A sebhelyesarcú

Minden relatív, a világ legjobb, de minden bizonnyal legismertebb filmje nem a Taxisofõr, hanem a Casablanca. Esetleg az Aranypolgár. De mivel minden relatív, sõt a filmek megítélése pedig szubjektív, nincs is értelme az ilyen "legjobb" jelzõknek.

De Palma akkor, amikor ezt a filmet rendezte, egy státuszban volt Scorsesevel, am. "hollywoodi fenegyerekek". Egyik sem jobb vagy rosszabb rendezõ a másiknál, de Palma inkább a zsáner felé, míg Scorsese komplexebb formák felé orientálódott.

Jó ez a film, úgy ahogy van.

sztem úgy jók ahogy vannak. Az utolsó jelenet, és fõleg a záróképek tökéletesek.

Nekem is csak a rendezéssel volt egy kis bajom.Valahogy rossz volt a világítás az egész film alatt.Viszont Al Pacino játéka annyira elvonja a figyelmet ezekrõl hogy így is az egyik legérdekesebb gengszterfilm.Sajnos köztudott De Palmáról,hogy elõszeretettel másolja le az ÖSSZES filmjében Hitchcock( és még egyéb rendezõk)stílusát ami nem lenne olyan nagy baj csak totálisan nem jön be neki és elcsúszik a rendezésen.Hát igen ha Scorsese mester rendezte volna akkor a már most is híres film talán minden szempontból a legjobbak között lenne.(A film pont Scorsese stílusa lett volna mert pörög a javából az elejétõl a végéig)Ez van,így is jó film. Viszont olvastam hogy 1976-ban De Palma neve is szóba került a Taxisofõr rendezéséhez.Nos ha azt õ rendezte volna szegényebbek lennénk a világ egyik legjobb és leghíresebb filmjével.

pl a láncfûrészes vagy amikor leszámol Lopezzal, meg az utolsó jelenet, Scorsese jobban megcsinálta volna

például? :)

Ez a film kurva jó, csak annyi a baj hogy DePalma rendezte, egy jobb rendezõ jobbat ki tudott volna hozni belõle, néhány jelenet elég gagyira sikeredett

"- Mit gondoltál te rólam mi? Hogy olyan szemétláda vagyok, mint te? Megmondtam neked, megmondtam, hogy velem ne jáccál! Megmondtam! Bazdmeg"

Nagyon jó film... A vége meg egyszerûen zseniális onnantól kezdve, hogy beborul Tony agya és agyonlövi a haverját....
A végén pedig sztem rettentõ jól kitalálták, hogy vérbefagyva bezuhanjon a Tiéd a Világ felíratú szobra mellé a szökõkútba.... Kurva jó film.. De hát Pacino sosem adja lejjebb... Tõle ezt már megszokhattuk.... Szinte minden egyes filmjéhez zenghetnék egy ilyen dícshimnuszt... leszámítva talán az ocean's thriiteen-t de hát az a film ugyebár nem is Pacino központú...

Ez az egyik legjobb gengszter film. Mióta láttam,Al Pacino szövege,stílusa folyton itt lebeg a szemem elõtt. Kihagyhatatlan mû,ZSENIÁLIS befejezéssel.

Állítólag Pacino nem éli meg a szerepeit teljesen, vagyishogy a vásznon kívûl nem olyan, mint a filmben. Ehhez képest mikor a Sebhelyesarcút forgatta, egy kutya rámorgott, és felé közeledett, egyszerûen orrbavágta ököllel...:DDD A könyvében mondta, hogy sem elõtte, sem utána nem mert volna ilyet csinálni...:DD

Határozottan jófilm...

Sebhelyesarcú! Ez egy példafilm! Példaértékû! Ez a film egyenértékû -számomra- a Ponyvaregénnyel és a Taxisofõrrel. Minden benne van ami kell: kokain, Miami, Láncfûrész, káromkodások, fegyverek, Al Pacino... stb.

kedvenc mondatom: :)
Tony: -No! No! Fuck No!

".. hozd a MOTYÓT!" - vissza lehet nézni! Nemtom, hogy van-e más is, de a Végvári Tamás-féle szinkronban tutira így hangzik el a mondat. Séróból vágom! :) üdv!

kössz :))

meg van dvd-n eredetibe!!!!

hozd a kokot XD

vki tudja, h h mondták magyarul ezt?
>>Chi Chi, get the yeyo!<< Tony mondta.

Már írtam egyszer ehhez a filmhez, de szerintem nem fejeztem ki elég jól, mennyire jónak is tartom ezt a filmet. Tony Montana azóta már epikussá vált karaktere külön kultuszt képez, és ez leginkább Al Pacino érdeme. A kubai Castro ellenes proli gengszter karaktere habár nem igazán valósághû, igen emlékezetes, hírhedt és ellenszenves is, a nézõ nem azonosul vele, és nem is érti meg, én azért õszintén be merem vallani, hogy éreztem felé egy afféle morbid csodálatot. Itt bejön egy lényegesen nagy különbség a Keresztapával, és más gengszter-opusokkal szemben, mert a Sebhelyesarcú nem gengszterromantikázik, hanem a szemünk elé tár egy bûnben és hazugságban lubickoló világot, ez Tony világa. – "Én még akkor is az igazat mondtam, amikor hazudtam." – És a film története is ezen a mezsgyén egyensúlyozik, mert a nézõ akkor sem érez együtt Tony-val, mikor áldozatot hozva jót cselekszik, és még kevésbé, mikor fenyegetett helyzetbe kerül emiatt. Ez nem mondható el a rokonszenvesebb, fõleg nõi karakterekrõl, Tony húga, akit az itt még elég fiatal Mary Elizabeth Mastrantonio kelt életre, méghozzá elég bájos, szánni való formában. Na õ például szerethetõ, habár vele sem igazán lehet azonosulni. Ez ugyanúgy elmondható Michelle Pfeifferrõl, aki elõször hidegnek, majd sebezhetõnek mutatja magát, jutalomjátékát az éttermes jelentben kapja meg. Robert Loggia Frank Lopez szerepében enyhén komikus, de éppen ez teszi szerethetõvé. A Tony haverját Mannyt alakító Steven Bauer elsõ szerepében jó, de semmi kiemelkedõt nem mutat, a legtöbb jelenetben csak asszisztál Pacino remek játékához. Al Pacino viszont egyszerûen fenomenális! Minden szava, gesztusa, sõt még járása is a filmtörténelem részévé váltak. Még emlékezetesebbé teszi játékát az ominózus f-es szó (fuck), ami csak az õ szájából 182-szer hallatszik, holott a filmben összesen 206-szor hallható. Már ebbõl következik, hogy a filmet csakis angolul érdemes nézni, magyar felirattal, így aztán teljes a szórakozás. Talán a második legjobb a Frank jobb kezét alakító F. Murray Abraham, aki sajnos csak rövid cameo erejéig látható a filmben. De nem baj, az Amadeusért õ már úgyis megkapta, ami jár neki. Az alakítások mellett nagyon jó még az operatõri munka, John. A. Alonzo remek beállításokkal dolgozik, kisebb dokumentum - szerûséget fedezhetünk fel képeiben, ahogy a 80-as évek korrajzát szemlélteti, az akció - jelenetek pedig a lehetõ leglátványosabbra sikeredtek, sõt ahogy a filmet néztem, azon morfondíroztam, hogy az erõszak ábrázolása lazán elmenne akár egy Frank Miller képregénybe is. A képi világ szintén látványos, a 80-as évek csiri-csáré neonjai és díszletei önálló hangulatot képeznek, de tulajdonképpen nem kellett messze menni értük. Brian De Palma rendezése hozza az elvárható szintet, Oliver Stone forgatókönyve pedig afféle vérátömlesztése a gengsztertörténeteknek. Giorgio Moroder zenéje mellett hallhatjuk a filmben a '80-as évek legjobb slágereit, amik szintén erõsítenek a hangulaton. Habár Giorgio Moroder zenéje nem vált klasszikussá, mint Nino Rota keresztapás vonós négyese, attól függetlenül nekem nagyon bejött, fõleg azokkal a képekkel párosítva, amiken amerikai plánban, vagy kimerevítve láthatjuk Al Pacinot.
A sebhelyesarcú igazán elérte, amit akart, és most már csaknem negyed évszázada elõkelõ helyet foglal el a filmek világában. Ahogy a filmben Tony is mondja: "Én elérem amit én akarok. A világot fiacskám. Ezt az egész r*hadt világot." - Hát elérte. Mert mi más kell egy jó filmnek, minthogy szeressék? 87%

Nagyon jó film, bennt van a top 3-ban