Én is olvastam errõl, amikor a method acting kapcsán keresgéltem a neten. Szomorú! :(

Kedves Hanguktaekwondoo!

Elõször is megköszönném azon megállapítását, hogy kedves barátjához, Min-Rin-hez hasonlít… de van néhány aprócska problémám.
Ad1) az elmúlt hónapokban lezajlott nyíltszíni levelezgetéseink alapján azt gondolnám, Ön tisztában van azzal, hogy szókincsem nem a gugliból származik, s gondolataim némileg összetettebbek, mint egy faék.

Ad2) Min-Rin nem szeret engem, ráadásul idõközben YWJ-oldalán újonnan írt egy (a lelki nyugalom megzavarására tökéletesen alkalmas) bejegyzést, melyben a szokásos általánosító módján lesajnálja a „Port koreai szekcióját”, a 3. bekezdésben engem meg szimplán plágiummal „vádol” (ez utóbbit azért teszem idézõjelbe, mert nincs különösebb, pláne jogi jelentõsége, ez ugyanis nem egy tudományos szakfolyóirat, csak egy snassz mezei civil fórum…)
Fel nem foghatom, miért gondolja azt (bárki), hogy a széles tömegek számára elérhetõ interneten egymaga felfedezhet bármit, amit a másik csak róla „ollózhat”, mer’ ugye az a cikk csak rajta keresztül érhetõ fel… Ehelyt töredelmesen bevallom, hogy anno a Luca napi évfordulón én is olvastam a nankingi mészárlásról (amit aztán M-R. aktuálisan linkelt YWJ-topikjában), de ez késõbb mégsem akadályozott meg abban, hogy egy Illionával a Man of Will (vagy a Battleship Island?) c. film kapcsán folytatott beszélgetésünk alkalmával én is megosszam a tõle függetlenül, más úton felfedezett cikket… mert egyszerûen a japánok egykori kegyetlenségét akartam illusztrálni.

Ad3) Ön ezt (is) írta a film kapcsán: „Well, többet az életben nem nézném meg, még az az idõ sok volt, amit a kattolásra szántam.” (YWJ, jan. 22. 22:19), Min-Rin pedig ugyanott emígy kezdte: „Bár nem néztem rendesen végig - errõl nem én, hanem a film készítõi tehetnek: idõnként muszáj volt beletekernem - így is kénytelen vagyok néhány megállapítást tenni.” (jan. 23. 07:23) Bocs az ollózásért! :))))
Nos, fordítsuk meg. Önök a film felületes megtekintése után leszólják azokat a fórumtársakat, akik a filmet többször is megnézték, azt élvezték, szétszedték, elemezték, bogarászták - mert a filmben „nincs szeretet”, sem társadalomkritika… Hm, eddig nem tudtam, hogy csak ilyen filmekrõl lehet társalogni hosszasan…

METHOD.
A szereplõkrõl elég részletesen írtam ez elõbb Illionának, olvassa és értelmezze saját ízlése szerint.
A „nem tudok egyetérteni Önnel abban, hogy Walter lezárta magában a cuccot” megjegyzéséhez annyit fûznék hozzá, hogy bár nem fejtettem ki bõvebben (nem gondoltam, hogy szükséges lenne), de ez a lezárás a külvilágnak szólt, természetesen Walter attól még belül szenvedett.
Nyilván nem hagyta a lelkiismerete, hiszen bántotta a nõt, aki a társa, és bántotta a fiút, akit azokban a napokban tán jobban kedvelt, mint azt kellene, illene… de vissza akart térni a talán unalmas, de biztonságos mindennapjaihoz - és akkor ez a fiú még rátett egy lapáttal, amikor a bemutatón szinte „palira vette”, bár azért Singernek is sérült a lelke rendesen, de a korából adódóan õ ezt majd nyilván könnyebben lezárja magában.
„Ez a film, bár úgy tûnik, a szereprõl szól, de igazából két ember szereppel álcázott magánéleti konfliktusát mutatja be. elég gyatrán ugyan, de azt csinálja” (YWJ, jan. 24. 14:40)
Ezzel még egyet is értek, de a magánéleti konfliktus szerintem 3 embert érintett…
És ez persze csak egy film volt, ami Önök szerint nem is túl jó - mégis töménytelen mennyiségû karaktert összeirkáltunk róla eddig is… :)

Az Ön által is lelkesen említett kötõdésrõl eszembe jutott, hogy anno még 2011-ben Silla többedszer történõ alapos megnézése után írtam „pár” sort itt a Port-on… mer’ amúgy szoktam néha Önök nélkül is gondolkodni… Ha gondolja, olvassa el, bár ha jól tudom, Ön nem szokott történelmi sorozatokat nézni, talán a Sillát sem látta…

A képet pedig a „bisztossh” miatt kapja, büntibõl. :))))

Ebben sem értünk egyet.. :)
Szerintem a feleség nem volt jelentéktelen, csak amolyan átlagos nõ, aki rettegett attól, hogy elveszíti a férjét, a párját, a lelkitársát - ráadásul nem is egy másik nõ, hanem egy fiatal fiú miatt.
Talán kevésbé aggódott volna egy „kislány” esetében (minden csoda három napig tart), de ez a kapcsolat magában rejtette a botrányt is.
A szemet takaró haj nem csak hamisságot, õszintétlenséget, sunyiságot jelenthet, hanem ugyanígy lehet a bizonytalanság, a kétségbeesett rejtõzködés jele is - a viselõjétõl függ. Szerintem a feleségnél mindenképpen az utóbbi.

Mivel ezt a „boldog vagy?” jelenetet már elõzõleg is írtad és én akkor is máshogy értelmeztem, így újranéztem ezt a részt (8. perc környéke).
Walter a telefonján próbál valami videót megnézni Singerrõl, de a telefon nem tölti be a klipet (létezik ilyen Koreában, hogy nem mûxik a net, a wifi? vagy egy „mûvész-házaspár” olyat nem használ otthon?)… és végül elég feszülten huppan le az éppen festegetõ felesége mellé egy hintaszékbe, s ekkor beszélgetnek a boldogságról.
W: „Mondd ki. Most nagyon boldog vagy, ugye?”
Feleség: „Nem túlzottan. Te boldogabbnak tûnsz nálam.”
W. (elfordulva maga elé morog): „Akkor neked is boldognak kéne lenned…”
A feliratért Sohoney-t illeti köszönet! :)

Számomra elég egyértelmû Walter feszültsége, a kérdésében rejlõ irónia, mintha úgy érezné, a felesége mulatna rajta. A nõ ezért válaszol tagadólag, miközben mosolyogva visszafordul, de ebben a mosolyban pajkosság van, amivel azt jelzi, hogy érti-érzi Waltert - így az végül megnyugszik. Számukra ez a kapcsolat maga az idill, a kölcsönös egymásrahangolódás, még ha (számodra?) unalmasnak tûnik is.
(Egyébként ebben a párbeszédben eredetileg egyáltalán nem hangzott el a boldogság (haengbokhan) szó… :)))

Ami Lee Joont illeti, anno olvastam a Gap Dong-ról szóló vetítéseteket Edimirrel, és bár azóta sem láttam a filmet, igazad lehet abban, hogy jobb Singer lett volna. ;)

Ezt nem értem: itt mire válaszoltál? :)

Szép estét Mindenkinek!

Még mindig Method.
Walter lehet, hogy emberként, férfiként „középszerû” volt, de színészként szerintem egyáltalán nem.
Mint írtam, nem igazán ismerjük a valós természetét, hiszen a film elején a rendezõ és késõbb a felesége is mondta, hogy „õ most Walter”. Viszont a visszaemlékezésbõl a kapcsolatuk kezdetére elég egyértelmûen kiderült, hogy nem õ volt a kezdeményezõ fél, hanem a feleség, õ csak hagyta magát - elég langyos típus, de ezzel nincs egyedül a világegyetemben… Ráadásul, ha mindenki ezer lánggal égne, vajon hol tartana ma az emberiség? Talán már ki is pusztítottuk volna egymást…

Ami a színészetét illeti, azt gondolom, hogy Walter olyan „szakmunkás/szakember” (ezt egyáltalán nem pejoratív értelemben értem/írom), aki elsajátította a mestersége csínját-bínját, a method-acting-ot pedig mintegy segédeszközként használja, hogy bele tudjon bújni az adott szerepbe - ez nála elsõsorban az adott karakter indítékainak RACIONÁLIS elemzését, megismerését jelenti, ahogy korábbi hsz-aimban idéztem.
[A magyar nyelv megkülönbözteti a színész és a színmûvész fogalmát.
Szerintem színész az, aki megtanulja az elméletet és a gyakorlatban alkalmazza azt, mint egy szakmunkás - megint csak jó értelemben. A színmûvész ennél annyival lehet több, hogy rendesen beleteszi a maga érzelmeit, átszûri magán a karaktert, nem kell agyonelemeznie, mert anélkül is ÉRZI annak a lelkét, mert mondjuk kellõ érzelmi intelligenciával rendelkezik…
„Egyik legmegrendítõbb emberi élmény az együttérzés: megsejteni azt, amikor a másik veszteségtõl vagy fájdalomtól szenved.” (A pontos idézetet nem találom, azt sem tudom, kitõl-honnan származik, lehet, hogy valamikor az empátia kapcsán jegyeztem meg - mert azért egy ápoló számára nem árt, ha rendelkezik vele, még ha nem is mindig könnyû…)]

Vissza Walterhez.
Ez a módszer nyilván jól mûködhetett eddig mindig, mert mondjuk szintén képzett színészekkel dolgozott, de ez a fiatal fiú teljesen más: amatõr, akit nem is érdekel a szerepe, a darab, sõt semmi - és ez fokozatosan feldühíti Waltert, vagy a benne lévõ „szakmunkást”. Úgy tûnik, Waltert sokkal inkább a szakmájához fûzik heves érzelmek, semmint a feleségéhez.
Talán emiatt vonódik be a kelleténél jobban ebbe a szerepbe, mert már az elejétõl fogva nem közömbös a fiú iránt, aki a tetemes késésével megalapozza Walter indulatát saját maga felé. És ahol bármilyen érzelem van, abból a két végpont, gyûlölet-szeretet, taszítás-vonzódás egyaránt lehet…
Az biztos, hogy Walter valami olyasmit tapasztalt meg ezzel a fiúval, amit a feleségével (vagy bármilyen nõvel) még sohasem, hiszen akkor nem égett volna meg. Az meg pláne sokk volt neki, hogy mindezt egy azonos nemû fiatallal élte át - ami a fiúnak talán csak egy fellángolás -, de Walter számára hiába volt esetleg több, a nyilvánosság elõtt nem vállalhatta fel ezt a kapcsolatot. Ahhoz Singer túlságosan megrágta és kiköpte, megalázta és „lejátszotta” a színpadon…

Na, persze ehhez az is kellett, hogy elõtte Walter egyértelmûvé tette a fiú számára, hogy a tengerparti boldogságnak vége - õ ott akkor hozott egy ésszerû döntést. Szerinted mindez gyávaság, lemondás a boldogságról, miközben szerintem meg egy felnõtt ember nem ugorhat fejest csak úgy az ismeretlenbe egy hirtelen fellángolás miatt, legalábbis akkor, ha felelõsségteljesen gondolkodik (…mondjuk azokról, akik függnek tõle: itt most a felesége és Singer).
Singer az elutasítás után (a sajtótájékoztatón) láthatóan összeomlott, de mégis megrázta magát és inkább ifjonti hévvel bosszút állt - hát hogyan lehetne egy ilyen fiúra jövõt alapozni?!
Ráadásul mint írtam is, nekem Singer eleve nem volt szimpatikus. Elõször a fotózáson viselkedett rendkívül kihívóan, amivel zavarba hozta Waltert, majd a csóknál, amit Walter olyan finoman, óvatosan, de mégis határozottan kezdett, hirtelen átvette a kezdeményezést, úgy somolyogva, mint egy Lolita (és ezt most kifejezetten pejoratíve értem). Ott ez a fiú kifejezetten b*zis volt, és semmiképpen sem olyan, mint aki most próbál ki életében elõször valami számára érthetetlenül furcsa, mégis izgalmas dolgot… talán ha ott nem fordít a „szereposztáson”, akkor számomra elfogadható lett volna, de így én abszolút nem bánom, hogy Walter nem hagyott hátra mindent ezért a fiúkáért…

(Egyébként htw Waltert a hõmérsékletét tekintve tkp. latens melegnek titulálta, na persze nem ennyire eufémisztikusan fogalmazva. Pontosabban nem Waltert, hanem az õt alakító színészt és a fiút is. Bár ez nyilván árnyalná a filmet, de ettõl függetlenül szerintem bárki nemi identitása csak és kizárólag a saját magánügye, amíg nem tárja a nyilvánosság elé…)

Szia, sziasztok!

Valóban így van, fel kell venni az õsök tempóját, és nem rohanni, mint a ma embere. Eddig 53 rész fordítása van meg, asszem megvárom
mindig az újabb részeket.Legalább jut idõm másra is.
El van mentve a lányoknak néhány szabásminta, és majd nekiállok varrni. Egy nagy darab anyagot még beavatok, aztán indul a munka,
Április végén, május elején majd 3 hetet kint leszek, ezt csak egy esetleges találkozó miatt mondom.

Szél királysága

Sziasztok! Folytatom a Tribes and Empirest, egyenlõre angolul, mert még nincs fordítás. Nagyon szeretnék már a végére érni, mert nagyon lassan
haladnak a cselekménnyel, és így kicsit lapos.

Szép napot Mindenkinek!
Ez este lemaradt, már nem volt hozzá idegzetem, hogy a telefonomról elküldjem, de kapcsolódik a témához.
Walter... kontra "Daniel"...

"...Daniel Day-Lewis a method acting elõ szobra, együtt él és lélegzik a szerepeivel, még a visszafogottságot is olyan iszonyatos erõvel és alázattal képes átadni, ahogy nagyon kevesen."
http://m.filmtett.ro/cikk/4777

Egy színészlegenda méltó búcsúja.
Ha Paul Thomas Anderson alkot, az minden filmrajongó számára ünnep. Noha a legutóbbi, Beépített hiba címû filmje nem aratott osztatlan sikert, kevés nála kiegyensúlyozottabb és egyedibb látásmódú rendezõ él Hollywoodban. A Fantomszál azért is érdekes, mert ez a háromszoros Oscar-díjas színészlegenda, Daniel Day-Lewis utolsó szerepe.
https://www.puliwood.hu/kritikak/fantomszal-kritika-242960.html

A film magyar feliratos elõzetese: https://youtu.be/PQjPmmUGufcn

Muszáj nyugovóra térnem.
Jó éjt, szép álmokat, a dolgozóknak/iskolásoknak induljon jól a hét! :)

Ezt a filmet szerintem egyszer elcsíptem a tv-ben, de csak úgy félig-meddig láttam, az elejérõl lemaradtam.
Mindig leragadok, ha ázsiai arcokat látok, hátha lesz ismerõs - és marha büszke voltam magamra, amikor felismertem Jang Dong-Gun-t. :)))
Érdekesnek tûnt a sztori, ha jól emlékszem, a japán gyarmati idõszak keveredett a jelennel.

Szia! Ezek szerint akkor sikerült elküldenem a szöveget is. :))))

Íme, minden idõk legnézettebb dél-koreai filmjeinek listája: az Along... nemcsak a 3. helyen áll, hanem már eléggé megközelítette a 2. helyen álló Ode to my Father-t. :)
Az 1987 is jól teljesít, 7 millió felett jár. [(2017.12.27.) -- 9,5 (6.884); 7,9 (14) -- 7.175.547]

1) The Admiral/Roaring Currents (2014.07.30.) értékelés: 7,8 (10.867); 6,2 (11) NSZ: 17.615.152 fõ
2) Ode to My Father (2014.12.27.) – 7,1 (6.263); 5,3 (6) – 14.262.498
3) Along With the Gods: The Two Worlds (2017.12.20.) – 7,2 (5574-5.746); 6,1 (12) – 13.642.101
(megj: a film 17 nap alatt jutott el a 10 milliós nézõszámig és még jelenleg is a BO. 5. helyén áll; az elsõ számok a január 24-i adatokat tükrözik, de jelenleg már 14.196.392 nézõvel a 2. hely is elérhetõnek tûnik; egy jó hete még nem gondoltam volna)
4) Veteran (2015.08.05.) – 8,4 (11.2786); 7,4 (8) – 13.414.200
5) The Thieves (2012.07.25.) – 7,9 (8.906); 6,8 (6) – 12.983.841
6) Miracle in Cell No.7 (2013.01.23.) – 8,7 (4.076); 5,5 (2) – 12.811.435
7) Assassination (2015.07.22) – 8,5 (10.869); 6,3 (8) – 12.706.483
8) Masquerade (2012.09.13.) – 8,6 (3.975); 7,3 (8) – 12.323.595
9) A Taxi Driver (2017.08.02.) – 9,0 (11.493); 6,1 (11) – 12.186.684
(megj: az eredeti cikk apropóját az adta, hogy a Taxisofõr 19 nap alatt elérte a 10 milliós nézõszámot; eredetileg +1-ként szerepelt, én most beraktam a helyére)
10) Taegukgi (2004.02.05.) – 9,2 (1.471); - (0) – 11.746.135
11) Train To Busan (2016.07.20.) – 7,3 (8.416); 7,1 (10) – 11.566.862
12) The Attorney (2013.12.18.) – 9,3 (34.539); 7,2 (10) – 11.374.879
13) Haeundae (2009.07.22.) – 7,0 (3.921); 6,1 (8) – 11.324.545
14) Silmido (2003.12.24.) – 8,1 (384); - (0) – 11.081.000
15) The Host (2006.07.27.) – 9,0 (4.570); 8,0 (6) – 10.917.221
16) King and the Clown (2015.12.29.) – 9,3 (5.745); 6,7 (6) – 10.513.715

BOX-OFFICE 14+1 (2017.08.21.) http://magazine2.movie.daum.net/movie/45648

A lyukas fejû szobor.
Elõször nem tetszett, pláne amíg felirat sem volt. De ez a szobor Walter és a felesége szerelmének, kapcsolatának jelképe. Az elsõ szobor, amit fiatalon a nõ készített, de Walter annyira magának akarta, hogy végül a nõt is megkapta hozzá, aki „behálózta”. A feleség szerint épp Walter volt az, aki „kitöltötte a benne lévõ ürességet”, és miközben ezt mesélte (Singernek), gyertyát, melegséget gyújtott a szobor belsejében.
Walter minden alakalommal megsimította a fejet, amikor hazaért vagy elment otthonról. És ezt Singer látta, tudta, érezte - nem véletlenül törte össze végül a szobrot.
Pont a bemutató elõtt, s ezzel sikerült felkavarnia Waltert, aki már nem tudta elkülöníteni a darabot és a valóságot; a színpadon többször Hye-wont említette Clara helyett.
Singer pedig gyõzött Walter felett, egyúttal bemutatta a tehetségét, hogy méltó volt a kiválasztásra.
Csak a végén azok a magányos pillanatok. Azok árulkodók voltak…

És maradtak még kérdéseim:
Vajon ha a fiú helyett szimplán egy fiatal színésznõ játszotta volna a kísértést, akkor is ennyire „érdekes” lett volna ez a film?
És vajon ha már a cím egy színészi technikára utal, akkor nekem laikus nézõnek utána kell-e néznem, hogy ez mit takar, s ha igen, utánanézek és ez befolyásolja a véleményemet, a látottak értelmezését, akkor ez volt a rendezõ célja?
Vagy csak úgy csinált egy filmet, amivel emléket állított a színjátszás egyik speciális módszerének, a többi meg csak körítés volt? Hiszen a method acting-ról és Peter Brook-ról olvasottak nagy része visszaköszönt a filmben és a benne lévõ színdarab próbafolyamatában…

Walter megingása, elbizonytalanodása vajon valódi, vagy a módszer része?
Hiszen nem írt jegyzeteket, holott mindig szokott… Mindenesetre a visszakozását abszolút megértem.
Ez nyilván nem egy mindent elsöprõ szerelem volt, talán csak vágy, az érzékek játéka. Na de egy azonos nemûvel? Ez teljes képtelenség. Hogyan dobhatna oda mindent, addigi karriert, egzisztenciát, elismerést, sikereket egy fiatal fiú miatt, ilyen rövid idõ után. Nem ér annyit az egész…
Ott várja a felesége, a talán unalmas(abb), de biztos jövõ. Gyávaság, kényelem, vagy józan belátás?

Amikor a parti kiruccanás után elõször találkoztak Singerrel a színházban a sajtóbemutató elõtt, õ már mindent lezárt magában. A fiú még reménykedve, teljes testével fordul felé, de õ szinte rá sem néz. Végül lefejti magáról a még reménykedõ fiú kezeit, megfogja a nyakát, kicsit megrázza, mintha azt akarná, hogy térjen észhez.
Ridegen, határozottan, tömören nyilatkozik. Menti a menthetõt.
De hogy valójában mit gondol, mit érez?

SINGER. Ez a fiú csupa ellentmondás volt - vagy csak kevés volt az idõ bemutatni a személyiségét?
Az elején még félénk, gyámoltalan kisfiú, aki egyben egy rajongók által üldözött celeb… nekem túl gyorsan változott határozott manipulátorrá. A könyv olvasása, ahogy mindent gyorsan megtanul, megjegyez - miközben elmondja, hogy ez nehéz volt (vagyis nincs különös képessége, fotografikus memóriája, csak „magol”), némileg ellentmondásosnak tûnik.
Újranézve is azt érzékeltem, hogy ez a fiú akár a nõt is elcsábította volna, ha az hagyta volna, érdeklõdött volna iránta… Valószínûleg hiányzott belõle a stabil kötõdés bárkihez, így Walter és a felesége kapcsolatát látva sokkal magányosabbnak érezte magát. Mivel „nem vették be” maguk közé, így egy idõ után arra törekedett, hogy valamelyiküket, vagy legalább az egyikük figyelmét megszerezze - nem feltétlenül tudatosan, talán csak ösztönösen kereste a magányossága ellenszerét.
A nõ után hamar Walter felé fordult a figyelme: elõször talán csak tanulni akart, hogy bizonyítson, majd a szerep hatására valóban szerelmet, ragaszkodást kezdett érezni Walter iránt, vagy ez csak a fiatalok bátorsága, olyanoké, akiknek még nincs vesztenivalójuk, így könnyen megszédülnek, nem is a másikba, csak a szerelembe, az érzésbe szerelmesek?
(A fotózáson rendkívül kihívóan viselkedett - ez is olyan váltás volt, ami nem fért a fejembe.)
És nagyon fiatalka. Eszébe sem jutott, hogy bármit, sõt mindent elveszíthet, ezt csak a menedzsere látta, aki gyõzte elrángatni Walter mellõl.

Nekem nem tetszett ez a fiú.

HYE-WON, a nõ, a feleség.
Egyértelmûen õ az, aki érzelmileg sokkal többet tett/tesz a kapcsolatukért, most is minden porcikájával küzdött.
„Minden egyes alkalommal túlzottan beleéled magad a szerepedbe.”
„Beszélgessünk a bemutató után. Addig úgysem tudsz szabadulni Waltertõl.”
Õ ismeri a férfit, mi nem igazán, hiszen õ kezdettõl fogva „Walter”. Vajon milyen lehet az igazi férfi, akibe annak idején beleszeretett?

A feleség haja, a hosszú, szemébe lógó frufruja viszont zavart. Õ végig õszinte volt, kimondta az érzéseit, megélte a féltékenységét, de ha kellett, elbújt a haja mögé.
Senkin nem szeretem ezt a típusú frizurát…

WALTER: olyan, mint egy jó „szakmunkás”, a method-acting híveként az adott szerepet olyan feladatnak tekinti, amibe belebújik, a karakterrel azonosul… Tkp. nem is tudhatjuk, milyen az igazi személyisége, mert a film elején a darab rendezõje már úgy fogadja, hogy „látom, Walterré váltál”…
Meglehetõsen zárkózott figura, alapvetõen higgadtnak tûnik, akit csak a szerepe szerint kap el a szenvedély (nekem fura ez a kettõsség). Igazából ezt a felesége elmondásából gondolom, aki szerint õ volt az, aki jobban akarta a kapcsolatukat, Walter csak „belement”. Jól meg vannak egymással, vagy inkább már csak/vagy jelenleg… egymás mellett.

Walter „módszere”:
- Brook könyvét (A nyitott ajtó) odaadja a fiúnak, majd átbeszélik az abban olvasottakat,
- a forgatókönyv elemzése (elkéri Singertõl a saját példányát és szemmel láthatóan elégedett, amikor a sok megjegyzést, kiemelést látja benne)
- a karakter megértése (sokat kérdezi a fiút a szerepérõl, az érzéseirõl, a lehetséges motivációjáról)
- saját korábbi élmények-érzelmek felidézése (a tengerparti éjszaka Singerrel, ami helyszínt a feleség egybõl felismeri…)
A próbált színdarab egyértelmûen Brook-ra utal:
- a film elején Walter lendületesen kerekezve érkezik az olvasópróbára, majd az épületben már a Carmen-bõl fütyörészi a Torreádor-dalt „A torreádor az áriában elénekli, mennyire szereti a harcot a bikával, a közönség éljenzését és a veszélyt." https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Torreádor-dal Véletlen lenne csupán? Nem hiszem.
- „testileg jellegzetes színészek”: ahogy Illiona írta(d), Walter magas, erõs, 50-es férfi, mellette Singer, aprócska, gyenge, fiatal - hatalmas ellentét a két fõ karakterben.
- a színdarab véressége, durvasága egyértelmûen Brook „kegyetlen színházát” idézi; nekem speciel egyáltalán nem tetszik, sõt, nem is értem a címét: „Eloldozva.” Bár a rendezõ magyarázott valamit a film címével kapcsolatban, de nekem így sem lett kerek… hiszen éppen egymáshoz vannak kötve, s a darab végén „csak a halál old el”…

Kép: Walter(ék) lakásába lépve korábbi szerepeinek poszterei láthatók, Godot-ra várva, Anna Karenina. Ez utóbbin némileg elgondolkodtam, mert õt max. Karenin-nek tudnám elképzelni, miközben a plakáton a szerelem (sarang, nem saram) szó kétszer is szerepel, vagyis mégis Vronszkij lett volna? Hát, nehezen tudom elképzelni róla… :)

PETER BROOK. https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Peter_Brook

"A kísérleti periódusok tapasztalatait alkalmanként egy-egy meghatározó elõadásban összegezve mutatta be. 1968-ban […] került sor Seneca Oedipus címû tragédiájának színrevitelére, amelyet Brook az õsi barbár teatralitás újrateremtésére használt fel. Az erõteljes rituális elõadás címszerepét John Gielgud játszotta, és éppen a „nagy" tradíciók e képviselõjének alázatos együttmûködése a fiatal kórussal, kevert új és szokatlan színeket az akkoriban tradicionális realista tendenciájú Nemzeti Színház stílusába."
"1988-ban Brook másodízben vitte színre a Vihar-t, Shakespeare színmûvét, ezúttal francia nyelvû változatban. [...] A rendezés a mû misztériumjáték és moralitás jellegét hangsúlyozta. „Megbocsátás, megbékélés, egymás elfogadása, szenvedély és szerelem... meditáció a szabadság természetérõl" - e szavakkal jellemezte Brook a drámát."
"Ha felidézzük Brook elõadásait, a rettenetet hangsúlyozó produkciókban is mindig megtalálhattuk a rejtett valóság megfejtésének mindenkori szándékát, amelyet Brook máig a legfontosabbnak érez. S ennek kifejezésére mindig az elgondolkozás szünetei - a csend - voltak a legalkalmasabbak."
http://www.literatura.hu/szinhaz/brook/brook-eletrajz.htm

"Elgondolkodtál már azon, hogy ami a mindennapi életedben körülvesz, az mind-mind valami módon színház? Ha nem, tedd meg ezt most velem Peter Brook - a XX. század egyik legjelentõsebb színházrendezõje - kapcsán."
"A Royal Shakespeare Company (RSC) rendezõgárdáján belül irigylésre méltóan szabadon alkotó Peter Brook e korszakában (70-es évek) megpróbálta összegyúrni Brechtet és Artaud-t, pontosabban a szociális problémák iránt érzékeny színházat az ún. "kegyetlen színházzal". Ugyanakkor Peter Brook nemcsak az európai színházi hagyományokat szívta fel magába, hanem az afrikai és indiai színházi tapasztalatokat is, mert a modern színjátszás õse és kortársa az egész világ színházmûvészete."
"A sikerek csúcsán, az "élõ ikonná" válástól való félelmében otthagyta a RSC-t és új vizekre evezett. Párizsban, a bohém fõvárosban a világ legkülönbözõbb tájairól érkezett, tapasztalatlan, ám annál fogékonyabb, fiatal színészekbõl álló társulatot hozott létre... E falak között Shakespeare Athéni Timon-ját, Csehov Cseresznyéskertjét, vagy Carmen történetét játszották el."
"Nagyon fontos, hogy legyenek testileg jellegzetes színészek: alacsony és kövér, magas és sovány, fürge mozgású, nehézkesen mozgó...stb."
"Végül is azt tanácsolom mindig, hogy ha színházba mennek és unatkoznak, ne rejtsék el, ne higgyék, hogy maguk a hibásak, hogy maguk tehetnek róla. Ne hagyják, hogy a kultúra gondolata megfélemlítse magukat! Tegyék csak fel a kérdést: Belõlem hiányzik valami, vagy az elõadásból? - Jogunk van vitatni azt a szörnyû, már társadalmilag elfogadott dolgot, hogy a kultúra automatikusan felsõbbrendû." (Peter Brook)
http://hirmagazin.sulinet.hu/hu/pedagogia/peter-brook-valosag-show-ja

A film címe a method acting-ra utal, ami a filmkészítés sajátos technikája, sõt terminus technicus-a (a XX. század elején, illetve az 50-es évek Amerikájában alakult ki), emellett Peter Brook-ra is hivatkoznak a filmben, õ pedig inkább a színpadi játékot újította meg, valamivel késõbb, Európában.

METHOD ACTING.
„Konsztantyin Szergejevics Sztanyiszlavszkij neves orosz színész, rendezõ és tanár alapjaiban változtatta meg a színjátszást a 20. század elején kifejlesztett módszerével. […] alapvetõ célja a hihetõ, természetes emberi portrék megjelenítése a színpadon. [...] a rendszer olyan elemekbõl áll össze, mint a „mágikus ha”, mely során a színésznek azt a kérdést kell feltennie magának, hogy „Mit tennék én, ha ebben a helyzetben lennék?”, […] a „motiváció”, mely során a színész arra kérdez rá, mit és miért és miért pont úgy csinál az adott karakter, vagy az „érzelmi memória”, melynek segítségével a színész nem csupán egy benyomást teremt az adott érzelemrõl, hanem a karakter aktuális lelkiállapotába belehelyezkedve arra törekszik, hogy õ maga is átvegye és átélje annak érzelmeit.”

A Sztanyiszlavszkij-rendszer elemeire támaszkodva alakította ki Lee Strasberg, New York-i illetõségû rendezõ azt az újfajta színjátszási technikát, amit method acting-ként ismerünk és aminek alapvetõ sajátossága egyfajta „belülrõl-kifelé” felépülõ elõadási mód, mely során a színész saját korábbi élményeibõl és érzelmeibõl dolgozva válik eggyé karakterével.
Ehhez szükség van az ún. „sense memory” (érzékszervi memória) használatára, vagyis a színésznek támaszkodnia kell minden olyan élményre, eseményre, érzelmekre, amiket korábban átélt és amik az érzékszervein átszûrve a tudatalattijában raktározódtak a sense memory/érzékszervi memória segítségével. […]
A Strasberg-féle method acting leglényegesebb eleme, hogy ismerni kell a Sztanyiszlavszkij-rendszert, ez a kiindulási pont, ehhez szükséges a forgatókönyv elemzése, mely során megkezdõdhet a karakter megértése. Ezt követi a háttértörténet felépítése: ha a színész elgondolkozik azon, vajon mit rejthet a karakter múltja, egyrészt sokkal könnyebben találhat kapcsolódási pontokat saját maga és a szerep között, másrészt könnyebben megértheti a karakter által bejárt érzelmi utazást. Ezután tud egyfajta személyes kapcsolatot kialakítani a szereppel, amennyiben sikerül önmagában felidézni azokat a helyzeteket, amikor hasonlóan érezhetett, mint az általa megformálni kívánt karakter. A végére aztán a gyakorlás és alkalmazás marad, hiszen ahhoz, hogy a színész a maga egyszerûségében és természetességében jelenítse meg a karaktert, hosszú órákat kell eltöltenie a felkészülés során felhalmozott élmény- és érzelmi készlet gyakorlatban történõ felhasználásával.”
[...] És amikor magát Strasberg-et kérdezték meg, hogy mi is pontosan a method acting, egyszerû és szellemes választ adott: „Method acting az, amit minden színész alkalmazott mindannyiszor, amikor jól játszott el egy szerepet.”

A cikk több ismert színész ismert filmszerepét hozza példaként.
http://filmrefel.reblog.hu/a-method-acting-elmunkasai

Szép estét Mindenkinek!

METHOD - megígértem, hogy írok róla. :)
Elõször december elején néztem meg a filmet, akkor még felirat nélkül, írtam is róla pár sort a facén. (Nálam ez csak amolyan kattintgatós kukucskálás szokott lenni, ha nincs felirat, de a történet így is általában követhetõ.)
A film címe: Method - vagyis metódus, módszer, technika... És ebbõl kifolyólag az a gondolatom támadt, hogy a fiatal színészpalánta (talán a filmbéli rendezõi koncepció részeként, vagy anélkül?) manipulálta a veterán színészt, hiszen rögtön az elsõ fontos momentum, ahogy az olvasópróbára érkezõ jókedvû fõhõs egyre feszültebb a stábtagokkal együtt az ifjú csillag tetemes késése miatt... és ezzel mintegy megalapozódik az indulata a fiú felé, vagyis már nem tud közömbös maradni... a fiú elõször mintha a feleséggel szemezgetne, aztán mégis a férfi bolondul belé - de ez valahol az érzékek játéka... Csak felületesen láttam, ezért lehet, hogy a benyomásaim mellélõttek, de egyelõre ez jött le a filmbõl. Majd rendesen is meg kell néznem!

Aztán nemrég megnéztem felirattal is, elõször csak tv-n, ami nem az igazi, mert túl messze van, nem lehet bármikor megállítani, visszanézni egy-egy jelenetet, se képet kivágni, így aztán végül megnéztem harmadszor is a gépen.
Az egyértelmû volt, hogy Walter (egyszerûbb a darabbéli nevén hívni) felkészült, neki módszere van, amit aztán megoszt a fiúval, aki ettõl egyszercsak megtáltosodik, bevonódik, felkavarja a férfi érzéseit és érzékeit…
A feleség, nevezzük egyszerûen NÕ-nek, a két férfi között áll, féltékenyen (túl)reagál…
De a fiú, szerepe szerint Singer, nekem túl furcsa volt még mindig: a film elején olyan kis „szende szüzike”, aki unja-utálja az egészet, teljesen alkalmatlannak tûnik, akit csak a menedzsere nyomott be a filmbe, ezért a rendezõ sem tudja lecserélni… de aztán mikor Walter dühösen elkapja egy sokadik olvasópróbán, akkor fokozatosan változik, érdeklõdni kezd: hol a színész, hol a nõ, hol a könyv, hol ez-az érdekli, míg végül „tökéletes Singer” lesz, miközben a veterán színész „csak Walter” marad…

Akadt pár kérdõjelem a film után, elsõsorban a method-acting-ról, aminek utánaolvasva bizonyos dolgok a helyükre kerültek, s idõközben itt is jelentõs számú komment érkezett a filmhez kapcsolódóan (nem csak Te írtál itt a Sillában, hanem a Junki topikban Lili tkp. vetített és azt véleményezték a többiek is, majd YWJ oldalán htw sem tudta magában tartani a gondolatait, amire Min-Rin is reagált, sõt idõközben olyan infókat is hozott, amikrõl én is írni terveztem, csak eddig idõm nem volt rá elég…)

Nos, elõször kénytelen leszek a „szakmai szempontokról” írni, mert miután utánaolvastam a témának, már nem tudom csak úgy simán értelmezni ezt a filmet. Azt gondolom, hogy nem véletlenül lett a film címe Method. Ha nem lenne fontos szempont, akkor lehetett volna a film címe akár szerelem/vágy/meglepetés/gubanc… akármi, de így maga a módszer tkp. a film 4. fõszereplõje lett…

[Bemutató: 2017.11.02. Nézõi értékelés 3,4 (516); kritikusok: 5,0 (6); nézõszám: 26.651 fõ.]

Sziasztok, kellemes vasárnapot!

Mivel munka közben állandóan valami koreai film zenéje szól, feljönnek az oldalamon más koreai filmek is. Így futottam bele, és rögtön meg is néztem ezt.
2009-A végzetes merénylet (képzeljétek szinkronizált!!Bemutatták volna itthon is?)

Egy párhuzamos világban Japán - Amerika szövetségeseként - megnyerte a második világháborút. Korea így a Japán birodalom egyik állama lett. 2009-ben a JBI (a japán FBI) és a rendfenntartó szervek elkeseredett harcot folytatnak egy terrorista csoport ellen, akik Korea önállóságáért harcolnak. Ebben vesz részt két rendõr, Sakamoto és Saigo, akik régóta jó barátok, annak ellenére, hogy Saigo japán, Sakamoto pedig koreai származású. Egy újabb terrorista támadás után azonban Sakamoto kénytelen szembenézni múltjának sötét titkaival, és hamarosan az ellenállás vezetõ alakja lesz. A barátokból így halálos ellenség válik, pedig mindketten csak a hazájukért harcolnak.

Szereplõk
Ahn Kil-kang
Masaaki Daimon
Shohei Imamura
Dong-Kun Jang
Nobuyuki Katsube

RENDEZÕ:
Si-myung Lee

Szerintem ami nagy szerepet kapott a filmben az a Gwanggaeto sztélé, és az egyik ereklye.Ugyanis van egy kis idõutazás benne, de nagyon jól van megoldva!

Szia!:) Azt tudtam, hogy van köze a városhoz, mert láttam a remek kutyás szobrát, amikor azt a másik bizonyos dombormûvet kerestem, csak azt nem tudtam, hogy ez ennyire klassz a szempontunkból, köszi az infót!:))))))))))))))) Most még próbálom összekapirgálni magam a hét utolsó munkanapjára.... azért a hétvége nagy motiváció!:))))))))))))))

Szép reggelt Mindenki!:)))))))))))))))) Jó hétvégét!:)))))))))))))))

Szép estét Mindenkinek!
Igazán nincs mit, szívesen segítek, amiben tudok. :)
Találtam még valamit, elvileg el is küldtem, csak mobilon pötyögve nem ugyanaz, ezért nem vagyok benne biztos, hogy elment-e, viszont feleslegesen sem akarom többször küldözgetni. Ha kell, majd holnap este újraküldöm.
(Történetesen Fekete István is az "Aksi"-ra járt, éppen akkortájt, az 1926/27-es tanévben végzett...)

További szép estét, szépségeSSH álmokat, kellemeSSH ébredést! :)))
Meg jön a hétvége - és én sem dolgozom, juhé! :))))

Az új esztendõ egy nagy projekttel köszöntött be, iszonyú melós és idõrabló, minden percét élvezem, de az ára, hogy most nincs filmnézés, még a nap levezetése gyanánt se. Lám, milyen jó, hogy a libaglyok az ország különbözõ pontjain élnek. Micike, örök hálám. Szuper vagy!!!!

Akkor lehet, hogy ez lesz a következõ. Nem szeretek szimultánban filmet nézni, jó, ha a várakozásban elmélázok az eddig történteken.
A szereplõk ismertetése, jellemük, viselkedésük, esetleges fejlõdésük olyan alaposan körbe van járva ebben a sorozatban, hogy 50 részen keresztül
nem sok "akció" volt.Az utolsókra tartogatnak, aztán hirtelen vége?

Sziasztok!

Angela Chang énekli.

Tribes and Empires 50 rész után. Valamivel többet vártam, kevés történés van, és az ember mindig azt várja, hogy majd most, majd most.
És várhatok tovább. Ma az 51, és 52. részt nézem estére.

Sziasztok!

Tribes and Empires: Storm of Prophecy 47. része is le van fordítva, amit késõ este meg is néztem. Most kezdõdnek majd csak a bonyodalmak?
Eddig mindenki alaposan körbe lett járva, történt is ez meg az, és szerintem most kezdõdik a prófécia valóra válása így, vagy úgy.
Majd kiderül hogy fér meg több dudás is egy csárdában. :)
Legyen jó hetünk, majd hétvégénk.

A Method-ra már nincs idõm, pedig számos gondolat kavarog a fejemben, csak rendszerezni kellene.
Most 2-3 napig megint nem nagyon érek rá, de majd igyekszem.
Addig is legyen szép napotok, induljon jól a hét!
Jó éjt, szép álmokat mindenkinek! :)

Dimash Kudaibergen 1994. május 24-én született, szülei ismert és elismert énekesek Kazahsztánban.
Széles énekskálája több mint öt oktávot elér; a hangterjedelme a bariton alsó hangjaitól (F2) egészen a legmagasabb szoprán hangokig és az ún. sípregiszterig (D8) terjed.
Az anyanyelve mellett oroszul, angolul és mandarinul beszél, ezeken kívül francia, török, ukrán, szerb és olasz nyelven énekelt dalokat (eddig).

Nemcsak a szülei, hanem nagyszülei és rokonai között is sok a zenész-énekes; nagyanyja nyugdíjas biológia-földrajz tanár, aki fiatalon énekelt, nagyapja a dombra nevû hangszeren játszik.
Dimash szülei fontosnak tartották, hogy gyermekeik jól beszéljék a kazah nyelvet és olyan hagyományos hangszereken játsszanak, mint pl. a dombra. Ebben a zenei és kulturális környezetben felnõve Dimash-t már fiatal korában lenyûgözte a zene. Szülei rendszeresen koncerteztek, õ pedig nagyszüleivel figyelte õket. Az anyja késõbb elmesélte, hogy "mindig is szerette a színpadot, emlékszem [...] az elõadás végén Dimash elindult a nagyszülõktõl, hogy a színpadon velünk legyen, amikor köszönetet mondunk."

Dimash elõször kétéves korában játszott egy kisebb szerepet egy helyi színházban. Korán érdeklõdött a hangszerek iránt és a szülei észrevették, hogy abszolút hallása van. Ötévesen kezdett zongorázni és dalokat írni Aktobe Zubanov Zenemûvészeti Fõiskoláján (ahová késõbb fõiskolára járt), miközben nagyanyja kísérte; ekkoriban énekelt elõször színpadon. Hálás volt az elsõ tanárainak és nagymamájának, akik mindennap elvitték a leckéit a lábfájása ellenére. Hatéves korában, 2000-ben megnyerte a nemzeti Aynalayin zongoraversenyt .

Az iskolában a tanárai észrevették, hogy nagy kazah költõk és írók munkáit tanulmányozta, a versekhez dalokat szerzett és azokat énekelte; késõbb maga is írt költeményeket és megzenésítette õket. Kudaibergen édesanyja emlékeztetett arra, hogy a fia keményen gyakorolta a széles hangtartományt, és soha nem hagyott ki egyetlen énekórát sem, még akkor sem, ha megsérült. Gyermekkora óta rendszeresen úszott, ezzel gyakorolva, hogy hosszú ideig tudja tartani a légzését (hangját).

A kínai Hunan tévében 2017. január 21-április 22. között megrendezett "I am a Singer" énekversenyen meghívott elõadóként vett részt és végül a 2. helyen végzett.

Egy 2017. õszi koncertet megelõzõen a legmagasabb rögzített hangja a G#7 volt az ún. sípregiszteren, hasonlóan Mariah Carey-hez. Ezen a Gakku Fesztiválon felülmúlta magát, amikor a "Felejthetetlen Nap" c. dalban kiénekelte a D8-at.
[Ezt mondjuk speciel nem értem, mert az éveleji kínai énekverseny 2. fordulójában az Opera2-vel már a D#8 (disz, D8 + félhang) is megvolt - legalábbis szerintem... :)]
https://en.m.wikipedia.org/wiki/Dimash_Kudaibergen

Ezen a videón több mint egy órán át hallgatható Dimash (én meg is tettem ma fõzõcskézés közben...) Azt a sorrendet követi, ahogy a kínai versenyen énekelte a dalokat. Egészen elképesztõ ez a hangterjedelem és a különbözõ hangszínei, meg ahogyan könnyedén váltogatja õket.
Dimash Singer (nonstop 1,2,3,4,5,6,7,8,9,10,12,14): https://youtu.be/YRHt-36lM8E

És külön a Confessa (egy olaszul, normál férfihangon énekelt dal, bár a vége már nõi magaslatokba emelkedik) + a Diva Dance, "Az ötödik elem" betétdala; a legvégén Dimash szó szerint kifekszik, mintha hanyattesne, és úgy szuszogja ki magát - kíváncsi lennék, mennyi volt benne a színház és mennyi a spontaneitás... de mindentõl függetlenül, ez a fiú õstehetség, miközben hatalmas alázat van benne, ha nem is a közönség, de a ZENE iránt biztosan. :)
https://youtu.be/23HYymUjIHE

"Számos alkalommal kijelentette, hogy énekesként Kazahsztánt kívánja bemutatni a világnak." Íme: https://youtu.be/j6PEUS7ZScY

A múltkor a yt-on nézelõdtem, többek között Carmen egyik dalát (pont a Method miatt), ám a mellettem tátogó kisebbik fiam tetszését nem nyerte el a "nyávogás".
De aztán ott volt Dimash az Opera2-vel, na mondom neki, ezt hallgasd meg!
Kissé értetlenkedett, hogy egy férfi hogy' adhat ki magából ilyen hangokat, de õt legalább nem utálta... :)
Mondtam, hogy ez a fiú tutira magas C-t énekel, ezt persze Máté nem értette, meg különben is, hogy' lehet azt elmagyarázni? De kicsinkóm okos, és elõhozta az ifjú leánykori szintetizátoromat.
Miután beüzemeltük, jöhetett a demonstráció: hallgattuk Dimash-t és én közben nyomtam a C-t ill. a refrén dallamát - természetesen stimmelt.
Azt már régebben is ki akartam "számolni", hogy milyen hangokat énekel ki Dimash a dal végén, de mivel nincs abszolút hallásom, csak "jó" (bármit leszolmizálok hallás után és C-dúr/A-moll hangsorral el is játszom, ha elém kerül egy billentyûzet...), így kellett hozzá a szinti, a többi már gyerekjáték volt.
És igen: a dal végén a magasC után Dimash még játszi könnyedséggel, szinte pimaszul kiénekli a C# (cisz) - D - D# (disz) hangokat is. (+3 félhang!!!)
https://youtu.be/anKmU1J0l9g

Az ún. "magas C" a C8-nak felel meg.
Dimash által az Opera 2-ben kiénekelt magas hangok tehát: C8, C#8 (cisz), D8 és D#8 (disz). Nem semmi! :)))
http://www.basszusgitar-gitariskola.hu/basszusgitar_temperalt_hangosszesito.html

Az elõbbi ismertetõ képeket is tartalmaz, ez pedig sokkal prózaibb, viszont teljeskörû magyarázatot ad:
http://midi.blog.hu/2006/08/17/a_zenei_hangok

Magyarul nem sok infó van a fiúról, de egy érdekeset találtam. A kommentben hozzafûzött két linket is érdemes megnézni, ahol egy török zenetanár (is) lelkendezik Dimash elõadásán.
Az is kiderült számomra, hogy az Opera2-t eredetileg egy Vitas (1979) nevû lett fickó énekelte évekkel ezelõtt (talán az õ szerzeménye is, ha jól értelmeztem), de az a pasi valami borzalom - a hangja természetesen megvan hozzá, de az elõadása ripacs, az egyéb "hímringy*s" megjelenése pedig borzasztó. Sõt, a C8 felett õ már "csak" egy cisz-t énekel...
https://m.prohardver.hu/tema/dimash_a_hatartalan_hangu_kazah_enekes/hsz_1-50.html

*******
"A operatörténet során talán egyetlen énekes sem ért el a világhírû tenoréhoz hasonló ismeretséget. Pavarotti karrierében kilenc egymás után kiénekelt magas C szolgált ugródeszkaként."
http://operaslagerek.network.hu/blog/operaslagerek-klub-cikkei/pavarotti-a-magas-c-kiralya

Ha valaki úgy érzi, hogy szívesen hallgatna operaáriákat, akkor itt megteheti:
http://figaro.reblog.hu/a-magas-c-kiralynoi

Szép estét Mindenkinek!
Sajnos a szokásos: hol dolgozom, hol a kis családom veszi igénybe a szabadidõmet, ami persze nem ok a panaszkodásra, csak amolyan tényközlés... :)
Ebbõl kifolyólag "semmire sincs idõm"... miközben elvileg arra van, amire szánunk, ha elég fontosnak tartjuk.

Nemrég Mátém ideült mellém (épp a Method-ról akartam írni), hogy "Anya, ezt nézd meg!"
Á, mondom, ne most, meg különben is 6 és fél perc, nincs erre nekem idõm, meg más dolgom van... de aztán mégis megnéztem, mert nem hagyott békén. És milyen jól tette, hogy nem hagyta magát (meg engem), ez egy cuki kisfilm a felnõttek világáról... pl. a monotóniáról, a kihagyott élményekrõl, amikor "elmegy mellettünk az élet"... Jó, hogy megnéztem, egy puszival meg is köszöntem Neki! <3 <3 <3
https://youtu.be/TyG3TwT7Dl0

Szia, sziasztok!

Igen filmet nézek a kis szabadidõmben, már a 44. rész fordítása is elérhetõ, és gondolkodom, hogy folytatom tovább angolul.
Szeretnék túl lenni rajta, és a maradékot majd egyszuszra, vagy kettõre, ha kész lesznek a fordítással újranézem.
Nagyjából tisztában vagyok a történésekkel, és azzal is mi a tét, nem lesz túl nehéz. Megy már annyira, hogy értsem.
Ma sikerült korán kelnem, mert nem volt maratoni filmezés, és mindennel elõrébb vagyok, mint szoktam. Csak még nem találtam ki a születésnapi ajándékot!

most

Receptért voltam, azért mos.
Nekem akkor teljesen ki ment a fejembõl a dátum, meg minden. Nagy fali, vagy asztali naptár kell, amin piros betûvel fel van vésve, mert
öregszem na! Felejtek.

Sziasztok!

Bezzeg Muru Hanjiangot alakító színész megérne 2 hét ajtócsapkodást mi?

Sziasztok!

Ígéretemhez híven jelentkezem a Tribes and Empires 20-as részeinek derekáról.
Nem mondanám, hogy kevésbé misztikus, mint a Faith, és a többi, jócskán van benne misztikus szál, és alakok. Épp ezért nem taszított le még semmit
a dobogóról nálam, annak ellenére, hogy jó, izgalmas, nézhetõ, bár elég lassan haladnak a történettel, és a 40 egynehány percekbe
nem sok mi fér.