Téma: Defekt

7/10
Joan Fontaine jan. 21. 10:39:02 7/10
(27/27)
A sejtelmes hanulata nagy pozitívum. Szakadó eső, éjszakai sötétség, elhagyatott kavicsbánya. Semmi megszokott klisé, teljesen egyedi hangvétel. Tetszett.
Lyanos1 2023 júl. 16. - 18:51:39
(26/27)
A film érdeme a rejtély megoldásának rendhagyó módja.

A film végére természetesen kiderül, hogy ki volt e tettes.
Csak éppen nem a szokványos recept szerint, amikoris a Főszereplő Nyomozó egy másik nyomozónak s egyben a nézőknek is elmondja, mi történt és mi volt a tettes indítéka.
A film elején megtudjuk, hogy milyen ügyben nyomoz két rendőr karácsonykor. Viszont a film végén _nem_ találják meg a tettest. Azt, hogy ki a tettes, mi az indítéka, milyen trükkökkel dolgozott, a Trabanttal balesetet szenvedő női főszereplő történetéből tudja kikövetkeztetni a néző.
Az már csak hab a tortán, hogy az események során meghal a tettes, tehát nem lehet felelősségre vonni vagy elitélni.


6/10
sexykex 2023 júl. 03. - 21:00:06 6/10
(25/27)
Egészen ügyesen leírták az ismertetőben a történetet, amit szerencsére nem olvastam el. A film ennek ellenére sem volt túl jó. Persze figyelembe kell venni, hogy egy 45 évvel ezelőtti TV-filmről beszélünk.

Számomra óriási pozitívum, hogy bemutatja: ha az áldozat küzd, akkor nem mindig esélytelen. A bemutatóval meg valószínűleg azért vártak, mert a szocialista embertípus nem gyilkolt. (És valóban, minden rosszban van valami jó: rendőrállam lévén tényleg alacsonyabb szinten állt a bűnözés a hetvenes években, mint közvetlenül a rendszerváltás után.)


Sokaknak így is tetszik, de én már ütősebbekhez vagyok szokva. Tetszett viszont Kern András, aki már itt megalapozta későbbi, Csöpi melletti munkáit.
9/10
Tiberio 2023 jún. 29. - 01:03:37 9/10
(24/27)
Egyszer csak, látszólag minden előzmény nélkül - ezúttal a thriller-műfajban -, megjelent itthon a nemzetközi színvonal. De hát ide? Ilyet? Kántoron és Csöpin végül is eltotyog az ország. Kérek engedélyt röfögni.
10/10
tóthlászló 2023 máj. 27. - 10:00:51 10/10
(23/27)
Első magyar thillernek igencsak ragyogó. Nagyszerű képi világ.
10/10
M41 2150 2023 márc. 03. - 22:48:32 10/10 Előzmény Larrylurex
(22/27)
Március 13-án 21:00-kor meg a Magyar Mozi TV!
https://musor.tv/tvmusor/Defekt/41729426
9/10
Larrylurex 2023 márc. 02. - 18:56:56 9/10
(21/27)
2023.03.04-én szombaton 22:51-kor adja az m3!
7/10
Joan Fontaine 2022 dec. 26. - 13:45:52 7/10
(20/27)
Valóban szokatlanul félelmetes és naturális ahhoz képest, amelyik időszakban készült a film. Egy jelenlegi gyengébb thrillernek is simán elmegy. Márkus László elég kifejezően alakította a pszichopatát, a hideg is kirázott tőle.
10/10
luci87 2022 máj. 05. - 18:29:55 10/10
(19/27)
A maga koraban félelmetes volt. Persze a horrorfilmeken felnőtt nemzedéknek nem hiszem hogy bejon. Én többször láttam, a hideg is kirazott tőle..
10/10
M41 2150 2021 jún. 06. - 12:04:25 10/10 Előzmény Gajho Dhar
(18/27)
66 perces.
9/10
Gajho Dhar 2021 márc. 23. - 20:46:54 9/10 Előzmény Gajho Dhar
(17/27)
Egyébként meglepően jó.
9/10
Gajho Dhar 2021 márc. 23. - 20:43:36 9/10
(16/27)
Szerintem nem 67 perc, ahogy itt írják, hanem kb. 98 perc.
7/10
Kaposi Viktor 2020 dec. 27. - 23:38:55 7/10
(15/27)
Kicsit csalódás volt a sok pozitív vélemény olvasása után. Márkus csak epizódszerepet játszik benne (persze az én bajom, hogy többet vártam), és mai szemmel, mindenféle pszicho-thrilleren edződve a történet is elég sovány. Kern már itt kitalálta magának a béna zsaru figuráját, amit később a Bujtor-filmekben is használt, és jó volt Szabó Gyulát tőle nem megszokott szerepben látni, így összességében nálam 7/10.
8/10
Dolly17 2019 dec. 13. - 16:59:04 8/10
(14/27)
Psycho magyar módra. Először gyerekkoromban láttam, akkor nagyon félelmetes volt. Mai szemmel nézve kissé gyenge horror. Ajánlom, érdemes megnézni.
ljakabfi 2018 aug. 13. - 00:09:02
(13/27)
A film jól kezdődik, de fokozatosan unalmassá válik, pszichológiailag teljesen hihetetlen, hogy egy ártatlan nő, aki megöli pszichopata gyilkosát, utána egy tapasztalt bűnöző módjára próbálja eltüntetni a gyilkosság bizonyítékait, ahelyett, hogy menekülne.
Utána pedig a teherautó sofőrrel, aki lecseréli az autó kerekeket, szexel, mintha semmi sem történt volna. Márkus viszont kiváló a pszichopata szerepében.
Nehéz volt egyszer is végignézni, annyira valószínűtlen jelenetek láncolata.
9/10
bomih 2017 nov. 17. - 23:38:40 9/10 Előzmény m_and_m
(12/27)
na meg az, hogy ismeretlen gyilkost akar elkapni kékfénnyel :)
9/10
bomih 2017 nov. 17. - 23:35:29 9/10 Előzmény kisGabi
(11/27)
mondjuk az "élethû" pszichopatával nem igen találkoztunk még az életben :)
LexH 2015 jan. 29. - 12:42:04
(10/27)
Hatalmas ajándékszerep volt Márkus Lászlónak, aki mindig szeretett volna horrorfilmekben játszani, de itthon nem nyílhatott rá lehetõsége. A különös tévéjáték közepes Psycho-utánérzés, Márkus viszont az egyik legijesztõbb pszichopata, akit valaha filmen láttam. Semmi külsõség: mindent belülrõl.
m_and_m 2013 júl. 22. - 10:42:01
(9/27)
Jó volt, jól adagolták a hangulatot - majdnem hitchcocki módon . De vannak benne hibák.



***SPOILER***
A történet szerint a karácsonyi ünnepek alatt vagyunk. Mégis a kültéri jeleneteknél szép lombos fák között játszódik a történet. (igaz, semmi sem utalt arra, hogy Magyarországon vagyunk - bár a Trabant, a Zil nem hiszem, hogy Ausztráliában annyira sûrûn elõfordult volna).
A kiindulás szerint minden esetben megtalálták az autókat, amiknek az elkövetõ háza közelében kellett lenniük. Valahogy így kellett mindegyik esetnek lejátszódnia: Baleset - segítséget kérõ nõ eljut a házig - a gyilkos meggyilkolja. Ebben az esetben, egyértelmûen tudhatták volna a nyomozók, hogy merre és mit keressenek, figyeljenek. Miért csak kb. 40 km-es körzetben tapogatóznak, stb.
A kiemelt hullákat jobb lett volna nem mutatni. Nagyon bénára sikerültek. Majd egy éves vízi hulla és olyan feszes melle volt mindegyiknek, hogy Update Norbiné megirigyelné õket.
Mikor letámasztja a ciszterna mellé a halottat, akkor annak zárva vannak a lábai. Mire visszajön a kövekkel, addigra már enyhe terpeszben van.
Ezen túl, Márkus nagyon nagyot játszik, még "holtában" is
***SPOILER VÉGE***
10/10
M41 2150 2012 máj. 23. - 11:26:56 10/10
(8/27)
Nagyon jó Magyar horror-krimi/thriller!!!
Nem szabad kihagyni!!!
10/10!!!