Én viszont arról beszéltem...

Angol nyelven szinte minden kicsit népszerûbb alkotás lehalászható a kalózöbölbõl.

Alexandiban 999...

6 / 10 Nem mondanám , hogy tetszett , de azért nem bántam meg , hogy megnéztem. Sajnos ilyen a világ és ilyenek vagyunk mi emberek is. Akit érdekel a politika és a közelmukt történelme , feltétlenül nézze meg.

Akkor ne nézz amerikai filmeket,ne igyál franciapezsgõt,meg járj Szuzukival sem.Úristen mekkora egy szánalmas tukó paraszt vagy te :-)

Ami jó ebben a filmen, az az, hogy sikerült valamit átadnia abból a nyomasztó hangulatból, ami az egész "Thatcher Era"-t belengte. Falkland, állandó társadalmi problémák, északír konfliktus és a gyûlölet, ami a korszak névadójának személyét körülvette. Elõször nagyon zavart, hogy a történet legalább egy harmadát az idõs Thatcher szerintem néha kicsit üres jelenetei teszik ki, de végül ezzel is tudtak kezdeni valamit, szóval megbarátkoztam vele.

Viszont attól még nagyon szétesõ film - kicsit tényleg langyos, szürke, struktúrálatlan, a jelenetek váltakozása néha random benyomást kelt - kellett volna egy jó dramaturg ehhez a sztorihoz. A bajom egyébként az, hogy önmagában sem a magánéleti, sem a közéleti konfliktusok kidolgozottsága nem volt elég nekem.

A karakter magánéletérõl nem tudunk meg nagyon sokat, bár Broadbent és Streep kettõse fantasztikus, és a fiatal Denis Thatchert alakító Harry Lyold is nagyon ott van a szeren. Egyébként Alexandra Roach is jó fiatal Thatcher-ként. Elnéztem még volna õket egy kicsit, a csudába is!

Az viszont egyenesen megdöbbentõ, hogy végül kimaradt a sztoriból a férje halála, és a gyerekeirõl sem tudtunk meg nagyon sok lényegeset.

A közéleti szálat sem éreztem elég komolynak - Thatcher körül állandóan kavargott a konzervatív politikai elit figuráinak tarka sereglete. Ez tény. De ettõl még akadtak kiemelkedõ karakterek, akiket jobban meg kellett volna ragadni. Ehhez képest pl. a kiváló Richard E. Grant is csupán statisztálhatott Michael Heselthine szerepében, ami azért szokatlan volt számomra. Egyébként sem az õ, sem más konzervatív honatya neve nem igen hangzott el a filmben, ami szintén elég furcsa benyomást keltett.

Ebbõl következõen állandóan azt kellett volna érezni, hogy ez a nõ milyen egyedül van, pedig, aki ismeri a történetét, az tudja, hogy egyáltalán nem volt egyedül. A konzervatív pártban számos közeli barátja és jó szövetségese volt - másképp nem is maradt volna a hatalomban több, mint tíz évig.

És, ha már a közéleti résznél tartunk, nagyon szívesen láttam volna egy kicsit többet. Többet az oktatási államtitkárságból, többet a hetvenes évekbõl, többet a kampányokból, többet Falklandról, többet Thatcher szociális érzéketlenségérõl (az a jelenet fantasztikus, ahol MS ártatlanul tágranyílt szemekkel megkérdezi, hogy miért baj, ha a szegények és gazdagok ugyanannyit adóznak), erényeirõl és hibáiról. Egy kicsit több külpolitikát vártam volna - Mitterand-t, Kohl-t, egy kis Gorbacsovot is akár. (Esetleg egy kis 84-es magyarországi látogatást Kádár elvtársnál :D ) A filmbõl kimaradt a királyi család (jó, hogy reprezentatív szerepük volt, de nem ennyire!!!!!), egyszer sem hangzik el a Munkáspárt kifejezés (sõt, az ellenfélrõl meg se tudunk semmit se).

Ez a mozi egy kicsit mindenbe belekóstolt, de mikor már úgy érezte volna az ember, hogy végre elmélyedünk egy résztémában, egyszercsak azt mondták, hogy vigyázzunk, mert még túl sok lesz a vaj a kenyéren, és elég lesz most ennyi is a sztoriból (hogy stílszerû hasonlattal éljek). Néhány jó párbeszédet, pár jó jelenetet, párbeszédet, pár hangulatos montázst, és némi képet arról, hogy mit kellett kiállnia ennek a nõnek, fõleg a kormányfõség 11 évében, ami egyébként tényleg nem semmi (nagyon kemény képeket kapunk a tiltakozásokról).

Viszont ennyi nem lehet elég. Meg kell mutatni, hogy Thatcher egyszerre volt anakronisztikus és korát meghaladó egyéniség. Egyszerre volt bölcs, okos, rendkívül jó taktikus és hihetetlenül korlátolt, buta és rövidlátó. Egyszerre volt egy nagyon finom lényû, gondolkodású, magatartású hölgy, és egy elviselhetetlen, rikácsoló, ostoba nõszemély. Egyszerre volt a körülmények irányítója és áldozata.

Aki róla filmet akar készíteni, annak ezeket a dichotómiákat kell megragadnia - és nem lesz könnyû dolga, mert mélypszichológiai elemzést is kell végeznie. Ez pedig egy élõ karakter esetében még korai lenne, szóval talán még nem volt itt az ideje, hogy elkészítsék ezt a mozit.

Ez abból is látszik, hogy Phyllida Lloyd ezt a dolgozatot közepesre oldotta meg, ez pedig messze nem elegendõ. Fõleg hogy Streepnek egyébként sikerült hitelesen hozni a karaktert és egy jobb szövegkönyvbõl még ennél is sokkal többet tudott volna kihozni.

Érdekes volt végignézni egy ilyen életet. Egy Nõét, akinek a gyermekei csak a 2. vagy 3. helyen voltak az életében. Gyakorlatilag szerintem mást nem is tudok hozzáfûzni. Egyszer mindenkinek javaslom. :)

10/5

A történelmi háttér miatt mindenki másra számított, mint amit a film ad. Margaret életérõl, politikai pályájáról több film is készült, igaz azok nagyrészt tévéfilmek, de aki a korszakról és a politikai helyzetrõl akar képet kapni nyugodtan megnézheti azokat. A cím erõsen ironikus, és maga a film is arról szól, hogy hogyan kap szinte gúnyos értelmet. Szerintem azt próbálják megmuatni, hogy minden hatalom mögött ott az ember és végül mindenki egyforma lesz. Hiába volt õ a Vaslady ugyanolyan törékeny és tehetetlen öreghölgy lett mint az, aki egyszerû emberként öregedett meg. A visszapillantások szinte szemrehányóak, újra elõkerülnek a múlt dilemmái és kétes döntései, mintha a fiatalabb Margaret kisértené az öreghölgyet, vagy éppen kérdõre vonná, hogy hová tûnt a hatalom.A Vaslady tulajdonéppen egy egész társadalom elé állít tükröt, ahol a hatalom mindenek fölött áll és senki sem veszi észre hogy az erõ és vele együtt az emberi élet múlandó.

Színtelen, szagtalan, életrajzi film, gyengén kidolgozott drámai elemekkel. A szellemi leépülésbõl újrafont vonalvezetés - szerintem - elhibázott, gyakorlatilag unalomba fulladt az egész. 10/5