okozzak kárt neki. Egyszerûen nem teszek rosszat a másikkal, mert értelmetlen. Ha mégis rosszat teszek, félelembõl teszem. Tehát ez pont fordítva van.
Szeretet és félelem- mondja Popper. Ha szeretetteljes vagyok valakivel, akkor többé nincs szükség szabályokra, szabály csak ott van ahol félelem van.
Nem tudom Selye mit ért stressz alatt.

A Beckham gyerekek viselkedése alátámasztja a véleményemet.
A meditációban tényleg a semmit éli át az ember, csak éppen ez nem tudatos. Ezért tûnik furcsának.
A hóesés rajtam kívülálló dolog, a meditatív élmény viszont bennem van. Mindkettõt hagyom történni. Sem érte sem ellene nem tehetek semmit.
A takarítás példát említve, lehet gondolatokkal teli fejjel is csinálni, de akkor az nem meditatív, sõt inkább szórakozottságot eredményez.
Isten tényleg megjelenhet az emberben, bár nem árt tisztázni mit is értünk alatta. Mi oka volna rá? Nem kell, hogy oka legyen. A létezésnek van oka?
A keresztény isten feltételei: Krisztus áldozati halálának elfogadása, bûnbánat, megtérés , újjászületés.
Az, hogy isten keresztény-e nem tudom, kíváncsi vagyok a bûn fogalmára, az újjászületésre, és a megtérésre.

"Meditatív állapotban nincs célvezéreltség."
:) Már hogyne volna. Akkor a meditáció a cél.

"Pl:Nemcsak azért takaríthatok ki egy lakást, hogy tiszta legyen, hanem a tevékenységet magáért a tevékenységért csinálhatom."
Ez természetes: amit szeretsz csinálni, azt annak az öröméért teszed. Pl. nem azért futsz, hogy eljuss valahová, hanem csak úgy, a mozgás kedvéért. Ha nem szereted, akkor pedig azért, mert tudod, hogy hasznos.

"Cél és eszköz ugyanaz.Mivel nem lépek ki a takarításból, itt vagyok a jelenben. Ha kész vagyok, örülök a tisztaságnak. A tisztaság lehet cél, ha már teleologikusan gondolkozom, de ADDIG AMÍG CSINÁLOM ne legyen az! Ez a lényeg. Persze lehet tanulni múltbeli tapasztalatokból, itt használhatom az elmémet, lehet célt kivetíteni a jövõbe, de amikor egy adott dolgot lehet gondolattalanul csinálni, akkor csináljam úgy."
Szerintem sok dolognál értelmetlen, sõt esetleg veszélyes a céltalanság, a l'art pour l'art. Például az evés kedvéért enni, az ivás kedvéért inni, a fekvés kedvéért feküdni, a fáradtság kedvéért fáradni, a vásárlás kedvéért vásárolni, a tévézés kedvéért tévézni, a tanulás kedvéért tanulni, a munka kedvéért munkálkodni, a termelés kedvéért termelni, a politika kedvéért politizálni, az ölés kedvéért ölni és így tovább...

"Ha szeretünk valakit akkor annak félnie kell tõlünk?"
Fordítsuk meg: te félj attól, akit szeretsz. Addig jó, amíg félek, hogy ne bántsam meg a másikat, ne használjam ki, ne okozzak kárt neki. Ez a tisztelet, ami minden kapcsolatban elkopik, elhasználódik egy idõ után, épp akkor, amikor megszûnik a félelem. Ezért a félelemmel vegyes szeretet teljesen normális, nincs benne semmi destruktív. Ami értékes a számodra, arra félve vigyázol: jaj, csak nehogy elvesszen, megrongálódjon stb.

"Ha egy szabályt csak azért tart be valaki mert fél, mi lesz akkor ha a félelme megszûnik, mint egyfajta szabályozó erõ?"
Ha csak a félelem miatt tartotta be, akkor természetesen nem fogja betartani, ez logikus. Popper azt mondta: szeretet ÉS félelem. Egymagában egyik sem elég hatékony, de természetesen a szeretet fontosabb, életbevágóan fontos.

"A félelem bizonyos kiélezett helyzetekben érthetõ és természetes(katasztrófahelyzet, rablás, emberölés,), de ez nem lehet egy tartós állapot, mert megbéníthatja az embert."
A distressz bénít, a stressz hatékonnyá tesz (Selye János).

"Popper szerint a normák belsõvé tétele szempontjából kulcsfontosságú a szeretet és félelem. Hát nem tudom!! Feldmár szerint a gyereket nem kell tanítani.Nyilván itt nem az intellektus csiszolására gondolt."
Nyilván. De a gyerek is azt fogja szívesen utánozni, akire felnéz, akit tisztel. Akitõl tart egy kicsit.
Pl. a Beckham-gyerekek abszolút engedetlenek és szemtelenek az anyjukkal, az rohanhat utánuk körömcipõben; az apjuknak viszont szó nélkül engedelmeskednek.

""Osho nem tévedhetetlen". Nyilván nem. Írhattam volna Khrisnamurtit, Eckhart mestert, Szókratészt. Õk is ugyanarról beszéltek."
Na ne már…mindegyik másról beszélt. Hogy bírod összehozni a vallásokat betiltani óhajtó Khrisnamurtit a keresztény Eckhart mesterrel, vagy Szókratésszel, aki mág Aiszkhüloszt és Homéroszt is eretneknek tartotta, mert tiszteletlenül beszéltek az istenekrõl.

"Meditáció állapota: A test és lélek felszabadul minden gondolati, érzelmi kötöttség alól, az ember elér egy magasabb szintû tudati állapotot a gondolattalan éberséget, amely semmire sem irányul, nincs konkrét tartalma. Valójában ilyenkor az ember semmi. Nincs jobb szó rá."
Már miért volna semmi? Nem vagy te Descartes, hogy ezt mondd: Cogito ergo sum.

"Egyszerûen hagyom, hogy történjenek a dolgok, energia áramlik a testben."
Mármint milyen dolgok történjenek? Általában a legtöbb dolgot hagyjuk megtörténni, ehhez nem kell meditáció. Például hagyjuk, hogy essen a hó :)

"Ez az ego halála. Takarítasz, ahogy a példában írtam, és észre sem veszed, hogy egyszerûen jár a kezed, söprögetsz, követ mosol."
Hát persze, ha közben belemerülsz a gondolataidba. Esetleg meg sem hallod, ha szólnak hozzád. Vagy elfelejted, hogy enned kéne. Vagy mondjuk úgy belemerülsz egy beszélgetésbe, hogy elfelejtesz arra menni, amerre kellene, elfelejted azt megtenni, amit kellene...

"Ez a Pilinszky idézet lényege" Isten az egyedüli valóság, mert õ az egyedüli semmi" Amikor meghal az ego, Isten megjelenik benned és körülötted. Ha a biblia szerint ez a konkrét isteni lét az ego halálát jelenti akkor értem mirõl van szó. Ezt a paradoxont kell megérteni, ami látszólagos csak Isten a minden és a semmi."
Arra várhatsz, hogy az Isten megjelenjen benned, amikor épp nem gondolsz semmire. Ugyan miért tenné? Mi oka volna rá? Vagy szerinted Õ ok nélkül cselekszik, talán Õ is épp meditál?
A hindu vallás nem ismer olyasmit, hogy valakiben "megjelenik az Isten". Szerintük az emberi átman eleve maga az isten, vagy legalábbis az isten része. Ismernek még néhány konkrét avatart. Azt is gondolják, hogy az aszkéták az önkínzó életmódjukkal olyan (személytelen) szellemi erõ birtokába jutnak, amivel képesek befolyásolni a mindenséget. A meditációnak pedig az a célja, hogy az emberben levõ kundalini kígyó energiát felébresszék, mozgassák. Legalábbis így tudom.
Hogy valakiben "megjelenik az isten" – ez kereszténységgel kevert gondolat. A keresztény Isten viszont pontosan megmondta a feltételeit, amik alapján az embernek köze lehet hozzá: ez Krisztus áldozati halálának elfogadása, bûnbánat, megtérés, újjászületés. Enélkül, vagyis bûnbánat nélkül meditálhatsz az örökkévalóságig, nem fog "beléd költözni".

Valóban, az ember minden egyes tettével számításba veszi a lehetséges következményeket. Mondhatni minden tett és annak következménye szoros és megbonthatatlan egységet alkot. "Minden tettünket valamilyen eredmény érdekében hajtjuk végre, tehát mindig van célunk." Ez csak részben igaz. Meditatív állapotban nincs célvezéreltség. Pl:Nemcsak azért takaríthatok ki egy lakást, hogy tiszta legyen, hanem a tevékenységet magáért a tevékenységért csinálhatom. Cél és eszköz ugyanaz.Mivel nem lépek ki a takarításból, itt vagyok a jelenben. Ha kész vagyok, örülök a tisztaságnak. A tisztaság lehet cél, ha már teleologikusan gondolkozom, de ADDIG AMÍG CSINÁLOM ne legyen az! Ez a lényeg. Persze lehet tanulni múltbeli tapasztalatokból, itt használhatom az elmémet, lehet célt kivetíteni a jövõbe, de amikor egy adott dolgot lehet gondolattalanul csinálni, akkor csináljam úgy.

Popper szerint a normák belsõvé tétele szempontjából kulcsfontosságú a szeretet és félelem. Hát nem tudom!! Feldmár szerint a gyereket nem kell tanítani.Nyilván itt nem az intellektus csiszolására gondolt. Ha szeretünk valakit akkor annak félnie kell tõlünk? Ha egy szabályt csak azért tart be valaki mert fél, mi lesz akkor ha a félelme megszûnik, mint egyfajta szabályozó erõ? A félelem bizonyos kiélezett helyzetekben érthetõ és természetes(katasztrófahelyzet, rablás, emberölés,), de ez nem lehet egy tartós állapot, mert megbéníthatja az embert.
"Osho nem tévedhetetlen". Nyilván nem. Írhattam volna Khrisnamurtit, Eckhart mestert, Szókratészt. Õk is ugyanarról beszéltek.
Meditáció állapota: A test és lélek felszabadul minden gondolati, érzelmi kötöttség alól, az ember elér egy magasabb szintû tudati állapotot a gondolattalan éberséget, amely semmire sem irányul, nincs konkrét tartalma. Valójában ilyenkor az ember semmi. Nincs jobb szó rá. Egyszerûen hagyom, hogy történjenek a dolgok, energia áramlik a testben. Ez az ego halála. Takarítasz, ahogy a példában írtam, és észre sem veszed, hogy egyszerûen jár a kezed, söprögetsz, követ mosol. Persze ha mindezt valaki nem szereti csinálni, akkor beléphet a célvezéreltség: "legyen már rend", "alig várom, hogy túlessek rajta". Így nehéz meditatívnak lenni...
Ez a Pilinszky idézet lényege" Isten az egyedüli valóság, mert õ az egyedüli semmi" Amikor meghal az ego, Isten megjelenik benned és körülötted. Ha a biblia szerint ez a konkrét isteni lét az ego halálát jelenti akkor értem mirõl van szó. Ezt a paradoxont kell megérteni, ami látszólagos csak Isten a minden és a semmi.

"Az erkölcsrõl vallott véleményemet fenntartom, a szabályokkal kidobták belõle a lényeget"
Direkt olyan példákat írtam, melyeknek semmi köze semmilyen társadalmasult erkölcshöz, csupán a biológiai törvényekhez, hogy lásd és értsd, mi a lényeg: az embernek minden egyes tettével kapcsolatban számolnia kell a következményekkel. A jó és gonosz megkülönböztetésének pedig ez a lényege, nevezzük bár erkölcsnek, etikának, vagy egyszerûen egészséges életmódnak. Tehát mindig gondolni kell a következményekre; pontosabban mindig gondolunk is rá, mindig belekalkuláljuk a tetteinkbe a következményt, vagyis minden tettünket valamilyen eredmény érdekében hajtjuk végre, tehát mindig van célunk, azaz mindig teleologikusan cselekszünk. (Csak esetleg nem jól mérjük fel a következményeket, eltévesztjük a hatást, és a lényegtelenebb, azonnali cél érdekében teszünk valamit ahelyett, hogy egy fontosabb, késõbbi célban reménykednénk.) Vagyis ostobaság az a tanítás, hogy "ne törõdj a múlttal és a jövõvel" "élj a pillanatnak", mert úgy egyszerûen nem lehet élni. Mindnyájan sakkozunk, elõre gondolkozunk, kalkulálunk, hogy minek mi lesz a következménye. Pl. kiszámítjuk, mikor kell indulnunk, hogy ne késsünk. Igyekszünk beosztani a pénzt, hogy ne költsünk el mindent már a hó elején stb. Lehet tanulni a múltból is, azaz a már megélt tapasztalatokból, a saját kárból; de lehet meríteni a kollektíven elfogadott szabályokból is. Pl. nem muszáj lopni ahhoz, hogy tudjuk, ezt a közösség elítéli. Ez a fajta teleologikus, célorientált cselekvés IS az emberi lényeghez tartozik, nem lehet kidobni: az 'erkölcs' lényegében célirányos, teleologikus tevékenység. Az értelmes szabályok mindegyike olyan tapasztalatokból szûrõdött le, amiknek betartásával a személyiség biztosan nem csorbul, hanem épül, teljesebb, hatékonyabb és boldogabb lesz.
Lehet viszont a szabályokat kicsinyes ostobasággal, felszínes külsõséggel, lélektelenül is értelmezni. Jézus ezért mondta, hogy "a betû megöl, a lélek az, ami megelevenít; a beszédek, amiket nektek mondtam, lélek és élet". Tehát nem a törvények betûjében, hanem szellemében van a jó és gonosz közti különbségtétel képessége.
Igazat adok neked, hogy az 'erkölcs' sokszor fajul a "vak vezérek, kik megszûritek a szúnyogot és a tevét elnyelitek" ostobaságáig, a felszínhez és a látszathoz való ragaszkodásig. ("Szólj rá a tanítványaidra, mert evés elõtt nem mossák meg a kezeiket!")
Igen, igazad van, a lényeg a lényeg. Na de mi a lényeg? Mert azt semmiképpen sem volna jó kiönteni, mint a fürdõvízzel együtt a szólásbeli gyereket.

"a vallással is ugyanez a baj. Egyszerûen rátelepedtek az egyházak."
A vallás emberek mûve. Az egyház emberek mûve. Természetesen, ha az embereket kiiktatod belõle, rögvest kevesebb lesz a tévedés…

"Az ítéletalkotás pedig tényleg szubjektív, ítéleteink nem lehetnek biztosak."
Így van.

"Oshóval kapcsolatban annyit, hogy a Wikipédia nem biztos , hogy hiteles hírforrás. Az életével kapcsolatos információk egy részét elhagyja. Így féloldalas a leírás."
Az lehet. Viszont Osho sem tévedhetetlen, mivel csak ember, mint ahogyan az is gyarló ember, aki róla írt.
Azt viszont tudom, hogy különbözõ gondolati rendszerek összekeverése szükségszerûen ellentmondásokhoz vezet. Pl. a kereszténységet mostanában elõszeretettel keverik a júdaista vallással, ami siralmas és fájdalmas eretnekségekhez vezet. De ezt hiába bizonyítottam be a legaprólékosabban az igébõl, hiába nem bírtak egyetlen pontban sem megcáfolni, hiába hoztak ellenem kizárólag hamis és eretnek érveket – akkor is én lettem kiközösítve. Én lettem kikiáltva "erkölcstelennek", csak mert az igét fontosabbnak tartottam a hamis tanításoknál és nem kevertem össze a politikával. Így megy ez...:(

"A meditációról: Valóban a belsõ világra való összpontosítást jelentené, de mi az a belsõ világ szerinted?"
Kíváncsian várom a válaszodat, nyilván te jobban tudod. Én egyetlen dolgot hallottam: lazításként külön-külön koncentrálni az egyes izmainkra.
És még hallottam azt is, hogy azt kell ismételgetni: meg tudom csinálni, boldog vagyok, örülök, jól vagyok stb...

"Egyébként megváltozik a tudatállapot meditáció alatt, egyszerûen üres leszel, azaz érzelem és gondolatmentes. Ide írhatnám most a Pilinszky idézetet, egyébként nem ártana olvasni a verseit."
Szerintem a katolikus Pilinszky emiatt megsértõdne: mert ezt a mondatot végképp nem rád értené, hiszen nem te vagy az Isten.

"Az agy kiürítésére nem alkalmas a tévézés. Azzal csak szemetet gyûjtesz magadba."
Oké, ez igaz.

Sajnálom, hogy a hosszabb válasz nem ment át. Ez csak egy kivesézett változata volt az eredetinek, mindegy..
Az erkölcsrõl vallott véleményemet fenntartom, a szabályokkal kidobták belõle a lényeget, a vallással is ugyanez a baj. Egyszerûen rátelepedtek az egyházak. Az ítéletalkotás pedig tényleg szubjektív, ítéleteink nem lehetnek biztosak.
Oshóval kapcsolatban annyit, hogy a Wikipédia nem biztos , hogy hiteles hírforrás. Az életével kapcsolatos információk egy részét elhagyja. Így féloldalas a leírás.
A meditációról: Valóban a belsõ világra való összpontosítást jelentené, de mi az a belsõ világ szerinted? Egyébként megváltozik a tudatállapot meditáció alatt, egyszerûen üres leszel, azaz érzelem és gondolatmentes. Ide írhatnám most a Pilinszky idézetet, egyébként nem ártana olvasni a verseit.
Az agy kiürítésére nem alkalmas a tévézés. Azzal csak szemetet gyûjtesz magadba.

"Csak röviden: a tudatosság, valójában a dolgok tisztánlátása, egyfajta intelligencia."
Á, köszi, most már világos.

"Az erkölccsel annyi a gond, hogy szabályokat alkottak róla."
Óhó. Össze lehet ám foglalni az egész erkölcs témát meglepõen röviden is. Jézus azt mondta: "Szeresd az Urat, a te istenedet teljes szívedbõl, teljes lelkedbõl, teljes elmédbõl és minden erõdbõl, valamint a te felebarátodat, mint magadat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták."
Meg tudod tenni?
Képes vagy rá?
Igen?
Mert akkor nincs szükséged törvényre.
Ha azt feleled, igen - rögvest törvényszegõvé váltál, mivel hazudsz...
A múltkor azt írtad, nem is lehet tudni, mi a jó és a rossz. Nos, épp ezért vannak a törvények és szabályok, mert magunktól nem tudjuk/nem akarjuk tudni.
Értsd meg, az embernek esze ágában sincs egyéb törvényt betartani, minthogy minden pillanatban kielégíthesse a hiányérzeteit. A szabályok a határaira figyelmeztetik, önmagával szembesítik, azt üzenik: íme, ez vagy te. Korlátozott lény. Eddig mehetsz és nem tovább. Tökéletesen egyetlen törvényt sem lehet betartani; és egyéntõl/helyzettõl függ, hogy melyek azok, amiket piszok nehéz/lehetetlen. És persze vannak jó és normális szabályok, amiknek betartásával az ember több lesz, az áthágásukkal kevesebb (pl. ha idõben lefekszik, kipiheni magát; ha korlátozza az evését, egészségesebb marad stb.) Vannak szabályok, melyek betartása hol segíti, hol akadályozza a fejlõdést, tehát hajlamosak az elavulásra, változásra (pl. mûvészeti szabályok). És vannak törvények, amelyek kezdettõl fogva rosszak és álnokok, a céljuk mások leuralása, kihasználása, becsapása (pl. a rabszolgatartás). Hogyan lehet ezeket megkülönböztetni egymástól? Hát, például, ha összeveted a szabályt Jézus szavaival. Viszont, mivel „minden szentnek maga felé hajlik a keze” a saját ítéleted akkor sem lesz biztos. Sõt: egyetlen embernek az ítélete sem egészen biztos. Tehát kételkedni mindig jogos és helyes - viszont!! Csak akkor van jogod mások ítéletében kételkedni, ha elõször önmagad ítéletében kételkedtél!!

"Tudatos rosszat teszi az ember, ahogy írod. Itt kiderült, hogy mást értünk tudatosság alatt. aki rosszat tesz a -mi erkölcsi szabályaink szerint- az valójában tudatlanul cselekszik. Tulajdonképpen fél. Emögött a tudatlanság mögött az önismeret hiánya húzódik meg.
Ami nem tudatos, még nem feltétlenül bûnös. Az álom is öntudatlan dolog, mégse bûn az ha valaki álmodik."
Értsd meg – hiába vagy tudatos vagy tudatlan, attól még ugyanúgy korlátozott képességekkel rendelkezõ emberpéldány maradsz. És ez számít, nem egyéb. Teljesen mindegy, mennyire ismered magad, ez nem változtat azon a tényen, hogy sokkal hamarabb és gyorsabban kifogysz a lehetõségekbõl, mint ahogyan azt szeretnéd. És ha emiatt veszélyben érzed magad, akkor megpróbálod a lehetõségeket olyan úton tágítani, ami nem helyes, de idõlegesen könnyít a helyzeteden.
Semmi sem fog visszatartani a szabálytalanságtól, a törvényszegéstõl (legyen az akár biológiai, akár társadalmi törvény), csak a késõbbi következmények belátása, mégpedig kétféle (pozitív vagy negatív) motivációként:
a.) negatív a félelem a büntetéstõl, a leleplezõdéstõl, a rossz következményektõl (pl. nem dohányzol, mert rákot okoz)
b.) pozitív egy késõbbi, nagyobb jutalom ígérete (pl. betartod a diétát, mert le akarsz fogyni)
De még ezek sem garantálnak semmit, mert mindkét motiváció egy késõbbi, konkrétan még nem látható, nem érzékelhetõ jövõ víziója. És minél távolabbi, homályosabb, elmosódottabb, bizonytalanabb, gyöngébb a jövõkép, az ahhoz való viszony, vagy minél sürgetõbb és égetõbb a jelenvaló szükség (vagy másképp mondva: minél nagyobb a kísértés), annál nagyobb a kilengés, annál biztosabb az elbukás.
Tehát: nem az önismeret a lényeg, hanem a motiváció erõssége. Annak az ismerete, ami képes pozitívan vagy negatívan befolyásolni, visszatartani a gonoszságtól, a törvénytelenségtõl. Ebbõl a szempontból a negatív motivációra, vagyis a félelemre ugyanúgy szükség van, az is ugyanolyan hasznos. A kétféle motiváció egészséges egyensúlya, ritmusa, váltakozása elkerülhetetlen; nem lehetséges csupán a pozitív motivációra építeni. Vagyis nevelni sem lehet csupán pozitív motivációval. Popper Péter azt mondta, ahhoz, hogy a törvények interorizálódjanak, beépüljenek egy gyerekbe (emberbe), tehát magáénak fogadja el azokat (pl. késsel-villával eszünk), ahhoz két dolog szükséges: szeretet és félelem. Popper azt mondta, az utóbbit még az Isten sem tudta kikerülni. A félelem tehát, egy bizonyos szintig teljesen normális, a hiánya vakmerõség, tehát vakság, elvakultság. Éppen nem tisztánlátás, éppen nem tudatosság.

"Végül Oshóról: Amit te ellentmondásnak tartasz, az csak látszólagos, nincs a tanításaiban ellentmondás.Volt egy hosszabb válaszom is offtopicban, nem tudom elment-e."
A hosszabb válaszod nem jött át, sajnos.
Az ellentmondásokat nem én találtam ki, csupán idéztem a wikipédia szövegét, olvasd el a bejegyzést: http://hu.wikipedia.org/wiki/Osho

A meditációra visszatérve: annak a lényege a belsõ világra való összpontosítás, a külvilág kizárása. Nem gondolom, hogy ugyanez volna a szex lényege is. Azt sem gondolom, hogy helyes volna a kettõt azonosítani, ahogy azt a borzalmas amcsi példa mutatja. Az pedig, hogy a belsõ világra való összpontosítás korlátozza a cselekvést, szerintem teljesen egyértelmû. Próbálj ügyfelekkel foglalkozni, de akár csak egy szöget beverni a külvilág kizárásával.
Viszont remek alkalom az agy kiürítésére, a teljes gondolatnélküliségre néhány óra tévézés. Nyolc órás gyakorlat után beáll az agyhalál :) Vagy a monoton, gépies munka/mozgás, fõleg, ha (monoton) zenét is hallgatsz közben. Vagy a részeg bódulat.
Ez utóbbinak más neve van: úgy hívják: módosult tudatállapot. A szex is lehet módosult tudatállapot, de nem meditáció. Itt egy szakértõbb idézet: "Általában egyetértés mutatkozik abban, hogy módosult tudatállapot váltható ki meditáció, hipnózis, a légzés irányítása (pl. jóga), testmozgás (pl. tánc) révén. Rendszerint a módosult tudatállapotok körébe utalják a misztikus tapasztalatokat, az Istennel, az univerzummal, a természettel való egység vagy a megvilágosodás élményét. Ugyancsak ide sorolják a transzot (mely például sámánoknál figyelhetõ meg), valamint minden olyan tudatállapotot, melyben radikális váltás következik be az egyén önmagáról és környezetérõl alkotott képében." http://lelekvandor.hu/tapacs.php?acsid=10
Osho összpontosítás nélküli gyakorlataival a módosult tudatállapot transz-változatát lehet elérni, nem a meditációt. Ott az ember nem önnön bensejére összpontosít, ellenkezõleg, igyekszik minél inkább "kilépni" magából. Általában a szellemvilággal való kapcsolat a célja, míg a meditáló saját magára összpontosít. Oshot talán helyesebb sámánnak, mint gurunak nevezni. (A transzállapot elérését, az ember önmagából való kivetkõzését célozzák a disc jockey-k is, úgyhogy õk is tekinthetõk "sámánnak".)

Csak röviden: a tudatosság, valójában a dolgok tisztánlátása, egyfajta intelligencia.
Az erkölccsel annyi a gond, hogy szabályokat alkottak róla.
Tudatos rosszat teszi az ember, ahogy írod. Itt kiderült, hogy mást értünk tudatosság alatt. aki rosszat tesz a -mi erkölcsi szabályaink szerint- az valójában tudatlanul cselekszik. Tulajdonképpen fél. Emögött a tudatlanság mögött az önismeret hiánya húzódik meg.
Ami nem tudatos, még nem feltétlenül bûnös. Az álom is öntudatlan dolog, mégse bûn az ha valaki álmodik.
Végül Oshóról: Amit te ellentmondásnak tartasz, az csak látszólagos, nincs a tanításaiban ellentmondás.Volt egy hosszabb válaszom is offtopicban, nem tudom elment-e.

(Elnézést, újra csak kapkodás az oka, hogy nem az off gombot nyomtam...:( )

"A lelkiismeret a jó és rossz megkülönböztetése. Én azt mondom ha valaki éber tudatosságban él, akkor automatikusan különbséget tud tenni jó és rossz között. Egyébként mi a jó és mi a rossz? Ez helyzetenként változik."
Kitûnõ kérdés, örülök, hogy feltetted. Bizony, rengeteg ember él meg abból, hogy meghatározza, mi a jó és a rossz :) És bizony, ennek jelentõs része kultúrafüggõ, a szocializáció eredménye. Sõt, lehet, hogy csak eseti, szituációfüggõ, ahogyan azt írtad is.
Probléma az is, hogy az etikai normák, törvények abszolút igénnyel lépnek fel, bár az ember képtelen õket mindig betartani; aki elvileg egyetért egy erkölcsi törvénnyel, az a gyakorlatban hol betartja azt, hol nem.
A jó és gonosz közti különbségtétel ezért általában minden kultúrában a transzcendens, emberfeletti világhoz kötõdik. (Ebbõl következett pl. a hatalomgyakorlók, törvényhozók isteni tekintélye, felhatalmazása is). A Bibliában is Isten lényéhez, megtapasztalásához kötõdik az ítélet a rossz és jó, a hamis és igaz között. Ha nem is olvastad, egy-két történet biztosan beugrik: a Jézust nárdussal kenõ nõ, a megtérõ lator stb. Minden esetben az történt, hogy akit "Isten megérintett", akinek szellemi tapasztalata lett róla, az "megbánta bûneit". Vagyis: eljutott egy olyan állapotba, ahol képessé vált különbséget tenni jó és gonosz közt. Legalábbis eljött egy pont, a történetek szerint, amikor ezek az emberek biztossá váltak a jó és gonosz elkülönítésében. Sokkal biztosabbá, mint addig.
Talán az is ismert elõtted, hogy a történetek szerint a halál után, amikor mindenki találkozni fog a Teremtõvel, pontosan az erkölcsi, lelkiismereti ítélettel találkozik, az írás szerint legalább akkor minden ember számára nyilvánvalóvá lesz a jó és a gonosz közti különbség.
Minden vallásra jellemzõ, hogy a transzcendens világához pont a etikai ítélettételt sorolja, így a hinduizmusra is. Aszerint a világot a Szanátana Dharma, a személytelen örök világtörvény irányítja, az ennek való megfelelés vagy az ez ellen való lázadás határozza meg egy ember karmikus sorsát. Ennek még az istenek is alá vannak vetve.
Természetesen a mi számunkra, akik nem vagyunk hinduk, nyilvánvaló, hogy mennyi esetleges és emberi találmányt soroltak az örök világtörvényhez (pl. a kasztrendszert). Köztudott, hogy idõvel a Biblia erkölcsi törvényei is óriási változásokon mentek keresztül, Jézus egészen új törvényeket hirdetett a korábbiakhoz képest – hol szigorúbbat, hol enyhébbet. Nehéz tehát azt mondani, hogy tessék, íme, itt vannak a kõbe vésett, örök és változtathatatlan erkölcsi törvények, amik biztosan mindig és minden helyzetben ugyanúgy érvényesek. Még a tízparancsolat sem ilyen (már ha ismered a szövegét). Vagyis, a Szanátana Dharmával ellentétben, a Bibliára épülõ etika rendkívül személyes: mindig az a jó és gonosz közti különbség alapja, amit az Isten annak tart. Ezt pedig csak úgy tudhatod meg, ha kapcsolatban vagy vele. Jézus pont az isteni törvények be nem tartása miatt lett üldözve és kivégezve, és a tanítványainak is megmondta: õket is isteni parancsokra hivatkozva fogják üldözni és elítélni, épp azok, akik meg vannak gyõzõdve arról, hogy betartják az isteni rendet (ld. az inkvizíciót stb).
Van egy zseniális magyar film, ami a gonosz és jó közti különbségtétel alapjáról próbál beszélni, ez az Ötödik pecsét, ami címében is az utolsó ítéletre utal. A történetben az a szereplõ döntött erkölcsösen, akit a többiek, sõt még önmaga is "méltán" ítélhetett el. De ez mégsem azt jelenti, hogy mindenki önmagának szabhat törvényt, csupán azt, hogy aki jól döntött, az mélyebb és alapvetõbb parancsoknak engedelmeskedett, nem a felszínes látszatnak.
Még egy megjegyzés: "Én azt mondom ha valaki éber tudatosságban él, akkor automatikusan különbséget tud tenni jó és rossz között. Egyébként mi a jó és mi a rossz?"
Nos: ez ellentmondás, ha jól látom: tehát szerinted
a.) automatikusan lehetséges az ítélet vagy
b.) még csak megnevezni sem tudjuk, mi a jó és a rossz?
Egyébiránt mi fán terem az "éber tudatosság"?

"Szerinted a jó és rossz közötti különbségtétel emelte ki az embert az állatvilágból."
Nos, nem azt írtam, hogy kiemelte, csak hogy ez az, ami lényegileg megkülönbözteti tõlük.

"Nem tudom jó-e ember által gyártott fogalmi struktúrákkal összehasonlítani magunkat állatokkal. Vajon a tyúk buta állat? Értelmetlen a kérdés. A csimpánz nem tud különbséget tenni jó és rossz között? Megint mi a jó és rossz?"
Szerintem ennek az okoskodásnak nincs értelme. Egyrészt miért mondod, hogy a jó és gonosz ember által gyártott kategória? Már a múltkor is azt írtam: a vallások szerint ez az ember "istenképûségének" bizonyítéka. Most is ezt fejtegettem: a jó és gonosz NEM EMBERI kategóriák,
- mert abszolútok, ami az emberi természettõl idegen,
- és mert nagyon sokszor ellentétben állnak az ember természetes, kielégülésre való törekvésével.
Azt már írtam, hogy az ember (vagy ha úgy tetszik, az élõlények) legerõsebb, legalapvetõbb motivációja a hiányérzettõl való megszabadulás, mindenki minden egyes pillanatban erre törekszik. És csak azért és csak akkor hajlandó hiányt elviselni, ha
- nincs lehetõsége a hiány betöltésére; de ekkor megpróbálkozik valamilyen pótcselekvéssel (pl., ha nem tudott aludni, kávéval próbál éberré válni).
- vagy ha valami mélyebb, fontosabb igénye miatt van rá szüksége, de ez is inkább csak helyzeti, esetfüggõ dolog, kellõ motiváció nélkül nem mûködik (pl. a gyöngyhalász visszatartja a lélegzetét a sikerért).
Éppen ezért nem emberi (vagy ahogyan Freud mondaná: nem az egohoz, hanem a szuperegohoz tartozó kategória), mert az etikai-erkölcsi törvények, a jó és gonosz megkülönböztetése során ÚGY KELL TENNED, MINTHA NEM VOLNA HIÁNYOD. Ezért aztán az érvénye is csak addig tart, amíg valakinek tényleg nincs hiánya; mihelyt a hiányérzet kínzóan belehasít, az erkölcsi törvények érvénytelenné válnak (ld. http://galeria.index.hu/kulfold/2010/01/20/fosztogatas_a_tulelesert_haitin/?current_image_num=0&image_size=m ), és marad egyetlen törvényként a hiányérzet betöltésének szüksége, bármi áron.
A jó és gonosz megkülönböztetése tehát SZÜKSÉGSZERÛEN egy olyan létállapotból származik, ami a betöltöttség állapotában van. Vagyis nyilvánvaló, hogy nem az ember sajátja, mert az ember a hiány állapotában létezik; és csak addig képes egyetérteni a 'jó'-val, amíg az számára nem okoz különösebb nehézséget.
Másrészt pedig: szerinted tehát mégis mi alapján szabad, helyes, 'jó', 'erkölcsös' az embert az állatokkal összehasonlítani? Noha nem vetted észre, de máris erkölcsi ítéletet tettél: hiszen ugyan mi más alapon kritizálod az összehasonlítást? Nem tudományos alapon, hisz akkor nem kifogásoltad volna az "ember által gyártott fogalmi struktúrát". Lámlám: csak nem egy ember feletti létállapot, kategória nevében kifogásolod az emberi fogalmi struktúrákat?
Tehát erkölcsi alapon kritizálsz, emberfeletti fogalmi struktúrákat kérsz számon rajtam – és épp azt nem érted, amit gyakorolsz, azaz az erkölcsi ítéletet, a jó és rossz megkülönböztetését.
Harmadrészt az állatok csak erkölcsileg nem érthetik a 'jó' és 'rossz' fogalmát; de nagyon is tudnak különbséget tenni ehetõ és ehetetlen, biztonságos és veszélyes stb. között, tehát ily módon számukra is van értelme a jó és rossz fogalmának. Csak a jó és gonosz megkülönböztetésének nincs. Mert a természetet nem lehet gonoszsággal vádolni a földrengésért, villámcsapásért, aszályért vagy ragadozó állatokért. De, ha az állatok vagy általában a természet nem is ismeri a jó és gonosz különbségét, ez nem jelenti azt, hogy az ember ne ismerhetné, sõt még azt sem, hogy nem vehetné észre, ez a képessége megkülönbözteti õt az állatoktól; azaz nem alkothatna magának fogalmi struktúrákat. :) Amit kifogásolsz, azaz a struktúraalkotás, absztrakció, éppenséggel pont az emberre jellemzõ tudati tevékenység, tehát épp a sajátosan emberi absztrakt struktúraalkotó gondolkodás következménye az is, hogy megkülönbözteti magát az állatoktól; ez egyébként jelentõsen le is lassítja és korlátozza az emberi észlelést. Például erre a teljesítményre egy ember sem volna képes: http://videa.hu/videok/allatok/memoriajatek-allat-elkepeszto-hihetetlen-KVOV2Aal9i1jA6Ta
A csimpánz nem rendszerez, nem alkot struktúrát, egyben érzékeli a képernyõt, azért képes megoldani a feladatot.

"Ahhoz egyébként tényleg nem kell tudatosság, hogy másokat megbántsak, sõt ez csak akkor lehetséges ha valaki teljesen tudatlan."
:) Na ne. Nyilván hallottál Machiavellirõl, de nem is kell ilyen messzire menni: mindenki mûveli a tudatos rosszat.

"Én nem állítottam, hogy az elme mindenkor rossz lenne, hiszen csak ezen keresztül lehet megismerni, ideértve az érzékelést, idegrendszert. Ahhoz elme kell, hogy analizálj, szintetizálj, kalkulálj, fogalmi rendszereket alkoss, következtess. "De ezt nem lehet kikapcsolni"- írod."
Azt írtam, az ember meghatározásából nem lehet kikapcsolni (kizárni) az idegrendszert. A mûködését nyilván lehetséges korlátozni (pl. kóma).

"Ki lehet, csak nagyon nehéz. Aki meditál, valóban nem lesz halhatatlan, hiszen a meditáló ember is halandó testben él. Az, hogy korlátozott lenne a cselekvési lehetõség ilyen állapotban, egyszerûen nem tudom értelmezni. Valójában minden ember meditált már életében, csak nem volt ennek tudatában. Hiszen a szex is meditáció, hogy a legprofánabb példánál maradjak."
Aha, látom, ezt Oshotól tanultad, egy kis részlet a wikipédiából róla:
"Indiában gyakran hívták "szex gurunak", miután több felkavaró beszédet tartott ortodox közösségekben, a szabad szerelemrõl és a szabados szexualitásról. Tanításai szerint "a tantrában minden szent, és semmi sem szentségtelen". [megjegyzem, a tantra a hindu vallásban eretnekségnek minõsül].
Alaposan tanulmányozta és ismerte a keleti tanok szinte mindegyikét, bár beszédeiben gyakran következetlenül keverte a tanításokat...az összeollózott tanok eredményeképpen súlyos ellentmondásokba keveredett önmagával.
Osho a meditációról is másoktól eltérõ véleményt hangoztatott. Szerinte a meditáció egy elmén kívüli állapot, nem pedig koncentráció. Elme nélküli, az elméhez való "nem ragaszkodás" állapota. Ez egy olyan dolog, ami valakivel "megtörténhet", egy olyan állapot, amiben létezhet, de nem olyasmi, "amit csinálhat". Szerinte a modern ember számára egyáltalán nem egyszerû csak ülni és meditációban lenni, ezért létrehozott olyan aktív meditációs technikákat, amelyek az embert természetes úton viszik a meditáció állapotába. Ezek a technikák – állítása szerint – lehetõvé teszik, hogy egy személy felszínre hozza a mélyen elnyomott vágyait, gondolatait. Több technikájában használja fel a táncot, a szexualitást. De mint sokszor felhívta a tanítványok figyelmét, a meditációs technika még nem maga a meditáció, ez csak egy módszer a meditációs állapot elérésére."
Ez pedig maga Osho tanítása: "És ha már képesek lesztek tudatosságot teremteni, semmi sem korlátoz benneteket abban, hogy szeretkezzetek, de a puszta szex roppant unalmassá és szürkévé válik majd számotokra. Többé nem az öröm forrását jelenti: egyszerû energiapazarlásnak látjátok majd. Ezért inkább arra használjátok az energiáitokat, hogy a tudatosság egyre magasabb piramisait teremtsétek meg, építsétek fel magatokban egészen addig, amíg végül eléritek a legvégsõ pontot, a megvilágosodást.
Kérdés: Tulajdonképpen azt mondod, hogy tudatosság nélkül minden dolog bûnösnek minõsül?
Valójában a bûn szó eredetileg annyit tesz, feledékenység - emlékezni pedig a leggyönyörûbb dolog a világon."
Az eredeti hindu valláshoz tehát mindennek semmi köze, ez egyértelmûen "nyugati importra" van szánva. És így valósul meg San Franciscoban: http://hvg.hu/panorama/20090325_szex_szekta_orgazmus_meditacio.aspx
""A Biblia konkrét isteni létezést ígér, igaz csak a halál után." Nekem ez úgy tûnik, hogy nesze semmi fogd meg jól."
Pedig csak egyszerûen logikus, akár a Bolyai-féle geometria; ámbár sokkal könnyebben érthetõ annál. De nem írom le, mert ez mégsem egy teológiai fakultás, és ha nem ismered legalább az újszövetség szövegét, akkor nem fogok belõle eszkatologikus összefüggéseket magyarázni, meg ne haragudj rám emiatt. Tolle, lege, amúgy meg egyelõre semmi közöd a túlvilághoz. :)

A lelkiismeret a jó és rossz megkülönböztetése. Én azt mondom ha valaki éber tudatosságban él, akkor automatikusan különbséget tud tenni jó és rossz között. Egyébként mi a jó és mi a rossz? Ez helyzetenként változik. Szerinted a jó és rossz közötti különbségtétel emelte ki az embert az állatvilágból. Nem tudom jó-e ember által gyártott fogalmi struktúrákkal összehasonlítani magunkat állatokkal. Vajon a tyúk buta állat? Értelmetlen a kérdés. A csimpánz nem tud különbséget tenni jó és rossz között? Megint mi a jó és rossz?
Ahhoz egyébként tényleg nem kell tudatosság, hogy másokat megbántsak, sõt ez csak akkor lehetséges ha valaki teljesen tudatlan.
Én nem állítottam, hogy az elme mindenkor rossz lenne, hiszen csak ezen keresztül lehet megismerni, ideértve az érzékelést, idegrendszert. Ahhoz elme kell, hogy analizálj, szintetizálj, kalkulálj, fogalmi rendszereket alkoss, következtess. "De ezt nem lehet kikapcsolni"- írod. Ki lehet, csak nagyon nehéz. Aki meditál, valóban nem lesz halhatatlan, hiszen a meditáló ember is halandó testben él. Az, hogy korlátozott lenne a cselekvési lehetõség ilyen állapotban, egyszerûen nem tudom értelmezni. Valójában minden ember meditált már életében, csak nem volt ennek tudatában. Hiszen a szex is meditáció, hogy a legprofánabb példánál maradjak.
" A Biblia konkrét isteni létezést ígér, igaz csak a halál után." Nekem ez úgy tûnik, hogy nesze semmi fogd meg jól. Talán legközelebb a meditációt más oldalról fogom megközelíteni, hogy érthetõbb legyen.

"A hiányérzet tényleges tapasztalat, nem más mint a boldogság, elfeledett egység, teljesség megtalálásának igénye."
Szerintem fontos a logikai sorrend betartása: nem az igény az oka a hiánynak, hanem a hiány az oka az igénynek. Mindegy, van-e igény vagy sem – a hiány az, ami bizonyos.
"Kedves linga: egy tudatos ember nem lehet lelkiismeretes, mint ahogy lelkiismeretlen sem, egyszerûen túllép ezeken a kategóriákon."
Kedves kocamama: ezen nem lehet túllépni. Mint ahogy nem lehet túllépni azon sem, hogy ember vagyok-e vagy állat, férfi-e vagy nõ; a lelkiismeret is kihagyhatatlan dolog. Ez csak az állatok számára mindegy, illetve értelmetlen. Csakhogy õk nem túllépnek rajta, hanem soha nem juthatnak el hozzá. Az állatok számára értelmetlen az a fogalom, hogy jó vagy rossz (csimpánzkísérletek alapján mondom ezt, ahol a csimpánz még összetett szavakat is tudott képezni – pl. hajkefe – de a jó és rossz fogalma semmit sem jelentett számára.) A hinduizmus, akár az evolúció, nem lát éles cezúrát az ember és az állat között, de ebbõl a szempontból van.
A lelkiismeret a 'jó' és a 'gonosz' megkülönböztetése. A Biblia szerint, amikor Isten megteremtette a világot, azt mondta: ímé, minden igen 'jó'. Vagyis nem tökéletes, de 'jó'. Azaz Isten lelkiismerete szerint való. Amikor Jézust valaki így szólította: "Jó Mester", azt felelte: "Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten." Platón az Állam c. könyvében azt fejtegeti, hogy a legfõbb és legfontosabb idea a 'Jó' ideája, minden ebbõl árad ki; nagyon hasonlóan fogalmazott, mint ahogy a keresztény teológia beszél Istenrõl. A Biblia elbeszélése szerint az ember a paradicsomban a 'jó' és 'gonosz' tudásának fájáról evett; a kígyó azt mondta, ha errõl esznek, olyanok lesznek, mint az Isten. Kisgyerekek nem is nagyon használják a 'jó' és 'rossz' fogalmát, helyette azt mondják: valaki ’szépen’ vagy ’csúnyán’ viselkedik. A 'jó' és a 'gonosz' ('rossz') tehát nem valami avas, ósdi, meghaladható kategória, hanem olyan cél, amit nem is biztos, hogy valaki képes elérni, megérteni és belátni. Egy csimpánz biztosan nem. Ha a 'jó' és a 'gonosz' közti különbséget elmosom, azzal nem emelkedek felül semmin, inkább belesüppedek az emberalatti masszába. Még a hinduizmus is azt tanítja, hogy az atman, azaz az örökkévaló lélek csakis emberi alakjában valósíthatja meg az istenképûséget, ha nem sikerül neki, visszasüllyed a létezõk láncolatában. Az embernek tehát van egy olyan képessége, még a hinduizmus szerint is, ami miatt képes "istenképû" lenni, míg az állatoknak nincs ilyen képességük. A Biblia ebbõl a szempontból még élesebben fogalmaz, abban az ember eleve "istenképû"-nek lett teremtve. És az istenképûség, a képesség, ami felül emeli az állatvilágon, a Biblia szerint nem a beszéd vagy a munka vagy a két lábon járás, hanem a 'jó' és a 'gonosz' közti különbségtétel.
Amúgy meg éppenséggel a lelkiismeretlenséghez nem kell tudatosság. Semmiféle tudatosság nem kell ahhoz, hogy másokat megbántsak; épp elég, ha nem gondolkozom.
"A lelkiismeret valójában az elme játéka. Mindenki az elméjének áldozata, kivéve a buddhákat."
Itt lejjebb volt egy hosszas beszélgetés arról, hogy az ember mindent csakis a tudatán keresztül képes érzékelni és megismerni. Egyébként nem csak az ember, az állatok is. Ebbe persze sok minden beletartozik, az idegrendszer és az érzékelés tágabb fogalom, mint amit hétköznapi szinten elmeként határozunk meg; de ezt nem lehet kikapcsolni, illetve értelmetlen volna idegrendszer nélküli emberrõl beszélni. Még állatokról sem lehetséges. Elme nélküli emberrõl sem beszélhetünk, mint ahogyan szív, vér, tüdõ, máj stb. nélküli ember sem létezhet. (Maximum sérült elméjû, szívû, vérû, tüdejû vagy májú ember). Lejjebb a pillangót hoztam fel példának: nem ismerhetem meg a teljes pillangót, csupán benyomásokat, ismereteket tudok befogadni róla – éppenséggel pont a tudatomon, az elmémen keresztül. Bármit csak ott tudok megismerni, ezért mindenrõl csak absztrakt, elvonatkoztatott ismeretem lehetséges (még önmagamról is). A teljes megismerés lehetetlen, mert ahhoz teljesen azonosulni kellene a más létezõkkel, sõt még az is kevés volna, de nem is lehetséges.
"A meditáció lényege az ego, illetve elmenélküliség állapotának megtapasztalása. Valójában ez az igazi gyógyszer, nincs más."
Nem tudom, nem próbáltam; úgy gondolom, a meditáció valamiféle kitûnõ, kiváló relaxációs technika – és ennyi, az emberi lét korlátoltságát nem szünteti meg, tehát aki meditál, az ettõl nem lesz halhatatlan stb, azaz nem kerül át a teljességbe.
"Sorsfeladatról annyit, hogy azt kell csinálni amit az ember szeret-lehetõleg meditatív állapotban- így lehet feloldani a lélek görcseit."
:) Meditatív állapotban szerintem meglehetõsen korlátozott a cselekvési lehetõség. És ha a végén erre futsz ki, akkor az a helyzet, hogy a hatalmas ígéretbõl, miszerint lehetséges a korlátozott emberi léten felülemelkedni, csak morzsácska marad: csináld, amit szeretsz, lehetõleg meditálva. Vagy ahogy a mondás tartja: vajúdtak a hegyek és egeret szültek. Ehhez képest a Biblia konkrét isteni létezést ígér, igaz, csak a halál után; de még némi "elõleget" is ad belõle, hogy biztos ígéretnek tûnjön. Meglehetõsen határozott és magabiztos a meditációs megoldáshoz képest.

Sajnos, fáradt voltam, kimaradt egy-két szó, így egy-egy mondat jelentése módosult akaratom ellenére. A hiányérzet tényleges tapasztalat, nem más mint a boldogság, elfeledett egység, teljesség megtalálásának igénye. Az eredeti mondat hülyeség, de javítottam. Kedves linga: egy tudatos ember nem lehet lelkiismeretes, mint ahogy lelkiismeretlen sem, egyszerûen túllép ezeken a kategóriákon. A lelkiismeret valójában az elme játéka. Mindenki az elméjének áldozata, kivéve a buddhákat. A meditáció lényege az ego, illetve elmenélküliség állapotának megtapasztalása. Valójában ez az igazi gyógyszer, nincs más. Sorsfeladatról annyit, hogy azt kell csinálni amit az ember szeret-lehetõleg meditatív állapotban- így lehet feloldani a lélek görcseit.

olvastam egy interjút Dobó Katával, ahol megkérdezték tõle, ki volt számára a legszimpatikusabb Holywoodban. At felelte, Mel Gibson, de itt van szó szerint a részlet:

"- A hollywoodi sztárok közül ki a legjobb arc az életben?

- Maximum partikon találkoztam velük, közeli kapcsolatban nem kerültünk, de nekem Mel Gibson jó élmény volt. Vele többször is találkoztunk, és az, hogy öt év távlatából emlékezett rám, és visszakérdezett a régi párbeszédünkbõl valamire, elég nagy dolog. De az is, ahogy kezet fog veled. Igazi, erõs kézszorítás, és belenéz a szemedbe. Ritka.

- Furcsa, hogy pont Mel Gibsont mondtad, mert vele kapcsolatban mostanában az a kép el az emberekben, hogy egy zsidófaló csapodár õrült.

- Mostanában õ gyûjtögeti a rovátkákat."
http://www.origo.hu/filmklub/blog/interju/exkluziv/20100111-dobo-kata-a-luxustol-nem-voltam-sem-jobb-sem-boldogabb.html?pIdx=2

Az újságírónak lett volna lehetõsége intimpistáskodva, röhögcsélve elütni a választ. Pl: áááá, ki gondolná, hogy ennyi pia mellett még iyen jó memóriája van az öregnek...
Vagy: áhhá, tudjuk jól, Gibson nagy hódolója a kelet-európai szépségeknek...
De nem. Újságírónk egy sokkal ötletesebb megoldást választott: Gibson ZSIDÓFALÓ ÕRÜLT. És miért? Mert leforgatta a Passió c. filmet.
Az újságíró utolsó kérdése ez volt: "- Ha büntetlenül eltüntethetnél egy embert a Földrõl, kit tüntetnél el?"
De végig elég nyeglén tolta: "ki a legjobb arc" "iszonyat jó fej" "tök szükségesek" stb.
Egyszerûen elképesztõ, hogy ilyen aberrált szellemi roncsot "értelmiséginek" vagyok kénytelen nevezni, mivel állítólag diplomás.

A felelõsség azt jelenti: vállalod önmagad. A bûnbánat azt jelenti: vállalod önmagad.

"Ahogy nõ a tudatosság szintje, úgy csökken a lelkiismereté."
Veszélyesen amorális, ha valaki pozitívnak állítja be a lelkiismeret csökkenését. Beteges és gonosz, ez Hannibal Lecter okoskodása.

""Az ember lényege a hiány". Így van, ezért született meg, hogy sorsfeladata megoldásával ezt a hiányt megszüntesse."
Kedves kocamama – nem vetted észre, hogy ez újfent logikátlan? Miért helyeselsz, ha ellentmondasz? Vagy így van, ahogy írtam, vagy nincs így, és akkor az igaz, amit te írsz. Valaminek a _lényegét_ nem tudod megváltoztatni, csak ha megszünteted. Az ember lényegi tulajdonsága csak akkor változhat meg, ha megszûnik embernek lenni. Sõt: mivel az egész világ lényegi tulajdonsága a hiány, a korlátoltság, a végesség, töredékesség – a világ lényege csak akkor változtatható, ha megszûnik. Egy véges világban ugyanis az ember is véges, korlátolt és hiányos marad.

"Így van, ezért született meg, hogy sorsfeladata megoldásával ezt a hiányt megszüntesse."
Sorsfeladat – ez megint egy jól hangzó szó, de vajon mit jelent? Ugyan melyik feladat az, aminek megoldásával bárki is kiléphet a hiányokkal terhelt létbõl? Van ember, akinek ez valaha is sikerült?

"Ahhoz, hogy az ember megismerje a tudást bûnössé kellett válnia."
A Genezis könyve szerint a tudás megszerzése nem bûn. Az a fa nem a tudás fája volt, hanem a _jó és gonosz tudásának_ fája. A jót az ember már ismerte, és a paradicsomban továbbra is lett volna lehetõsége megismerni – vagyis a gyümölccsel csak és egyedül a gonoszságot ismerhette meg. És, mivel ki lett ûzve az Istennel való közösségbõl, a jó további megismerésének ezzel be is fellegzett.

"A megismerés méreggé vált számára, ezért csakis a megismerés lehet a gyógyszer számára."
Minek a megismerésére gondolsz? Ugyanis Jézus ezt mondta: "Az az örök élet, hogy megismerjenek téged és akit te elküldtél, a Jézus Krisztust." Talán egyetértesz Krisztus szavaival? Mert ha azt gondolod, egyetértesz, akkor nem tudod, mire is bólintottál…

"Az ember szenved a megismerés polaritásától, s gyógyulásban reménykedik. Az emberi lét ezért beteg. (copyright Dethlefsen)"
Nos, én nem kopizok, csak magamtól mondom: az ember baja az, hogy ember. És nem isten. Vagyis az a baj, az a szenvedés, hogy limitált az idõ, a lehetõség, a képesség és egyáltalán minden. Sajnos. Ez a tudat általában csak tompán sajog, néha szinte eltûnik, de idõnként borzalmas. Viszont állandó, az ember nem bír önmagából, ebbõl a létbõl kilépni, soha-soha-soha. Hiába hitegeti magát bármivel, akkor is csak korlátolt lény marad, és kész. Meghaladhatja önnön korlátoltságát, tanulhat, fejlõdhet, boldogulhat, épülhet és építhet, nem kell passzívan belesüllyedni a tehetetlenségbe – de tudnia kell, hogy ember, és a léte fájdalommal _IS_ jár. Nem a fájdalom eltûnése a gyógyulás, mert a fájdalom nem tûnik el. (Maximum csak nem érezzük).

"Valójában az a hiányérzet-ami tényleges tapasztalat- nem más mint a boldogság, vagyis az elfeledett egység,teljesség megtalálása."
Ezek csak szavak. Ugyan mitõl boldogítana a hiányérzet? Ne mondd már. És hogy pont a hiány a teljesség…jaj, ne már…ezt te magad sem hiszed. Nem hiszem, hogy ne tudnál különbséget tenni aközött, amikor valami beteljesül, és az között, amikor valami hiányzik.
Csak annyi igaz ebbõl, hogy van olyan hiányérzet, ami tanulságosabb és hasznosabb, mint a beteljesülés. De attól függetlenül nem jó érzés, kellemetlen. Bármit hozhatnék példának, de maradjunk az alapkésztetéseknél: Freud azt mondja, az ösztönkésztetéseket az ember pont azáltal tudja kielégíteni, hogy képes õket visszatartani. Valamit azért halasztunk el, hogy egyáltalán megszerezhessük; mert amit azonnal megkapunk, az valójában nem is kielégítõ. De azért a hiány nem kielégülés. Nehogymár.

"Ha az ember semmitõl sem, bármivel is próbálkozzon,akkor az emberi lét reménytelen."
Kedves jó kocamama, kérlek, vess egy pillantást a topic címére. Már hogyne volna megoldás. EZ a megoldás, EZ a kimenekedés a korlátok közül. Azért az Isten nem hülye, hogy ne tudna jobbat annál, ami van. Csak épp nem azonnal elérhetõ a jobb; kellenek hozzá lépcsõfokok, elõkészület, miegyéb. Kell hozzá elõször ez a világ. És kell hozzá a passió. Jézus vére. A többit majd meglátjuk…

Semmitõl sem változik, kihagytam egy szót.

"Az istenhez való megtérés egyetlen bizonyossága éppen ezért pont a felelõsségvállalás, azaz a bûnbánat."
Én a bûnbánatot nem azonosítom a felelõsséggel. Ennek a szónak a felel, vagyis válaszol a szótöve. Egyszerûen egy adott helyzetre való spontán válaszolásról van szó. Nincs köze múlt idõhöz. A bûnbánat múltbeli dologhoz kapcsolódik, kötõdik a lelkiismerethez. Ahogy nõ a tudatosság szintje, úgy csökken a lelkiismereté. "Az ember lényege a hiány". Így van, ezért született meg, hogy sorsfeladata megoldásával ezt a hiányt megszüntesse. A bibliai történetben valóban a tudást szimbolizálja a kígyó, a megismerést. Ahhoz, hogy az ember megismerje a tudást bûnössé kellett válnia. A megismerés méreggé vált számára, ezért csakis a megismerés lehet a gyógyszer számára. Az ember szenved a megismerés polaritásától, s gyógyulásban reménykedik. Az emberi lét ezért beteg. (copyright Dethlefsen) A betegség uyanakkor az ember esélye a gyógyulásra. Ezt a látszólagos paradoxont kell megérteni. Azt, hogy a Biblia szerint hazugság az a tanítás, hogy bármiféle tudástól megváltozna az ember lényege, és elérné a teljesség állapotát én nem tudom értelmezni. Ez a te konklúziód. Valójában az a hiányérzet-ami tényleges tapasztalat- nem más mint a boldogság, vagyis az elfeledett egység,teljesség megtalálása. Ha az ember semmitõl sem, bármivel is próbálkozzon,akkor az emberi lét reménytelen.

Nagyon röviden úgy lehetne megfogalmazni, hogy a hinduizmus és a kereszténység eltérõ, sõt ellentétes választ ad a lényegre.
A hinduizmus azt mondja, a világ lényegében teljes,
az ember lényegében teljes,
ezért az ember lényegében azonos istennel,
mindaz a tapasztalás, ami ezzel ellenkezik, csupán illúzió.

A kereszténység azt mondja, a világ lényegében hiányos,
az ember lényegében hiányos,
az ember lényegében nem azonos istennel,
viszont szüksége van rá.

Azt írtad, a bûn a teljességrõl való leválás,
én azt, hogy a bûn a teljesség elérésére való kísérlet.
A Biblia a bûn lényegét egy történetben meséli el. Eszerint az ember evett a tiltott gyümölcsbõl, mert azt remélte, olyanná válhat tõle, mint az isten(vagyis megszûnik a hiányérzete). A történet szerint az ember ekkor a paradicsomban élt, tehát úgy tûnhet, nem volt hiánya semmiben. A történet szerint mégis – vagyis az ember lényegéhez tartozik a hiányérzet, ezt még a paradicsomi elégedettség sem képes elfeledtetni vele. A bûn ebben a történetben az ebbõl való kilépés kísérlete volt; vagyis szembeszegülés azzal a ténnyel, hogy az ember lényege a hiány, és megpróbálni átlépni abba az állapotba, ahol az ember lényege a teljesség. Valójában az ember minden tette a hiányérzet betöltésére irányul. Ez természetes addig, amíg tisztában van a határaival; a baj az, amikor a lényeget akarja megváltoztatni, tehát elfelejti, hogy korlátolt lény.
A hinduizmus tanítása ezzel a történettel nagyon is jól leírható, hiszen a bibliai történetben a hindu tanítás volna a kígyó, amelyik azt állítja: szükségetek van a tudás gyümölcsére, hogy felismerjétek: olyanok vagytok, mint az isten. A tudástól válhattok olyanná, mint az isten, a problémátok a tudatlanság, hogy nem látjátok a lényeget, mert a jelenségek (mája) fátyla eltakarja szemetek elõl azt.
A történet szerint az ember, amikor megette a tudás gyümölcsét, csöppet sem vált istenné, csak még nagyobb lett a hiányérzete, és úgy érezte, el kell takarnia magát. Vagyis: az ember lényege (a hiányállapot, a hiányérzet) nem változott ettõl a kísérlettõl, sõt, csak még nyilvánvalóbbá vált.
Vagyis a Biblia szerint átverés, hazugság az a tanítás, hogy bármiféle tudástól, ismerettõl megváltozna az ember lényege, és elérné a teljesség állapotát, vagyis hogy bármilyen tudástól az ember lényegévé a teljesség válna. Sõt egyáltalán semmi egyébtõl sem változik meg, bármivel is próbálkozzon. A hiány a Biblia szerint nem mája fátyla és nem illúzió, hanem valóság és igazi tapasztalat.

oppá, véletlenül nem offtopicot nyomtam...