8/10
King Diamond 2012 okt. 22. - 17:04:30 8/10
(39/79)
Véleményem szerint Mel Gibson már A sötétség határánnal (2010) 'visszatért', a Hódkórost még nem láttam, persze az is tervbe van véve, és ez a filmje pedig egybõl felkeltette az érdeklõdésemet. És azt is kaptam, amit vártam, remek lett. Legalább olyan jó, mint a Sötétség határán. Egy kemény világot mutat be, nekem is tetszett, hogy egy mexikói börtönt ismerhettünk meg. Volt benne hasonlóság a Szökés sorozat harmadik évadjában megismert Sona börtönnel, habár az panamai börtön volt, de mégis. Mel Gibson és a többi szereplõ is jók voltak, igaz, Mel most nem zsaru figurát hozott, de ezzel nincs is semmi probléma. Néha ilyet is kell. Számomra egyáltalán nem volt unalmas, bár túl pörgõsnek sem mondanám, pont megfelelõ volt a cselekmény folyása. Magyar szinkronnal néztem, Sörös Sándor hangja remekül illik Gibsonhoz. Örülök, hogy Mel Gibsont újra láthatom filmekben, remélhetõleg nem sokára ismét beül a rendezõi székbe is, hogy láthassunk valamilyen újabb, általa rendezett remek filmet is a Passió és az Apocalypto után.
8/10
6/10
Atis88 2012 okt. 22. - 13:48:23 6/10
(38/79)
Na igen, Danny Trejo nekem is hiányzott. Ebben benne kellett volna lennie. Amúgy nem egy nagy durranás, láttunk már sok ilyen akciót eléggé sablonos sztorival. 6/10 de csak mert jó volt Gibsont látni ennyi kihagyás után...
10/10
Zoli049 2012 okt. 22. - 13:13:41 10/10
(37/79)
A régi Gibson! SZVSZ mindent visz.
8/10
rob83 2012 okt. 21. - 17:01:50 8/10
(36/79)
Nekem is nagyon tetszett,és sajnos ez a valóság!10/8

Azért Danny Trejo-t hiányoltam a filmbõl!

http://www.port.hu/pls/pe/person.person?i_pers_id=14279&i_topic_id=2&i_city_id=3372&i_county_id=-1
8/10
ultio 2012 aug. 22. - 14:02:40 8/10
(35/79)
nagyon bejött
8
9/10
Henci8 2012 aug. 14. - 18:38:03 9/10
(34/79)
Nagyon jót szórakoztam rajta. Ideálisan volt adagolva az akció, a humor, és minden, ami kell. Mel Gibbon pedig még mindig a legjobbak egyike. Kutyát nem érdekli mit hord össze róla a bulvár sajtó, aminek nem mellesleg legtöbbször a 10%-a sem igaz.
A sztori egyszerû, de nagyszerû, persze Mel nélkül semmit sem érne. A színészi alakítás zseniális, nem kérdés, ezt a figurát tökélyre fejlesztette az öreg, aki egyébként még abszolut nem öreges. A kisgyerek és többi színész is kiválló, fõleg Stormare, aki nálam egy ikon.
Ami még nekem nagyon tetszett, a zenék. Iszonyatosan el lett találva, a film hangulatához jobbat el sem tudtam volna képzelni. A lényeg, hogy aki akar egy jó másfél órás kikapcsolódást és betekintést a legendás mexikói alvilágba, annak ez kötelezõ.
10/9
Seemann 2012 júl. 27. - 16:50:16
(33/79)
Jó hogy törölted magad, egy ilyen negatív hozzászólás ezzel a filmmel kapcsolatban nem kívánhatott mást, ugyanis ezt a filmet vétek fkázni, mert K.RVAJÓ.
Az utóbbi évek egyik legélvezhetõbb alkotása. És ez nem túlzás!
Bozótharcos 2012 júl. 25. - 21:35:23
(32/79)
Nem rossz egy olyan filmet látni, ami elvisz egy mexikói börtönvilágba. Elég ha elképzeljük hogy mi hogy élnénk túl vagy egyáltalán túl tudnánk-e élni egy olyan környezetben, ahol se pénzünk, se nyelvismeretünk, se cigink, se pisztolyunk. Ahol naponta vernek és ölnek meg embereket akármilyen apróságért. Nem gondoltam hogy Gibson ezt a karaktert ilyen jól eljátssza, de sikerült neki. Akit érdekel egy ilyen világ, annak érdemes betekintenie. Kemény és kíméletlen. 8/10
8/10
beo71 2012 júl. 21. - 14:49:05 8/10
(31/79)
A börtönfilmeket csípem, Mel Gibsont csípem, mi bajom lehet?
Kemény mozi, mocskos világ és egy régimódi hõs.Jó volt újra!8/10.
Nagy kár, hogy ez a hülye ausztrál szétcseszi az életét, egyszerûen vászonra termett a fazon.Kizárólag eredeti hangon!
Van a filmnek egy bizonyos feelingje, olyan Visszavágó-s, morbid, de mégis sokkal életszerûbb, mint sok hollywoodi stúdiófilm.
"SPOILER"
Mikor a Gringo fejéhez nyomják a stukkert, teljesen beparázik és Mel színészkedik, ez nagyon jó.Tom Cruise vsznleg hidegvérrel tûrné, de hát az õ vallása más világ.Ez a film pedig éppen ezért jó.
10/10
pbarbie 2012 júl. 14. - 22:54:08 10/10
(30/79)
Nagyon jó film, nézzétek meg! Olyan "régi" típusú akciófilm, amibõl manapság már sajnos kevés van.
10/10
bercesnagy 2012 júl. 01. - 18:52:34 10/10
(29/79)
Jó kis film, jó volt újra látni Mel Gibson-t! Mindenkinek csak ajánlani tudom ! 10/10
10/10
nemo15 2012 jún. 29. - 09:50:44 10/10 Előzmény medvegyev
(28/79)
"Aztakurva". De van ennél jobb film. Csak az egyszer nézhetõ, agyonsztárolt szarok után, jó volt látni ezt a filmet...
7/10
Rahar 2012 jún. 26. - 21:28:54 7/10
(27/79)
Nekem tetszik a film. Jó alaptörténet, egybõl felkeltette az érdeklõdésemet, a cselekményvezetés szinte folyamatosan fenn is tartotta. A színészek jól játszanak. Bár én fõszereplõnek Wentworth Miller színészt választottam volna, de Mel Gibson is kiváló választás :)
Szerintem csak az ne nézze meg, aki nem kedveli vagy akit kifejezetten zavarnak a börtönös filmek.
6/10
baz00kahu 2012 jún. 26. - 12:24:59 6/10
(26/79)
azért a 10/10 kicsit erõs szerintem, de valóban tipikus melgibzonos kicsit véres nagyvászonra való mozi.
medvegyev 2012 jún. 25. - 11:04:12 Előzmény nemo15
(25/79)
"A Bosszúállók, a Csatahajó, ... után jó volt látni egy ilyen filmet, nekem tetszett megy a 10 pont. "

Aztakurva. Akkor ennél nincs is jobb film? Megyek és nézem.
kybuck 2012 jún. 24. - 01:59:59
(24/79)
Jól eltitkolták ezt a filmet: akkor halottam róla elõször, amikor megjelent a mozifilmajánlókban a héten! Persze lehet, hogy Gibsont kínos ügyei és pár utóbbi nem túl jó filmje miatt nem méltatták mostanság különösebb figyelemre, de ha ezzel a filmmel sikerül a visszatérés, nagyon fogok örülni.
Sanyiqua 2012 jún. 24. - 01:19:31 Előzmény Andibandi10
(23/79)
Én reménykedve vártam Gibson visszatérését és ezzel a filmmel sikerült neki!
8/10
Andibandi10 2012 jún. 22. - 23:15:10 8/10
(22/79)
Nekem tetszett. Izgalmas volt végig. Rosszabbra számítottam. Ajánlom!
10/10
nemo15 2012 jún. 22. - 13:26:20 10/10
(21/79)
A Bosszúállók, a Csatahajó, ... után jó volt látni egy ilyen filmet, nekem tetszett megy a 10 pont.
6/10
Horcsogg 2012 jún. 22. - 08:46:38 6/10
(20/79)
Egynek elment, 10/6.