ötödik elem 2014 febr. 11. - 13:27:46 Előzmény natuck
(8/8)
Sajnos a mai "keresztények" nagy részének fel sem tûnik - vagy nem is tud róla - hogy az Ószövetség tele van kegyetlenkedéssel, népek kiírtására való törekvéssel, nemhiába hiszen az arab és a zsidó nép testvér, gyûjtõnevükön szemiták. Egyik sem jobb, mint a másik. Amit az iszlámban viszont tisztelek, hogy õk a zsidó hittel ellentétben elismerik Jézust. Valójában a Tórának semmi köze Jézus tanításaihoz, abszolút nem elõzménye akármilyen utalásokat is találunk az Ószövetségben. Jézus szeretetvallást hirdetett, ami nem kellett a zsidóknak (már akkor sem), õk politikai messiást vártak, aki majd felemeli õket és más népek rovására uralkodhatnak. Érdemes tudni, hogy mind a mai napig várják.
natuck 2013 dec. 13. - 16:49:11 Előzmény arebaba1234
(7/8)
Íme az Isten igéje:

„Aki isteneknek áldoz, és nem egyedül az Úrnak, azt ki kell irtani.” (2Móz 22,19)

„Aki az Úr nevét káromolja, az halállal lakoljon, irgalom nélkül kövezze meg az egész közösség. Akár jövevény, akár bennszülött, meg kell halnia, ha káromolja az Úr nevét.” (3Móz 24,16)

„Varázsló asszonyt ne hagyj életben!” (2Móz 22,17)

„Ha valaki rabszolgáját vagy rabnõjét úgy üti meg bottal, hogy az meghal keze között, annak bûnhõdnie kell. De ha egy-két napig még életben marad, ne bûnhõdjék az ura, hiszen saját pénzérõl van szó.” (2Móz 21, 20-21)

Stb...

A mai keresztény Biblia Ószövetségi részébõl szemezgetek, forrás pontos megjelölésével, bárki ellenõrizheti. A Koránt nem ismerem, de nem gondolom, hogy ettõl lényegesen rosszabb lenne.
arebaba1234 2012 jún. 30. - 19:27:39
(6/8)
én illegálissá tenném az iszlámot. olvastam korán fordítás részleteket. Pl: ha a nõ nem engedelmeskedik, a férj elõször ne bújjon vele ágyba, aztán verje meg. a másik "kedvencem": aki elhagyja az iszlám hitet, öljék meg.
arab ember mondott már nekem olyat, hogy a terroristák nem rossz emberek.
ez a ramadán meg egészségtelen (nyáron nem inni nap közben??? este zabáljuk tele magunkat csak??? még akkor is, ha csak 1 hónap, akkor se jó)...
az iszlám az agymosás felsõfoka, egyenlõtlenség és intolerancia jellemzi. sajnos ezeknek az embereknek az agya úgy át van mosva, hogy nem tudják, mi a jó és mi a rossz.
offtopic
ceia 2012 jún. 30. - 18:58:09
(5/8)
Én be nem engednék iszlámot az országba. Máig hivatalos az ilyen népeknél a megkövezés és még sok kegyetlen büntetés.
Ez a kisfiú kenyeret lopott. A cikkben ugyan azt írják, hogy ez nem valós büntetés, csak bûvész mutatvány, és nem esik a kezének semmi baja..!? Ezt higyje el, aki akarja. Én nem. De még ha így is lenne, akkor is a gyerek veszélyeztetése és kegyetlenkedés lenne, mert nekem az arcjátéka nem tûnik megjátszottnak. Nem tudok jobb szót rájuk, ezek barbárok.
http://www.snopes.com/photos/gruesome/crushboy.asp
offtopic
fáklyás menet 2012 jún. 30. - 14:29:09 Előzmény drProktor
(4/8)
"Most akkor a magyar iszlám közösség török vagy arab?" - Ha úgy érted, hogy Magyarországon milyen nemzetiségûek az iszlám hitûek, akkor a válasz: arab, török, magyar, bosnyák, pastu, stb. Hogy ezen belül milyen arányok vannak, azt nem tudom.
drProktor 2012 máj. 22. - 18:39:06
(3/8)
Adamsweet kedvezõ véleménye miatt néztem meg.
Sztem nem egy nagy durranás, a 3. hsz minden kérdése jogos, de ez nem egy játékfilm,
aminek története van, sõt nem egy dokumentumfilm, ami szól valamirõl.
Akkor viszont mi végül is? Jó kérdés!

Mivel én már mindenre gyanakszom, már attól tartottam, kibuggyan a pártos,
keresztény konzervatív trutyi a fazékból, ahogy az mostanában annyiszor elõfordul
a pártunk&kormányunk közmédiumain.
Már az is dícsérendõ, hogy ez nem történt meg (lehet, annyira el lett ez is mûvészkedve,
hogy számomra ez sem jött át, ahogy semmi egyéb „üzenet” sem.)
A hazai iszlám közösség érzékeltetése néhány „festõi” ecsetrvonással?
Na jó, de megér ez ennyit?
Pl .a Zöld sákány gyermkei címû, sztem remek, játékfilmben ugyanez a kínaiak vonatkozásában
példásan sikerült.
Most akkor a magyar iszlám közösség török vagy arab?
Ez persze nekünk secko jedno, de tényleg?
Azért valami kis történetcsírákat bele kellett volna applikálni a tematikába.

A nagyorrú futballista fiú(aki végül is bokszolni is szeret, s rengeteg problémával küzd),
rémes asszociációkat keltett bennem, alig merem leírni, de aminagyvezírünkre emlékeztetett,
tán a hatalmas orra miatt(hefti).Azt nem is írom, hogy még a nagy esze is. . . .
5/10
MissRiley 2012 ápr. 27. - 15:18:09 5/10 Előzmény adamnagysweetmovie
(2/8)
A film megtekintése után is hiányérzetem támadt. Honnan jöttek ide ezek az emberek és mikor? Mi okból hagyták el hazájukat, mi céllal érkeztek Magyarországra, és miért éppen ide? Mi az, amit szeretnek itt, és mi az, amit nem? Mit a legnehezebb megszokniuk? Milyen nehézségeik vannak? Mi hiányzik nekik hazájukból? Melyik országot tekintik otthonuknak? - Nekem kapásból ezek a kérdések jutottak eszembe. Ezek közül egyikre sem kaptunk választ. Láthattunk viszont egy mozgóképeslapot, kedélyesen csevegõ, játszó, iszogató, dohányzó férfiakról, akiknek többsége nem beszélt magyarul (a kevés kivétel elõtt le a kalappal). A nõkrõl semmit sem tudhattunk meg. Egyáltalán semmi olyat nem tudhattunk meg, amit eddig is ne tudtunk volna.
adamnagysweetmovie 2012 ápr. 13. - 20:57:52
(1/8)
Jelen esetben kivételesen örülök, hogy a közmédia teljes letámadással egy héten belül 4 csatornáján adja le ezt a jó visszhangot keltett dokut. (Sõt a HírTV is beszáll, már az is majdnem közmédia...)