7/10
napraforgó dec. 17. 05:36:21 7/10
(318/318)
Az előző gondolathoz: Nina 1988-ban született, pár hónapos volt, amikor a szülei disszidálni akartak. A másik 2 gyerek is csak pár éves volt, Eva 7, Slavo 5, mondták, hogy óvodás volt.
A sorozatot 2012-ben kezdték forgatni és érdekesség, hogy a Ninát játszó színésznő akkor 23 éves volt. Vagyis ő annyi idős, mint amennyi a szerepében.

Amúgy azon is eltűnődtem, hogy Ivan hogy engedhette szülni a súlyos szívbeteg feleségét, főleg miután már volt két gyerekük.
Mert az szívbaj nem akkor keletkezett, amikor már ott volt a 4-6 hónapos Nina.
7/10
napraforgó dec. 17. 04:24:06 7/10 Előzmény Záporeső9
(317/318)
Ingrid éppenséggel idősebb Maxnál, jó 45 éves. Bár a korához képest valóban jól tartja magát. Nekem ugyan nem tetszik a csont és bőr alkata. A melle meg van csináltatva, az látszik, és mutogatja is rendesen. állandóan a kirakatban vannak.
Reni kb. egyidős lehet Maxival, ők talán 40 évesek lehetnek.
Aki árthatott Max szüleinek az Miro lehet, ahogy Ivánnak és a feleségének is. Ő fizetett besúgója volt az előző rendszernek.

Ivánról tudjuk, hogy 1988-ban disszidálni akart a feleségével, hogy megműttethesse a szívét. Fura, hogy a 3 gyerekről egy szó nem volt, nem tudom akarta-e vinni őket magával, vagy Zoli papára hagyta volna őket.
Miro elárulta őket, ezért letartóztatták és 5 évre ítélték. (az is rejtély, hogy a feleségét miért nem ítélték el ugyanazért, a disszidálási kísérletért.)
Nem tudom, hogy 1989-ben mi és hogy történt Csehszlovákiában, náluk hogy is ment végbe a fordulat, csak annyit tudok, hogy 1993. január 1-ével megalakult a két külön állam, a Cseh és a Szlovák köztársaság.
Ivánnak, mint politikai fogolynak legkésőbb ekkor amnesztiát kellett kapnia. erről viszont egy szó sincs a sorozatban.
7/10
napraforgó dec. 14. 08:44:05 7/10
(316/318)
Azt hittem, hogy Max van olyan dörzsölt, hogy lenyomoztatja Ingridet és a társaságát, meg az állítólagos cégét. És láttunk is egyszer egy magánnyomozófélét nála. Én azt gondoltam, hogy a pofa rendszeresen jelent neki.
Az biztos, hogy Maxi átlát Ingriden és tudja, hogy színlel, hazudik. Kíváncsi vagyok, hogy miért megy bele színleg a nő játékába és mik a tervei a vinnai szőlőbirtokokkal.
Érdekes, hogy most már teljesen letett a vinotékájáról, amihez Iván segítségét kérte. Ha kapcsolatban maradt volna Ivánnal, sok mindent megtudhatott volna tőle Ingéről, Miróról, meg Reniről is. Bár lehet, hogy valaki mást mozdított rá erre.

Laura szemtelenségétől nekem is viszketett néha a kezem, de végül is megnyugtatóan zárult a dolog.
Bár azon azért csodálkozom, hogy egy 13 éves(nek mondott) kislány hogy festheti feketére a körmeit, a szőke haját barnára és ezen nem akadnak ki sem a szülők, sem a tanárok.

Robóról nekem is hasonló jutott eszembe, mármint, hogy kutyából nem lesz szalonna. És félő, hogy ha nem talál rendes állást és sűrűn összefut a régi cimborákkal, akkor visszaesik és megint elkanászodik.
5/10
Záporeső9 dec. 13. 19:45:34 5/10
(315/318)
Szerintem Max valamit le akar leplezni. Ám a gyerekkori sérelmeiért való bosszúja is megfordult a fejemben. Csak hát ... az nem Ingridék korosztálya. Laura nagyon szemtelen. Remélem, Robo becsületes lesz, és nem akar rosszat . ( Bár kutyából nem lesz szalonna )
7/10
napraforgó dec. 12. 10:05:05 7/10
(314/318)
Nekem tetszett Peter akciója, aki próbálta normalizálni a helyzetet Roboval. Szerintem Laura, aki 12-13 éves lehet, van már abban a korban, hogy felvilágosítsák az apja bűntetteiről, pontosabban a nemi erőszakról. Azt hiszem, hogy ilyen helyzetben én se nagyon engedném a leánygyermekem az apja közelébe, mert mi van, ha őt is inzultálni fogja Amúgy a válásnál nyilván Evának ítélték Laurát és talán az apai láthatást is szabályozták. Sőt, volt korábban egy távoltartási végzés is, amit nem hiszem, hogy hatályon kívül helyeztek Robo bebörtönzésével....

Nina duzzogása nevetséges. Amikor Martin elhagyta, összeomlott. Jó. Aztán megpróbált Erikkel vígasztalódni. Ez is oké. De amikor Erik is mással vígasztalódott, amikor ő kikosarazta, akkor milyen alapon sértődött meg? Hogy rosszul esett, hogy egyből talált másik nőt, az rendben van, na de miért is játsza a sértődöttet? Olyan gyerekes.

Elég különös, hogy Martin és Rita életéről most nem kapunk információkat. Mi van most a kórház gyerekosztályával? Se a főorvos, se a helyettese, csak a hozzá nem értő Skorec.

Brano és Mirka is hirtelen visszatértek Franciaországból ahova ki tudja mikor utaztak el, mert ugye arról nem tudtunk semmit.

Ingrid nagyon nagy játékos, ahogy azt a szerencsétlen Maxot hülyíti a leterhelt anya megszemélyesítésével.

Azt se nagyon értem, hogy ez a Max miért épp Ingriden keresztül akarja megvenni a kis szőlőbirtokosok földjeit, miért nem közvetlenül őtőlük???? Nem hiszem, hogy ne lenne olyan megbízottja, aki ne tudná kikerülni Ingét, Renit és Mirkót. Miért akar nagyobb árat fizetni azokért a földekért, mint amiért megkaphatná közvetlenül a tulajdonosoktól????
5/10
Záporeső9 dec. 11. 19:32:09 5/10
(313/318)
Napraforgó! Köszönöm!
4/10
mer_és_ekét_keres dec. 11. 18:20:31 4/10
(312/318)
Azon én is gondolkodtam, hogy Laura érti-e már élet születését. Ezen ő is elgondolkodhatna, hogy ha Apám és Anyám már külön voltak, és Anyám randizott Péterrel, akkor, hogyan lehet Szabinka is az apjáé. Ezt elmondani egy kamasz gyereknek, mindenképp problémás. De ezen információ nélkül joggal gondolhatja, hogy az apja mellé áll. Milyen drámai helyzet közölni a gyerekeddel, hogy az apád megerőszakolt, illetve ha Szabinka felnő, akkor vele is közölni, hogy egy nemi erőszak eredménye vagy. Borzalmas!

Egyébként még gondolkodom, hogy Robo tényleg próbál jobb ember lenni, vagy megjátssza magát. Borzasztó ironikus, ami az esti rész végén volt, hogy Szlávótól kér munkát, feltételezem a borászatban. 1. korábban a termést leengedte, 2. alkohol problémákkal küzdött a börtön előtt. Nem túl ideális munkahely a számára.

Azt nem értem, hogy ez a borász közösség, miért nem fordult Ivánhoz? Nem igazán konkurencia egymásnak egy kistermelő közösség és két nagyvállalatot birtokló cég. Ráadásul Iván tegnap is felajánlotta, hogy szívesen segít. Feltételezem, hogy a Simonet vállalat és a szlovák cég hoz annyi profitot, amiből simán megvette volna nekik minimális kamatra a szükséges eszközöket. Szerintem a fiatal srác, aki mindig aggódik az üzleten (joggal), majd Ivánhoz fordul segítségért. Ez a megérzésem.

Szerintem Maxi indítékait még jó hosszú ideig elhúzzák, mint a mézes madzagot. Pl. a 2. évad elején csepegtették, hogy Gerard a vagyonát Ivánra hagyja, de mégis csak az évad végén került pont az ügyre. Bár az is lehet, hogy megszerzi a földeket, vagy kisegíti a kistermelő gazdákat némi hitellel, hogy alátegyen Ingrid terveinek.
7/10
offtopic
napraforgó dec. 11. 17:29:00 7/10 Előzmény Záporeső9
(311/318)
A csillagok számát tudod módosítani. Menj rá a cím mellett megjelenő képre a jobboldalon és add meg az új csillagszmot azzal, hogy rákattintasz az utolsó csillagra, amit adni akarsz.
7/10
napraforgó dec. 11. 09:27:44 7/10
(310/318)
Én már arra várok, hogy Max mikor fogja leleplezni Ingridet, aki már most össze-vissza hazudozlk a kisfiáról, meg minden egyébről is.
Kiváncsi vagyok, hogy ha Max megszerzi a szőlőbirtokosok földjeit, mihez kezd velük.
7/10
napraforgó dec. 11. 09:24:08 7/10
(309/318)
Bozsena szája szélén valóban herpesz volt . A rúzsok eltérő színét én nem is vettem észre, de az biztos, hogy én ennyire közeli képeket nem adtam volna a nőről.

Valahogy én úgy érzem, hogy Evának, vagy még inkább Peternek el kéne mondani a Sabinka fogantatása körüli cirkuszt Laurának, különben a kislány tényleg az apjához akar majd költözni. Talán ha megtudja, hogy az apja valójában milyen, akkor csak letesz róla.
Csodálkozom, hogy a Laurával egyidős Jakub mindenből kimarad.
5/10
Záporeső9 dec. 10. 19:46:41 5/10
(308/318)
Az utolsó gondolatom lemaradt: Pedig az elején olyan jó sorozatnak indult. fel is értékeltem. Ebből is tanultam, nem értékelek elhamarkodottan!
5/10
Záporeső9 dec. 10. 19:44:03 5/10 Előzmény mer_és_ekét_keres
(307/318)
Operatőri hiba , hogy annyira közeli képsorokat készítettek Bozsenáról. Rengeteg hiba van a sorozatban, ami teljesen ellentétes a valósággal. De azért nézzük! :)
4/10
mer_és_ekét_keres dec. 10. 19:24:50 4/10
(306/318)
Alig várom, hogy Laura közölje, hogy az apjával szeretne élni. Olyan nagy idillben vannak Roboval. Szerintem előbb-utóbb eljöhet ez a pillanat. Annyira sztereotipikus szál ez a rendőrfőnök „ártatlan” lánya és a börtöntöltelék „bűnöző” lánya. Bozsena meg felül erre a vonatra és csakis Laura lehet a hibás.

Egyébként az iskolában még olyan rózsaszínű rúzs volt a száján és annyira kisminkelve a szája szélénél, hogy a hideg rázott (lehet herpeszes, vagy nem tudom). Míg Roznerékhez már vörösre rúzsozva ment. Apró pontatlanság a forgatási szünetek között.

Zsigó amit művelt az kritikán aluli, azért két oldalról büntették volna meg a valóságban. Úgy gondolom, hogy az orvosi előírások nem teszik lehetővé, hogy akárhol rendelőt „nyissanak”. Az éttermi felügyelő hölgy szintén kiakadt volna ezen. A pincér srác meg simán feljelentést tehetne, 8 napon túl gyógyuló sérülést okozott neki a vendég.

Chantal is megéri a pénzét, már-már bordélyt nyitott az étteremben. Annyira előrelátható volt, hogy a Chantal barátnője, Jessica és Erik kavarni fogjak. Nyilván Nina ekkor jön rá, hogy amúgy szereti Eriket. Erik magyarázhatja, hogy neki csak egy menet volt Jessicaval.

Mekkora amatőrség, hogy mindenkinek szóltak kivéve Bránónak és Mirkának nem, akik a barátaik. Nem is értettem hova sietnek annyira, mire végre leesett, hogy az esküvőre. Martin menekülés közben elfelejtett szólni barátjának, ez még elfogadható magyarázat lehet. De Vierka intézte a lemondásokat, ezt nem is értem.
7/10
napraforgó dec. 09. 04:56:35 7/10
(305/318)
Én Martin és Erik közé nem tennék egyenlőségjelet. Martin az a figura, aki maga se tudja, mit akar. Hol ebbe, hol abba szeret bele és mindig azt hiszi, hogy ő az igazi. Aztán meg jön egy másik és akkor kétségei támadnak és fut az újabb igazi után.
Erik nem ilyen, ő csak minél több nőt meg akar hódítani, lefektetni és cseppet sem hiszi magáról, hogy megtalálta élete nagy szerelmét. Kivétel az a 17 éves Júlia, aki meghalt és talán most Nina, bár ebben még nem vagyok egészen biztos. Erik Nina szerelmében soha sem lehet biztos, Nina mindig is Martin után fog sóvárogni. Erre Erik is rá fog jönni.
7/10
napraforgó dec. 09. 04:47:06 7/10
(304/318)
Azt láttuk, hogy Laurát zaklatták az osztálytársai. Minden valószínűség szerint a tudomásukra jutott, hogy az apja börtönben van és ezzel cukkolták. Sőt, bőven túloztak, hisz rablógyilkossággal gyanúsították, akit életfogytiglanra ítéltek.
Laura meg szégyelli ezt elmondani az anyjának.
Korábban Eva igyekezett megkímélni a lányát attól, hogy az apja milyen agresszív, hogy veri őt, stb. Azt meg végképp nem mondta el neki, hogy Sabinka az apja általi erőszakból született. Bár most talán kénytelen lesz, mert azt csak nem hiheti a kislány, hogy az anyja a válás után önként feküdt le a volt férjével, akitől már évek óta külön élt.

Bozsena meg, nnnaa...., hát ő aztán nem tanárnőnek való. Még a 12 éves gyerekek is át tudják verni. Amúgy is hajlamos mindenfélét vizionálni, szóval képes elhinni egy addig rendes kislányról, hogy hirtelen "vadállattá" vált. És micsoda ötlet az, hogy egy csúnya szó miatt javító intézetbe kéne zárni egy gyereket????
Nekem tetszett, ahogy Eva kezelte a helyzetet, nem hitt el mindent első szóra a tanárnőnek és szépen igyekezett Laurát szóra birni.
4/10
mer_és_ekét_keres dec. 08. 21:26:52 4/10
(303/318)
Milyen jó a szlovák oktatási rendszer, hogy az osztályfőnöknek van ideje hazakísérnie a tanítványát és elbeszélgetni annak édesanyjával. Bízom benne, hogy az iskolai zaklatás témáját kellő tapintattal ábrázolják. Úgy tűnik, hogy Laura ebben a szituációban az áldozat, csak épp Bozsana ezt nem óhajtja belátni. Érdekes, hogy kamaszként a hormonok hatására előtör belőle az apja konfliktuskezelése (az agresszió). Biztos elfog még hangzani, hogy az apjára ütött a viselkedésével.

Én Martin és Erik közé egyenlőségjelet teszek. Mindkettő a szoknyák bolondja. Erik legalább elismeri, illetve Júlia és talán Nina iránt is tisztán érez valamit.

Zsalud nyomozó hova tűnt? A „főhadnagy” eddig a segítője volt, aki a kis asztalnál ült a sarokban. Illetve Krisztiánt ő tartóztatta le. Legalább az újonc segített a keresésben. Elég negatívan ábrázolják az ottani rendőröket, pláne, hogy az 1. évad elején volt egy korrupt rendőr is, aki Tóthnak segített az ügyek elsikálásában.
7/10
napraforgó dec. 06. 09:15:45 7/10
(302/318)
Már unom Nina hisztijét. Hisz az esküvője előtt csaknem lefeküdt Erikkel. Nem illik így szenvednie Martin miatt, hisz ő is hibás a kapcsolatuk felbomlásáért.
Martinon meg már most látni, hogy most, hogy Nina visszaadta a gyűrűjét majd lelkifurdalása lesz és ezután Nináért fog epekedni.
Ez az attitűd annyira jellemző rá. Eljegyezte Karint, pedig már Nináért volt oda. Ninát elhanyagolta Alicáért. Nina már André felesége volt, amikor megint érte epekedett. Aztán megkapta, de már Rita kellett neki. Most, hogy megvolt Rita, biztos megint Nináéért fog sóvárogni. Ennek a pasinak soha nem lesz elég egy nő, mindig lesz valaki más, akiért epekedhet.
És közben ő a "rendes fiú".
7/10
napraforgó dec. 05. 21:01:29 7/10
(301/318)
Szegény Laura, jól kifogta az osztályfőnökét.

Az első évadban Jakub és Laura egyidősek voltak, a szüleik házassága után feltehetőleg egy iskolába és egy osztályba jártak. Eva érdeklődhetne Jakubkótól, hogy mi történt Laurával. A kisfiú talán tudja és azt is, hogy a lányka miért nem hajlandó az anyjának elmondani.
4/10
mer_és_ekét_keres dec. 05. 19:34:02 4/10
(300/318)
Hol van Gabó és Sanya? Hova tűntek az idénymunkások pl. Teri és Mari a szüret végeztével? Hol a fekete hajú pultos lány? Mostanában mindig a srác van.

Az én véleményem szerint Rita karakterében látható egy fejlődési ív. A megismert nárcisztikus, mindenkin átgázoló karakter megváltozott. Amikor Martin megtörte azzal, hogy őt nem szereti senki és soha nem lesz gyereke. Azzal betalált. Aztán ahogy felépült a fejsérüléséből és az apja újra bekerült az életébe, akkor megpróbált jó emberré válni. Azóta próbál jól viselkedni. Nyilván a valóságban nincsenek ilyen egyik napról a másikra történő változások.
Ingriddel is eljátszották ugyanezt az 1. évadban, hogy megjavul, majd a 2. évadban újra gonosszá vált.
Azt azért nem gondolnám, hogy Rita is eszkort lány volt, szimpla barátnők / lakótársak lehettek Karinnal. (Mutattak egy fényképet, ahol buliztak együtt.) Baxa az egyetem alatt is szponzorálta biztosan. Nem kellett neki pénzért „dolgozni”. De ez csak az én álláspontom. Baxa mondta neki még a golf klubban, hogy flörtölhet, kavarhat másokkal, de tudja, hogy ő a párja.

Martin is már-már nőfaló kategória. Az egyetem alatt Alicával, aztán Karin, Nina, Rita … utóbbi 3 ha úgy vesszük 2 év alatt. (2013-2014-es epizódokat vetítenek.) Továbbá volt plasztikai sebész, Kongóban önkéntes, gyermekorvos Vinnában, de tovább akart állni Pozsonyba és Németországba is. Valószínűleg jót tenne neki egy önismereti terápia.

(Akkor Maxi nem titkos ügynök, pedig élveztem volna egy ilyen szálat is.)

Örülök Robo visszatérésének, mert körülötte általában zajlik az élet. Az első évad végén meg akart fizetni a bűneiért és megbocsátást akart nyerni a lányától, hogy újra büszke lehessen az apjára. A börtönből írt levelek alapján jobb ember lett, kedveseket írt Évának, hogy mennyire szereti őket stb. Bár Éva ettől jogosan fél, hogy nem hagyja békén őket. Aztán, amikor Szabinkának kellett segíteni, a régi gonosz, bunkó Robo-t láthattuk. Szóval nem tudom, hogyan tovább.
7/10
napraforgó dec. 05. 06:49:12 7/10
(299/318)
Érdekes volt, amiket Baxa mondott Martinnak Ritáról, és azt kell mondjam, hogy az jórészt igaz is volt. (És Rita hiába sírdogált, bizony meg se próbálta cáfolni!).
Azt tudjuk, hogy Rita kedves életvidám kislány volt kb. 10 éves koráig. Akkor meghalt az anyja és az apja mély depresszióba zuhant. Azt mondta, hogy 4 évig nem tért magához.

Szerintem ez túlzás, megengedhetetlen. Egy ember, akinek ilyen kicsi gyereke van, az nem engedheti meg magának, hogy évekre magába zuhanjon. És ez a 4 év pont elég volt ahhoz, hogy Baxa a befolyása alá vonja a kislányt. Gyakorlatilag ő nevelte fel, nem az apja! És azt már Gustótól is tudjuk, hogy Baxa a 14 éves kislányt már ágyasául használta.

A Karinnal való barátsága alapján tudjuk, hogy Rita is luxusprosti volt, hasonlóan Karinhoz, aki Sexy Jessica művésznéven szerepelt az interneten. Rita művésznevéről nem volt szó, na de ő is elég mondén életet élhetett.
Jelenleg a 30-as évei elején járhat és Baxán kívül bizonyára volt már jónéhány szeretője.

Egyszóval nem az a szegény, tönkretett kicsi lány, akinek joga és oka lenne sírdogálni. És erre nyilván Martin is rá fog jönni idővel.

Amúgy Martin egy ostoba nagy f.tyi, akit anno már Karin is átverhetett, most meg Rita uszályába került. Még a tulajdon anyjának is az a véleménye, hogy a fia egy balf.sz, aki maga se tudja mit akar, nem igazán látja a maga útját.
És sajnálhatjuk Ritát a Baxa által tönkretett életéért, de igazából nem ő a megfelelő élettárs egy olyan elkötelezett orvos számára, mint Martin. Mert Martin legalább a munkájában jó, ha az életben eléggé ostoba is.


Akárhogy is, ez a sorozat végre egy normális, szerethető és hihető történet, sokkal jobb, mint amiket mostanában látni lehet a TV-ben.
2013 január 1-én kezdték el sugározni Szlovákiában és nyilván ott is siker volt, ha 9 évadot megért.