Illiona 2016 febr. 13. - 19:53:52
(6641/9141)
és egy sokatmondó szöveg!

Baek Seok keze még béna, kitörülni sem tudja, a per folyamatban van, valamikor tárgyalás, de azért randizni van kedve!
Hol van a komolyság, a felnõttség, az elhivatottság?

Persze ha komoly FÉRFI lenne, akkor Hae Kang talán bele is szeret, és másképp iródhatott volna a folytatás.
Illiona 2016 febr. 13. - 19:37:19
(6640/9141)
I Have a Lover 43.

"Még kér a Nép, most adjatok neki" jeligére!!!!!

csak most tudtam megnézni, és korábban felirat nélkül sem láttam. Hát még éppen nézhetõ.
Nem is tudom mit mondjak róla, szinte egyetlen pozitiv gondolat sem jut róla eszembe.
Jin Eon és Hae Kang kettõse , ha mint egy párt figyelném, egy semmilyen. Se szerelem, se ellenség, semmi. Két impotens ember vágyódása. Se együtt, se külön, de értelmes mondatuk sincs egymás irányába.

Eddigi sorozataimban soha nem volt gyerekkel manipulálás, ez szent volt a koreaiaknak, itt meg már magas szinten!
Ahogy az iker tanitgatja, hogyan kell egy férfit manipulálni, és az ujja köré csavarni, hát nekem visszataszitó volt.

Azt hiszem hogy már nem tudtak mit kezdeni a történettel, így csak mint forgatják egyetlen körben a szereplõket.

Ugy rakják össze a jeleneteket, hogy mindent bele, amit ugy gondolják, hogy a "nép" szeret.
Az ikrek érzelgõs összeborulása, a gyereknap kislánnyal,
Miközben lágy klasszikus zene szólt.

És Jin Eon igazságkeresése tûzön-vizen át, csak épp kihagyták a tüzet és a vizet, igy egy légüres térben kergetik az öreget és a sógort.

Kép: a googlees fordítás egy "gyöngyszeme"
Tegu 2016 febr. 11. - 17:25:51
(6638/9141)
Ja persze lehet azon lirázni, milyen szép gondolat volt HK-tól, hogy rávette apósát, mondja JE-nek, hogy nem õ ölte meg a barátját, de könyörgöm, ez olyan olcsó giccses megoldás.
Tegu 2016 febr. 11. - 17:24:50
(6637/9141)
Egyébként nem tudok mit hozzátenni, akár a vége is lehetne, mondjuk a pofozkodós jelenet elég visszatetszõ volt, JR pofozta le HK-t, pedig nem a drágalátos férjén mult, hogy nem halt meg YG és HK, megölette YG férjét, a pudoxinos pasit, a többi Pudoxint szedõ károsodásáról már ne is beszéljünk, JR-t pedig a bosszu érdekében vette el, s még JRnek áll feljebb? Döbbenetes, pont olyan, mint a történelmi filmekben a sok intrikus, gyilkolászó nemes, akik felháborodottan tiltakoznak, s átkozódnak, amikor leleplezik és megbüntetik õket.
Tegu 2016 febr. 11. - 17:15:40
(6636/9141)
Kabát2 /HK-n/
Tegu 2016 febr. 11. - 17:12:30
(6635/9141)
De kijaza Shin Bong Sa? Shim helyesen irva.
Valami rajzfilm figura, aki vak. Bong Sa vakot jelent.
http://godofhighschool.wikia.com/wiki/Shim_Bong-Sa
Tegu 2016 febr. 11. - 17:08:28
(6634/9141)
Hihi, ez jó volt, YG nyafogott, hogy nincs senki a reptéren, erre a kislány döbbenten kérdezi, hogy tényleg nem lát senkit, hisz tele van a reptér emberekkel.
Vak vagy mint Shin Bong Sa, kérdezi:))
Tegu 2016 febr. 11. - 17:06:10
(6633/9141)
Bocs, JJH
:))
Tegu 2016 febr. 11. - 17:04:41
(6632/9141)
JE ill. HHJ meg nem ezeket a táskákat reklámozta?
Elég férfiatlan szerintem.
Tegu 2016 febr. 11. - 17:03:00
(6631/9141)
Ujabb kabátok
Valószinüleg a nagyobb márkák támogatják a produkciót és ráadják a szereplõkre a kinálatot.
:)
UGye emlékszünk, a CSillagfiu után felvásárolták Koreában a legmárkásabb cuccokat, amelyeket a fõszereplõnõn láttak.
Tegu 2016 febr. 11. - 16:53:09
(6630/9141)
Szép volt TS hasonlata, magát egy kis hangyához hasonlitotta, aki Minho cipõje mellett szinte láthatatlan, s Minho még azt sem venné észre, ha eltaposná.
Tegu 2016 febr. 11. - 16:52:00
(6629/9141)
és a kép
Tegu 2016 febr. 11. - 16:51:40
(6628/9141)
'Köszönöm, hogy megöltél, ahogy az apámat is."
Tegu 2016 febr. 11. - 16:50:24
(6627/9141)
Ettõl az üzenettõl kapott szivrohamot az öreg.
TS küldte
Elõre megyek, s várok rád.
Tegu 2016 febr. 11. - 16:48:24
(6626/9141)
Gyönyörü ez a takaró, biztos egy vagyon ez a minõség
Tegu 2016 febr. 11. - 16:47:52
(6625/9141)
Ha jól értem, eladta a részvényeket, amelyeket megvetetett azzal a börtönbõl szabadult brókerrel?
Tegu 2016 febr. 11. - 16:46:42
(6624/9141)
44. rész
Még nem 100%-os a forditás.

Ez a térdrerogyás.. Olyan természetes náluk, hogy ha valami bajuk van, a földre rogynak, még az utcán is, a járókelõk meg elmennek mellettük.
Tegu 2016 febr. 09. - 13:06:15
(6623/9141)
Ez meg itt a biztonságos csúszda
Tegu 2016 febr. 09. - 13:04:29
(6622/9141)
Itt egy kép az üveghomokfestésrõl, de biztosan nem igy hivják hivatalosan, alulról van megvilágitva az üveg és felülrõl homokkal lehet képeket késziteni.
Tegu 2016 febr. 09. - 09:43:11
(6621/9141)
Ezzel kapcsolatban: nem tudom, hogy hivjak ezeket a kozossegi tereket, de tetszett az uveghomokfesto terem, a nagyon biztonsagos csuszda, eloadasok vannak, talan jatszohaz, de lehet, hogy a vidampark kicsiknek kialakitott resze. A harmasikrek sok ilyen helyre mentek, mini-akvaparkba, farmra, ahol etethettek a haziallatokat, Minguk es Manse megette a repat, amit a nyuszinak kellett volna adniuk:))
Tegu 2016 febr. 09. - 07:56:51
(6620/9141)
Egyebkent a 43- as forditasa 84%_ on all, a 44. resze pedig 1%- on.
Tegu 2016 febr. 09. - 07:52:51
(6619/9141)
Egy ujabb reszlet, amit megtudtam a soompibol, TS apja Manhot szolgalta es Manho miatt halt meg, igy TS bosszut forralva vette el JRt, aki persze eppen ezt a parbeszedet kihallgatja, gondolom, nem orul.

Lassan kezdik megkerdojelezni sokan, hogy Manho most igazat mondott- e, mert annyi titokzatossag vette korul a hegyen tortenteket, nem lehet, hogy egy huszarvagassal " en vagtam el a kotelet" mindenre valaszt kaptunk. De meg ott a sofor, aki talan tobbet tud.
Manho kapott egy sms- t, attol kapott szivrohamot
Tegu 2016 febr. 09. - 07:48:16
(6618/9141)
Gondolom, olyan megoldas is van, hogy a karkotobe epitik a helymeghatarozot, azert dobta a folyoba.
Illiona 2016 febr. 08. - 17:00:11
(6617/9141)
Ilyen demencia karkötõ már volt a Secret c. 2013-as sorozatban, ott a visitós nõ apjára tették, és amikor a volt võ kinyirta, akkor levette, és a folyóba dobta.
Tegu 2016 febr. 08. - 16:51:01
(6616/9141)
Szóval, Manho közölte, hogy õ ölte meg HK apját, elvágta a kötelet. Akkor meg mit kajabált éjjel álmában arról, hogy ne vágja el a barátja a kötelet és mentse meg?
Hát ez ugy ahogy van ökörség.
Ez volt a 43. rész, 76% feliratozással, persze sokszor fontos párbeszédeknél nincs felirat, ugy látom TS-t nehezen értik, mert szinte mindig ott hiányzik a forditás, mikor õ beszél, nem csak, de nála legtöbbször.
Tegu 2016 febr. 08. - 15:48:44
(6615/9141)
Aztán ezeket rávetitik egy akváriumos képernyõre, mindenki megkeresheti a saját rajzát, de jó ötlet.
Tegu 2016 febr. 08. - 15:44:40
(6614/9141)
Ez érdekes, rajzolnak vagyis szineznek a családok halakat polipokat.
Tegu 2016 febr. 08. - 15:35:56
(6613/9141)
És egy un. Demencia Központban pedig lehet venni azonositó karkötõt és GPS helymeghatározót, ha elveszne a páciens.
Tegu 2016 febr. 08. - 15:32:32
(6612/9141)
Ez érdekes, lehet jelenteni a rendõrségen a demenciát, s kapnak egy ilyen azonositókártyát,
Tegu 2016 febr. 08. - 15:27:23
(6611/9141)
YG pedig megszervezi, hogy a kislány meg elhivja JE-t, mert össze akarja hozni JE-t és HK-t, miután beszélgetett HK-val és Hk bevallotta neki, hogy szereti JE-t.
Tegu 2016 febr. 08. - 15:08:36
(6610/9141)
YG pedig elmegy a temetõbe a nagyi sirjához.
Tegu 2016 febr. 08. - 15:07:12 Előzmény Illiona
(6609/9141)
Itt kéri el a kislányt HK, vele akarja tölteni a napot /szombat/ mielõtt elutaznak YG-vel.
Illiona 2016 febr. 07. - 20:34:05
(6608/9141)
Belenéztem ebbe az uj 2 részbe, de csak ugy felületesen.
Amit nem értettem, hogy minek viszi Jin Eon és Hae Kang a gyereket el?
Rokoni szeretetbõl?
és gyerek akkor most beteg vagy nem beteg?
Akkor mostmár Hae Kang és Jin Eon kimondták az elõzõ részekben hogy együtt vannak ujra?
Ha nem, akkor Jin Eon mit viszi a kislányt, mi köze hozzá?

A sógor ismét alakított, nem semmi ötletei vannak!

Azt hiszem egyetlen infó lesz a történet szempontjából fontos, hogy az asztalon a borítékban lévõ levélben mi volt, amit Jin Eon nyitott ki.
Az hogy az iker a repülõtéren nem fog elrepülni ebben biztos voltam, hogy a doki utánuk megy, teljesen kiszámítható jelenet volt.
Nem tudom mit tartogatnak az utolsó 6 részre még, de összeszedhetnék magukat.
Tegu 2016 febr. 07. - 19:38:57
(6607/9141)
Nem lattam az ujabb epizodokat de olvasom, hogy

SPOILER

Manho meghal, hat ez kodolva volt ezzel a gyenge forgatonyvvel
Tegu 2016 febr. 06. - 17:20:51
(6605/9141)
Szerintem nem Dogko hagyta el a családját, hanem GN hagyta õt ott ugy, hogy a gyerekeket elosztották, egyik az egyiknél, másik a másiknál maradt.
Azt pedig meg lehet érteni, ha valaki a hivatásának él, akkor fontos neki a találmánya is, nyilván.
Az ilyen ffiaknak nem nagyon való a házasság, gyerek és nem egy mulatozni, élni vágyó szépségkirálynõ illik hozzájuk, hanem inkább egy Héra tipusu, odaadó, kicsit önfeláldozó nõ.
Mindenesetre, a gyerek /YG/ nála volt és õ nevelte haláláig.

Az viszont érdekelne, hogy HK hogyan került Manhohoz akkor.
Jó kis vircsaft lehetett Manho körül.
:)
Tegu 2016 febr. 06. - 17:14:53
(6604/9141)
Igen, a d.cool.cc most d..cool.to lett
de automatikusan átugrik nálam az uj portálra, ha odébbhurcolkodnak.
:)
K. Judit 2016 febr. 06. - 16:59:49
(6603/9141)
Ja tényleg, ez idõközben kiesett. Kösz.
K. Judit 2016 febr. 06. - 16:55:35
(6602/9141)
Most melyik, a cool?
Mindig meg lehet valahol találni, a ggl-nak vannak mindig új ötletei.

Egyébként a DFire és a Dyou nem a vikis szöveget használja, tehát ott mindig késõbb van felirat, viszont nekem jobban is tetszik. (A vikinél egyedül az a jó, hogy megkereshetsz egy párbeszédet félkész állapotban is, ha nagyon kíváncsi vagy rá.) És lehet, hogy én vagyok faxnis, de könnyebb a képernyõ közepén két rövidebb sort elolvasnom, mint a vikin, ahol a felsõ sor egy kilométeres, alulra pedig néha csak egy szó jut. Szóval egy tekintettel nem lehet könnyen átfogni.
Illiona 2016 febr. 06. - 16:48:10
(6601/9141)
Jin Eon azért kezdett dolgozni Amerika után a cégnél, mert amikor 4 évvel ezelõtt letérdelt az apja elõtt, hogy segitsen neki elválni, akkor megigérte, hogy ha befejezi a tanulmányait (39 évesen) akkor mindenképp teljesíti azt a régi óhaját, hogy a cégnél dolgozik.
Az apja akkor emiatt az igéret miatt engedte el Hae Kangot.
Az más hogy titokban megigérte a nõnek, csinálja a kinai üzletet, és majd vissza fogja csenni a vállaltba, errõl Jin Eon nem tudott.
Illiona 2016 febr. 06. - 16:41:55
(6600/9141)
A balesetre és az ikrek apjára térnék ki egy gondolat erejéig.
Azért egy nem lehetett egy komoly tudós, aki csak ugy elhagyja gyerekét, + alkoholos állapotban megy a hegyre fel hegyetmászni.
Persze attól még lehet feltaláló, sok esetben pont a tudatosság kizárása, csak az ösztönre hallgatva lehet nagy dolgokat észrevenni.
Lehet hogy ha nincs Manhó, akkor a találmány pocsékba ment volna.
Bár abban nem hiszek, hogy igy emberek millióinak segitett Manhó, mert akkor valamikor valaki más ugyis felfedezte volna, legfeljebb késõbb.

Azon is elgondolkodtam, hogy ha én zuhannék szakadékba, akkor mit mondanék.
Hát biztosan nem a gyerekeimnek hagynék üzenetet. Ami mondanivalóm van, azt igy folymatosan elmondom, és nem tartok magamban semmit egy lehetséges utolsó pillanatra.
Azt hiszem abban az egy két percben én biztosan egy följebbvalóhoz fohászkodnék, hogy segitsen át azon, ami jön.

Azt hiszem ez a "mond meg a gyereknek, hogy mennyire szerettem" projekt nagyon olcsó holivúdi klisé.
Éljen ugy, hogy a környezete, családja tudja, hogy mit gondol, érez, hisz.
Aki elhagyja a családját, és évekig nem tud róluk, és nem vezet pl egy naplót, vagy valamit, az nehogy már egy üzenettel megválthassa azt ami nem volt.
A gyermek iránti szeretet és felelõsség kizárólag csak tettekkel mérhetõ, üres frázisokban, tettek nélküli szavakban nem.
Tudom, hogy ha ilyen sarkos elvekkel élnénk, nem lehetne filmet sem késziteni, de azért ezt már régóta érlelgettem.
Tegu 2016 febr. 06. - 16:33:57
(6599/9141)
Nem szünt meg, csak átment elõször cc-be, aztán most éppen .to
próbáld meg.
K. Judit 2016 febr. 06. - 16:30:58
(6598/9141)
Úgy látszik a dramanice is megszûnt.
Még elfelejtettem a dramafire-t.
K. Judit 2016 febr. 06. - 16:27:28
(6597/9141)
Egyébként én öt után szoktam próbálkozni, vagy még késõbb.
K. Judit 2016 febr. 06. - 16:26:13
(6596/9141)
A mai elmarad, holnap lesz kettõ.
(A cool szerintem megszûnt, vad dolgok jöttek helyette, az összes coolos linkemet kitöröltem.)

Ezeken a helyeken szoktam próbálkozni, meg a "lee"-n:
http://eps-kdrama.com/category/i-have...../
http://myasiantv.se/drama/i-have....../
http://www.epdrama.com/drama/i-have......./
http://dramayou.com/i-have..../
Tegu 2016 febr. 06. - 16:18:19
(6595/9141)
Hol nézed a mai epizódot, fent van már?
Vikin még nem látom, ..coolon sem.
K. Judit 2016 febr. 06. - 16:04:12
(6594/9141)
Talán hagynia kellett volna JE-nek az apját, mondja el a saját változatát. De addigra eljátszotta már az öreg JE bizalmát, már semmiképpen nem hitt volna neki, mert sose lehet tudni, hogy Manho mit miért mond. Semennyire nem tételezett fel JE õszinteséget a részérõl. Nem hiszem, hogy csak a gyerekkori verés miatt, inkább talán õ volt az, aki végig csendben figyelt, ezért tudta olyan pontosan, miben nem akar részt venni.

És nem gondolta, hogy az apja megváltozott, miután hazatért az USA-ból. Aztán meg pláne, miután észrevette, hogy hazudozik az egész család a volt feleségérõl... Kínában van, de nincs telefonszáma és címe, utazgat, meghalt, ott az urna .... Ezeket a dolgokat persze nem szabad elfelejtenünk.

(Azt persze megint nem tudni, miért döntött úgy, hogy hazajövetele után a cégnél fog dolgozni. Ez ugyanolyan homály, mint minden, ami az USA-ban történt - 4 évig...)
Tegu 2016 febr. 06. - 15:50:33
(6593/9141)
Ugyanakkor, mikor elõször beszélgetett JE-vel arról, hogy elmondja az igazságot, s JE elkezdett szóértelmezni, meg közölte, hogy az igazságot õ is ki tudja deriteni, szóval akkor azzal kezdte, hogy alig várta már JE-t csendben, hogy aztán együtt gyõzzék le TS-t. Meg volt kötve a keze TS zsarolása miatt.
Legalább is, akkor igy értelmeztem.
K. Judit 2016 febr. 06. - 15:36:17
(6592/9141)
Az a tányérdobálós jelenet eléggé az elején volt még, akkor került szóba elõször a gyerek is, többen fel is szisszentek, amikor JR szóba hozta, hogy épp évfordulója van. Akkor még HK ragasztotta le JE sebét, de szerintem ugyanazon a napon vette észre a kitöltött válási papírt is, ami kikandikált JE táskájából.

Szóval az öreg már az elején nem tûrte a fia kritikáját.

Persze a veje zsarolásának meg engedett. Pedig õt kellett volna páros lábbal kirúgnia, nem megvárni, míg megöli minden ellenfelét.
K. Judit 2016 febr. 06. - 15:26:59
(6591/9141)
Nem az övé ... ki tudja. Mindenesetre most nagyon úgy tett, mint aki aggódik, nehogy a fia kárt tegyen magában. Könnyû persze azt gondolni, hogy Manhot semmi más nem érdekli, csak hogy a cége jó kezekben legyen, ha õ már nem lesz (talán még mindig kettõjüket szeretné maga helyett látni), azért mégis nehéz elhinni, hogy közömbös neki JE. Lehet, hogy ez az aggodalom is csak egy mód arra, hogy nyomást gyakoroljon HK-ra, de mégis azt hiszem, hogy komolyan aggódik. (De büszke és hiú, nem hajlandó vallani, nem hajlandó engedni az erõszaknak, õ nem hibás semmiben, a memóriájára hivatkozik, ami cserben hagyta.)

HK-val is nagyon látványosan "szakított", amikor rálépett a saját ajándékára, a töltõtollra (ami szintén egy nagy becsben tartott tárgy sok helyen és sok korosztály számára), az após és menye közötti kötelék szimbóluma is - de mégis csak egy tárgy, ami helyettesíthetõ egy másikkal, szóval azt sem éreztem annyira véglegesnek ...
K. Judit 2016 febr. 06. - 15:17:05
(6590/9141)
Az egyik okát tudjuk, TS megfenyegette YG-t, hogy tûnjön el az öccse mellõl. De ha ez nem lenne elég, vagy nem ijedne meg tõle, még azt is hozzátette, hogy a doki nem is szereti, csakis õmiatta (gondolom, hogy jóvátegye TS hibáját) tesz úgy, mintha fontos lenne neki. Ez hatott, ezért lett beteg másnapra YG. És még mielõtt tisztázná a helyzetet, inkább elmegy egyedül Amerikába, nulla nyelvtudással, egy beteg gyerekkel.

(Mindegy, ez valószínûleg megoldódik, csak azt hittem, talán a per miatt Manho visszavonta az ajánlatát, vagy HK állította le YG-t, szóval, hogy valamit nem vettem észre.)
Tegu 2016 febr. 06. - 15:03:36
(6589/9141)
Igen, kicsit konfuz, hogy miért mennek ki az USA-ba és nem maradnak itt YG-ék, talán azért, mert addig is gyógyitani kell a gyereket?
Tegu 2016 febr. 06. - 15:01:59
(6588/9141)
Pl. ugy, hogy nem az övé..
Persze idegen gyerekkel sem lehet ilyen állat, ez szerintem annak a jele volt, hogy bizonyos helyzetekben elveszitette az önuralmát.

Azt pedig nem tudjuk, hogy Dogko nem akarta átadni a találmányát, lehet, hogy ebben megegyeztek, de a nõk és gyerekek miatt vesztek össze?
Mindenesetre, nekem az az érzésem, hogy Manhot eredetileg nem ilyenre tervezte a forg.könyviró, csak most vált fõgonosszá, mert ez igy egyszerübb, fõleg, ha végén meghal.
K. Judit 2016 febr. 06. - 14:38:58
(6587/9141)
Szinte érthetetlen, hogy egy ember a saját kisfiával hogy lehet ennyire durva. A filmben csak egyszer volt ilyen agresszív, amikor hozzávágta JE fejéhez a tányért. Mondjuk az is baromság, csak mert nem értenek valamiben egyet. De egy ötéves kisfiúval?

Kár, hogy Dogko már nem tudja elmondani, miért is nem akarta odaadni neki a találmányát. Õ is megszállottja lehetett a szakmájának, hiszen ezért vált el tõle GN. De nem az lett volna a cél, hogy jól használja fel valaki, jó terméket állítsanak elõ, és mellékesen jól meg is éljenek belõle?

Egész dráma alatt végig sunyított Manho, sõt, néha még szimpatizáltunk is vele, mert úgy tûnt, megbánta, amit tett. Közben ugyanaz maradt, a cége és a hatalma megszállottja.

Apropó, most akkor mégsem épül a ritka betegségek centruma? Elengedi a doki YG-t és a gyereket egyedül Amerikába? Ez nem valami logikus.
Tegu 2016 febr. 06. - 14:13:21
(6586/9141)
Mindenesetre, elgondolkodtató az a jelenet, amit JE a moziban mesélt el, amikor Manho véresre verte az udvaron, hirtelen haragjában.
Tegu 2016 febr. 06. - 14:11:43
(6585/9141)
Szeretném azt hinni, hogy inkább a nõkkel kapcsolatban indulhatott a vitájuk.
Én ugy képzelem, hogy Manho meg akarta beszélni a barátjával a nõ- és gyerekügyeket, talán zsarolni is akarta a haverját, pl. "megmondom, hogy hol van a lányod, ha a találmányodat rámbizod" aztán ez valami végzetes balesetbe torkollott, mert régeszegek voltak. Ez egy optimista verzió lenne.
Sztem Manho meg fog halni, már idáig is fogdosta a szivét állandóan, s igy erkölcsileg lerendezik a multat.
K. Judit 2016 febr. 06. - 12:31:19
(6584/9141)
Ez jó :)

Én meg azon töröm néha a fejem, hogy mi történhetett a hegyen. (Vajon Kim sofõr elmondta JE-nek?)

Azt el sem akarom hinni, hogy csak azért verekedtek, hogy "add ide a szabadalmat", "nem adom a szabadalmat". Dogko örülhetett volna, hogy Manho akarja bevezetni Dogko találmányát, nyilván tudták egymásról, ki mihez ért. Csak meg kellett volna állapodni, hogy neked adom, de ennyit kérek érte, és a továbbiakban én folytatom a kutatást, te pedig add el a termékeimet. Ez ilyen egyszerû - fõleg barátok között.

Valamelyik nõ volt a dologban, gyanítom, hogy GN, de ennek meg ellentmond, hogy Dogkotól már el voltak válva, rég külön éltek. Szóval nem tudok rájönni.
K. Judit 2016 febr. 06. - 12:22:50
(6583/9141)
Persze-persze, ezért írtam, hogy költõi a kérdés, pont az egyik lényege a filmnek a két fõszereplõ nagy, mindent kibíró, mindent túlélõ elsöprõ szerelme, plusz óriási felháborodás lenne :))..

Mindenesetre Dogko egy tetü alak volt, jól összeillettek a barátjával. Az egyiknek a felépített gyógyszerbirodalom a legfontosabb az életében, a másiknak meg a találmánya. Persze Manho már kezd rájönni, hogy rosszul választott és fõleg piszkos eszközökkel érte el a sikereit, de talán soha nem fogja elismerni. A hatalmával meg a pénzével szépen el akarja kerülni a büntetést, de ha így is lesz legbelül fogja érezni, miben hibázott, és talán soha nem fog tudni pár órát sem rémálmok nélkül aludni.

(Még egy dolgot figyeltem meg, hogy a forgatókönyvíró a szexet mindig valami bûnhöz kapcsolja. GN is bûnözött egyszer, Miss K. is célozgatott bûnre, SR ugye a csábítással ... a két fõszereplõt pedig addig nem engedi egymáshoz, már lassan 5-6 éve, míg a bûneiket le nem vezeklik, és egymásnak és maguknak meg nem bocsátanak... Lehet, hogy tévedek, és csak én látom így? Mondjuk ennek lehet egy olyan üzenete a nézõk felé, hogy csakis a színtiszta, igaz szerelem érdemli meg, hogy az ágyban is megpecsételjék, de ... ez mese, szép is lenne, ennyire nem lehet naiv.)
Tegu 2016 febr. 06. - 12:13:42
(6582/9141)
Miss Korea pedig azt mondta, hogy nem szerelembol hazasodtak ossze.
En mar arra gondoltam, hogy Manhotol van GN ikre, de ezt a baratja nem tudta, aki viszont Miss Koreaval jott ossze, de mivel GN az ikreket varta megkerte Manhot, hogy vallaja o Miss Koreat, es a gyereket, valami ilyesmin morfondiroztam, ami persze hulyeseg vagy ki tudja.
Tegu 2016 febr. 06. - 11:55:00
(6581/9141)
Csak azert nem lehet, mert akkor nem eresztik ossze JEt HK- val elotte. Talan My girl volt a cime annak a sorozatnak, ahol az volt a szerelmesek problemaja, hogy kiderult, testverek, volt nagy siras rivas, persze a vegen kiderult, hogy megsem azok, happy end lett a vege
https://m.youtube.com/watch?v=eldvEixN1bI
K. Judit 2016 febr. 06. - 11:05:25
(6580/9141)
Visszaolvastam pár napot, amikor ezt a mondatot találtam: "Szoval, en mar varialtam gondolatban, de ha tegyuk fel HK es YG Manhotol van, akkor JE apja nem lehet Manho,...."

Miért nem?
Persze csak költõi a kérdés, mert holtbiztos, hogy nem ez lesz a csavar. De elvileg lehetne. Nem tudom, ilyen nagy természetû ember volt-e Manho, de egy halálán lévõ fekvõbeteg feleség mellett el lehet képzelni, hogy két nõvel is kavart egy idõben.
GN ugye azt mondta, csak egyszer bûnözött (ha erre gondolt), Miss K. pedig plátói szerelmet emlegetett, nem tudni, kire gondolt, de én úgy értettem, hogy Manhora. Talán GN-t szerette, aki visszautasította, ezért bosszúból Miss K-t vette feleségül. Még imponálhatott is neki, hogy szépségkirálynõ. Vagy fogadásból. Fogadott, hogy a verseny gyõztesét elveszi feleségül, mert arra számított, hogy GN lesz az. (Jó, ez csak vicc ... :))

Mindenesetre az, hogy nem nagyon törõdött a lányaival, amellett szól, hogy talán tényleg nem õ az apa. Még a halála elõtti utolsó másodpercben sem a lányainak üzent, hanem a találmányát akarta biztos, jó kézben tudni.... Nem üzent sem GN-nek HK miatt, sem az akkori feleségének YG miatt, el sem búcsúzott tõlük. Ez szokatlan.
K. Judit 2016 febr. 06. - 00:06:26
(6579/9141)
Utána lehetne nézni, mert ezeknek a filmfesztiváloknak is vannak weboldalaik ...
Gyanakszom is az egyik mai filmrendezõre, de inkább utánanéznék.
(Túl sok a nemzetközi filmfesztivál, Európában is van egy csomó, cannesi, velencei, berlini, portói, san-sebastiani, mindet nem lehet figyelemmel kísérni. És akkor még hol a többi kontinens ...)
Talán vasárnap tudok keresgélni.
Illiona 2016 febr. 05. - 23:54:18 Előzmény K. Judit
(6578/9141)
Az biztos hogy Hong Kongi filmfesztivált mondott. Emlékszem a képeidre, amikor feltetted, én a Farkastotemrõl már a Hélios után hallottam.
Eddig nagyon behatároltam magam Dél-Koreának, de most nyitottam Kína felé is, és a két legjobb filmjük egybõl kiszoritotta a koreai legjobbakat is. Ez azért érdekes.
K. Judit 2016 febr. 05. - 23:04:44
(6577/9141)
A tavalyi Pekingi Nk. Filmfesztivált közvetítették és én néztem is, amin a Farkastotem nyert, a Héliost pedig versenyen kívül mutatták be.
Na ott is volt pár érdekes perc, amikor egy magyar színésznõt hívtak fel a színpadra, õ pedig egy szlovák filmben szerepelt. Azt hiszem legjobb nõi mellékszereplõ díjat kapott. Annyira meg volt lepve, mert gondolom a fülén lévõ a tolmácskészülékbõl tudta meg, hogy föl kell mennie a színpadra. És sajnos az õ nevét is elfelejtettem, csak annyit tudok, hogy egy vidéki magyar színház tagja, ott a szlovák-magyar határ környékérõl.

Már adással egy idõben feliratozták is angolul, szóval jól lehetett követni az eseményeket. Egy csomó képet föl is tettem Luc Bessonról, meg Bondarcsukról a zsûribõl, de ott volt Jacky Chen is, és Maggie Cheung (?) is, világhírû kínai filmszínésznõ, azt hiszem már valahol Európában él.

Nem valami jó kép a két Héliosos fiúról és Meggie Cheungról.
Illiona 2016 febr. 05. - 22:40:09
(6576/9141)
és még a Lotte Plaza mozijánál a kiállított ruhák.

a rangra legmagasabb emberek ruhái!!!!
Egy éppen futó filmbõl,
A plakátját haza is hoztam, tényleg ki is teszem...

Amikor a z általam sokat emlegetett (Silla topikon persze) Kinai Filmhét volt Szegeden novemberben, akkor volt egy parádés megnyitó, vagy 2 tucat diplomatával...

Akkor itt volt a médiáért felelõs miniszterhelyettes Kínából, aki elmondta, ez a gesztus kétoldalú, mert hogy HongKongban volt egy filmfesztivál, amelynek Magyarország volt a díszvendége. Süppedtem is bele a székbe, hogy ugyan mivel voltunk kint?
A makói augusztusi filmes rendezvényen is itt volt egy egyetemi oktató kínából, egy hires filmes szakember.
Vagyis vannak mûködõ, és magas szintû kapcsolatok.
Most március elején pedig az Utazás Kiállításon Pesten Kína lesz a díszvendég, tervezem felmenni.
Illiona 2016 febr. 05. - 22:26:31
(6575/9141)
Igen én már 3 résszel vagyok lemaradva, de nem érzem a hiányát, annyit megtudtam tõletek, ami kell.
Majd persze bepótolom, de én most hétvégén is dolgozom,

A dokit sajnálom nagyon, de nem az elsõ akirõl le kell mondanom. :)

Koreában sok olyan hely volt, amit csak ugy megnéztem, azzal hogy majd visszamegyek.
De az egy hónap is ugy elszaladt, hogy észre sem vettem, és már jönni kellett haza.
És még egyszer nem vállalok be ilyen hosszú idõt, az irodámban már nem engedhetem meg magamnak, és ha ugye munka nincs akkor idõ éppen lenne, de pénz meg nem utazgatni...

ami képet ideteszek, az Kim Nam Gil tenyérlenyomata.
Végül is ha a Sillában nem lett volna a 21. rész, talán soha nem kezdek sorozatokat nézni, nem kezd érdekelni Korea,
és nem jutok el oda.
Az éjszakáimat mély, pihentetõ alvásban tölteném, a szemeim soha nem lennének karikásak, és élnék egy unalmas, érdektelen életet...
K. Judit 2016 febr. 05. - 22:26:18
(6574/9141)
Khmmm ... centire, vagy rangra legmagasabb? :)
K. Judit 2016 febr. 05. - 22:24:46
(6573/9141)
OFF:

Ezt a Gerbeaud dolgot csak azért kérdezem, de valamelyik nap láttam a Friderikusz mûsorában egy kínai mûfordítót (valószínûleg az egyetlent), aki itt él Magyarországon régóta, eredetileg orvosként jött, de átképezte magát mûfordítóvá..., és a legnagyobb magyar kortárs írókat fordítja, és adja el a hazájában. Mi meg nem is tudtunk róla, sõt, még az is lehet, hogy a legközelebbi, Taiwanon megrendezésre kerülõ nemzetközi könyvfesztiválon az õ Nádas Péter mûvébõl fordított könyve (Párhuzamos történetek elsõ kötet) nyerte el a fõdíjat. Magyarország díszvendége lesz ennek az eseménynek de õt még senki meg nem hívta hogy részt vegyen rajta, sem a kínaiak, sem a magyarok. Még Kertész Imre Sorstalanságát megrendelésre fordította, azóta is folytatja a többiekkel, Eszterházyval, Krasznahorkaival, Máraival stb. a többieket elfelejtettem.

Szóval csak felmerült bennem, hogy hogy a fenébe tudnának rólunk bármelyik távol-keleti országban egy kicsit is többet, ha még az ingyen reklámot sem használjuk ki.

Végre megtaláltam az ember nevét egy hírben (a Wikipédián sincs feltüntetve a kínai fordítás), Jü Cö-mint (Yu Zemin) a neve.

http://www.atv.hu/belfold/20160114-dijat-nyert-nadas-peter-regenye

(Közben rájöttem, hogy hallottam már errõl a taiwani könyves eseményrõl, mert az Alindánál meg edig Mautner Zsófi beszélt arról, hogy a legújabb, angol nyelven írt magyar szakácskönyvét azonnal lefordították kínaira, már egy példányt kapott is, õ például emiatt ott is lesz Taipeiben.)
Illiona 2016 febr. 05. - 22:11:00
(6572/9141)
Igen! Voltak rajtunk kivül de talán ha 2 asztalnál ültek. De elég rossz helyen van, a lépcsõk mellett, és a koreai ismerõsöm szerint nagyon kevés látogatója van.
Egy ilyen sütemény 2500 Ft-ba kerül egyébként(átszámolva - 10000 Won), de ha ott jár egy magyar, szerintem kötelezõ beülni. Itt egyébként nem tudták a kártyámat leolvasni, pedig bárhol, még az utolsó vidéki kisboltban is mûködött, csak épp itt nem, jó hogy volt nálam készpénz, ide én ugy hivtam meg a barátaimat.
A kék kanapén pedig elõttem pár hónappal legmagasabb magyar is üldögélt, - nem nevezem meg.
K. Judit 2016 febr. 05. - 21:57:03
(6571/9141)
Hát azért van fejlõdés, csak te le vagy maradva, ahogy írtad.
HK mindenképpen sokat változott, már nemcsak beismeri a vétkét, hanem bûnhõdik is. Sõt, szembefordult az apósával, már nem is érdekli, vele magával mi lesz - fel van készülve a börtönre is - de legalább beolvashatott Manhonak, elmondhatta, tudja, hogy kihasználta, hogy irányította, hogy tettestársává tette ...
Ez is egy szokásos felállás különben, hogy a fõbûnös cinkossá teszi a saját embereit is, így lekötelezettjeivé, zsarolhatókká válnak.

YG pedig abban változott, hogy szerelmes lett, beleszeretett a dokiba (bocsi), bár talán még nem is tudja.

Jópofák ezek a helyek, ahol voltál, talán nem is elég egy nap, hogy végigjárja az ember.

A Gerbaud-ban láttál különben másokat is?
Illiona 2016 febr. 05. - 21:36:49
(6570/9141)
na még egy, ami magyar Szöulban, utána és tényleg abbahagyom:

a Gerbeaud Budapest Cukrászda.
Illiona 2016 febr. 05. - 21:32:53
(6569/9141)
és az épülõ uj Lotte Torony.
Ha elkészül, biztosan mindenhol fog a hirekben szerepelni.
Illiona 2016 febr. 05. - 21:29:21
(6568/9141)
még az aranykoronáról teszek, ezt lehet látni sorozatokban is.
Illiona 2016 febr. 05. - 21:26:07
(6567/9141)
és kép a fedett vidámparkról.
Egy vastag üveg választja el a Pláza aulájától, amiatt nem lehetett ennél tökéletesebb fotót csinálni.
Maga a LOTTE PLAZA a legujabb komplexuma a Lotténak, és vagy 1 hónappal korábban elkészült, mint ahogy tervezték.
(gondolom nem sok magyar kivitelezõ volt ott). Azt sem tudták, mi legyen, mert hamarabb lehetett volna nyitni, mint ahogy az üzemeltetési engedélyek meglettek.
Ez egy luxusüzleteket magába foglaló hatalmas komplexum, szinte minden hires divatcég képviselteti magát.
Csak a nagyon sznob koreaiak, valamint gazdag kínai és japán turisták vásároltak itt.
Olyan táskákat néztem, hogy egy divatos táska ára több volt mint az egy hónapos koreai utam költségvetése!
De nézelõdni azért lehetett.
Illiona 2016 febr. 05. - 21:18:51
(6566/9141)
Gondoltam, hogy egy db szinésznõ játsza.:)))
De akkor is, én vártam, hogy Hae Kang egy kicsit lágyítódik, és az iker meg finomodik, elegánsabb lesz.
De nem igy van, nem merik kibillenteni õket az általunk igy megszokott figurákból.
Csak igy már unalmassá válik mindkettõ, és semmi fejlõdés...

megnéztem ezt a kis videót, és én itt már jártam!!!
A COEX-nél is,Azzal szemben van egy különlegesen szép buddhista szentély.
A Lotte Plázánál pedig van ez a vidámpark, vagy egy külsõ része, és van bent egy fedett.
Kisvasúttal, légballonokkal, meg mindennel.
Én magam nem mentem be kisvonatozni, de még nem késõ, majd késõbb, ha már a 2. gyerekkorba beleértem.
Ebben a plázában van a Gerbeaud cukrászda! (itt ettem egy sütit)
és itt van felül egy több emeletes mozi, mozgólépcsõk visznek az emeletek között, ahol a Földkerekség leg leg leg szélesebb vásznú mozija van.
Itt volt az, hogy nem volt pénztár sem, csak telefonnal, online jegy, szõnyegmintás applikáció,
Itt vannak az összes jegyzett szinésznek kézlenyomata, én csak Kim Nam Gilt kerestem meg, és fotóztam le.
Valamelyik akkor friss filmnek ki voltak téve a történelmi királyi öltözékek, meg lehetett nézni, talán a Royal Tailor (de ez nem biztos)
És ennek a plázának a háta mögött épül a hires Lotte torony, még mindig nincs kész, de valami hatalmas, szoktam látni filmekben.
Azt hiszem a MASK c sorozat 1. részében volt, hogy késznek maszkirozták a tornyot.
A LOTTE PLAZA aulájában van egy gyönyörû aranyozott korona, amire üzeneteket lehet feltenni. Ezt is láttam már filmben, talán ezt is a Maskban.
Ja, és itt az aulában van egy szinpad, ahol egy héten egyszer bárki bejelentkezhet és énekelhet, elég sokan összegyülnek, Itt kipóbálhatják olyanok magukat, akik eddig csak fürdõszobában, részegen mertek énekelni.
Kép: egy saját fotó a külsõ vidámparkról
K. Judit 2016 febr. 05. - 19:34:08
(6565/9141)
(fõleg azoknak, akik a szerelmi szál jobbra fordulását várják, Tegu, te ne is nézz oda :)))
K. Judit 2016 febr. 05. - 19:32:46
(6564/9141)
Két kép kedvcsinálónak a hétvégére ...
K. Judit 2016 febr. 05. - 19:31:46
(6563/9141)
A legújabb telefonok sem maradhatnak ki egyetlen drámából sem (gondolom a nagy márkák állandó szponzorok).
K. Judit 2016 febr. 05. - 19:29:26
(6562/9141)
ügyesek
K. Judit 2016 febr. 05. - 19:28:47
(6561/9141)
Viszont itt egy 15 perces videó egy COEX Aquarium & Lotte Word-beli sétáról (szöuli "disney land"), lehet, hogy épp itt forgattak:

https://www.youtube.com/watch?v=2ISxig4QP0k

Minden van, a jégpályától az elvarázsolt kastélyon át hullámvasútig és persze egy nagy akvárium is (ill. talán kettõ is), butikok, éttermek. Egy igazi kánaán gyerekeknek.

Ezt a homokba rajzolást még én is élvezném.
WJ-nak szerencséje van, két ügyes kezû színészt fogott ki. KHJ is kézmûveskedik szabadidejében (nem csak JJH), õ például babákat készít (barbi típusúakat) és fel is öltözteti õket.
K. Judit 2016 febr. 05. - 19:19:53
(6560/9141)
Azt azért tudod ugye, hogy ugyanaz a színésznõ játssza mind a kettõt?
:))))
Illiona 2016 febr. 05. - 13:36:39
(6559/9141)
Nekem nem hiányoznak!
YG egyáltalán nem, a doki meg igy leamortizálva nem kell!

Rájöttem, hogy talán az iker azért taszit engem annyira, mert nagyon látszik, hogy parókája van, igy az egész kisugárzása valami hamis, ócska látszatot kelt, amire még rátesz az ocska szemüvegkeret. A koreai nõk 95 %-ban egyébként kontaktlencsét használnak, de ennél van elegánsabb keret is.

Oké, hogy ezzel akarták érzékeltetni a különbséget a két nõ között, de ekkorra már lehetett volna valamit oldani ezen a szerencsétlenen.
K. Judit 2016 febr. 05. - 12:37:18
(6558/9141)
Azt mondják, a 44-esben egy detektívvel együtt üldözik, el akarják kapni TS-t, aki egy hídról beugrik a folyóba ...
(Ez egy régebbi fotó.)
K. Judit 2016 febr. 05. - 12:33:31
(6557/9141)
Hol lehet YG? Meg a doki?
K. Judit 2016 febr. 05. - 12:32:41
(6556/9141)
üzenetet küldenek valahová?
K. Judit 2016 febr. 05. - 12:31:48
(6555/9141)
Itt mindenki ír, vagy rajzol
K. Judit 2016 febr. 05. - 12:29:47
(6554/9141)
a cápáknál
K. Judit 2016 febr. 05. - 12:29:12
(6553/9141)
Képek viszont vannak, ez egy kicsit olyan, mintha reptéren lenne.
K. Judit 2016 febr. 05. - 09:45:30
(6552/9141)
Egy rövidke elõzetes talán a 44-es részbõl:

http://gall.dcinside.com/board/view/?id=sweetheart&no=32686&page=1

HK és JE együtt töltenek egy napot a gyerekkel.
Jártam a Smp fórumon, olvastam egy találgatást arról, hogy talán minden úgy alakul, ahogy MH akarja, végre egy cél érdekében összefogott a fia és a volt menye. Igaz, hogy egy olyat is olvastam, miszerint JE a soros, õ még nem volt bajban, míg HK, YG és BS is kapott már eleget. Szóval lehet, hogy JE részére tartogatnak valamit :((
Az elõzetes szerint TS elmondja az apósának, hogy JE titokban segíti HK-t. JE és HW komolyan gondolják, elkezdik szervezni és visszahívják a Pudoxint a piacról. Úgy látszik mostanában nincsenek videós elõzetesek, megint csak egy rövid bekezdés.

(És ha valakit érdekel, a Seollallal kapcsolatos szokásokról, ajándékozásról is van érdekes cikk.)
Tegu 2016 febr. 04. - 15:45:34
(6551/9141)
Koszi, neztem a wiki. A tudos eleterol irottakat, hat nem tudom, hogy teszik majd erdekesse, azt hiszem beleneztem az elejebe, szokas szerint kisgyerekekkel kezdenek
K. Judit 2016 febr. 04. - 15:40:03
(6550/9141)
Közben azon röhögök, hogy milyen jól tudja hasznosítani JE a családban szokásos érintkezési formákat. Tök jól megzsarolta Kim sofõrt. Kár, hogy mi még nem tudjuk, mit árult el az öreg.
Mindig mondtam, hogy nem az eszével van baj, hanem a motiváltsággal. Most aztán adódik motiváció, rájött, hogy HK veszélyben van, ezért is adta oda neki a listát.
K. Judit 2016 febr. 04. - 15:36:43
(6549/9141)
Azon én is azonnal elgondolkoztam, hogy SR vajon nem TS-tõl van-e, azonnal le is írtam ide a gyanúmat, de közben ahogy levezettem, annak nem sok értelme lenne. Mert ha TS együtt élt egy nõvel 8 évig (a 8 évet JR és TS házasságkötése elõtt kell számolni), akkor az a nõ miért adta volna be SR-t egy árvaházba?
(Hogy arról már ne is beszéljek, miért lett Kang, de ezzel már nem akarok másokat is hülyíteni, elég ha én nem értem :))

Ami pedig Miss K-t illeti, talán azt érzi élete nagy bûnének, hogy gyereket szült egy nõs embernek (akinek a felesége épp a halálán volt), és akivel - akkor még - nem is éltek együtt. Kis ész, kis bûn (legalábbis ahhoz képest, amit a csavaros eszûek képesek produkálni ... :))) Vagy azt, hogy lecsapta Manhot esetleg GN kezérõl???? Úgy látszik sokat töpreng mióta beteg.

Elvileg lehetnek mindhárman Manho gyerekei (HK, YG, JE), két anyától, Manho idejébe belefért végül is. De ennyire nem hiszem, hogy ki akarnának tolni a két fõszereplõvel....
Tegu 2016 febr. 04. - 15:18:02
(6548/9141)
Jaa, latom, egy filmben es egy sorozatban is szerepel iden.
Tegu 2016 febr. 04. - 15:16:34
(6547/9141)
Szegeny Park shihoo/ PSH/ teljesen eltunt a szemunk elol, ugy latszik az a kis szinesznocske sikeresen tiporta le a karrierjet.
De utananezek.
Illiona 2016 febr. 04. - 15:14:12
(6546/9141)
Igen, érdemes!

Sejong Király egyik kedvelt feltalálójáról szól, valós történelmi személyrõl.
Én néztem az elsõ részeket, és nagyon jó, most a munka miatt hagyagoltam, de behozom, mielõtt vége lenne.
Jang Young Sil címmel megy, itt a postere.
Song Il Gook régóta nem szerepelt, én egyszer le is pelenkakirályoztam, kaptam is érte a facén!
Azért érdekes, hogy vannak sorozatok, ahol pl a 40 éves érett férfit egy 33 éves, ráadásul kölyökképû fiú alakít. a ténylegesen 40 évesek meg nem kapnak szerepet.
Tényleg igaz az ügynökségek saját érdekeik, meg kegyeltjeik alapján osztják a szerepeket. (Ami sorozatról említést tettem az a Twenty Again c 2015-ös sori.)
Tegu 2016 febr. 04. - 15:06:07
(6545/9141)
6 vagy 7
Tegu 2016 febr. 04. - 15:02:31
(6544/9141)
Ja es a harmasiker apukajanak most megy egy sorozata, tortenelmi, ha jol emlekszem, lehet, hogy erdemes belenezni?
Tegu 2016 febr. 04. - 15:00:38
(6543/9141)
Szoval, en mar varialtam gondolatban, de ha tegyuk fel HK es YG Manhotol van, akkor JE apja nem lehet Manho, tehat akkor Miss Korea mastol szulte JE- t, mindig is mondogatta, hogy nem szerelembol hazasodtak ossze Manhoval. A lanyok egyebkent 5 evesek voltak, amikor meghalt az apjuk es abban a pillanatban, amikor meghalt, HK Manhonal volt, mondta ezt almaban, Uakkor mar JE is elt es o uannyi, mint HK. Na, most ebbol mi kovetkezik? :)). Keresem azt a reszt, ahol Gn arrol beszel, hogy ferjhez ment. Beleneztem a 6. 7. es 8. Reszbe, nehany jelenet tok ujnak tunt szamomra vagy csak akkor nem figyeltem elegge:))
S akkor meg SR- rol nem is beezeltunk, o pont 10 evvel fiatalabb, mint HK. Meg megvan az eselye annak, hogy TStol van, hany evesek Ts gyerekei?
De az is szep lenne, ha GN szulte volna, akkor feltestverek lennenek HKekkal
Illiona 2016 febr. 04. - 14:58:33
(6542/9141)
Az Ode to My Fathert még augusztusban a koreai barátaim hozták a laptopjukon arra az esetre ha unatkoznának...
akkor vettük át, és két hónapig készültem megnézni, de féltem, mert túl nyomasztónak gondoltam.
Azután amikor már "muszáj" volt megnézni, rájöttem, hogy egyáltalán nem nyomasztó, bár vannak kemény részek, és a fõszereplõnek nehéz Sors jutott, de azért az életében voltak szép, felemelõ részek is.
Egy élethosszig tartó lelkiismeretfurdalás, élethosszig tartó barátság, élethosszig tartó várakozás, és élethossig tartó egyetlen igazi -de megélt- szerelem.
a film a mondanivalóján túl még azért is kedves, mert a kis szoborkákról felismertem a puszani utcát, ahol májusban sétáltam, ott forgatták!
Sok képem van a filmbõl, egyet a két barátról hoztam.