1/10
janderka 2019 júl. 29. - 11:19:47 1/10
(4128/18028)
Egyébként meg az baj az egész sorozattal, hogy hiába vettek meg hozzá egy jól kidolgozott eredetit, azt nem csinálhatták meg replikában, mert azzal egy második Mi kis falunkat hoztak volna létre, amit értelemszerűen nem akartak. Így lett helyette ez a felskiccelt faludíszletbe bedobált elnagyolt figurákkal kitömött valami.
1/10
janderka 2019 júl. 29. - 09:35:01 1/10 Előzmény napraforgó
(4127/18028)
Áh, sokat képzelsz bele. Szlávent behozták az eredeti horvát sztori alapján, de hamar kisült hogy elszabták (sem korban, sem beágyazottságban nem passzolt a magyar verzióba), és azóta is próbálnak valahogy kikecmeregni ebből a szarból. Meg akarják tartani mint kettősségében misztikus (erős de jóravaló) figurát, de nem tudnak szabadulni az eredetileg köré épített hülyeségüktől.
4/10
napraforgó 2019 júl. 29. - 08:24:38 4/10
(4126/18028)
Azt kell mondjam, hogy most adjunk épeszű ötleteket, mert ha szeptembertől elkezdik a második évadot, már kevesebb esélyünk lesz a folytatást befolyásolni.
4/10
napraforgó 2019 júl. 29. - 08:21:57 4/10 Előzmény Rojita
(4125/18028)
Zsókáról sokáig azt hittem, hogy egy épeszű némber, még okosabb is a férjénél, na de ez a szellemidézés.....
Ja, mondjuk a sok retek, meg cékla sem az igazi, szegény Misit etethetné valami épeszűbbel is.
Nem beszélve arról, hogy kettejük közül Zsóka a molettebb, talán neki lenne inkább szüksége a diétára , nem a Misinek.
4/10
napraforgó 2019 júl. 29. - 08:14:24 4/10 Előzmény napraforgó
(4124/18028)
Zoli, nem Zöli.
4/10
napraforgó 2019 júl. 29. - 07:48:01 4/10 Előzmény janderka
(4123/18028)
Én valahogy Szlávent komolyabb embernek érzem, mint aki bandaharcokban vett volna részt. Gondolunk csak a vörös Zölira, vagy a Gésa nevű maffiafőnökre. Ők mások voltak. Én úgy érzem, hogy Szláven nagyon nem illik ebbe a képbe.
Ha valamibe mégis, akkor inkább Kasztner Nándira hasonlít, csak amíg Nándinak van komoly apparátusa az akcióihoz, Szláven magára van hagyva, egyedül kell boldogulnia. Talán a falusi minenttudó, Jolika néni sejt valamit őróla, de szerintem ő sem tud mindent, de azt érzi, hogy Szláven jó ember, nem akar rosszat, ezért valamelyest segíti.
Segít neki az álcáját titokban tartani, megosztja vele az információit, a maga módján tán tanácsokat is ad, stb.
Na mindegy, nem a mi dolgunk kitalálni Szláven előéletét, van, akiket fizetnek ezért.
Csak persze nem szeretnénk hülyeségeket látni....
4/10
napraforgó 2019 júl. 29. - 05:18:14 4/10
(4122/18028)
Nem tudom, hogy Szláven szerepére kapunk-e valami ésszerű magyarázatot. Ha nem, akkor biztos , hogy beépített ember.
Állítólag Nándi is kap még szerepet az új évadban, én el tudom képzelni, hogy valami akciónál ő privátim közli Szlávennel, hogy kicsit utánanézett ő az előéletének, tudja, hogy ki és miért jött, és közli, hogy nem akadályozza a munkájában, de azért vigyázzon jobban, hogy ne keltsen feltűnést.

És akkor mi a nézők sejthetjük, hogy Szláven is egy olyan titkosügynök, mint a Nándi, csak őneki nem étterem, hanem a posta a fedőszerve.
És akkor Ökörapáti lakosai továbbra is homályban maradhatnak, nekik nem kell tudni semmiről, csak arról hogy Szláven egy erős fiú, akinek van némi katonai múltja.
1/10
janderka 2019 júl. 28. - 23:46:34 1/10
(4121/18028)
Bár nagyon fenyegetőleg mondta nekik Szláven, de ezzel utalhatott egy "sima" maffiás bandaháborús utcai akcióra is - már ha komolyabban vesszük a lehetséges alternatíváit. Mindenesetre az íróknak nagyon össze kellett szedniük magukat a leállás alatt, ha valamennyire is hihető magyarázatokkal akarnak majd előállni az új részekben. Mert itt már nem fogunk tudni nekik 2 hetes spéttel segíteni...
7/10
Rojita 2019 júl. 28. - 20:27:39 7/10 Előzmény napraforgó
(4120/18028)
Igen, ez a "nekem köszönheti az anyád, meg a húgod az életét"- szálat is nagyon meg kell magyarázniuk. Semmi esetre se illik Szláven alakjához ez a zavaros háborús történet. Vagy már akkor is "beépített emberként" feladata volt a polgári lakosság védelme.
7/10
Rojita 2019 júl. 28. - 20:17:03 7/10 Előzmény napraforgó
(4119/18028)
Előbb kapok 100 Ft kedvezményt a Magyar Postától az évekkel ezelőtt rám beszélt "Én Postám"-kártyámra, mint hogy Ők felvennének igazolvány nélkül egy menekültet. Pedig, szemmel láthatóan Szláven kiképzett postás. Részt vesz a postai ügyintézésben, havi fizetést, egyenruhát kap, sőt egyszer még előléptetést is kért Zsókától.
Biztos, h rendelkezik érvényes okmányokkal, csak vmi, vagy vkik miatt ezt a menekült - mesét terjesztette el a faluban.

Ebben a jugó menekült - történetben Zsóka a leggyengébb láncszem. Ő, aki csak arról nem pletykál, amiről nem tud (ill. még arról is), - mint a falusi Posta vezetője kell, h ismerje Szláven adatait. Tehát, nagyon kíváncsi vagyok, h ezt a tényt az alkotók hogyan tudják megmagyarázni?
4/10
napraforgó 2019 júl. 28. - 19:56:37 4/10 Előzmény Rojita
(4118/18028)
Na és a két kopasz gengszter? Ott azért volt olyasmiről szó, hogy "nekem köszönheti az anyád, meg a húgod az életét" Merthogy meg kellett volna ölnie őket, de nem tette. Ezért respektálják a kopaszok Szlávent és ezért fogadnak neki szót, amikor megtámadták a lovászfiúkat és Stefit.
Ott sem a könyvtári könyveket kérték számon....

Amúgy meg egyetértek, a vígjátéki elemeket kellene erősíteni, nem az emberrablásokat, meg a foglyul ejtéseket erőltetni.
Tibi beöltözése az apja esküvői ruhájába vicces volt, bár inkább idétlen. Ahogy végigvonult a falu főutcáján az özvegyet keresve. Meg a csodabogyó körüli műsor is, hogy több asszony állt sorba érte, mint férfi.
7/10
Rojita 2019 júl. 28. - 19:39:18 7/10 Előzmény Kuttyánszki
(4117/18028)
De a dili doki teljesen a létező Csernus doki. Fenyő Iván tökéletes paródiát csinált belőle. (Keress régi Csernus doktoros beszélgetést a yt-on)

Szláven olyan szépen elmesélte Diácskának a házasságkötését. Neki csak nem hazudott.
7/10
Rojita 2019 júl. 28. - 19:33:03 7/10 Előzmény napraforgó
(4116/18028)
Ez egy vígjáték. Nem hiszem, h népírtás-témát belekevernek.
Az elévülhetetlen "villamoson bliccelés" - bűn nagyon jó.
3/10
Kuttyánszki 2019 júl. 28. - 18:36:07 3/10 Előzmény Rojita
(4115/18028)
Szláven biztos, hogy nem nős,úgy tűnik , nekem, hogy kitalálta hirtelen, hogy nős,..kicsit gondolkozott előtte. Úgy gondolom, hogy köze van az egész Szappanos ügyhöz, ahogy Jolinak is. Az öreg Szappanos él, ezt tudja Joli, Szlaven és persze az ügyvédnő. Szlaven kommandós, vagy valami titkosszolgálat katonája.
3/10
Kuttyánszki 2019 júl. 28. - 18:27:18 3/10 Előzmény guess.who
(4114/18028)
Akkor is, ha ilyen idiótán beszél? :D Nem hittem volna,hogy van ember, akinek ez tetszik...
4/10
napraforgó 2019 júl. 28. - 18:26:38 4/10 Előzmény Rojita
(4113/18028)
Ha Szláven beépített ember, akkor kellett kapjon rendes iratokat és nem kell leesnie a bicikliről, ha meglát egy rendőrt.
Valami háborús bűncselekmény lehet a háttérben, kisebb ségiként partizánkodott Horvátországban, netán megtorolta az etnikai tisztogatásnak nevezett népirtást.
Szóval komolyabb ügy lehet az, mint a villamoson való bliccelés, meg a könyvtári könyv vissza nem vitele.
3/10
Kuttyánszki 2019 júl. 28. - 18:24:27 3/10 Előzmény Rojita
(4112/18028)
Fenyő Iván nem tartozik abba a férficsoportba, akiknek jól áll az idő múlása. Eddig egy epizódban láttam, egyfolytában rágózot. Rettenetesen ronda volt, undorító és gusztustalan, ahogy tátogatta a száját nyitott szájjal rágózva, egy foga sem látszott, egy nagy üreg volt a szája, ..rettenetes..Ezt mondjuk nem értem, minek kellett?..
3/10
Kuttyánszki 2019 júl. 28. - 18:18:18 3/10 Előzmény guess.who
(4111/18028)
:D
7/10
Rojita 2019 júl. 28. - 16:45:24 7/10
(4110/18028)
Tény, h eddig lépten nyomon azt sugallták, h Szlávennek vmi sötét takargatnivalója van a múltjában és ezért fél a rendőröktől. Másrészt Szláven karaktere egy vicces figura, átmenet egy marcona, leszerelt legionista és egy ártatlan, óriáscsecsemő között.
Úgy képzelem el, h a végkifejlet vmi nagy - nagy, Rejtő tollát is megirigylő vicc lesz.
Pld azért fél a rendőröktől, mert 14 éve nem vitte vissza a kikölcsönzött könyveket a horvát, városi könyvtárba. Vagy azért fél, mert a vacsoráját kihozó pincér hidegen hozta ki az ételt és ezért az illetőt bezárta a fagyasztókamrába. Vagy azért fél, mert a Vele mindig szemtelenkedő szomszédját bezárta a liftbe, pedig a lift évtizedek óta nem jár. Ilyesmi....Milyen őrült "bűne" lehet Szlávennek? Ötletek?

Posta: Ugyanakkor tartom azt a régi nézetemet, h Szláven menekültként, iratok nélkül csak úgy kerülhetett a Magyar Posta alkalmazásába, h "beépítették". Ő egy horvát, titkos rendőr és vmi titokzatos küldemények sorsát figyeli a faluban.

4/10
napraforgó 2019 júl. 28. - 14:58:55 4/10 Előzmény Rojita
(4109/18028)
Mikor az ügyvédnő rákérdezett Szlávenre, hogy miért nem megy, mehet haza elválni, tán csak nem körözik valamiért, Szláven homályosan válaszolt, hogy valami olyasmi (vagy úgy valahogy). Akkor Marosi nem faggatta tovább, hogy miért merre, meddig, csak elvállalta, hogy megkeresteti az asszonyt.
Ezek után kíváncsi vagyok, hogy mit találnak ki, mi dolga van Szlávennek a hatóságokkal odahaza és miért fél itt is a rendőröktől.