Téma: Dr. Csont

10/10
follia 2012 szept. 11. - 15:42:14 10/10
(27308/28808)
régen rengeteget gondolkodtam azon, hogy milyen lesz Bren, ha megváltozik. mert valami jelentõs változást akkor is sejtettünk, mikor egyébként folyamatosan - évadról évadra is - változott (OK, én az elsõ 5,5 évadot egyben nyomtam le, úgyhogy csak átérezni tudom azok helyzetét, akik a kezdetektõl nézik). én úgy látom, hogy folyamatosan nyílik meg egyre jobban és jobban, nemcsak mások felé, hanem a "megmagyarázhatatlan" felé is. szerintem az elõzõ évadban azért érezhetted torznak a jellemét, mert egyrészt idõugrás volt, másrészt nemcsak Booth-t (és ami ezzel a kapcsolattal járt) kellett "feldolgoznia", hanem elég hamar a terhességet, az anyaságot, és a gyerek iránti kötõdést és felelõsséget is, és például számomra ez egyetlen (ráadásul rövidített) évadra átlagban egy kicsit sok történés, így nem is hibáztatom még az írókat sem azért, hogy ennyire keszekusza lett az egész. (megélni sem lehet semmi ilyen rövid idõ alatt ennyi mindent még úgy sem, ha az embernek nincs ellenére egyik bekövetkezett esemény sem.)

az viszont, hogy Brennan mostmár tudja és érzi, hogy a szerelem egy valós dolog, és Booth is szilárdan mellette van, szerintem okot adhat arra, hogy néha picit fruskás legyen. :) nekem tetszik! ugyanakkor ha ingoványos talajon jár, még mindig a racionalitásába kapaszkodik, tehát ez is megmaradt, de szeretem, hogy már van olyan, amikor egyszerûen csak el tudja engedni magát, és élvezni azt, ami körülveszi.

szóval hirtelen is jött a változás, meg nem is. nyilván hozzátartozik az is, hogy mi, rajongók (igen, én is utálom a kifejezést, de most ez a legjobb) minden kanyart veszünk, ami a sorozatban jön, még ha kicsit hosszú is a reakcióidõnk (lásd az én történetemet a Christine-szállal, amit mostmár nagyon-nagyon szeretek, de eleinte elhessegettem a gondolatot, hogy itt hirtelen bejöjjön a képbe egy gyerek is...). olyan meg még nem történt (Christine-en kívül :)) ), ami alapjaiban rengette volna meg az egész sorozatot, vagy annak kedvelhetõségét.
10/10
follia 2012 szept. 11. - 14:14:46 10/10
(27307/28808)
igen, valószínûleg így lesz, csak ott a promóban annyira jól jött ki ez a gyors kérdezz-felelek. megszakítva már nem lesz olyan hatásos. :)
10/10
follia 2012 szept. 11. - 10:18:18 10/10
(27306/28808)
SPOILER

...és HOVA LETT a szöveg többi része??? "because you love me"...? :O

igen, a gyengébbnél is gyengébb vagyok, én nem tudok spoilermentesen élni. :( Lilla, csodálom az akaraterõdet! :D

az a fura, hogy a promóban még világosban ütötték-vágták egymást (2B), itt meg már este... plusz azt az erdõs csókot (ami 2 volt) kivéve a 7. évadban, majdnem mindig sötétben vagy félhomályban csókolják meg egymást. nem is értem. :))
10/10
follia 2012 szept. 11. - 09:59:09 10/10
(27305/28808)
én meg pont azt nézem, hogy nem is olyan rossz, de átlátszó??! 8-O
nincs egy szép nagy felbontású egész alakos? :)
e-batta 2012 szept. 11. - 01:50:48
(27304/28808)
awwwwww, a promi vidikrõl majd késõbb, mert nincsenek szavaim, na! (itten táncikálok fel s alá :DDDDD)

a promoképeknél a kérdésem: hova lett Booth bal cipõje????? :DDDDDDD (2. kép)
10/10
csikrisz 2012 szept. 11. - 00:53:14 10/10
(27303/28808)
T H I S

^ ^
10/10
csikrisz 2012 szept. 11. - 00:43:39 10/10
(27302/28808)
"And you know what? I doubt this time David was able to put a pillow between them."

Ezen sírtam a röhögéstõl!! Jobb ez a jelenet, mint a 4x26! És még csak az elején járunk. Mi lesz itt még...!
10/10
csikrisz 2012 szept. 11. - 00:20:48 10/10
(27301/28808)
...és ahogy a végén Brennan Booth karjába kapaszkodik, hogy azzal is közelebb húzza magához. Na jó befejezem. 10 pontos jelenet. Fú.
10/10
csikrisz 2012 szept. 11. - 00:18:33 10/10
(27300/28808)
És állítólag ez még NEM a legszexibb része a jelenetnek!!!! Még sehol egy mosógép vagy meztelen felsõtestû Booth, amik szintén lesznek!!! :))))))))))
10/10
csikrisz 2012 szept. 11. - 00:16:47 10/10
(27299/28808)
Hát emberek, én meghaltam az ötös promótól! Ilyen szexi jelenetet 8 évad alatt egyszer sem (!!!) láttam!!
BONES IS BACK BITCHES!!!!
10/10
csikrisz 2012 szept. 10. - 23:49:24 10/10
(27298/28808)
Ez a kép se gyenge!! Végre-végre!!!!! Annyira várom, nem hiszem el hogy még egy hét!!!! FUUUUUU.....
10/10
csikrisz 2012 szept. 10. - 23:42:42 10/10
(27297/28808)
Visszatért az igazi Chemistry!!!

S

E

X

!



Hol vannak már a 7. évad furcsa csókjai. Ez ám az igazi!! <333333
10/10
csikrisz 2012 szept. 10. - 23:36:41 10/10
(27296/28808)
Az egyes megható. <33

A kettes baromi érdekes! Úgy be tudnék mosni annak a gyökér FBI-ügynöknek hogy csak na! Bólogatós Bobby... :D

A hármas: hogy dögölnél meg Pelant. Grrrr..... Booth ROCKS!! ^^

A négyes: távolítsa már el valaki azt az idióta Flynn-t (vagy mi a neve). Esküszöm néha az az érzésem, hogy Pelant oldalán áll! :/ Brennan nyomot hagyott. Nyilván nem véletlenül. Szerintem akarja, hogy Booth megtalálja. Aww. <3

Az ötös: Booth. Szegényem, aww..... Összeszorult a szívem az elején...
De aztán: ÚRISTEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEN!!!!!!!!! SQUEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEE! <3333333333333333333333

:)))))))))))

Hát kb ezt érzem. Az ötödik promó halálos! XDXDXDXD
10/10
csikrisz 2012 szept. 10. - 23:22:52 10/10
(27295/28808)
Gyerekek, nem merem megnézni!!!!!! Na csak elkezdem. :)))))
Rajt! :D
10/10
csikrisz 2012 szept. 10. - 23:22:09 10/10
(27294/28808)
10/10
csikrisz 2012 szept. 10. - 23:18:42 10/10
(27293/28808)
KIJÖTTEK A 8X01 SNEAK PEEKEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEEK!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
10/10
csikrisz 2012 szept. 10. - 23:04:01 10/10
(27292/28808)
Az én (egyik) kedvenc színészem is 52 éves. HBTY Hank Moody, aka David Duchovny. :))
offtopic
e-batta 2012 szept. 10. - 23:00:33
(27291/28808)
akarom mondani, csak 52 (már számolni se tudok :D)
offtopic
e-batta 2012 szept. 10. - 22:59:55
(27290/28808)
hm, most vettem észre, hogy 54 éves lett kedvenc angol színészem: boldog szülinapot Colin!
e-batta 2012 szept. 10. - 22:58:59
(27289/28808)
én is felkészültem, kedden reggel 9-re voltam beosztva, de sikerült elcserélnem egy szombat délután 5-kor kezdõdõ mûszakra (bizony inkább beáldoztam a hétvégét :))), és egész nap szabad vagyok kedden, úgyhogy valszeg többször is meg fogom nézni :DDDD