Téma: Árva

7/10
janderka ápr. 30. 19:27:17 7/10
(21/21)
A képi világ jól hozza a 80-as évek 50-es éveket bemutató filmjeinek hangulatát. Az atmoszférateremtésért felelős hang is jó. A közepesen zárt képsorok ellenére tudott perspektívikus városi hangulatot teremteni. A számomra eddig ismeretlen szereplők is jók voltak. Talán a srácot alakító gyerek e legkevésbé. Ő inkább volt idegesítő, mintsem együttérzést kiváltó.

A történet??? Vagy inkább történés??? Hát az közepesen volt csak érdekes - még ha az alapkonfliktus papíron levezetve erős is lehetett (volna). Végig megvolt a feszültség, de az inkább a "jöjjön már a katarzis", "robbanjon már a bomba" várakozásából fakadt, mintsem a felépített eseményláncolatból. Igazából olyan volt ez nekem, mint egy hosszúra nyújtottan tisztelgő filmes stíluskollázs.
6/10
Gelike87 febr. 27. 15:04:42 6/10
(20/21)
Maga a hangulat és az akkori világ nyomasztó érzése átjön, de a sztori nekem félbehagyott..a kissrác szerintem ügyesen hozta a karaktert. Sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből a történetből
10/10
steelprophet jan. 28. 00:30:40 10/10
(19/21)
Nagyon erős, nagyon szuggesztív film. Azt hiszem erre mondják, hogy kell hozzá egy kis gógyi.
1/10
pihes jan. 25. 14:24:51 1/10
(18/21)
Egy perc erejéig sem jelentett sokat EGY/TÍZ
luci87 jan. 22. 17:30:34
(17/21)
Nagyon nyomasztó film,és nagyon hosszú....Nem szerettem volna abban a korban élni.
5/10
stefanis 2025 nov. 28. - 21:19:59 5/10 Előzmény fektom84
(16/21)
Nem látok okot arra, hogy a fiúgyermek rendszeresen "megrugdossa" az őt szerető, féltő anyját...
7/10
fektom84 2025 nov. 23. - 11:59:44 7/10
(15/21)
Számomra ez a film annak szolgál bemutató darabjául, hogy egy rend nélküli társadalomban milyen súlyos dolgok történhetnek. Az pedig emel a filmen, hogy mirólunk szól, arról amiből mi jöttünk.

A film egyik erős jelenete, hogy gyerekek pisztolyt rejtegetnek, ami véletlenül el is sül. Az én fejemben és az én szememben ez nagy baj. Egy gyerek kezében ne legyen fegyver, mert fel se fogja, hogy mekkora kárt tud tenni vele. Egy direkt emberek gyilkolására kitalált eszköz a gyerek kezében... Ez abnormális.

A következő erős jelenet, amikor a boxringbe a gyereket majdnem betuszkolják. A gyerek el akar menni, de erőszakkal ott tartják, leteperik, és elkezdik ráerőszakolni a kesztyűt, hogy menjen a ringbe. És miért? Azért mert a nagyobb fiúk úgy húznak szociális és talán anyagi hasznot is az eseményből, hogy ilyesfajta programokat szerveznek a többi gyereknek, a nézőknek. Egy hatalom nélküli világban, egy rend nélküli világban, ahol az elismerést nem osztják, a fiatalok így fogják megszerezni a maguk elismertségét és hasznát. Kegyetlenkedések és kegyetlenségek által, mások kárából, amik végső soron egy hierarchia kialakítását, fenntartását célozzák. Aki kegyetlenségével a másikat rosszabb helyzetbe tudja hozni, az hatalmat nyer. És kényszerítés árán is megteszik, amit nem volna szabad. Rendkívül súlyos jelenet. Szerintem a mai napig vannak emberek, akik nem gyógyultak ki abból, hogy másokkal ilyet tegyenek.

És a legsúlyosabb: egy 56-os srác a megtorlás elől bujkál. A kisfiú személy indítékból visszaveszi a pisztolyt, amit a nagyobb nem akar hagyni. Neki úgy tűnik több esze van: nem hagyhatja magára a gyereket egy veszélyes fegyverrel. Van valami felelőssége. Utána megy. Meglátják. Először elverik, majd három golyóval lelövik. És ezt egy gyerek végignézi. És szembesül vele, hogy megöltek miatta egy embert. Élethosszig tartó felelősség egy ember haláláért. És egy gyerek éli át...

A gyerek majdnem egy újabb végzetes vágást ejt az élete szövetén, a saját életének szövedékén azzal, hogy majdnem lelövi az apját. Egy gyerek majdnem embert öl... A legsúlyosabb jelenet. Hál Istennek nem teszi meg, nem tudja megtenni.



Nagyon jogos szerintem az egyik filmismertető mondata, aki azt kérdezi:
"Andor az édesanyjától örökli a tépelődést és azt a létkérdést is: vajon megéri-e úgy túlélni valamit, hogy abba félig vagy egészen belehalunk." - https://wmn.hu/kult/65867-arva-nemes-laszlo-film

Az én válaszom, hogy megtörtént, túléltük, és kitartó munkával, lelki munkával, nemzedékről nemzedékre újraalkothatjuk magunkat, kikoptathatjuk magunkból a rossz dolgokat, gondolatokat, a saját és mások életét is megnehezítő berögződéseinket. Szabad utunk van, hogy megtegyük, senki nem gátol minket ebben. Csak az erőfeszítést kell vállalnunk azért, hogy lelkileg jobban rálássunk magunkra és gazdagabban, igazabban éljük az életünket. Hogy lelki értelemben jobban élhessünk.

Ha mindenki tesz magában valami pozitív változást és meg tudjuk érteni egymást, szeirntem kigyógyulunk a nyavajáinkból, De persze örökre emlékezni fogunk rá. Ami nem baj, mert segít meggátolni, hogy még egyszer belelépjünk abba, ami egyszer már tönkretette az életünket.
7/10
fektom84 2025 nov. 23. - 11:07:53 7/10
(14/21)
Szeretném veletek megosztani azt az írást, ami a műről úgy ír, hogy a mű értelmezésébe magát a szerzőt is bevonja. Lehetőségünk van meglátni azt, hogy a szerzőnek mi volt az indíttatása a film készítése kapcsán, ami az elemzési lehetőséget nagyban gazdagítja.

https://wmn.hu/kult/65867-arva-nemes-laszlo-film
7/10
fektom84 2025 nov. 23. - 11:03:31 7/10 Előzmény GerőcsP
(13/21)
Ilyesfajta gondolataim nekem is voltak régebben mindenféle elemzéssel kapcsolatban, amiket belelátásosnak tartottam egy mű elemzése nyomán. Értem, amiről írsz.

Nézőként, első látásra azt nem tudjuk, hogy a film pontosan miről szól a szerzőnek, vagy az egyes jelenetei milyen megfontolás által kerültek a történetbe. Erről nézőként nekünk kell valamilyen benyomást és véleményt kialakítani. De az tagadhatatlan, hogy a történet az 56-os időkben játszódik. Egy apának a hiányát sajátosan megélő kisfiú életét (a kazánjelenetek megmutatják azt a különösséget és furcsaságot, amit nem szokványos volta miatt fel kell fedeznünk) követjük nyomon.

A kor és a gyerek sajátságai leszögezhető módon jelennek meg a filmben.

Aztán hogy mi történik a gyerekkel az már részletkérdés. Bemutatásra kerülhetett volna, hogy egy ilyen gyerek milyen szerelmet él meg, vagy milyen lesz a fiatal kapcsolatuk? Az is, hogy milyen munkát talál, mit tanul, hogy rendeződik az oktatás az országban azokban az időkben? Ki lesz a gyerekre nagy hatással, kik tudják terelni az ő majdnem felnőtt életét?

De másról szól.

Jön egy kérő, egy betolakodó, akire a gyereknek semmi szüksége nincs. És erről szól tovább a film. Arról, ahogy ezt a gyerek megélte. Szerintem mindez elmondható a filmről.



Szerintem abban igazad van, hogy valahol ki kellene tudnunk fejezni egyet nem értétsünket egy film kritikájával kapcsolatban. De ahogy néztem a kritikák lapján kommentelési lehetőség nincs. Ez sajnos kár. De ha nem is értesz egyet a kritikákkal, akkor lehet elég volna annyit írni, hogy "nem értek egyet az ide belinkelt kritikákkal", és ha elmondanád, hogy neked miről szólt a film, akkor azzal lennénk igazán gazdagabbak.
7/10
fektom84 2025 nov. 23. - 10:39:19 7/10 Előzmény GerőcsP
(12/21)
Reagálnék a mondatodra, miszerint:
"Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy egy jobb nevű gimnázium végzős diákja becsületesebben összekalapált dolgozatot puskáz össze a szünetben."

Ezt ha jól értelmeztem, a cselekménnyel kapcsolatban mondtad. És hogy nagyjából a szereplők hogy mit csinálnak az egyik jelenetben és mi hatása van a következőre, az nagyjából nem nyomonkövethető sok esetben. A cselekvéseknek a hatása és lényegessége esetleges. Ha jól értem ezt mondtad.

Azért szerintem lehet olyan lélekállapot, ahol nagyjából azt éli meg az ember, hogy mindegy mit csinál. És percről percre, óráról órára, napról napra él. Ahol a cselekvés szándékolatlanul sorsára van hagyva nem törődve annak utóhatásaival. Ilyen esetben a cselekvés összrendezetlen. Rövid impulzusokkal vezérelt. Nincsenek hosszútávú célok, nincs összetartó intenció, cél ami vinné a képviselt ügyet egyre tovább. (Azt nem mondom, hogy helyes ilyenekkel élni, de az biztos, hogy van ilyen létállapot, vagy cselekvésszerveződési szint. Még ha átmeneti akkor is. Bár szerintem nem helyes, vagy én legalábbis nem tartom helyesnek, vagy jó helyre vivőnek. Szerintem a tudatosság nagyon fontos, mert az segíthet minket túllátni a problémáinkon és jó irányt választani).

A tojások összetörése az csak a tojások összetörése. Nincs hatása a cselekményre, mégis meglátjuk belőle a gyerek feszültségét. Ami amúgyis jelen van (láthattuk korábbi jelenetben hogy rázza szüntelen a lábát), de az is lehet, hogy a "szemétnek" látott boltvezető ellen irányul, aki még a tiszta tojásokat is újrapucoltatja és jogtalanul kapott boltvezető posztjában idegen úrként uralkodik mások felett. A fiú nem ismeri el ezt az embert. Az én szememben ez egy minilázadás, ahol azt mondja a gyerek: "rohadj meg a tojásaiddal együtt".



Ha a cselekvés összerendezetlen, mondhatjuk talán azt is, hogy rendetlen, azt méltán úgy tudjuk lefilmezni, hogy egyik jelenetben valami még megtétetik, másikban a hatásának, vagy folyományának már nyoma sincs. Ez a jelenésg egy ilyen filmben, ahol fontos információt kapunk a szereplőről és, arról hogy mit él át, szerintem ez fontos. Ez művészi kellék.
Van olyan film is, ahol tényleg értelmetlen olyan jelenetet betoldani, ami nem kapcsolódik a következőhöz. De ebben a filmben ez nem igaz.
Összegezvén: szerintem a film egésze vissza kell hasson arra, hogy ilyesfajta objektív elemzési szempont, mint a cselekmény folytonossága, vagy jeleneteken való átívelősége mennyire és milyen mértékben vehető figyelembe a film elemzésse során.

Egyébként annak, aki a cselekvés rendezetlensége vagy rendezettsége témában olvasni szeretne valami eredetit, azzal megosztom Polcz Alaine-től A Rend és a Rendetlenség című könyvének címét. Foglalkozik ennek a témának a viselkedéses és cselekedetvezérlési vetületével is. Nekem nagyon tetszett, amit eddig olvastam belőle.
7/10
fektom84 2025 nov. 22. - 22:35:28 7/10 Előzmény stefanis
(11/21)
Bocsáss meg, jogod van a véleményedhez, de csak szélesíteni szeretném a kört, amin keresztül látsz. Ez a világ, amit bemutatnak súlyosan férfihiányos, törvényhiányos, apahiányos. Nem hiszem, hogy bármiféle Turáni átok kellene a megmagyarázásához. Ez bármelyik társadalomban előfordulhat, ahol a férfiakat leölték, az emberek egy nemzeten belül egymást halálra elárulták, a férfierőt kínzásra használták...
10/10
takatsa 2025 nov. 11. - 19:32:08 10/10
(10/21)
Ez a film maga a csoda. Különösen az első része, amíg nem történik semmi, a 3/4-es vágás, a színek, az utcák, a házak, a táj, a por, aztán a kéz, a tenyér, a lassan elmozduló ujjak, ahonnan előbukkan a nap. Aztán persze beúszik a történet, ami egyszerre felemelő és borzalmas, pontosan olyan, mint az életem, az életed és az életünk, amelyben mindnyájan fejvesztve rohanunk, bicegünk, vánszorgunk, tántorgunk és kúszunk, és aztán - most spoiler jön - motorozunk, bukósisakban, szemüvegben és anélkül, időnként a másikat átölelve, máskor egyensúlyunkat vesztve, kitartott kézzel, falnak előre. Nyitott könyvön ákombákom, fordítva kéne olvasni, kövek a nemlétező síron, kántálás és kipa, majd féldisznó placcsan a gangon, és lebegünk az óriáskeréken, a semmibe veszve. Ez a film úgy, ahogyan van, szívszorítóan tökéletes, nem oszkárnak való, hanem el kéne zárni, koporsóba szegezni, szívünkbe temetni...
3/10
Jetzt 2025 nov. 09. - 23:32:35 3/10
(9/21)
Számomra vontatott és a mondanivaló is erőltetett. Alig vártam, hogy vége legyen.
10/10
Andras66 2025 nov. 02. - 21:58:39 10/10
(8/21)
Megrázó, elgondolkodtató, mély, sokrétű, és gyönyörűen fényképezett film!
5/10
stefanis 2025 okt. 30. - 10:59:53 5/10
(7/21)
Háááát, a "Turáni átok" bemutatásában erős a film, ha valaki ezt szereti látni, annak jó lesz, egyébként meg nekem végig az volt a fejemben a főszereplő gyerekszínész (aki nyilván nem tehet róla) által megformált karakterről, hogy ha nem lehet gyerekem, vagy csak ilyen, akkor inkább ne legyen... Nekem bosszantó volt végig nézni a gyerek "durcás" viselkedését a film alatt, ahogy az anyjával is bánt, csak emiatt nekem ez a film nem jó film, de mivel a rendező meg pont erre a viselkedésre mászott rá, az sikerült neki. A színészek egyékként teljesen rendben vannak meg a kor hangulata is.
3/10
GerőcsP 2025 okt. 24. - 13:30:09 3/10 Előzmény GerőcsP
(6/21)
Na most beleolvastam a kritikákba. Phahh! Imádom, amikor a kritikus gondolatfutamokat, hosszas esszéket told a mű tematikus magjához. Mintha azok nem az ő gondolatai volnának, hanem a film szerves belső problémái. Hogy az apakeresés, meg a háború, meg 56, meg a szabadság, meg a szabadság illúziójának végső elvesztése. Hagyjuk már! Lehet mindent gondolni mindenről, de amikor egy mutáló kisfiú jön-megy a lekoszlott házak között, és néha beszél a soha nem látott apjához, akkor az annyi, és nem több. Félreértés ne essék: szeretem a komoly témákat. Bár dolgozná már föl valamelyiket egy film, méltón, alázattal, probléma-érzékenyen, komoly komprimációs munkával. Hát ez nem az. (Ha én leteszem a kamerát, ami előtt elkúszik egy csiga, akkor ne jöjjön már nekem a recenzens azzal, hogy a filmem az organikus élet rehabilitációját hirdeti az AI-al szemben, hogy a magány galaktikus portréját mutatja fel, merthogy milyen nehéz ma már a párválasztás, vagy hogy az ember állattá változott, hogy politikai pamfletet prezentáltam azokról, akik elvesztették gerincüket, hogy az élet lelassulását hirdetem, stb.)
3/10
GerőcsP 2025 okt. 24. - 12:49:51 3/10
(5/21)
Az Árva Nemes László 3. nagyjátékfilmje. Ez sem kevés pénzből készült. A jól belakott történelmi pillanat: 1957. Ennek mondjuk nincs nagy jelentősége azon kívül, hogy a forradalom után vagyunk. Mint ahogy más megfontolásoknak sincs nagy jelentősége a történetvezetésben. Jut eszembe, történet. Az Árva plotja körülbelül 7 mondatban kimerül – részleteivel együtt is –, amit nem lenne illendő most ellőnöm. Vannak filmek, amelyek kevésbé a cselekmény különösségével vagy sodrásával hívják fel magukra a figyelmet, hanem valami mással. Hogy mi ez a más? Sok minden lehet. Nemes László filmjei jellemzően vizuálisan tőkesúlyosak. Míg a Saul fia az ansnittes fps-ek vizuális klausztrofóbiáját helyezi a holokauszt világégésébe (vagy fordítva: emezt amabba), a Napszállta a 10-es évek polgári napernyős-kalapos impresszionizmusában lubickol. Története egyiknek sincs, cselekménye is csak vékonykán, de erős atmoszférát teremt, főleg a hangkulisszákkal és a fajsúlyos operatőri munkával. Így tesz az Árva is. Cselekmény-elgondolásában talán egy hajszállal összetettebb, mint közvetlen elődje, de én nem fáradnék sokat ennek az elemzésével sem. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy egy jobb nevű gimnázium végzős diákja becsületesebben összekalapált dolgozatot puskáz össze a szünetben. A film első kétharmadában a jelenetek szinte egyáltalán nem kapcsolódnak egymáshoz, azt leszámítva, hogy a bennük felbukkanó színészek azonosak a korábbi jelenetekéivel. Tulajdonképpen lényegtelen, hogy a főhős fiúcska éppen az utcán szalad, vagy bekukucskál valahol, vagy egy másik szereplővel beszélget. Nagyjából esetleges, hogy mi történik. Hogy felvet egy drámai helyzetet (főhősünk, az árva gyerek a szatócsboltban anyját meglátogatva összetöri a tojásokat), semmit nem kezd vele. A következő jelenetre mintha a rendező is, az író is, az egész stáb megfeledkezett volna arról, hogy mi volt az előzőben. Egy új jelenet, egy újabb képeslap-festés; tökmindegy, hogy eddig mi volt. Ezen a ponton jegyzem meg, hogy sajnos jelen film is szenved abban a jellegzetesen magyarfilmes betegségben, hogy minden színésze mutál. Barátommal összesúgtunk a vetítés alatt (lassan mi, nézők tanuljuk meg ezt a beszédmódot, mint a magyar nyelv egy külön dialektusát; kénytelenek vagyunk elfogadni, és ezzel a tudással meghalni, hogy magyar filmben nem tudnak beszélni a színészek; zárt szájjal, nazálisan, rossz hangsúllyal, kicsit hátrafelé énekelve… - hagyjuk is, mindenki ismeri). Szóval engedjük el a kérdést, hogy mi a sztori. A képek viszont nagyon izgalmasak. Erdély Mátyás a szélesvásznat egy kockoidabb 4/3-as képarányra húzta össze, ami nekem azért is tetszett, és azért is tűnt átgondoltnak, mert a film esztétikája valahogy a kukucskálással jellemezhető. A legtöbb kép statikusan beállított (ellentétben a Napszállta vagy a Saul fia folyamatos keringőjével, menetelésével, sétájával és forgásával), és valamin át nézünk. Egy koszos ablakon át, egy ajtón át, egy fa odván át. Ez nekem kifejezetten erősíti az egyébként is nagy tehetséggel felépített háború utáni Pest hullott vakolatú, porlepte, ócska és kőporos rendőrállamát (ez meg Ágh Márton munkáját dicséri), ahol a házmester kikérdez a házon kívüli úticélunkról is. Szóval ez nagyon izgalmas. A színészek annak ellenére, hogy nem hallgathatóak, egészen nézhetőek, a francia színész (nyilván utószinkronnal) ironikus módon még hallgatható is. A főszereplő fiúcska sajnos épp csak határeset, de gyerekszínésszel az ember elnézőbb. Kemény dió a gyerekszínész-vezetés. Szóval Nemes László, most már biztos vagyok benne, közel sem a kedvenc rendezőm, megközelítésmódja mindig tartalmaz valami kényelmetlen kimódoltságot, valami díszletekben és atmoszférateremtésben tobzódó áltörténelmi giccset, de meg kell hagyni, hogy az Árva mérföldekkel jobban sikerült, mint a Napszállta.
Ja igen! A film a 3. harmadában egészen összekapja magát. Mintha volna egy valahonnan valahová tartó sztori, vagy legalább ennek a benyomását kelti. Nagyon sokat persze ekkor sem kezd vele. Sajnálom, hogy ez az oszkárdelegált filmünk, de mégsem vagyok nagyon meglepve.
9/10
fofilozofus 2025 okt. 24. - 11:19:48 9/10 Előzmény zoolander
(4/21)
Bocs, de van pár tárgyi tévedés ebben az összefoglalóban. Először is nem sikerült leírni helyesen a rendező nevét, ez már önmagában szomorú. A boltvezető nem Sztálint élteti, hanem Lenint. Innentől nem olvastam tovább.
9/10
fofilozofus 2025 okt. 24. - 11:15:16 9/10
(3/21)
Zseniális film, de nem ajánlom az akciófilmekhez szokott szemeknek. :-) Remélem, leesik majd a film nézése közben, hogy nem is (csak) a gyerekről szól ez a film, hanem az országról. Jó ajándék volt ez az okt. 23-i ünnepre. A képek is baromi jók, a lepusztult kommunista országot, a szegénységet, a rettegést jól bemutatja. Külön poén nekem, hogy a hatvani vasútállomás is szerepel benne, mint "jászberényi" :-), de szerintem a piaci is a hatvani piac volt.
9/10
zimzum1111 2025 okt. 21. - 21:05:36 9/10
(2/21)
Bárcsak lenne apám. Bárcsak hinnék benne.
Bárcsak kézeb fogna. Bárcsak megölelne...
(VAD Fruttik - Likó Marcel)

A kibogozhatatlan viszony.
Ha az apa hiányzik, ha nem véd, és nincs jelen, ha nem oktat, ha nincs lénye, akkor félelem keletkezik mindenkiben, hogy elbukunk, elbukom... Nem tudunk megfelelni ennek az egész élethosszig tartó "izének".
Talán egy fokkal rosszabb, ha az apa nem ismert, és egy ideakép. És ha a vágyálom egy kamaszban él, akkor talán az az élet egy pokla.
A virtuális apa, a szeretett és nagyrabecsült minden földi jóval felruházott lélek, őrülten tud hiányozni. Mindenhol és mindenkinek. Kivétel nincs.
A zsidó-keresztény kutúrkörben méginkább!
És elnézést a hasonlatért - de én így néztem a filmet, és így láttam csodálatosnak - az Istent, az apát tudó, és érző ember lény azonosulást keres, szeretné látni, szeretné érezni. Isten és fia Krisztus története minden, e tájékon született emberbe beivódik, ha akarja ha nem. Ez az érzelmi trauma, a "miért hagytál el engem" szinte kezelhetetlen, kobogozhatatlan a sorsban.
A szent kamasz (Hamvas) az emberé válás határán mozgó lélek, az igaz gyermeki és a hamis felnőttség határán... Örjöngő egész és tomboló töredék, egyszerre, hogy még jobban fájjon.
De túlélhető, ha az értelem egy kis beletőrődést hoz a kamaszos szellembe...

A film érzelmei - szvsz - ezen a mezsgyén mozognak.
A közösünk, a sajátosan magyar történet '56 csak felhangosítja egy tini keserves érzelmi rejtekét...

Remek film...

(Nem szoktam szereplőkről írni, de itt meg kell említeni a főszereplő fiatalembert és az apját alakító francia színészt... bravó!)