sunflower325 2020 ápr. 18. - 07:43:44 Előzmény napraforgó
(1748/2088)
Pedig Torzsa uramnak a szavát adta, hogy mindent megtesz azért, hogy megtalálja a gyújtogatót...
Kotarbinski 2020 ápr. 18. - 07:33:53
(1747/2088)
Egy fontos megjegyzés! Imrén nem lehet számonkérni a szigorú törvényességet, mert akik ellen harcol, azok nem jogkövetők. Ha netán eltussolja Móricka tettét, pl. azzal, hogy nincs bizonyíték, akkor is törvényesen jár el, hiszen ezt tette Söndör terror cselekménye esetén is. Persze, megtehetné azt, hogy Söndör és Annácska vallomását tekintené bizonyítéknak, s ez lenne a helyesebb megoldás, de nem teszi, mert mindkettő bűnöző és együtt barmoltak bele a tiszta szerelmébe. --- Ezzel csak azt akartam jelezni, hogy többféle megoldásban gondolkodhat Imre és azt fogja választani, ami Söndörnek nem lesz jó, és a saját egyéni céljainak jobban megfelel. Ezt "tanulta" Söndörtől, ti. mindenkin átgázolni, csak a saját célom elérése a fontos, a többi pedig le van.....sajnálva.
5/10
napraforgó 2020 ápr. 18. - 07:26:35 5/10
(1746/2088)
Persze Imre minden sérelme nem elégséges ok arra, hogy elfelejtse a törvényességet, és most megint kijelenti, hogy köp az igazságra, meg a törvényekre, Torzsáék érdekében a kisujját sem mozditja, futni hagyja a gyújtogató Móricot. Ha ezt komolyan is gondolja, hát ő sem egy jellembajnok.
Az biztos, hogy nem érdemli meg a kinevezést. Sőt.

Én már sok-sok résszel ezelőtt megmondtam, hogy egyik szereplő sem szimpatikus, sőt, mi tagadás, kifejezetten ellenszenves. Egyikért sem fáj a szivem.
Kotarbinski 2020 ápr. 18. - 07:24:33
(1745/2088)
Söndör aljasságát mutatja az, hogy míg a saját terror cselekményének eltussolása "természetes" volt, most Móricka felelősségre vonását követeli. Végre Imre ismét igazi férfiként viselkedett és csak remélni tudom azt, hogy Annácskát két lábbal rúgja majd fenéken, hogy a büdös parasztjáig repülhessen. Ha a menyasszonyom ugyanazt csinálta volna, mint Annácska, én mindenképpen ezt csináltam volna. Megbízhatatlan nőcskével nem lehet családi életet élni, felelősséggel vállalni gyermeknevelést.
5/10
napraforgó 2020 ápr. 18. - 04:13:57 5/10
(1744/2088)
Ez az újabb "fordulat", jajjjjjj! Anna már olyan, mint a szélkakas. Állandóan forgásban van. Valahogy ki tudta magyarázni magát a bál után - oda elvégre meghivás nélkül szökött be Torzsa Sándor és kérte fel táncolni, nem Anna biztatta fel.
Amikor nagy nehezen - ráadásul a báróné közreműködésével sikerült kibékülniük Imrével, akkor Anna Sándor kérését ugyan elutasitja, hogy találkozzanak, de nem birja ki, odamegy leselkedni az istállóhoz. És amikor ott azt is megtudja, hogy Sándor el akar utazni, nem birja ki, megint utánamegy, úgymond "elbúcsúzni". És képes órákon át búcsúzkodni tőle a szőlőben. Nem is csodálom, hogy Imre feltételezte, hogy megcsalta őt Sándorral.

Erre mondta Péter atya, hogy ne hazudjon, legfőképp saját magának. Mert most már világos, hogy Anna folyamatosan ezt teszi, bebeszéli magának, hogy szereti Imért és hozzá akar menni feleségül, eközben meg minden alkalmat megragad, hogy Sándorral lehessen, gyakorlatilag fut utána.
2/10
PeeTee190 2020 ápr. 17. - 23:02:56 2/10 Előzmény sunflower325
(1743/2088)
"Eszét vette a szerelem." Legalább is egyenlőre. Nyilván van annyira intelligens, ellentétben a tajparaszt vetélytársával, hogy el fogja tudni engedni Annácskát. Bárnai Péter meg egyértelműen a legjobb fiatal színész a soriban.
sunflower325 2020 ápr. 17. - 22:52:33
(1742/2088)
Imrének is el kell végre döntenie, hogy az igazság és a törvény oldalán áll-e, vagy sem. Most úgy tűnik, hogy nem.
sunflower325 2020 ápr. 17. - 22:44:02
(1741/2088)
Anna most már túlment minden határon! Már épp ideje lenne, hogy végre őszinte legye. Azzal kéne kezdenie, hogy önmagával szemben őszinte, aztán jöhetnek a többiek.
2/10
PeeTee190 2020 ápr. 17. - 22:16:32 2/10
(1740/2088)
A három "törvényes" Rokoczay gyerek annyira agyhalott, hogy sanszos egyik se a báróé
2/10
PeeTee190 2020 ápr. 17. - 22:01:15 2/10 Előzmény napraforgó
(1739/2088)
Ennek a sorozatbeli Annának egyetlenegy olyan tulajdonsága sincs, ami alkalmassá tenné , hogy az " első magyar orvosnő" legyen.
5/10
napraforgó 2020 ápr. 17. - 21:51:58 5/10
(1738/2088)
Na most már tényleg elegem van Annából. Azért egy úrilánynak tudni kéne viselkedni.
5/10
napraforgó 2020 ápr. 17. - 21:50:08 5/10 Előzmény Sumomo_
(1737/2088)
Bizony, erre én is jól emlékszem. Akkor is együtt töltötték a napot, aztán Sándor még elvitte a házukba is, ott nézegette az anyja gyógynövényeit és etetgette a kakast.
Még képeket is tettem föl a magyar kakasról, meg a kicsi japánról.
2/10
PeeTee190 2020 ápr. 17. - 21:43:15 2/10
(1736/2088)
Egyem meg drága Annát, milyen vehemenciával kapacitálja saját bátyját, hogy adja fel magát, miközben hetekig falazott egy terroristának
2/10
PeeTee190 2020 ápr. 17. - 21:31:18 2/10
(1735/2088)
Imre Annácskának:"...inkább a parasztjáért aggódjon, megint megcsalt...." Óriási . A sorozat legnagyobb leoltása. Jó lesz ez a mai rész. Minden és mindenki a helyére kerül
guess.who 2020 ápr. 17. - 19:54:53
(1734/2088)
Pedig a színészek között is akad átfedés. :)
guess.who 2020 ápr. 17. - 19:53:42
(1733/2088)
A kastély elvileg "odébb" van a falutól, hiszen az urak mindig kikocsiznak, ha oda akarnak menni. Igaz, hogy egy bárói család nem fog gyalog menni sehová, és azt sem mutatták, hogy a kastélyba látogatók kocsival jönnének: Imre például még lóra sem száll, de Sándorka is bármikor megjelenik az ABátor mellett az istállóban öt perc alatt. Szóval én valahogy úgy tippelném, ahogy általában az ilyen főúri kastélyok voltak: a falu szélén, hogy a körülötte elterülő birtoknak/arborétumnak megfelelő helye legyen, a település zaja és szaga ne legyen érezhető a kastélyban - de mégis elég közel legyen, hogy bármikor bármiért be lehessen jutni a faluba.
Torzsáék szőlője sem lehet túl messze: volt egy jelenet, amikor napközben indultak el kapálni gyalog, tehát kicsi a valószínűsége, hogy órákig tartana eljutni oda (a mostani tüzeskedős jelenet is azt mutatja, hogy "közel" van mindenhez.

Persze a legvalószínűbb, hogy gumitávolságban vannak az egyes településrészek: ha úgy szükséges, akkor két perc gyalog, ha inkább úgy, akkor meg két óra kocsival vagy lóval is. :)
guess.who 2020 ápr. 17. - 19:45:47 Előzmény Sumomo_
(1732/2088)
Nekem ez egyáltalán nem rémlik - felmentésül csak annyit: valamikor a közepén volt egy vagy két rész, amit nem tudtam megnézni. :)

Mindenesetre azt továbbra sem értem, hogy mi a fene hiányzik Annának a "színekszagokkilátás" hármasból, hiszen a földek azon a kis szőlőbirtokon kívül mind az övéké, szőlőjük is lehet akármennyi, tehát mindhárom élményt megkaphatja máshogy, Sándormentesen is.
Mérges vagyok az írókra, mert szerintem ezzel a legutóbbi (legutolsó?) körrel már túlmentek a normális határon: amikor utolsó utáni alkalommal szakít Imre Annával, aki ezután sírdogálva, nagy nehezen visszakönyörgi mégis magát - majd egy fél óra múlva kiszökik Sándorkához a szőlőbe andalogni a paraszttal hosszú órákig? Azért az irracionalitásnak is van határa...
Sumomo_ 2020 ápr. 17. - 13:04:21 Előzmény guess.who
(1731/2088)
Úgy emlékszem, hogy legalább egyszer már járt Anna Sándorral a szőlőben. Méghozzá viszonylag hamar azután , hogy Katicával sétáltak és kiderült, hogy Katicát hidegen hagyja Sándor lelkesedése a föld, a borászat iránt. Már akkor ott kiderült, hogy Anna vevő erre a lelkesedésre és hasonlóan érez a gyógynövények és orvoslás iránt. Emlékszem kiültek a birtok szélére és csodálták a kilátást.
Churros 2020 ápr. 17. - 12:25:14 Előzmény Kotarbinski
(1730/2088)
Ez megnyugtató :) Pedig H. Vilma kalandos életútját látva még "belefért" volna pár évad, de persze nem ilyen kivitelezésben.
Kotarbinski 2020 ápr. 17. - 12:16:43 Előzmény Churros
(1729/2088)
Nem lesz II. évad, ezt már korábban jeleztem a Jaskó Bálinttal folytatott interjú kapcsán.