Személy

Pán Márta

szobrász
Született: 1923. június 12. (Magyarország, Budapest)
Meghalt: 2008. október 12. (Franciaország, Párizs)

Szobrászművész. Képzőművészeti tanulmányait Gallé Tibornál és Örkényi Strasser Istvánnál kezdte, majd rövid ideig a Magyar Képzőművészeti Főiskola növendéke volt. Párizsba érkezése után, 1947-ben növényekről, gyökerekről, kagylókról készített rajzai lépésről lépésre haladva vezették el az absztrakthoz. Megismerkedett Léger-vel, Brancusival, majd Le Corbusier-vel, akinek stúdiójában dolgozott egy ideig. Itt találkozott későbbi férjével, André Wogenscky építésszel. Alkotásaiban már az '50-es évek közepétől fontos szerepet kapott az egyensúlyi helyzetből adódó természetes mozgás. Első igazán jelentős, ebben a szellemben készült szobra, a Teck 1956-ban Maurice Béjart-t, Jerry Mulligan zenéjével, az azonos című balett megalkotására inspirálta. 1958-ban Berlinben, 1959-ben Párizsban mutatták be az Egyensúly c. szobrához készült másik Béjart-balettet. 1961-ben készült el - az otterlói Kröller-Müller Múzeum megrendelésére - első vízen lebegő, organikus formákból kiinduló poliészter szobra, a Sculpture Flottante, amelyet azután több másik követett. 1967-től a '70-es évek végéig a fényhatások felhasználására kiválóan alkalmas plexiüveget használt munkáihoz. Az egyedi szobrok készítését lassanként háttérbe szorították az épületekhez, közterületekre tervezett monumentális alkotások, megvalósítva ezzel azt a törekvését, hogy szobrai ne kiállítási tárgyak legyenek, hanem részei városrészeknek, épületeknek, a mindennapi környezetnek. Férjén, André Wogenscky-n kívül olyan építészekkel dolgozott együtt, mint a brazil Oscar Niemeyer vagy a japán Kenzo Tange. 1982-ben avatták fel a Champs Elysées egyik épületében a Mur d'eau-t, 1986-ban a Place des Fétes-en Labirintus-szökőkútját, 1988-ban Brest egyik utcájában, a rue Siamban hét gránit szökőkútból álló együttesét, a Lacs-ot, 1997-ben pedig a Párizs közeli kisváros, Saint-Quentin-en-Yvelines egy hídját. Valamennyi felsorolt munkájában fontos szerepet kap a víz, és mint szobrait, ezeket az alkotásait is a letisztult, nemes egyszerűség jellemzi.

Hozzászólások