Jó éjt mindenkinek !

Szia !

Jól beszéltél !!

Nem vagyok nagy genetikus, de inkább a nagyszülõkét ,mint a szülõkét, akár testileg akár szellemileg.

A büdöskét régebben nem szerettem, de most már imádom, gyönyörû. Nagyon szép a begónia is. Jópofa a rézvirág.

De érdekes szobor ( vagy mi) .

Látod nem vagyunk itt és rögtön kap tüzet-vizet drága Bidamunk :))

Szép éjszakát ! :))


Megértem persze Munno döbbenetét, de ahelyett hogy magában fortyogva 180 fokot véve az addigi nevelésben és cél elérésben motyogott, inkább adott volna két akkora nyaklevest a kölyöknek hogy a fal adja a másikat és szépen elmagyarázza mit mikor hogyan miért, mi helyes mikor, mi nem .
De nem, Munno nagymester magába roskadt , azt sem tudta mit csináljon ezek után, és bár legszívesebben az utcára lökte volna ebadta gyilkos kölkét, de hát ilyet még sem tesz egy nagymester, így bealázva szolgaként bánt ezek után Bidammal.

Ezek után mégha meghagyják is az eredeti forgatókönyv szerinti sötét Bidamot, lehet a film végére akkor is felmentem õt :))

Köszönöm. Ez aranyos film volt, Almost Love. Kwon Sang Woo-val.
Neked is jó éjszakát!

Látom, te sem vagy itt mindig. Én filmet nézek közben, muszáj "fogyasztanom" õket, hogy legyen helyem. Mindet nem szeretném DVD-re venni. Csak a jókat. Látom, a többiek se jönnek beszélgetni.
Ha közben lefeküdnél, jó éjt neked, honap munka neked is, gondolom.
Szép álmokat!

Jaj, de szépen leírtad! Pontosan!!! Köszi!

Éljen, éljen! Nem hagyom bántani Bidamot, itt õrködök!
Sziasztok!

Szép estét, Kedves Mindenki!
Sajnos mostanában megint nincs sok idõm, de olvastam, hogy Bidam "gonoszsága" van terítéken...
Tulajdonképpen csak szeretnék csatlakozni a védõk táborához azzal, hogy bemásolom egy korábbi bejegyzésem Bidamról szóló részét.
(Az elõzményre kattintva az érdeklõdõk elolvashatják a többi részt is, amit a "három ÁRVÁ-ról", Tokmánról, Bidamról és Csuncsuról írtam a sorozat második vetítése után, tavaly augusztusban.)

...BIDAM: ismerjük származását, Mishil érdekbõl szülte, de mivel így sem lehetett Jinji király felesége, eldobta. Az apja Munno-ra bízta, aki nagy tettekre hivatottnak látta az újszülöttet – õ fogja egyesíteni a koreai királyságokat. Ennek szellemében nevelte, tanította. Biztos vagyok benne, hogy a maga módján szerette (amolyan férfiként, nem babusgatva), de megteremtette számára a biztonságot, a kötõdést, és elültette benne a „nagy célra hivatottságot”.
A könyveket – térképet – úgy készítette, hogy azt folyamatosan Bidamnak ígérte (nem hitegette, ez fontos, tényleg hitt benne, lsd. majd Chunchunál!), aki meg is kérdezte: „akkor én király leszek?”, mire Munno: „nem, még annál is nagyobb, olyan, akinek neve ezer évig fennmarad a történelemkönyvek lapjain”.
Aztán Bidam, mikor a mindkettejük számára oly’ értékes könyveket a tolvajok ellopták, önmaga számára teljesen magától értetõdõen megmérgezte õket a teljes családjukkal együtt. Munno kétségbeesve kereste Bidamot – szinte mint apa a fiát – de Bidam válasza: „megöltem õket mind” teljesen ledöbbentette.
Elfordult tõle, megvonta tõle minden szeretet-megnyilvánulását, és már csak vasszigorral nevelte, fenyítette, tanította. Kicsit tán félt is tõle, hogy kiütközött belõle Mishil vére. Innentõl Bidam hiába próbálta visszanyerni a bizalmát, az elfogadását – gondolom még kisfiúként egy ideig – már nem volt rá esélye.
Mikor a barlangban elõször találkozunk a lusta Bidammal, aki a parasztokkal keresteti a vadgyömbért, abban már ez is van benne: minek erõlködjön a Mester elismeréséért, dicséretéért, ha sosem kapja meg. Hiszen Munno arra „kondícionálta”, hogy semmi sem lehet jó, amit õ tesz, mert velejéig romlott, gonosz. Ezért Bidam úgy hajtotta végre a rá bízott feladatokat, hogy azért lehetõleg neki se kelljen feleslegesen erõlködnie...
És ekkor találkozott Tokmánnal és Jusinnal.
Elõször csak szánta õket – milyen szerencsétlenek és éhesek... Hús kell, rendben, mit adsz érte? Majd mikor visszamegy a fizetségért, egy jó kis harcba keveredik – megmenti Tokmán életét, bár tudja, hogy megint ki fog kapni a Mestertõl. Aztán eladja Tokmánt a vadgyömbérért cserébe Szolvonéknak (Bidam szándéka jó, hiszen 200 embert megmenthet, ráadásul megtudja, hogy Sz-ék nem akarják megölni T-t) – de Munno szidalmai hatására újra megmenti...
És mindeközben Bidamban kezdenek felkavarodni a mélyen elfojtott érzelmei (Munno mellett nem volt szüksége rájuk): Tokmán köszönetet mond neki, majd késõbb Bidam látva a menekülõ Jusin és Tokmán „bénázását”, segít nekik hajót szerezni a meneküléshez, de közben megérkezik Csonmjong és Alchon, újabb bonyodalmak – végül Cs. meghal. És Bidam látja a mély gyászt, amitõl õ is megrendül, majd Tokmán összeomlását, amibõl végülis a dac és harag hatására új küzdeni akarás lesz. Tokmán elindul Sillába, és magával hívja Bidamot is, akit vonz a kaland lehetõsége, de már ott vannak az újonnan felfedezett érzések is: valakinek szüksége van rá! Õrá, a haszontalan (Névtelen!) Bidamra. És a Mester elengedi, mert talán meglátja benne a segíteni akarást és az önzetlenséget. (Legalábbis újra reménykedik.)
És Bidam érzelmileg már Tokmánhoz kötõdik, és mindenhez, amit Tokmán képvisel (a nagy álom, késõbb maga Silla).
Bidam roppant segítõkész, de leginkább idétlenkedni szeret, még amikor a többiek komolyan agyalnak, akkor is többnyire bohóckodik. De Tokmánért még a halálos kockázatot is vállalja (napfogyatkozás).
Aztán már a palotában véletlenül meghallja Munno és Szohwa beszélgetését – de hát kicsoda õ, hogy még T-t is feleségül vehetné? És nyomozni kezd, így rájön, hogy Mishil és Jinji király (tkp. szent származású) ELDOBOTT fia.
És innentõl párhuzamosan küzd Tokmán mellett az õ céljaiért, és Mishil ellen, akinek pedig az anyai szeretetét akarja kicsikarni. Micsoda érzelmi libikóka egy ilyen sérült, de alapvetõen jó szándékú léleknek.
Az anyja nemhogy elfogadná, de még azzal is tömi a fejét, hogy az érzelmek feleslegesek (erre most nem térek ki, sokat írtunk már róla).
Még egy fontos momentum: Munno halála. Elõször is ott van Bidam dühe a könyvek miatt, amiért rátámad Munnora. Már sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha a patkány nem öleti meg Munnot, de azt hiszem, jobb is így... Munno halálos sebet kap, de Bidam a könyvek helyett õt menti: és a Mester mielõtt meghal, bocsánatot kér tõle a hibáiért, elmondja neki, hogy mégis nemes a lelke, és hivatalosan tanítványává – mintegy fiává – fogadja Bidamot. Aki végre boldog lehetne az elfogadástól, de helyette ott marad a gyászával (Tokmánnal ellentétben) teljesen EGYEDÜL. Senkinek sem mondja/mondhatja el Munno - „Mesterem” vs. „Apám”, szintén a genetikától függetlenül - halálát, de a legendáját életben tartja.
És hwarangként már egy másik Bidam tér vissza a palotába. És talán még jobban kötõdik Tokmánhoz, és méginkább vágyik az anyai elismerésre. És csak Tokmán lesz az, aki nem elküldi mint haszontalan Mishil-utódot, hanem átöleli és megvigasztalja. És tökéletesen megérti az eldobottságát és magányosságát. És ezzel – akaratlanul – még jobban magához köti Bidamot.
...

Elnézést a hosszas elemzésért, pláne a 20-21. századi lélektani vonatkozások bevonását a 7. századi történések értelmezésébe (...hogy kellõen nyakatekert legyek...:)).
De vajon nem azért (is) készülnek ezek a sorozatok, hogy az emberi természetet ábrázolják, bármely történelmi korba helyezve is?!

További szép estét, jó beszélgetést kívánok!
Bidam forever!
(Na, persze a többi fõszereplõ is csodálatos!:))
:))))