Nem is tudom. Azt is mondhatnám, hogy egy érdekes családi film – ha létezik családi film 12 éven felülieknek – ahol a főhős jelentős fejlődésen megy keresztül. De, akár azt is, hogy a film tele van torzszülöttekkel. Az állandóan bömbiző ex-hippi anyuka. Az egyetlen dal jogdíjából fényűzően élő öreg tinédzser. Az öntudatlanul énekelgető kisfiú. Jó kis csapat! Elég volt egyszer látni őket! (Ami, már így is kettő, hiszen szinte minden régi filmet láttam valamikor.)

szívlelni ≠ szívelni

Nick Horby ragyogó író, Hugh Crant ragyogó színész, de Hornby egyéb könyvei sokkal keményebbek, emlékeim semmi köze a nyálas hollywoodi stílushoz, Gran-et nem értem, hogy hogyan vállalhattott egy ilyen nyálas filmben szerepet. A csalódást enyhíti, hogy valóban jók a karakterek.2/10

Január 18. - Szerda
22:55 DUNA Televízió

Örvendetes, hogy leadják reklám nélkül ezt a zseniális filmet, mint ahogyan az is, hogy a hónapban először a Duna tévé értéket közvetít.

Ez egy remek alkotás. Elég sok témába mélyen belevág. A karakterek igencsak eltaláltak.
Hugh Grant egyik legjobb szereplése. Fanyarú humor. Senki sem sziget, mindenki hatással van a másikra.
És elhangzik egy ütős mondat is: "A segítséget komolyan kell gondolni..."

Egyszer unalomból meg lehetett nézni.

Egyszer véletlenül kezdtem el nézni ezt a filmet. És tetszett. Hugh Grant ugyanolyan karaktert játszott mint mindig, de nem baj. Szeretem a humorát.

Többedszerre nézem és Hugh Granten annyit nevetek :D Csúcs jól játszik ebben a filmben, talán a legjobban, bár én a többi filmjében is szeretem. Na és persze Stohl András szinkron érdemeirõl se feledkezzünk meg. Mert együtt teljes az élmény :D Lehet õket szeretni vagy nem szeretni, de a színészi érdemeiket egyiküknél sem lehet vitatni.

Azt hiszem, ez Hugh Grant legjobb, a fõszereplésével készült filmje. (Persze ehhez kellett egy Nick Hornby is: a Pop, csajok stb például nem véletlenül John Cusack egyik legjobb filmje).
Az mindenesetre biztos, hogy Will karaktere az összes szerepe közül a leginkább testhezálló a számára, nála hitelesebben ezt a fickót senki nem tudná eljátszani.
A kis Nicholas Hoult játéka pedig csak hab a tortán.

Mindenki sziget. Á, dehogy! Ebben a filmben különösen nem. Én sziget vagyok! Egy szkizoid sziget, de most nem rólam van szó. Inkább Marcusról. (Rámszóltak, hogy nem vagyok igazi sziget, mert van feleségem. Ez igaz, de én a szigetünk egyik végében élek, míg Õ a másik végében: szóval összenõtt ikersziget, középen dzsungellel.) Tehát Marcus. A kölyök tetszett. Azóta felnõtt és horrorba illõ ábrázata van - a filmeken. Akkor még Nicholas Hoult csak egy kölyök volt és horrorba illõ karaktert kapott - ez most csak annyit jelent, hogy elég idegesítõ figura volt - de én bírtam a csávót és a filmet is.

Látszólag könnyed film, pedig súlyos mondanivalói vannak. Még az is súlyos teher, ha valakinek az égadta világons semmilyen felelõssége nem volt életében.

Nagyon tetszett ez a film. Ugyan Hugh Grantet nem szívlelem túlságosan, de ebben a filmben igenis jót alakított, s e nyálpic, újgazdag karakterre talán nem is lehetett volna jobb színészt találni. Toni Colette-et nagyon kedvelem, s õ is hozta formáját, bár ez a haj nem igazán tetszett rajta, és a szinkronjához én Orosz Annát választottam volna. Nicholas Hoult pedig fantasztikus volt, mind a színészi játéka, mind az általa megjelenített fiú karaktere. Tán azért tetszett ennyire ez a film, mert én is hasonló voltam tizenkét évesen, s vagyok most is. Azt gondolom, hogy egy teljesen átlagos embert nem biztos, hogy érdekelni fog ez a film, de aki már csak egy kicsit is zakkant (akár jó, akár nem jó értelemben), azt biztosan magával fogja ragadni. Hisz épp arról szól, hogy egy pszichiátriailag beteg édesanya próbál mindent megadni egyetlen gyermekének, de nyilván - betegsége révén - ezt nem tudja maximálisan megtenni, sõt szinte sehogyan sem. Ez az elkeseredett, koraérett fiú mégis szert tesz egy barátra, az egyetlenre az életében, akinek pénze és kifelé mutatott tökéletessége ellenére legalább annyi gondja van, mint a lúzer, különc srácnak.

10/10

Alapvetõen tetszett a film. De a kissrác figurája rémes volt, a haja, a viselkedése, a ruhája mind olyan volt, amiért bárki rászólhatott volna, hogy csináljon vele valamit, mert õ a suli hülyéje. Szóval emiatt nem tudtam hitelesnek tekinteni az alakítását :(

Ez egy alapvetõen jól sikerült film volt, különösen abban rejlik az erõssége, hogy nagyon tisztán és szemléletesen mutatja be az egyes karakterek emberi gyarlóságát és komoly jellemhibáit. Nagyon szépen nyomon lehetett követni, hogy mennyire önroncsoló és önzõ személyiséggel pusztította le saját magát a kissrác anyja, Toni Collette alakítása lenyûgözõ volt egyébként.Ezt a nõt nehéz volt sajnálnom, annyira hülye volt.Az idióta öltözködése, a rossz idõpontban megválasztott szeretetkitörései, amivel a saját gyerekét nevetségessé tette, és egy gyereket nincs jogunk vegetáriánizmusra kényszeríteni, ezért is hozzá tudtam volna vágni a papucsom.

Csúcsjelenet volt az éttermi rész, amikor Willt a három agylágyulásos, korlátolt nõ majdhogynem pedofíliával vádolja meg, és szegény pasi gyanútlan ártatlansággal nem is érti elõször, hogy mirõl van szó, én hihetetlenül kiakadtam, hogy ott és akkor az a három nõ mennyire lejáratta a nõi társadalmat.Egyébként a szõke nõ, arra nem tartottam érdemesnek, hogy a nevét megjegyezzem, aki az elején is elmagyarázta Willnek, hogy az élete semmit nem ér, különösen taszító volt a korlátolt ostobaságával, a másokat elfogadni képtelen rugalmatlanságával és szánalmasságával.
Gyakorlatilag a filmben egyetlen normális nõt tudtak összehozni, és ez elég szomorú arány.

A fiúkkal lényegesen kevesebb probléma volt, a kissráccal elégedett voltam, és Hugh Grant sem okozott jelen pillanatban csalódást, ez a szerep most testhez álló volt számára.Az általa megformált karakternek pedig sokmindenben igaza volt, alapvetõ tévedésben élt ugyan, de legalább nem játszott színjátékot.Legalábbis egy darabig nem. :-)
Örültem, hogy becsúszott néhány igazán izmos poén is, szerintem semmi nem szól akkorát, mint egy igazán jól elhelyezett poén.
A film mûfaja a meggyõzõ poénok ellenére nem vígjáték, mert komolyabb a téma. Ennek kapcsán mégis az jut eszembe, hogy beszélni kell kicsit a vígjátékról, mint mûfajról. Manapság az amerikai vígjáték sajnos nagyon sok sebbõl vérzik, hatásosan sikerül lezülleszteni, közönségessé tenni, méltánytalanul megcsúfolni.Ezt nem lenne szabad, mert a komédia a drámai mûfaj két összetartó elemének egyike.
Megnéztem a filmkategóriákban elõállított számadatokat, és a vígjáték messze magasan veri a többi filmes mûfajt a legnagyobb példányszámmal, nem véletlenül, mert ha megvizsgáljuk, hogy az ember, mint biológiai lény, mit akar legnagyobb arányban csinálni-akkor egyértelmûen azt kell mondanunk, hogy nevetni, igen, az ember, az épeszû, egészséges ember nevetni akar.
És csak aztán jöhet a többi mûfaj.Ez genetikailag kódolt, az ember az életben a vidámságot, a boldogságot keresi.
Meggyõzõdésem, hogy egyetlen mûfajban sem olyan nehéz jót alkotni, mint vígjátékban, és semmi más mûfajt nem olyan könnyû elszúrni, mint a vígjátékot. Ez egy nagyon érzékeny mûfaj, és mind között itt a legnehezebb jó eredményt produkálni.A frenetikus, jókor, jó helyen elsülõ, de választékos és nem közízlést romboló stílusú humor felépítése-nos ez a világ legnehezebb feladata-de ha a jó poén megvan, akkor az mindent visz.Ebben a filmben most, a nehéz életszituációk ellenére, vagy talán pont azért, hála Istennek, erõsek a vígjátéki elemek.

És bár jó ideje kerülöm a romantikus filmeket, de ezt most jól esett megnézni, az üzenet fontos, ha jól emlékszem az, hogy az ember nem arra hivatott, hogy magányos sziget legyen.
Utólag is köszönöm annak, aki ajánlotta. :-)

A sor közepén ültünk. Nem akartam felállítani a fél mozit. De nagy megpróbáltatás volt számomra.

Végignézted ? Gratula ! Én nem bírtam :-)

Adtam rá egy pontot :-) Gyenge film :(