Elkezdtem olvasni a kommenteket, de asszem felesleges, mert nem értek egyet. Van egy jó zene, meg egy átlagosan jó sztori. Hogy ezt a színészi játékot miért jelölték Oscar díjra, azt nem tudom. Egyébként kegyetlenségnek tartom, hogy ilyen kicsi gyerekeket intermátusban neveljenek. Ez a rendszer nem volt jó még akkor sem, ha természetes. Talán a hangulati elemek, és a tengerparti jelenetek tették hangulatossá a filmet, főként azért, mert felmenőim korosztálya jelenik meg benne, szépek az emlékek.

Fura. Szinte minden képkocka egy-egy mûvészi fotó. A történet... voltaképp azzal sincs bajom. Néhol picit csöpögõs, de még belefér.

Akkoriban a bentlakásos iskolák minõségi oktatást,nevelést adtak,semmi különös nem volt abban,ha valaki ott nevelkedett,senki sem akadt fenn rajta.

Ezúttal is csodálkozva olvastam végig a kommenteket. És ezúttal sem értem azoknak a többségét.

Full spoiler:

Én máshonnan közelíteném meg ezt a filmet. Kezdeném azzal, hogy ezt a filmet 1966-ban készítették. Alig 21 évvel A Világháború vége után. Amibõl az következik, hogy a szerepeket eljátszó színészek átélték a háború minden borzalmát gyerekként, sõt, nem is annyira gyerekként. Mi több, õk már akkor felnõtté váltak, ellentétben a mai Y generációnak (ki)nevezett emberekkel, akiknek ez jellemzõen nem sikerült még ugyanezen életkor elérésekor sem. Számukra ezek az emberek ebben a filmben úgy néztek ki és úgy viselkedtek, hogy ma a nyugdíjasok, de minimum az ötvenesek. Pedig velük egykorúak, hiszen valójában õk nagyon is fiatalok voltak a film készítésekor: mindössze harmincnégy és harminchat évesek. Ez az egyik alapállás.

A másik alapállás az, hogy a színészek saját magukat játszották. Nem szerepjátszás volt ez a szónak abban az értelmében, hogy "színészkedtek", hanem a saját érzéseiket vetítették ki. Egyszerûen az jött át, hogy "adják vissza a fiatalságukat". Hogy újra gyerekek lehessenek, megélhessék azt, amit elvettek tõlük. Azokat az érzéseket, azokat az ártatlan érzéseket, amiket manapság valahol a 13-15 éveseknél képzelnek el az ""idõsek"".

Bizony bizony, ez a két apróság önmagában megérne komolyabb értekezést is, hogy mennyire eltolódtak az életkorok, szerepkörök, érzések, érzelmek megélésének az idõpontjai és korszakai.

A következõ érdekességnek én azt tartom, hogy a gyerekek internátusban nevelkedtek. Különös módon ezen senki sem kapta fel a fejét, pedig szerintem nagyon érdekes az, hogy erre valójában nem tértek ki a filmben. Holott ki kellett volna térni, ugyanis a gyerekek nagyon fiatalok voltak. Vajon miért nem a szüleikkel éltek? Hiszen nem voltak árvák... vagy azt kellene feltételezni, hogy az egész családjuk (a szüleiken kívül) elpusztult a háborúban? Nem volt egyetlen nagymama, nagypapa, rokon, aki nevelhette volna õket? Vajon miért nem tértek ki erre a kérdésre? Vagy úgy gondolták, hogy erre valóban kellõ magyarázat az, hogy a férfi autoversenyzõ, a nõ filmes, "akik nem érnek rá a gyerekekkel foglalkozni"? Akkor nem "önzõk" valójában?

Milyen más is volt a világ akkoriban... amire ma azt mondanánk, hogy "unalmas, szóra sem érdemes" - sõt egyesek egyenesen tévesen giccsezik -, az akkoriban maga volt az izgalom. Ami pedig ma felháborító lenne, az akkoriban volt természetes. Pusztán csak ez az egy kérdéskör önmagában felveti a kérdést: Melyik kor volt az erkölcsösebb, a jobb, vajon fejlõdött a világ, vagy maradt ott, ahol volt? Ki gondolta, gondolhatta volna közel 50 évvel ezelõtt, hogy ez a film egyfajta etalon lehet ötven éven belül?

Hiszen például mi lenne vajon ma a "médiavélemény" arról az autoversenyzõrõl, aki internátusba rakja a gyerekét, hogy "ne zavarja", avagy mi lenne a médiavisszhangja annak a filmesnek, aki hasonló ""megoldáshoz"" folyamodna? Ugyanakkor vajon ma létrejöhetne egy ilyen szerelem egy ismert autoversenyzõ és egy ""egyszerû"" nõ között? Vajon ennek lenne "médiaértéke"? Ugyan már. Fogalmazzunk úgy, hogy szinte teljes mértékben kizárható, hogy hasonló ""adottságokkal"" rendelkezõ nõ jelenjen meg egy ismert ember mellett, az meg, hogy özveggyel jöjjön össze? Ki emlékszik hasonlóra? Ahogy arra is, hogy hol lenne ma olyan autoversenyzõ, akit nem ""öregeznek le"" 36 évesen? Schumacher maga volt a "nagy öreg", amikor elõször visszavonult. És az utolsó mohikán, maga "A" kivétel az öregségi szabály alól... habár, tulajdonképpen a "nagy visszatérése" neki sem sikerült igazán emlékezetesre. A filmben azonban éppen arról van szó, hogy ebben a korban van ereje teljében az autoversenyzõ, akinek esze ágában sincs visszavonulni. Ok, nem F1-rõl beszélünk, de a párhuzam akkor is figyelemreméltó.

Szépet csavarodott tehát a világ. Hogy jó, vagy rossz, ki-ki döntse el maga. Azt azonban ismerjük el és fel, hogy kevés film az, ami ezt a különbséget ilyen kifogástalanul dörgöli az orrunk alá, fõleg úgy, hogy ez nyilvánvalóan nem állt és nem is állhatott a készítõk szándékában. Talán nem is akartak "nagy filmet" készíteni, ezt inkább "kísérleti filmnek" szánhatták a "tabuk ledöntése" érdekében. És valószínûleg ezért is lett tökéletes.

Azt a jelenetet például, amiben fínoman utalnak az összebújó két gyerekre, a szeretetre, az ártatlanságra, a boldogság keresésére - na ilyent talán sehol máshol nem láttam. Hogy ez mennyire egyszerû is a gyerekek esetében és milyen bonyolult a felnõttek esetében. A két gyerek ösztönösen összebújik, de a szülõk inkább kínosan távol tartják magukat egymástól, és a két gyereket is kínosan "sajátként" takargatják be és nem "közösként". Igazán fínom apróságok, olyan apróságok, amik inkább ösztönösek, mint tervezettek.

Vagy például vegyük azt az egészen valódi õszinte örömnek ható jelenetet, amikor megérkezik hõsünk az autojával a partra és együtt rohannak oda hozzá - azt se nagyon lehet látni. Ennyire hihetõen pedig sehol. Õk ugyanis teljesen átélték ezt a jelenetet és érezték azt. Az egész filmbõl irdatlan erõvel tör fel az egyszerû szerelem és a szeretet, aminek egy fínom ágyjelenet a "vége". Ami igazából még csak nem is ágyjelenet, csak egy összebújás.

A lassú, nyugodt, BOLDOGSÁG érzése, ami áthatja a filmet.

Az, ahogy az ERÕS érzelmek uralják az emberek lelkét és nem a talmi nemi aktusok és vásárolgatások egymásra licitálása, mint manapság. Talán sokan ezért nem tudják ezt elképzelni, mert el se tudják képzelni azt, hogy volt olyan, amikor még ilyen volt az élet. Pedig nem is volt az annyira régen.

Amikor az ÉLET a szerelemtõl és a boldogságtól LELASSUL és nem FELPÖRÖG mint manapság, amikor ezt erõltetik, hogy az érzelmek helyét a közönséges élvezet vegye át. Manapság az, hogy az élet lelassuljon, megálljon, az szinte elképzelhetetlen, de mindenképpen szokatlan elképzelés lenne. Az, hogy ne az történjen, hogy azonnal és ezerrel pörögve egymás velejét kíszívva gyors numerák és pénzszórások silány önbecsapásával éljük az életünket. Mert akkor összedõlne a fogyasztói társadalom talmi világképe.

Itt szó sem lehet arról, hogy törõdjünk egymással. Itt csak individuumok vannak. Közösség helyet közösségi média. Minden érzelem helyett valami olcsó és pénzben mérhetõ pótcselekvés, amivel könnyû irányítani az embereket.

Kicsit furcsállom azt is, hogy egy - valójában - ennyire egyszerû film mennyire hatással van szinte a mai napig a filmiparra (is) abban a formában, hogy az egyszerû történetbõl úgy lesz klisé, hogy azt szinte senki sem veszi észre amikor másik filmben látja viszont, akár copy+paste formájában.

Vegyünk például két jelenetet, amit utána összerakok egybe, hátha úgy ismerõsebb lesz:

Hõsünk elrobog a szeretett nõ irányába az akkori kor egyik csúcs sportkocsijával, kiszedi valakibõl megtévesztéssel (rendõrnek adja ki magát az információt, majd megköszöni azt) hogy hol találja meg és (ekkor jut a partra). (Majd a film végén) beül az autoba és robog a pályaudvara, ahol megtalálja a NÕT és pontosan lehet érezni, hogy ennek így kellett történnie, mert valóban akarják egymást. Ez volt a próba. Mert így oldódnak fel a korábbi tévedések, tévelygések, gondolatok. És a kettõ között van a - ma már - korosztálybesorolás nélküli ágyjelenet.

Ha esetleg még mindig nem lenne meg:

Kegyetlen játékok (Cruel Intentions)

Valmont elrobog a szeretett nõ után a kor egyik csúcs sportkocsijában, közben szedi ki az infot valakibõl (kétségbeesve, korábbi stílusával ellentétben megköszöni(!) azt), hogy merre van. Végül megérkezik a pályaudvarra(!) és lehet tudni, hogy ennek így kellett történnie. Ez volt a próba. Mert így oldódnak fel a korábbi tévedések, tévelygések, gondolatok. Pusztán annyi változás van a történetben, hogy az ágyjelenet ezek után jön és nem ezen jelenetek között.

Nos? Ugye érdekes?

És akkor most gondolkozzunk. Vajon eszébe jutott ez így a Kegyetlen Játékok íróinak? Szerintem ezt egészen nyugodtan kizárhatjuk. Akkor viszont hogy is van ez? Akkor hogyan is áll a dolog a klisékkel? Lehetséges, hogy valójában azok a dolgok, amik sokak számára klisének, vagy giccsnek tûnnek, azokat csak azok látják klisének, giccsnek, akik még soha az életben nem éltek át hasonló érzést?

Mert szerintem más oka ennek az ellentmondásnak nem lehet, hiszen aki már átélt ilyet, vagy hasonlót, az pontosan tudja, hogy ugyanígy élné meg ezeket az érzelmeket.

Akik meg nem... nos, számukra ez NEM lesz "az" a film, amiben bármit látnának az unalmon kívül. Pedig pont ez lenne az a lecke, amit meg kellene érezniük, mert bár a világ és a körülmények megváltoztak, de az érzelmek éppen pontosan ugyanolyanok maradtak, ahogy az például a fenti párhuzamoból is kifogástalanul levezethetõ.

Ez a film pontosan olyan, mint az elsõ szerelem érzése, vagy a nagy szerelem, avagy szerelmek átérzése. A kritikák pedig olyanok, hogy van aki ezt tudja és van aki tagadja...

Kertitörpe=giccsek giccse. Úgy jön ide. :D

Az idézetet idézõjelbe tettem, ami az én értelmezésemben azt jelenti, hogy -bár nem én mondtam- egyetértek vele. Az idézet elõzménye pedig: Egy férfi és egy nõ Wikipédia (valamint az, hogy láttam a filmet). Azt, hogy hogyan jönnek ide a Hupikék kertitörpikék, azt nem igazán vágom. No, sebaj...

Egyébként ezt a filmet giccsnek nevezni... kíváncsi lennék, az ilyennek hány angyalka van a hálószobája falán és hány kertitörpét tart a kertjében! :D

Sohasem voltam nagy filmrajongó.
Pláne nem ezé a kategóriáé.

Az, hogy leragadsz, az egy dolog. Az, hogy "ismeretlen", kissé meglepett. Ugyanis ez a film a filmtörténet egyik legszebb és legsikeresebb giccse. „...a giccs mindig igen érzelmes, sõt mindig a legszentebb érzéseket akarja közvetíteni; csak az a baj, hogy túlságosan könnyen juttat ezekhez az érzésekhez. Olcsón ad olyan dolgokat, amelyeket csak drágán volna szabad megszerezni...”
– Komlós Aladár -

Ritka ha egy ismeretlen film elõtt leragadok. Ez egy olyan volt. Ilyenbõl kellene sok, nem az amcsi mocsokból. Tudom, tudom... bilibe lóg a kezem. :(

Egészen zseniális ,- furcsán hatása alá kerültem ...
,- jó tíz éve már láttam ismét elõvettem... megnéztem éjjel,- nagyon más érzések gomolyognak bennem most mint 10 éve .....még reggel felkelés után is a hatása alatt voltam ..
csak néztem a gõzölgõ kávét( mintha abban lenne a kulcs ).....aztán útközben is elvitt máshova(belém ült) keserédes - fájdalmas - szerelem...olyan ami nyomot hagy.




https://www.youtube.com/watch?v=izotHO8p8h4

Érdekes, érdekes... Én éppen tegnap láttam másodszor ezt a filmet, de az csak közben derült ki, hogy másodszor. Egy-két jelenet maradt meg kb. 30 év távlatából, amibõl arra következtetek, hogy akkortájt se volt mélyebb a kapcsolatom vele, mint most. Tegyünk félre minden félreérthetõséget, a film nagyságából semmit nem szeretnék elvenni. A film, az akkori felnõttekben bizonyára erõsebb nyomot hagyott, éppen a kapcsolódási pontok, a párkapcsolatokban megtapasztaltak, a tapasztaltságuk kapcsán. Ebben talán csak az az érdekes, hogy a magam érzelmi élete ezek szerint, ezen a filmen lemérve nem változott sokat. Mert hiszen nem ez az érdekes? Nekünk, a filmet bámulóknak nem a személyiségünk jelöli ki, hogy mire figyelünk, a film melyik rétegével lesz érzelmi kapcsolatunk? Hát dehogyisnem.

Vennék egy másik példát. Legyen ez a Casablanca. Ez is érett, felnõttkori érzelmi viszonyról mesél, a másik férfi elfogadásának hullámverése az erõs belsõ konfliktus okozója. Keletkezése még régebbi is, mint ez a szóban forgó, tegnap látott. Számomra mégis mennyivel másabb, igazabb a hangulata. Ne menjünk bele a film keletkezésének korbéli körülményeibe, a társadalmi háttérbe, maradjunk önzõ mód a befogadói szelet vékony jegén. Bizonyára sokaknak az egyik, ismét sokaknak a másik film ad több érzelmi táplálékot attól függõen, milyen az önmaga társas berendezkedése. A filmeket, meglehet, objektíven kellene elbírálnunk, de egyszerû mozibajáróként az objektivitást senki ne várja el. A fontos az, nekünk mit hozott az elsötétítés másfél-két órája. A pontszámok ezen múlnak. És ami ezen túl van; mert két 10-es érték mögött ezernyi szerteágazó emberi hozzáállás vonulata húzódhat.

Csak még egy gondolat. Mindkét filmben csodás nõket láthattunk, de érzelmileg ugyan egyformán viszonyulnánk-e egy személyes viszonyban mindkettõjükhöz? Persze a macsók, ide nekem a repülõ legyet is hozzáállása leegyszerûsíthetné a választ, nekem mégis Ingrid Bergman idõtlen szépsége a meghatározóbb. És talán a könnyei is õszintébbek, mint az érzelmein hánykolódó Claude Lelouch féle nõ portréja. Ettõl még mindkét film egyformán nagyszerû. Egyébként pedig úgyis az lesz, amit a nõ akar!

És ha már összehasonlításba bonyolódtam, befejezésül, és annak érzékeltetésére mennyit változott világunk, ma már az is felemelõ üzenettel bírhat, amirõl a Csak a szexre kellesz c. film mesél, miközben a pokolba kívántam az egészet. Az érzelmek 30, 50 év távlatából se feltétlenül változnak, a körülmények, a külsõ hatások annál többet, így keletkeznek mindenféle korigényt kielégítõ mûvek. Persze, hogy másként viszonyulunk egy korosodó filmhez ma, mint keletkezése éveiben. Mi emberek, külön-külön. Mert nekem, ahogy említettem is, a viszonyom nem, vagy nem sokat változott az Egy férfi és egy nõhöz. Csak az évek teltek el.

Ne haragudj haver de ebben nincs igazad...Vetted figyelmebe azt, hogy ez a film mikor keszult? Lehet a te fejezedet megfertoztek a mai filmek, de ahhoz, hogy ma zsirkiraly s nem unalmas filmeket lehessen kesziteni, ezeken az esetleges hibakon tul kell valaki essen. Amugy lehet h neked ez a film jelenetei tul klise-nek tunnek, viszont azokban az idokben nem volt az. Sot ez a film azok koze tartozik, mikor a forgo kamera meg a nyalas jelenetek eloszor voltak alkalmazva, s akkor meg ujdonsag volt.....jo hogy nem kotsz mar bele a vilag elso filmjebe, h ***moderálva***

Leesett az állam, ilyen szemérmetlen giccset semmiképp sem vártam volna. Egyszerûen szörnyû, a végét borzasztóan vártam már, pedig akkor jött aztán a hidegzuhany, spoiler!!! mikor összeölelkeznek a tengerparton a kamera forog körbe, a zene bömböl, a lurkók viháncolnak és aztán még az ugrabugráló kutyát is bevágja, köszönöm szépen, ez semmi egyéb, mint a giccs eklatáns példája, tökéletesen szemlélteti, ami utána következik, az se semmi, azzal a borzalmasan megrendezett szexjelenettel, nem elég a folyamatos flashback használata, még a jelenet alatt szóló zene is elmondja, hogy mit érez most a hölgy, majd elmondja kicsit késõbb õ maga is, gondolom azért, ha esetleg akadna még olyan komplett idióta, aki nemhogy írni-olvasni, de látni, sõt hallani sem képes. spoiler vége!
Félreértés ne essék, szép és érzékeny film születhetett volna a témából, nem az lett belõle, itt a mûvészet vereséget szenvedett, ebbõl következõen teljesen haszontalan, hovatovább káros filmnek tartom. A dallam emlékezetes, a többit meg igyekszem elfelejteni.

Nagyon-nagyon gyerek voltam még mikor elöször láttam ezt a filmet. Nagyon erös hatással volt rám pedig igazán meg se értettem. Azután ha hallottam hogy "szerelem" ez a film, illetve a hangulat, az érzés amit kiváltott, jutott az eszembe. És nagyon szerettem volna a föhösnõ helyében lenni. És hallgatni a zenét az autóban...