fáncsi28 2016 jún. 22. - 08:21:18
(26296/28316)
Egyetértek, Ági értelmezhetetlen lett. A gyereke vagy börtönben, vagy a viccesben (ezt se tudjuk, vagy csak én felejtettem már el), de neki nincs más gondja, mint hogy Emíliával harcoljon, meg hogy Alizékat kitúrja.
A két banya közti cicaharc egyébként is nevetséges. A múltkor még egyetlen beszélgetés után öribarik lettek, sõt majdnem üzlettársak, most meg kikaparnák egymás szemét.
A vizes történet szintén egy vicc. Nehéz elhinni, hogy ennyi ember iszik, mosakszik, fõz, mos, növényt termeszt, állatot tart pár mûanyag tartályban talicskával odatolt vízbõl. Csak gondolom, kellett egy kis szociális vonal a sorozatba.
A "banyatankot" pedig megvédeném. :-) Nagyon hasznos jószág, kortól függetlenül. Én pl. a szétmûtött térdeimmel nem is tudnék nagyobb mennyiséget hazahozni, de ettõl még nem lettem nénike. Viszont itt megint csak dõl a hülyeség, mert Bözsi szerint egy nagymamának ez kell, meg kötõtû, meg fonal. Amilyen jó fej volt az elején, olyan kriplit csináltak mostanra belõle. De az is életszerû, hogy Gizi megjön Londonból, nem foglalkozik semmivel, nem öltözik át, kicsit sápítozik a banyatank miatt, aztán egybõl leül rejtvényt fejteni.
De ha már Bözsi és Vili: minden baromságba belefogtak, hogy legyen pénzük kifizetni a halastavat, meg széjjel sápítozták magukat, hogy mibõl fognak fizetni. Most meg kiderül, hogy van egy valag pénzük, amibõl nem az adósságot fizetik, hanem Gizike londoni útját finanszírozzák.
Tudom, tudom, én vagyok a hülye, minek nézem, amikor most már napi szinten mérgelem fel magam a forgatókönyv írók hülyeségén, de hát a megszokás nagy úr... :-)
garamba 2016 jún. 21. - 20:36:45
(26295/28316)
Nem semmi... Kösz az infót! :D

Amúgy nem értem, hogy most Tóbi miért van annyira Zsófi ellen, hiszen amikor eltûnt és mindenki ki volt rá akadva, pont Tóbi kelt Zsófi védelmére. :O Fura.
charles58 2016 jún. 21. - 13:03:41
(26294/28316)
Nórikának honnan van pénze jótékonykodni és autót fenntartani? Ügyvédként nem dolgozhat, mert nem fizette be a kamarai tagdíjat. Osztalékot most nem kaphat a cégtõl, mert nincs mit osztani. Az életbiztosításból kapott pénzt pedig belefektette a céges projektbe. Honnan van pénze?
Marika néni 2016 jún. 21. - 09:18:29
(26293/28316)
Na ez a kút témát aztán végkép kiverte a biztosítékot nálam.Nem értem , adva van egy tanya ahol gazdálkodnak és nincs még egy árva ásott kútjuk se. Amíg a kút nem volt elzárva addig se lehetett leányálom olyan távolságról hordani a vizet, annyi állatnak , na meg még öntözésrõl nem is beszélve.Gyerekkoromban minden falusi ház portáján volt ásott kút, pedig pályázat se volt, a szomszédok összefogtak és addig ástak, míg jó minõségû vizet nem találtak. A másik meg, hogy van olyan törvény ami lehetõséget ad arra, hogy egy közkút magán tulajdonba kerüljön?
2/10
nikato 2016 jún. 21. - 08:59:07 2/10
(26292/28316)
Igen ezek érdes dolgok valóban!!! Meg a Rózsában szokták mutatni 5 évente egyszer a mosdót, azt lehet is tudni hol van, de a konyha?!
Nóra kocsijába aki beszállt kisgyerek már meg is bukott azon a teszten, hogy idegen autójába ne szállj, be, mert lehet, hogy elrabol.XD
talpfaszamlalo 2016 jún. 21. - 08:20:30 Előzmény charles58
(26291/28316)
Abban a lakásban gumiból vannak a falak, mindig annyi szoba nõ ki, amennyire épp szükség van. mikor még András lakott ott és mini gyerekotthont üzemeltetett mikor odaköltözött Julcsa 3 gyerekkel akkor is volt mindenkinek szobája. Aztán mikor megérkezett Dani meg Emma, sõt még Balázs is lakott ott egy idõben, akkor is mindenkinek volt szobája. Az a lakás min. 4 szobás, eleve is úgy költöztek be már az elején, hogy saját szobája volt a 3 gyereknek + még egy háló a szülõknek. De eleve Peti,. Vanda, Bandi, Balázs is lakott ott és volt saját szobájuk.


Még jó 10 éve mikor még néztük rendszeresen a sorozatot próbáltuk páran az alaprajzot megcsinálni a BK házról ,de nem ment. A Rózsa is érdekes hely, mert pl. nem tudni hol lehet a konyha, egyszerûen sehová nem fér el. Laci régi lakása is érdekes ilyen téren. Az is hogyan lett elõször Pszicho Orsié aztán meg Alízéké azt Laci vette régebben Pszicho Orsi oda pár bõrönddel meg a lányával költözött, nyilván a váláskor adta neki oda Laci.
garamba 2016 jún. 19. - 14:24:45
(26290/28316)
Zsolt tesója (Krisztián) valami hajón dolgozik és találtak róla egy cikket pár hete, mert megmentett valakit. Úgy volt, hogy kimennek megkeresni, de azóta is semmi (vagy lemaradtam róla én is). :D

Tóbi mindig is védte Zsófit, szóval szerintem a szégyen miatt nem mer hazamenni.

Amúgy én vagyok az egyetlen aki szerint Emília meg az anyja majdnem egykorúak? :O Bár én mindig rossz voltam életkor-tippelésben, nekem úgy tûnik, mintha a mami legfeljebb 10 évvel lenne idõsebb. XD Meg sem merem kérdezni, hány évesen szült. :D
kikérdi 2016 jún. 19. - 13:03:48
(26289/28316)
Hali Barátok közt nézõk!
Mi van Zsolt tesójával? El lett felejtve, vagy némi lemaradás után kimaradtam valamibõl?
charles58 2016 jún. 18. - 08:30:14
(26288/28316)
Nem értem, hogy Attilának miért kell a kanapén aludnia? /a megcsalás miatti különalvás rendben, de.../Ottó eddig ott lakott náluk. Hol aludt? A szülõi hálóban? Nem. Mátéval egy szobában? Nem valószínû. Peti szobájában biztosan nem, mert oda Lilit szerette volna vinni a Peti. Tehát van még egy szoba, ami most üres. Miért nem költözhet oda Attila. Talán azért, mert ez a megoldás csak a hatásvadászat kedvéért született?
2/10
nikato 2016 jún. 17. - 22:15:32 2/10
(26287/28316)
Áginak meg nem igaz, hogy a házba kell költöznie!! Sok a della, "úrinõ"..... miért nem megy valami jobb helyre? Vagy a Rózsadombra... ja, akkor nem lenne a házban. Kinti forgatásra meg nincs pénz. /Szomszédokban mennyi külsõ helyszín volt... hmm... de nem azonosítgatom inkább. De még mindig veri a BK-t./
2/10
nikato 2016 jún. 17. - 22:12:40 2/10
(26286/28316)
Így van! Hihetetlen milyen semmilyen az egész sztori. Saját gyerekéhez joga van, ha elment, ha nem. Rejtõzködik, mint egy bûnözõ! Most majd hetekig bujkál, majd könyörög a gyerekért. Szerencsétlen színész is jól megszívta, hogy meleget kell játszania (jól alakítja), így a való életben is nehéz neki párt találni, mert azonosítják a szerepével!
fáncsi28 2016 jún. 17. - 16:35:13
(26285/28316)
És nem csak Andrást csapták be, hanem Nórát is, aki akkor Attilával élt. Szóval nem értem ezt a nagy "hattyú halálát" Juli részérõl. Annak a kommentelõ társnak lehet igaza, hogy a forgatókönyv írók ezt szépen elfelejtették, és most mártírt csinálnak a nagy magyar anyából, aki csak arra nem gondol, hogy Attila tisztességgel neveli az összes gyerekét, akik közül egyik se közös.
Ami a pszichomacát illeti, nem értem ezt a nagy lakásmizériát. A logikus lépés az lenne, hogy a 10millából rendbe hozatja a lakását, aztán ha már mégse akar ott élni, akkor azt eladja, vagy elcseréli. Igaz, akkor nem lehetne beköltöztetni a házba, úgyhogy mégis a nyakunkon marad, úgy látom.
Ágnes normális? Tele van pénzzel, ha akarna, kivehetne egy pöpec lakást, ha már a villa nem elég jó neki, de õ inkább megy a Bartha-féle tömegszállásra.
Egyébként meg megkérdezném, hogy vajon ezek mibõl élnek? Mert azon kívül, hogy ármánykodnak, meg a Rózsában döglenek, meg vedelik a bort, sört, whisky-t, túl sokat nem csinálnak. Érdekes, hogy cigarettázni nem szabad semmilyen filmben, de inni rogyásig, azt lehet. Szegény Miklós, már tea mérgezése lehet, mert gondolom, azzal helyettesítik a whisky-t. :-)
2/10
nikato 2016 jún. 16. - 23:04:07 2/10
(26284/28316)
Én sem!!!
De Zsófira visszatérve, az a leselkedõs jelenet kritikán aluli volt!!
Angliába azért fapadosra nem olyan drága a jegy, bár Giziék most le vannak égve.. :S
abisztriczky 2016 jún. 16. - 17:11:32
(26283/28316)
Juli csak visszakapta amit Õ mûvelt Andrissal annak idején! Nem tudom ki hogy van vele, de én nem tudom sajnálni.
2/10
nikato 2016 jún. 16. - 16:54:56 2/10
(26282/28316)
Rókus tényleg gusztustalan, Laci meg hetekig (?) elvolt és ilyen hamar hazaért? Az tényleg a szomszéd erdõ volt.XDD
boncsin78 2016 jún. 16. - 06:35:56
(26281/28316)
Jaj ne!!! Ez a krokodilfejû már megint itt van és rémisztget. Elneveztem Kroki-Rókinak, úgy mosolyog mint egy aligátor. Minden esetre ha lenne magyar Hannibal sorozat azonnal felvenném fõszereplõnek....Nem tudom ki találta ki hogy egy zarándoklat egyenlõ az erdõben való amatõr pancserkodással.....minden esetre tûzhányó az agya. Laci végre hazatalált az 5 méterre lévõ erdõbõl, kár hogy nem gyújtotta fel az erdõt és akkor jöhetett volna a meleg tûzoltó. A rész címe: Sötét lovag, a felmelegedés.... Juliból szerintem sorozatgyilkos lesz már titokban készül Ati feldarabolására, látni a szemében...Kíváncsi vagyok a fejleményekre
vendus 2016 jún. 15. - 21:56:01
(26280/28316)
Hát kérem, a forgatókönyv írók miatt tudathasadásos állapotba kerültem. Valószínû csak álmodtam, hogy a Juli meg az Attila a padláson Nórát és Andrást csalták nem egyszer, sokszor. Sõt, a kettejük botrányos kapcsolata miatt borultak sorsok. Akkor mire van úgy oda ez az erkölcscsõsz liba? Mit drámázik? Megkapta, amit érdemelt. Meg is érdemli. Namármost ki a fenét érdekel, hogy ez a félreértelmezett bezzeganya hogy érezte magát az agyatlanul önként vállalt börtönben? Talán rosszul emlékszem, hogy õ kellemetlenkedett a férjének beszélõn, elzavarta és utasította, hogy ne látogassa. Ilyen elõzmények után mit várt??????
Hogy a férje nem találja meg a szeretetigénye kiélését, hanem minden éjjel tacsakossá sírja a párnáját?
Nem veszem komolyan a cselekményt. Az egész témavezetés egy keszekusza, pongyola agyszülemény. A szerzõk nem ismerik az elõzményeket? Nem beszélnek egymással? Ilyen logikátlan se füle se farka agyatlanság a sokat lesajnált brazil szappanoperákban nem fordul elõ.
Persze ha az a cél, hogy egy skizofrén elmebeteg véglényt kreáljanak az asszonyból, érthetõ. Ha nem az a cél, akkor a szerzõknek kéne szakember segítségét igénybe venniük.
2/10
nikato 2016 jún. 15. - 15:49:57 2/10
(26279/28316)
Pedig Andrást jobban bírtam, mint a nyálas szájú Attilát!! Sok embernek el van még fáradva a karaktere..... csak nem veszik észre.
2/10
nikato 2016 jún. 14. - 22:10:34 2/10
(26278/28316)
Nagyon ötlettelen visszatérés!!! Amúgy is ki kíváncsi rá? Az egyik legnépszerûbb szereplõ állítólag. Miamiban nem sokat barnult.
2/10
nikato 2016 jún. 14. - 16:02:29 2/10
(26277/28316)
Ilyen alacsony a költésvetés, hogy már a villában sem forgatnak? :D Az a gyönyörû "panoráma"!XD Zsófi elmentele butaság volt, ha ki akart szállni máshogy is megírhatták volna. Juli egy undormány. Maradt volna a dutyiban pár évre. Nyúzott, kavarógép. Eddig, hogy nyalt Petinek, kisfiam így úgy, most meg utálattal beszél vele. Lacinak meg mi ez a zarándok út? Biztos a Vikingeket nézte az író. Ott is zarándokútra küldte a király a fiát, meg a kis Alfred-ot. :D Áginak meg simán lenne pénze egy több csillagos hotelra is. :D