8/10
loserock 2022 dec. 02. - 21:04:00 8/10
(11/11)
Az embernek az az érzése, hogy olvasni kéne az eredeti regényt a részletek kiderítése miatt. De emellett mégis társult, hogy teljes értékű adaptációt kapott, ahol a képek és a színészi játék kiegészítik a párbeszédeket és az egész film alatt szóló napló monológjait.

Nem könnyű film. 2022-ben különösen nem az, és szinte biztos, hogy ajánlás nélkül nem néztem volna meg. Nagyon fura a lassúsága, és az a sejtelmes, baljóslatú, settenkedő zene, ami mégis tökéletesen felfesti a film baljós, egyúttal kegyelemmel teljes hangulatát. Arra viszont nagyon kíváncsi lennék, hogy nem keresztény nézők számára milyen élmény lenne ez a film!

Ugyanakkor sok szempontból okos a történet, érdekes körökkel mutat szeleteket az emberi kicsinyességről éppúgy, mint a naivságba álcázott, de szeretetteljes belső vívódásról. A grófnével folytatott párbeszéd kifejezetten összetett, figyelni kell rá, és nehéz is követni, hogy miről is szól igazából az értelmi/érzelmi párbaj, mely a végén feloldoz egy életet. De a film vége, amikor az ifjú plébános szembesül az egészsége valóságával, majd véletlenül összehozza a sors a volt szeminarista társával, aki egy sajátos "asszonyi kegy" folytán házasságon kívül él egy takarítónővel... nos, ilyenkor zseniális, ahogy az ifjú plébános mégis a mások iránti irgalmat közvetíti ösztönösen. Miközben az egész történet alatt mindenki lenézte, kioktatta, próbálta megfélemlíteni vagy befolyásolni, vagy csak lesajnálta.

Szép ív, sok finom momentummal, nehéz, nehézkes, de itt-ott lírai elemekkel. A franciául tudóknak bizonyára érdemes lehet eredeti nyelvezettel is megnézni, ha ez lehetséges, de a magyar fordítás is elég gazdagnak tűnik, mégha mai nyelvezettel nézve avíttas érzésű is lehet. Aszketikus hajlamú fiataloknak felügyelet mellett, de ajánlott. Dölyfös világmegváltóknak meg abszolút ajánlott. Helyenként nyugtalanító, nem túl katarktikus, de mégis hatásos film egy őszintébb korból.
Sadenal 2015 okt. 18. - 22:50:06
(10/11)
Claude Laydu 23 évesen azért elég zseniális alakítással kezdte a pályafutását. :O
Sadenal 2015 okt. 18. - 22:48:16
(9/11)
A motoros jelent szerintem is nagyon mély és bár az egész film igen remek, azért valóban kissé nehéz nézni, de lehet késõbb majd újranézem.


7/10
ad mala 2015 ápr. 19. - 20:40:31
(8/11)
Ja és igen, ott hogy "a szent agónia fogságában vagyok", már konkrétan elröhögtem magam. Sekélyes a hozzáállásom, ennek tökéletesen tudatában vagyok:). Valószínûleg lelki önvédelmi reflex miatt.
ad mala 2015 ápr. 19. - 20:34:47
(7/11)
Nagyon szép, erõs film, de õszintén szólva, én valami orbitálisan nagy katarzist vártam. Úgy látszik, kinõttem az efféle (bocs, de) szenvelgõ filmekbõl, anno megannyi Ingmar Bergman-féle alkotó filmjeitõl "romjaimba" kerültem és majd szétvetett a rajongás, most meg, csak néztem, hogy miajófranc baja van ennek pelyhedzõ arcú papnak, ezt a mélabús pofázmányt és a nyûglõdõ monologizálást (ami tudom, a film külön ínyencsége...) nem lehet kiállni. Egyébként, valaki elmagyarázhatná, hogy az embereknek mi baja volt a pappal, úgy egész konkrétan. Szóval nagyra értékelem a mû filmtörténeti jelentõségét, tényleg, de a katarzis elmaradásáért reklamálnék.
10/10
markas 2010 szept. 28. - 14:06:11 10/10 Előzmény efes
(6/11)
naigen: hogy lehet hozzájutni? ???
8/10
Tenebra Mors 2008 máj. 16. - 21:50:08 8/10
(5/11)
Jó film ez is, de nekem annyira nem tetszett (mint mondjuk a Zsebtolvaj). Túlságosan is "regény-íze" volt, olyan, mintha valami könyvet olvasnék. S bár semmi bajom az adaptációkkal, de azért jobban szeretem, ha egy filmhez "önálló" történetet írnak. Sokszor rányomja a bélyegét véleményem szerint egy filmre, ha regénybõl, vagy novellából készül. Nem tudom, miért, egyszerûen érzõdik rajta nagyon számomra, hogy ez egy regényadaptáció.
De ettõl függetlenül nagyon jól megragadja az ifjú, frissen felszentelt pap elsõ kínjait. Nagyon jól megmutatja az egyházi és laikus eszmék egymásnak feszülését. S felteszi a kérdést: hogy lehet egy elidegenedett világban még érvényesíeni az egyházi "szeresd felebarátodat" fõ tételt? Nehezen, vagy legalábbis e válasz körül "ólálkodik" a film. SPOILER: Sõt, én úgy éreztem, a pap a film végére meg is törik kicsit, mintha az egyházi szereteteszme össze is omlana. Persze nem úgy, mintha ezt egy ateista mondaná, hiszen Bresson vallásos volt, úgy tudom. Hanem ez inkább ilyen fájdalom kifejezõdése.SPOILER

A motoros részre nem emlékszem hirtelen, de, ha már itt tartunk, nekem a "biciklis" rész tetszik nagyon, SPOILER: mikor egy kislány elveszti a táskáját, a pap meg felveszi a sárból, és utánaviszi. S nem kap valami fényes fogadtatást. Szerintem kulcsjelenet.SPOILER

Viszont annyira nem tudott magával ragadni, mint a Zsebtolvaj, és ez a "regény-íz" nálam rányomta bélyegét az egészre. Ezért "csak" 8/10
verdeleth 2007 okt. 27. - 01:05:12
(4/11)
nincs vkinek magyar felirata ehez a filmhez?
efes 2007 okt. 15. - 15:00:55
(3/11)
robert bressont manapság kevéssé emlegetik, ha igen, akor is jobbára öszekeverve luc bessonnal... pedig ég és föld, ha szabad így fogalmazni, és ebben a konstellációban bresson az "ég".

a szikár, lényegretörõ, meditatív és filozófikus filmezés elsõ, s tán legnagyobb alakja, beleértve a követõit is: pl. bergmant és tarkovszkijt. robert bresson minden filmje remekmû, bármelyiket lehet választani azon szerencéseknek, akik hozzájutnak.
saskia 2007 okt. 15. - 14:34:28
(2/11)
claude laydu
saskia 2007 okt. 15. - 14:32:04
(1/11)
Claude Laydu játéka zseniális,
annak ellenére is magával ragadja az embert
h a mû monotonitása és erõsen elfojtott hangulata amely kitart a több mint két órás film egésze alatt kissé próbára teszi az embert, de mindenképpen érdemes megnézésre.
benenm a motoros jelenet maradt meg nagy pontosan, aki látta érti