Ugyan már. Hogy Kinsey szavaival éljek: "De hát azt sem tudjuk, mi a normális!"

De Jézusnál egyértelmû a dolog. Aki öncsonkításra buzdít, azzal komoly gondok vannak. (Ha meg a többit is hozzávesszük, akkor igencsak rettenetes alakot fogunk látni magunk elõtt.)

Átolvastam újra, és látom, hogy amit írtam, az nem logikus...sajnos. Viszont rettentõ izgi volt az egoista Megváltón agyalni ...:)))
És éppenséggel tényleg jó kérdés, hogy vajon meddig terjedhet, meddig jogos az egoizmus. Mert úgy tûnik az Isten egoizmusának átgondolásából, hogy igenis van, amikor jogosabb, legálisabb és hasznosabb az önérdek, az önérvényesítés, mint az altruista önfeladás. Na de hol van a határ és mi az, ami eldöntheti? Mert idõnként nagyon-nagyon kétséges.

Az infó mindig jól jön, ezért köszi, hogy leírtad.

Írásban asszem nem. Elnézést. Sebaj, a többieknek talán jól jött az infó.

Kedves twillight, te még sosem voltál ironikus?

Vannak, akik szerint egyszerûen fel kell mérni, hogy egy bizonyos dolog mennyi rosszal, kellemetlenséggel, fájdalommal - ill. mennyi jóval, kellemessel, boldogsággal jár. És ha valaki ezt felméri, akkor kiszámíthatja az arányokat és máris képes a nagyobb javára dönteni (tehát túllépni a kisebb rosszon vagy elszakadni a kisebb kellemestõl) hogy a számítás szerinti nagyobb mennyiség javára döntsön. Ez a racionalista tárgyilagosság sajnos túl egyszerû; de remekül kiküszöböli az egoizmus kérdését.

Persze azt is mondhatjuk az egoizmusra, mint felmerülõ problémára, hogy ami jó Jézusnak, az jó egy nagyobb közösségnek is (az egész emberiségnek); tehát az egoizmusa eltörpül az altruizmusa mellett.
Aztán azt is mondhatjuk, hogy ezen az alapon a teremtõ is egoista: ami számára öröm (hogy bennünket megteremtett, tehát hogy mi vagyunk), azzal akar nekünk is örömöt okozni. és mondhatjuk, hogy ez azért egoizmus, mert Istennek lehet, hogy öröm a létezés, de nekünk nem az. Neki könnyû, õ az Isten, neki nem hiányzik semmi; bezzeg a mi életünk tele van fájdalommal és bánattal; nekünk nem okozott örömöt azzal, hogy megteremtett. Minket senki sem kérdezett meg, hogy világra akarunk-e jönni, bennünket mások kényszerítettek ide.
Viszont: Istent sem kérdezte meg senki, hogy óhajt-e létezni. És ha már van, akkor valamit kell kezdenie magával,akkor neki is szembe kell néznie a saját létezése kérdéseivel és meg kell oldania azokat. Õ a maga létkérdését a teremtéssel oldotta meg. És nyilván pont úgy és olyan feltételekkel tette, ahogy az a legjobb az õ saját szempontjából, tehát egoista volt.
Na de. Figyeljük meg önmagunkat egy pillanatra. Én egoista vagyok, ha megeszek egy tányér borsófõzeléket? Naná. Azok a borsószemek már nem tudnak új növényekké fejlõdni, hiszen elpusztítottam õket. Mégis – õrültség emiatt egoizmust emlegetni; bár jogosan lehetne. Viszont: ha semmilyen módon nem lennék egoista, akkor azonnal meg kellene halnom, hiszen folyamatosan pusztítom a környezetemet: állandóan áramot, levegõt, vizet stb. fogyasztok. Tegyük fel, leszámolok önnön egoizmusommal, nem rongálom tovább a környezetemet és inkább meghalok. Igen ám, de ilyen módon a javára sem lehetek senkinek és semminek. Mert amíg vagyok, addig lehet, hogy egoistaként pusztulást okozok, pusztítok - de ha több jó származik belõle(m), mint rossz, akkor a létezésem mégiscsak hasznos és nem egoista. Mivel ez így van, így lelkiismeretfurdalás nélkül használhatom el a környezetembõl mindazt, amire szükségem van; fölösleges aggódnom a borsó pusztulásán, a beszívott levegõn, , az elhasznált áramon stb.
Visszatérve a teremtõre: ha õ több jót tesz a teremtésével, mint amennyi egoista szándék neki tulajdonítható ezért a gesztusáért, akkor az isteni egoizmusról ugyanúgy elfeledkezhetünk, mint amikor lélegzetet veszünk stb.
Ugyanígy Jézusnál: ha több jó származik abból, amit tett, mint amennyi egoista szándék neki tulajdonítható a kereszthalál vállalása miatt, akkor az egoizmusa nem lesz mérvadó a tette megítélésében. De azért persze megvizsgálhatjuk: milyen egyéni haszna származott Jézusnak a kereszthalálból?
- Azt írod, a szentség tudata. De hiszen addig is szent volt, ezt már nem kellett bebizonyítania sem önmagának, sem senkinek.

- Hírnév? Aki szent, az egyrészt nem vágyik hírnévre; másrészt egy halott hõs hírnevét nem õ, hanem az utódai vagy követõi tudják hasznosítani, õ már nem.

- Talán kíváncsi volt, hogy milyen a túlvilág? Nem hiszem, hogy bárki is, valaha is határozottabb és félelmetesebb kijelentéseket tett volna a túlvilágról, mint éppen õ – egyáltalán nem úgy beszélt, mint aki kíváncsi rá.

- Az elfáradáshoz, életuntsághoz túlságosan fiatal és erõs, egészséges volt.

- Esetleg vallási hisztéria, hóbort? Ahhoz túlságosan is józan és megfontolt volt; elég nehezen vette rá magát, hogy megtegye, szóval nem volt benne fellángolás, eksztatikus érzelem.

- Az üdvössége biztosítása? Ahhoz megint bõven elég lett volna az addigi élete, másrészt pont a kereszten lett keserû, pont ott mondta azt, hogy: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Szóval az üdvössége biztosítása érdekében nem volt jó húzás.

- Menekülés valami rossz elõl? (Mondjuk betegség, számonkérés, anyagi c sõd, szerelmi kudarc)?

a. Betegség? Hiszen halottat támasztott.
b. Számonkérés? Az elõl nem menekült.
c. Anyagi csõd? Egy hallal ötezer embert lakatott jól.
d. Szerelmi kudarc? Nem hiszem, hogy bárki visszautasította volna, ha épp arról van szó…
e. Vagy talán olyan emberfeletti kísértés volt számára valaki (egy nõ), ami elõl inkább a halálba menekült, semminthogy addigi életét, pozícióját feladja? Nos, a zsidó kultúra nagyon erõsen házasságpárti volt; az esetleges nõsülése számára semmilyen pozícióvesztést nem okozott volna, mert a cölibátus semmilyen szellemi tekintéllyel sem járt.
f. És ha egy férfi volt a kísértése, ami halálba kergette? Ez vicces gondolat, egyébiránt, mivel a feltámadása után is Pétert pont arról kérdezte, hogy szereti-e, ebbõl következik, hogy ez számára természetes volt és nem járt kísértéssel.


Summa summárum: Jézus egyéni, egoista érdeke tehát semmiképp sem volt olyan, mint amit általában egy embernek tulajdoníthatnánk. Sokkal inkább olyan, mint a teremtõ egoizmusa, aki a saját mûvét teszi tökéletessé, fejezi be valami módon (mert ugye ezt mondta: Elvégeztetett!)

Hm, nem tudom, elég logikus és meggyõzõ magyarázat volt-e ez…

Tudom, hogy ott voltak. Te viszont mirõl beszélsz???? Ki hord itt össze és mit?

1. Szerinted egy film milyen eszközökkel lesz képes arra a sûrítésre, amire a nyelv?
2. Akik leírták és akiknek leírták, a saját koruk kontextusában tették ezt. Számukra ez volt a jelen, tudták, mirõl beszélnek, tudták, mi mit jelent. Nem kellett körülményesen körülírniuk, mert egyszerûen bele tudták helyezni a mindennapok valóságába a római helytartót, a bírósági ítéletet, a katonákat, az ostorozást, a kivégzés részleteit.
Pl. ha azt mondod: elkapott az ellenõr a trolin, vagy majdnem belém jött egy kamion a belsõ sávban - akkor a másik el fogja tudni részletesen is képzelni a szituációt. Kétezer évvel ezelõtt ebbõl nem értettek volna semmit, nekik mindent részletesen kellett volna elmagyarázni.
Tehát sem a filmes eszközök, sem a civilizációs különbségek nem teszik lehetõvé azt a sûrítést, ami a szöveg sajátja.

Na ne. Ha ezt a Szuperbojz vagy az Álom.net topicjába írod, egyetértek veled. De itt semmiképpen. Sokan gondolták ezt a Scorcese-film kapcsán, pedig arra sem igaz. Erre pedig végképp nem.

Jaj te, úgy köszönöm, igen hálás vagyok a nagylelkûségedért.