Ocsik Roland

költő, műfordító
Született: 1975. november 28. (49 éves) (Jugoszlávia, Óbecse)

Orcsik Roland 1975-ben született az egykori Jugoszláviában, Óbecsén. 1992 óta Magyarországon, Szegeden él. Költeményeket, prózát, esszéket, tanulmányokat ír, és délszláv nyelvekből fordít. 1999-től 2008-ig a Fosszília, 2010-től 2011-ig a Symposion, 2011-től pedig a Tiszatáj egyik szerkesztője. 2012-től 2014-ig Sopotnik Zoltánnal a JAK-füzetek szerkesztője. A Kultúrcsempész Sínbusz Fesztivál főszervezője volt (2008–2013). Költői és kritikai műhelymunkát vezetett a FISZ-, a Vének-, illetve a szekszárdi Magasiskola irodalmi táborokban, valamint a Független Mentorhálózat keretén belül.  2007 óta a Szegedi Tudományegyetem Szláv Filológiai Intézetének adjunktusa. Doktori dolgozatát 2013-ban védte meg a Szegedi Tudományegyetemen (mentor: Dr. Fried István).

2004-ben Faludy-díjat, 2005-ben Tiszatáj-jutalmat, 2007-ben Sinkó Ervin, 2010-ben Sziveri János-díjat, 2017-ben Csáth Géza-díjat kapott irodalmi munkáiért.
Az experimentális punk-rockot játszó Lajka nevű zenekar tagja. Munkáit az experimentális és a klasszikus jegyek ötvözése, a zene, a térpoétika, az abszurd, illetve az identitás paródiái és groteszk jegyei jellemzik. Jelenleg az ötödik verseskötetén, illetve a második regényén dolgozik.
Verseskötetei: Rozsdamaró (Vár Ucca Műhely, Veszprém, 2002), Holdnak, Arccal (Tiszatáj, Szeged, 2007), Mahler letöltve (Kalligram, Budapest-Pozsony, 2011), szerbül: Skinuti Maler (Treći trg, Beograd, 2012), Harmadolás (Kalligram, Bp., 2015).
Phd-disszertációja detoNáció. Domonkos István művészetének exjugoszláv irodalmi kapcsolatformái címmel jelent az újvidéki Forum kiadónál, 2015-ben.
Első regénye Fantomkomanndó címmel jelent meg 2016 őszén a Forum–Pesti Kalligram Kft. kiadónál.

Fordításai a következő könyvekben jelentek meg: Magánszférák reinkarnációja. Kortárs horvát költők (2002), Robert Mlinarec: Álomszövők (2003), Branko Maleš: Valóság elleni gyakorlatok (2005), Aleš Šteger: Protuberancia (2006), Primož Čučnik: Versek nem fogadott hívásokra (Lanczkor Gáborral közösen, 2010), Igor Štiks: Illés próféta széke (2007), Delimir Rešicki: Meghalni a pandákkal (2008), A káosz vigasza. Kortárs horvát költők antológiája (2009), Mirko Kovač: Város a tükörben (2009), Ana Ristović: P. S. (2012), Semezdin Mehmedinović: Ruszki komputer (2014), Slobodan Tišma: Bernardi szobája (2017).

2018-ban a könyvfesztiválra jelent meg Semezdin Mehmedinović: Sarajevo blues című verseskötete a budapesti Quadmon kiadónál. Továbbá szintén az idei könyvfesztiválra látott napvilágot Orcsik Roland szerkesztésében egy kortárs szerb irodalmi antológia a Tiszatáj Könyvek INSULA VICINA sorozatában (a szomszédos népek irodalmát bemutató sorozatot is koordinálja).