Ahogy a nagy író is annak idején megírta, - „Színház az egész világ, s benne színész minden férfi, és nõ”. A legújabb Anna Karenina feldolgozását nézve ezen idézet jutott eszembe. A rendezõ, Joh Wright fantasztikus módon vázolja fel az örök klasszikust. Nem mindennapi elképzelésre utal, ahogy a történetet kivitelezi. Izgalmas, és újszerû, mint egy extravagánsabb ruhaköltemény, amely õriz picit a múltból valami régit, rafináltan vegyítve az új korok adta lehetõségekkel. A film hû marad a történethez, sõt, egyes feldolgozásokhoz képest még hitelesebben is közvetíti a történet menetét, a könyvhöz hasonlóan. A konvencióknak itt azonban vége is szakad. Ezután semmi sem úgy van kivitelezve, ahogy azt várnánk! Azonban ez meglepõen nem rossz! Sõt! Bevallom õszintén, nekem is kellett pár perc az elején, míg megszoktam, a néha már túlzottan is teátrálisra sikeredett jeleneteket. Azonban pár perc elteltével, megértve a film készítõinek a koncepcióját, magával ragadóan beszippantott a film színházias hangulata! Merészebb, érdekesebb eszközökkel dolgozik, az ehhez hasonlatos „színház a moziban” filmekhez képest. Megoldásaival túlszárnyalja még a Moulin Rouge! címû alkotást is. A nézõ mind végig úgy érzi, hogy egy pazar színházi elõadást lát. Mikor Kitti, az elsõ önálló fogadására készül, a díszlet is a lehetõ legkifejezõbben érzékelteti, azt, hogy az õ korában, társadalmi státuszában lévõ ifjú hölgy életében ez mit is jelenthet. Nem mást, mint a mennyekben lenni! Mikor Levin, a csalódott kérõ kiszorul ebbõl, a tündér alkotta világból, a zsinor padlásról tekint le szíve hölgyére, aki már Vronszkijjal társalog. A kulisszák, a hátterek gyakran maguk adják a díszleteket, akkor is mikor Levin a testvéréhez igyekszik, a muzsikok által nyüzsgõ sikátorokat is a színpad felett húzódó zsinor padlás rész hívatott megjeleníteni.
De ugyanígy van a többi szereplõ jeleneteinél is. Az egy-egy jelenetek közötti váltás is briliánsra sikeredett! Ekkor érezzük magunkat végképp úgy , mintha színházban ülnénk. A helyiségek átalakítása a következõ jelenthez, a statiszták vagy háttérmunkások segítségével , - ahogy tetszik -, a bútorok a falak, mozgószínpadszerû mozgatása végleg szembesíti a nézõt azzal, hogy egy nem mindennapi alkotással van dolgunk. Persze vannak jelenetek, mikor ki kell tekintenünk a színház, a négy fal adta lehetõségeken túlra is. Ez fõként Levin vidéki életét bemutató jelenetekre jellemzõ. Viszont azt is bravúrosan oldja meg Joh Wright. Nem érezzük oda nem illõnek a jelenetet. A szereplõk megválasztása is merész ötlet volt. Annak ellenére, hogy a magam részérõl kedvelem Keira Knightley-t, kicsit idegenkedtem attól, hogy õ maga játsszon el egy ilyen nagy kaliberû szerepet. Nem igazán tudtam elképzelni Annaként. Nem azt mondom, hogy rossz volt, de talán valami hiányzott belõle. Nem volt olyan drámain kifejezõ, mint Vivien Leigh, nem volt olyan bájos, mint Sophie Marceau alkakítása. Azonban mégis megbarátkoztam a kierás Annával, hiszen a színésznõnek jól fekszenek a kosztümös szerepek, ha nem is lett tökéletes az alakítása, azért hozta a tõle elvárható szintet. Aaron Johnson sem az a tipikus karakán határozott forma, akit eltudnánk képzelni Vronszkij szerepére. Külsõleg talán kissé túl metroszexulisnak, mint sem hogy sármos lovagnak illene be. A játéka sem olyan erõs, mint elõdeié, Sean Bean-é. Azonban, mivel egy extravagánsabb elképzelésnek megfelelõ filmet látunk, így ez talán bocsánatosabb bûn. Halkan megjegyzem, hogy Tolsztolj egészen máshogyan írta le a két fõszereplõ kinézetét. Annát asszonyosabbnak, teltebbnek, a grófot, pedig zömöknek jellemezte az eredeti mûben. Viszont a korábbi filmek sem feleltek meg ezen, kritériumoknak maximálisan. Másfelõl miért kellene pontosan olyan testalkatú színészt választani, aki mindezen feltételeknek megfelel?! A színésznek magáévá kell tudni tenni a szerepet, átéléssel kell játszani, de nem kell teljesen átalakulnia. Ezt itt legtöbbször sikerül is megvalósítani. Hiszen minden szerep csak illúzió. Egyébiránt ez a film oly annyira különbözik egy átlagos klasszikusokat feldolgozó filmtõl, hogy ennyi rendhagyó dolog teljes tekintetben elfogadható, mivel annyi más újat mutat be. A magam részérõl sokkal jobban tetszett ez a megoldás, mintha egy hagyományos kosztümös feldolgozást láttam volna. Miért kellett volna egy újabb „poros „ adaptáció? Viszont Annára visszatérve, az õrület útjára lépõ megszégyenült asszony vívódásainak való ábrázolását kissé elhamarkodottnak, összecsapottnak éreztem. Nem teljesedett ki számomra az a vonal, mint más alkotásokban. Jude Law, és a többi szereplõ viszont egyértelmûen jó választás volt a szerepekre.
A ruhák pazarak, és persze merészebbek voltak minden feldolgozáshoz képest. Azoknál jobban, csak a Dario Marianelli által megkomponált zene nyerte el tetszésemet. Az egyik (zenei)csúcsjelenet, a báli jelenet. Anna és Vronszkij olyan ütemekre, dallomokra járja a mazurkát, amely arra hivatott, hogy egyszerre fejezze ki a kettõjük között lévõ izzást, és a társaság megvetõ pillantásait, gondolatait. Magával ragadó az is, mikor egymásba bele feledkezve egyedül táncolnak a „kihalt” táncparketten, azzal is azt szimbolizálva, hogy mindent, és mindenkit kizártak a tudatukból. És akkor jó egy alkotás, ha a nézõ is mindent kitud zárni a külvilágból, kikapcsol, ameddig nézi a filmet, mert az teljesen magával ragadja, és ez a film egy ilyen mû.
Lehetne vitatkozni azon, hogy kinek, hogy tetszett, vagy sem, de én inkább befejezem, és stílszerûen az Annak Karenina-ból vett Tolsztolj idézettel zárom a kritikámat: „Nincs semmi, ami az egyetértésnek nagyobb akadálya lenne, mint félig elvont dolgokban a másféle észjárás.”

Teljes mértékben egyetértek, ugyanez volt a véleményem. Mindig minden filmet végig nézek, de ezt nem tudtam.

Na kérem, hát megnéztem mindkét változatot. Elsõnek a 97-est. Ég és föld a kettõ. Ez a mostani feldolgozás egy nevetséges paródia. Komolytalan az egész. Hiteltelenek a szereplõk. Keira nagyon gebe. A Vronskyt játszó fiúcska elég fiatal és baromi röhejes a bajszikájával. Kitty gyerekes. Karenin a férj hiteltelen. Egy féltékeny férj nem így viselkedik a valóságban. Sok a fölösleges beszéd benne, ami elveszi a színészi játékot és nem tudja visszaadni a kellõ érzelmi hatást. Annának nincs tartása. Mikor felkéri a bálon egy gyerekforma elõkelõség, hát az nagyon komolytalan. Levin bátyjánál a cigány kurva valahogy nem illik oda. Ja, lehet indiai a lelkem. Valahogy olyan az egész film, mintha egy gimnáziumi elõadást látnánk. Gondolom eleve a fiatal korosztályt célozza a film. Pörgõsre, klippesre véve a figurát. Sajnos ezzel megtévesztve a nézõket. Mint egy blõdli amerikai vigjáték nyihogó szõkékkel és babaképû tini fiucskákkal.

Lev Tolsztoj 11 alkalommal dolgozta át az Anna Kareninat ez is azt bizonyítja, hogy Anna lelkének rejtélyét igen csak pontosan, szinte sebészi élességel rajzolta meg.
Ugyan akkor nem mehetek el szó nélkül Német László értõ és érzékeny mûfordítása mellett sem, ez a fordítás híven adja vissza a szláv lélek mély érzelmeit.
Engedtessen meg nekem néhány kitekintés színésznõkre akik maradandóvá formálták a fõhõsnõ alakját filmvásznon.
Többek között volt szerencsém látni az 1935-ben készül Greta Garbo filmet ahol a titokzatos Annát figyelhetjük aki megközelíthetetlen és így tragédiája még elementárisabb.
Vagy ennek a szerepfelfogásnak az ellentétét a Korda Stúdióban készült filmet , melynek fõszereplõje Vivien Leigh akinek törékeny, esendõ Kareninája a megalázott asszony tragédiáját adja vissza.
Vagy a közelmúltban kutatva Sophie Marceaue érett Annája Bernard Rose rendezésében.
A regény mondhatnám egy szereplõs, mindenki és minden Annával függ össze az õ személyiségén tükrözõdik a többi szereplõ legyen az Vronszkij , Levin, Karenin, a hozzájuk fûzõdõ viszonya érzelmei adják a regény és film alapját is.
Ráadásul Tolsztoj élõ alakról mintázta fõszereplõjét, jelesül Marija Alexandrovna Hartungról ezt irodalmi forrás is megerõsíti, testközelbõl láthatta a csodaszép finom hölgyet és annak szikár kimért sótlan férjét kettejük viszonyát. Arról nem szól a fáma , hogy milyen írói "többlettel" ruházta fel Hartungot.
Wright találmány abban áll, hogy míg az eddig filmre fogalmazott Anna Kareninak nagy tablókat rajzoltak a filmek köré, orosz tajgák, korabeli Szentpétervár, egyszóval az orosz élet vizuális szépségét. Addig Wright befelé "építkezik".
Zárt tér -színház- páholyok intim világán keresztül ismerhetjük meg hõseink érzelmeit, viszont a külsõ felvételek helyett kapunk pazar korhû ruhákat, és olyan hátteret melyet beleng a színház megmagyarázhatatlan misztikuma.
Akkor még nem is beszéltem Keira Knightlyrõl -akirõl- , hölgy révén nem illene elmondanom , hogy 27 éves.
Merõnem más felfogást képvisel ebben a szerepben mint nagynevû kolléganõi, elõdei.
Az õ szerepformálásában Anna teli van vitalitással, kedves, kényes, életvidám, cserfes, dacos, gyermekded és esendõ is egyben, mind ezt Knightly kisasszony olyan tökéletes elegyben tudja "szolgáltatni" , hogy megõrzi azt a kényes egyensúlyt amit még a szerep elbír.
Ha kell légies, ha kell ártatlan de képes az Annában meglevõ démoni nõt is vászonra vinni.
Nagy szerencséjére Aaron Taylor_Johnson nagyon jó partnere ebben a játékban, nélküle a hölgy szerepe sem csilloghatna ilyen fényesen.
Azt is írhatnám , és írom is színház a színházban és regény a színházban vagy színház a filmben élményt kapunk és ez a kettõs csavar csak erõsíti a az adaptáció minõségét.
A film vége felé Anna és világa finoman megkomponált szürreális torz vízióvá esik szét, melynek képi megfogalmazása "lebegõvé" varázsolja a halál gondolatának félemeletes voltát.
Sajátos , egyedi Anna Kareninát alkotott képre Joe Wright.
Az pedig amit itt is sokan írnak, hogy üres, modoros, vagy nota bene ez egy rossz film ugyan már, szívük joga, én kedvelni fogom.

***moderálva*** Keira Knightley a világ egyik legjobb nõje! Gyönyörû arcú nõ, nem igazán tudok hozzá foghatót. És sokan kritizálják, hogy mennyire vékony. Bár inkább legyen vékony, mint kövér! A kis mell pedig nem hátrány, szerintem elég sok nõnek van kis melle, és attól lehet jó nõ.

nálam is hiányzott a katarzis,ami lehet azért volt,mert elsõre nagyon hasonlított a Moulin Rouge-hoz és a Kilenchez,de félretettem ezt az apróságot...Keira is jó volt,Jude Law-ból többet is szívesen láttam volna,viszont Aaron Johnson-ból elegem volt.tehetségtelen,ocsmány képû egy ficsúr,és itt nagyon ellenszenvesre is volt csinálva a karaktere...

Gyönyörû film.

"Szivem mindig szorul, ha éhezõ nép
Itéletét látom nagyok felett.
Ha sárba hull a fényes, kárörömmel
Szemléli a pór, gúnnyal illeti,
Mint hogyha önmocskát is igazolná."
(Madách: Az ember tragédiája)
"Eleanor Roosevelt jól mondta, hogy a sekélyes elméké az emberszólás, a közepeseké a napi események megtárgyalása, az emelkedetteké az eszmékrõl való vita."

Elõször is. A film látványvilága és Joe Wright elképzelése hogy hogyan is nézhetett ki filmben ez a klasszikus, igen szemkápráztató és nagyon tetszett a lenyûgözõ képekkel és az operatõri munkával együtt. A kosztümök is frenetikusak voltak. De...
Vártam, hogy fájjon a film, mert hát csak szomorú és sírós, mégsem fájt. Nem jött a katarzishullám. Még csak nagyon nem is tudtam sajnálni Anna-t. És itt bukott el számomra a film, hogy nem jött át aminek át kellett jönnie. Mint egy nagyon szép torta aminek már nem olyan jó az izé, mint ahogyan kinéz. Aaron Taylor-Johnson pofátlanul fiatal volt ehhez a szerephez, meg is lepõdtem rajta, hogy mit keres benne. Wright-nak azért erõsebb filmje volt a Vágy és vezeklés és azt sem értem, hogy Dario-t miért jelölték Oscarra. Sokkal jobb zenéket komponált õ más filmekhez.


7/10

Na, igen, azok a szemek *-* Akinek nem tetszik Keira, az nézze Aaron-t :)

Nem értem hogy jön ide, hogy Kiera hogy néz ki!a szépség szubjektív! valakinek õ a szép valakinek meg eva mendes. amíg ilyen jó filmeket készít nem tök mindegy milyen az álla?szerintem ez egy nagyon szép film, es nem lehet összehasonlítani a Sophie Marceaus változattal, annyira más.nekem az is tetszett meg ez is.mondjuk ez a változat sokkal jobban követi a könyvet. Az összes színész fantasztikus Jude Lawtól kezdve a gyönyörû szemû Aaron Johnsonig, akinek még ez a vicces haj is jól állt(de lehet, hogy most valaki csatol róla pár képet, hogy milyen ronda). A látvány, a zene és a kosztümök pedig lélegzetállítóak.én mindenkinek ajánlom, de kell hozzá bizonyos fokú nyitottság.

Azért van ez, mert a nõk gusztustalanul rivalizálnak és mást se látnak más nõkben, csak hogy mibe tudnak belekötni.. IRIGYEK! Emellett, aki egy film fórumozása kapcsán ezt le is írja az még primitív is! ;-)
Érdekes mi férfiak meg tudunk lenni rivalizálás nélkül, mindenki tudja hol a helye.. én pl sose mondanám, hogy de gáz ez a Brad Pitt, mert én szarabb csávó vagyok (külsõre) :))

Most láttam, nagyon jó csak ajánlani tudom.

Az különösen ötletes, hogy az egész egy színdarabként játszódik.

Nos, most, hogy a moziba is sikerült eljutnom,már határozottan mondhatom elõzõ állításomat:Ez a film egy remekmû!Az ember színházban érzi magát, a kellékek között sétáló Annával, a hófödte orosz tájban, a mennyekben ülõ Kittivel.A film trailere egészen hû: Valóban merész, bátor kivitelezés, és ami persze a legnagyobb öröm volt, hogy sikeresen megtalálták Oroszország legszebb asszonyának szerepére Keira Knightleyt...bárki bármit mond, brillírozott,Anna összeomlása, a szerelemben levõ teljes megtébolyulást a színésznõ minden porcikájával átadta.
A film olyan alapmû-(persze az én szememben, mint a szintén most debütált Nyomorultak), fura, mennyire jól sikerült filmeket tudnak készíteni irodalmi klasszikusokból.
A film tetõpontja alig fél órával a kezdés után meg is történik...:A keringõ...a zene, a báli forgatag, Anna és Vronsky táncán az ember szinte köztük érzi magát...Ne hagyjátok ki!

Most, hogy másodjára is megnéztem a filmet, és sok olyasmire is tudtam figyelni, amit a sok rázúduló élménytõl nem tud elsõre befogadni az ember, még valamit ideírnék. És csakis a filmrõl. Ez a film egy játék: és végig az is marad. Olyan az egész, mint egy tánc, vagy balett. Már a nyitó borotváló jelent is: hiszen senki sem hiszi, hogy két vagy három mesteri suhintással ezt a mûveletet el lehet végezni. Vagy a hivatalnokok pecsételése,annak ritmusa, egyforma mozdulataik, ahogy Oblonszkij keresztül vonul közöttük, és forog, miközben ráadják, leveszik a kabátját. Ahogy egy-egy szolga a levelet pl. Kareninnak odaadja, és teljesen feleslegesen megkerüli. Vagy ahogy nem egy ízben, egymást kerülgetik a szereplõk, és egy szolga a hamutartóval éppen akkor ér oda, amikor egy úr lepöccintené a cigarettahamut. Ez karikatúra, pávatánc: annak a fényûzõ, pompás életnek a karikatúrája, amiben nincs semmi dolguk ezeknek az embereknek, üres formaságok között élnek, és amibõl Levin pl. elvágyódik, mert érzi ennek az ürességét.Egy csillogó, üres világot hagy ott. És ezt a hamisságot érzékelteti a szándékoltan hivalkodó díszlet-közeg, a játékvasút, a kulisszák, a papírmasék. Ennek az életnek nincs súlya! Anna (és Vronszkij) bûne nem az, hogy házasságtörõ kapcsolatban találtak egymásra, nem is az, amit sok elemzés emleget, miszerint a bûnük, hogy nyíltan vállalták kapcsolatukat, hiszen sok más rangjukbélinek is volt szeretõje, akiket ezért nem közösítettek ki. A bûnük az volt, hogy ebben az üres, súlytalan, társasági tánc-életben mertek igazán, mélyen érezni, ezért kellett, hogy sorsuk tragédiával teljesedjen be. Mert súly, mélység, csak a tragédiában van, és csak a mélységbõl születhet tragédia.

A magam részérõl elszomorítónak tartom, hogy lehet egy klasszikus mûvet ilyen silány módon feldolgozni :(
A szerephez "méltatlan" színészek, öncélúan "mûvészkedõ" rendezés, a lényeg, a mondanivaló meg "elvész a sok bába közt". Nekem csalódás volt a film, pedig jót vártam....

"Egy-két lányt azért megnéznék,aki ezeket írja, milyen...van egy olyan sejtésem, hogy két kezét összetenné, ha negyed annyira lehetne jó nõ, mint Keira."

Ez hogy jön ide egyébként?

Érdekes dolog, hogy jelen esetben néhány fórumtársunk "pápább a pápánál".

"Már Oroszországban is látható az Anna Karenina új adaptációja, amelyben Keira Knightley játssza Lev Tolsztoj tragikus sorsú hõsnõjét. Az orosz kritikusok egy része nincs elragadtatva a filmtõl, de nem annak mûvészi kvalitásait hiányolják, hanem mellékes dolgokba kötöttek be. "Az angol Karenina túl gebe" - írja például sommásan a Trud címû napilap, melynek kritikusa szerint az orosz ember inkább teltebb asszonyt képzel el maga elõtt, amikor a regényt olvassa. Az Izvesztyija ítésze viszont azt kifogásolja, hogy Anna Karenina olyan csodálatos és változatos ruhakölteményekben jelenik meg, ami még az orosz arisztokratákra sem volt jellemzõ. (A filmet 4 Oscarra jelölték, többek között legjobb jelmez kategóriában.) A kritikus szerint a XIX. századi orosz felsõ tízezer asszonyai néhány alapruhát váltogattak mindig az alkalomnak megfelelõen átalakítva, és nem volt szokás minden napra más méregdrága estélyit fölvenni. A Novaja Gazeta megint Keira soványsága miatt panaszkodik, érvként azt hozva föl, hogy a klasszikus szovjet adaptációk Annái, a jó húsban lévõ Alla Taraszova és Tatyjána Szamojlova után furcsa egy ennyire vékony színésznõ ebben a szerepben. Az Afisa portál kritikusa rögtön utólagos javaslattal állt elõ: szerinte Keirának 15 kilót kellett volna híznia, hogy úgy nézzen ki, mint egy normális orosz nõ.
Ugyanakkor a snob.ru weboldal szavazása a második legjobb Anna Kareninának hozta ki az angol színésznõt Tatyjána Szamojlova után."
http://karpatinfo.net/cikk/kultura/az-oroszok-szerint-keira-knightley-tul-vekony

Nagyon vártam már ezt a filmet, és a kommenteket végigolvasva, fel voltam készülve a legrosszabbra.

Ehhez képest nekem ez a film abszolút bejött, pedig nem szeretem feltétel nélkül Keira Knightley-t, de itt most jó volt. Egyik kommentben valaki az egekbe dicsérte a Sophie Marceau-féle Anna Kareninát; szerintem épp az volt rettenetesen sablonos. Ennél a feldolgozásnál nagyra értékelem, hogy a rendezõ bátran szakít a hagyományos, klasszikus regény megfilmesítéssel, és azt láthatjuk, mit gondol Joe Wright a történetrõl. Nyilván ez a fontos, nem pedig az, hogy Tolsztoj regényét betûrõl betûre, sokadikként vászonra vigye. (Egy megfestett portré esetén is bornírt lenne számon kérni a festõtõl, miért nem olyan a festmény, mint egy fotó.)

Szerintem minden figura a helyén volt, jól hozták a karaktereket, és egyáltalán nem tûnt paródiának a film, mint ahogy néhányan felróják. A sarkítások abszolút illenek a 19. századi cári Oroszország arisztokráciájának képmutatásához, a birodalom bürokráciájának bemutatásához (pl. kétszer pecsételnek ugyanarra a helyre minden dokumentumon).

Aki nyitott az új látásmódra, annak tetszeni fog a legújabb Anna Karenina-film.