Illiona 2018 dec. 27. - 09:33:07
(235247/239047)
Our Love
és a másik, amit a sorozat fő negativumaként hozok, hogy a nöi főszereplőnek, és a testvérének, valamint a jóbarátjának, nekik hármójuknak nagyon gyorsan eljár a keze.
A pofozkodás semmilyen körülmények között nem megengedett szerintem.
Bár itt ugy hisszük eleinte, hogy talán jogos, de mindig kiderül, hogy nem is.
Amugy sincs jogos pofon!!!

Kép: az, aki sosem alacsonyodik le annyira, hogy üssön, a főszereplő: Ray Chang (ez az igazi neve, tanuljuk!!!)
Illiona 2018 dec. 27. - 09:23:47
(235246/239047)
Our Love
Hogy irjak a sorozat negativumairól is: szinte megszokhattuk már, hogy bujtatott reklám van ( pl a Mr Sunshine Francia péksége)
Itt is van reklám, de nem bujtatják, odateszik hatalmas betűkkel, hogy mindenki értse, lássa: Harley Davidson !!!
ide teszek két (három lett) motoros idézetet:
"Sokkal jobb motorozás közben gondolkodni Istenről, mint a templomban ülve gondolni a motorozásra."
"A fiatal motoros választ egy úti célt, mielőtt elindul. Az öreg motoros választ egy irányt, és útnak indul."
"Lehet hogy az igazi élet 18 után kezdődik, de nem igazán tud érdekes lenni 150 alatt."
Illiona 2018 dec. 27. - 02:09:21
(235245/239047)
Our Love
Akinek felkeltette az érdeklődését, annak itt van egy YT-os felvétel, elég 2 percet belehallgatni, hogy ráérezzünk a sorozat ritmusára.
(Én magam letöltve néztem meg)
https://www.youtube.com/watch?v=o5U1_9MU7no

Kép: a nagy szerelem: Sanghai.
Itt játszódik a sorozat, (valamint az óceán partján,) a helyszinek csodálatosak
Illiona 2018 dec. 27. - 02:03:52
(235244/239047)
Our Love
Most ahogy véget ért a sorozat, egy dolog azért nem hagy nyugodni: van a 25. epizódban, hogy a fiú egyszerűen beleteszi a lány normál méretű kerékpárját, (amin még egy hütőtáska is rajta van) az autójába, beülteti a lányt hátra (vagyis nem hajtja le az üléstámlát) otthon pedig egyszerűen csak kiveszi belőle.
Nos, ez egy normál méretű porsche, átlagos méretű csomagtartóval, sőt mivel csapott az autó hátulja, vagyis kisebb, mint egy normál csomagtér.

Hogyan fért bele a bicikli????

Én októberben vettem magamnak egy biciklit, amit fél órán keresztül próbálgattam betenni az autómba, sikertelenül, végül ugy jöttem haza, hogy a bicikli kormánya kilógott, és a hátulját nem lehetett lecsukni,(lekötöttem, de a madzag elszakadt egy km után) igy autóztam 20 km-t 30 km/órás sebességgel. Minden szembejövő autó villogott rám, hogy az autó hátulja nyitva van!! hát persze hogy észrevettem, hiszen a huzat majdnem kivitt.

Kép: a megérkezés a ház elé, és a bicikli kivétele...
Illiona 2018 dec. 27. - 01:47:08
(235243/239047)
Our Love
A sorozat végén van egy egész eseménysor, ami a koreai A Love to Kill cimű (Rain nevével jegyzett) sorozat végéből van.
Amikor a szerelmesek nem lehetnek egymáséi(mindkettőben komoly indok van) és az elváláskor ugy döntenek, hogy még egy napot együtt töltenek, minden magyarázkodás nélkül. Ugyanugy töltik el a napot, a lány főz a fiúnak, ugyanugy megkérdezik egymást, hogyan szeretett bele a másikba. Még a válaszok is ugyanazok: első látásra. A különbség csak az (ál)szemérmességben van: mig a A Love to Kill cimű sorozatban ténylegesen is együtt vannak, addig itt az Our Love cimű kinaiban maradnak a fizikai együttlét mellőzésénél. (diplomatikus voltam, igaz?)
A A Love to Kill koreai sorozat 2005-ös, a kinai Our Love pedig 2013-as.
Illiona 2018 dec. 27. - 01:36:22
(235242/239047)
Our Love
a koreai sorozatokban már megszoktuk, hogy aki szép, annak azt mondják, hogy előző életében valami jót tett az országgal.
Hát itt Kínában másképp mondják:
Mit is tett a férje az előző életében, hogy most őt kapta meg feleségül. És ez nem dicséret, itt még a főhősnőt feleségnek, és gyerekes anyának hiszi, aki folyamatosan kicselezi az anyósát. Közben a valóságban a lány még az első csókot sem szenvedte el, a gyerek a másé, a vélt férj a fiútestvér, az anyós az a saját anyja. De van 36 rész ezt mind kibogozni.
Illiona 2018 dec. 27. - 01:29:16
(235241/239047)
Our Love
Mint irtam már, ez egy igazi pörgős sorozat. Csak éppen néha (legalábbis egyetlen egyszer ) szakad meg az események sorozata: a főszereplő Ray Chang percekig!!!!!!!! nézegeti magát a tükörben.
Az előzmény, hogy aki róla beszélt a családban , az nem ismerte még őt, (álnéven férközött a családba) és úgy vélte látatlanban, hogy egy nagyfejű, hatalmas fülekkel, ferde szemmel, nulla IQ, és negatív EQ. Vacsora után hősünk rohant a tükörhöz, és percekig vizsgálgatta a saját tökéletes arcát.

"Az önimádat is lehet szenvedélyes." (Feleki László)

Egyetértek....
Kép: a nárcisztikus szereplőnk a tükör előtt
Illiona 2018 dec. 27. - 01:18:40
(235240/239047)
Our Love - kinai 36 részes sorozat.
Nincs magyar fordítása, googlézottal néztem meg. ( Mostmár meg kell becsülni a googlés forditásokat, ugyanis a google beszüntette az ingyenességet, és csak óránként forditható le egy epizód.)
A kinai sorozatoknak mindig félelemmel fogok hozzá, hiszen minden 10. letöltött sorozat olyan, hogy nézhető a számomra. Egy év alatt 7-800 sorozat készül Kinában, ezek közül egy csomónak nincs is angol felirata, amelyiknek pedig van, azok közük kell kiválasztani azt a néhányat, ami nézhető. Azután még ott van az a pár, amit magyarra forditanak, de a minőségre az sem garancia.

De ezen válogatás közben igazi gyöngyszemekre lehet bukkanni. Ilyen ez az Our Love cimű sorozat is.
Nagyon jó, pörgős a cselekmény, szinte kapkodni kell az embernek a fejét, hogy követni tudja. A sorozat 36 része alatt folyamatosan szól a zene, ami felerősíti az érzelmi mondanivalót, és miután a lényeges mondatok előtt már a ritmus emelkedik, igy kellően felkészit, hogy valami történni fog.
Remekek a szereplők , még egyiküket sem láttam semmiben.
Kép: a filmsorozat plakátja
Illiona 2018 dec. 26. - 16:36:59
(235239/239047)
Sziasztok, szép estét mindenkinek!
Remélem mindenkinek ugy teltek az elmúlt napok, ahogy eltervezte!
Nekem mindenképp: tucatnyi sorozatot és filmet megnézve.

Viszont ennek az évnek a nagy szenzációja mindenképp a decemberben elindult verseny a kinai Hunan tv-ben.
Az egyik sajátossága, hogy fiatal 20-25 közötti férfiak, vagy inkább fiúk,( vagy mindkettő) a versenyzők.
A másik, hogy CSUPA fiuk!!! Sehol egy lány! Mintha csak meghallották volna a titkos fohászomat ?!
a harmadik, hogy mindannyian nagyon tehetségesek.
Vidámak, viccesek, játéknak fogják fel az egészet!
Olyan az egész, mintha egy egész osztály t inditottak volna el, az operaénekes szakról.
a YT-on sok dalt lehet már hallgatni, hiszen már egy hónapja tart ez a műsor. A keresőbe csak be kell gépelni: Super-Vocal
Ide teszek egy linket at egész műsorról:
https://www.youtube.com/watch?v=GSNWgDCqRI8&list=PLUM8x224JrX-5dCyV3_xL2DtQfM4RUfFM
egy másik egy ismerős dal:
https://www.youtube.com/watch?v=x6-2ER1IVzo
végül a Time to say Goodbye cimű dalt, valami csodálatos!! ennek a dalnak az előadóját már ismerem korábbi versenyekből ( Voice, valamint a maszkos műsor) , és tudom róla hogy szinte nőies a hangja.
https://www.youtube.com/watch?v=OwjBduDKFGo
Kép: egy arc a műsorból
Illiona 2018 dec. 24. - 18:44:41
(235238/239047)
Ha eleged van már a Jingle Bells agyonunott dallamából, akkor itt a felmentés: egy SZUPER előadó, egy SZUPER dal, egy SZUPER országból, egy SZUPER versenyből!!! SUPER-VOCAL!!!!
Ja, hogy ez nem Magyarország?
Ez Kína ????
IGEN!!!! EZ KÍNA!!!
https://www.youtube.com/watch?v=U807jXdH5fQ&list=RDXn8yOcKZVAk&index=4
Illiona 2018 dec. 24. - 13:08:05
(235237/239047)
itt a kép :))))
Illiona 2018 dec. 24. - 13:06:08
(235236/239047)
Ime az idei koreai sikerfilmek 2018-ból:
http://www.modernkoreancinema.com/2018/12/top-15-korean-films-of-2018.html?fbclid=IwAR1VjuY1CoYgXndjwwyr_fTRyzpdjB0tpGGrUA05AoODUFxdyFApX9kVhB4

Amennyire szeretem, és folyamatosan figyelem a koreai uj filmeket, ahhoz képest ezek közül egyet láttam. És másik kettőt tervezek megnézni. :))))

Kép: a Believer cimű film
10/10
döncimama 2018 dec. 24. - 09:23:09 10/10
(235235/239047)
Sziasztok!
Áldott, Békés Karácsonyt kívánok szeretettel!
Illiona 2018 dec. 23. - 21:46:36
(235234/239047)
Sziasztok!
Emlékeztek még, hogy irtam korábban egy bizonyos Tik Tok cimű kinai - koreai filmről?
Az egyik táborban meg is néztük, ugy emlékszem, akkor még googlés forditással.
Most megvan a rendes magyar is, Milly jóvoltából, köszönet érte.
Aki még nem látta, az nézze meg, mert fergeteges a sztori, látványos, gyors vágású lépek, és két szuper főszereplő, mindkettő nagyon nagy kedvencem: Wallace Chung, és Lee Jung Jae.
Egy jó tanács: amikor a filmnek vége van, és mennek a betűk, még akkor is van egy csavar, vagyis ne kapcsoljátok ki!!!!
8/10
edimir 2018 dec. 23. - 02:42:53 8/10 Előzmény Illiona
(235233/239047)
The Fortress
Spoiler
a beszélgetésünk után vhogy az az érzésem támadt, hogy mindkét fajta filmre nagy a szükségünk az egyikre, hogy a lelket felrázza, a másikra, hogy kijózanítson.....
A The Great Battle amolyan kivételes történelmi pillanatot ragad meg, amikor minden "összejön", a The Fortress, amikor semmi.... S vhogy ez utóbbi lehetett az általános... középszerűség, elhibázott, megkésett döntések.....

Én nem éreztem rajta a heveszényettséget, az "összedobottságot". Minden nagyon is a helyén van. Bevallom, a sminkre nem igazán figyeltem, jobban lekötöttek a történések.

A párbeszédek számomra nem tűntek sekélyesnek, inkább csak nagyon is "ismerősnek". Persze... ott a lózung...az udvari előkelőségektől, amit már unalomig hallhattunk szajkózni más filmekben/sorozatokban, de ez a kiábrándító valóság is egyben. Amivel szerencsétlen király nem is tud mit kezdeni. Igazi "szájhősök", aztán látjuk mögötte az önzést és a hozzá nem értést.... lásd hadügyminiszter....

... "Choi"... nem vagyok rajongója, sőt... de ezúttal szerintem jó ebben a szerepben. Épp a hang halksága adja a hátborzongást, hogy a sok szájaló között ki meri mondani azt, amit... és ezt nem harsogni kell, hanem józanul elmondani. Épp ez a visszafogottság kell ahhoz, hogy komolyan vegyük, hogy megértsük, ő nem önös érdekből ismételgeti újra és újra... persze keserű a pirula, szeretnénk mást, de egyre inkább be kell látnunk, hogy nincs más "gyógymód".....

KÉP.: a "valóság"... az ellenség ágyúállása a hegytetőn, ahonnan játszva belőhet az erőd falai mögé....
és az erre rádöbbenő csoszonok....
8/10
edimir 2018 dec. 23. - 02:07:48 8/10 Előzmény kimbin01
(235232/239047)
Békés adventi napokat itt a finisben!:))))))))))))))))

KÉP: by maggi!:)))))))))))
10/10
kimbin01 2018 dec. 22. - 22:08:13 10/10
(235231/239047)
Boldog karácsonyt mindenkinek! Holnaptól már nem érek rá.
Illiona 2018 dec. 21. - 22:55:02 Előzmény edimir
(235230/239047)
The Fortress
én is megnéztem az első felét a filmnek, de muszáj szünetet tartani. Még akkor belenéztem, amikor megjelent a film, és még felirat sem volt hozzá, akkor jobbnak itéltem meg.
Azt hiszem, ez a film állami pénzből készült, és nem is amiatt, hogy a moziban sikerfilm legyen.
Számomra ezek a feszültséget keltő dialektusok annyira sekélyesek.
A maszkmesterek is fáztak, csak összedobálták, szinte mindegyik arcot csak összedobálták, ugyis hideg van. De mi itt a meleg szobában nem fázunk, vagyis a részletekre egy kicsivel többet adhattak volna.
Talán a legrosszabb maszk Choi-é, hát nem ugyanaz a név, mint a Mr Sunshinéban? A hangja pedig ugyanolyan halk, és monoton, erőtlen, vontatott. - unalmas.
A The Great Battle cimű filmmel össze sem lehet hasonlitani.
De azért holnap folytatom...
8/10
edimir 2018 dec. 21. - 07:01:42 8/10 Előzmény edimir
(235229/239047)
Off

A The Fortress c film kapcsán nekem a Soldier/God of War c. sorozat jutott eszembe, legalábbis a végkicsengését tekintve. Bár ott nem annyira az elhibázott lépések, mint inkább a tények előtti meghajlás a közös. Nincs más esély a túlélésre... és végül is az a legfontosabb....

KÉP: - felirat - hmm... megint egy találó mondás!:))))))))))))))
Illiona 2018 dec. 17. - 20:55:21
(235228/239047)
Sziasztok!
Holnap lesz az egy éves évfordulója annak, hogy Jonghyun elment, (öngyilkos lett).
Koreában már holnap van, és minden hirforrás megemlékezik róla.
itt az az emlékezetes "öngyilkos dal, magyar szöveggel:

https://www.youtube.com/watch?v=DLPo9_UWYls

https://www.soompi.com/article/1279609wpp/sm-commemorates-shinees-jonghyun-video-1st-anniversary-passing?fbclid=IwAR1TY98ehYjowODrnP80b5Hxwoppu-VSe_0amzWsbL0ggzChnHO2_P8YK30

a búcsúlevele:

"Teljesen összetörtem legbelül. A depresszió lassan felemésztett, végül lenyelt. Nem tudtam legyőzni. Gyülőltem magam. Megpróbáltam egyben tartani az összetört emlékeimet, magamra kiabáltam, de nem volt válasz. Ha nem tudok magamnak segíteni, hogy megfelelően lélegezzek, akkor jobb, ha nem is lélegzem. Megkérdeztem magamtól, hogy ezért ki a felelős. Csak én. Teljesen egyedül voltam. Könnyű beszélni a végről, de nehéz befejezni. A nehézségek miatt eddig éltem. Azt mondtam magamnak, el akarok futni. Igen, el akartam futni. Magamtól. Tőletek. Megkérdeztem ki volt ott. Én voltam. Csak én voltam. És mégegyszer csak én. Megkérdeztem, hogy miért vesztek el az emlékeimet. A személyiségem miatt. Értem. Tehát minden az én hibám volt. Azt akartam, hogy az emberek észrevegyenek, de senki sem vett észre. Soha nem találkoztak velem, nem tudták, hogy létezem. Megkérdeztem miért élnek az emberek. Csak. Csak élnek, és élnek. Ha megkérdeznéd miért haltam meg, azt válaszolnám, kimerült voltam. Szenvedtem és mérlegeltem. Sosem tudtam megtanulni, hogy a fájdalmat boldogsággá alakítsam át. A fájdalom csak fájdalom. Megmondták, hogy ne tegyem ezt. Miért? Miért ne vessek véget a dolgoknak úgy, ahogy akarok? Azt mondták, találjam ki miért fáj. Nagyon is jól tudom. Miattam. Minden az én hibám, mert vannak hiányosságaim. Doktor, ez volt, amit hallani akartál? Nem, nem tettem semmi rosszat. Amikor a doktor a szelíd hangja a személyiségemet hibáztatta azt gondoltam »Basszus, doktornak lenni könnyű«. Annyira furcsa és fájdalmas volt. Az emberek, akik rosszabbak, vagy gyengébbek nálam, jól élnek. Talán ez nem igaz. Nincs senki, aki rosszabb, vagy gyengébb nálam. Valahogy tovább kellene élnem. Nagyon sok alkalommal kérdeztem meg magamtól, miért, de nem magam miatt, hanem miattatok. Magam miatt akartam. Kérlek, ne mondj egy szót se, ha nem érted, vagy, aminek nincs értelme. Kitaláljátok miért fáj? Elmondom. Nagyon rossz, hogy emiatt így fájjon, vagy mondjak egy drámaibb okot? Egy még konkrétabb okot? Már mondtam. Nem hallottad? A dolgok, amiket legyőzhetsz, nem keseríthetik meg életedet. A világgal való összecsapás sosem jelentett számomra semmit. A hírnév sosem jelentett számomra semmit. Ez az összes ok, amiért így fájt. Mert híres vagyok. Miért is választottam ezt? Vicces. Csoda, hogy ilyen sokáig kitartottam. Mit is mondhatnék még? Csak mondjátok azt, jól csináltam. Az elég nekem. Keményen dolgoztam. Mégha nem is tudsz mosolyogva elengedni, kérlek ne engem hibáztass érte. Jól csináltad, keményen dolgoztál. Viszontlátásra."
8/10
edimir 2018 dec. 16. - 17:52:00 8/10
(235227/239047)
Off

The Fortress

Spoiler

KÉP: a két alternatíva... és a köztük vergődő király...

Feladni, elfogadni a megalázó feltételeket, vagy kitartani bármi áron?
Magunkban mi is latolgatjuk az esélyeket pro és kontra... szeretnénk hinni hogy lehet, hogy van értelme....
Míg aztán rájövünk, hogy csak a kovácsnak van igaza, gyakorlatilag szinte ő az egyetlen pozitív szereplő... Minden más értelmetlen... és ez a felismerés fáj..... fáj látni, ahogy értelmét veszíti az egyszerű emberel szenvedése, megpróbáltatása, halála.....

Bevallom, engem nem rázott meg a királyi homlokvédő elpiszkolódása, sokkal inkább a film végén megjelenő felirat, hogy a királyi homlokvédő piszkolódás félmillió csoszoni életébe került, akiket "kompenzációként" rabszolgának adtak külföldre... Nem tudom, mennyi lehetett a 17. századi Csoszon lélekszáma, de ez komoly érvágás lehetett rajta....
hanguktaekwondoo 2018 dec. 16. - 17:42:30 Előzmény Illiona
(235226/239047)
Ahogy várható volt, az erős hátszél miatt, Mojzi felfelé bukott. :-))
Azt már évekkel ezelőtt konstatáltuk, hogy rendszeresen és eredményesen olvasgatta az Úticélt és a blogjainkat :-))
de ez most ismét megerősítést nyert :-))) áihhccsinccsá...:-)))

No mindegy, ki hogy boldogul :-))

A Korean Kittens egyébként is mérföldekkel pucásabb.
Több, mint 50 év távlatából is parázs...!
https://www.youtube.com/watch?v=j2qjbsfr3L0

Yoon Bok -hee -a kinti miniszoknyázás első nagy népszerűsítője, jesszz..!- kegyetlenül karizmatikus
a középső hölgy pedig elképesztően finom mozgású. vajon mi lett vele..?
8/10
edimir 2018 dec. 16. - 17:08:47 8/10
(235225/239047)
Off

The Fortress

Spoiler

Tkp. különös hangulatban néztem meg anno a The Fortress-t, mivel az eredeti bemutatóhoz képest fordított sorrendben, pont a The Great Battle után.... így ez adott a dolognak egy óhatatlan belső összevetést már nézés közben...

Még a The Great Battle után volt bennem egy kis euforikus csodavárás titkon... vártam a kedvező fordulatot ,hogy aztán megkapjam helyette az ellenkezőjét, a mind mélyebbre süllyedést..... és sokadjára kellett szembesülni a csoszon udvar tehetetlenségével az értelmetlen lépésekkel a kaszt/rang merevségével, amin megtörik az ésszerűség az emberség és minden pozitív kezdeményezés.....

Egyszerűen zseniális volt egyes jeleneteiben, bár rendkívül torokszorító, hogy tudod és érted, de tehetetlen külső szemlélő vagy, szíved szerint rájuk ordítanál, hogy miért nem látják be... aztán csak iszonyodva nézed ,hogy még van annál is lejjebb, még annál is katasztrofálisabb....

És igen elkezded magadban számbavenni, hogy miért volt más Ansinál, és miért volt más 1000 évvel később a Namhan erődnél.....

KÉP: Várni.... a csodára.... a felmentő sereg jelére
8/10
edimir 2018 dec. 16. - 16:25:16 8/10 Előzmény Illiona
(235224/239047)
Én sem azért írtam, hogy az eltérő számokon "lovagoljak"....:)))))))))))))))))))))))
Hiszen a főbb vonalakban ott az egyezés... megjegyzem, hogy senki sem állt ott a strigulákat húzogatni, becsült adatok....

A filmben jó felvezetés az erőd ostromához, ahol majd meglátjuk az egyéni kezdeményezések, az összefogás és a lelkierő hogyan képes a csata folytán kialakult kilátástalan helyzetet megfordítani....
Illiona 2018 dec. 16. - 11:54:08
(235223/239047)
Kép: még az előző hirhez:
Illiona 2018 dec. 16. - 11:52:41
(235222/239047)
Budapesten forgatott műsor a koreai tvN csatorna műsorán!
itt a link:
https://www.youtube.com/watch?v=RqD0-g2PPBM&fbclid=IwAR0G5HKcu_Q04_p123AnadnAGn6IYvdMU7iARvWTurw3gw4ifRriIiDTECE

"Magyarország szöuli nagykövete, Dr. Csoma Mózes 2018. december 11-én rezidenciáján látta vendégül Kim Dae-hyun koreai filmrendezőt. Kim úr "Try to remember" (다방의 푸른 꿈) címmel forgatott dokumentumfilmet a Kim Sisters nevű 1960-as évekbeli legendás koreai együttesről. Mia Kim, a trió egykori tagja évek óta Magyarországon él férjével, Tommy Víg muzsikussal, így a dokumentumfilm felvétele részben Budapesten zajlott."
Illiona 2018 dec. 16. - 11:44:11 Előzmény Nótárius
(235221/239047)
nincs köztünk ellentmondás, én is pont igy gondolom.
Néha azért sikerül olyan kicsit magyartalanul fogalmazni, vagy - mint itt pl - rossz szót használva, mert amikor először magamban megfogalmazom, mit akarok leirni, az irás sokkal lassabban meg, és a gondolataim már előrébb járnak :)))
Illiona 2018 dec. 16. - 11:39:52
(235220/239047)
Sziasztok, szép vasárnapot mindenkinek!
Mire is való egy ilyen téli nap? hát természetesen marathoni filmnézésre!

The Great Buttle

A The Great Buttle bevallottan 50 %-ban tartalmaz valós, és 50 %-ban pedig elképzelt történéseket.
Az általam ajánlott blog viszont a száraz történelmi tényeket irja meg. Az hogy a filmből vett képekkel illusztrál, az nem befolyásolja a tartalmat.
Azért ne higgyük már el, hogy 11 árva lovas felsorakozott, mint a kinaiak elit egysége.
Ez nem Bruce Willic, vagy éppen Sylvester Stallone stilusa! :)))))

Nos, én ha elképzelem ezeket a tizenegyeket, akkor nem csak 11 lovast képzelek oda.
Hiszen ezek a katonák lehet hogy levágtak 200 embert (vagy a többszörösét, én ugyan nem számoltam :))) ) de a csizmájukat sem húzták le maguknak.
Vagyis egy slepp vette körül őket, akik azért harcolni is tudtak.
De mindenképp ők alkották ezt a gerincet.
8/10
edimir 2018 dec. 16. - 11:10:25 8/10 Előzmény edimir
(235219/239047)
off

The Great Battle
Spoiler

Az általad említett forrásban 30 ezer a túlélő Kogurjó oldalán...

KÉP: - felirat - a filmben még kevesebb... csak 10 ezer... ennyien maradnak a 150 ezerből! Totális katasztrófa....
8/10
edimir 2018 dec. 16. - 11:07:22 8/10 Előzmény edimir
(235218/239047)
off

The Great Battle
Spoiler

KÉP: innentől pedig már mészárlás a csata további menete... A kogurjói nehézlovasság lendülete megtörik, hiszen nincs hátulról segítség, megtorpannak, belevesznek a kínai gyalogság tömegébe, amely egyenként vadássza le őket.... a kogurjói sereg többi része pedig szintén felbomlott... képtelen védelmi formációkat felvenni... megkésve adják ki a visszavonulás jelét is......
8/10
edimir 2018 dec. 16. - 11:00:23 8/10 Előzmény edimir
(235217/239047)
off

The Great Battle
Spoiler

KÉP: - felirat - így hiába veszik észre a kogurjóiak a csapdát, már tehetetlenek...... az ő elit nehézlovasságuk elszakadva a kínaiak seregében mélyen... a kogurjói sereg többi része pedig megzavarodik a hátulról jövő csapástól......
8/10
edimir 2018 dec. 16. - 10:55:38 8/10 Előzmény Illiona
(235216/239047)
off

The Great Battle
Spoiler

Nos... újranéztem a film első 7 percét, ez az a bizonyos csata, amit Mt Jupilnál vívnak...
A film szerint a szemben álló felek: 200 ezres kínai és 150 ezres kogurjói.

A kogúrjói taktika a a nehézlovasság rohamán alapult, hogy lendületével képes áttörni a kínai gyalogság pajzsfalán és felbontani annak rendjét, így nyitva utat a többi csapatrész számára....
Ez úgy tűnik, sikerrel is jár, hiszen sem a pajzsfal, sem az íjászok (még a számszeríjak sem!) képesek feltartóztatni, lendületüket megtörni.

Aztán jön az említett fordulat a csata menetében.... az elit csapat támadása hátulról.....
KÉP: a bevetett rejtett kínai tartalék hátba támadja a kogurjóiakat.....
hmm, ez nem 11 fő a filmben.....

Bár kétségtelen, hogy sikerükben a magas szintű harci képességeik is szerepet játszottak, de legalább annyira fontos volt a kitűnő időzítés is. ...
A kogurjói nehézlovasság ekkora már mélyen a kínai hadsereg soraiba tört és támadásuknak az elsöprő lendületét fékezik be, megakasztják, hátulról morzsolják fel a nehézlovasságot támogató kogurjói seregrészeket.....
1/10
Nótárius 2018 dec. 15. - 11:21:53 1/10 Előzmény Illiona
(235215/239047)
Engedelmet, mert én, ehelyt semmiképp nem nyelvészkednék, csak az ön-kijavítás bátorított reagálásra az "esztelenül helyet (helyett) eszetlenül persze"- kérdésében:
A két kifejezés egymás szinonimájának is tekinthető, minimális jelentésbeli különbséggel; ezért nincs közöttük olyan érdemi jelentés-eltérés, ami az adott mondatban javítást indokolna. Az esztelenül inkább, az egyébként értelmes cselekvő helyzeti meggondolatlanságára; míg az eszetlenül inkább, egy állandósultabbnak vélelmezett értelmi akadályozottságra utal.
Ismételten is elnézést kérek az alkalmatlankodásomért!

8/10
edimir 2018 dec. 14. - 22:37:13 8/10
(235214/239047)
Off

MS MA

Spoiler

Időközben már véget ért a Ms Ma c. sorozat, csak vhogy elmaradt róla az írás...
Szerencsére sikerült jól lezárniuk a sorozatot.. Életigenlő a befejezése, az áldozatoknak sikerül az őket ért tragédiákon, gyászon nem csak felülemelkedniük, hanem megtalálniuk és megtartaniuk egymást, képesek szeretet adni, nem pedig a múltba fagyniuk, mint a Time c. sorozat főszereplőnőjének. Elfogadják az élet által felkínált esélyt... és ennek nagyon örültem.

KÉP: Ms Ma.... nos ő is kötöget és gyilkosságok rejtélyét fejti meg remek megfigyelőképességével és logikájával, de nem vénkisasszony, hanem nő, feleség és anya....
Illiona 2018 dec. 11. - 20:13:18 Előzmény Illiona
(235213/239047)
esztelenül helyet eszetlenül persze :)))))
Illiona 2018 dec. 11. - 15:50:11 Előzmény edimir
(235212/239047)
emlékezz csak vissza a Red Cliff - Vörös Szikla cimű kinai mozifilmre.
Abban szerepeltek ezek az elit katonák, akik általában nemesi rangúak voltak, gyermekkortól tanulták a harcászatot, és tudásukkal jutottak magas katonai poziciókba.
Egy ilyen nagy erővel, és harci tudással rendelkező magas rangú katona elbirt akár 200 rárontó esztelenül hadonászó katonával is.
A katonákat legtöbbször parasztokból verbuválták, igy semmilyen képzettséggel nem rendelkeztek.

Úgyhogy ez számomra teljesen elfogadható, nem túlzás.
Azért a koreaiak vezére Yong Man Chun sem volt akármilyen katona, ő is nagy harci tudással rendelkezett - gondolok itt pl. az ijra, amit senki más nem tudott megfesziteni, valamint a 3 napig tartó ütközetre, ahol helyt kellett állni.
8/10
edimir 2018 dec. 11. - 07:11:41 8/10 Előzmény Illiona
(235211/239047)
"Ekkor viszont feltűnt a koreai sereg hátában a kínai lovasság 11 fős elitje, amely eldöntötte az ütközet sorsát. "
Hmm??????????? Ahhoz képest, hogy mekkora két sereg feszült egymásnak ez még egy tucat sincs.....
Vagy elírás, vagy tényleg egy szuper elit alakulat!!!!!!
Illiona 2018 dec. 09. - 15:34:30
(235210/239047)
Sziasztok, szép napot mindenkinek.

Visszatérnék a THe Great Battle cimű mozi történéseire, miután megjelent a "Történelem Faszagyerekei" blogon egy elemző cikk, ami nagyon hangulatosan, szinte képszerűen, humorosan ecseteli az Ansi csata részleteit. Már amennyire maga a téma humoros :)))
Jó olvasgatást!
Külön köszönöm Ljerknek hogy felhivta a figyelmemet erre a blogra, azóta is rendszeresen olvasom, és nemcsak Korea témájának vonatkozásában!
https://tortenelmiportre.blog.hu/2018/12/09/a_nagy_csata_avagy_ansi_ostroma?fbclid=IwAR3ywoYqYBWB81_lImzTnyGUk5i_m2RkVeDM05c5Hazo0wwrkpjvl4vcPUw
hanguktaekwondoo 2018 dec. 08. - 00:38:24
(235209/239047)
kiaz az etkinzon, bázis, ne fárasszmár :.-)))
https://www.youtube.com/watch?v=lc0E1EM-Cro
hanguktaekwondoo 2018 dec. 07. - 21:07:23
(235208/239047)
Mi van bázis? :-))))))
Árva a lompos? :-)))))
Vagy terhes vagy? :-))))
hanguktaekwondoo 2018 dec. 05. - 22:05:49 Előzmény micike_MSc
(235207/239047)
minden hájjal megkent kiskutya
10/10
kimbin01 2018 dec. 05. - 22:01:19 10/10
(235206/239047)
Sziasztok!
Megnéztem Junki egyik idei sorozatát, a Lawless Lawyercímű 16 részest.
http://asianwiki.com/Lawless_Lawyer
https://www.youtube.com/watch?v=PqIMJlYlYDs
Egy „gengszter ügyvéd”, aki nem bízik a törvényben és szabadon használja az öklét. Kihasználja a kiskapukat, a jog pedig büszkélkedik a kiváló győzelmével. Más ügyvédek úgy gondolják, hogy a jogi kódex szent, ő azonban inkább egy eszközként használja azt, mint egy útmutatót. Harcol a nagy hatalmúakkal, a világban egyedül van, de kizárólag az a gondolat hajtja, hogy megbosszúlja anyját.
Ez egy rövid, korántsem teljes ismertető , és nem is fedi igazán jól a történetet és a szereplők mozgatórugóit.
Leginkább az "öregek" alakítása volt a legjobb az egészben, bár Choi Min-soo néhol "túljátszotta" magát.
Illiona 2018 dec. 05. - 20:42:09 Előzmény kimbin01
(235205/239047)
A Sketsh számomra kétértékű sorozat volt, szerintem a forgatókönyv ötlettelen volt.
De Rain volt a főszereplője, és Lee Dong Gun. !!!!!!
Amiatt néztem meg, mert a két férfinak fantasztikus verekedős jelenetei voltak. Annyira kidolgozott, és annyira egyforma erőviszonyokkal küzdöttek, és annyi emberség volt az életre-halálra csatáikban, hogy ez önmagában párját ritkitja.
Ezeket a verekedős jeleneteket elnéztem volna akár az idők végezetéig is :)))))
8/10
edimir 2018 dec. 05. - 06:57:45 8/10 Előzmény Riamara
(235204/239047)
A W-t ugyan nem láttam, de a Nine: 9 Times Time Travel az egyik nagy kedvencem... az az utolsó 5 mp! Attól teljesen kész voltam, addig azt hittem, hogy minden tiszta, aztán...... kellett rajta rendesen agyalni! De a Queen In-Hyeon's Man ötlete is tetszett.....

A Memories of the Alhambra... szerintem ott is lesz a kiszámítható pároson túl olyan, ami igazi csavar, ezért biztosan megnézem.:)
10/10
micike_MSc 2018 dec. 05. - 04:07:15 10/10 Előzmény edimir
(235203/239047)
Nagyon jó, hogy mindig részletesen bemutattok egy-egy sorozatot, filmet, így legalább ki tudom hámozni, mi az ami érdekel. :)))

Na, ez a sorozat biztosan nem tartozik közéjük.
Már eleve a virtuális világ is hidegen hagy, a való világ (maga az élet) is elég izgalmas nekem...
Hyun Bin egyelőre nem vonz különösebben (még a klasszikusnak számító Secret Garden-t sem sikerült eddig megnéznem, pedig rég le van töltve, és mást sem láttam vele, így könnyen elmegyek mellette).

Park Shin-hye-től viszont egyenesen égnek áll a hajam. A Heirs-ben láttam először, amit akkoriban LMH-fanságom okán néztem meg, hát pont ők ketten, a két főszereplő volt a legborzalmasabb. A többieket egyébként bírtam. :)
Valamikor még láttam a You're Beautiful-ban is, abban még helyes volt, természetesnek tűnt, és ha tényleg ő énekelt, akkor a hangja is gyönyörű. De azóta... az állandóan lazán elnyitott szájától olyan bamba képe van...
(Ezt a sorozatot egyébként Sukkie miatt néztem meg, ugyanolyan idétlen pofákat vágott, mint a You're my Pet-ben, úgyhogy elég volt belőle is. Bár a Beethoven Vírust azt még beterveztem, elsősorban a zene miatt... Úgyhogy számomra Sukkie népszerűsége is rejtély. )

És korábban már téma volt itt PSH és Park Min-young, csak akkor sem értem rá reagálni.
PSH legalább eredetileg is szép volt, de PMY full plasztikája elképesztő: egy teljesen átlagos lányból varázsoltak (szabtak) egy szép porcelánbabát. Még jó, hogy mindig mosolyog!
Őt pl. nagyon kedveltem a Sungkyunkwan Scandalban, és később a City Hunter-ben is. A Dr.Jin-ben viszont már idegesített az "egyformasága", a szenvedélytelensége, vagy nem is tudom... nem tudtam elhinni neki, hogy szerelmesen aggódik.
A hétnapos királynőt pedig már meg sem bírtam nézni. Eredetileg sem csigázott fel a történet (sokadik bőr lenyúzása ugyanarról avagy hasonló témáról), de mivel volt a tévében, megpróbálkoztam vele.
Már az elején sem volt szimpatikus fiatal lányként a későbbi királyné, túl rámenős és szemtelen volt mindenkivel, de bezzeg a "fiúk" pont ezt díjazták (nagyon autentikus volt az évszázadokkal ezelőtti konfuciánus Csoszonban), de a "felnőtt" lány sem jött be igazán meg a szerelme sem (YWJ nagyon nyafka szinkronhangot kapott), a sok reklám is idegesített közben, úgyhogy simán abbahagytam. Egyedül a király őrülete érdekelt volna...

Visszatérve az Alhambrára: ez a szokásos "pisi-kaki" humor a sírba visz. Tudom, hogy más kultúra, de a mániájuk a folyóügyeiket, a kiválasztásukat és a részeg hányásukat viccesnek ábrázolni. Attól, hogy ezek természetes és alapvető fiziológiás szükségletek, még nem kell kitenni az ablakba.
Erről sosem fognak leszokni... :)

De most már tényleg megyek, mert mindjárt rámvirrad, napközben meg majd nem bírok magammal, pedig millió dolgom lesz.
Jó éjt! :)
10/10
micike_MSc 2018 dec. 05. - 03:24:16 10/10
(235202/239047)
Dimash. :)))
Itt már elég jól ismerjük, nem kell bemutatni.
Elképesztő hangja van, nekem személy szerint pl. az Opera2, az Adagio, az SOS d'un terrien en dètresse a kedvenceim...
És most ez a dal, amit Illiona pár hete mutatott: "Elfáradt hattyúk szerelme".
Az orosz nyelvű szövegtől meg méginkább lelke van ennek a dalnak... (főleg, amikor egy-egy ismerős szót sikerül elcsípni...)
https://youtu.be/x6q3I-xHbi0

A dal eredetijét Lara Fabian énekelte, a zeneszerző Igor Krutoy, a verset Mikhail Guceriev írta.
Ebben a videóban az egyébként belga-olasz származású, Kanadában élő Lara is oroszul énekel.
https://youtu.be/K1zNz42xzBY
Ill. Igor Krutoy 60. születésnapján...
https://youtu.be/n7dFwPCuz7U

Lara Fabian "2010 végén Mademoiselle Zhivago címmel kiadott egy kisebb albumot Oroszországban és Ukrajnában. Mind a 11 számot egy orosz zeneszerző, Igor Krutoy segítségével vettek fel."
https://starity.hu/sztarok/lara-fabian/eletrajz/

+ Opera2. Mert egyszerűen elképesztő ez a fiú (valamikor idén januárban elég sokat írtam itt róla)
És természetesen a magas C (C8) után még lazán feljebb megy 3 félhangnyit (C#8, D8, D#8)... meg sem kottyan neki a sípregiszter...
https://youtu.be/anKmU1J0l9g
(A dal eredeti előadója, a lett Vitas csak egy fél hanggal megy a C8 fölé.)

Most ennyi. De a többi témáról is írok még, amiről szeretnék - előbb-utóbb... :)))
Jó éjt, szép álmokat, kellemes napot!
10/10
micike_MSc 2018 dec. 05. - 03:17:35 10/10
(235201/239047)
És még annyi mindenről írnék, de a szokásos elhavazásban szenvedek. :)
Szorgalmasan gyűjtögetem a témákat, de mindig közbejön valami, hogy rendesen le is írjam a gondolataimat (SSH oldalára is csak egy hónap elteltével tudtam írni. Na jó, egy-egy képet megoszthatnék időnként, de azt meg minek...)

Rögtön a tábor után 5 nap alatt lenyomtam 4 éjszakát - és ugye egyedül vagyunk, ahogy sokszor hétköznap délután is... és a fizikai fáradtságon túl ez egyre jobban leszívja az agyamat/agyunkat. :(
Na meg persze ott vannak a gyerekecskéim is: a kicsi éppen múlt hétvégén írt üzenetet (éppen dolgoztam akkor is), hogy "tényleg nem létezik a Jézuska?" És annyira bánatos volt, olyan nehezen tudtam megvigasztalni... de aztán végül mégis írt levelet a Jézuskának...
(Bár én mondtam neki, hogy ne xbox-ot kérjen, mint tavaly is, mert még mindig csak 12 éves. Ezt persze eléggé nehezményezte. Már tavaly Karácsony után is azt mondta, hogy akkor azt kéri, hogy legyen 16 éves... :)))
No mindegy, levél idén is megvolt, nagyon szívhez szóló, "kicsit sírtam az írás közben, de már gondolom ismersz"...
Erre vasárnap este sírva felhív (megint éjszakás voltam), hogy olvastam-e az üzenetet, amit írt. Muszáj volt elolvasnom, addig le sem tehettem a telefont: "Tudom, hogy nincs Jézuska." Na, bumm!
Telefonon keresztül nagyon nehéz egy síró gyerekecskét vigasztalni... végül már ott tartottunk, hogy ő "nem TUD hinni a Jézuskában"... (vagyis tkp. előbb-utóbb semmi és senki másban...)
Úgyhogy ott lesz a fa alatt az a nyavalyás xbox, mert muszáj megmenteni azt a hatalmas lelkét (de jövőre talán majd leépítjük ezt a "Jézuska hozza az ajándékot" mesét, bőven elég, ha Jézus tanításaiban és a szeretetben hisz.) <3

Szóval így telnek a napjaim - még éjszakás műszak közben sincs nyugtom, most is órákon keresztül tanulmányoztam az xbox-ok mibenlétét...
Kiskutya azért már van, amolyan "tesópótlék". Az apjukkal együtt már évek óta rágták a fülem érte, de most végül beadtam a derekamat (e tárgyban is roppant szívhez szóló üzeneteket kaptam Kicsinkómtól a nyár végén, úgyhogy zajlik az élet...)
10/10
micike_MSc 2018 dec. 05. - 03:07:17 10/10 Előzmény Illiona
(235200/239047)
Szép estét Mindenkinek!
Örülök, hogy megosztottad az infót, de egy kis kiegészítésként hozzátenném a magamét is. :)))

Mert valahogy úgy adódott, hogy még sosem láttam ezt a mozit, bár alapvetően nekem bejönnek a zenés darabok.
[A szintén erről a korszakról szóló Csinibabát pl. egyenesen imádom, időnként előveszem a dvd-t... már kívülről fújjuk családilag...]
És ettől a pár perces ajánlótól már első ránézésre kész voltam - lehet, hogy a koreai körítés is teszi -, de szétröhögtem az agyam és mindenképpen meg akarom nézni ezt a filmet (is)!
"- Mit fogunk hallani?
- Egy amerikai...
- ???
- Egy kubai nótát.
- Remek! Tessék következni." (Így! hihihi)
És elkezdenek énekelni... németül... :))))

A koreai cím pedig: 부다페스트 로큰롤 (vagyis "budapeszütü rokünrol")
Mert mi más lehetne?! :)
Itt egy rövidebb link, ami nem facés:
https://youtu.be/y703BSiR4fg
És egyébként tényleg ott van a szokásos mozis oldalon! (Bemutató: 2018.12.20.)
https://movie.daum.net/moviedb/main?movieId=52545

Ez pedig egy roppant részletes ismertető a film eseményeiről és egyebekről, pl. tárgyi tévedésekről... vagyis SPOILER. :)
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Made_in_Hungaria_(film)

"Hogyan is látnak minket, és milyennek?"
Mármint mi magunkat anno, vagy a koreaiak minket?
Ha a koreaiakra gondolsz, akkor két eset lehetséges: egyrészt tavaly ilyentájt volt, ill. lett volna a Kincsem bemutatója, aztán valahogy mégsem lett, legalábbis a nézőszámról "nincs adat"...
(A Testről és lélekről pedig végül 11ezer feletti nézővel zárt.)
Másrészt viszont a koreaiak szeretik a zenés filmeket, meg állandóan norebangokba járnak karaokézni, + ez a film a "kommunista diktatúra" idején játszódik, az akkori ideológia kifigurázása is benne van - nekik meg ott van az északi Nagy Testvér... ez tán segíti a beleélésüket...
Szóval majd kiderül, de szerintem még mi sem láttuk, viszont addig akár be is pótolhatjuk. :)))
https://videa.hu/videok/film-animacio/made-in-hungaria-teljes-film-fenyo-miklos-fas6rxGTWBxmX2dr
Riamara 2018 dec. 04. - 20:49:44 Előzmény edimir
(235199/239047)
Mivel a sorozatot a W, és a Kilenc időutazás írónője készítette, számomra ez egy várva várt kategória.
Most is érdekes témához nyúlt, és láthatólag itt is több rétegű lesz a történet.
8/10
edimir 2018 dec. 04. - 20:36:04 8/10 Előzmény Illiona
(235198/239047)
Tudom, hogy nem kedveled... Eddig még nem sok vizet zavart...

Már elkezdték fordítani. Az 1. részt Kurocchii lefordította. Köszönet érte neki.

Az enyém még működik, azt hiszem, a 2. részt már azzal nézem.....
Az 1. rész felirata: http://a-pop.eu/film.php?id=376
Illiona 2018 dec. 04. - 20:29:20 Előzmény edimir
(235197/239047)
én éppen PSH miatt nem kezdtem el nézni.
Amugy meg a feliratforditóm nem műkszik napok óta....
8/10
edimir 2018 dec. 04. - 20:24:22 8/10
(235196/239047)
Off

Memories of the Alhambra

Spoiler

A Bonita Szálló tulaja Park Shin-Hye, tehát várható egy romantikus szál is....

KÉP: egyelőre még csak annyit tudunk a szálló tulajáról, hogy nem tisztaságmániás.... szegény Hyun-Bin... a pumpával is csatázik majd egyet.....
8/10
edimir 2018 dec. 04. - 20:03:59 8/10
(235195/239047)
Off

Memories of the Alhambra

Spoiler

A szoba komfortfokozatát kicsit lerontja a nyithatatlan ablak, a vastag porréteg és pókháló mindenütt.... és a kéretlen lakótárs...

KÉP: egy kis patkány.... brrr... de ugyebár a sokmilliárdos üzletért még ez is bevállalható....

8/10
edimir 2018 dec. 04. - 19:55:46 8/10
(235194/239047)
Off

Memories of the Alhambra

Spoiler

Főhősünkre nem csak az AR játékban várnak nehézségek, de a való életben is.....

Mindjárt a szállásán, amit mintha Murphy törvényeinek átka sújtana.....

KÉP: az egyetlen egyszemélyes szoba természetesen csak a 6. emeleten, még természetesebb, hogy a szállodában nincs lift.... az pedig ugyebár evidens, hogy a bőrönd görgői a lépcsőzésnél semmi könnyebbséget nem jelentenek.... marad a cipelés:)
8/10
edimir 2018 dec. 04. - 19:47:51 8/10 Előzmény edimir
(235193/239047)
Off

Memories of the Alhambra

Spoiler


Nos, ez a "kiterjesztett valóság" valóban az... a különleges kontaktlencse segítségével csak a játékos látja a valóságos környezetbe beszimulált történéseket. De ezek a valóság elemeit is felhasználják egyben.....
.....természetesen van küldetés, első szint, amit teljesíteni kell....
KÉP: - felirat - az 1. szint
8/10
edimir 2018 dec. 04. - 19:41:11 8/10
(235192/239047)
Off

Memories of the Alhambra

Spoiler

Szombaton elstartolt Hyun-Bin új sorozata, a Memories of the Alhambra.
A sorozat címe annak az AR játéknak a a neve, amelynek megszerzéséért többen is ringbe szállnak.

A sorozat ismertetője: http://asianwiki.com/Memories_of_the_Alhambra

KÉP: - felirat -

A hasonló játékok kedvelőinek igazi csemege ez a sorozat. De természetesen mást is kínál. Úgy tűnik így az 1. rész után, hogy mindenből egy kicsit.
hanguktaekwondoo 2018 dec. 04. - 18:55:39
(235191/239047)
Szeretném, ha Micike is írna megint a sillába
Illiona 2018 dec. 04. - 12:41:57
(235190/239047)
és egy további filmes hír, egyenesen Micikétől, aki máshol osztotta meg a jó hir - köszönjük :))))

Koreában bemutatják a Made in Hungária cimű 2009-es magyar filmet!
Ki látta?
Itt egy bemutató videó róla, egyenesen Koreából!
szerintem nagyon jó!!!!!!
Hogyan is látnak minket, és milyennek?

https://www.youtube.com/watch?v=y703BSiR4fg&feature=youtu.be&fbclid=IwAR3L37gnsoHX7LqPw8SMor4K7xtsmJRCKApVo45bP7udRboKHE38QaQqN4M
Illiona 2018 dec. 04. - 10:34:14 Előzmény edimir
(235189/239047)
Teljesen Idegenek

itt a Portos lapja.
https://port.hu/forum/teljesen-idegenek/63693

az különösen tetszett, már az első másodpercben, hogy a főszereplője a filmnek ugyanaz, mint a "Ha Isten is Ugy Akarja" cimű szintén olasz filmnek, amit végül a tavalyi táborban megnéztünk, és mindenkinek nagyon tetszett.
A szinész neve Marco Giallini, és már több tucatnyi filmben szerepelt.
https://port.hu/adatlap/szemely/marco-giallini/person-23061


Illiona 2018 dec. 04. - 10:02:31 Előzmény edimir
(235188/239047)
Persze, hogy van különbség, ezt nem is vitatta senki :))))
én az emberi személyiségek közötti különbségekre utaltam. Persze van olyan szituáció, ami általánosan elfogadhatatlan. De egy más minőség már: csak a barátok között elfogadhatatlan!!!
És persze van, ami csak éppen nem szép. :)))
De olyan is van, amit ezek a túlemancipált nőcik meg is érdemeltek!
Vagyis elérkezett az idő arra, hogy megvitathassuk, mennyit ér a nő, és mennyit ér a férfi. Mitől nő egy Nő, és mitől férfi egy FÉRFI. És mi lesz a házasságokkal? és ami fontosabb, mi lesz a gyerekekkel? Ezek a problémák már sok éve feszitik a társadalmakat, de igazi válasz még nincs a kérdésekre. Ez a film is csak felveti a problémát, bemutatja, de választ nem ad.

És hogy mire is gondolok? itt van egy mai cikk, pont ezekről a túlemancipált nőkről, akik a munka területén tudnak ugyanolyan teljesitményt produkálni, de milyen áron? A repülőn nem ülnek melléjük!


a Portfólió cimű lap mai cikkéből idézek: "Nincs több vacsora női kollégákkal, nem ülnek melléjük a repülőn, eltérő szinten foglalnak szobát egy szállodában és nincs kettesben való üzleti megbeszélés - nagyjából így foglalható össze a Bloomberg szerint a férfi kollégák hozzáállása a női munkatársakhoz a Wall Streeten.
Gyakorlatilag ismeretlen kockázattá vált egy nőt felvenni - mondják szakemberek azok után, hogy a #MeToo ilyen világszintű mozgalommá vált. A Wall Streeten a férfiak sajátosan kezelik a mozgalmat, sokszor ezzel még nehezebbé téve a nők munkahelyi életét.
A Bloomberg több mint 30 vezető beosztású embert kérdezett meg arról, hogyan kezelik a munkahelyen a női dolgozókat a #MeToo után és az látszik, hogy a legtöbb esetben nehezen találnak megoldást, a Wall Street például már inkább egy fiúklubbá alakul.
A megkérdezett férfi vezetők közül sokan elismerték, hogy félnek egyedül maradni női kollégáikkal a munkahelyükön, főleg, ha fiatal és csinos nőkről van szó, nehogy végül szexuális zaklatással vádolják meg őket. Ezért van az, hogy sokan már nem mernek női kollégájukkal együtt vacsorázni, vagy mellette ülni egy repülőn, ne adj Isten egy szinten szobát foglalni velük egy szállodában.
Van olyan vezető, aki azt mondta, többet nem ül le megbeszélésre egy nővel olyan szobában, aminek nincs ablaka, és a liftben is tartja női kollégáitól a távolságot. Egy, a 40-es éveinek végében járó férfi vezető pedig azt mondta a Bloombergnek, hogy a felesége tanácsát megfogadva (aki egyébként ügyvéd) többet nem megy üzleti vacsorára 35 év alatti nővel."
https://www.portfolio.hu/vallalatok/ezt-okozta-a-metoo-nem-kellenek-a-nok-a-wall-streetre.306615.html?fbclid=IwAR10Uf24k69SztSRFSGWb6b8ZDBdfrWUdGK09jY8A-d5I4tKYnfkObG92v8
8/10
edimir 2018 dec. 04. - 06:55:28 8/10 Előzmény Illiona
(235187/239047)
Hmm... azért "titok" és "titok" között itt volt jócskán különbség, fajsúlyában és minőségében is.
Akadt benne átverés és árulás is....

Lehet, hogy vége a barátságunknak?:) Szerintem az élet adja a "zűröket", anélkül, hogy nagyon törekednénk rájuk.... bocs, de unalmas vagyok, a nyugalmat meg tudom becsülni!:)))))))))))))
Illiona 2018 dec. 03. - 20:30:36
(235186/239047)
A The Gentleman's Dignity szólt igazi férfibarátságról.
Na az tetszett. Mármint a 4 férfi barátsága.
Szavak nélkül is értették egymást, kinoskodás nélkül.
Persze az ugy hiszem, csak idealizmus .
Illiona 2018 dec. 03. - 20:26:25 Előzmény edimir
(235185/239047)
Csak annyira leleplező a telefonod, amilyen zűrös az életed, irod.

Ez biztosan igy van, de másképp meg nem érdemes élni.
Nem szeretnék sem együtt élni, sem barátkozni olyannal, akinek még csak egy üzenetecske sem jön éveken keresztül. Legfeljebb van néha balhé is, az meg jót tesz a vérnyomásnak. :)))))
8/10
edimir 2018 dec. 03. - 20:24:56 8/10 Előzmény Illiona
(235184/239047)
Teljesen Idegenek

Itt a férfiak voltak gyerekkori barátok, aztán behozták a "körbe" a feleségüket, így lett házaspárok kapcsolata....

Engem a 17 éves lány hívása és az apa reakciója fogott meg a legjobban, az egy húúúúúúú, de volt... ott mindenki egy kicsit elhallgatott...

Hát igen, azért annyira nem rugaszkodott el a valóságtól, pont ez tetszett benne... egy kicsit görbetükör....

Szerintem minden országban egy kicsit a maguk képére formálták, az ottani sajátosságokhoz igazítva, de az alap az "nemzetközi", mert annyira "emberi" a gyarlóságainkkal együtt.....
Illiona 2018 dec. 03. - 20:06:51
(235183/239047)
Teljesen Idegenek

Én is megnéztem, ez fantasztikusan jó.
Egy kicsit mindenből benne van a túlzás, de pont igy kell, figyelem felhivónak kell lennie.
Most már nagyon kiváncsi vagyok a koreai változatra, remélem hamarosan kiteszik a videómegosztókra.
Mondjuk én el sem tudom képzelni, hogy házaspárok házaspárokkal tartsanak fenn mély barátságot. És ebben ez a film is megerősitett.

Az egyetlen ami nem tetszett a filmben, hogy a borospoharakat megmarkolták. Ráadásul olasz film, tehát nem is értem.
8/10
edimir 2018 dec. 03. - 19:28:20 8/10 Előzmény edimir
(235182/239047)
Megnéztem... érdemes volt!

Hmm, a telefonunk tényleg a személyes "fekete dobozunk" lenne, a titkaink tárhelye?
Csak annyira lehet leleplező a telefonod, amennyire zűrös az életed...
Nagy ötlet a film, nem véletlen haraptak rá... és igen, az a holdfogyatkozás jó kis csavar....
Aztán elgondolkodhatunk, hogy is jobb, ha rejtve maradnak a titkok, vagy ha kiderülnek?
8/10
edimir 2018 dec. 03. - 18:55:58 8/10 Előzmény Illiona
(235181/239047)
December első szombatján szoktuk, de most ez dec. elsejére esett, ami munkanap volt. Ugyanígy dec. 15. is munkanap. E hét szombatja túl közeli időpont, hogy meg tudnánk szervezni, a maradék szombat pedig már ott van karácsony nyakán..... Egyszerűen muszáj eltennünk jövő januárra.....
8/10
edimir 2018 dec. 03. - 15:54:01 8/10 Előzmény edimir
(235180/239047)
Akit érdekel az eredeti olasz film, az itt megnézheti online:
https://videa.hu/videok/film-animacio/teljesen-idegenek-teljes-film-y94FTxTVizhdTVwc
8/10
edimir 2018 dec. 03. - 15:51:10 8/10 Előzmény Illiona
(235179/239047)
Úgy tűnik, nem csak a dél-koreaiak, de több ország filmgyártóinak is megtetszett az olasz film.

Hmm, ahogy elnézem, az olasz eredeti elég sok díjat nyert, a nézőket és kritikusokat is képes volt megnyerni.
https://en.wikipedia.org/wiki/Perfect_Strangers_(2016_film)
10/10
kimbin01 2018 dec. 03. - 13:06:15 10/10
(235178/239047)
Sziasztok!
Ma fejeztem be, mert este már nem bírtam az két utolsó részt megnézni, a Sketch Című 16 részes sorozatot.
http://asianwiki.com/Sketch_(Korean_Drama)
Kang Dong Soo nyomozó jegyesét titokzatosan megölik. Yoo Shi Hyun nyomozónővel dolgozik, aki három nappal előre látja a jövőt és lerajzolja, amit lát. Együtt indulnak el, hogy elkapják a sorozatgyilkost. Kim Do Jin a különleges erők tagja, akinek a terhes feleségét megölik és bosszút áll.

Ez így nem sokat árul el a filmről, de elég izgalmas, gazdasági bűncselekmények, illetve kitervelője, és a kiszolgálóik után folyik a nyomozás. A hatalom, és a pénz összefonódása nincs részletezve, viszont néhány mondatot megtudhatunk hogyan is gondolkodnak az egyszerű emberekről.
Kicsit fantasztikus, de az egész valahogy úgy van a környezetbe, és az eseményekbe ágyazva, hogy teljesen elfogadható. Tulajdonképpen egy jó sakkozó is előre ismeri a lépéseket, és így ha nem is nyer, legalább döntetlent tud játszani
Nem akarok politikát belevinni, de a fidesz most tapsolna örömében, hogy Soros is említésre került, amikor is bedöntötte az angol fontot.
Illiona 2018 dec. 03. - 08:33:55
(235177/239047)
Intimate Strangers - Intim idegenek

Intim Idegenek? a tartalomból is leginkább az intim szó következik, hiszen itt mélyen megbuvó intim titkokról lehet szó.
"Az Intimate Strangers egy 2018-as dél-koreai komédia-drámai film, amelyet Lee Jae-kyoo rendezett és Bae Se-young írt, a 2016-os olaszországi Perfect Strangers film alapján. A filmet 2018. október 31-én jelent meg."
"Az egész életen át tartó barátok és házas párok Seok-ho és Ye-jin, meghívják a közeli barátaikat egy ünnepi vacsorára. Végül játszanak egy játékot, ahol meg kell osztaniuk az összes új bejövő üzenetet és a mobiltelefonjaikat.
Kezdetben könnyedén elindulva a játék egyre kényelmesebbé válik, miközben a rejtett igazságok elkezdenek felszínre kerülni."

Hát ez egész érdekesnek látszik, nem igaz?
Látta valaki az olasz változatot?
Kép: Intimate Strangers
Illiona 2018 dec. 03. - 08:21:19
(235176/239047)
ha hétfő akkor koreai Box Office

Korean Box Office - Admissions for the Weekend 2018.11.30 - 2018.12.02 (www.kobis.or.kr)
# Films Release date Week-end Total

1 "Default" (국가부도의 날) 2018/11/28 1 069 139 1 571 251
2 "Bohemian Rhapsody" 804 266 6 046 914
3 "Unstoppable" (성난황소) 2018/11/22 224 047 1 451 445
4 "Hood" 137 501 227 236
5 "Intimate Strangers" (완벽한 타인) 2018/10/31 104 124 5 131 567

Kép: az Intimate Strangers cimű filmből
Illiona 2018 dec. 03. - 08:11:51 Előzmény edimir
(235175/239047)
Sziasztok, szép napot mindenkinek!

gondolom az, hogy a táborban 10-en fölüli létszámban ott voltunk, emiatt nem akaródzott a találkozó, hiszen 3 napig összezárva...
Persze volt azért aki nem tudott eljönni, ezek miatt sajnálom, hogy kimaradt.

8/10
edimir 2018 dec. 03. - 07:03:27 8/10
(235174/239047)
Kedves Mindenki!

Szép reggelt!:))))))))))))

Ilyentájt szoktuk tartani a hagyományos évet búcsúztató Libagoly Találkozót. Nem tudom, hogy az idén is akarjuk-e, ill. mikor? Eléggé bezavar a munkanap áthelyezés, ami kilövi a szombatot.
Vélemény, ötlet?
Illiona 2018 dec. 02. - 00:39:39
(235173/239047)
Love is Drop by Drop

megtaláltam a képet, ahol a kamera belógott. De voltak más hibák is. pl. A hóesésben a pirosnál álló autóra rádudálnak, de végül meg nem követi autó, egyedül hajt tovább.
De végül is ezek csak olyan megmosolyogtató hibák voltak.
8/10
edimir 2018 dec. 01. - 02:13:23 8/10 Előzmény Ljerk
(235172/239047)
Az a bizonyos "néha" bizony nagyon kellett.... én többnyire kiakadtam néhány következetlenségen, többnyire Choin.

Hmm, 17. résznél? Hát, én azért ott épp nem ragadtam le, mivel érdekelt, hogy mi történik a lelőtt Dong Mae-vel. Én másutt szenvedtem.....
Illiona 2018 nov. 30. - 22:53:01
(235171/239047)
és még egy kép a netről, hiszen maga a film egy külső tárolon, a tv-n "lóg".
Bár a sorozattal korábban már a végére értem, de néha néha belenézek, olyan jó.
Illiona 2018 nov. 30. - 22:48:07
(235170/239047)
Love is Drop by Drop

Volt olyan, hogy maga a kamera is belógott a képbe, amin jót mosolyogtam.
Erről mondjuk nem vágtam ki képet :))))


Illiona 2018 nov. 30. - 22:43:41
(235169/239047)
Love is Drop by Drop

Kép: a főszereplő, Kang Eun Tak
Illiona 2018 nov. 30. - 22:24:01
(235168/239047)
Love is drop by drop
ez egy 120 epizódból álló sorozat, amit google forditással néztem, 35 perces részekkel.
Sokszor lenézzük ezeket a sorozatokat, de ez pl sokkal jobb , mint némelyik gagyi 16 részes nagy sorozat.A szereplők mind jók voltak, a két főszereplő között müködött a kémia, én közben elhittem, hogy szerelmesek egymásba. A történet nem tartalmaz fantasztikus elemeket, csak ami megtörténhet velünk is akár.
Van egy középosztálybeli fiú és egy vidéki fiatal lány, ők nagyon szerelmesek egymásba.
Kiharcolják nagy keservesen hogy összeházasodhassanak. A lány teherbe is esik. A fiatal férfi viszont két héttel az esküvő után balesetet szenved, és meghal.
És vannak a kőgazdagék!
Szivtelen, pénzt hajszoló család, ahol egy anya él együtt két felnőtt gyerekével.
Az anya hisz abban, hogy osztályok vannak, hogy nem engedhetnek meg maguknak érzelmeket.
Ekkor a fiú megbetegszik, sürgősen szivátültetésre van szüksége.
Megkapja a másik fiatalember szivét, és tulajdonképpen a történet 5 év mulva folytatódik. Egy véletlen folytán találkozik a szivmütött fiú, és az özvegy nő. Semmit nem tudnak ekkor még egymásról.
egy ismertető:
http://asianwiki.com/Love_Is_Drop_by_Drop

Kép: a film plakátja
hanguktaekwondoo 2018 nov. 30. - 12:57:57 Előzmény Ljerk
(235167/239047)
Nehéz lehet feldolgozni.
de menni fog
10/10
Ljerk 2018 nov. 30. - 10:01:50 10/10 Előzmény edimir
(235166/239047)
Érdekes a Mr. Sunshine, jó filmnek tűnik --------- néha.

De tulajdonképpen egy nagy semmi az egész. :(
De mégis - a képek, és a pillanatok eltalált hangulata néha magával ragad. :)

De egy hete mégis le vagyok ragadva a 17. résznél. (?)
8/10
edimir 2018 nov. 30. - 06:58:18 8/10 Előzmény Ljerk
(235165/239047)
Hol tartasz a Mr Sunshine-ban? A felirat jelenleg a 11. résznél tart, te továbbmentél v. megálltál?
hanguktaekwondoo 2018 nov. 28. - 17:50:10
(235164/239047)
Nézelődtem kicsit keresztény -témában és
-mivel ritkán és gyér lelkesedéssel foglalkozom a koreai kultúra eme dicső szegmensével, ezért-
számomra meglepő, hogy a popkultúrában és a korean wave által nyomított területeken mennyi ún. vagy valódi csillag vallja magát kereszténynek. Többen közülük ebben a hitben nevelkedtek és nőttek fel.
Van, aki lelkiismereti okokból -elég érdekesen- tért át vagy meg, mint pl.Daesung a BigBang -ből,
és vannak, akik nagyon komolyan veszik és igyekeznek valódi lelki életet élni a vallás keretein belül is.

Egyáltalán nem rossz tendencia: legyen egynémely szektája bármily elfajzott is, a kereszténység vezérelve mégiscsak a szeretet /plusz alműfajai/
-egy ilyen anyagelvű társadalomban, mint a koreai, csak jót tehet ez az eszmerendszer és hit azokkal, akik a szerződéseknek engedelmeskedve elképesztő mennyiségű médiaszemetet kénytelenek szétszórni az éterben. tisztelet a kivételnek

https://www.youtube.com/watch?v=bljzzFSVMF0

Ismert színészek között is vannak keresztények, pl. Ji Sung.
Yiruma művészetére érezhetően hat a szeretetközpontú vallás
és két meghökkentés között időnként Taeyang is rontja a levegőt a templomban.
Meglepő, de jó néhány eredményes koreai focista is keresztény.
valamit tudnak a fiúk..

Külön öröm számomra, hogy legkedvesebb színésznőm, Yoon Eun -hye is keresztény.. nem lehet könnyű neki a sok betonarc között
https://www.youtube.com/watch?v=ESRwptvjLFc

Egyébként a koreai kereszténység zenei kultúrája egyre finomodik.
Minden bizonnyal jenki hatásra, de ez egyáltalán nem von le értékéből.
Külön bája a produkciónak, hogy az előadók pl.énekelni is tudnak
https://www.youtube.com/watch?v=RRMuoGt9xqE&list=PLIQTTyYRzZcHZMYAkUrJvlfgWr_srv0ED

Brian Kim már inkább hazai kútfőből merít
https://www.youtube.com/watch?v=Btgs4PQ3BeI&index=8&list=PLIQTTyYRzZcHZMYAkUrJvlfgWr_srv0ED

meg egyebek, lehet nézelődni, van anyag bőven
8/10
edimir 2018 nov. 27. - 06:57:12 8/10 Előzmény Sumomo
(235163/239047)
Üdv Kószám!:))))))))))))))))

Nem véletlenül alkotott arra több festőnk is.... Azért örülök, hogy Sillán is felbukkansz...
Egy PÜ ment neked.
10/10
Ljerk 2018 nov. 26. - 22:54:40 10/10 Előzmény edimir
(235162/239047)
A filmekből nekem is úgy tűnt, hogy vallási türelmetlenség nemigen volt a vallások képviselői közt - ellentétben a hatalommal, amely viszont politikai okokból többször is támogatta vagy üldözte valamelyiket.
8/10
edimir 2018 nov. 26. - 22:20:18 8/10 Előzmény Ljerk
(235161/239047)
Nem mélyedtem el benne, de nekem úgy tűnik, hogy Koreában az egyes vallások jól megférnek egymás mellett... akár az egyes ember világnézetén belül is..... A "Ne legyen más Istened!" kizárólagossága megengedőbbé szelídül....
Ezért lehetséges, hogy a kedvenc színésznőd bár katolikusnak mondja magát, de nem utasítja el a sámán szertartást sem. Számára ez a természetes.

Ha jól emlékszem, akkor épp az Iliona által említett mozifilmben volt, hogy bizony az ördögűzéshez más vallásokat is segítségül hívtak az ördögűzést végző keresztény papok!
8/10
edimir 2018 nov. 26. - 22:04:42 8/10 Előzmény Illiona
(235160/239047)
A mozifilmet láttam, a sorozatot nem....

Katolikus kórház? Nos, ha úgy tetszik, anno a Jejoongwon is egy missziós kórház volt, igaz, nem katolikus. Amerikai misszionárius-orvosok voltak az igazgatói.

Kereszténység. Én nem néztem utána a statisztikának, de úgy rémlik, hogy épp a japán megszállás idején van egy komolyabb szerepe a kereszténységnek, mint az ellenállás egyik formája a rájuk erőltetett sintoista vallással szemben.

Talán nem véletlen, hogy az ebben az időszakban játszódó sorozatokban fel-felbukkannak a keresztény misszionáriusok az ellenállás oldalán (Mr Sunshine-ban Joseph; Jejoongwonban pedig a kórház 2 első igazgatója). A megszállt Korea igenis számos segítséget kapott a misszionáriusok révén.

Bevallom, nem követtem nyomon a folyamatot, de az 1987 c. mozifilmben is szerepet kapott a kereszténység, ill. a keresztény papok. Bizony ott állnak a változás, a katonai diktatúra megdöntése mögött, mégpedig tevőlegesen.

Kereszténység.... Nem egyszer tapasztalható, hogy egy vallás bizonyos "átalakuláson" megy át, amikor egy másik kultúrában igyekeznek meggyökereztetni.... alkalmazkodik a helyi sajátosságokhoz, bizonyos elemei amolyan "megfeleltetések" lesznek, hogy be- és elfogadhatóbbá váljon. Biztos, hogy vannak eltérések, ahogy említetted is, ahogy mi gondolkodunk a kereszténységről, és ahogy egy koreai teszi.

Mindenáron való ragaszkodás a földi léthez. Hmm, a kereszténységben is ott a túlvilágról való elképzelés, az üdvözülés, márpedig aki ebben hisz, az miért is rettegne a haláltól?
hanguktaekwondoo 2018 nov. 26. - 21:25:53
(235159/239047)
Illiona,
az, hogy Koreában nincsenek keresztények, egy orbitál marhaság.
Hogyne lennének.
Nemcsak a Ljerk által említett katolikusok léteznek egyre nagyobb számban -
és nemcsak Délen, hanem Északon/!/ is, de ezt fejtse ki vmikor egy bátor végzős a diplomamunkájában-
hanem ortodox keresztény hívők is gazdagítják Dél -Korea vallási -hitéleti palettáját.

Ha megint Szöulban jársz, erről akár személyesen is meggyőződhetsz, hiszen Gapyeong tényleg csak egy ugrásnyira van a fővárostól.
http://koreaekkovei.blogger.hu/2014/01/07/vizkereszt-napkeleten

De akár ki sem kell mozdulni a fővárosból, mert ortodox -tehát ón. keleti avagy bizánci- templom áll még Szöulban, Incheonban és Busanban is..
És lehet, hogy azóta újabbak is épültek avagy tervben vannak..

Számomra egyébként rejtély, miért buddhista helyeken szereztél információkat a dél-koreai kereszténységről.. ;-)
https://www.youtube.com/watch?v=sgiI7_hkhIo



10/10
Ljerk 2018 nov. 26. - 20:24:46 10/10 Előzmény Illiona
(235158/239047)
Nyilván nem tudok veled vitatkozni arról, hogy mit láttál Koreában. A kedvenc színésznőm Lee Yo-won is római katolikus, de ahogy a listát nézem Rain, vagy a Jumongot alakító színész is - https://en.wikipedia.org/wiki/Category:South_Korean_Roman_Catholics

Az is valószínű, hogy sokan nem gyakorolják a vallásukat, vagy például Lee Yo-won is részt vesz a filmek forgatását megelőző sámánszertartásokon - https://drive.google.com/file/d/1hleC7whLvtNFI-sNfHHNlDieUZJIv2Y0/view . Másrészt abban is igazad van, hogy a kereszténységet sokan csak Jézushoz kötik, mint a Mennyek fiához - ez egyébként a koreai sámánizmusban is megjelent (lásd a Legendben a Mennyek fiát Hwanungot) Gojoseon alapításához fűződve több, mint 4000 évvel korábban - https://en.wikipedia.org/wiki/Mu_(shaman)#Dangun%E2%80%94the_Sandalwood_King

Ezektől függetlenül 5 millió jelenleg is élő embert kereszteltek meg római katolikus papok a wiki szerint.
Illiona 2018 nov. 26. - 19:44:08 Előzmény Ljerk
(235157/239047)

A Priest természetesen Dél-Koreában játszódik.
Keresztények pedig ott nincsenek, vagy legalábbis a számuk elenyésző.
Akik esetleg odasorolhatók,- hitük szerint- azok, akik uj-kereszténynek mondják magukat, ők elutasitják a római pápaságot, és csak tisztán hisznek és követik Jézus tanitását. Számuk rohamosan nő.
( A miérteket már egyszer, korábban itt részletesen leirtam: nem fogadják el, hogy valaki az egyházban vezető szerepet töltsön be, aki egyébként alacsony osztályból jön, valamint irritálja őket a templomok hivalkodó magaskodása (ráadásul ki is világitva éjjelente), náluk a tradiciók szerint nem lehet magas háza, csak a királynak, utána (kisebb) a főuraknak, stb. Ez a Konfuciusz szemléletből eredeztethető, még ma is, mindegy milyen vallást követnek.)
Én az információimat ténylegesen ott szereztem, összesen 7 müködő buddhista templomban voltam, (hétközben is,) és tele volt emberekkel, a katolikus templomok (na jó, az az egy, ami utba esett) pedig zárva voltak - akárcsak mifelénk.-

Hogy egyes sorozatokban miket irkálnak össze, az nem a valóságtól függ, hanem attól, hogy az irója mit akar elhitetni. Ezt nem minősitem - nem szeretnék ez ügyben semmiképp állást foglalni.

Viszont volt egy nagyon humoros mondatod: " ... Eyes of Dawn-ban katolikus milicisták is szerepet "vállaltak" a jejui harcokban és mészárlásokban. "
Na jó, persze ez aztán egyáltalán nem humoros :)))))

Egyébként 2 éve, amikor a kertész szakemberekkel voltam Koreában, akkor a koreai tolmácsnőnk - egy szerény, kedves koreai hölgy- nos ő tartozott ezekhez az uj-keresztényekhez, ő mesélt róluk, hogy kb mennyien vannak, és mit, hogyan hisznek. Nekem elfogadhatók voltak, jobban tetszettek ezek a nézetek, legalábbis annál jobban, mint a római katolikusok.
a statisztikát hagyjuk meg azoknak, akik nem járnak semerre, soha, és nem szereznek tapasztalatot.
10/10
Ljerk 2018 nov. 26. - 18:18:59 10/10 Előzmény Illiona
(235156/239047)
Nem tudom, hogy hol játszódik a Priest - azt írod, hogy ott ahol nincsenek katolikusok. Ha Koreában játszódna, hát ott bizony vannak északon és délen is, legalább 5 millióan - https://en.wikipedia.org/wiki/Christianity_in_Korea (plusz még 8 millió protestáns keresztény). Emlékeztem rá, mert az Eyes of Dawn-ban katolikus milicisták is szerepet "vállaltak" a jejui harcokban és mészárlásokban.
Illiona 2018 nov. 26. - 17:34:42
(235155/239047)
Priest
Tegnap előtt kezdődött ez a sorozat, az 1-2 epizód ment le eddig.
Nagyon vártam, mert ugy hittem jó lesz a téma. Amiben persze nem is csalódtam, (illetve azért mégis,) csak éppen tucatnyi kérdés merült fel bennem! Az már csak ráadás, hogy egyetlen szimpatikus szereplő sincs.

Van ugye egy katolikus kórház (???????????????????????????) egy olyan országban, ahol nincsenek katolikusok. A sűrgősségi osztályon (na nem is idős otthonban, vagy árvaházban dolgoznak ugye ezek a katolikus emberkék) fiatal, csacska, édi kis leánykák látják el a súlyos sebekkel odaérkezőket. Persze profin, még a halottat is feltámasztva! Végül is miért is ne játszhatnának Istent, ha egyszer Istentelenül élnek? Oké, én megértem, hogy muszáj volt katolikus közegbe helyezni a történteket, hiszen az ördög és az ördögűzés mindenképpen az európai hitrendszerhez tartozik.
Ez annyira Távol-Kelet idegen, hiszen ott, akik a vallásukat gyakorolják, azok mind buddhisták, és ők hitüknél fogva nem félnek a haláltól, ez benne van a kulturájukban, elfogadják természetesnek. Itt Európában, és Észak-Amerikában viszont jórészt a kereszténység az irányadó vallás, (habár itt is egyre kevesebb ember aki igazi hithű,) és itt bizony félnek a haláltól, vagy inkább rettegnek tőle!
Ott Koreában is a média (és az kinek is a hatalmában van?) gerjeszti azt az ujnak számitó, az ősi kultúrájukkal ellentétes felfogást, hogy az orvosok azok mindenhatók, és a szerettünket nem kell elengedni, orditva kell visszahúzni az élők sorába, (gondolom azért, mert mindenkinek biztositott az örök élet?)

Nos egy ilyen érzékeny témát odavinni, mint az ördögűzés, és pont Koreába, azt hiszem nem volt szerencsés.
Volt az a mozifilm, a Priests, ugyanilyen támát dolgozott fel, az csak 2 órás mozifilmként, és alázattal megcsinálva nagyon jó volt, de a két óra elég is volt, arányosan ahhoz a pár hivőhöz, aki ott él, nagyon jó szinészekkel, akik méltóak voltak a témához.
Ezek a szinészkék semmiképp sem alkalmasak ilyen komoly témát feldolgozni, és hitelesen bemutatni. Arról nem beszélve hogy 16 epizód egyenesen sokK lesz!
8/10
Sumomo 2018 nov. 26. - 17:16:01 8/10 Előzmény edimir
(235154/239047)
Köszönöm, ó Nagy edimir!


2018. november 6. Mártély Holt-Tisza
8/10
edimir 2018 nov. 26. - 06:48:52 8/10
(235153/239047)
MM!:)))))))))))))))))) A nicked valósuljon meg a földi létedben... ne csak a névnapodon!:))))))))))))
8/10
edimir 2018 nov. 26. - 06:46:32 8/10
(235152/239047)
sz.kati!:))))))))))))))) Isten éltessen!:)))))))))))))))))
8/10
edimir 2018 nov. 26. - 06:45:10 8/10
(235151/239047)
Tillikém!:)))))))))))))))) Ja erre járnál....
8/10
edimir 2018 nov. 26. - 06:42:40 8/10 Előzmény Sumomo
(235150/239047)
Üdv Kószám!:)))))))))))))

Isten éltessen!:))))))))))))))
Illiona 2018 nov. 26. - 00:00:24
(235149/239047)
Hundred Year Inheritarnce

a sorozat plakátja
Illiona 2018 nov. 25. - 23:59:30
(235148/239047)
Hundred Year Inheritance

még egy idősebb szinésznőt emelnék ki, aki nagyon jól hozta a neki kiadott karaktert:
Az anyós.
Két megátalkodott gyereke van, az egyik elvett egy szegényt lányt, akitől ő most nem tud szabadulni, a lánya viszont olyan férfiba szerelmes, aki nem akarja őt, őket szeretné valahogy (ha már másképp nem megy, erővel) összeboronálni.
A hölgy korábban szegény volt, nem járt iskolába, kicsit műveletlen, nincs férje, aki sakkba tartsa.
Iszonyú hangerővel rendelkezik, állandóan pofákat vág, nagyon jó a mimikája, jó a hanghordozása, jók tud váltani az agresszivből az alázatosba egy tized másodperc alatt, ha ugy hozza a sorsa. Szintén egy olyan karaktert hoz, hogy sokat nevettem rajta, a végére meg is szerettem, biztosan nem volt könnyű ezt az összetett karaktert igy hozni.
Kép: A szinésznő neve : Park Won Suk.