5/10
napraforgó ápr. 30. 04:31:20 5/10 Előzmény raskailea
(946/946)
Gondolom, hogy inkább a kóma miatt lehet agykárosodás. De bízom a foratókönyvírókban, tuti, hogy Lidia épen és egészségesen fog kipattanni a betegágyból.

A rendőrnyomozó kissé elfogult volt Karollal, mivel korábban ő is keresztbe tett neki. (bár erre nem emlékszem). Talán levették az ügyről és áthelyezték. De hát itt úgyis állandóan változnak a rendőrnyomozók... Hová lett pl. a terhes Helena?

Szegény Diána csak bedőlt Karolnak, no meg az ágyába, de meg fogja ezt még bánni.
raskailea ápr. 29. 21:11:10 Előzmény agbrenv
(945/946)
Nekem az rémlik, mintha a rendőrnyomozót talán levették erről az ügyről - vagy ő maga változtatta meg az addigi véleményét és Krammerhez való hozzáállását, mintha lett volna egy jelenet, ahol valami ilyesmi érintőlegesen elhangzott.
A tárgyalás még nem volt meg, most készül Ricsi a védelemre.
raskailea ápr. 29. 21:03:07 Előzmény napraforgó
(944/946)
Bár nem értek hozzá, de hogy a császármetszést hogyan követhet most valami agykárosodás? Persze bármi lehet, hiszen minden szervezet más, de zavaróak ezek az örökösen felvetett homályosan előadott egészségi problémák.
5/10
napraforgó ápr. 29. 14:16:30 5/10 Előzmény agbrenv
(943/946)
Mindenben egyetértek. Azért gondoltam, hogy Eva és Dása rendben szült, mert senki nem mondta egy szóval sem, hogy jajj, szegény, a kicsi koraszülött lett. Na mondjuk az a normális, ha egy gyerek időre jön.
De itt állandóan kell lenni valami rendellenes dolognak.
Emlékszel, hogy Eva, Rita, Peter, de talán még Martin is volt fejsérüléssel kórházban, és persze mindannyian kómába estek, hogy legyen min izgulni. Sőt Iván is sok időt töltött kórházban.
Peter is mennyi ideig volt kórházban az autóbaleset miatt, meg többször operálták, aztán hosszú hónapokig tólószékben ült. Aztán hirtelen kipattant a tolószékből és már ment is dolgozni a pincébe. Érdekes akkor nélküle is jól elment a borászat...

Milica helyében én elmondtam volna Diánának, hogy az anyámat Karol ölte meg. Sőt, Jurkó szüleit is. Egyszer 17 éves házasságnak mondták Karol és Lidia házasságát, de Karol végig megalázta a feleségét. Karol kb. 20 éven keresztül mindenkit kihasznált és nem tisztességes úton szerezte a vagyonát. Nem hiszem, hogy ki tudna bújni a bőréből, tudjuk, hogy kutyából nem lesz szalonna. Itt is egy-két hét mézesmázosság után előjött a régi, a valódi énje, amikor szakított Diánával. Most visszakönyörögte magát, no de meddig fog ez tartani?

olvasom előre a részek tartalmát és

sajnos látni, hogy Krammert csak felfüggesztett börtönbüntetésre ítélik, pedig reménykedtem benne, hogy rendesen elítélik 6-8 évre.


6/10
agbrenv ápr. 29. 12:25:14 6/10 Előzmény napraforgó
(942/946)
Eva ha jól emlékszem időugrás alatt szült, Dasha meg off-screen, szóval még azt sem lehet 100%-ban az írok javára írni.

Diána meg az írók szegényes próbálkozása arra, hogy Karolt megszeresse a közönség. Mert különben marhaság, hogy ennyi idő alatt beleszeret valakibe, aki csak a betege volt kb egy hétig, pláne hogy gyilkos is. Nem vagyok 100%-ig biztos benne, hogy minden bűnéről tud, mert mindenki csak általánosságban beszél, arról hogy Karol egy rossz ember (ami jogos és igaz is), ahelyett hogy elmondanák a gaztetteit konkrétan. Mindenki csak annyivel megelégszik, hogy "biztos vagy benne" meg "Karol nem egy jó ember".

Milica anyja, tény, hogy baleset volt, de azt is úgy kezelte, mint valami nyűgöt, amit a szőnyeg alá kell söpörni. Meg sem bánta, csak azon aggódott, hogy lebukik. Azt is sunyi, magához illő módon intézte el/zárta le.

Lydia jogos részét direkt nem adta oda és eltitkolta. Lydiával kutyaként bánt.

Jurkó szülei ő miatta haltak meg autóbalesetben, ráadásul lelépett segítés helyett. Majd bizonyítékot eltűntetett. Jurkót azóta rángatják jobbra balra, megjelent a valódi anyja, aki csak egy pénzéhes szarházi ribanc, nem csoda hogy mutáló szinkronhangot adtak neki, mentálisan kb öregedett 15 évet a sok rossz dolog miatt ami történt vele XD

Peter gyógyulását direkt akadályoztatta zsarolással meg egyébbel, csak mert kanos volt Evára.

Oláh Mihályt visszarakta hatalmi pozícióba.

Saját öccsét megszégyenítette és rossz színben tűntette fel amikor direkt rossz ajánlatot adott a kisgazdáknak.

Ezenkívül biztos van még kb 100 másik eset amire nem emlékszem. Erre azt próbálják elhitetni a nézővel, hogy Diána (akit mellesleg, nem egy buta megvezethető nőnek mutattak be) kb 2 hét alatt beleszeret és elnézi minden tettét.


Amúgy az is vicces volt, hogy Milica és Karol ott veszekednek, miközben Stella ott ül tőlük kb 3 méterre.

A rendőrnyomozó is amúgy eltűnt, ennyire el akarják feledtetni a nézővel hogy Krammerre vár majd egy tárgyalás, vagy csak én maradtam le arról a részről ahol már megvolt és valahogy ártatlannal nyílvánították?
5/10
napraforgó ápr. 29. 10:55:50 5/10
(941/946)
Miért nem mondják meg, hogy mivel kellett operálni Lidiát? Először nyilván császármetszést végeztek a koraszülés miatt és korábban Adela mondta, hogy placenta praevia állt fenn, vagyis a méhlepény előreesése. A második műtét talán a méheltávolítás?

Annak idején Eva és Dása normális időben szült, hagyományos módon, de utána már mindenki komplikációkkal. Inge az országúton, Ritának is koraszülése volt, most meg Lidiának is. Unalmas, hogy minduntalan ismétlik magukat.
raskailea ápr. 29. 09:01:59 Előzmény törökbálint
(940/946)
Hát igen, már eleve rosszul választották meg a szinkrongyereket ezzel a mutálni kezdő kiskamasz hanggal. 😊
5/10
napraforgó ápr. 28. 14:04:28 5/10
(939/946)
Kár, hogy félbehagyták a Nina-szál kibogozását. Mindent tisztázhattak volna, ha pl. Eva, vagy Iván beül az autójába és felkeresi Ninát Tirolban. És Nina mellett Ritát is. Ő biztos nem titkolózott volna előttük.
Az sem nagyon hihető, hogy a saját gyerek utáni vágy miatt Nina elhanyagolta Jurkót. Egy ilyen szituáció, a házastárs gyereke általában csillapítani szokta a saját gyerek utáni vágyat és nem fokozni.

A Karol körüli cirkusz is hihetetlen. először igényt tart Lidia gyerekére és nem akar válni. Aztán hirtelen beleszeret Diánába és most már hajlandó lenne elválni. Ami még hihetetlenebb, Diána is beleszeret Karolba. Miért? Egy gyilkosba, egy bűnözőbe?
Max is fura. Amikor Diána összepakol és el akar költözni a kastélyból, nem akar vele menni. Aztán 2-3 nap múlva hip-hop, már ő is költözni akar.
És ha Maxnak annyi pénze van, akkor miért egy arany hitelkártyát akar Diánának ajándékozni, miért nem vesz, vagy legalább bérel neki egy lakást?

Amit Karol mond a gyerek nevéről, az nagyrészt helytálló. Van egy törvényes vélelem, amely szerint a gyermek apja a férj (vagyis az ő nevére anyakönyvezik.) Persze ez a vélelem megdönthető (bíróság előtt), egyszóval nem olyan egyszerű, ahogy Karol mondja, hogy lemond az apaságról és akkor Szlávó a nevére veheti a kicsit.
Miért kellett még ezt is belezavarni a történetbe?

Arról persze nem beszélnek, hogy Stella mennyit tud az apja dolgairól, a börtönről, a büntető eljárásról, meg arról hogy elvesztette minden vagyonát. Azért annyira nem kicsi már Stella, hogy semmit nem vesz észre, semmit nem ért meg. Meg aztán itt is, ott is hall ezt-azt az a kislány és előbb-utóbb csak talál valakit. aki beavatja a történtekbe. Pl. Ricsit, de ha ő nem, akkor Milica tán elmondja az igazat, hisz ő nem szeret hazudni.

Amit meg legjobban utálok az, hogy annak a nyomorult borászatnak mindig döglődnie kell valamiért, csak rövid időkre lábal ki a bajokból.
5/10
napraforgó ápr. 25. 06:20:07 5/10
(938/946)
Jurkó és Martin beszélgetéséből kiderült, hogy Nina valóban megőrült, belehülyült a fene nagy gyereket akarok mániájába.

Sokat gondolkodtam, hogy hogy írhatták volna ki a színésznőt, hát nem sok lehetőség maradt.
Vagy halálra gázolja egy autó, vagy esetleg hirtelen beleszeret a cseh Tomásba és örökre elmegy vele Dániába. Mert ez a megzavarodás a legkevésbé érthető. De talán az alkotók számítottak rá, hogy aszülés után még visszajön. Mindenesetre második gyerekre nem számíthattak, meg arra, hogy a színésznő inkább a gyerekeivel akar maradni.
törökbálint ápr. 24. 12:25:49 Előzmény napraforgó
(937/946)
Jurkó lassan a hangjához öregszik.
5/10
napraforgó ápr. 24. 09:21:08 5/10 Előzmény napraforgó
(936/946)
Ha eva szerint Szlávó részesedése a közös borászatból 0, akkor mennyit ér a többiek része? Nináé, Eváé, Martiné és Peteré. Azok is 0-ák? Sehogy nincs ez rendjén. Már megint kicsesznek Szlávóval.

Kezd zavarni, hogy a 6 éves Jurkónak mutáló kamaszhangja van.
törökbálint ápr. 23. 22:27:35 Előzmény napraforgó
(935/946)
Már csak valami hasonlót lehetne elképzelni, na de akkor nem tudott volna normálisan az üzleti ügyekről sem beszélni az apjával. Persze, h érdemes tovább nézni, ha már eddig eljutottunk, hogy mit tudnak ebből a rejtélyes dologból kihozni. Bocs - de egy durvább megoldás ütősebb lenne ide, de félek h attól vmi hülye piszi miatt elzárkóznak és kapunk majd egy "könnyen emészthető" , banális végkifejletet a nyakunkba. /Ami egyben az évad lezárását is jelenti./
5/10
napraforgó ápr. 23. 21:42:58 5/10
(934/946)
Most már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit találtak ki Ninának. Megőrült és diliházba került?
Mer a kezelésektől biztos nem kell bekattanni.

Eleve egy baromság volt szerencsétlent Tirolba száműzni, amikor az apja élettársa az Európa hírű zseniális nőgyógyász professzor asszony. Talál nála jobbat Tirolban?
5/10
Záporeső9 ápr. 23. 19:50:23 5/10 Előzmény raskailea
(933/946)
Pontosan így vagyok én is. Most már csak azért is végig fogom nézni. Főleg, hogy két évad várható csak.
5/10
napraforgó ápr. 23. 08:55:54 5/10
(932/946)
A Rozner - Dolinsky cégnek 5 tulajdonosa volt, a 3 Dolinsky gyerek és a 2 Rozner fiú. Szlávó kiválásával a cég 1/5-e az övé lesz. Sehogy nem értem Evát, aki hosszas számolás után 0-ra hozta ki Szlávó részesedését. Azért ez képtelenség. Ráadásul Peter az ő nyakába akarja varrni a márkaváltással járó költségeket is. Ami megint fura, hisz nemcsak a Rozner cégnek kell új levélpapírt és cimkéket nyomni, hanem a Szlávó által képviselt új cégnek is. Nem tudom, annak mi lesz a neve, Krammer - Dolinsky?

Kicsit csodálkozom, hogy Karolnak nincs semmiféle titkos tartaléka, hogy kénytelen az öccse nyakán élni.
raskailea ápr. 22. 23:05:47 Előzmény Záporeső9
(931/946)
Én is mindig elhatározom, hogy nem nézem tovább, mert már egyre több szereplő idegesítő, de aztán mégis. Hogy még két évadon át mit tudnak kihozni ebből a sztoriból...
raskailea ápr. 22. 23:02:02 Előzmény napraforgó
(930/946)
Ráadásul Martint 2-3 nap után azonnal kikiáltották alkoholistának, mert szétesett lelkileg és 2-3 este berúgott. Az persze helyes, hogy Fiala figyelmeztette és észhez térítette, de azért az alkoholizmus nem itt kezdődik.
5/10
napraforgó ápr. 22. 19:52:42 5/10 Előzmény Záporeső9
(929/946)
Ezen kívül már csak 2 évad lesz.
5/10
napraforgó ápr. 22. 19:52:42 5/10 Előzmény Záporeső9
(928/946)
Ezen kívül már csak 2 évad lesz.
5/10
Záporeső9 ápr. 22. 19:44:47 5/10
(927/946)
Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy még lesznek újabb szereplők, és a régi karakterekről már szó sem esik. Jó hosszú sorozat, ha még lesz három évad, abba bele is őszülök :)