És még rá is tesz egy lapáttal az ilyen a hülyeségre mikor hozzáteszi "az én képzeletbeli barátom bezzeg Chuck Norrist is lenyomja - ha akarja!"

Mi történt? Kimoderálták az értelmes hozzszólásodat? Megint mûködik a kontraszelekció?
No sebaj, azért itt a válasz rá:


„- a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott (A keresztény vallás kárhoztat mindenkit, aki szabadon merészel gondolkodni.)”
A keresztény vallás szerint senki sem szabad. Ahhoz, hogy valaki szabad legyen, istennek kell lennie, addig csak hazudhat önmagának a szabadságról; max. kényelmesnek találja a celláját, de nem lehet _szabad_.
Az ember elõbb-utóbb eljut ahhoz, hogy felismerje a korlátait (hacsak nem elmebeteg, akkor talán nem ismeri fel). Ha valaki rájön, de hajtja a vágy, hogy elérje a célját, mit tehet? Megpróbál átlépni a korlátain. Ez helyes? Van, amikor igen. Akkor, ha utána valóban egy nagyobb szabadságfokba jut el. De van, amikor ez csapda – a falon túl nem a szabadság várja, hanem még szûkebb helyre szorul. És az ember folyamatosan ezzel próbálkozik, hol bejön, hol nem. Sokszor nem lehet érezni, nem lehet felismerni, hogy ahová az ember ugrott, az most jó hely vagy rossz; esetleg becsapós, mert csak hosszú idõ elteltével derül ki stb. Tehát az ember önmaga nem képes megállapítani, hogy ahová és ahogyan lépett, az most jó vagy rossz volt, jó vagy rossz helyre érkezett. Nagyon sokszor olyanok a körülmények, amik ezt megzavarják, még akkor is, ha az ember valahol belül érzi, mi a jó vagy mi a rossz lépés, mikor elégedett valóban, és mikor érzi úgy, hogy ezt most nem kellett volna. Mivel az ember saját képességei önmagában rettentõen korlátoltak, így rászorul arra, hogy legyen elõtte egy „sorvezetõ”, egy erkölcsi törvény, az etika vagy a társadalmi törvények stb. De ezek mind tévedhetnek.
Az egyetlen legbiztosabb támasz abban, hogy valaki a jó lehetõséget válassza, és amennyire lehetséges, elkerülje a hamis lépéseket, amik nem szabadabbá, hanem megkötözöttebbé teszik – szóval ez nem más, mint maga az Isten, Isten Lelke. Enélkül az ember képtelen a jó utat választani – természetesen ez sem garancia, de ez az egyetlen valóban hathatós segítsége.
Aki mellett pedig nincs senki, aki vezetné – az folyamatosan gyûjti a vádakat maga ellen. Az állandóan olyasmit csinál, ami kivívja Isten haragját. Pl. önkényeskedik, visszaél a hatalmával, túllépi a hatáskörét, átgázol másokon, gyalázkodik, hazudik, hamisít, kettõs mércével mér, a hazugságot nevezi igaznak és az igazat hamisnak; sunyít, képmutatóskodik, igaztalan elõnyök után kutat, csalárd, hamis utakon jár, megront másokat, csúfolódik, törleszkedik a hatalmasoknak, felülre nyal és alulra tapos, gerinctelen és konformista, nem vállal felelõsséget a tetteiért, csak elvesz, anélkül, hogy adna; elvár, de nem teljesít; lusta és pökhendi, élõsködõ és szenvedélybeteg stb stb, oldalakon keresztül lehetne sorolni. Ráadásul mindezt úgy és akkor, amikor azt hiszi, neki önmagának elõnye származik belõle, még csak véletlenül sem mások segítségére. Az ilyen ember ellen semmiféle nehézségbe nem ütközik, hogy bármennyi bûnt rábizonyítson Isten. Semmivel sem védekezhet, egyszerûen egészen biztos, hogy semmivel sem vívhatná ki Isten elismerését. Senki semmivel. Olyan nincs, hogy „de hát én jobb voltam, mint más, csak rá kell nézni erre a szemét disznóra, én hozzá képest egy angyal vagyok”….ilyen nincs. Mindenkinek eleve olyan az állapota, ami erõtlenné és védtelenné teszi a bûnök ellen. Innen csak a megváltás képes kiemelni - Istennek semmi más ellenérték nem felel meg, csak Jézus vére.
Ez csak látszólag érthetetlen, valójában egy nagyon is bonyolult logikai rendszer része. Aminek minden elemét hosszú volna elmagyarázni. A Zsidó levél éppenséggel elég sok aspektusát megvilágítja ennek a logikának, ha van kedved, olvasd el. A biblia.hu-n megtalálod.


„- sokak bûnei (Bûnösnek tart mindenkit, aki csak megszületett.)”
Igen. Ez azt jelenti, hogy senki sem képes szabadon a jót cselekedni, mert senki sem szabad; mert mindenkit a HIÁNYÉRZETEI vezérelnek. Isten épp azért képtelen bûnt elkövetni, mert képtelen hiányérzetet érezni, hiszen Õ maga a teljesség. És ha az ember a teljesség állapotában van (egy-egy rövid idõre), akkor nem követ el bûnt; a bûn mindig akkor üti fel a fejét, amikor az embert már nagyon zavarja a hiányérzete – épp ezért a bûnének elkövetésére minden ember azonnal racionális magyarázatot is tud adni. A lényeg azonban a hiányérzet; és mivel minden ember szinte folyamatos hiányérzetek között él, ezért a bûn elkövetésére folyamatos az esély. Az ember célja legbelül az, hogy kiszabaduljon ebbõl az állandó hiányérzetbõl; de ezt csak úgy tehetné meg, ha istenné válna, ami lehetetlen.


„- a tûznek lángja, a mely megemészti az ellenszegülõket (Ha ellenszegülsz a kereszténységnek, megéget a keresztény isten, ahogy a boszorkányokat a keresztények égették.)”
Meglehetõsen egyszerû utat adott a kimenekedésre, ezt mindenki önként elfogadhatja vagy elutasíthatja. Akinek megtetszik, elfogadja; aki pedig megpróbál önmaga istenné válni, az elutasítja. Csak aki saját istenségét próbálja megtalálni, az végül szembetalálja magát a tûzzel. Ez határozottan be van ígérve.



„- A ki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanubizonyságra irgalom nélkül meghal
(Halálra ítélnek, ha a zsidó-keresztény tanokat, például a más vallásúak irtását nem fogadod meg.)”
Az idézett igehely nem keveri össze Mózes tanait Krisztuséval. Itt éppen szembeállítja õket.


„- Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, a ki az Isten Fiát megtapodja (Bizony, isten fiát nem lehet ám becsmérelni, mert akkor ne tudd meg!)”
Tulajdonképpen a Szent Lelket nem lehet káromolni. Jézus azt mondta: aki a Szent lelket káromolja, az a bûn sem ezen, sem a másvilágon nem bocsáttatik meg. Ezt akkor mondta, amikor azt mondták rá, ördögök erejével gyógyít, nem Isten Lelkével.


„- Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. (Jó nagy tróger! Akár egy felfuvalkodott bosszúszomjas görög isten.)”
Ennek a másik oldala igaz. Az emberek rengeteg mindenben árthatnak egymásnak, amikért képtelenség elégtételt venni. Mert nincs rá mód, vagy éppen nincs értelme. És most nem is sorolom, itt mennyi mindenre lehet gondolni. Szinte bármire, a globális környezetszennyezéstõl a pedofílián át az egyszerû cigarettázásig, ami a fejlõdõ magzatot egész életére nyomorékká teszi. Vagy egy puszta sértés, hamis ítélet, csalódás, bármi. Ha belegondolsz, a legtöbb sérelem, ami eddig ért vagy érni fog, az olyan, amiért képtelenség elégtételt követelni, benyújtani a számlát, mert vagy nem tudod, kinek kellene, vagy lehetetlen behajtani a dolgot. Nahát Isten megígéri, hogy nála mindez számon van tartva, nem kell izgulni, egész nyugodtan el lehet engedni a sérelmeket, túl lehet lépni rajtuk, sõt meg lehet bocsátani; mert az ítélet úgyis Isten kezében van, Õ pedig nem felejt. Ha a sértõ fél megtér és megbánja a dolgait, akkor az egész el van felejtve. Ha nem, de te Istenre bízod, akkor is felszabadulsz, és már nem érdekel tovább, mi lesz, tudsz a saját dolgaidra koncentrálni, nem kell mások terheit cipelned.


„- Az Úr megítéli az õ népét. (Nem semmi ez a birtoklási és uralkodási vágy.)”
Miért is ne? Te nem szeretsz birtokolni? Biztosan tudni, hogy aki/ami hozzád tartozik, az tényleg a tiéd? Sõt, amin osztozni kell, azt nem is tartod a magadénak. Pl. nem mondod, hogy ez a hazád – mert nem csak a tiéd, tehát akkor nem is a tiéd. És kötve hiszem, hogy a cuccaidat szívesen megosztanád egy tolvajjal.

„- Rettenetes dolog az élõ Istennek kezébe esni. (Féljed a sosem látható istent, mert jaj lesz neked, ha egyszer ráér!)”
Mindig ráér.


„- Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van. (Cukorkát is oszt, de csak ha jól viselkedsz.)”
A bizalom nem „jó viselkedés”. A bizalom egészen más. Te kiben bízol és kiben nem? És miért? Nyilván nyomós okod van rá. Nahát, vannak emberek, akiknek nyomós és alapos okuk van arra, hogy bízzanak Istenben, másoknak nincs.
És te kikkel bírsz tartósan, hosszú távon kapcsolatban lenni? Akik bíznak benned vagy akik nem? Aki nem bízik, azzal nem lehet tartósan együttmûködni. Pl. az Eredet c. filmben a fõszereplõ azt mondja valakinek: „Tudod, hogy már nem bízhatok benned.” Egy másik szereplõ viszont a fõszereplõrõl állítja akkor, amikor más nem: „De igen, visszajön.” És vajon miért bízik benne? Mert ostoba és naiv? Nem, õ ismeri a legjobban, õ tud a fõszereplõ legsötétebb titkairól is; épp azért bízik benne, mert megismerte. És nem is azért, mert „jó embernek” ismerte meg; hanem mert a fõszereplõ MEGENGEDTE neki, hogy megismerje. Tehát azért bízik benne, mert a fõszereplõ is bízik õbenne, a fõszereplõ engedte „átvilágítani” magát és nem félt attól, hogy ez az ártalmára lesz.
Ergo: Istenben az képes bízni, aki megismerte, aki hajlandó volt megismerni; aki rájött arra, hogy Isten megengedi, hogy megismerjük.



„"Azért halt meg, hogy aki elfogadja, az megmeneküljön az ítélettõl."
Ki menekülne egy 2000 éves igazolatlan fenyegetéstõl?”
Ha megismered, rájössz, hogy igazolt. Ez hasonló, mint amikor egy iskolázatlan ember röhög bizonyos tudományos tételeken, de csak azért, mert nincs meg hozzá a kellõ képzettsége, hogy átlássa.


„Természetesen nem hiszek istenben, de ha hinnék is, akkor sem egy megalomániás agresszor Jézusban, aki folyamatosan fenyegetõzik vagy ha úgy tartja kedve, mézesmadzagot húzva sületlenségeket ígérget; vagy nem egy olyan atyában, aki piti emberi ügyekkel szöszmötöl, büntetésekkel, ítélettel szórakozik. Tényleg, ki hisz egy olyan istenben, aki az emberek Big Brotherjének szerepében tetszeleg? Mindenkinek külön-külön minden kis csip-csup ügyét és gondolatát figyeli. (Az ilyen fantazmagóriák hívei nem csoda, ha az összeesküvés-elméletek felé is kacsintgatnak.)”
Pride and prejudice. Annak egyik jelenetében Liz Bennett meglehetõsen csípõsen adja ki az útját Fitzwilliam Darcynak, mert amit addig megtudott róla, az mélyen felháborította. Csakhogy amit megtudott, annak fele sem volt igaz.
Egyébként pedig – szabadságodban áll ragaszkodni ehhez az istenképhez, mint ahogy bármi más elõítéletedhez is. Te is csinálhatod azt, amit egyesek, hogy ami nem fér bele a szûk elméjükbe, a túlhaladott, primitív elõítéleteikbe, a sematikus világképükbe, szóval mindazt az ismeretet, ami ezt felülírná, bonyolítaná, gazdagabbá, cizelláltabbá és érthetõbbé tenné, ami megkönnyítené az elõítéletek miatti agresszió csökkenését, ami élhetõbbé tenné a világot, arról tudni sem akarnak, azt eltüntetik, kitörlik, és azt is megakadályozzák, hogy mások szabadon hozzájuthassanak az információhoz; a saját, rendkívül korlátolt elméjükhöz szabják az igazságot, aminek úgy érzik, õk az õrei, a letéteményesei; amirõl õk nem tudnak, az nincs, a világ addig tart és annyiból áll, amit õk tudnak és gondolnak róla. Mindezt egyetlen egy okból teszik: hatalomféltésbõl, illetve egy hatalmi csoporttal való szolgai és konformista azonosulásból. Az efféle emberek számára a hatalomnak való engedelmesség jelenti a megváltást, tehát pl. képesek kijelenteni, hogyha hetente jár templomba, akkor bizonyára szimpatikus lesz az Istennek (miközben a másik mondatában így nyilatkozik: „Hagyjuk az isten maszlagot.”) Vagyis kizárólag azt lesi, milyen hatalomhoz kell odadörgölõzni, hogy megússza. Melyik ígér többet és melyik aktuális.
Az efféle emberek logikája a következõ: a király távol van, de a földesúr közel – és neki veti alá magát. Mert épp a földesúrtól tart jobban, illetve a földesúr gyorsabban és biztosabban jutalmazza a szolgálatokat, mint a király. És a lényeg úgysem a felelõsség, hanem a kötelesség, nem a bizalom, hanem a hatalom, nem az igazság, hanem a manipuláció.
Nos, ebbõl a szemszögbõl Isten olyannak fest, amilyennek leírtad. A nézõponton sok múlik: honnan nézed.



„Igen, Jézus ijesztõ. Egy ijesztõ globális átverés. Ne higgyük el a terjesztett gyalázatos tanokat! Kárhozat, utolsó ítélet meg bosszúállás? Komolyan?”
Komolyan.