Téma: Bábel

k11zoltan aug. 17. 14:55:42
(268/268)
Megnéztem most, sok év után megint, de sajnos most sem jött be nagyon.
A rendezőnek sokkal jobb filmjei is voltak ez előtt.
Azóta A visszatérő tetszett tőle.
10/10
Cukros csirkecomb 2023 szept. 05. - 01:30:11 10/10 Előzmény vargavera
(267/268)
Egyetértek, egészen addig nem tudtam végig nézni ezt a filmet, amíg a Netflix el nem hozta nekünk végre: felirattal! Végre értettem a párbeszédeket, amik igenis fontosak. Amúgy szívesen nézek kísérleti filmeket, de nem 2,5 órában. Márpedig felirat nélkül nézni egy ennyire sok nyelven szóló filmeposzt erősen kísérleti, ami rajtam el is bukott. Felirattal viszont az első pillanattól érdekes és izgalmas a film, átad gondolatokat és felébreszt más gondolatokat, és aztán ott ragad az ember a 2,5 óra elteltével a stáblista utolsó kockájáig.

Ha még senki nem dicsérte, akkor én kiemelném a vágót, aki zseniálisan tömörített. Ha ő nincs, ez a film jóval hosszabb lenne, így viszont csodás művészi átkötésekkel lebegtünk egyik történeti szálból a másikba.

Az előttem szóló Kaposi Andrásnak nagyon jó meglátásai vannak a filmről, érdemes elolvasni a kommentjét. Csak annyit fűznék hozzá, hogy a film érdekes nézőpontja lehet aszerint figyelni az egyes jeleneteket, hogy a különböző kultúrákban mi vagy ki kerül a középpontba, mi lesz az egyéni döntések prioritása.

A marokkói jelenetben sarkalatos kérdéssé válik, hogy várjon-e a turistákkal teli busz a sérült nőre és férjére, vagy sem. Sajnos egyik fél sem tudta azt mondani, hogy elfogadja a másik fél szempontjait prioritásnak. Mindkét fél a saját érdekét helyezte a többieké fölé, teljes evidenciaként. Ehhez képest a mexikói jelenetben szép volt Amelia önfeláldozása, amikor lemondott 16 év alatt felépített egzisztenciájáról, csak megmenthesse a rábízott gyermekek életét. Tulajdonképpen mindegyik kritikus helyzet megoldása az önfeláldozásban rejlett (volna). Érdekes figyelni, hogy hol hogyan alakult a prioritások kérdése, és ez milyen következményekkel járt.

10/10
Kaposi András 2023 febr. 16. - 01:44:56 10/10
(266/268)
Erről a filmről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. Abszolút 10es. Tökéletes ábrázolása a mai napig tartó bábeli zűrzavarnak. Hiába tanult közben az ember nyelveket, még az azonos nyelvűek sem értik egymást. Elképesztően összerakott film, 2,5 óra halálfélelem, szenvedés, fájdalom, pokol amelyet az emberek mind egymásnak okoznak méghozzá úgy, hogy az egész filmben nincs egy olyan tett vagy mondat amit bárki rossz szándékból, ártó szándékból, gonoszságból, bosszúból tenne vagy mondana, minden szenvedés minden ballépés kizárólag abból következik, hogy az emberek egyszerűen nem értik meg egymást és nem tudnak megfelelően kommunikálni egymással. Zseniális alapötlet, tökéletes kivitelezés. Mind a színészek a zenék, a tájak minden mesteri. Alapmű.
10/10
ligetiz51 2022 febr. 28. - 20:44:05 10/10
(265/268)
Nagyon-nagyon nagy film.
8/10
lunula 2020 szept. 20. - 20:44:58 8/10
(264/268)
Nem akciódús film, lassú, drámai, több történet kapcsolódik egymáshoz, aki ezt nem szereti, nem érti, ne nézze meg. Lehet kritizálni a karaktereket, de a butaságaik nélkül nem lenne sztori, és a való életben is vannak ostoba döntéseket hozó emberek. Lehet célt, üzenetet is találni benne, csak gondolkodni kell.
9/10
doricki23 2020 szept. 13. - 16:33:03 9/10
(263/268)
Nagyon tetszett, remek film. Végig lekötött. Szépen ábrázolja az emberi sorsokat.
10/10
Magnolia1 2020 máj. 31. - 12:02:45 10/10 Előzmény -NOMAD-
(262/268)
És vajon ki az igazán prosztó? Az, aki leprosztóz másokat, számára teljesen idegen embereket pusztán azért, mert tetszik nekik valami, amivel ő maga nem tud mit kezdeni, vagy azok, akik nézik azt a valamit, ami neki nem tetszik? Vajon mennyire kell bunkónak lenni egy ilyen komment megírásához?
10/10
mummy1 2019 szept. 23. - 20:03:57 10/10
(261/268)
Brad Pitt egyik legjobb alakítása , jó példa rá, hogy tud színész is lenni.
9/10
giggs985 2016 jún. 06. - 18:41:26 9/10 Előzmény vargavera
(260/268)
Üsd be a gugliba. Van több magyar felirat is, ami segíti a megértést,de az eredeti filmben nem kell hogy legyen. Ha szükségét érzed, töltsd le. Pl. az opensubtitles-rõl
vargavera 2016 márc. 04. - 19:59:32
(259/268)
Szeretném megtudni, hogy ez így normális, hogy a film nagy részénél nincs magyar szöveg vagy csak ez az adó hibája? DVD-n is ugyan ez a helyzet, vagy valahol meg lehet szerezni teljes fordítással? Én már többször felvettem, de mindig hiányos így soha nem tudtam megnézni, mert értelmetlen.
Kösz az infót.
eIemes 2016 márc. 04. - 10:19:57 Előzmény Bob19
(258/268)
Tudnék válaszolni a kérdéseidre, de te magad is tudnál. Csipetnyi empátia.
Éld bele magad annak az embernek a helyzetébe. Gondolataiba. Érzéseibe.

A mexikói határhoz egy információ: az ellenõrzés az USA irányába szigorú.
eIemes 2016 márc. 04. - 10:15:56 Előzmény stupek2
(257/268)
ja, tényleg, einstein is mire fel kapta a nobeldíjat, semmi értelme nincs, mi az, hogy téridõ. Moszkva tér, jó idõ, ennek van értelme.
eIemes 2016 márc. 04. - 10:15:01
(256/268)
nekem van magyar hang, angol hang, magyar felirat, angol felirat.
a DVD lejátszón a hangsávot a dupla karikával, a feliratot a három vízszintes vonallal tudom váltani.
pindur1 2016 márc. 03. - 23:42:28
(255/268)
Miért nincs szinkron...? Felirat....? Sajnos, így csak a képekbõl tudok következtetni... :(
1/10
stupek2 2015 dec. 02. - 13:13:49 1/10
(254/268)
Címéhez méltóan valóba bábeli zûrzavar a film. A 36. percig semmi összefüggés, utána is alig. Nem értem ezt a díjesõt!
JarodFree 2015 júl. 22. - 23:36:09
(253/268)
Az egyik legjobb film amit láttam. Igaz nem lõnek benne annyit, nincsenek menõ kocsik, meg ismert akciósztárok meg nagymellû bigék, így sokaknak lassú és vontatott lehet.
Pedig érdemes megnézni, akár többször is, ha elsõre tetszett. Sok sok apró, szép jelenet jön szembe, ami feltölti az ember lelkét. Amikor agyi rágógumira van szükséged, akkor messze kerüld el ezt az alkotást.
4/10
-NOMAD- 2014 jún. 06. - 02:32:01 4/10
(252/268)
A filmsznobság mintapéldája ... Beharangozták hûdecsuda filmnek, és a sok prosztó ráharapott ... majmolják és dicsérik a semmire fel (mert ugye érdemi leírás nem született a film "értékeinek" a jellemzésére :) ).

Maga a film több ember életének, döntéseinek összefonódását és következményeit meséli el DE unalmasan, lassan, vontatottan és végtelenül közhelyesen. Egyedül a képi bemutatás értékelhetõ .. a tájak és a kameramunka. A történet trágya, a legegyszerûbb ember által is levezethetõ mélyröptû unalom. A drámaiság elveszik az egyhangú és minõsíthetetlen színészi játékok között. Mikor a legapróbb átélésre is esély lenne, vagy jelenetváltás, vagy trágya színészi játék állja a nézõ útját.

Kár az idõt pazarolni rá, ha az ember szórakozni akar, vagy minimális igényei vannak egy drámával kapcsolatban. Ha csak szép képeket látni, akkor hajrá, de nem csak abból áll egy film. :(
7/10
Bob19 2014 márc. 11. - 10:02:33 7/10
(251/268)
Ennyi hülye embert is ritkán látni egy filmben.

***SPOILER***
1. 4 órára van a legközelebbi kórház, 1,5 órára a klinika de ehelyett a meglõtt nõ férje vagy 8-10 órát vár egy faluban ahol csak ráérõs állat orvos van, ahelyett hogy vissza ültek volna a buszra és elindultak volna.
2. Magamutogató süketnéma hülye japán lány. A férfiakat ezért bezzeg már dutyiba zárják...
3. Mexikói határõrség. Ha egyszer szülõi beleegyezés nélkül nem lehet a határon átvinni más gyerekét, akkor minek engedték be egyáltalán Mexikóba õket? Mexikóba miért van zöld lámpa, visszafele meg nem? Aki tényleg elakarja rabolni más gyerekét és átvinni Mexikóba, az már soha nem fog visszamenni velük Amerikába...
4. Mexikói dada. Mikor a mexikói férfi kitette õket a gyerekekkel úgy 500 méterre az úttól egy zseblámpával, akkor mi a fenének kóválygott el mint gólyafos a levegõben, miért nem ment az úthoz segítségért ahelyett hogy eltéved?
5. Mexikói férfi. Azt hiszi el tud menekülni a határõrök elõl egy rozoga autóval?
6. Marokkói apa. Tudja, hogy jönni fognak a rendõrök hozzá még is inkább elmenekül a gyerekekkel hol ott egy becsületes apa. Kockáztatja a fiai életét feleslegesen. És lásd, meg is lett az eredménye.

Ettõl függetlenül a film nem rossz, de nem is annyira jó.
hanguktaekwondooo 2013 máj. 28. - 21:37:26
(250/268)
Tisztességes munka.
És a Chiekot játszó süketnéma kislány bármit kifejez, átad, egyetlen szó nélkül
http://www.youtube.com/watch?v=9GSf2lKTnMM
6/10
Mr.Stájsz 2013 febr. 25. - 10:41:42 6/10
(249/268)
Ez a film nem jóóóóó!!!!! Ne sztároljátok már annyira. Az egész olyan, mintha három novella lenne egymás után pakolva és egyetlen bugyuta, gagyi szál kapcsolja össze õket, ami olyan hatást kelt, mintha csak a végén agyalták volna ki, hogy mégis valami összekösse a három történetet. Ha valami tényleg jót akartok látni ilyesmi témában, ahol több ember élete, sorsa és több cselekmény fonódik össze,akkor ajánlom figyelmetekbe az Ütközések címû filmet, ami aztán tényleg egy felejthetetlen alkotás. EZ VISZONT GAGYIIIIII!!!!!!