Szóval a változás aprólékos részletessége teszi lehetõvé az állandóságot. Helyesbítek.

"A változás aprólékos részletessége teszi lehetõvé a változást". Itt példaként Szókratész állama szerepel (de mint nem írott mû). Igen, de az állam és társadalom meg is szûnhet, amint arra volt már példa a történelemben. Az alap mégis változatlan marad.

Az ember nem csak egy feladat végrehajtására legyártott szerkezet, hanem attól több, de ahhoz, hogy szabad legyen bizonyos dolgokat meg kell tennie.
Az éntudat kifejlõdése szükségszerû, de minél késõbb történik annál jobb.
"Súlyosan károsodik az akinek problémás a szocializációja". Hát igen, Jézus is azért végezte a keresztfán, mert problémás volt a szocializációja.

Szóval, a természettudományok világán pl. a fizikán keresztül is meg lehet közelíteni a teremtés misztériumát. Lásd Gazdag László könyvét a teremtés titkait, vagy Balogh Béla munkásságát. Az jó, ha egy adott dolgot több oldalról is meg lehet világítani.
A karatemesterre nézve "sértõ a megállapítás", pedig az általad írtak alapján jó nagy felfújt egója lehet. Hiába, belõle ezt hozta ki a sport.
A jellem definíciója nem fontos, a lényeg, hogy egy buddhának, vagy Krisztusnak nincs jelleme. Még szerencse, hogy legalább nekik nincs.

Albert Einstein a Nobel-díjas fizikus azt mondta:
"Az emberiség a teljes tudásnak kevesebb, mint egy százalékát képes felfogni."
Ha a teljes tudásnak csupán egy százalékával rendelkezünk, akkor nem lehetne lehetséges Isten számára, hogy a maradék kilencvenkilenc százalékában létezzen?

"A föld és tenger valójában egy, csak a mi érzékszerveink különítik el. A részecskék rezgésszámában, és energiaszintjében van különbség."
Egyébként persze értem, amire gondolsz, és igazad is van, csak tényleg nem kellene a végletekig hígított természettudományossággal elõhozakodni. Lehet ezt másképp is megfogalmazni: a víz és a föld is anyag, tehát eredetében és minõségében nem válik el teljesen egymástól; vagyis nem két önálló szubsztancia. A hinduizmus szerint legalább két szubsztancia van: az anyag és a lélek; a lélek teljes mértékben elválik a testtõl, azzal nem keveredik, ezért lehetséges a lélekvándorlás tana. A Bibliában ez nincs így, ott a lélek nem önálló, nem választható el élesen a testtõl. Ott a teremtõ és a teremtmény az, ami nagyon radikálisan és élesen elváló "szubsztancia", ami teljesen más minõség.
Szóval a lényeg, hogy egyszerûen az lehetne a válasz, hogy a tenger és a meder is anyag, ahogy a férfi és a nõ is ember, pont.
Viszont abban a hasonlatban, amiben használtam, azt írtam: ami a változó világ folyamatosságát képes alapként biztosítani, az a Teremtõ. Õ viszont teljesen más szubsztancia; tehát ebben a hasonlatban irreleváns, hogy a tenger és a föld is végsõ soron ugyanahhoz a szubsztanciához tartozik, mert itt csupán hasonlatként szerepeltek, egy elvontabb igazság képes megjelenítéseként, a kerék-hasonlatra adott válaszul. A hasonlatnak pedig az a tulajdonsága, hogy a hasonlított és a hasonló, tehát a hasonlat két oldala nem felel meg teljes mértékben egymásnak, mert ha teljesen ugyanazok volnának, akkor nem is hasonlat volna, ugyebár. Egy példa erre: ha valakire azt mondják: szelíd, mint egy bárány, akkor nem arra gondolnak, hogy ugyanolyan gyapjas is. Vagyis: ha a folyton változó anyagi világ és az azt megtartó Teremtõ kapcsolatát a tengerhez és a mederhez hasonlítom, akkor ebben a hasonlatban irreleváns, hogy a tenger és a meder is anyagi minõség.

Még annyit: visszaolvastam és elnézést, bocs a sértõ és ingerült hangú megjegyzésekért :( Utólag visszaolvasva bántóbbnak tûnnek, mint írás közben.

Ezt a részt kiemelem, mert azt kifelejtettem belõle, hogy amit leírtam, azt lehet holográfiának tekinteni, azzal azonosítani: az egyénben így tükrözõdik az egész közösség, az egyén az egész közösség, az egész történelmi környezet lenyomata.
„Az igaz, hogy a behatárolt lények nem léphetik át határaikat, vonatkozik ez tér-idõ dimenziójára.
"Az állandóságot biztosító lényeg nem a változó része" "A lényeg állandóságának biztosítéka nem magukban a változó lényekben van" Feldmár szerint minden mindenben benne van, ez a holográfia lényege is.”
Igen, nos, ha újra a „nagybetûs írásból”, a társadalmi példából indulunk ki, akkor világos: minden egyes tagja valamiképp elsajátítja az azonosságtudatot. Ehhez még csak erõlködnie sem kell, a lehetõ legtermészetesebb, hogy azon közösség tagjaként definiálja magát, amibe beleszületett, ami körülveszi, tehát az állandóság érzete természetesen hagyományozódik tovább. Viszont senki sem s z ü l e t i k azzal a tudattal, hogy magyar. Sõt még azzal sem, hogy ember, vagy hogy Kovács Jánosnak hívják stb.
Szóval ha minden történetiséget kiveszel az emberbõl, mi marad meg tiszta énként?
Ha egy csecsemõt magára hagynál, minden közösség, szocializációs lehetõség nélkül, bármennyire is precízen volna mesterségesen, gépek által táplálva, akkor is elpusztulna. Nem fejlõdne ki benne az éntudat. És ha nem is ilyen radikálisan, de elhanyagoltan nevelnek valakit, az éntudata, az önazonossága akkor is súlyosan károsodik. Például a Kóla puska sültkrumpli film két tinédzser gyilkosa olyan homevideókat hagyott hátra, amikben arról beszéltek, hogy õk „nem emberek”! Egyszerûen képtelenek voltak önmagukat emberként azonosítani. És minél súlyosabban károsodott valaki, azaz minél problémásabb volt a szocializációja, annál inkább azt érzi, hogy õ „más”, nem olyan, mint a többi ember. Ennek a folyamatnak a végállomása, amikor valaki n3em is képes önmagára emberként tekinteni, és ehhez ajánlom szíves figyelmedbe Kafka Metamorfózis c. novelláját – ez bizony egy VALÓS lelki tapasztalat, amibe igen könnyen belecsúszhat az ember szocializációs környezet és tapasztalatok nélkül. Vagyis az ember csak egy hálózat tagjaként képes az önazonosságára rádöbbenni, saját magát másokkal kapcsolatban képes definiálni, magát megtalálni. Kapcsolatok nélkül nincs én, nincs tiszta purusa vagy atman vagy micsoda.
A Biblia azt állítja: ha kapcsolatba kerülsz Istennel, (az is kapcsolat tehát), akkor jutsz el egy olyan állapotba, ahol a leginkább rátalálhatsz az énedre, ahol a leginkább megtalálhatod az énedet, ahol az éntudatod a leginkább kialakulhat, felépülhet. A más emberekkel való kapcsolat rossz irányba is befolyásolhatja az éntudatot (mert mindenki igyekszik más embereket lehúzni vagy nekik benyalni); Isten az egyetlen olyan kapcsolat, ami kristálytisztán õszinte és valóságos, torzítás nélküli képet mutat és teremt. Vagyis a kép megmutatása egyben a kép megteremtése is; de ugyanez vonatkozik a többi emberrel való kapcsolatra is: a többiektõl feléd közvetített kép egyszerre tükröz és teremt.

„A föld és tenger valójában egy, csak a mi érzékszerveink különítik el. A részecskék rezgésszámában, és energiaszintjében van különbség.”
Na persze. Nagyjából biztos vagyok abban, hogy nem értesz annyit a részecskefizikához, hogy ilyen magyarázatba menj bele; ha pedig nem, akkor egy transzcendens, vallásos téma kapcsán olyan tudományossággal takarózni, amihez valaki nem ért, csupán bulvárgagyi szintû roncshulladékot tud róla összehordani – szánalmas.
„A föld és a tenger valójában egy” – ha ez a véleményed, bizonyítsd be, anélkül baromi szánalmas a tudomány misztikálása. De ez nem is misztifikálás, annál is rosszabb; inkább „parishiltonítása” Ez a szánalmas gagyi mind a tudományosságnak, mind a vallásnak a durva megsértése. Hogy képzeli a bulvárgagyi, hogy anélkül, hogy bármiféle erõfeszítést is tett volna a megértés felé, a szájára vehet olyan tudományos fogalmakat, melyekrõl halvány gõze sincs? Tudománnyal kibújni a vallás alól, vallással a tudomány alól – gusztustalan. Ilyenek miatt azok, akik értenek a természettudományhoz, még inkább megvetik a vallást, ha látják a szánalmas kóklerséget. Néhány véleményük innen a port fórumról:
„Egyébként még eme "nagytudású" emberkéktõl még egyszer nem hallottam az általuk használt fogalmak meghatározását... Dobálóznak a kifejezésekkel, a sok birka meg ha tudományosnak tûnõ halandzsát hall (értsd: sok idegen szó), akkor benyeli, mint Öcsi p*csét Csöpi. A mûsort meg nyugodtan át lehet keresztelni Szellemi Gettónak.”
„1; Mit ért Ön 9. dimenzió alatt? Egyáltalán, hogyan definiálná a dimenziót, mint fogalmat?
2; Mit jelent az Ön szóhasználatában az energia? És mit jelent az "energia irányítása"?” (tombenko)
„Péndzenergilya! Ezaz! Eszt kifelelytettem! Hõ-, villamos-, mechanikai, mozgási és helyzeti energilyát cserélek péndzenergilyára, csak olcsóbban! És mindenkinek megmondom, mennyi a falyhõlye!” (7szünyü)

„Végül a karatemesterrõl: Lehet, hogy õ nem a sorsát élte meg a karatéban, ezért nincs katarzisélménye, sajnos neki a sport méreg lett. Ugyanaz a dolog lehet gyógyszer és méreg is a görög "pharmakon" szó is erre utal. Attól függ ki mire használja.”
Ne szédíts már ezzel. Ez is csak szánalmas bóvligagyi, ráadásul sértõ rá nézve, hiszen az egész életét a karatéra tette fel, hisz világbajnok lett, berendezett egy szentélyt is, óriási festmény van a falon, a mestere egész élete fel van festve rá, meg iszonyú sok kép, ereklye stb. „Nem a sorsát élte meg”…naná hogy nem, mert ostobaság a sorsra hivatkozni.
„"A jellem etikailag meghatározott fogalom"-írod. Én úgy mondanám etika nézõpontjából is meghatározható. bár szerintem ez annál tágabb fogalom.”
Éspedig? Nem fejtetted ki (ezt sem).

„Függ a változás az állandótól. Minden pillanatban meghal valami egy cselekvés egy gondolat, egy sejt, és jön az újjászületés, ha ehhez nincs állandó alap, akkor mi biztosítja az újjászületés lehetõségét? Ha a dolgok meghalnak a semmiben, akkor, hogy keletkezhet bármi új? Mi az ami biztosítja a létezés FOLYAMATOSSÁGÁT?”
Aha, értem. Ugyebár arról írsz, hogy a változás nem azt jelenti, hogy a dolgok a semmibe tûnnek el, majd onnan tûnnek elõ. Folyamatosan alakulnak át egymásba; és az átalakulás során van, ami nem változik, hanem megmarad. Például a különbözõ atomi kötések felbomlanak és más kötések jönnek létre a szabad elektronok miatt. Tehát az atomok más-más struktúrákba rendezõdnek, de maguk az atommagok és elektronok stb megmaradnak.
Tehát az a problémád, ami már Zénón óta foglalkoztatja a világot: hogyan lehet megragadni a mozgás lényegét. Zénón apóriáit, amikkel tagadta a mozgás lehetõségét, a mai napig nem tudták megnyugtatóan megcáfolni, és ez nem semmi, mert maguk az apóriák egészen nevetségesnek hangzanak (pl. hogy Akhilleusz soha nem tudja utolérni a teknõst, a nyíl nem mozog a levegõben stb). A film például azért olyan rendkívül hatásos, mert az egyetlen mûvészet, ami képes ábrázolni a mozgást. De a mozgókép valójában állóképek sorozata, csak a szemünk tehetetlensége miatt olvad össze mozgássá a látvány.
Amilyen példákat írtál, azokban egy nagyobb egység pici részeinek a meghalásáról írtál: „Minden pillanatban meghal valami egy cselekvés egy gondolat, egy sejt” – vagyis maga az egész szervezet olyan mértékben lassan alakul át, hogy képes megõrizni az önazonosságát. Lehet, hogy az élet során minden sejt kicserélõdik, és egyébként is mindenféleképp megváltozunk, önmagunk tudata mégis állandó. Noha persze az sem az, hiszen önmagunkra is másképp tekintünk az idõ során, valami állandó öntudat mégiscsak van. De nem az állandó öntudatunk teszi lehetõvé a változást, hanem a változás aprólékos részlegessége teszi lehetõvé az állandóságot. Mondok egy példát, és ahogy azt Szókratész is tette az Államban, most én is azt mondom: nézzük meg a „nagybetûket”, tehát egy nagy egységen keresztül lássuk azt, ami kisebb rendszerekre is érvényes. Nézzük meg ezt állami szinten, egy társadalom esetében. Annak önazonossága megmarad nagyon hosszú idõn keresztül, noha a részi minden pillanatban változnak: folyton meghal és születik benne valaki, az egész mégis önmaga marad. De hát NEM a nagy egész állandósága teszi lehetõvé azt, hogy a részi meghaljanak vagy szülessenek, hanem a halálozások és születések részlegessége teszi lehetõvé az egész rendszer önazonosságának megõrzését. Nincsenek örökké élõ magyarok, akik biztosítják a magyarság önazonosságát Vagy pl. bennünk állandóan egy lassú belsõ égés folyik, azért kell lélegeznünk, hogy az oxigén táplálhassa ezt a sejtszintû folyamatot. Ha azonban ez a belsõ égés hirtelen felgyorsulna, akkor az egész szervezet önazonossága megszûnne. Így is vannak olyan változások az ember életében, amikor nagyon nehéz az önazonosság tudatának megõrzése, pláne, ha negatív változások: van, amikor az ember azt mondja: innentõl kezdve ez nem én vagyok, és képtelen vagyok felvállalni, hogy én legyek. Inkább meghalok, mert nem bírok azonosulni azzal, aki állítólag én vagyok. Például balesetben való eltorzulás, megrokkanás – de sok egyéb oka is lehet. De a kellemetlen változás nem a semmihez tartozik: valóban annak a nagyobb egésznek a része, ami/aki azt nem akarja önmaga részeként elismerni. Éppen erre megy ki a keresztény önazonosságtudat: nagyon sok olyan része van a személyiségnek, amit a legszívesebben levágnánk, eldugnánk, letagadnánk, amivel képtelenek vagyunk azonosulni; a Biblia azonban arra kényszerít, hogy azokat is felvállaljuk.
Ha MINDEN aktualitást, idõbeliséget kiveszel az éntudatból, nem marad semmi.
Még azok is, amiket te „sorsfeladatként” emlegetsz, idõbeliségben megvalósítható, aktuálisan létezõ feladatok, nem valami állandó jellemzõk.
És szerintem meglehetõsen primitív dolog az embert egy-egy feladat végrehajtására „legyártott” szerkezetnek tekinteni. Mint ahogy pl. fejszét azért csinál az ember, hogy fát vágjon vele, ez a fejsze „sorsfeladata”, a fejsze „aktuális létezése”; ugyanezt analógiásan az emberre húzni szerintem kifejezetten primitív és bántó hasonlat.


„A változás nem megsemmisülés, nem is írtam. Amit írtál az anyagi részecskékrõl, helyes. a halál nem megsemmisülés, maga a metamorfózis.”
oké, akkor ebben egyetértünk.

„Az igaz, hogy a behatárolt lények nem léphetik át határaikat, vonatkozik ez tér-idõ dimenziójára.
"Az állandóságot biztosító lényeg nem a változó része" "A lényeg állandóságának biztosítéka nem magukban a változó lényekben van" Feldmár szerint minden mindenben benne van, ez a holográfia lényege is.”
Igen, nos, ha újra a „nagybetûs írásból”, a társadalmi példából indulunk ki, akkor világos: minden egyes tagja valamiképp elsajátítja az azonosságtudatot. Ehhez még csak erõlködnie sem kell, a lehetõ legtermészetesebb, hogy azon közösség tagjaként definiálja magát, amibe beleszületett, ami körülveszi, tehát az állandóság érzete természetesen hagyományozódik tovább. Viszont senki sem s z ü l e t i k azzal a tudattal, hogy magyar. Sõt még azzal sem, hogy ember, vagy hogy Kovács Jánosnak hívják stb.
Szóval ha minden történetiséget kiveszel az emberbõl, mi marad meg tiszta énként?
Ha egy csecsemõt magára hagynál, minden közösség, szocializációs lehetõség nélkül, bármennyire is precízen volna mesterségesen, gépek által táplálva, akkor is elpusztulna. Nem fejlõdne ki benne az éntudat. És ha nem is ilyen radikálisan, de elhanyagoltan nevelnek valakit, az éntudata, az önazonossága akkor is súlyosan károsodik. Például a Kóla puska sültkrumpli film két tinédzser gyilkosa olyan homevideókat hagyott hátra, amikben arról beszéltek, hogy õk „nem emberek”! Egyszerûen képtelenek voltak önmagukat emberként azonosítani. És minél súlyosabban károsodott valaki, azaz minél problémásabb volt a szocializációja, annál inkább azt érzi, hogy õ „más”, nem olyan, mint a többi ember. Ennek a folyamatnak a végállomása, amikor valaki n3em is képes önmagára emberként tekinteni, és ehhez ajánlom szíves figyelmedbe Kafka Metamorfózis c. novelláját – ez bizony egy VALÓS lelki tapasztalat, amibe igen könnyen belecsúszhat az ember szocializációs környezet és tapasztalatok nélkül. Vagyis az ember csak egy hálózat tagjaként képes az önazonosságára rádöbbenni, saját magát másokkal kapcsolatban képes definiálni, magát megtalálni. Kapcsolatok nélkül nincs én, nincs tiszta purusa vagy atman vagy micsoda.
A Biblia azt állítja: ha kapcsolatba kerülsz Istennel, (az is kapcsolat tehát), akkor jutsz el egy olyan állapotba, ahol a leginkább rátalálhatsz az énedre, ahol a leginkább megtalálhatod az énedet, ahol az éntudatod a leginkább kialakulhat, felépülhet. A más emberekkel való kapcsolat rossz irányba is befolyásolhatja az éntudatot (mert mindenki igyekszik más embereket lehúzni vagy nekik benyalni); Isten az egyetlen olyan kapcsolat, ami kristálytisztán õszinte és valóságos, torzítás nélküli képet mutat és teremt. Vagyis a kép megmutatása egyben a kép megteremtése is; de ugyanez vonatkozik a többi emberrel való kapcsolatra is: a többiektõl feléd közvetített kép egyszerre tükröz és teremt.

„ A tenger része a medernek, és a meder is része a tengernek. A tengely nem létezhet kerék nélkül és fordítva is(vagy létezhet de akkor nincs értelme)”
Éppenséggel létezhet meder víz nélkül: mi is abban élünk perpill. De ez csak zárójeles megjegyzés, egyébként ügyes, amit írtál.

„Mindenható Teremtõ Isten ami változatlan és egy (lásd brahman) mindenben ott van és mindenen túl.”
A Teremtõ Isten mindenhol ott van, de ettõl még nem azonos a teremtett világgal. Pl. Neumann János azért, mert kitalálta a számítógépes programozást, amit a fejében hordozott, még a legcsekélyebb mértékben sem lett azonos a számítógépes programozással. Mint ahogyan Bill Gates –t is hiába keresnéd a gépeden. Attól, hogy Homérosz kitalálta az Iliászt és Odüsszeiát, maga még nem lett azonos ezekkel a mûvekkel. Shakespeare nem azonos a darabjaival, bár az nyilvánvaló, hogy a darabjai visszatükrözik õt; de a drámák akkor is más entitások, S.-tõl független létezõk: nincs szükséges S.-re ahhoz, hogy el tudjam olvasni, elõ tudják adni a mûveket. Ha elolvasod S. mûveit, akkor azokból következtethetsz S. lényére, személyiségére; de magában a darabban már nem találod meg S.-t.

„A sors nem jelöl ki feladatként bûnt, de nem is etikai törvény.
Az a baj, hogy az emberek minden törvénytelen, erkölcstelen tettet bûnnek tartanak. Nem értik azt, hogy az embernek meg kell tapasztalni bizonyos dolgok hiábavalóságát. Ha valakinek sorsfeladata a gyilkosság, akkor meg kell tennie, ehhez pedig meg kell találnia azt a valakit akinek feladata az, hogy áldozat legyen”
Húha. Hát ezt nem értem –azért sorsfeladata valakinek a gyilkosság, hogy megtapasztalja a gyilkolás hiábavalóságát? Akkor viszont nem lehet sorsfeladat. Vagy most mi van?????
És egyáltalán – milyen célból és okból lehetne a gyilkosságot vagy az áldozattá válást sorsfeladatnak tekinteni?

„és itt van a lényeg: amit az emberek bûnnek tartanak, az valójában a lélek betegsége. Beteg embert pedig gyógyítani kell nem büntetni.”
A bûnöst fel kell világosítani arról, hogy õ nem isten, nem engedhet meg magának mindet, vannak korlátai, amiket be kell tartania. Ez a gyógyítás.

„Az evangéliumi kereszt számomra egy megoldandó életfeladatot, sorsfeladatot jelent.”
Mármint minden ember megoldandó élethelyzete szempontjából tekinted általános szimbólumnak („mindenki vegye fel a maga keresztjét”) – avagy az evangéliumi keresztet, Jézus keresztjét kell szerinted mindenkinek felvennie? Nem egyértelmû.

„A kereszt megváltása nem más mint gyógyulási folyamat, a lélek gyulladt gócának, sebének gyógyítása azáltal, hogy konkrét tetteket hajtunk végre.”
Értem, mire gondolsz, de „a kereszt megváltása” akkor is egy borzalmasan röhejes megfogalmazás, szerintem ne használd, illetve fogalmazd át, és mondd azt, amire gondolsz, hogy érthetõ légy: a gyógyítás gyógyítás és nem megváltás; a seb pedig seb és nem kereszt. A seb gyógyítása teljesen mást jelent, mint a kereszt megváltása. Illetve ez utóbbi nem is jelent semmit; Jézust nem azért szögezték a keresztfára, hogy megváltsa azt. Ez kb. olyan, mint a toll megírása, a kés levágása, a fazék megfõzése, a tányér megevése, a tusfürdõ megmosása, a zongora megzenésítése, a szövõszék megszövése stb.

„Pl: Ueshiba Morihei számára az általa kifejlesztett aikido volt a gyógyszer, lelke betegségének gyógyítására.”
Te ugye nem vagy 63 éves? :)

„Én ugyenezt írtam a meditációról, szavakkal nehéz elmondani, át kell élni, meg kell tapasztalni. Talán ugyanaz az élmény.”
Nem tudom, mindenesetre abban egyetértünk, hogy ez átélés, és nem kategória.


„A reinkarnációról annyit, hogy mindez az anyagi formák világára vonatkozik. Hol kezdõdött el? Amikor a láthatatlan szellem látható világot teremtett.”
Hogy emlékeztesselek, ez a kérdés miért merült fel, újra bemásolom, ugyanis a kérdésre ez még mindig nem válasz:
„Müller Péter szerint életünk fontosabb feladatait már a szellemvilágban, "odafent" eldöntöttük. Vállaltunk egy élettervet, életfeladatot, amelyet földi életünkben valósítunk meg.”
És mégis mi alapján dönt valaki olyanról, amirõl semmit sem tapasztalt? Ha azt mondom: válassz az 'erkkoservo' és az 'insivere' közt, akkor mi alapján fogsz dönteni? Honnan tudnád, mit jelent az egyik vagy a másik? Minden döntésünket elõzetes ítéletek, vélekedések, benyomások, információk, elõítéletek alapján hozzuk meg; mindent úgy értünk meg, hogy önmagunkon szûrjük keresztül, a megértésben mi magunk is benne vagyunk; de ha mi nem vagyunk semmik, akkor egyáltalán nem vagyunk döntési helyzetben; mert ahhoz, hogy dönthessünk, már elõzetes tapasztalatunknak, emlékeinknek, elõítéleteinknek, elvárásainknak, elõfeltevéseinknek, posztulátumainknak kell lennie.
„Kérded mi alapján döntünk olyanról, amit nem tapasztaltunk. Nos, ez elvezet a reinkarnáció és karma kérdésköréhez. Az élettervnek csak akkor van értelme, ha elfogadjuk a reinkarnáció létét.”
Igen, de a reinkarnációk sora is elkezdõdött valahol, tehát a kérdésem továbbra s fennáll: a reinkarnáció nem válasz, csupán elkenés.


„Maga a szellem, vagy inkább isten öröktõl fogva van, te írtad, hogy isten jelentése én vagyok.”
Nem, ilyet egészen biztosan soha nem írtam.

„Dethlefsen azt mondja: egyidõs vagy a létezéssel, hiszen annak része vagy. A halhatatlan nem reinkarnálódik, csak a halandó.”
Abszolút nem értek egyet: nem vagy egyidõs a létezéssel, csak önmagaddal; nem reinkarnálódsz és nem vagy halhatatlan sem.

„De az emberölésrõl általában: Nem minden gyilkosság bûn. Ha valakinek a sorsfeladatához tartozik, akkor nem az.”
Miért tartozna ez bárkinek is a sorsfeladatatához?

„Persze ezt egy kívülálló nehezen tudja megítélni. Ha valaki önvédelembõl öl, akkor nem hiszem hogy bûnös.”
Tehát az egy sorsfeladat, hogy megtámadjanak és legyilkoljam a támadót? Erre a feladatra születtem?

„Lehetnek olyan emberi sorsok ahol emberáldozattal kell megtapasztalni az ölés hiábavalóságát.”
Az a sorsfeladatom, hogy megtapasztaljam a sorsfeladatom hiábavalóságát??

„"Rossz azért van mert korlát van" "ahol nincs korlát ott nincs rossz"- írod.
Akkor talán a törvényeket, szabályokat el kellene törölni, hiszen azok korlátot jelentenek!”
Még mindig nem érted: TE vagy korlátolt, neked nincs örökkévaló lehetõséged, a te idõd, erõd, energiád, tehetséged stb. véges. A külsõ korlátok, törvények csak arra kellenek, hogy segítsenek, megtanítsanak ezzel a legjobban gazdálkodni, mert biztosan ismered a mondást: a két végén égetett gyertya fele annyi idõ alatt ég le. Ha a törvényeket töröljük el, a saját lehetõségeinket, életünket rövidítjük meg még inkább.

„A korlát az oka a polaritásnak, írtad. Én azt mondtam része. Lehet, hogy nem jól írtam, szerintem a korlát maga a polaritás, talán így helyes.”
A ’polaritás’ helyett viszont sokkal jobb és pontosabb a ’differenciálás’ szó.

A föld és tenger valójában egy, csak a mi érzékszerveink különítik el. A részecskék rezgésszámában, és energiaszintjében van különbség.
Végül a karatemesterrõl: Lehet, hogy õ nem a sorsát élte meg a karatéban, ezért nincs katarzisélménye, sajnos neki a sport méreg lett. Ugyanaz a dolog lehet gyógyszer és méreg is a görög "pharmakon" szó is erre utal. Attól függ ki mire használja.

"A jellem etikailag meghatározott fogalom"-írod. Én úgy mondanám etika nézõpontjából is meghatározható. bár szerintem ez annál tágabb fogalom. Függ a változás az állandótól. Minden pillanatban meghal valami egy cselekvés egy gondolat, egy sejt, és jön az újjászületés, ha ehhez nincs állandó alap, akkor mi biztosítja az újjászületés lehetõségét? Ha a dolgok meghalnak a semmiben, akkor, hogy keletkezhet bármi új? Mi az ami biztosítja a létezés FOLYAMATOSSÁGÁT?

A változás nem megsemmisülés, nem is írtam. Amit írtál az anyagi részecskékrõl, helyes. a halál nem megsemmisülés, maga a metamorfózis.
Az igaz, hogy a behatárolt lények nem léphetik át határaikat, vonatkozik ez tér-idõ dimenziójára.
"Az állandóságot biztosító lényeg nem a változó része"" A lényeg állandóságának biztosítéka nem magukban a változó lényekben van" Feldmár szerint minden mindenben benne van, ez a holográfia lényege is. A tenger része a medernek, és a meder is része a tengernek. A tengely nem létezhet kerék nélkül és fordítva is(vagy létezhet de akkor nincs értelme) Mindenható Teremtõ Isten ami változatlan és egy (lásd brahman) mindenben ott van és mindenen túl.

"Ha pedig a sors feladatként bûnt jelöl meg, miért bûn ellene lázadni?" A bûnrõl beszéltünk korábban: hiánybetöltési kísérlet, amely nem segít abban, hogy teljesebbé válj, céltévesztés.Eltérít önmagadtól. A sors nem jelöl ki feladatként bûnt, de nem is etikai törvény.
Az a baj, hogy az emberek minden törvénytelen, erkölcstelen tettet bûnnek tartanak. Nem értik azt, hogy az embernek meg kell tapasztalni bizonyos dolgok hiábavalóságát. Ha valakinek sorsfeladata a gyilkosság, akkor meg kell tennie, ehhez pedig meg kell találnia azt a valakit akinek feladata az, hogy áldozat legyen, és itt van a lényeg: amit az emberek bûnnek tartanak, az valójában a lélek betegsége. Beteg embert pedig gyógyítani kell nem büntetni.

Az evangéliumi kereszt számomra egy megoldandó életfeladatot, sorsfeladatot jelent. A kereszt megváltása nem más mint gyógyulási folyamat, a lélek gyulladt gócának, sebének gyógyítása azáltal, hogy konkrét tetteket hajtunk végre.
Pl: Ueshiba Morihei számára az általa kifejlesztett aikido volt a gyógyszer, lelke betegségének gyógyítására.

Én ugyenezt írtam a meditációról, szavakkal nehéz elmondani, át kell élni, meg kell tapasztalni. Talán ugyanaz az élmény.
A reinkarnációról annyit, hogy mindez az anyagi formák világára vonatkozik. Hol kezdõdött el? Amikor a láthatatlan szellem látható világot teremtett. Maga a szellem, vagy inkább isten öröktõl fogva van, te írtad, hogy isten jelentése én vagyok. Dethlefsen azt mondja: egyidõs vagy a létezéssel, hiszen annak része vagy. A halhatatlan nem reinkarnálódik, csak a halandó.
Ismét Hamlet: Lehet, hogy tette céltévesztõ volt, akkor tényleg bûnt követett el az emberöléssel. Sajnos nagyon régen olvastam a mûvet, nem igazán emlékszem rá, csak azért hoztam fel példaként mert Müller állandóan említi szinte minden könyvében.
De az emberölésrõl általában: Nem minden gyilkosság bûn. Ha valakinek a sorsfeladatához tartozik, akkor nem az. Persze ezt egy kívülálló nehezen tudja megítélni. Ha valaki önvédelembõl öl, akkor nem hiszem hogy bûnös. Lehetnek olyan emberi sorsok ahol emberáldozattal kell megtapasztalni az ölés hiábavalóságát.

"Rossz azért van mert korlát van" "ahol nincs korlát ott nincs rossz"- írod.
Akkor talán a törvényeket, szabályokat el kellene törölni, hiszen azok korlátot jelentenek!
A korlát az oka a polaritásnak, írtad. Én azt mondtam része. Lehet, hogy nem jól írtam, szerintem a korlát maga a polaritás, talán így helyes.

"Igen sajnos a diploma is hígul. Valahol mégis kell lennie egy határnak."
na látod :)

„Tisztítótüzet írtam, nem purgatóriumot.”
A jelentése ugyanaz, csak latinul, gondolom.

„Amikor Müller élettervrõl beszél, azt mondja, hogy azzal együtt egy jellemet is hoz magával mindenki, ehhez a jellemhez majd társul egy ego.”
Jellem helyett helyesebb volna genetikailag kódolt, örökölt személyiségvonásokról beszélni. Ezt állítólag befolyásolja az eltérõ hormonszint, a szerotonin, dopamin stb. aránya is, és még sok más.
A jellem viszont etikailag meghatározott fogalom: jellemes az etikus, jellemtelen az etikátlan ember.

„Fel kell tenni egy kérdést: Mi teszi lehetõvé a változást? Hogyan történhet ez? Ahhoz, hogy bármi változzon, kell egy alap ami biztosítja a változást.”
Miért kéne? Miért függ a változás az állandótól? Mert ha nincs állandó, akkor nem változik? akkor mit csinál? Akkor állandó? Tehát akkor állandó, ha nem állandó?

„Olyan nem lehet, hogy valami csak úgy elvész a semmibe, ez az alap szerintem örökké mozdulatlan, ahogy a forgó kerék közepe is nyugalmi állapotban van.”
A változás nem megsemmisülés. Ez két különbözõ kategória, és ugyebár ezen a világon belül megsemmisülésrõl nem is beszélhetünk, csupán változásról: az anyag nem vész el, csak átalakul. De ettõl még az anyag nem mozdulatlan; a ma feltételezett legkisebb részecskék, a szuperhúrok is állandóan mozognak, az atomokon belül is állandó a részecskék mozgása és így tovább: minden állandóan mozog, és ha mozog, változik, semmi sem mozdulatlan. Még a halott test is állandóan változik, hiszen folyamatosan lebomlik és átalakul valami mássá.
Persze azt mondhatod, hogy az ember a megtermékenyülés pillanatától a teljes lebomlásig ember; tehát a lényege ember és nem alakul át lepkévé, mint ahogy a makkból kifejlõdõ tölgy is tölgy marad a teljes lebomlásig, nem lesz belõle fenyõ. Tehát hogy van valami lényeg, ami körül zajlik a változás, de ehhez a lényeghez igazodik, ezt a belsõ lényeget nem veszíti szem elõl, mint ahogy pl. a föld is minden pillanatban mozog, de nem kóborol el a mindenségben, hogy keressen magának egy másik csillagot.
De ez is csak azt mutatja: a behatárolt lények nem tudják átlépni a HATÁRAIKAT. A HATÁRAIKON BELÜL tudnak csak változni, azon túl nem. HATÁR van szabva, amin túl lehetetlen a mozgás.
Tehát a te kerékhasonlatodhoz hasonlóan azt is mondhatom: a világ minden egyes darabkája, mint a tenger, folyton mozog – de a medrét nem hagyhatja el.
De tulajdonképpen akár a kerék, akár a tenger hasonlatnál maradunk, az mindkettõben közös, hogy az állandóságot biztosító lényeg nem a változó része: a tengely nem a kerék, mint ahogy a meder nem a tenger. Vagyis a lényeg állandóságának biztosítéka nem magukban a változó lényekben van, hanem azokon kívül levõ valami, ami megtartja, összetartja õket.
„Ez az alap teszi lehetõvé a szüntelen változást. A tiszta én valójában nem más mint ez az alap. Az én vagyok élménye.”
Ez a Mindenható Teremtõ Isten., ami örökre változatlan és egy, nem lett és nem múlik el, hanem van, nincs határa és mindig azonos önmagával.

„Ha az ember spontán, természetes, ellazult állapotban van, és spontán módon válaszol környezete kihívásaira, akkor ez a tiszta én cselekszik. Ez a tiszta én feloldódik istenben, nem hiszem hogy el lehet választani.”
Márpedig muszáj belátni az Isten és az én közti különbséget – mert a kerék nem önmagát tartja meg, a tengely tartja meg; a tengert pedig a föld tartja meg, föld nélkül tenger sem volna; a tenger viszont nem föld.

„Mondok egy példát: Ueshiba Morihei volt az aikido alapítója. Hozott magával egy élettervet, aminek lényege, hogy a benne lévõ diszharmónikus, kaotikus energiákat át kellett alakítania harmonikus, rendezett energiákká.”
Ehhez nekem is van egy példám: van egy magyar ember, aki a világon egyedül képes volt Japánon kívül karate-világbajnokságot rendezni (tavaly õsszel, Pesten). Persze õ is világbajnok, a nevében is használja azt a címet, hogy semsei. Akik jobban ismerik (többen is) mind azt állítják róla, hogy iszonyatosan bunkó, jellemtelen, érzéketlen stb. Engem csak leitatni próbált egyszer, ennél többet nem nagyon tudok, de mivel többen is, egymástól függetlenül nagyon negatívan ítélik meg, hát én sem gondolom, hogy ez a karate-világbajnoki rang olyan hûdenagy jellemet kölcsönzött volna neki.

„Ezt nem értem, nekem ez száraz teológiai gondolatfuttatás. Amiket írsz azok metaforák, szimbolikus kifejezõeszközök. Nem érzem mögötte a valódi tartalmat, egyszerûen költõi képek.”
Egyrészt a száraz teológiai eszmefuttatás és metaforák, költõi képek közt óriási a különbség. Másrészt próbáld meg leírni, mi történik veled, miközben kedvenc zenédet hallgatod vagy más efféle katartikus élmény ér. A zene valódiságát nem tagadod, mégis nagyon nehéz megfogalmazni azt, ami nem látszik, nem kézzelfogható. Mint ahogyan a fizikai világban nem léteznek a számok sem, mégsem tagadod a számok valódiságát stb.
Amiket leírtam, azok igenis nagyon konkrét tapasztalataik azoknak, akik átélték; csak az nem tud vele mit kezdeni, aki nem élte át. De hát ilyenre még rengeteg példát hozhatnék: a kívülálló, aki nem élte át, aki nem tapasztalta meg, annak semmit sem jelent, az semmit sem tud vele kezdeni. A vallás nyitott és bárki számára elérhetõ, de ha már elérted, akkor egy csomó olyasmit ad, amihez a kívülállóknak semmi köze és semmi joga. Te ezt nem érted, mert nem élted át. Keresd és megtalálod, csak ezt tudom mondani, mert én is megtaláltam.

„Kérded mi alapján döntünk olyanról, amit nem tapasztaltunk. Nos, ez elvezet a reinkarnáció és karma kérdésköréhez. Az élettervnek csak akkor van értelme, ha elfogadjuk a reinkarnáció létét.”
Igen, de a reinkarnációk sora is elkezdõdött valahol, tehát a kérdésem továbbra s fennáll: a reinkarnáció nem válasz, csupán elkenés.

„Még egyszer Hamlet példája : valóban felelõs tettéért, de nem biztos, hogy bûnös.”
Fordítsuk meg: olyan nincs, hogy nem felelõs, de bûnös. A két fogalom összetartozik. Ráadásul: Hamlet célja az volt, hogy megértse, ebben a helyzetben miképpen kell cselekednie: öljön vagy sem? Azzal, hogy ölt, közelebb jutott a megértéshez? Nem, sõt. Tehát a tette céltévesztõ volt. Ráadásul Polónius megölése nyilván a gyilkosság feladatának elfogadása felé billentette, de nem racionális megfontolásból, nem megfigyelésbõl levont konklúziók alapján, hanem mert ezzel mozgásba lendült egy cselekvési spirál, kibillent a józanul mérlegelõ megfigyelõ szerepébõl.

„A polaritás lényege a jó és rossz tudás megszerzésének képessége.”
Értsd meg: rossz azért van, mert korlát van. A rosszat a korlát gerjeszti. Ahol nincs korlát, ott nincs rossz.
A jó-rossz polaritása már csak következménye a behatároltság világának.

„Ehhez kell egy megismerõ szubjektum, és egy megismert objektum.”
Igen, ez is azt mutatja: ha a megismerõ szubjektumon kívül van a megismerés tárgya, akkor a megismerõ korlátolt.
„Szerintem van polaritás, millióegy példát hozhatnék rá.”
Elég volna csak egypár is.
Maga a korlát is része a polaritásnak.”
Oka.
„Teremtõk, és teremtmények is vagyunk egyszerre, hiszen isten saját képmására teremtette az embert.”
Igen, kreatívak vagyunk – „másodteremtõk”, ez igaz.

„Hogyan lázad az ego a sors akarata ellen? Az ember egyszerûen nem azt teszi amit kell, bûnt követ el, célt téveszt.”
A „sors” nem a bûn ellentéte, mert ha az, akkor nem sors, hanem etikai törvény. Ez mindenkire érvényes, nem kell azon gondolkoznod, hogy ebbõl személyesen mi vonatkozik rád, mert minden. Ha az etikai törvényt személyes feladatokkal dúsítod, akkor ott vagyunk az Istennel való személyes kapcsolatnál és személyes kijelentéseknél, személyes vezetésnél – azt, hogy személyesen mi a feladatod, csakis személyesen tudhatod meg egy személytõl, nem pedig egy személytelen valamitõl.
Pl. amire hivatkoztál Hamlet személyes „sorsfeladatánál”: nos a feladatot Hamlet személyesen, közvetlenül kapta meg egy személytõl, egy személyes kijelentésen keresztül. Ugyan nem azt, amit te írtál (hatalomért való küzdelem, hanem bosszú); és ez nem is egész élethosszára kiterjedõ feladat volt, hanem egy aktuális, adott idõintervallumban érvényesen kijelölt feladat, ami nem lett volna, ha a nagybácsi nem gyilkol; amirõl pedig a „sors” nem tudhatott, hacsak a nagybácsinak nem a gyilkosság volt a „sorsfeladata”, tehát már elõre kódolva lett volna az atya megölése, és így Hamlet bosszúálló feladata is. Ha pedig a sors feladatként bûnt jelöl meg, akkor miért bûn ellene lázadni, illetve akkor mi a bûn? És mivel Hamlet lázadt a „sorsfeladata” ellen, tehát vonakodott a nagybácsit megölni, ezért tehát bûnös volt? Vagy hogy van ez?
„Nem cipeli a keresztjét, pontosabban nem váltja meg, mondjuk félelembõl.”
A keresztet megváltani? Ez mit jelent?

Még egy dolog, javaslom megtekintésre A Krisztus utolsó megkísértése címû filmet. A 24. perc magasságában van egy jelenet, amikor Jézus egy sziklafal tetején beszélget egy esszénussal. Nagyon tanulságos dialógus.Lényegében felfedi egója mûködési mechanizmusát.

Tisztítótüzet írtam, nem purgatóriumot. Amikor Müller élettervrõl beszél, azt mondja, hogy azzal együtt egy jellemet is hoz magával mindenki, ehhez a jellemhez majd társul egy ego. Ez az ego az, ami Buddha szerint változik. Nincs is ezzel gond amíg ura vagy ennek, de ha õ az úr és te vagy a szolga, akkor az gond. Fel kell tenni egy kérdést: Mi teszi lehetõvé a változást? Hogyan történhet ez? Ahhoz, hogy bármi változzon, kell egy alap ami biztosítja a változást. Olyan nem lehet, hogy valami csak úgy elvész a semmibe, ez az alap szerintem örökké mozdulatlan, ahogy a forgó kerék közepe is nyugalmi állapotban van. Ez az alap teszi lehetõvé a szüntelen változást. A tiszta én valójában nem más mint ez az alap. Az én vagyok élménye. Ha az ember spontán, természetes, ellazult állapotban van, és spontán módon válaszol környezete kihívásaira, akkor ez a tiszta én cselekszik. Ez a tiszta én feloldódik istenben, nem hiszem hogy el lehet választani.
Mondok egy példát: Ueshiba Morihei volt az aikido alapítója. Hozott magával egy élettervet, aminek lényege, hogy a benne lévõ diszharmónikus, kaotikus energiákat át kellett alakítania harmonikus, rendezett energiákká.
Ehhez kapott egy jellemet, egy tulajdonságegyüttest.Ehhez társult egy ego, amit a társadalom formált. Igaz a jellemet és egót nem lehet teljesen szétválasztani. Egyik alakítja a másikat. De a lényeg, amikor a mester spontán, ellazult állapotba került, akkor megszûnt az ego. Õ mint cselekvõ feloldódott a cselekvésben, anélkül hogy gondolt volna valamire. Átvette a tiszta énje az irányítást, ahogy korábban írtam hagyta történni a dolgokat.

Szóval az újjászületés technikája:" Elhiszed és megvallod Isten igéjét, Jézus megváltó halálát. Ezzel belemerülsz az õ halálába." "Vele együtt meghalsz." Ezt nem értem, nekem ez száraz teológiai gondolatfuttatás. Amiket írsz azok metaforák, szimbolikus kifejezõeszközök. Nem érzem mögötte a valódi tartalmat, egyszerûen költõi képek.

Kérded mi alapján döntünk olyanról, amit nem tapasztaltunk. Nos, ez elvezet a reinkarnáció és karma kérdésköréhez. Az élettervnek csak akkor van értelme, ha elfogadjuk a reinkarnáció létét.

Még egyszer Hamlet példája : valóban felelõs tettéért, de nem biztos, hogy bûnös.
A polaritás lényege a jó és rossz tudás megszerzésének képessége. Ehhez kell egy megismerõ szubjektum, és egy megismert objektum. Szerintem van polaritás, millióegy példát hozhatnék rá. Maga a korlát is része a polaritásnak. Teremtõk, és teremtmények is vagyunk egyszerre, hiszen isten saját képmására teremtette az embert.
Hogyan lázad az ego a sors akarata ellen? Az ember egyszerûen nem azt teszi amit kell, bûnt követ el, célt téveszt. Nem cipeli a keresztjét, pontosabban nem váltja meg, mondjuk félelembõl.

„Az üdvösséget elnyeri az ember ebben a világban, ha újjászületik. De hogyan zajlik az újjászületés? Mi a technikája?”
A „technika”: 1. elhiszed és megvallod Isten igéjét, Jézus megváltó halálát. Ezzel belemerülsz az Õ halálába, a vére örökre befedez; Vele együtt meghalsz, hogy vele együtt új életre támadj.
2. az ige (Jézus) megfogamzik, meggyökerezik benned és élõ, valódi szellemi létezõvé válik, elkezd növekedni és átalakít, „a halandót elnyeli az élet”. Vagyis: lesz egy élõ szellemi lényed, így képes leszel kapcsolatba kerülni Isten személyével.
Nyilván nem véletlenül használja Jézus erre a születés szó, tehát leginkább úgy lehet megérteni, ha arra gondolsz: Isten „spermája” „megtermékenyíti” a „petesejtedet” és megszületik egy szellemi lény, ami elválaszthatatlanul Isten és te. Ehhez elõbb maradéktalanul fel kell vállalnod önmagad, valamint belátni Isten „másságát” hozzád képest, hogy tudd: itt két különbözõ entitás egyesül. Te nem vagy Isten. Bocsáss meg a durva hasonlatért, de mondjuk úgy: önkielégítésbõl nem születik semmi.

„Müller Péter szerint életünk fontosabb feladatait már a szellemvilágban, "odafent" eldöntöttük. Vállaltunk egy élettervet, életfeladatot, amelyet földi életünkben valósítunk meg.”
És mégis mi alapján dönt valaki olyanról, amirõl semmit sem tapasztalt? Ha azt mondom: válassz az 'erkkoservo' és az 'insivere' közt, akkor mi alapján fogsz dönteni? Honnan tudnád, mit jelent az egyik vagy a másik? Minden döntésünket elõzetes ítéletek, vélekedések, benyomások, információk, elõítéletek alapján hozzuk meg; mindent úgy értünk meg, hogy önmagunkon szûrjük keresztül, a megértésben mi magunk is benne vagyunk; de ha mi nem vagyunk semmik, akkor egyáltalán nem vagyunk döntési helyzetben; mert ahhoz, hogy dönthessünk, már elõzetes tapasztalatunknak, emlékeinknek, elõítéleteinknek, elvárásainknak, elõfeltevéseinknek, posztulátumainknak kell lennie.

„Az utolsó ítéletet nem értem.”
Mivel az etikai ítélettétel, a jó és gonosz közti különbségtétel képessége az ember istenképûsége, ez „emeli” az embereket „az állatok fölé”, ezért ha máskor nem, de egyszer, utoljára, minden ember „ki lesz emelve az állatvilágból” és szembesülni fog a jó és gonosz közti különbséggel. Mivel pedig Isten személy és az ember is személy, ezért a szembesülés maximálisan személyes módon zajlik.

„Hamlet élettervének része, a hatalomért vívott harc és ezért még gyilkosságot is elkövet. Kérdés, bûnös-e érte?”
Miért volna ez az életterve része? Az apja szelleme bosszúra akarja rávenni; errõl szól a dráma, nem Hamlet személyes hatalomvágyáról. Polónius megölése pedig tudatlanul történik, nem szándékosan. Ettõl függetlenül ki más volna felelõs érte, mint Hamlet?

„A kígyó az édenkertben a jó és rossz tudás megismerésének jelképe, õ viszi a polaritásba az embert. A kozmikus egység állapotából az ember belezuhan a polaritások világába.”
Nem polaritás van, hanem HATÁR. KORLÁT. Mert teremtmények vagyunk, nem mindenható istenek.

„Az ego, vagyis a különvalóság tudata sorsszerûen kialakul, az embernek az öntudatlan egység állapotából el kell jutnia a tudatos kozmikus egység állapotába.”
Erre leírtam a keresztény utat.

„Az ego fellázad a sors akarata ellen.”
Ez mit jelent? Mi a sors akarata? Hogyan lázad ez ellen az ego?

„ A halálban és szenvedésben ott van a tisztítótûz ereje.”
Nincs purgatórium, ez csak fantasy.

„Buddhának igaza van abban, hogy az én, az ego szüntelenül változik a vágyakkal, szenvedélyekkel összhangban, miközben az alapvetõ sorsfeladat adott, de az ember lényének középpontja változatlan, ez a tiszta én. Az én vagyok élménye itt van. Mentes mindenféle neveléstõl, dogmától, ideától.”
Buddha tagadta az örök változatlan tiszta ént. Szerinted micsoda a tiszta én?

Végül a felelõsség fogalma: Ennek a szónak a töve a felel, vagyis válaszol, mégpedig egy adott helyzetre. Valójában a spontán jelenhez kapcsolódik,nem pedig a jövõhöz. Nem egy mostani cselekedet jövõbeni következményeinek kivetítése. Az esszé is hasonlóképp utal erre.
Végül a mítoszról annyit, hogy gyerekként éreztem, hogy ennek a szónak valami mágikus kisugárzása van. Tudtam, hogy ez nem mese. Bár valódi jelentését nem tudtam volna úgy megfogalmazni mint Dethlefsen. Az Isten világának, transzcendensnek általunk tapasztalható leképezõdése. És az istennek adott válasz a kultusz, mely rituális szertartások keretében ölt testet.