Különös, szinte már-már meglepõ az az ellenszenv, amellyel az államszocializmus udvari filmesztétikája a mûfaji filmhez viszonyult.

A filmnek legyen társadalmi mondanivalója - ez volt az elsõdleges szabály - ha ez nincs, akkor mit akarunk a néptõl? Hogy akarjuk mûvelni a népet társadalmi mondanivaló nélkül?

Ez az elképesztõ badarság persze nem a kelet-európai államszocializmusok agyszüleménye volt: gondoljunk csak arra, hogy éppen filmünk elkészülte idején kezdõdik a Cahiers du Cinema és a Positiff nevû baloldali folyóirat nagy vitája arról, hogy a társadalmi mondanivaló, vagy a szerzõ kézjegye-e, azaz a modernizmus egyik záloga, ami igazán érdekessé, mûvészi szempontból figyelemreméltóvá tesz egy filmet.

Nem állítanám azt, hogy a filmnek ki kellene iktatnia a társadalmi mondanivalót, sokkal inkább azt, hogy egy mozinak ez csak az egyik eszköze a bõ egy tucat közül, melynek segítségével elmondja történetét.

Persze errõl Magyarországon a negyvenes évek óta különösen retrográd dolog volt beszélni, merthogy "társadalmi üzenet így meg úgy..."

Persze az már más kérdés, hogy az annakidején többé-kevésbé, de mégiscsak a társadalmi üzenettel bíró filmek non plus ultrájának kikiáltott ötvenes évekbeli "filmmûvészet" termékei mindennel bírtak, csak társadalmi üzenettel nem. :)


Az, hogy 1953. után végre készülhetett nem társadalmi üzenetet propagáló komikus témájú film (legyen az a Liliomfi, a Mese a tizenkét találatról vagy a 2x2 néha öt) nagyszerû fordulatnak számított a pállott levegõjû magyar filmgyártásban - de az, hogy 1955-ben elkészült végre az a két film, amely azután mintegy hat-nyolc évre utat mutat a magyar mûvészfilm számára, nagyszerû eredmény, igazi fordulat.

A Körhintáról és az Egy pikoló világosról van szó: Fábri Zoltán és Máriássy Félix alkotásai ezek - mindketten ekkor válnak igazán jelentõs, megkerülhetetlen alkotókká, s õk lesznek majdan azok, akik a Kádár-korszak legsötétebb éveiben ilyen-olyan állami nyomás alatt, de szolgálják a magyar film fejlõdését...

A lényeg ugyanis az filmjeikkel kapcsolatban, hogy szinte negligálnak minden társadalmi mondanivalót - a Körhintára ez még nem annyira igaz - csak az elõzmények ismeretében - az Egy pikoló... viszont talán az elsõ igazi lélektani film (amit be is mutathattak a mozik) a háború utáni Magyarországon.

A lélektani film talán nem a megfelelõ szó ezen alkotásokra - a mûfajok, melyek kölcsönhatásai során megszületett e mintegy két tucat mozi, talán jobban jellemzik ezt a kb. 1956 és 1961 között már-már uralkodónak számító "irányzatot".

Elsõdlegesen a francia lírai és az olasz neorealista iskolák hatását kell itt említenünk - a középpontban pedig, minthogy erõs melodramatikus gyökerekkel is bírnak az ekkor készült filmek, szinte minden esetben valamilyen szerelmi történet áll (ennek a koncepciónak esett áldozatául többek közt a Ranódy-féle - õszinténszólva igen gyenge - Légy jó mindhalálig adaptáció is).

E jól kipróbált és mûködõ recept alkalmazásának másik okát az 1956 utáni állapotok jelentették, amelyek nyilvánvalóan nem tették lehetõvé, hogy túlságosan erõs propaganda üzenettel bíró filmek szülessenek (a korábban készült, ám a forradalom miatt még be nem mutatott politikai témájú filmeket is betiltották - pl. a Nagyrozsdási esetet, amely egyértelmûen nem kerülhetett bemutatásra, minthogy egészen konkrétan 1952-ben (!) játszódik) - többek között azért, mert magának a rendszernek is újra kellett definiálnia magát.

Ebben a korszakban nehéz volt filmet készíteni - s éppen e tekintetben fontos kimondanunk, hogy az olyan alkotók, mint Herskó János (Vasvirág),Máriássy Félix (Csempészek), Marton Endre (Katonazene), vagy Makk Károly (Ház a sziklák alatt), s hogy láthatóan körbe is érhessen érvelésünk - és ezzel rá is térjünk magára a jelen filmalkotásra - készült egy-két olyan mozi is, melyek látványos mûfajifilmes "kiugrási" kísérleteket próbáltak meg végrehajtani - sajnos az úttörõ Körhintával ellentétben szinte minden nemzetközi visszhang nélkül.

Erre kitûnõ példa Makk Ház a sziklák alatt-ja, mely az elsõ magyar thrillerként is bevonulhatna a filmtörténetbe, kitûnõ alakításaival és rendhagyó alapkoncepciójával, míg a Bakanóta erõteljes melodramatikus, mondhatni, romantikus dráma-szerû alapvonásaival "harcolta ki" magának elõkelõ magyar filmtörténeti pozícióját.


A Bakanóta lélektani dráma, mely Hunyady Sándor regényébõl született - nem szokatlan az "ántivilág" tíz évvel ezelõtt még feketelistára került polgári regényeit adaptálni ebben az idõszakban (milyen szép metaforája ez is annak, hogy a Kádár-korszak, mely oly hévvel harcolt a kispolgári mentalitás ellen, valójában kész melegágya volt annak) - s, azt kell, hogy mondjam, jópár korabeli adaptációval ellentétben Fehér Imre filmje nagyon sokban megõrizte a regény jellegzetességeit - köszönhetõen példának okáért Hubay Miklós elsõrangú forgatókönyvének.

A mozi egyik legnagyobb különlegessége, hogy megõrizte a történet rendhagyó narrációs technikáját - az események diegetikus narrátora, Sándor ugyanis nem csak, hogy nem mindentudó elbeszélõ, de markáns hibáival, önnönmaga teljes tehetetlenségének mivoltában mutatkozik be elõttünk - árnyaltan ábrázolt, de a fejleményeket tekintve mégiscsak negatív hõsként, mégpedig abban a tekintetben, hogy nem tud mit kezdeni az elõtte álló szituációval (nem kis mértékben szerepet játszik ebben a társadalmi pozíciójának megõrzésére való törekvés).

Darvas Iván kitûnõen alakítja ezt az árnyalt figurát: megmutatja erényeit és hibáit, a rá nehezedõ társadalmi nyomást, de egyben határozatlan, bizonytalan, gyenge személyiségét is.

Ez a diegetikus narrációs szinten megmutatkozó ellentét narrátor és karakter között különös lélektani szituációt teremt - a befogadó akár azonosulhatna is a fõkarakterrel s hibáival is, de ebben a rendkívül kényes szituációban nehéz ezt megtennie...

Az ilyen komoly lélektani kátyúkat leginkább a novue vague, különösen Resnais és Truffaut fogja majd kedvelni, de szélsõséges helyzetekben Majavjev óta egyre inkább használja a modern, majd a posztmodern film, s különösen a kilencvenes évektõl válik jelentõssé (hogy egy szélsõséges példát mondjak: ilyen a sorozatbeli Dexter karaktere is, aki, bár igen szimpatikus monológokkal áll elõ, mégiscsak egy sorozatgyilkos) - ebben a tekintetben a "Bakaruhában" különösen jelentõs filmtörténeti progressziót képvisel, fél lábbal már a modernizmus talaján áll, megteremtve objektív és szubjektív realizmus e furcsa, szokatlan arányát.

Különleges a melodramatikus szituáció másik fõszereplõjének, a Bara Margit alakította Vilma karakterének alapállása is: többször, több helyen - különösen a korabeli kritikai irodalomban - megjegyezték már, hogy sem a színésznõ arisztokratikus stílusához, sem a karakterhez, sem a korszakhoz, sem a történethez nem illik az a fokú naivitás, amellyel - látszólag - e történet egyfajta passzív, másodlagos karakterévé válik.

Ez azonban egész egyszerûen nem igaz.

Vilma már annál fogva is egy fokkal naívabbnak tûnik, hogy a fõkarakter õt magát is narrálja, kevésbé jelentõs narrációs szintre helyezve ezzel karakterét. De Vilma nem naiv, csupán szerelmes, és gyaníthatóan még nem csalódott igazán életreszólan ebben az érzésében - mindnyájan ismerjük ezt a jelenséget, jópáran át is élték - innentõl kezdve, úgy vélem, nincs értelme vitatkozni e karakter jámbor jóhiszemûségének lehetséges mértékén.

Kettejük középpontba állítása révén még kevésbé lesz jelentõs Pécsi Sándor, Korompai Vali, Barsi Béla és Márkus László amúgy éles kontúrokkal megrajzolt, tulajdonképpen ilyen-olyan mértékben kivétel nélkül szeretetreméltó karaktere - de ez már csak így szokott lenni a romantikus drámák esetében.

E karakterek tehát, még egyszer hangsúlyoznám, mind szeretetreméltóak, ugyanis a sematikus film sablonjaival ellentétben élõ, hús-vér emberek, bárminemû politikai befolyásoltság, vagy fekete-fehér mivoltúság nélkül.

Ez hozza közel hozzánk õket, ez teszi átélhetõvé a romantikus dráma megfelelõ és hatásossága érdekében elengedhetetlen emocionális illúzióvilágát.

És emiatt tekinthetõ mûfaji filmnek a Bakaruhában, és - sajnos - a magyar film e tekintetben szerencsétlen fejlõdésében kivételes állomásnak.

Minthogy e mivolta mûvészi értékkel is párosul - s e tekintetben hadd említsem meg a magyar filmtörténet egy elfeledett, ám igen tehetséges operatõrét, Badal Jánost (õ fényképezte az Ecseri lakodalmast, a Rákóczi hadnagyát vagy a Császár parancsára c. filmet is) - igen figyelemreméltó a végeredmény.

S ha még hozzáteszem, hogy a filmnek szándékai ellenére van némi, igen ravasz látenciával megfogalmazott, a könyvbõl átmentett társadalmi üzenete, bizonyára nem kis meglepetést okozok vele.

A két szerelmes sorsában - s ez talán nem belemagyarázás - ugyanis részben leképezõdik a nagy egész. a háború és Magyarország kölcsönhatása is. Két tehetetlen, vergõdõ tömeg, körülményeik és személyes kvalitásaik együttes áldozatai - egyik sem bûnös, és valamennyire mégis mindkettõ az - persze a háború sokkal inkább, mint a hozzá képest apró ország, mely belesodródott.

A "Bakaruhában" tehát nem csak önálló filmként, adaptációként is elsõrangú munka: metaforák gazdag tárháza, több, mint egyszerû romantikus dráma, mégis maximálisan megállja a helyét akkor is, ha csak egyszerû romantikus drámaként nézzük.

8.95/10

Nekem oly közelinek tûnik az emlék, hogy igazából még ki sem kászálódtam belõle, erre kis idõre meg már minek erõlködnék? :)))

Hát legalább visszaemlékszünk fiatalkori önmagunkra. :D

Hmm...remélem talán egyszer majd az leszel! :)
Én pedig lesem-várom fiatalos rácsodálkozásodat a szép magyar filmrõl!

Na, akkor OFF-oljunk!
Legelébb is: köszönöm. :)
Ifjonti éveimben én is tüzesebb húrokat téptem volna, bár õszintén szólva most is kellett pár kört rónom magam körül, hogy felforrt agyvizemet hagyjam lehûlni, s egyben önmagamat kicsit távolabb helyezzem a szituációtól.
Ami szomorú a jövõre nézve, hogy vihart kavart hozzászólónk a fejtegetés logikája és az írás stílusa alapján, mégha torz is a szemlélet, igencsak értelmiségi -nyilván nem 89, hanem jóval fiatalabb-, és egy ilyen lírai szépségû film, ami meggyõzõdésem szerint kultúránk örök részét képezi, ezt a megdöbbentõ bigottságot öklendeztette fel a mélybõl.
Egyébként bennem is felmerült ama sanda gyanú, hogy ez az ember csupán szórakozásból vita-generátorként bukkan fel itt-ott.
Hajh, pedig ezzel az energiával erõmûvet lehetne mûködtetni NÉPÜNK nagy örömére.
Helyes, olykor derûkeltõ a vehemenciád, bár nem egyszer a te szád sarkában is fortyog a hab, de sebaj, idõvel majd leülepszenek a dolgok! ;)

Megnéztem most újra.
Olyan ez a film akár egy népballada. Bara Margit gyönyörû jelenség, a szerepében pedig önveszélyesen tiszta. Fiatalok, szépek és szerelmesek, akik a való életben sem lesznek mindig boldogok.
Keserédes történet nagy színészekkel.

Igazad van, szó szerint nem írtad le sehol, hogy Márai zsidó lett volna. De mindketten jól tudjuk, hogy a szélsõségesek által annyira kedvelt, általad is alkalmazott szóhasználat (például: Balázs Béla, eredeti nevén Bauer Herbert; Ignotus, született: Veigelsberg Hugó; Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József; Márai Sándor, eredeti nevén Grosschmid Sándor) mit takar valójában. Úgyhogy ne hülyítsük ezzel itt egymást, térjünk vissza a Hunyady mûhöz. Ahonnan te kalandoztál el más mezõkre.

Túl mélyen nem mennék bele a körömaggatást meghazudtoló elemezgetésedbe, egyrészt mert nem látom értelmét túllzott energia belefektetésének, másrészt pedig nincs megfelelõ affinitásom túl mély élettörténeti és társadalomfilozófiai értekezéshez.
Egyetlen cél vezérel csupán, nevezetesen egyfajta mentalitás minõsítése.

"Sem a kisnemesség sem a tisztviselõk nem viselkedtek így sõt, éppen ellenkezõleg, hagyománytisztelõk, becsületesek és gerincesek voltak."

Elsõsorban szögezzük le: ab ovo negatív vagy pozitív tulajdonságokkal egyetlen csoportot és egyetlen társadalmi réteget sem jellemezhetünk, objektíve leszûkítendõ ez csupán az EMBERI különbözöségekre.

Az, ahogyan te az õsi ágból levezeted a sarj jellemét, hát enyhén szólva is döbbenetes.
Hunyady Sándor politikai orientációját az határozta volna meg, hogy apja, Bródy Sándor "forrófejû házasságtörõ", anyuka pedig a "feminizmus társadalomromboló elveinek" rabja volt, kvázi ettõl a pszichopaták bélyegét hordozták a homlokukon?

Véleményezési szempont lehet a következõ: " Kádár talán azért engedélyezte, mert rokonságot érzett mind a zabigyerek alkotóval, mind a 'megcsalt' szolgálólánnyal ..." ???

Ezek után még, mint szõlõfürtrõl a szemeket, cédulázod a környezetét: KOMMUNISTA; HAZAÁRULÓ; DROGOS, akiket megvetünk; DEPRESSZIÓS, tehát nem normális.
Ezek alapján bízvást hihetnénk, hogy az egész országot hazaárulók végeérhetetlen tömege hálózta be.

"Juhász Gyula depressziós, összefoglalva: nem normális, KOMMUNISTA."
Tessééék???

"Hiába küszködnek a komcsik, hiába írogatják ezerszer, milyen nagyok voltak ezek s halhatatlanok, a NÉP, a KÖZTUDAT nem veszi be. Ismeretlenek maradtak mert nem alkottak maradandót."

Hát, ha ez nem demagógia, akkor én most cserkészlányként szedegetem a vadgesztenyét rozsdalombú fák alatt, és ennek megítélése nem mûveltségi szint kérdése.
Ha kérhetem, vedd már le magadról a NÉP feliratú nagy köpönyeget, és nyugodtan hagyd a népnek, hogy maga ítéljen meg értékeket!
Meg fogsz lepõdni.
Ahogyan én is, hogy holmi külföldön lét szemellenzõt formálhat némely fejre...

> Neked beszélni vagy a lóval imádkozni.... :(

Értem én, meg látom is, nehezedre esik egy magasabb mûveltségi szintre fellépni. Mégis, próbáld meg! Sértegetésekkel csak alacsony szintedet bizonyítod. Még ha legalább szellemes lenne ...

> (... eléggé gyûlölködõ)...
Nem hiszem, hogy itt a kommunistáknak általam való utálatára gondolsz, mert az oknak nyilvánvalónak kell lennie s aki elfogadja a nemzetállamokat az kénytelen eképpen gondolkozni. Akkor viszont mire vonatkozik a gyûlölködésre tett megjegyzésed?

> 1. Márai nem zsidó származású
> 2. Márai nem volt kommunista

Nem írtam sehol, hogy Márai zsidó lett volna. Ezt Te magadtól következtetted ki. Mibõl? Miért fontos ez?

A 19-es (vagy bármely más) komcsi terror alatt Magyar-hû netán császárhû újságírónak lenni ... viccelsz?
Hadd ismételjek "A Tanácsköztársaság bukása után családja biztonságosabbnak látta, ha elhagyja az országot..."
MIÉRT??? Bizonyára a kommunisták elképedésére magyarsága mellett tett hite, vagy tán Horthyt kitörõ lelkesedéssel való fogadása miatt ...
Mégis, miért kellett elmenekülniük?? Hiszen a Vörös Terrort elsöprõ alakulatoktól nem kellett féljenek! A hazaárulók összeszedésétõl sem kellet tartaniuk! Hiszen, mint írod "... a Grosschmid család nemzedékeken keresztül õrzõje volt az elit polgári értékrendnek, természetesen Márai is ebben a szellemben nevelkedett."
... meg kellene határozni, mi is az az 'elit polgári értékrend' ...

Bár nem írod, gondolom a 'Héttorony'-ból vetted amit írtál. Abban pedig van még egy NAGYON érdekes rész, amirõl - kényelmesen - megfeledkeztél. Mégpedig "Amikor azonban 1948-ban elhagyta hazáját, tudatosan és következetesen kiiktatták mûveit a hazai irodalmi életbõl, és haláláig a nevét is alig ejtették ki. Ezt nemcsak emigráns létének és BOLSEVIZMUS-ellenességének köszönhette ..." (kiemelés tõlem.)
Továbbá ugyanezen az oldalon "„Európa legjobb szellemeinek meggyõzõdése, hogy a bolsevizmus nem lehet az occidentális tömegek életformája,..." írta Márai.

Márai a BOLSEVIZMUST kritizálja, NEM a kommunizmust. Ismervén a kommunizmus irányvonalait és Sztálin álláspontját, nyilvánvaló e kihangsúlyozás, megkülönböztetés lényege.

Valószínûnek tartom, hogy Keresztény-kommunista volt. A keresztény kommunista eszme híres magyar képviselõje Gellért Oszkár költõ, 1908-tól a Nyugat munkatársa majd fõ munkatársa 1920 és 1940 között. Márai pedig 28-tól ismét Budapesten van s ír a Nyugat-ba.

S legvégül azt írtam, függetlenül Hunyady indítékaitól, a kádári rendszer meglátta a propaganda anyagot s ki is használta.
Ezért lett a film egy kommunista propaganda.

Neked beszélni vagy a lóval imádkozni.... :(

Hosszú (és szerintem kevéssé értelmes, de eléggé gyûlölködõ) hozzászólásod ból csak egyre reagálok. Ebbõl talán számodra is kiderül, hogy
1. Márai nem zsidó származású
2. Márai nem volt kommunista

Márai Sándor 1900. április 11-én látta meg a napvilágot Kassán. Felmenõi szászok voltak, családneve eredetileg Grosschmid volt. Apja Grosschmid Géza, anyja Ratkovszky Margit. Tekintve hogy a Grosschmid család nemzedékeken keresztül õrzõje volt az elit polgári értékrendnek, természetesen Márai is ebben a szellemben nevelkedett.

Errõl így írt az Egy polgár vallomásaiban: …„a család a szász választófejedelem szolgálatában állott s az állami pénzverdében dolgoztak. […] Apai dédanyám Országh-lány volt, s a család évszázadokon át magyar családokkal házasodott. Mind hivatalnokok voltak, jogászok, köztisztviselõk, katonatisztek.”

Márai életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Már az 1930-as években korának egyik legismertebb és legelismertebb írói közé tartozott. Amikor azonban 1948-ban elhagyta hazáját, tudatosan és következetesen kiiktatták mûveit a hazai irodalmi életbõl, és haláláig a nevét is alig ejtették ki. Ezt nemcsak emigráns létének és bolsevizmus-ellenességének köszönhette, hanem annak is, hogy õ volt a magyar polgárság irodalmi képviselõje, s errõl az osztályról sokáig semmi jót sem lehetett állítani. Márai azonban a klasszikus polgári eszményeknél értékesebbet nem talált, így kötelességének tartotta, hogy ezeknek az eszményeknek hangot adjon mûveiben.
....
Az 1980-as években már lehetõvé válhatott volna munkáinak hazai kiadása, de õ megfogadta, hogy amíg Magyarországon megszálló csapatok tartózkodnak, s nem lesz demokratikus választás, addig semminek a kiadásához és elõadásához nem járul hozzá.

Igen, ezt tanították az iskolában, jól felmondtad a leckét.

Most hadd adjak egy másikat.

Lássuk, ki is volt Hunyady.
Bródi Sándor és Hunyady Margit törvénytelen gyermeke.
Mit hozott 'otthonról'?
Az apa:
"Szenvedélyes természetû ember volt. A jóképû Bródy még Kolozsvárra érkezése után elcsábította Hunyady Margitot, korának ismert színésznõjét. A kapcsolatból nemsokára megszületett törvénytelen gyermeke Hunyady Sándor, aki kedvence volt. Hunyady Sándor is az irodalmi pályán indult el a késõbbiekben. Ebben az idõben már házas volt, felesége Fehér Judit. Családját Budapesten hagyta. Feleségét és gyermekeit anyagilag támogatta."
Tehát egy forrófejû házasságtörõ.
"Az érzelmeit szenvedélyesen megélõ Bródy 1905 nyarán a Semmeringen öngyilkosságot kísérelt meg."

az anya:
"Hunyady Margit nemesi családjából önként kiszakadó, a mûvészi hivatást tudatosan választó, önmagát örökösen mûvelõ, határozott, egészséges szemléletû, mûvelt és modern nõ, kemény asszony volt."
Mit is jelent ez? 1890-92-ben a liberalizmus rákfenéje már terjed. A feminizmus elsõ hullámának társadalom romboló elvei úgyszintén. Az egyébként életre való lány fejét megfertõzi a sok zagyvaság s elszökik. Ezek az elvek azután végigkísérik egész életén. Ettõl lesz úgymond "modern".

S e két a pszichopátia határát súroló személyiségnek születik Sándor.

Mit is örökölt?
"Tízéves, amikor megismeri Bródy Sándort, az örökös üldözöttséget sugalló, mégis rögtön szimpatikus férfit, akit ezt követõen apának kellett szólítania. Újabb sokként érte az is, hogy megtudta, református hite és neveltetése ellenére apja révén zsidó vér is folyik ereiben. Itt kezdõdött tulajdonképpen az író mítoszához elengedhetetlen „hányatott sors”, az állandó bizonytalanság és énkeresés.... A zaklatott életmód következtében azonban Hunyady már tizenhét éves korában, 1909-ben eljutott elsõ öngyilkossági kísérletéhez. Bródy kissé megszeppent, és apai jogait érvényesítve a fiút felgyógyulása után azonnal Kolozsvárra küldte, hogy nyugodtabb légkörben fejezhesse be tanulmányait. Hunyady azonban elsõ este elkártyázta minden pénzét... akárcsak neki, apjának sem volt erõssége a takarékoskodás, így a két bohém egyik napról a másikra tengette életét. Hunyady egy szobában lakott imádott apjával, aki szeszélyétõl függõen hol kényeztette, hol eltaszította magától fiát. Õ kiegyensúlyozottabb alkat volt Bródynál: mivel nem nehezedett rá huszonéves korától a hírnév átka, nem ismerte a szélsõséges nekibuzdulásokat és nagy letöréseket, nem zilálta idegeit folyton a közönség kiszámíthatatlan reakciója... apja ridegsége elüldözi: az 1919 õszén meghurcolt Bródy, aki mindenfelõl gyûlöletet érez, elfordul „keresztény” fiától. Keserû öniróniával állapítja meg ekkori viszonyukról Hunyady: „Csak szerelmesek között szokott ilyen végletekben formálódni az érzés...
Utolsó évei
Hunyady sikerei ellenére sem élte a nagy irodalmi tekintélyek életét, szigorú napi beosztása, a munkáról vallott felfogása inkább nyárspolgári szemléletet mutatott: vígszínházi kiugrása után is a korábbiakhoz hasonló szerénységgel és szorgalommal dolgozott élete végéig. „Üres feketekávét reggelizem egy darab kenyérrel. Reggeli után leülök dolgozni, dolgozom délig. Akkor megebédelek, az íróasztal szögletén, a legtöbbször papírról kolbászt vagy parizert. Este, a rendes, olcsó kis helyemen, menüt vacsorázom. […] Minden földi javam elfér három közönséges kofferben."

Az egyik végletbõl a másikba való átlendülés személyiség problémát tár fel.
Amint apja s anyja sem tudott beilleszkedni a társadalomba, úgy Ö sem képes - így hát ostorozza azt. Hiába van a szakmai elismerés. Nem tudja megemészteni, hogy a társadalom nem fogadja be. Zabigyerek. Talán ezért gyûlöli a középosztályt s ez sarkallja a 'Bakaruhában' elkövetésére. Hogy tudatosan vagy tudattalanul írja e darabot a kommunista befolyás alatt álló ember, ez nem világos. De a Kádári rendszer feltétlenül meglátja a propaganda anyagot s ki is használja azt 1957-ben.

S most lássuk gyermekkori baráti körét, mely meghatározza jövõjét.

"Írók, mûvészek, éjszakai bohémek körében töltötte estéit a szeretetre méltó kamaszfiú, megilletõdött tisztelettel nézte a New York kávéházban a Nyugat-asztalt, amelynek tagjai közül késõbb többen baráti viszonyba kerültek vele... "

Lássuk tehát a Nyugat munkatársait:
Hatvany Lajos, a Nyugat mecénása
"Az 1918-19-es polgári forradalom alatt a Magyar Nemzeti Tanács tagja ... "
Magyarul: oszlopos szerepet vállalt az ország elárulásában mely az ismert Kohn Béla vérfürdõbe torkollott.
"... a Horthy-rendszert bíráló "nemzetgyalázó" írásai miatt bíróság elé állították, és másfél év börtönre ítélték, de külföldi nyomásra végül kegyelmet kapott." Külföldi nyomásra??? Ugyan kik lehettek azok a 'külföldiek'???
KOMMUNISTA, HAZAÁRULÓ volt.
------------------------------
Balázs Béla, eredeti nevén Bauer Herbert
"1919-ben tagja lett a Forradalmi Írók Direktóriumának, majd a Tanácsköztársaság bukása után Bécsbe menekült."
Azaz KOMMUNISTA
------------------------------
Ignotus, született: Veigelsberg Hugó
"Apja Veigelsberg Leó, a Pester Lloyd (Liberális-társadalom-gyilkos) fõszerkesztõje. Ignotus az 1908-ban induló Nyugat címû folyóirat egyik alapítója, és 1908-1929 között fõszerkesztõje is. 1919-ben Bécsbe emigrált az ellenforradalom elõl,..."
izé, miért kellett menekülnie?? MERT KOMMUNISTA VOLT?
--------------------------------
Gellért Oszkár
"1919-ben Károlyi Mihály, majd a Tanácsköztársaság sajtóirodájának vezetõje. "
KOMMUNISTA

------------------------------
Juhász Gyula:
"Juhász Gyula egész életén át boldogtalan volt, társtalan magánya sohasem oldódott fel, tragikus betegsége meg pesszimista kedélyvilága csaknem a kezdetektõl rányomta bélyegét verseire. Így lett lírájának alaphangja a mélabú és a rezignált bánat."

Depressziós, nem egészen normális.

"... tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak. A radikális párt al-, majd társelnöke, népgyûlések szónoka...
a Forradalmi kiskáté címû írásában köszöntötte a vértelen proletárforradalmat....
A Munka címû szociáldemokrata lap dolgozótársa,..."

Összefoglalva: nem normális, KOMMUNISTA
----------------------------------
Kaffka Margit
"Úgy indult a nemesség és a polgárság felõl, hogy eljutott a szocializmus vallásáig, ..."
KOMMUNISTA
-------------------------------------
AMBRUS ZOLTÁN
"Dramaturgiai felkészültsége folytán lett 1917-ben a Nemzeti Színház igazgatója. Nagyon színvonalas mûsorpolitikát valósított meg... amíg engedték. Csakhogy helyén maradt a forradalmak idején is. Olyan komolyan vette a politikán felül álló mûvész erkölcsi meggyõzõdését, hogy a Tanácsköztársaságot ugyanúgy tudomásul vette, mint az õ törvényes államát, akárcsak elõbb Károlyi Mihály köztársaságát vagy még elõbb IV. Károly királyságát. Ezt azután az ellenforradalom nem bocsátotta meg neki. Ezt a komolyan vett apolitikusságot kommunista rokonszenvnek magyarázták."

Más szóval: kiszolgálta a KOMMUNISTÁKAT. A kommunistákkal pedig minden kapcsolat hazaárulás. Hiába volt jó író, gerinctelenségnek nem volt és ma sincs helye.
----------------------------

Csáth Géza, eredeti nevén Brenner József
"A Nyugatnak 1908-as alapításától munkatársa volt.
Csáth 1910. április 10-én, hajnali fél hatkor használt elõször morfiumot, amire ettõl kezdve tudatosan rászokott, mert érdekelte annak tudatmódosító hatása. A morfium hatása alatt szerzett élményei irodalmi mûvein erõsen érzõdnek ... 1914-tõl katonai orvosi szolgálatra hívták be, de a fronton teljesen elvesztette uralmát szenvedélybetegsége felett, napi adagjai folyamatosan nõttek.... Környezetével megromlott a kapcsolata, fokozódott paranoiája... elmeosztályon ápolták. Miután megszökött, lelõtte feleségét..."
Ma úgy mondjuk 'drogos' volt és lenézzük az ilyen embert. Néha sajnáljuk.
------------------------------
------------------------------
Márai Sándor, eredeti nevén Grosschmid Sándor
"1919-ben a Tanácsköztársaság idején újságíróként tevékenykedett: riportokat készített, könyvekrõl írt kritikákat, és publikálta mûveit... A Tanácsköztársaság bukása után családja biztonságosabbnak látta, ha elhagyja az országot..." vajh, miért???
---------------------------------------

Hiába írja Márai/Grosschmid Sándor
„Mikor elmentem a szanatóriumból, különös szorongással éreztem, hogy zsenink és prófétánk egyre több lesz, de írónk, sajnos, megint eggyel kevesebb.”

Hunyady egy kommunista befolyás alatt álló zavaros idegrendszerû meghasonlott volt.

Hiába küszködnek a komcsik, hiába írogatják ezerszer, milyen nagyok voltak ezek s halhatatlanok, a NÉP, a KÖZTUDAT nem veszi be. Ismeretlenek maradtak mert nem alkottak maradandót.

A 'Bakaruhában' is ide tartozik. Nem igazán érdekel senkit, nem hiányzik senkinek, csak egyesek állandóan felmelegítik. Mert a középosztály még mindig nincsen kivégezve!

Kádár talán azért engedélyezte, mert rokonságot érzett mind a zabigyerek alkotóval, mind a 'megcsalt' szolgálólánnyal ...

-----------------
Végül is:
Függetlenül attól, hogy Hunyady milyen indíttatással írta a darabot a film marad, ami volt: Bugyuta kommunista propaganda film.

Csak hadd mutassak rá a kommunista propaganda eszközeire. Az Egri Csillagok ugye egy olyan ártatlan téma. Gárdonyi már csak nem volt KOMMUNISTA?? Nem hát. Csak hogy a filmben Gárdonyi gyáva cigányából hõs lesz, míg a valóban hõs Dobó-ból részegen fetrengõ disznó!

---------------------------------
Referencia:
Wikipedia
A Magyar Irodalom Arcképcsarnoka

Magadtól vagy ilyen okos? :O
Hunyady a két világháború közötti idõszak egyik nagy, kedvelt írója volt. Méghogy "kommunista propagandafilm".

Hunyady Sándor (Kolozsvár, 1890. augusztus 15. – Budapest, 1942. október 12.) regény- és drámaíró.

Bakaruhában (1931)

Neked már sikeresen átmosták az agyad, okoska! :(

Elképesztõen bugyuta, mint általában a propaganda filmek.
Sem a kisnemesség sem a tisztviselõk nem viselkedtek így sõt, éppen ellenkezõleg, hagyománytisztelõk, becsületesek és gerincesek voltak. Éppen ezért kelletett ellenük gyûlöletet kelteni. Õk voltak a középosztály, akiket ki kellet irtani, mert õk voltak a társadalom alapkövei s ez erõs, becsületes középosztály rettenetesen útjában volt és van ma is a nemzetközi kommunizmusnak.
Ezenkívül a magyar lányok sem voltak olyan ügyefogyottak, ahogy a film beállítja.

E film kifejezetten a kisnemesek, köztisztviselõk elleni utálatra szító kommunista propaganda. De mit is várhatunk egy 1957-ben készült filmtõl? Ez a megtorlás és a bosszú ideje, a véres kádári idõk.