4/10
napraforgó 2020 febr. 05. - 14:04:42 4/10
(10510/18030)
Most kicsit belehallgattam Szláven magyarázkodásába, amit Diának nyomott. Eszerint a háború után 2001-től bandáztak, Gorán és Bogdán volt a két nagyfőnök. Goránt ő sem ismeri, sohasem látta. Aztán a két nagyfőnök összeveszett valamin. Dia rákérdezett, hogy min vesztek össze. Műkincseken, mondta Szláven, amit a templomokból loptak el. Aztán még hozzátette, hogy megőrzési okokból, nehogy rommá lőjék a templomokkal együtt. És ők futárkodtak, hozták, vitték a műkincseket.
Szláven 2005-ig volt együtt Olgával, akkor jött át.
-----------
Miért lőtték volna rommá a templomokat évekkel a háború után???????
Ha 2005-ig Szláven együtt volt Olgával, akkor a 2019 júliusában 14 éves lányka még Szláven ott tartózkodása alatt születhetett. De minimum tudnia kellett Olga terhességéről!!!!!!
1/10
janderka 2020 febr. 05. - 13:39:52 1/10 Előzmény Lambada
(10509/18030)
"mást szeretne, mint ami a törvényes öröklési rend szerint lenne, végrendeletet készít"

Na vájjá, vájjá, vájjá! Kálmán fater tehát 2018 decemberében (mármint amikor a sztoriidő számunkra, nézők számára elkezdődött) már tudta, hogy a 3 nevén lévő - ámde őt korábban le se nagyon szaró - gyereke közül nem mind az övé, ezért nem csak simán várta a halált, hogy jó a vagyonkája a maga módján, öröklési rendben jusson el a valódi gyerekeihez, hanem direkt kikötötte, hogy konkrétan ez a 3 barom, meg azoknak a két idióta ivadéka kaphassa csak meg a zsét, HA... Ott rohadnak egy évet a faluban és kibírják a helyi légkört?
Ennek mi értelme lett volna? Mitől jobb Kálmán fatenak, ez mintha hagyja hogy a halála után arra szálljon a pénz, akit a türvény végül jogosnak tart?
5/10
Lambada 2020 febr. 05. - 13:29:19 5/10
(10508/18030)
Végrendelkezni nem akkor kell, amikor valaki a végét érzi, mert lehet, hogy nem is fogja érezni, és mégis vége! Az egyáltalán nem meglepő, hogy hetvenvalahány éves korában valaki, akinek vagyona van, és mást szeretne, mint ami a törvényes öröklési rend szerint lenne, végrendeletet készít. Ez kivételesen egy teljesen hihető, életszerű epizódja volt a sorozatnak.
4/10
napraforgó 2020 febr. 05. - 13:15:28 4/10 Előzmény amira_daaa
(10507/18030)
Hová lett Vanessza? A drónos baromkodás óta nem láttuk Vanesszát.
9/10
amira_daaa 2020 febr. 05. - 13:01:30 9/10
(10506/18030)
Amugy fontos informácio:d

Egy házikecske átlagos életkora 15-18 év legidősebb 24 éves volt amit feljegyeztek :D
9/10
amira_daaa 2020 febr. 05. - 12:58:20 9/10
(10505/18030)
igen ügyes ötlet de hogy a rendőrségi papir is fejléc nélkül van az is elég vicceske :D
9/10
amira_daaa 2020 febr. 05. - 12:49:18 9/10
(10504/18030)
jo fogás ez a querty, csak nem informatikus vagy? :D
küldjek ilyen Körtés matricát? :d a mi kis falunkban Szivecskés post-it van a laptopon, nyilván a márka miatt. én pl nem szeretek matricázni főleg laptopot nem.
9/10
amira_daaa 2020 febr. 05. - 12:44:24 9/10 Előzmény napraforgó
(10503/18030)
lehet hogy koravén kislány volt :D azt probálta eljátszani MoniCa lehet egy gyerek szereplővel jobban jártak volna. :D

amugy meg nagy összeget nem adnak ki személyi nélkül :d
4/10
napraforgó 2020 febr. 05. - 12:27:43 4/10 Előzmény amira_daaa
(10502/18030)
Na, akkor megint baj van. Mert Mónika 2019-ben állitólag 42 éves, akkor mikor is született? akkor 1977-ben született, vagyis 1990 novemberében max. 12 és fél éves kislányka volt.

Miért nem tudnak egyszer odafigyelni az évszámokra? MIÉRT NEM????
4/10
napraforgó 2020 febr. 05. - 12:21:13 4/10 Előzmény amira_daaa
(10501/18030)
Jó, csörög a nadrágzsebben pár érme, na de nekiindulni Pestnek, hogy nem ellenőrzi, nála van-e a személyije, jogsija, stb igazolványai, TAJ-kártyája, amelyekre szükség lehet - pl. egy esetleges balesetnél, igazoltatásnál, akármi. Vagy mindenhez külön bukszája van? és ha azokat magához vette, hogy nem tűnt föl, hogy pont a pénze nincs vele? Ááááá!
Pláne, hogy Dani ki nem mondott céla a nagyösszegű nyereményre való szerttevés volt. Hogy akarta ezt megvalósitani indulótőke nélkül?
Abból a pár százasból, ami a zsebében csörgött?
9/10
amira_daaa 2020 febr. 05. - 12:20:04 9/10 Előzmény napraforgó
(10500/18030)
bocs elirtam 1990. november 3. és
amikor a TT-s akkor meg 2001. február
extraként egy két kép a 3x01 részből :D
4/10
napraforgó 2020 febr. 05. - 12:15:05 4/10
(10499/18030)
Sándor ingben, pulóverben a rekkenő júliusi nyárban. Szlávenen sem csak poló van, ő is be van öltözve ősziesen.
HIHI
4/10
napraforgó 2020 febr. 05. - 12:11:07 4/10 Előzmény amira_daaa
(10498/18030)
Sajna nem emlékszem, de a Tibis flashbacknél mi volt a dátum? Az is 1998 volt?
Azt nem hinném, mert a "most" 55 éves Tibi 21 évvel ezelőtt csak nem hordott olyan idétlen frizurát? Hisz akkor már nem kamasz volt, hanem egy 34 éves ember.

Nagyon zavarosak az évszámok, mert Tibi 22 évvel ezelőtt gyártotta le Stefániát, akkor ment le segiteni az apjának a házat felújitanni (ez volt az indok) és akkor az anyja már nem volt sehol. Viszont a majd 20 évvel fiatalabb kisöccsének ott kellett volna lábatlankodnia, sőt a kamaszkorú Mónikának is. Mónika csakanem egyidős Anikóval, talán két évvel idősebb, hogy hogy ők soha nem kerékpároztak Tibiékkel, csak a kocsmárosék kamaszlánya???
Áááá! annyira zavaros.
9/10
amira_daaa 2020 febr. 05. - 12:02:12 9/10 Előzmény napraforgó
(10497/18030)
pasiknál szokott lenni pénz a nadrág zsebbe de anélkül bárhova elindulni hogy nem ellenőrzöd a farzsebedet elég gáz. mondjuk jo ha ott maradt a pénztárca legalább ha akarnak egy kamu szerződést irni vagy bármit akkor meg vannak Danika adatai :D
9/10
amira_daaa 2020 febr. 05. - 12:00:44 9/10 Előzmény janderka
(10496/18030)
na végre ujra itt vagy:D melyik is volt eszement? ?D
1/10
janderka 2020 febr. 05. - 11:59:43 1/10 Előzmény napraforgó
(10495/18030)
Felőlem aztán meg is eheti a falubelieket a káraszpusztai RémGodzilla! És tudodmit? Azt még el is hinném :)
9/10
amira_daaa 2020 febr. 05. - 11:56:52 9/10 Előzmény napraforgó
(10494/18030)
szerintem münchen-osztrák keresztanya de igen

A Kálmán MoniCás résznél 1998. november 3. volt és hallgatta a rádiot és akkor ment ki az erdőbe az anyja
4/10
napraforgó 2020 febr. 05. - 11:52:31 4/10 Előzmény janderka
(10493/18030)
A baj az, hogy itt már a rációnak kevés a szerepe.
Itt már bármi megtörténhet. És meg is fog....
4/10
napraforgó 2020 febr. 05. - 11:50:01 4/10
(10492/18030)
Még egy kérdés, sőt kettő:
Milyen pénzből fogadott Dani a lovin, ha Francikánál maradt a pénztárcája?
Miért maradt a nőnél a tárcája, ha ő sem maradt a nőnél? A Kata-Stefi meglepetés után Franciska követelte, hogy Dani vigye haza, aztán meg azt, hogy törölje ki a telefonszámát is.
Ezek után felhivja - arról a kitörölt telefonszámról - és jelzi, hogy nála maradt a pénztárcája.
Mi van? A pénztárca önállósitotta magát és felsétált Franckarikához, mert a pasi nem ment fel hozzá, hisz Franzi dúlva-fúlva elzavarta.

Hacsak nem a nő lopta el azt a tárcát, hogy majd később legyen oka újra bepróbálkozni...
Mert ő is a Marosi - Benedek kombó ellenlábasainak a titkos ügynöke.

Na de ez már annyira agyament ötlet, remélem nem törik az alkotók ilyen oltári nagy baromságokon a fejüket.
1/10
janderka 2020 febr. 05. - 11:49:31 1/10 Előzmény amira_daaa
(10491/18030)
Micsoda eszementségeket hordasz itt össze. Csak kapkodom a fejem... :oI