Téma: A sziget

end33 2016 febr. 20. - 10:38:58
(20/20)
Zseniális! - Ez a talicska életem végéig megmarad bennem, az biztos.
10/10
kira2005m 2014 dec. 24. - 11:12:01 10/10
(19/20)
Úgy gondolom, hogy „A Sziget” mint igazából egy „film”. Akinek tetszik, annak nem a „film” tetszik, hanem megért valamit a gondolatokból, amik áthatják.

Több, mint egy film. Ellenõrizd a lelked, miután megnézted a filmet. Egy idõre a film megnézése után egy másik emberi lénnyé változtál. A filmnek megvan az ereje ahhoz, hogy megváltoztasson, mégha csak egy kis idõre is. De ez nem egy varázslat. Ez azért van, mert valahol megmutatja neked az emberlét lényegét. Aztán utána visszamész barlangodba, és folytatsz mindent ott ahol abbahagytad, mert egyedül gyenge vagy a folytatáshoz. (de ez nem a film bûne). De a nyomok megmaradnak a lelked mélyén. Olyan ez, mint egy beavatás.

Én nem vagyok különösebben vallásos. A film egy remete –szerzetes életét mutatja be , de a film számomra túlmutat egy valláson. Minden embernek küldetése van ezen a földön. De csak néhány ember ismeri a saját feladatát. Anotolij atya azért él, hogy megvalósítsa a saját küldetését. Rövideddel utána meg is hal. Mint látó ember, tudja,hogy mikor fog meghalni. És a halál nem valami borzasztó számára. Elõkészíti, mert ez is csak egy ugyanolyan lépés, mint a többi.

Érdekes, hogy a Anatolijt alakító Pjotr Mamonov rocksztár volt, aki szintén elvonult „remetének”. Kicsit az õ saját története is ez a film.

Aki egy kicsit is elgondolkozott a lélekrõl, vagy arról, hogy miért vagyunk itt a Földön, vagy tetszett neki egy Bergman, vagy Tarkovszkij alkotás, annak szerintem KÖTELEZÕ megnézni.
10/10
bernere 2014 dec. 24. - 00:48:28 10/10
(18/20)
megerõsítem: az utóbbi idõk legjobb orosz filmje, meglepõen jó, 10 pont.
Nem említeném Tarkovszkíjjal, mert nem akarom összehasonlítani.
Bár az Andrej Rubljov...elképesztõen jó volt...de ez a film méltó, abszolute.
Kiváló és teljesen megdöbbentõ.
offtopic
Erzsébet Gergely 2014 dec. 23. - 11:00:59
(17/20)
Most látom, ez már nem érhetõ el.
offtopic
Erzsébet Gergely 2014 dec. 23. - 10:58:02 Előzmény Pobeda
(16/20)
Ezt a linket is köszönöm.
offtopic
Erzsébet Gergely 2014 dec. 23. - 10:56:43 Előzmény Crazy Horse
(15/20)
Köszönöm a linkeket.
ReignMan 2014 jan. 05. - 16:16:18 Előzmény vakkond
(14/20)
Tényleg egy vakond vagy, ha ebbõl a filmbõl annyi jutott el hozzád, hogy orosz, tehát szocialista, tehát vacak propagandafilm. Ennél azért jóval filozófikusabb az én olvasatomban, vallásról, bûnhõdésrõl, önfeláldozásról, gyönyörû fekete-fehér képekben. Mondjuk nekem speciel sok is volt a havas tájat nézni a film harmadában, a történet pedig egy bõvített mondatban elmesélhetõ, de azért nem volt rossz, jó bemelegítõ a Tarkovszky filmekhez...:)
3/10
vakkond 2013 dec. 27. - 06:04:06 3/10
(13/20)
Úgy látszik, az orosz filmeseknél nincs vége a túlideologizált filmek készítésének,
csak az éppen divatos ideológia változott.
Ez se jobb a cucciálizmus reklámfilmjeinél, egyszer majd a helyére kerül valahol 3-4 pont környékén.
k11zoltan 2013 dec. 25. - 12:59:53
(12/20)
Nekem ez túl unalmas volt. Túl hosszú, és túl vallásos.
Hú dejó a habos sütemény 2013 dec. 23. - 19:46:08 Előzmény olahmiki1959
(11/20)
jaj de sajnálom hogy nem néztem végig :(
pedig téleg jó volt amennyit láttam
csak véletlenül kapcsoltam át a JFK után, s pont kezdödött
de már elmúlt 1 óra s namondom de késö van már
s felmentem szunyálni, ezexerint nem kellett volna :/
olahmiki1959 2013 dec. 23. - 03:36:38
(10/20)
Nagyon nagy, nagyon jelentõs film.
Az egyik olyan film, - nem sok ilyen van, - amelynél azt vettem észre magamon, hogy amikor véget ért, utána még nagyos sokáig nem tudtam szabadulni a hatása alól.
Pedig - látszólag - semmi nem történik benne, hihetetlenül lassú a tempója, órákig tartó beállítások vannak benne, nagyon sokat és sokszor mutatják a végtelen, kopár, színtelen, isten háta mögötti orosz táj sivárságát, hideg-ridegségét, reménytelenséget sugalló kihaltságát...
És mégis, ha ráhangolódunk a film hangulatára, - nem kapcsolunk el 10 perc után türelmetlenül, és fogékonyak vagyunk a mai kommersz világban a "mûvészfilmek" befogadására is, - akkor egy hatalmas, mély, elgondolkodtató, felkavaró élményben lehet részünk.
A szereplõk elképesztõ alakításairól - nem is alakításokról, inkább a figurák "megélésérõl" - nem is beszélve.
Én végignéztem ezt a meglehetõsen hosszú filmet, és nem bántam meg.
Nagyon értékes film.
ceia 2013 dec. 22. - 22:32:34
(9/20)
Film szentfazekaknak?
Inkább adnák le Mihalkovtól a Csalóka napfényt, vagy Tarkovszkijtól a Solarist..
10/10
Bazsarózsa23 2013 máj. 10. - 17:35:52 10/10 Előzmény Pobeda
(8/20)
Köszönöm, különleges élmény ez a film.
7/10
efes 2013 máj. 06. - 13:02:52 7/10 Előzmény kõmacska
(7/20)
Természetesen voltak, még a legvadabb sztálinizmus alatt is papok, szerzetesek Szovjetunióban, és még nem is mûködtek feltétlenül együtt a rendszerrel. Éppen az ilyen eldugott, Isten háta mögötti helyeken húzták meg magukat és tartották meg a pravoszláv hitet, valamint az egyház testét. Máskülönben, Gorbacsov alatt honnan bújtak volna elõ tízezerszámra? Off: Ahol tényleg kiirtották a vallást, az pl. Albánia, nagyon szépen látszik, hogy bár az utóbbi 10 évben erõteljesen megindult az albánok visszatérítése az iszlámhoz, õk ezt legfeljebb csak mutatóba hajlandóak megtenni, a napi ötszöri imát nem gyakorolják, templomba alig járnak, helyette inkább békésen söröznek. Imámokat is Törökországból és más helyekrõl kellett importálniuk. De a SZU-ban alapvetõen mindvégig megmaradt az egyház, s bár nyilván voltak besúgók, azok fõleg a frekventált helyeken szolgálatot teljesítõ papok közül kerültek ki, itt a világ végén gyakorlatilag mindvégig megmaradt a vallás és a nép szoros egybefonódása, természetesen, a helyi párttitkár áldásával.
offtopic
kõmacska 2012 márc. 25. - 00:20:23 Előzmény Crazy Horse
(6/20)
Mivel nem láttam Tarkovszkij filmjeit, csak Bergmant, így nekem Bergman jutott eszembe a filmrõl. Mert õ is feszegeti a transzcendens és a furcsa, különös, akár õrült közti kapcsolatot. Mármint, hogy aki józan és hétköznapian normális, aki jól szocializált, az nem jut közel a szent megismeréséhez. Hogy valaki megérthesse azt, ami az emberi világon túl lakozik, valamilyen módon ki kell lépnie az emberek világából. Szerintem ezt sugallja Bergman és a Sziget c. film is.
Ez valamilyen szinten biztos, hogy igaz, pl. "A ki adta önmagát a mi bûneinkért hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból." (Gal. 1:4) De ugyanakkor: "A mely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kivánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon" (Tit. 2:12) A világból való kiszakadás tehát a Bibliában nem ennyire látványos és egyértelmû.
Ezzel együtt is tényleg nagyon megható és megkapó Anatolij atya alakja. Valóban érdekes, hogy egy szerzetessé vált rockzenész játszotta benne "önmagát".
Hogy a film történelmi hitelessége eléggé inog, nem baj, mert elég jól sikerült idõn és téren kívül helyezni a kolostort. Szinte bármikor el lehetne képzelni (persze, épp az adott idõszak kivételével). A lényeg az emberi világból való kiszakadás, egy szent tér megteremtése. Belül, egy elképzelt tájon mindenkinek lehet egy szigete, egy szent tere, ahová tisztátalan és gonosz nem léphet, ami az Istennel való találkozás tere.
Lehet, hogy erre gondolva is, direkt tették történelmileg lehetetlenné a sztoriba (a nagy honvédõ háborúban Anatolij túléli, hogy a nácik parancsára(!) megöli a parancsnokát; szerzetesek mentik meg és õ maga is szerzetesnek állhat - a háború kellõs közepén, 1942-ben; még ha nem is lett volna ekkor az össze kolostor bezárva, akkor is azonnal kiderült volna, milyen elõzmények után került oda, mert nyilvánvalóan a hatalommal együttmûködõ szerzetesek vezették volna a kolostort, tehát azonnal elvitték és kivégezték volna; és az "adja el a disznóit és vándoroljon ki Franciaországba" felszólítás is elég izgalmasan hangzott) - szóval lehetségesnek tartom, hogy a film direkt nem akart történelmileg hiteles lenni. Végül is a Mester és Margarita után talán már méltatlan is lenne az orosz spirituális filmkészítéshez egy rögrealista alkotás.
10/10
Darkcomet 2011 máj. 21. - 23:57:06 10/10 Előzmény charisma
(4/20)
Manapság már igazi ritkaság az ilyen mélységû és ennyire gondolatébresztõ film. Nagyon nagy kedvencem.
10/10
charisma 2011 márc. 14. - 13:05:04 10/10 Előzmény Crazy Horse
(3/20)
Egyetértek. Nagyon megindító film. Nem csak istenhívõknek, de keresõknek is.
10/10
Crazy Horse 2010 dec. 02. - 10:22:20 10/10
(2/20)
Az utóbbi évek legjobb orosz filmje: Osztrov (Sziget)

Megindító, elgondolkodtató, Szinte Tarkovszkij-i magasságokat elérõ alkotás. A film egyik erõssége az orosz ortodox szerzetesi lét értelmének ábrázolása, a másik a helyszín, a végtelen nyugodt, alig változó északi vidék, ahol mintha megállt volna az idõ. Szerintem kihagyhatatlan mû, de én amúgy is elfogult vagyok az orosz mûvészet iránt.

Persze elõfordulhat, hogy valakinek nem jön be. Csak annak nem ajánlható, aki mindenben akciót keres, vagy nem bírja a lassú (nagyon lassú), tisztán a mély emberi lélekbe alámerülõ filmeket, vagy úgy általában idegenkedik az elõre elrendelt sors, vallás, hit témájú filmektõl.

Mindenki másnak egy hûvös téli estén tökéletes spirituális élmény lehet. Na nem ömlengek tovább, aki bírja a youtube "minõséget", az ott megtalálja orosz hanggal és egész korrekt angol felirattal.

Trailer (csak orosz hang): http://www.youtube.com/watch?v=fHrhsUEIm1Y
A film (orosz hang, angol felirat): http://www.youtube.com/watch?v=HehNS7zfnA4&feature=related
10/10
sankara 2010 dec. 02. - 08:34:39 10/10
(1/20)
Feltétlenül ajánlott mindazoknak, akik a szomjúhoznak.