Most jöttem haza az előadásról, s teljesen a hatása alatt vagyok még. Nem emlékszem, hogy mikor láttam ekkora "állvatapsos" ovációt Színházban. A mellettem ülő idősebb házaspár mindkét tagja sírt, de a darab végén több helyről is szipogást lehetett hallani, s mi is törölgettük a szemünket.
Nagyon tetszett a rendezés, friss és a fiatalok számára is "fogyasztható". A színpadtechnikát maximálisan kihasználták, nekem ez is élmény volt, nem nagyon láttam még ilyet.
A Színészek közül Udvaros Dorottyát, Tóth Augusztát és Fehér Tibort emelném ki, de nagyon jó csapatmunka volt.

A repertoáron lévõ darabok közül, az egyik legerõsebb elõadás. A rendezés kiváló, és jó látni, hogy a kortárs szemlélet is felbukkan. Ami megosztó lehet, hogy valakinek ez túl romantikus, és áthajlik giccsbe. Azért lehet érezni, hogy tudatosan van használva minden elem, ami a romantikus szó kapcsán felmerül bennünk, mint sztereotípia. Ezek egyfajta öniróniával átitatott jelenetek, de valakinek ez már túlzás. Sok apró kreatívan megkoreografált elembõl építkezik. Mint ahogy az elõzõ kritikákban is írták, tényleg sok az üvöltözés, (bár engem nem zavart) és tényleg túlságosan is kihasználja a rendezõ a színház technikáját, látványvilágát. (Aki felháborodottan távozni akarna a szünetben, az elsõ felvonás végén látottak miatt, annak jelezném, hogy része a darabnak, az elhibázott újrakezdett jelenet.)

Fehér Tibor-interjú:
http://valasz.hu/kultura/kinyirjuk-magunkat-es-a-szakmat-119061

Nagyon sok minden tetszett ebben az elõadásban: a versekbe és levelekbe öltözött Roxane, maga az ötlet, hogy több színésznõ alakítja a különbözõ lelkiállapotokat. Fehér Tibort még sosem éreztem ennyire jónak, pedig sokszor láttam már. Olt Tamás is kiváló volt a tenyérbemászó, alakoskodó gróf szerepében, akárcsak a Farkas Dénes, Kristán Attila, Rácz József és a Roxane-ek. Az is tetszett, ahogy a színészek a Nemzeti egész terét bemozogták, élõ és szenvedélyes volt, DE...Nem tudok élvezni egy elõadást, amiben mindenki üvölt, de tényleg torkaszakadtából, továbbá minden dráma jelenet alá benyomják a leggiccsesebb filmzenéket idézõ dallamokat. Közben végig az az érzésem volt, hogy a kedves grúz rendezõ még nem látott ilyen modern színpadi technikát és most igyekszik mindent kipróbálni, mielõtt hazamegy, mint egy mohó kisgyerek. Egyes jelenetek nem drámai szituációkra emlékeztettek, hanem egy látványos show-ra a rengeteg füsttel, rivaldafénnyel, kiemelt színpadelemekkel. Kár érte. 10/5

Semmi értelme ennek a hozzászólásnak.
Van egy olyan hipotézisem, hogy az ún nép-nemzeti réteg a fõvárosban nem nagyon szeret színházba járni (tisztelet a kivételnek), vagy ha igen, inkább könnyedebb darabokat néznek meg. Ez inkább csak benyomás, amit az igazgatóváltáson átesett színházak (mondjuk aki egyenlõségjelet tenne a Dörner-féle Új Színház és a Vidnyánszky-féle Nemzeti közé, az nagyon durván el van tévedve) nézettsége alapján gondolok, de nyilván mélyebb ismeretek, statisztikák kellenének ahhoz, hogy állításokat fogalmazzak meg.
A helyzet az, hogy van egy erõs, érzésem szerint döntõen liberális attitûdökkel rendelkezõ réteg, aki megtölti a Katonát, Örkényt (bár Mácsai többször elmondta, felméréseik igazolják, hogy van egy jelentõs konzervatív, Fidesz-szimpatizáns réteg a nézõik között, és én ezt elhiszem neki), Radnótit. (A Víget kivenném ebbõl a körbõl, hiszen esetében sokkal nagyobb méretû, és szórakoztató színházról van szó, akkor is, ha EE bemutatott egy-két kormányt fricskázó elõadást.)
Szóval kereslet-kínálat.

Kedves E.D.! Régen találkoztunk!

Öntõl idézem: ..."a mai világban, ahol a "másik oldal" totális eltaposása körvonalazódik"
Mindegy mit mond az idézett cikkben a kormányzati fõtanácsadó,
a "másik oldal" azóta is totális uralma alatt tartja a színházi életet.

1. A VÖRK színházak( ön már tudja mi az) elõadások helyett, nyílt kormányellenes demonstrációkat
rendeznek, gyomorfordító módon gúnyolódnak a nemzeti érzelmû emberekkel, persze megtehetik.
Szabad országban mindent szabad, ezt is.
Némi ellentmondás, hogy ezzel együtt is szabadság vágyról énekelnek( ld. Víg szülinap) , mintha
valami totális elnyomásban élnének. Álságos ez a világ, mert ugyanakkor szabadon alkotnak és gyûlölködnek.

2. Cikkek tömkelege jelent meg amikor AR leadta a nemzet színházát, hogy szegény pára, most aztán felkopik az álla, mert
"a "másik oldal" totális eltaposása körvonalazódik"! Persze hogy nem körvonalazódik itt semmi!
AR az egyik legfoglalkoztatottabb alkotó határainkon belül s kívül, ezt is Ön írta.! Ezért mondom én Kedves E.D. ,
hogy álságos ez a világ, hamis, hazudós!

3. Ugyanez mondható el szegény Pokorny Liáról is, aki érthetõ módon önként lépett le a színházából.
Most aztán éhen fog halni! Könnyezett a kulturális sajtó! Ezzel szemben azóta is az egyik legfoglalkoztatottabb
színésznõ, színházban és televízióban egyaránt. Álságos ez a világ, ezért mondom Önnek,mert ha itt totális eltaposásról
lenne szó akkor valszeg az EC lenne az egyik legfoglalkoztatottabb, nem PL.

3. A budapesti színházi világot egy rendkívül erõs pókháló szövi át. Ennek feladata, hogy a "másik oldal" totális hatalmát
fenntartsa, a lehetõ legszélesebb körben kiterjessze és megakadályozza az "egyik oldal" legminimálisabb térnyerését is!!!
Ez a háló lényegesen erõsebb az "eltaposását" szándékozó akaratnál. Egy nem is annyira láthatatlan hatalom felügyeli,
mint pók a hálóját, és jöhetnek itt bármilyen nagyságok, (soroljam? Huszti, Koltai, Balázs, Vidnyánszky, Kerényi, Tarlós,
Szõcs, folytassam?) mind fennakadnak a Pók hálóján, elszigetelten, megbénítva halnak el, mint legyek a pókhálóban.

Kedves E.D.! Nekem meg az a véleményem a mai színházi világról, ahol a "másik oldal" totális eltaposása körvonalazódik"

Nincs egy (1) igazság ld 4-es hsz itt: eltérõ ízlések + szekértáborok.

Nem "aggódom" a Nemzetiért, hanem olyan produkciókat várok tõlük, aminek a teljes árú, fizetõs jegyeit jó elõre szétkapkodják és az utcán áll a sor, ahogyan az Alföldi-éra 2. felében. Õ se kezdte a topon--->felért oda, erõs (kultúr)politikai ellenszélben, hogy finoman fogalmazzak. Ez az ellenszél is jót tett a színház és a fõigazgató imázsának? Meglehet. Akkor viszont a (kultúr)politikusok ostobák: aknamunkájuk kontraproduktív lett = jó reklámnak bizonyult, de AR társulatának és produkcióinak mûvészi kisugárzása nélkülük is :) elvitathatatlan. Lehet h (vö. AR "ellenszelével") VA esetében talán a túl erõs hátszél is taszítja a színházi közönség azon részét, amelyet érdekelné a mostani Nemzeti némely produkciója. Akkor viszont a (kultúr)politikusok ismét és továbbra is ostobák: VA "túltolása", stallumokkal, állásokkal való el- és túlhalmozása rossz reklámnak bizonyul(t), teljesen átpolitizálja alkotói munkásságát.

Zsótér 1-2 ottani rendezése szvsz inkább a "másik oldalnak" tett ritka és sajátos gesztus, de legalább több a semminél a mai világban, ahol a "másik oldal" totális eltaposása körvonalazódik vö. Kerényi Imre http://mno.hu/grund/het-szuk-esztendo-jon-a-balliberalis-oldalnak-1134246
Noha nem tanulmányoztam ZsS (kultúr)politikai hitvallását, de rendezései alapján valszeg nem illik bele VA-nak a színházi s a színházon kívüli világról alkotott világképébe. Inkább afféle "díszpinty" arrafelé.

Amit VA beregszászi és debreceni munkásságának sikerével kapcsolatban írsz, az az én olvasatomban több mint kétes "dicsõség" a fõigazgató számára: nekem azt jelenti h a beregszászi és debreceni fenomén számára túl "nagy" a Bajor Gizi-park. Elnézést, ha félreértettem, de úgy gondolom, valóban ez lehet a megfejtés.

Nem tudom, mennyire kell "megbecsülni" a MITEM-et. Nagy tétben fogadok rá h nem kicsit belterjes: nagyon belterjes. Különösen ilyen mennyiségben, ilyen rövid idõbe sûrítve: nincs valós közönségigény idegennyelvû elõadások sokaságára. Ez bizony úri passzió + út a meg- és visszahívások felé. Nem új találmány, de ilyen koncentráltan és átlátszóan csinálni nem túl elegáns, viszont nagyon drága.

A budapesti "nagy versenyben" ill. annak e l l e n é r e AR színháza, társulata, produkciói az élre tudtak törni, noha -legalábbis az ellenérdekelt tábor szt- õ (is) azt a "liberális" vonalat vitte, amit -szintén az ellenérdekeltek szt- a fõvárosi kõszínházak és alternatív társulatok többsége. Volt rá kereslet a nagy tülekedésben is és jó eséllyel lenne rá kereslet ma is. A vígszínházi nagymamák, "Katonás" papák és gyermekeik, unokáik is elmentek, elzarándokoltak a sivár Soroksári útra AR produkciói kedvéért, bejáratott belvárosi brand ide, bejáratott belvárosi brand oda. AR ottani eltüntetése után is megtalálta a közönség a maga ízlésének megfelelõ helyeket és produkciókat, köztük néhány AR-vendégrendezést: Eszenyi hervadni kezdõ Vígszínházába szinte új életet leheltek az Alföldi-produkciók és pár régi színésze, AR kedvéért nézték meg sokan az Operaházban Gluck nem túl népszerû operáját, utána mennek az Átriumba, a Radnótiba, a Papp László Arénába, a Bábszínházba!, az Armel-fesztiválra és máshová...külföldön pedig tudtommal egyik felkérést kapja a másik után. És a közönség a Nemzeti "kiesése" után a korábbinál is többet jár Katonába, Radnótiba, Örkénybe, mindenekelõtt és -fölött pedig a (még el nem lehetetlenített) alternatív társulatok elõadásaira, elsõsorban is Pintér Béláékhoz: Szkénébe, Trafóba, Átriumba, bárhová. És ez az igazi, valódi, spontán siker, ami színházat, társulatot és (mellesleg?) közönséget éltet.

Jogos, hogy ha tudni szeretném az igazságot, meg kellene néznem az elõadást. De azt még nagyon meg fogom gondolni, hogy érdemes-e ezért oda-vissza majd'400 km-t utaznom.

Igen, azóta láttam, hogy ott is árnyalódott a kép. Várható is volt, mert ennyire szélsõséges vélemények esetén valószínûsíthetõ volt, hogy az igazság valahol a kettõ között lehet.

Figyelj, szerintem nem nagyon jársz a Nemzetibe, így a nagy aggodalmad azért vitatható. De elfogadom, hogy tényleg szeretnéd, hogyha már ennyi pénzhez jutnak, akkor legyenek sikeresek (mondjuk ez a sok pénz is relatív, összehasonlítva más országok kiemelt kulturális intézményeivel, de Magyarországon valóban jelentõsnek számít).
Vidnyánszky a kezdeti bizonyítani akarásból fakadó népnemzeti elõadások után szerintem most is jó, vagy legalábbis érdekes színházat csinál (Psyché, Csongor és Tünde), mellette ott van Zsótér, és több neves külföldi rendezõ (arról nem VA tehet, hogy itthon szinte alig tudja valaki, ki az a Purcarete, vagy Viktor Rizsakov), csak ez itt nem nagyon találja meg a közönségét.
Hogy miért nem, arról lehetne vitázni hosszan.
Beregszászon nem volt más. Fõleg a régi idõkben. Õ alapította a színházat, és jöttek rá az emberek. Lokálpatriotizmus, egyebek.
Debrecenben is egyetlen színház van. Aki színházba járó, az járt - bár hogy valójában hány fizetõ nézõ volt Debrecenben, az jó kérdés. Mindenesetre vannak bennem kérdõjelek.
Budapesten nagy a verseny, vannak bejáratott "brandek", pl valakinek már a nagyanyja is a Vígbe járt, már az apja is a Katonába járt stb.
A Nemzeti sorsa elég hányatott volt az elmúlt évtizedekben (is). Túl éles volt a váltás, így esély sem volt arra, hogy a korábbi évek közönségének legalább jelentõs részét megtartsa a színház.
Nyilván oda-vissza volt üzengetés, de Vidnyánszky ebbõl a szempontból teljesen illogikusan járt el, mivel a leendõ potenciális nézõinek jó részét sikeresen elriasztotta az antréjával.
Újak meg nem nagyon jöttek, hiszen akik valami teljesen mást akartak Alföldi után, az õ - sok esetben eléggé konzervatív - elvárásaikhoz képest Vidnyánszky (és az általa hívott rendezõk jelentõs része) túl avantgárd alkotónak számít.
Én a MITEM-rõl jobb véleménnyel vagyok, van némi belterjes jellege, de legalább van. Eddig ilyen nemzetközi színházi fesztivál nem volt Magyarországon. Meg kéne becsülni.

Egyetértek, az utolsó mondat kivételével, mert hogy "minõségi elõadások" születnek-e, az nem nagyon látszik vagy legalábbis csak e g y f a j t a nézõpontból "minõségiek" és a jelek szt a b b ó l az egyfajta nézõpontból elég kevesen nézik a produkciókat valódi = teljes áron fizetõ nézõként.

A Beregszász-Debrecen-Budapest expressz befutott a Bajor Gizi-parkba, az érkezõ illetve nem-érkezõ (beregszászi, debreceni) "utasok" (értsd: nézõk) kiszálltak illetve be se szálltak, maradtak a saját városukban, a kétmilliós kis :) Budapest pedig már három éve nem tölti meg a "vonatot". Az egész jelenség úgy ahogy van, nagyon szomorú...és költséges is, anyagi-eszmei értelemben egyaránt. Van itt, aki azt hiszi, VA ellen szurkolok, pedig n e m: ha már (közhelyesen szólva) adóforintjaink milliárdjait tapsolják el a NSz-ban (beleértve a MITEM-et is, ami nagyrészt kölcsönös oda-vissza társulat-és rendezõ-meghívások számára kiváló terep), szóval ha már évente milliárdok mennek el a Nemzetire, ami kívülrõl ronda ugyan és rossz helyen van, de belül "mindent tud" = remek technika, kényelem, több terem, egyebek, akkor talán üdvös lenne annak a (fõ)városnak a színházlátogató közönségének megfelelni, ahol (fõ)igazgat valaki...

...vagy visszamenni egykori nagy sikerei valamelyik színhelyére. Mint hallani, akkor és ott (Beregszász, Debrecen) tényleg nagyon jó produkciókat csinált és/de a mostaniak meg se közelítik azokat.

Ténykérdés, mivel elég rátekinteni a jegyvásárlásra a honlapon, hogy a Nagyszínpad nézõtere a legtöbb esetben kb 1-2 héttel adott elõadás elõtt még szinte teljesen üres. Aztán hirtelen nagyjából megtelik. Innentõl kezdve nem kell sok ész hozzá, hogy lássuk, hogy itt jelentõs kedvezményekkel/diákcsoportokkal stb töltik fel a nézõteret.
Ami a durva, hogy ez nem csak 1-1 elõadás, hanem szinte valamennyi nagyszínpadi produkció kapcsán így lehet (gyakran a premiereknél is).
A többirõl nem tudok beszélni, mert a kisebb színpadok nézõtere a neten nem látszik, ott érkezési sorrend van. De mondjuk a Zsótér-rendezésekre ált pár nappal a meghirdetés után már nemigen lehet jegyet kapni.
Szerintem Vidnyánszky az elején próbált megfelelni az elõadásaival valami vélt vagy valós ízlésnek, amit elvártak tõle (?), de így sem özönlöttek az emberek.
Azóta elkezdett egy elég kemény mûvészszínházi vonalat minden mindegy alapon. Szerintem így sem fogja tudni becsalogatni a nézõket túl nagy számban, de ez majd hosszú távon dõl el.
Mindenesetre így legalább születnek minõségi elõadások, ha egyelõre nem is sokan kíváncsiak rájuk.

És olvasd el ugyanott a legfrisebb = tegnapi, május 20-ai beírást. Igen tanulságos vélemény, nem csupán sõõõt, nem is elsõsorban a darabról, hanem a színház komplett közönségszervezési tevékenységérõl és annak a darab fogadtatásával való összefüggésérõl. És (sajnos) valszeg nagyon igaz is, amit ott vki le-, meg- és beírt.

Ugyanott egy másik hsz, több mindent dicsér az ea-ban, de ilyesmiket is ír:

"...vegyes érzéseim vannak..."
"...A színészek közül kiemelném Fehér Tibort...és Udvaros Dorottyát,...A többiek közül viszont többen nem tetszettek..."
"Amivel nem tudtam mit kezdeni és iszonyatosan kellemetlen volt , az a különösen az elsõ részben tapasztalt artikulátlan, telitüdõbõl üvöltés hosszú perceken át, méghozzá oly módon, hogy teljesen elnyomja a szöveget és gyakorlatilag érthetetlenné válik...."
"A második felvonás szerintem klasszisokkal jobb, mint az elsõ, ezért ha valaki elmegy megnézni ne menjen haza, mert sajnos elég sokan így tettek."

Szóval a szokásos mint itt: eltérõ ízlések + szekértáborok.

Leginkább meg kell nézni az elõadást, és akkor el lehet dönteni. :)
Amúgy elég megnézni a topicnyitó itteni hozzászólásait, nem vesz sok idõt igénybe, összesen 3-at követett el 1 év alatt. És mind fikázás.
2 topicot nyitott, ezt, és Puskás Tamásét, mindkét esetben hosszú sorokon át szörnyülködik.
Mit mondjak, neki sem lehet könnyû...

Most légy okos, Domokos! :)
Ez ugyanaz az elõadás, amelyikrõl most olvastam a Színházi Portál fórumán, hogy "Tomboló siker volt, nem érdemtelenüll. Nem csak a jelenlegi hanem az utóbbi évek egyik legkiemelkedõbb elõadása"?

2016-ot írunk... Ma, 2016-ban a Színház olyan, amilyen elképzeléseim és nagyanyáink elmesélése szerint az ötvenes években a tévé lehetett: az utcában még csak egy volt, így hát estére az egész utca annál a családnál gyûlt össze, mindenki a legjobb ruháját vette fel és megfésülködött, "mert hát mit fog szólni Takács Marika, ha meglátja õket". Manapság a tévé a mindennapi szokások része. Olyan esemény, amire az emberek hetekkel-hónapokkal elõre készülnek: a Színház maradt. Még ha vesztett is korábbi nimbuszából, amikor mindenki kiöltözve, öltöny-nyakkendõben jelent meg, mintha Esküvõre, Ballagásra menne, ma már egyszerûbb a megjelenés, de lélekben megmaradt ugyanaz a készülõdés, hetekkel-hónapokkal elõtte, hisz színházba nem minden nap megy az ember... Egy évre elõre megvesszük a bérletet, hónapokkal-hetekkel elõtte a jegyet, és készülünk, várjuk a "Csodát". A Csodát, a Varázslatot, a Pillanatot, a Csendet, akár egy mondatot, egy képet, az Estét, amit hazaviszünk magunkkal, és amirõl még évek múlva is beszélni fogunk.
Épp ezért nincs annál kellemetlenebb élmény, amikor mindennek sehol semmi nyoma, és az elsõ kérdés, ami felmerül, "Úristen, de ciki, ilyen kellemetlen helyzetbe hozni ennyi embert". Nincs még ilyen hálás közönség, mint a magyar: a ma este ötvenedik percében, mikor már az összes jóindulatom kezdett fogyni, végignéztem a sorokon, az embereken: még mindig próbálták erõltetni a mosolyt, keresni valamilyen közös pontot, hogy mégse kelljen egy tévedésnek, rossz emléknek nevezni ezt az estét. Hogy ugye mégsem lehet, hogy rosszkedvûen, rossz szájízzel megyek haza, és csak bennem van a hiba, már megint nem értettem meg a darab mondanivalóját, egy bunkó suttyó vagyok. Páran feladták, menet közben álltak fel és mentek ki. Ne legyenek elõítéleteink, adjuk meg az esélyt - csitítottam magam és mellettem ülõ társamat. De aztán volt egy pont, és kész: jöttek a kérdések:
Mi ez az ordenáré ripacskodás, még ha ez egy vidéki mûvelõdési ház amatõr színhátszó csoportja lenne, vagy ha egy mûvelõdési házban lennénk. De könyörgöm, ez itt a Nemzeti Színház! Az ország elsõ számú színháza, amelynek színpadán Bessenyei Ferenc, Sinkovits Imre, Major Tamás, Gobbi Hilda, Básti Lajos, és sorolhatnám, hogy kik nem álltak. Ahol fogalom volt ott lenni.
Mi ez itt ma? És senki ne gondolja, hogy egyik vagy másik oldalról osztom az észt, mert én az Alföldi Róbert igazgatása alatt is volt, hogy felálltam és kimentem. Ma ezt nem tettem meg, mert vártam, figyeltem, mi történik. Sajnálom azokat, akik vették a fáradságot, készültek, várták a Csodát.... hát ez ma nemhogy nem jött össze, hanem nézni-hallgatni ezt az amatõr ripacskodást, nem volt egy kellemes élmény. Feltételezem, a színészeknek sem kis erõfeszítés mindezt esténként végigcsinálni. Nekik is kívánom, mielõbb vegyék le mûsorról ezt a félresikerült rémálom-vizíót. Brrrrr