Szabó István egyike azon kevés magyar rendezõknek, akik tudják, hogyan kell összeegyeztetni a hazai témát a nemzetközi közönséggel. Amilyen tehetségtelen ebben pl. a szétajnározott Tarr Béla - na nem, mintha õ Szabó felelõsségtudatának és nemes szándékainak csak az ezredével felvértezve rendezne filmeket - olyan elsõrangú teljesítményeket mutat fel Szabó. Igen, õ az, aki autentikusan tud úgy rendezni, hogy a mondanivalója releváns és tartalmas legyen, és azt ugyanakkor mindenki meg is értse, külföldön és idehaza. A tartalmat és a minõséget össze tudja egyeztetni egy jól felépített és kidolgozott sztori igényével, ugyanakkor viszont igényes, Hollywood által sem félrepöckölhetõ high concept szempontok szerint alkot.

Persze Szabó sem lett egyik pillanatról a másikra az, ami - kinõtte magát, mondhatni.

Az elsõ témája az identitáskeresés volt (Apa, Szerelmesfilm). Ezt követõen érdeklõdése az éltetõ város, Budapest felé fordult - tíz évig csak Budapestrõl rendezett filmeket (Tûzoltó u. 25, Budapesti mesék, Várostérkép - Budapest). Ebben az idõszakban csak a magyar témákra fókuszál és csak a magyar közönségnek rendez. Jö filmeket, erõs filmeket - külföldön azonban csak meglehetõs háttértudás birtokában értelmezhetõ filmeket. Dokumentarizmus és mûvészi látásmód egyként keveredik a korai korszak filmjeiben, stilizáció és naturalizmus egyszerre határozza meg a végeredményt.

Ezt követõen figyelme a közép-európai sorskérdések felé fordul. Problémája: mi történt Közép-Európával és az itt élõ emberekkel, amely a második világháború embertelenségéig fajulhatott?

A Bizalom szinte a végén kezdi a történetet: a nagy világégés végnapjaiban. Dilemmája: helyreállítható-e ismét az ember és ember közti nyílt, következetes és õszinte kommunikáció?

Mituán hitet tesz amellett, hogy újrakezdeni márpedig muszáj, készít három filmet, amelyeknek kérdésfelvetése olyannyira egyívású, hogy õket tulajdonképpen "trilógia"-ként is emlegethetnénk.

A "trilógia" három filmjét három dolog kapcsolja leginkább egybe:

1. Egyetlen óriási mûvészi teljesítmény alapján nyugszik mindhárom alkotás, ez pedig Klaus Maria Brandauer fõszereplése.

2. Szabó témája ezekben a maratoni filmekben a Közép-európai összeomlás három különbözõ stációja és ehhez kapcsolódóan döntõen három fajta magatartás, mely az egyes kihívásokra releváns választ próbál adni.

3. Mindezekbõl következik, hogy ezek az alkotások végre, elõször és egyáltalán nem utoljára életmûve során, nemzetközi terjesztés céljából is forognak.

Bár sorrendjük nem azonos a három film történeti idõrendjével, mégis, most ez utóbbi szempont szerint fogok hivatkozni rájuk.

A "Redl ezredes" a nyitányt, a Monarchia bukásának elõidézõ okait kutatja (persze államszocialista párhuzamokkal vastagon telítve). A folytatást, az átmenetet a második és a harmadik birodalom között, egyetlen alakon, egyetlen illúziön keresztül mutatja be. A "Hanussen" a hatalom és az intuitív személy viszonyát vizsgálja, melynek konklúziója brutális: utóbbi egzisztenciális megsemmisítése. Végül pedig a Mephisto mutatja be, hogy az intuitív emberek azon speciális fajtája, akiket mûvésznek hívnak, hogyan élheti mégis túl a túlélhetetlent és hogyan játszhatja el az eljátszhatatlant, akkor is, amikor látszólag már minden játék létjogosultsága elveszett.

Szabó a kilencvenes években elkészíti a maga (mindjárt kettõ) rendszerváltásfilmjét. A "Találkozás Vénusszal" egy magyar mûvész viszontagságait ábrázolja egy idegen ország idegen városában, miközben próbálja a zene univerzális nyelvén önálló gondolatait is közvetíteni, míg az "Édes Emma, drága Böbe" azt mutatja be, hogy válik két, drága és édes pesti nõ számára a világ egyszercsak bizonytalanná, tulajdonképpen pont a rendszeráltás okán elszabaduló vadkapitalizmus keretei között.

A két film nagyon jól kiegészíti egymást. Az elsõ opusz nemzetközi porondra, a második inkább nekünk, magyaroknak készült. Elõbbi könnyedebb vígjáték, a magyar nyomasztó hangulatú, szomorkásabb narratívájú történet.

Szabó a kilencvenes évek vége óta készült filmjeire bajosan lehetne a korábbiakhoz hasonló skatulyákat húzni.

"A napfény íze" talán a legjelentõsebb darab az életmûben. Ebben az alkotásban maradéktalanul beteljesülnek Szabó korábbi célkitûzései:

- Megjelenik az identitáskeresésnek és az identitás megtalálásának jelentõssége.

- Nagy hangsúlyt kap Budapest, a "város", a "metropoplisz", a "helyszín".

- A közép-európai kontextus fontosságát fölösleges hangsúlyoznom, ahogy azt is, hogy a film szintézist próbál teremteni egy egész évszázad magyar és zsidó sorskérdéseit felvoultatva.

- Releváns üzenete van a rendszerváltást követõ nemzedékek számára, ugyanakkor magyar és nemzetközi porondon egyaránt megállja a helyét. Kellõképpen mélyen ábrázolja a történéseket ahhoz, hogy a magyarok részére is legyen mondanivalója, ugyanakkor kifelé is hathatósan közvetíti a számára fontos üzeneteket, úgy, hogy ott is megérthessék az ábrázolt helyzetek bonyolultságát.

Véleményem szerint "A napfény íze" mind a mai napig nem kap elég nyilvánosságot és korántsem foglalja el az õt megilletõ helyet a filmes köztudatunkban. Emellett az operatõri munka, a zene, a színészvezetés egyszerûen pazar, Ralph Phiennes pedig a három generáció szellemi municióját zavarba ejtõ magabiztossággal hordja elénk.

Az az érzésem, mintha az egész addigi életmû lezárása volna ez a hallatlanul meggyõzõ alkotás, amelyet azóta sem követett két egyforma koncepciót tükrözõ darab.

A "Szembesítés" már nem Közép-európai történet, ahogy a "Csodálatos Júlia" sem. Az elõbbi mozi összefüggései sokkal egyetemesebbek, míg az utóbbi egy könnyed, finom, bájos angol történet, akárcsak Anette Benning végtelenül finom, érzékeny alakítása. Mindkét film a mûvészrõl, a mûvészetrõl szól ugyan, de találni sem lehetne két ennél különbözõbb koncepciót: a Harvey Keitel alakította karmesternek be kell bizonyítania, hogy megõrizte mûvészi mivoltát egy sötét diktatúra kiszolgálójaként is, míg a Sommerset Maugham regényébõl elõlépett Juliának azt kell újra bebizonyítania önmaga és mindenki számára, hogy igenis nagyszerû nõ, fantasztikus ember, nagy mûvész és zseniális színésznõ.

Ismét óriási váltás: a 2006-os Rokonok Magyarországon készült, s nem kisebb célt tûzött ki maga elé, mint újra adaptálni Móricz Zsigmond az "uram-bátyám viszonyt" tökéletesen leleplezõ tézisregényéz, ám sajnos Szabó ezzel a darabbal kudarcot vallott. Mestere, tanára, Máriássy Félix, aki 1954-ben már adaptálta a történetet, sokkal jobb munkát végzett, amelyet gyakorlatilag semmilyen szempontból nem tudott túlszárnyalni...

(folyt. köv.)

Természetesen ezeken a kérdéseken sokáig vitatkozhatnánk, de én nem kívánok.
Továbbra is tartom, hogy a legjobb filme a Bizalom, és most az Ajtó. Továbbra is tartom, hogy a Oscar díjas Mephisto enyhén szólva is túlértékelt. Továbbra is tartom, hogy a Rokonok a legrosszabb filmje amit valaha csinált.
De természetesen, ízlések és pofonok, stb., nyilván más. Kicsit - már ne haragudj, nem rossz indulatból mondom - talán "törököt fogsz", mert nekem életem a film.
Szabó Mephistoját azért díjazták Oscarral,...mert akkor éppen kellett egy olyan filmet díjazni. Nyilván érted. A Redl ezredes szerintem jobb, nem beszélve a Bizalomról, ami messze a legjobb munkája szerintem. De nyilván mások az ízléseink és az értékitéletünk. Szabó természetesen zseniális rendezõ, a a "hatalom vs. mûvészet" szerintem nem igazán jött be neki. Hogy a Mephistora miért kapott Oscart...inkább ne feszegessük.
...A magyar filmmûvészetben számos sokkal jobb filmet vélek látni, mint a Mephisto, pl. Kósa Tízezer nap-ját, vagy akár az Emberek a havasont, vagy - ha már újabbakat kérdezel - a Presszót is. De mondhtnám, Fábrit az Ötödik pecsétet, vagy az Isten hozta, õrnagy urat, vagy akár a sokak által lebecsült Tizedes és a többieket, nyilván ezekenn sokáig lehetne vitatkozni, de nem gondolom, hogy ezen a honlapon lenne a dolgunk. Bármikor vállalom, hogy leülök Veled egy kellemes beszélgetésre, és nyilván néhány dologban te fogsz meggyõzni engem, másokban talán én.
Bármikor vállalom.
Ez pedig egy jó film volt. És még annyit hadd tegyek hozzá, hogy engem már náciztak sokan. Ezt soha nem vállaltam, és nem vállalom. Az, hogy Szabó Magda milyen értékeket képvisel, nem az én dolgom. Az, hogy Szabó István pedig...nos, az megint nem az én dolgom.
Két ellentétes beállítottságú mûvész közös munkájának remeke.
Lehet, hogy nem egy "Terminátoren" vagy Kung fu harcos a gorillák mutánsai ellen, és nem érdekel, hogy milyen a politikai nézetük az alkotóknak, noha nekem is megvan a véleményem.
Ilyen csodálatos fotográfiát, képeket, rövid és frappáns párbeszédeket, megkomponált zenét, filmet, régen láttam.
Pedig igen messze áll tõlem Szabó István politikai nézetvilága.
Nem érdekel, gyönyörû film.

Számomra gyönyörû film, köszönet az írónak, a rendezõnek és a szereplõknek! Örülök, hogy ma este az M1-et választottam!

nincs a filmben semmilyen élve trancsirozás, a villámos jelenetben pedig nincs semmi horrorfilmes, csak nem realista a megjelenítés. ahogy az emlékezet sem realista.

Kedves Greghouse!


Csak a tényekbe kötnék most bele.

Szabó István a hatvanas években kezdett el rendezni, ehhez képest te a Bizalom c. filmjét (ami BERGMANI STÍLUSÚ! WHY?????) említed elsõként, majd közlöd, hogy sem a Mephisto-t sem a Riedl-t nem szereted (amelyek az általad elmondottak immanens logikájából következve nyilván FELLINIT UTÁNOZZÁK!). Hát kb. még 15, a legkülönbözõbb stílusú és formájú Szabó-film készült 1990-ig, de nem baj.

Ezután egy éles hajtûkanyar nyomán megtudjuk, hogy Szabó átment a "mûvészet vs hatalom" irányába. MI VAN? A Csodálatos Júliával? A Rokonokkal? A Napfény ízével? (megjegyzem, a háromból kettõ zseniális film, egyiket sem említed. Biztos, mert ezek is FELLINIT utánozzák... :)).

És miért akkor jó Szabó István, amikor utánozza Bergmant?

És miben és melyik Bergman-filmet utánozza Szabó István a Bizalomban, és melyiket ebben (vigyázz, Bergman az egyik kedvenc rendezõm!)?

És miért kell Fellinit és Antonionit SZEMBEÁLLÍTANI Bergmannal és õket, mint Szabó István hatás-forrásait megnevezni, így, ilyen formában?

Ne haragudj, de ezt muszáj volt szóvá tennem. Figyelj oda arra, hogy mirõl mit írsz, mert az elõzõ hsz-edben farsangi körtáncban, kart karba öltve mulattak a szezonok és a fazonok, úgy, hogy végül már õk maguk sem tudták, hogy melyikük melyik!

Szabó István valóban ellentmondásos személy. Õ a mai napig hazánk 1945-ös szovjet megszállását felszabadításnak nevezi (ennyit a politikáról). Talán a nagyobb nézõközönség eléréséért esett 2 neves külföldi színésznõre a választás.
A sütemények WC-be lehúzása, pezsgõ széttörése nagyon primitív (teljesen értelmetlen pazarlás), további keresztény szellemiséggel ellentétes az öngyilkos nõnek segédkezés, amelyet a normális ösztönöket és józan paraszti észt hírdetõ Emerence (Helen Mirren)személyiségével teljesen ellentétes. Nem olvastam Szabó Magda könyvét, így nem tudom, hogy melyik Szabó követett el ilyen jellembeli hibákat.

Nekem közel sem a kedvencem Szabó István. Elismerem, hogy zseni.
De a filmjei, sem a Mephisto, sem a Redl ezredes, nem nyûgöztek le.
Az egyetlen filmje, ami tényleg lenyûgözött, az a Bizalom volt (ha valaki nem emlékezne, Bánsági Ildikó és Andorai Péter). Kamaradráma. Utána Szabó átment a "mûvészet vs. hatalom" irányba, ami érdekes, csak engem nem köt le. Szerintem az õ igazi jó munkája a (Bergman stílusú) Bizalom volt, és most az Ajtó.
Másodszor nézem, és most is csodálom. Az az érdekes, hogy én Bergmant különösebben nem szeretem, néhány filmjétõl eltekintve (Heteedik pecsét, Fanny és Alexander), nem kimondottan a kedvencem, én az olasz klasszikusok (Fellini és Antonioni) pártján vagyok, de Bergman kétségtelenül óriási, és szerintem Szabó is akkor volt igazán jó, mikor Bergmant utánozta. Nem pedig Fellinit. (Tudom, most látszólag magamnak mondok ellent.) Szabó a hangját igazán most találj meg, mikor Bergmanhoz tér vissza.
...persze ez az én személyes véleményem.
a film zseniális.

Na, erre kíváncsi vagyok! Még nem olvastam a könyvet. Sajnos, ilyen esetekben, amikor megnézem, már nem fogom elolvasni. Kíváncsi vagyok, milyen lesz és mit fogok írni a film megnézése után! Szeretem Szabó István filmjeit! Annyi csak a "bajom", hogy engem egy picit irritál, hogy német és angol fõszereplõkkel csinálnak egy színmagyar könyvbõl filmet -de hát én már csak így gondolom. (...) Meglátjuk... ... ...

Köszönöm szépen! :)

Olvastam a könyvet, így a film nem tetszett annyira - jó volt, jó volt, de nem fogott meg. A könyvben tényleg sokkal több információ kiderül Emerencerõl, a lakókról, a kapcsolatokról. Illetve a fimbõl kimaradt néhány elég fontos infó, mint pl: a végrendelet, a hagyaték, illetve mi van a páncélszekrény mögött. Emiatt kicsit csapongó volt a film számomra. Akinek tetszett javaslom olvassa el a könyvet is!

Nekem is nagyon tetszett, bár aki pörgõs filmre vágyik, az ne ezt nézze meg. Lélekhez szóló, mélyebb értelmû alkotás, és hogy igaz történet alapján készült, csak még érdekesebbé teszi. Örülök, hogy megnéztem, ajánlom mindenkinek, aki értelmes, színvonalas filmet szeretne látni.

A film zenéje:

Robert Schumann :
* Clavierstücke In Canonischer form Opus 56
* Kinderscenen Opus 15
* Fünf Stücke Im Volkston Opus 102

Sziasztok!

Ez a film nagyon szép. Képek, tartalom, színészi alakítások, rendezés, zene...
Örülök, hogy megnéztem.. :)
Ajánlom szeretettel.

10/10

Én is kérdeztem a zenével kapcsolatban és bár régen láttam a filmet, de teljesen véletlen ezt hallgattam és úgy emlékszem ebbõl is volt részlet a filmben: Handel - Concerto Grosso Op. 6. No. 11 ( http://www.youtube.com/watch?v=Kb-cdihQecE ). Bár most így újra belegondolva lehet, hogy nagyon rosszul emlékszem. Nem baj. :D

Biztosan igazatok van a könyvvel kapcsolatban de itt és most a filmrõl beszélünk, ami nekem nagyon bejött. A tíz órás filmmel kapcsolatban jutott eszembe Tarr Béla Sátántangó címû szerintem hatalmas mûve, ami kb. hét órásra sikeredett, ha jól emlékszem de ezt csak úgy érdekességképpen említem.

A könyvet,mint sok más könyvet nem olvastam. Nagyon szeretem a magyar filmeket, mint ezt is. Általában számítógép elõtt ülve, úgymond "háttér Filmként szoktam videózni", kivéve ezt a filmet, mert itt csak a filmre tudtam koncentrálni nem tudtam mással foglalkozni. Nagyon nagy film. Nekem rendesen el mondta , amit a rendezõ mondani akart.

A könyv nagyon tetszett, a film "csak" tetszett, de ez is nagy szó. A házaspár ábrázolása volt problémás nálam, viszonyuk semmilyen, a nõ sajnos elég felszínesem ábrázolt, a férj meg csak dísz. A Magdát játszó színésznõ sem dörrent nagyot. Az Emerenc viszont óriási. Nem tömegfilm, és a Szabó-rajongók talán fintorognak, de ez remek alkotás. Szerintem külföldön is megtalálja a közönségét.
Egy hozzászólónak: tényleg baki a nagypénteki harangszó.
És nekem nem hiányzott volna, ha a múlt képei kimaradnak. Inkább néztem volna Helen Mirren arcát, miközben mesél.

Még nem olvastam a könyvet, de érzem, hogy ez a film nem ad át mindent, ami a fõhõsök kapcsolatának alakulását illeti. Meg azt is érzem, hogy az importált színésznõk erejük legjavát adták, de mégsem alakult ki az az egyértelmû, kézzelfogható karakter egyiküknél sem, ami a regényben benne lehet és mûködteti azt. Valami hiányzik itt is, ott is. Kicsit az egészet alapból manírosnak találom, ennek meg az lehet az oka, hogy a tárgyi dramaturgia már-már a cselekmény elé tolakodik. A legfõbb erénye, hogy most már biztosan el fogom olvasni a könyvet. 10/7

Egy remek könyv ritka szar megvalósítása ez a film. Még tévéfilmnek is gyenge lenne, mozifilmnek meg egyenesen pocsék. A forgatókönyv összecsapott, a két nõ viszonyáról, illetve a viszonyának a kibontakozásáról semmit sem tudunk meg, inkább különálló epizódok egymásutánisága ez a katyvasz. A két színésznõ gyenge, mint a harmat, hozza a kötelezõt, de ez kevés. Sajnos rosszúl, vagy sehogyan sem magyarázták el nekik a hatvanas évek és a világháború sajátságos hazai viszonyait, a CGI égbolt meg a rosszúl kivitelezett digitális visszaemlékezések pedig egyenesen röhejesek. Egy B kategóriás horrorba még elférnének, de egy Szabó István filmben semmi keresni valójuk sincs. Félreértések elkerülése végett azért leírnám. Szeretem Szabó István filmjeit nagyon, de ez egy igazi melléfogása volt.

"Helen Mirrenre nem költöttünk adóforintokat" írja az egyik kritikus ... És ha költöttünk volna sem lenne benne semmi kivetnivaló! Soha jobb helyre ne menjenek az adóforintjaim, mint egy ilyen alkotásban a szerepet a regény elolvasása után elsõ szóra vállaló, a legkeletebb keletrõl (Oroszország) származó, véletlen sem amerikai, hanem brit Oscar-díjas színésznõnek a díjazására. Nekem felejthetetlen élmény volt - s csak akkor alkottam róla véleményt, amikor testközelbe kerültem a filmmel.
A filmmel kapcsolatos hozzászólásod maradék állításaival (ha van ilyen?)egyetértek ....
Ez a film 10/10.