1/10
Tolkien 2013 máj. 13. - 12:40:59 1/10
(305/365)
Mekkora csalódás ez a film.
kybuck 2013 máj. 13. - 01:37:18
(304/365)
Sekélyes, közhelyes és rém sablonos. Klaatu, az intergalaktikus aktakukac - aki a fess Keanu Reeves bõrébe bújt, mer' így szokás szerint meg lehet spórolni a maszkokat és egyebeket a film büdzséjébõl, meg még esztétikus is -, jön és a felsõbbrendû fajok szokásos gõgjével megállapítja, hogy ej, de csúnya az emberiség a Földel, ezért egy ugyancsak intergalaktikus robottal és sáska- vagy szúrajjal befenyíti azt. Kérdés persze, hogy milyen jogon ugat bele bármilyen idegenfaj egy alsóbb fejlettségû faj életébe, aki még azt sem tudta biztosan addig, hogy vannak mások is, így az esetleges viszonyrendszerrõl sem lehetett fogalma, de aztán a rasztahajú ifjabb Smith, a nyugger Basil Waczak, no meg a szintén esztétikus dokinéni ráébresztik az aktakukacot, hogy az élet intergalaktikus viszonylatban sem fekete-fehér (ahogy Klaatu errõl a hetven éve kihelyezett képviselõje is beszélt, persze csak közvetlen a tervezett tisztogatás elõtt, véletlenül sem korábban), r-go az idegenek megint buták, mint a föld (mármint a talaj, érted), jelen esetben ráadásul olyanok, mint egy depressziós bérszámfejtõ, de rájönnek, hogy az emberek értékesek, nélkülük szürkébb lenne a világ, és különben is majd megváltoznak, és akkor minden szép és jó lesz. Nahát.
Ha netán fontos dolgokat is akart a film megpendíteni, a megvalósítás sajnos nagyon közhelyesre és szánalmasra sikerült. Az eredeti '51-es film állítólag jobb, inkább azzal próbálkozzon mindenki.
csonakos 2013 máj. 13. - 01:36:32
(303/365)
Az eredeti 1951-es jobb volt szerintem. A Keanu Reeves ráadásul elég ostoba kinézetû ahhoz hogy ilyen karaktereket játszon.
6/10
Pikacsu 2013 máj. 13. - 01:17:13 6/10
(302/365)
1. Ez a film addig érdekes, amíg nem látta valaki.

2. A cím viszont érdekes. Tehát a stood still ez.

Azt észre vettem már, hogy akik nem tudnak valamit jól kifejezni, azok a still-el próbálják megoldani.

The Day the Earth Stood lehet úgy is fordítani pl: -Amit a Föld megélt(kiállt-kibírt...) (mivel az angolban nincs megélt, és máshogy körülményes kifejezni ezeket)

Talán az angolban a still olyan plusz gondolat is lehet mint a meg és sok más. De nem ezért lett megállt a fordítás, hanem mert a still szótári részében jelent pillanatot-állást és a két állást összerakta megállássá.

A fordítás viszont jól tükrözi a filmet.
kammerer 2013 máj. 12. - 22:22:04
(301/365)
Legfeljebb az elgondolkodtató, hogy miért néznek az emberek ilyen marhaságokat.
AvatáR Gil Maerth 2013 máj. 12. - 22:13:15
(300/365)
Valóban elgondolkodtató - több mint film. Több szempontból és síkon is.
Ha változni, változtatni kéne, most kéne elkezdeni, és már a jövõ generációnak tanítani.

Javaslom olyan Kezdeményezés alapítását, amely csoport tagjai a végpusztulás elkerülésére törekednek, és mindannyian tudományosan képzett szakemberek !
Dolphus Lundgrennus 2013 máj. 12. - 22:06:19
(299/365)
Amigo, ha ez "2", akkor hányast adsz a valódi zs-kategóriás, nézhetetlen filmekre...?
wrossi 2013 máj. 12. - 21:25:28
(298/365)
Az egyik legmeghatóbb filmbéli jelenet amikor az ázsiai öregember elmondja,hogy bár nem tudja megindokoli,de szeret ehhez a pusztító fajhoz tartozni és inkább hal meg emberként minthogy örökké éljen valami másként.Ennél nagyobb bókot nem kaphat az emberi faj valakitõl aki nem volt mindig ember.
Az állat is támad ha veszélyt érez,ezt nem szabad felróni neki.Elpusztítanak minket a saját érdekünkben,ne várják,hogy ezt elfogadjuk.A Föld igenis a mi bolygónk és bár valóban kihasználjuk nem akarjuk elveszíteni.
sanca99 2013 máj. 12. - 08:44:22 Előzmény Killbox
(297/365)
Szeretem Kenau-t, de ez talán az egyik leggyengébb filmje. Nálam 2-es
Killbox 2013 máj. 10. - 16:25:27 Előzmény zora
(296/365)
Lehet,hogy a valóságban ez idillikus, viszont egy filmben inkább szimbolikus.
5/10
zora 2012 jún. 29. - 07:23:14 5/10 Előzmény juve86
(295/365)
Egyetértek minden szavaddal! Viszont: Csak mert 2 embert lát változni, miért gondolja, hogy a többi is képes rá? Ez az egyetlen, ami túl idillikus.
juve86 2012 jún. 26. - 21:55:51 Előzmény zora
(294/365)
Nem a nõ meg a gyerek szavának hitt,hanem meglátta amit a Nobel díjas mondott neki,hogy válságban megváltozik az ember.A gyerek hozzáállása a nõhöz a történet elején,és a sok cink után közben felismerte,hogy a csaj szereti a hülye fejét.A végén már anyának hívja,a film elején mostohának,ezt direkt így csinálták az alkotók,nem csak úgy.Azt meg hogy ették a kamiont a robotbogarak,abból sokasodtak,és persze hogy az emberi tárgyakból nem a fákból.Amikor a fúrófejet eszik akkor az osztódást is mutatja.Na szóval ne csak nézzétek a filmeket,hanem lássátok is!
5/10
zora 2012 máj. 26. - 15:15:15 5/10
(293/365)
*** SPOILER***

Most néztem meg, és hát eléggé vegyes érzelmeim vannak. Végre eljön egy ufó hozzánk, erre belelövünk???!!! Vagyis az amcsik, akik ennyi ésszel nem tudom, hogyan lettek világhatalom. Aztán csodálkoznak, ha a vastestõr visszalõ.
Végre mutattak egy olyan gyerekkaraktert, aki nem a földreszállt angyal, hanem visszabeszél, nem fogad szót - amúgy marha idegesítõ volt, de legalább életszerû.
Klaatu azt mondta, az emberiséget akarják megszüntetni. Akkor a bogarak miért falták fel a kamiont, meg minden nem emberi dolgot is? Mivel látszott, hogy gépek, be lehetett volna õket programozni, hogy csak embereket pusztítsanak.
Szerintem is akkor lett volna értelme a filmnek, ha nincs happy end. Így nem ért semmit. A nõ azt ígérte, megváltoznak. Persze, õ, meg a fia, de mi van a másik 6 milliárddal? (Tegyük fel, addigra 1 milliárd már meghalt). Logikátlan, átlagos színészi játék, másképp nem tudom jellemezni.

***SPOILER VÉGE***

Nyugodtan meg lehet nézni, mert annyira nem idegesítõ, csak senki ne várjon katarzist.
9/10
XabiM 2012 ápr. 08. - 09:46:25 9/10 Előzmény Peppo
(292/365)
"Egyik fõ probléma a földi hatalmak (illetve csak az USA, mert a többirõl nem volt szó) hozzáállása az idegenhez. Az tény, hogy arrogánsak, de hogy ennyire ostobák lennének, azt nem hiszem. Az még csak rendben van, hogy az izgalom hevében elsül egy fegyver. Emberek vagyunk, elõfordulhat. De hogy utána mint egy közönséges bûnözõt, úgy kezeljék az elsõ földönkívüli látogatót, az egy vicc. Hazugságvizsgáló mi? Itt már majdnem sírtam kínomban. Aki eljut a Földre egy másik bolygóról, az van annyira fejlett, hogy komolyan ártson nekünk. Ezt még a legostobább emberek is felfognák, egy védelmi miniszter (aki talán intelligens ember?) nem hinném, hogy rögtön elkezdene keménykedni vele. Mert az oké, hogy elkapja ezt az egyet. De mi van, ha több is van belõle, és esetleg berágnak azon, hogy elkapták az egyiküket.

Aztán miért kellett lõni a robotra? Nem bántott senkit, csak állt a park közepén. A fûre lépésért rakéta jár? A Sidewinder rakétán is néztem egyet, de mintha hallottam volna olyat, hogy az újakat földi célokra is lehet használni. Szóval lehet, hogy ez nem volt hülyeség"

Látom nem sikerült felfogni ami a filmben volt. Elhangzott, hogy a föld védelmi rendszerét MEGTÁMADTÁK, azon keresztül jutottak be. Valami olyat is mondott a talán intelligens védelmi miniszter, hogy két faj harcából csak egy maradhat életben. Próbáltak kiszedni az idegenbõl minden fontos információt, ezért kellett a hazugságvizsgáló is (és mivel az idegen EMBERi alakot öltött, ezért logikus, hogy az EMBERré változott lénynél TALÁN múködhet a dolog).

"A vége meg kész röhej. Éveken át tanulmányozzák az embereket, és mégis egy összeboruló nõ és gyerek látványa hozza el a fordulatot az idegenek véleményében? Ezt ennyi év alatt egyszer sem látták? Akkor mi a fenét néztek? Való Világot? (Mondjuk akkor legalább érteném azt, hogy el akarják törölni az emberiséget.)"

Megint az látszik, hogy vagy aludtál filmnézés közben, vagy csak nem sikerült felfogni egyes jeleneteket. :) Talán nem volt feliratod annál a résznél, amikor az ázsiai öregemberrel (aki szintén idegen) beszélgetett a fõszereplõ. Ömmm, és amikor egy 'igazi vezetõhöz' vitte a csaj az idegent? Tudod, a Nobel-díjas öreghez, akinél szintén lehetett látni, hogy az emberek szépet is tudnak alkotni (Bach, valamint az egyébként pusztitást végzõ ember, Hitler kedvence Wagner)..Szóval nem röhej a vége, nem csak egy összeboruló nõ és gyerek látványa hozta a fordulatot.

"Azt nem tudom, miért kell a világvégés filmekbe idegesítõ gyerekszereplõket rakni. Ez a kiskölyök kifejezetten ellenszenves volt, már a film elején ki kellett volna osztani neki pár pofont, hogy térjen már észhez egy kicsit. A végén meg az a beszólása, hogy egy ember megy el, na az újabb egy pont mínusz. Értem én, hogy Hollywood, de ennyire ne már. Ez nagyon rossz volt. De ennek a gyereknek minden pillanata nagyon rossz volt, ezért talán stílusosnak nevezhetjük, hogy egy ilyen beszólással zárta a filmet."

Most lehet, hogy hülyeség amit irok, de szerintem azt akarta bemutatni, hogy mennyire fejletlen az ember. A kis hülye, fejletlen, éretlen, tapasztalatlan ember ugyanúgy, ugyanannyira irritálóan hülyén gondolkodik, mint az egyébként mûvelt, tanult, érett, tapasztalt védelmi miniszter és a többi felnõtt. És a védelmi miniszter egy komoly, vezetõ poszt, és ha a hülye gyerek szintjérõl nem tudott VÁLTOZni a gondolkodásmódja sok év tanulás stb. utnán, akkor az ember nem képes VÁLTOZni, tehát el kell pusztitani, mielõtt õk pusztitják el az értékes, VÁLTOZÁSRA képes földet. A végén persze a gyerek véleménye is megváltozott és ez még érv amelett, hogy nem csak egy összeboruló nõ és gyerek látványa hozta a fordulatot.

Szerintem igenis jó film, van mondanivalója, csak hát az emberek többsége olyan, hogy pusztitsunk, hordjuk le a más munkáját, tegyünk tönkre mindent, mert az olyan kemény dolog.
Ami engem is zavart a filmben, az az ember formájú robot. :) De ez sajnos szinte minden idegenekrõl szóló filmben tapasztalható. Túl földiek, emberiek az idegen karakterek. Egyszer szabadon engedhetné már egy filmrendezõ a fantáziáját! :)
offtopic
Cressida Beau Pre 2012 ápr. 06. - 02:13:53 Előzmény Peppo
(291/365)
A héten megnéztem a filmet. Ma jutottam el oda, hogy miután hagytam egy kis idõt magamnak, hogy formálódjon az összkép, írjak egy kritikát, de örömmel láttam, hogy ezt már nem kell megtennem. Nagyjából leírtad, amit akartam. Ezért virtuális cukorka jár.
8/10
whitehill 2012 márc. 14. - 17:13:40 8/10
(290/365)
Hm, nekem hangulatilag a Képlettel volt egy síkon. Amúgy jó volt ez is az is, uh én adok a filmre egy 8-ast.
Peppo 2011 nov. 06. - 23:10:31
(289/365)
Lesz benne SPOILER. (Meg anyázás is)

Ez a film sem váltotta meg a világot, pedig nem indult rosszul. Az alapötlet szerintem jó, még ha kissé komolytalan is. Csak sajnos a film is komolytalan lett.

Egyik fõ probléma a földi hatalmak (illetve csak az USA, mert a többirõl nem volt szó) hozzáállása az idegenhez. Az tény, hogy arrogánsak, de hogy ennyire ostobák lennének, azt nem hiszem. Az még csak rendben van, hogy az izgalom hevében elsül egy fegyver. Emberek vagyunk, elõfordulhat. De hogy utána mint egy közönséges bûnözõt, úgy kezeljék az elsõ földönkívüli látogatót, az egy vicc. Hazugságvizsgáló mi? Itt már majdnem sírtam kínomban. Aki eljut a Földre egy másik bolygóról, az van annyira fejlett, hogy komolyan ártson nekünk. Ezt még a legostobább emberek is felfognák, egy védelmi miniszter (aki talán intelligens ember?) nem hinném, hogy rögtön elkezdene keménykedni vele. Mert az oké, hogy elkapja ezt az egyet. De mi van, ha több is van belõle, és esetleg berágnak azon, hogy elkapták az egyiküket.

Aztán miért kellett lõni a robotra? Nem bántott senkit, csak állt a park közepén. A fûre lépésért rakéta jár? A Sidewinder rakétán is néztem egyet, de mintha hallottam volna olyat, hogy az újakat földi célokra is lehet használni. Szóval lehet, hogy ez nem volt hülyeség.

A telefonjavítós jelenetnél is majdnem nyüszítettem, ahogy a robot láttán is. Ez a hatvanas évek hipergagyi sci-fi filmjeit idézte. Ember formájú robot? Minek?

A vége meg kész röhej. Éveken át tanulmányozzák az embereket, és mégis egy összeboruló nõ és gyerek látványa hozza el a fordulatot az idegenek véleményében? Ezt ennyi év alatt egyszer sem látták? Akkor mi a fenét néztek? Való Világot? (Mondjuk akkor legalább érteném azt, hogy el akarják törölni az emberiséget.)

Azt nem tudom, miért kell a világvégés filmekbe idegesítõ gyerekszereplõket rakni. Ez a kiskölyök kifejezetten ellenszenves volt, már a film elején ki kellett volna osztani neki pár pofont, hogy térjen már észhez egy kicsit. A végén meg az a beszólása, hogy egy ember megy el, na az újabb egy pont mínusz. Értem én, hogy Hollywood, de ennyire ne már. Ez nagyon rossz volt. De ennek a gyereknek minden pillanata nagyon rossz volt, ezért talán stílusosnak nevezhetjük, hogy egy ilyen beszólással zárta a filmet.

720p-n sajnos jól látszik, hogy Keanu is öregszik, ahogy Jennifer is (bár nekem akkor is mindig tetszeni fog), és sajnos a színészi játékuktól sem voltam elájulva. Nem volt rossz, de tudnak õk azért ennél többet is.

Nem igazán tudom hova tenni ezt a filmet. Megint egy olyan, amelyiknek elvileg tanulsága kellene hogy legyen, de úgy összecsapták az egészet, és úgy telerakták ostoba klisékkel, hogy egyszerûen képtelenség komolyan venni.

10/5, de azt hiszem, túlpontoztam. Talán Jennifer miatt, vagy mert annak köszönhetõen, hogy rövid, nem volt unalmas. De sajnos csak egy újabb elpuskázott lehetõség.

Egyszer azért meg lehet nézni, az még nem a világ vége. :)
7/10
Atis88 2011 szept. 18. - 16:01:13 7/10
(288/365)
Szerintem elég jó film volt, nem az a tipikus világvége történet van feldolgozva. Jacob karaktere viszont totál felesleges és számomra idegesítõ is volt, kifejezetten zavart a folytonos csináljuk ki a szemetet felfogásával... 7/10.
10/10
lessmessino 2011 aug. 13. - 22:01:42 10/10
(287/365)
Azért javit meg mindent érintéssel mert nem ember, nemis ugy ment a földre, szerintem nagyon jó film, és 'csak' azt mutatja be a film, hogy pár(száz v. nem száz)év mulva nemlesz föld ha így folytatjuk. Ehez az alap sztorihoz a körítés is nagyon jó, 10/10
2/10
M.Zs.F 2011 júl. 16. - 06:56:34 2/10
(286/365)
Jujjjjj. Hát tegnap este néztem, de még mindig nem tudtam eldönteni, hogy ezt igazából minek is szánták. Miközben néztem is végig az volt a fejemben, hogy sirnom kellene vajon vagy nevetnem, esetleg szánakoznom, vagy felülnöm egy repülõre, átutaznom Amerikába az Oscar Akadémiára, összevissza verni mindenkit aki ennek a nõnek bármilyen filmért Oscart adott, utána pedig azért nem hagynám ki Reeves menedzserét sem, vagy legalábbis aki elfogadta ezt a filmet neki azt.

Egész jól indult, na aztán a robotnál már lestem jó nagyokat. Ami ezek után jött azzal kár volt a szemem beszennyezni. Ez a Reeves-gyerek mindent megszerel, csak hozzá kell érnie. Na a telefonos résznél eszembe is villant, hogy anno egy 23 éves Skoda 120-assal kezdtem vezetési pályafutásomat, és hát nem volt már tökéletes az autó. Folyamatosan bepiszkolódott a gyertyája. Na akkor jól jött volna egy ilyen hapsi. :)
Na a másik a kiskölyök aki folyamatosan ágált a mostohája ellen. Na a csaj helyében mondtam volna neki, hogy : na akkor figyelj kisfiam, mostantól egyedül laksz, indulj fõzni, mosni, takaritani, bevásárolni. :) Egybõl nem lett volna ekkora a szája szerintem.
Na és hát Kathy Bates meg szégyellhetné magát hogy szerepet vállalt egy ilyenben. Õ ennél egy sokkal többet érõ szinész.
És Jennifer Connelly. Hát nem is tudom. Eddig talán kicsit jobban szerettem ezt a nõt, mint amennyire nem. Na most ez fordult. Borzasztó.

Na és amik vannak ebben a filmben?! Kérlek ne bánts bennünket! Deeeee igen! De neeeeeeee! Na jó, egye fene. Áhhh ezt nem is értem, hogy ezt igy a készitõk tényleg komolyan gondolták..... És a miniszterasszony egyszercsak megvilágosodik és hopp, Noé bárkája, igy egybõl ki is találta. Persze egy állat sincs a szarok közelében amibõl DNS-t lehetne venni. Vicc komolyan mondom. Aki szereti Keanu Reeves-t és Kathy Bates-t, és azt szeretné, hogy ez továbbra is igy maradjon az meg ne nézze!!!!

10/2