3/10
Kuttyánszki 2019 nov. 07. - 22:35:59 3/10
(8796/18036)
Napraforgó köszi az ismertetőt,, megint 3/4 9-től néztem csak :) és legközelebb jövő kedden és szerdán lesz így :)
4/10
napraforgó 2019 nov. 07. - 22:30:00 4/10
(8795/18036)
Akkor annak a leányanyának vagy Kálmánnal, vagy a feledségével rokonnak kellett volna lenni,mert különben nem lenne meg a Tibi - Mónika 25 %-os egyezés. Csak úgy lehetnek féltestvérek, ha az egyik szülő azonos!
amira_daa 2019 nov. 07. - 22:29:35 Előzmény napraforgó
(8794/18036)
azért raknák ki a Tibit mert azáltal hogy találtak egy cetlit és a rendőrségnek kellett volna szolni akadályozták a nyomozást és mivel Kata szedte ki a szobrot, Marosi a mostohaanya, és ezen felül Kata is mint orvos ahelyett hogy a rendőrségnek segitett volna egy folyo nyomozásban egy BÜNJELET, KVÁZI TÜNTETETT EL, azzal hogy kikapták a joképű muzeologus kezéből és ezáltal büncselekményt követett el. Csabát is felelősségre vonják mert Katának SEMMI KERESNIVALOJA NINCSEN, RÁADÁSUL TIBI MEG ÖNBIRÁSKODOTT AZZAL HOGY BEMENT ÉS EGY LÁTSZOLAG IS VÉDELEM ALATT ÁLLO TANUT ( GYANUSITOTTAT KIFAGGATOTT. ) RÁADÁSUL A SOKKOLOT ( AMIT UGYE MEGMONDTAK NEKI TEGNAP HOGY NEM JÁTÉK ne használja és ne szoljon rola mert ILLEGÁLIS. ezek igy öszeadva is azért már szép kis summát tesznek ki. A szobor meg BÜNJEL és értékes relikvia kb ennyi. én igy látom. de nem vagyok jogász. na jo picit
4/10
napraforgó 2019 nov. 07. - 22:24:42 4/10
(8793/18036)
Tibi viszont egy szociopata őrült. Ez az ember nem tud viselkedni.
Hát mit adott most is elő a múzeumban, az őrrel, a szakértővel, aztán meg a kórházban Csabával is bunkó volt, nemcsak a szerbbel.
Katának mit kellett mellette szégyenkeznie. és alig tudta megfékezni valamelyest az apját.

Viszont nagyon jóképű a múzeumi szakértő fiatalember és látszott rajta, hogy megakadt a szeme Katán. talán összehozhatnák őket.
amira_daa 2019 nov. 07. - 22:19:58 Előzmény napraforgó
(8792/18036)
ez a hülye Kata inkább ahelyett hogy az apjával ment volna felszedte volna a joképű mozeologus fiut. erre mit csinált elmegy az apjával Kata sem normális.
4/10
napraforgó 2019 nov. 07. - 22:18:59 4/10 Előzmény amira_daa
(8791/18036)
Miért raknák ki Tibit az örökségből? És Kata miért lenne bűnsegéd? semmi szabályt nem szegtek meg, hisz nincs is más szabály csak az egy év, meg a 12 óra.
A cetli miatta? Tibort felelősségre vonhatják a sokkoló ellopása miatt, de nem hiszem, hogy azért leültetnék. Kapna egy szigorú ejnye-bejnyét, és kész.
A szobrot, mármint az eredetit nem Tibi lopta el, nem is látta. Kata meg még annyit sem tett, mint a Tibi. Nem értem, honnan vannak ilyen ötleteid?
4/10
napraforgó 2019 nov. 07. - 22:14:30 4/10 Előzmény amira_daa
(8790/18036)
Jajj, annyira látszik, hogy Marosi fejét úgy vágták rá a menyasszony nyakára. Sőt, a Kálmánét is a vőlegényére. Nagyon silány montázs.

Már miért lenne külföldi állampolgár Ibolya? Elég ha valami komoly bűncselekményt követ el, mondjuk egy Thaiföldi nyaralás során, bevágták a börtönbe, nem toloncolták ki. Amúgy azt hiszem, hogy Thaifölddel nincs kiadatási egyezményünk, azért szeretnek is oda szökdösni a bűnözők a felelősségrevonás elől.
4/10
napraforgó 2019 nov. 07. - 22:08:48 4/10 Előzmény napraforgó
(8789/18036)
Üveges Béla és Mónika egyezése : 0
Ez csak akkor lenne lehetséges, ha Tibi és Béla is csak féltestvérek lennének, mert akkor lehet, hogy Tibi és Béla azonos apától vannak, Mónika meg Tibi azonos anyától. Ez esetben Kálmánnak kellett félrekefélni Béla anyjával és Szappanos néni is mástól szülte Mónikát.
Ez eestben viszont nem cserélhették volna össze Bélát és Kristófot.
Ha Tibi és Béla anyai részről féltestvérek, akkor Mónika anyja nem Szappanos anyu. Ez esetben elcserélhették volna Kristófot. De Szappanosnénak nem tűnt volna fel, hogy jé, van itt egy lány, akit nem én szültem?
Ez egy újabb nagy-nagy baki.

Én nem vagyok genetikus, de megpróbáltam 1 + 1-et összeadni, és sehogy nem stimmelt, amit itt előadtak.
amira_daa 2019 nov. 07. - 22:07:49
(8788/18036)
Ibolya amugy külföldi állampolgár? TESSÉKKK?????
amira_daa 2019 nov. 07. - 21:58:20
(8787/18036)
szerintem Tibit kirakják az örökségből azzal a cimszoval hogy megszegte a szabályokat viszont utána Moni kieshet hogy nem testvér és végül megkapja az örökséget az Üveges vagy Kata? szerintem elég gáz az egész

mindjárt kapsz képet
4/10
napraforgó 2019 nov. 07. - 21:50:01 4/10
(8786/18036)
A doktornő közli Mónikával, hogy Üveges Béla és Mónika egyezése 0. De a családfakutatás kimutatta, hogy Szappanos Tibor és Üveges Béla testvérek. Tibor és Mónika egyezése 25 %, ami azt jelenti, hogy csak féltestvérek! (na mit mondtam!)
Ez itt sajnos nem stimmel. Mert ha Tibi és Béla egyezése biztos, hogy édestestvérek, és Mónika Tibi féltestvére, akkor Mónika és Béla egyezésének is biztosnak kéne lenni, vagyi Béla ugyanúgy a féltestvére kell legyen, mint Tibi.

Tibi 50 % ------ Béla 50 %, vagyis nekik mindkét szülőjük azonos.
Tibi 25% --------Mónika 25 % egyezés,
akkor Mónika és Béla között is 25-25 %-os egyezésnek kell lenni! Mert akár az anya, akár az apa azonos Tibi és Mónika esetében, Béla génjeiben mind a két 25-25 % ott van, annak ki kellett volna ütközni.

És nyilván az anyai rész az azonos, hisz másként nem cserélhettek volna el két újszülöttet a kórházban, csak ha az anya valóban szült. Mondom, Mónika nem igazi Szappanos lány. Ki is lóg a sorból a két tahó idióta közül.
amira_daa 2019 nov. 07. - 21:49:13 Előzmény napraforgó
(8785/18036)
Tibi dühbe gurul és erőszakot aklkalmazva visszaszerzi a papirt, majd Katával együtt elszelel.

igen ez tényleg hiba volt rögtön nyomozás lett volna igy meg maga alatt vágta a fát.
igen mert végülis nem jobban járt volna TT ha bemegy az infokkal a rendőrségre mert ez rendőrségi ügy és akkor nem kavart volna be?

irtad amugy hogy négy falu védőből három " man in blackba" öltözött ( fekete ruha napszemcsi és hasonlak Zsocát meg sem ismertem ruhában :D ) és védik a hawaii mintás Krisztoval a falut? :D
amira_daa 2019 nov. 07. - 21:43:27 Előzmény napraforgó
(8784/18036)
a korházi termed be vannak kamerázva nem? nyilván TT is kiesik a játékbl vagy mit gondolsz?


Monika nyilván nem örökös és igy Tomika sem. kellett neki nyomoznia visszanyalt a fagyi, igaza volt Marosinak hogy a legjobban azzal jártak volna ha végigülik a seggükön az egy évet. erre.
amira_daa 2019 nov. 07. - 21:40:33 Előzmény Büdösborz81
(8783/18036)
viszont akkor szerinted kiderülne, hogy mivel TT messzire ment ezért kiesett a játékbol? vagy mi várhato ha minden és annak ellenkezője is :d
amira_daa 2019 nov. 07. - 21:37:17 Előzmény napraforgó
(8782/18036)
köszi Napraforgo az infot. és az összefoglalást.
4/10
napraforgó 2019 nov. 07. - 21:34:37 4/10
(8781/18036)
60. rész
Kata reggel jön, megy Tibivel Pestre. (Megint szabadnapos???) Azt igéri, hogy a múzeumba elkiséri az apját, de a kórházba nem kar menni. De az apja erősködik. Vali tizórait csomagol nekik, amit Tibi lefitymál.
Sanyi reggelit készit a letört Anikónak. A nő szomorú, nem érti, hogy tehetett ilyet vele a lánya, meg a barátnőjével, hogy utcára tette őket? Magát ostorozza, biztos rosszul nevelte a lányt. Sőt az is lehet, hogy Stefi most áll bosszút azért, mert olyan sokáig a nővérének hazudta magát. Sándor szerint a sok pénz rontotta meg. Meg végül is ő is Szappanos, kiütköztek a gének. Sándor biztatja Anikót, hogy móresre kell tanitani Stefit. A kocsma Anikóé, megdolgozott érte és harcolni fognak érte. Anikó csititja, azért ne legyen nagyon kemény a lányával.

Zsóka mérgesen keresi föl Subiczot, miért nem a falut körbevevő keritést csinálja, miért a Mahicsék telkét keritette be? Subicz azzal védekezik, hogy ott kezdte meg a teszt üzemű kerités létesitését. Meg kell állapitani, hogy ez a kerités távol tartja-e az idegeneket. A gyakorlatban derül ki, hogy jó-e. Ha beválik, majd a falut is körbekeritik. Nagy nehezen sikerül Zsókát leszerelni, a nő távozik.
Tibi folytatja a szokásos idióta kombinálást az autóban, Kata meg próbálja nyugtatgatni. Tibi közli, a múzeumban majd megtudják, hogy mi van azon a cetlin, a kórházban pedig majd ő szóra birja a néma szerbet.

Mónika megjelenik a DNS laborban, átadja a beleegyező nyilatkozatot. A doktornő közli vele, hogy Üveges Béla és Mónika egyezése 0. De a családfakutatás kimutatta, hogy Szappanos Tibor és Üveges testvérek. Tibor és Mónika viszont csak féltestvérek! (na mit mondtam!) Mónika meg akarja tudni, hogy az apja, vagy az anyja azonos, de ezt csak a szülők DNS-e alapján állapitható meg. Kristófra is rákérdez, de a doktornő közli, tőle nincs mintájuk, ha hoz, azt is összevethetik. Aztán a doktornő átadja Mónikának a testvéreinek szóló boritékot a vizsgálati eredményekkel, ezeket Mónika már az ajtó melletti szemetesbe kidobja (még csak össze sem tépi a boritékokat, azok érintetlenek. (Fogadjunk, hogy megtalálják és postára adják a leveleket! Hihi, csak kiderül a turpisság!)

Renátó olvassa a Képes Bibliát, nagyon érdekes történeteket olvas benne, Sámsonról, meg Dávidról. Dani közli, otthon olvasgasson, itt inkább a szénát vigye a lovaknak.
Sándor átmegy Misihez, szüksége van a segitségére Stefivel kapcsolatban. Misi szabódik, most kért tőle egy csomó pénzt. Sándor elmondja, hogy Stefi elvette az anyjától a kocsmát, sőt kirúgta őt is, meg Diát is. Sándor azt szeretné, ha Misi szólna Daninak és Dani hasson Stefire, hogy legyen kedvesebb az anyjával. Mert csak a vak nem látja, hogy Stefi még mindig odavan Daniért, csak tőle fogadná meg a tanácsot.
Tibi és Kata a múzeumban a szakértőt keresi. A bejáratnál az őr nem akarja beengedni őket jegy nélkül, erre Tibi cirkuszolni kezd. A fiatal szakértő, akivel Tibi korábban beszélt a váza ügyben épp arrafelé megy, meglátja Tibit és megpróbál elbújni előle. Tibi hangoskodik, erre a férfi csak előjön. Látszik, hogy Kata tetszik neki. Tibi elkezd hadoválni a sokkolóról. Szerencsére Kata átveszi a szót és értelmesen elmagyarázza, hogy mit találtak. Mutatja a papirt, a férfi rögtön rájön, hogy ez a rég eltűnt Szarajevói Szűz hitelességét igazoló tanúsitvány. A férfi tudni akarja, hogy hol találták ezt a papirt. Rögtön be is akarja jelenteni a rendőrségnek, mint értékes nyomot. Tibi dühbe gurul és erőszakot aklkalmazva visszaszerzi a papirt, majd Katával együtt elszelel.

Krisztián felhivja Misit, amikor újra meglátja Tompikát a kapákkal. Azt akarja, hogy a két férfi fekete kommandósruhában jöjjön a Zeuszék telkére. Misi és Sanyi a temetési öltönyét veszi magára, mivel csak az fekete a ruhatárukban. Sőt, Zsocát is értesitik, ő is feketében van, mikor találkoznak, csak ő alaposan kinőtte a zakóját.
Margit és Lujzi meglepik őket - Jézusom, ki halt meg? kérdik. Elhessegetik őket, nem halt meg senki, menjenek a dolgukra, de a nénik követik őket, hogy megtudják, hová mennek.

A múzeumi szakértő felhivja a központi műkincsfelügyeletet és bejelenti, hogy egy félbolond, agressziv férfi most mutatta be a Szarajevói Szűz szobrának eredetiség lvizsgálati bizonyitványát. Kérdésre mondja, hogy sajnos a nevét nem tudja, a férfi meglépett, de vele volt a lánya, egy csinos barna nő, valami Katica. A múzeumi főmókus közli, mindjárt értesiti a rendőrséget és megkezdik a keresést.

Renátó előadást tart a lovardában a kislányoknak a Képes Bibliában olvasott történetekről. Keresztelő Szent János lefejezéséről, meg Lázár feltámasztásáról mesél nekik.
Attila elárulja Subicznak, hogy a fenyegető üzenetet Mónika küldte neki. Át akarja venni a hatalmat! Megmutatja Subicznak a recepción a bejelentőkönyvet, amit Mónika vezet és felhivja a figyelmét az egyedi S és E betűkre. János nem hiszi, Mónika soha nem tenne vele ilyet!
A polgárőrök nézik, hogy Tompika mit szerencsétlenkedik a kapával, Zsoca nem birja nézni, bemegy, hogy megmutassa neki, hogy kell felásni a földet. Mindenki bámul, a polgárőrök, a hirharang nénikék. Zsoca gyakorlatilag felássa a kertet Tomi helyett.
Lujzi ls Margit azon tanakodnak, tán sirt ás a Zsoca feketében. Vajon kit fognak oda eltemetni?
Kat felkeresi Csabadoktort és engedélyt kér arra, hogy pár szót beszélhessenek a szerbbel. A kórteremben Tibi agressziven nekiesik a betegnek, Marosi nevét ismételgeti, hogy honnan ismeri? Majd az apjára kérdez rá. A szobrot mutogatja neki, végül az apja eskövői képét. Erre a szerb kiabálni kezd, gyilkost kiabál, meg hogy távolitsák el őket. Berohan Csaba, meg a biztonsági őrök és elküldik őket. Tibi már a kkórház előtt ebben jelet lát, a szerb akkor nyitotta ki a száját, amikor meglátta a Marosit! Kata felhivja a figyelmét, hogy a képen a nagyapja is rajta volt, de az is lehet, hogy csak akkorrra bukott ki a szerb.
Attila felkeresi a fiát, aki másnap utazna és elmondja neki, hogy hiába megy, mert nem fog találkozni az anyjával. Elmondja, hogy az anyja börtönben van Thaiföldön. Csak ő tudott erről és a nagyapja. A Thai börtönök sokkal szigorúbbak, ott nem engedélyezik a kapcsolattartást. Józsi nem érti, miért nem mondták meg ezt neki. Attila mondja, mert gyerek volt. De a nagyapja végig tudott róla, sőt többet tud, mint ő. De akkor miért nem tett semmit, kérdi Józsi, elvégre valami fejes volt a katonaságnál. Mert féltette a karrierjét, meg szégyellte volna, stb. mondja Attila. És hogy már igy is többet mondott el, mint amit szabadott volna, de nem akarja, hogy a fia hiába utazzon ki Thaiföldre, mert úgysem találkozhat az anyjával.
amira_daa 2019 nov. 07. - 21:27:04 Előzmény Pünkösdi Kató
(8780/18036)
az egésznek akkor lenne értelme ha tiszta körülmények között lett volna leadva a dns igy semmi de semmi értelme sincsen. és ezen kivül mondjuk Móni szed gyogyszert vagy hajat fest akkor hajbol adott minta is gáz vagy nem lehet egyező, ráadásul az Ancsikás minta is elég kétséges hiszen egy ki tudja mennyire elmosott poharat vitt be vizsgálatra.
8/10
Pünkösdi Kató 2019 nov. 07. - 21:21:19 8/10 Előzmény napraforgó
(8779/18036)
Maunika mellett Tomikának sem jár az örökség.
8/10
Pünkösdi Kató 2019 nov. 07. - 21:20:06 8/10
(8778/18036)
A 25% egyezőség mit jelent? Az 50-et értem.
guess.who 2019 nov. 07. - 20:02:44 Előzmény napraforgó
(8777/18036)
"akkor Mónikának is ki kéne esni az örökösök sorából, hisz nem valódi Szappanos, csak a Kálmán nyakába varrt zabigyerek"
Úgy gondolod, hogy ez olyan tipikusan "aki másnak vermet ás, maga esik bele" szituáció lenne? Kristófot akarta kigolyózni és önmagát rúgja ki az örökségből? :)