Téma: A szultána

10/10
halaszist 2016 okt. 07. - 21:59:06 10/10
(47/247)
Jó, hogy nem kasztrálnak azért gyerekeket, hogy késõbb eunuchot megformáló színészekként alkalmazzák õket.-.-
napraforgó 2016 okt. 06. - 09:22:30
(46/247)
Én úgy láttam, hogy akkor, amikor Mehmet Girejt a szultán halálra ítélte és majdnem ki is végezték, hogy Fahrie szultána a gyûrûjébõl valami mérget (?) vett be. De aztán mégsem halt meg. Talán nem vette be? vagy nem volt ártalmas az a valami?
----
A koreai és a török történelmi sorozatokban is vannak eunuchok. Én úgy tudom (talán nem biztos), hogy az eunuchnak szánt kisfiúkat még gyerekkorukban (serdülés elõtt) kasztrálták. Mivel a heréket eltávolították, így késõbb nem termelõdött tesztoszteron hormon a szervezetükben, ezért nem szõrösödtek, nem nõtt szakálluk sem. A hangjuk is magasabb maradt, nem mutáltak, úgy, mint a fiúk szoktak.

Ebben a Szultána c. sorozatban azonban csupa olyan eunuchot, háremagát látok, akiknek sûrû, fekete szakálluk lehet, hiába borotválják, a közeli képeken nagyon látszik, hogy hiába a borotvált arc, a borosta kiütközik, sötét árnyék van az arcukon. Nem találtak olyan színészeket, akiknek nem ilyen erõs a szõrzetük? Számomra nagyon illúzióromboló ez a sok szõrõs eunuch. Mert a hárembe nem léphettek be olyan férfiak, akik "kárt tehettek" volna az uralkodó "virágoskertjében". A hárem szó is tiltott helyet jelent...

A Dervis aga borotvált arcát sem értem. Õ miért borotválkozik, ha amúgy férfi? Ha meg nem, minek akarják megnõsíteni?
Kat Bal 2016 okt. 04. - 21:07:25 Előzmény napraforgó
(45/247)
Sajnos igaz. Miért kell 10 perc után reklámot betenni? A reklámokat már senki sem nézi, semmiféle adásban, csak pénzkidobás a befizetõk részérõl, talán pár évvel ezelõtt még volt rá kíváncsi valaki.
napraforgó 2016 szept. 28. - 06:27:01
(44/247)
Elég röhejes volt, ahogy a nyiszlett pádisah harcolni kezdett a grazi legénnyel. Pedig annak a szegénynek megmondták elõre, hogy veszítenie kell.
Ahogy nézem ez a janicsár hadsereg volt az elsõ zsoldoshadsereg. Nem kapták meg a baksist (zsoldot), hát fellázadtak.

Túlságosan elaprózták ez a sorozatot és túl sok reklámot vágtak be közé. Mire valami történne, már vége is az epizódnak.
abisztriczky 2016 szept. 26. - 21:44:22
(43/247)
***SPOILER***
Itt lehet látni az elõzetesbe: https://www.youtube.com/watch?v=E_5cBbqR8WQ
abisztriczky 2016 szept. 26. - 21:09:16
(42/247)
***SPOILER***
A 2. évadtól, a 31. török résztõl egy 3. színésznõ játsza majd Kösemet, Nurgül Yeºilçay.
abisztriczky 2016 szept. 23. - 11:39:40
(41/247)
***SPOILER***
https://www.youtube.com/watch?v=0EKDuMN2vl4
Ez a jelenet amire utaltam, melyben felsorakoznak Kösem gyerekei. Itt csak 8 gyerek szerepel, de van még egy idõsebb fiú is, aki szultán lesz egy idõre, és ki fogja végeztetni az ebben a jelenetben szereplõ legidõsebb fiút, azaz az öccsét, ami nagyon megviseli majd Kösemet. A sorozatban tehát 9 gyereket szült.
Ez történelmi ihletésû, és nem történelmileg hiteles sorozat.
napraforgó 2016 szept. 23. - 05:20:52
(40/247)
Nem a gyerekek létszámára gondoltam a hiteltelenségnél, fogalmam sincs, a sorozatban hány gyerek jelenik majd meg, hanem a két herceg életkorára. Ahmet 13, Musztafa 12 éves volt Ahmet trónrakerülésekor, nem lehetetlen, hogy bár különbözõ anyától születtek, de együtt nõttek fel, együtt játszottak, együtt tanultak, stb. Az állítólagosan kivégzett Mahmudról a Wikipédia nem tud semmit, talán nem is létezett.
És érdekes, hogy Ahmed halálakor már volt egy pár fia, mégis az öccse követte a trónon. Igaz, a fiai még nagyon kisgyerekek voltak, nyilván akkoriban még önállóan uralkodni sem tudtak volna. (persze, egy olyan erõs mamával... aki képes volt eligazgatni egy birodalmat...mint ahogy ez késõbb meg is történt).

Egy nõnek évente kihordani és megszülni egy gyereket tényleg elég megterhelõ lehet, pláne, hogy 15 évesen szült elõször. Onnantól 10 évig gyakorlatilag állandóan terhes, vagy gyermekágyas volt. Még ha dadák százai segítették is a gyerekek gondozásában, akkor is sok ez egy nõnek.

Na mindegy, csak azt akartam kifejezni, hogy ez a sorozat is egy szép mese, de a fele, sõt a negyede se igaz, úgyhogy nem szabad történelmi szempontból hitelesnek tekinteni.
Nálam az "akár így is történhetett volna" cimkét kapja.
abisztriczky 2016 szept. 22. - 17:02:49
(39/247)
***SPOILER***
A sorozatban is benne van, hogy Kösem sok gyereket szül a szultánnak, több lányt és fiút is (a pontos létszámra nem emlékszem). Rémlik egy jelenet, amikor Kösem ül a szállásán, és szép sorban felsorakozik az összes gyereke, jó sokan.
Szerintem meg kb. 10 év alatt lehet szülni 9 gyereket, csak ez "kissé" megterhelõ a nõnek.
napraforgó 2016 szept. 22. - 12:06:34
(38/247)
Ez a sorozat is "történelmi ihletésû", akárcsak a Szulejmán, de helyenként jócskán elrugaszkodik a valóságtól.
Kezdjük rögtön Ahmettel és Musztafával. Ahmet 1590-ben született, 13 évesen került trónra és 27 évesen halt meg tifuszban. Az öccse, Musztafa csak egyetlen évvel volt fiatalabb nála, és fivérét õ követte a trónon. Itt meg mit látunk? Egy húszéves fiatalembert, meg egy 5 éves gyereket.
Köszem szultána szintén 1590-ben született, és 1605 - 1615 között 9 gyermeket, 4 fiút és 5 lányt szült a szultánnak.
Hát kb. ennyire "hiteles" ez a sorozat.
Tibesz22 2016 szept. 22. - 11:07:38
(37/247)
ezis történelem sorozat
abisztriczky 2016 szept. 20. - 17:35:32
(36/247)
Itt rajta van a már leadott részek szinkronosan, valamint az évad további részei feliratosan:
http://www.sorozat-barat.club/video/series/4414/A_szultana_online_sorozat
napraforgó 2016 szept. 20. - 13:16:11
(35/247)
Azért így, hétköznaponként kb. 1 órával lehet haladni... Bár 60 óra így is min. 12 hét, talán karácsonyra vége lesz. Azért mégse 3 év...
malvinkicska 2016 szept. 19. - 16:20:48
(34/247)
Az elsõ évadot már láttam, nem vagdalva kenje a hajára a tv2.
abisztriczky 2016 szept. 19. - 15:58:10
(33/247)
Annak aki nézi! Változott a sugárzási idõpontja!
MÁTÓL NAPONTA ADJA A TV2 20.40 ÓRÁTÓL!!
Xxy92 2016 szept. 18. - 20:14:35
(32/247)
Elég baj, hogy egy egész jónak tûnõ film helyett megismétlik ugyanazt a sorozatepizódot, amit 5 nappal korábban vetítettek, szintén fõ mûsoridõben!
Bár amúgy sem nézek filmet a TV2-n, mert a hossztól függetlenül bepofátlankodó 40-45 perc reklám enyhén felháborító.

Ezek után ne nagyon csodálkozzanak, ha senki nem nézi õket.
10/10
bermike 2016 szept. 18. - 19:01:24 10/10
(31/247)
Én már az elsõ sorozatot -30 rész_ láttam a Neten , magyar felírattal, reklán mélkül, s nem volt meghúzva mint a tv2.
napraforgó 2016 szept. 18. - 18:04:50
(30/247)
Ma már láttam a TV2 reklámjában, hogy nemcsak a ma esti ismétlést promótálták, hanem a hétköznap estieket is. Lehet, hogy sokan látták, és nyilván még többen oda se figyelnek a reklámokra (mint általában én is).
5/10
Elhaym 2016 szept. 18. - 12:42:55 5/10 Előzmény napraforgó
(29/247)
Ez nekem is feltünt. A sorozat nézõinek többsége nem netrõl informálódik, így õk nem is tudják, hogy naponta lesz a sorozat.
napraforgó 2016 szept. 17. - 06:57:22
(28/247)
Amúgy meg sajna nem reklámozzák eléggé ezt a mûsorváltozást, a vasárnap estit igen, a Sztárban sztár után, de a jövõ héttõl várható változásról még nem láttam bevágást. Nagyon örülök, hogy a cseppet sem érdeklõ, és valószínûleg nem túl sikeres Star Academy helyéte tették és azt tolták el késõbbre. Így biztos nagyobb lesz a nézettsége.
Hát még ha egy hajnali ismétlést is beállítanának!!!.... reklámblokkok nélkül... Egy hétvégi, heti egy ismétlés nyilván nehezen jöhetne szóba, mivel az egyes részek nagyon hosszúak (na persze ebben a rengeteg reklám is benne van...), akkor rámenne a félnapi mûsoridõ. Bár, ha már ennyi pénzt, energiát ráfordítottak, a többi sok hülyeség hanyagolható lenne....
Mit szólnának a szombat-vasárnapi ismétlésekhez? egyik nap 2, másik nap 3 résszel délelõtt, vagy kora délután? Esetleges véres részek kiiktatásával??? Szerintem meg lenne a nézõközönsége.
A nézõk már únják az
1. kórházsorozatokat, különbözõ zseniális doktorokat,
2. a krimiket, nyomozókat, véres részleteket,
3. a visszataszító boncolós, maradványokon csámcsogó sorozatokat,
4. az idétlen, altesti humort elõnyben részesítõ sorozatokat.
És hol vagyunk mi az amerikai tinik "problémáitól", amiket szintén nyomatnak rendesen.
De bizony az amerikai farmerek, ló-, vagy marhatenyésztõk nehézségei sem tudnak nagyon felvillanyozni.

Szívesebben fordulunk most a történelem felé, ahol talán szintén nem volt minden fenékig tejfel, meg nem volt kolbászból a kerítés, de a szerencse és az ész, meg a bátorság segítségével a fõhõs kiemelkedhetett a sokaságból.