seberla okt. 03. 12:41:06 Előzmény Tarabas1
(120/120)
Max. egyetértek a pontozással!! Azóta sem tudtam megnézni! Külön lelkierő kell ehhez! Annyira felzaklat, mint annak idején a "Tomboló hold"
6/10
sexykex szept. 29. 11:06:36 6/10
(119/120)
Ott van a hiba, hogy űrrepüléseket és csillagháborúkat tervezünk, de egy konkrét rákbetegség esetében még azt sem tudjuk megmondani, hogy mi idézte elő. Ezáltal persze se meggyógyítani, se megelőzni nem tudjuk. És itt nem az öreg csontok évszázados mérgezésére gondolok, hanem gyerekek és fiatalok rákbetegségére.
Valahol persze érthető, hogy egyre tökéletesebb fegyvereket gyártunk, és nem betegeket gyógyítunk, hiszen a Föld bolygó jócskán túlnépesedett. Még az egészségeset is irtani kell, miért sajnálkoznánk a férgesén?

Nem csak csillagainkban van hiba, hanem a bestseller írók munkáiban is és akkor a filmesekről még nem is beszéltünk. Az egyik vak, a másik mozgássérült, a harmadik nem kap levegőt, ráadásul egytől egyig haldokolnak. Erre találta fel egy roppant művelt filmkritikus a „bánatpornó” – vagy valami hasonló – kifejezést. Sajnos nem tudtam eldönteni, hogy ez a film azzal kíván bíztatni bennünket, hogy a szerelem a halálos ágyadon is rád találhat, vagy azzal ijesztget, hogy a szerelembe mindenképpen belehalsz.
Nem érdemes boncolgatni ezt a művet, mert jó néhány alapvetése megkérdőjelezhető, meglehetősen értelmetlennek tűnik. Sokkal egyszerűbb és valószínűleg hasznosabb könnyezni egy keveset és szorgalmasan gyűrögetni a papírzsepiket.
3/10
ControlAlt szept. 14. 13:35:20 3/10
(118/120)
Nem kedveltem meg a karaktereket, ezért a könnyezés is elmaradt.
1/10
HarleyQuinn jún. 12. 16:42:11 1/10
(117/120)
Az egyetlen pozitivum a filmben Laura Dern... egyebkent tipikus nyalas giccsparade. Az ettermes meg a tapsolos resznel majdnem behanytam. Ennyire nem kene tultolni... maga a sztori sem lett tul jol megirva, ez a sablonos "jokepu fiu talalkozik a szereny kislannyal es 6 masodperc alatt szerelmes lesz" tema meg rakkal megspekelve is unalmas... a foszereplo kisleany egyebkent ritka irritalo, magyar szinkronnal kulonosen. Teljesen megertem, hogy miert kuldte el a banatba az iro.
seberla jún. 12. 10:23:32 Előzmény theethiing
(116/120)
Pont azért mert megszakad az ember szíve, csak egyszer tudtam megnézni. Annyira szomorú volt, hogy másodszor egyszerűen nincs erőm megnézni.
6/10
Dr. Classic ápr. 28. 07:28:15 6/10
(115/120)
Én is többet vártam, illetve ha ennyit kaptam, azt esetleg egy másfél órás időtartamban is elég lett volna. Természetesen nagyon szép, és mély témák kerültek elő, egy szörnyű alapállapot rendszer kellős közepedte, de nekem túlságosan sok lett benne a "nyekergés".
5/10
pozsizsuzsi 2019 máj. 18. - 03:25:30 5/10
(114/120)
Azt írta egy kritika, hogy a hosszú játékidő dacára sem ül le egy pillanatig sem a film. Szerintem sem, ha hozzátesszük, hogy a leülés feltételez álló helyzetet is előtte. Szenvedtem, na.
4/10
sorozatneked.hu 2019 jan. 20. - 15:58:26 4/10 Előzmény jaya
(113/120)
4/10

Annyira unalmas azért nem volt, de nem tetszett a film. Hosszú és szenvedős volt. Egyedüli pozitívum a főszereplő csaj volt. Amennyire irritált a Beavatott trilógiában, annyira kellemes csalódás volt a játéka ebben a filmben.
10/10
theethiing 2019 jan. 06. - 20:00:01 10/10
(112/120)
Mai napig.. minden évben nézős.. és minden évben megszakad a szívem.
Csodálatos film.. 10*
10/10
Tarabas1 2018 szept. 05. - 12:29:54 10/10
(111/120)
"Hát jó ! " 10/10
Erika Racz 2018 máj. 18. - 21:36:22
(110/120)
Jaja! Te örülj, hogy nem éltél át ilyet, és azt gondolod, ez csak mással történhet...Hát nem..Őrökké fáj..
Csodás film..
10/10
vizeri 2017 okt. 04. - 22:38:05 10/10
(109/120)
11
10/10
Joseph Barbera 2017 okt. 03. - 00:38:08 10/10
(108/120)
:-) Szó szót követ, ahányan vagyunk annyi vélemény. Tény, hogy kicsit amerikai volt a film, de nekem bejött. Szívhez szólt, elgondolkodtatott. Valóban nem úgy néztek ki a szereplõk, mintha utolsó stádiumos betegek lettek volna, de a film alapvetõ jellegénél fogva egyfajta illúziót teremt. (A legritkább esetben raknak vászonra ronda, nézhetetlen külsejû embereket. ) Jó volt belemerülni ebbe a sok érzelembe...
10/10
Glitter 2017 ápr. 28. - 20:32:05 10/10
(107/120)
Elk`epesztõen m`elyen hat a film. Zseni`alis szereplõk `es j`o t`ema.
10/10
Xxy92 2017 ápr. 17. - 12:02:12 10/10
(106/120)
haha még örülök, hogy ennyivel megúsztam az inkvizíciót :D pacsi, hiéna úr
10/10
Xxy92 2017 ápr. 16. - 22:13:50 10/10
(105/120)
Elképesztõen jó film, mely kendõzetlenül mutatja be azt a roppant nehéz témakört, mikor egy élete teljében lévõ fiatalnak kell szembenéznie a közelgõ halállal. Mindkét fõszereplõ olyan hitelesen, olyan professzionálisan játssza el a haldoklót, hogy az ember szíve belefájdul. Hangsúlyozom, nagyon megerõltetõ filmrõl van szó, amit egyáltalán nem javaslok labilis lelkiállapotban lévõknek. Ám aki elég erõsnek érzi magát, mindenképp nézze meg! Nyilván lesznek emberek, kiknek ez is csak egyike lesz a semmitmondó csöpögõs filmeknek, de én a soraimat nem hozzájuk intézem.

10
9/10
bogotizsolt 2017 jan. 04. - 21:35:37 9/10
(104/120)
Love story , Tombol a hold , Édes november .... Ezek mindegyike hitelesebb volt. De nem kell ezt sem lehurrogni, a megfelelõ lelki állapotban , pillanatban, abszolút megfelelõ film. Még akkor is, ha a kritizálóknak sok mindenben igazat adok. De ha csak annyi megmarad, hogy az élet a maga igazságtalanságai ellenére mindig tartogat valami szépet, nos, már megérte .
jaya 2016 nov. 04. - 22:34:16
(103/120)
Ez a film borzasztó. Halálra untam.
sergioramos 2016 okt. 09. - 19:02:34
(102/120)
Szerintem ZSENIÁLIS FILM!!!Ez a tömör véleményem...
barna pólós 2016 szept. 17. - 09:35:57
(101/120)
Sokaknak nagyon tetszik, nekem egyáltalán nem jött be és nem hatott meg. Egyetértek a kisebbség véleményével, nagyon mesterkélt és nyálas. Nem mondott semmi újat. Ha már ilyen romantikus film, a Séta a múltba c. filmet ajánlom, az tényleg megható és nem mesterkélt, bár egyeseknek meg az nem jön be.
SPOILER
Nem volt szép Hazeltõl, hogy kirúgta az írót, aki Amszterdamból utazott oda, miután bunkó volt vele. Beteges, hogy valakit ennyire izgat egy könyv folytatása. Furcsa, hogy eltelik a film több, mint fele az elsõ és talán egyetlen csókig, a többiek megtapsolják, és mindez egy holokauszt-emlékházban a szépséges Anne Frank képével a háttérben. Senki sem cigizik metaforaként.