https://www.youtube.com/watch?v=UYGFCxDsbZk

Évekkel ezelõtt láttam, meghatározó színházi élmény volt. Kulkát és Alföldit is akkor láttam elõször színházban, és bár Alföldi Róbert sem okozott csalódást, Kulka János játéka volt az, ami miatt azóta is színészóriásként gondolok rá. Úgy jöttem el a színházból, hogy a Bánk bán és Az ember tragédiája mellett van a darab helye, azóta is vágyom újra megnézni, és szomorú vagyok, hogy évek óta nem játsszák.

Én kétszer láttam a darabot, mind a kétszer megdöbbentõ hatással volt rám, és érdekes módon elõször az elsõ felvonás, másodszor pedig a harmadik tetszett legjobban, illetve másodszorra a másodikat is sokkal jobban eltaláltak éreztem. Láthatóan megosztja az embereket a darab, megértem hogy esetleg nehezen befogadható a rengeteg irodalmi-történelmi allúzió, de nekem pont ezek az "összekacsintások" jelentették azt h ez egy ízig-vérig "nemzeti" darab, azt éreztem, hogy igen, én ennek a nemzetnek vagyok része. Nagyon remélem, hogy lesz még alkalmam még egyszer látni és ezt átélni.

Egyetértek veled, ez egy nagyszabású darab, bizonyos tudás kell hozzá a korszakról és élettapasztalat is szükséges a befogadásához. Nehéz és súlyos, mint a magyar történelem. A végét sem rontották el. Kulka és Stohl zseniális, de az egész társulat kitett magáért.
10/8.

Tegnap láttuk a darabot! Utána még órákig beszélgettünk róla! Az elsõ felvonás mellbevágóan tökéletes volt. A második egy õrült katyvasz. amit szerintem a harmadik megnézése nélkül érteni sem lehetett. A harmadik helyre tett mindent.
Szinészek egytõl egyig nagyon jól játszottak! Sthol András szerintem élete legjobbját nyújtotta! Darab: 10/8

Az elsõ felvonás briliáns, a második gyenge, a harmadikat a szünetben már hibátlanul ki lehet találni. Kár érte, pedig nagy színházi élményként indult.

FeHér ElepHánt Kulturális Ajánló Portál -----------www.toptipp.hu----------

EGYSZER ÉLÜNK... --------- Mohácsi János ------------ Nemzeti Színház

Ha már iskoláinkban mûveletlen fasisztoid tahók folytatják a magyartudatos történelemhamisítást, legalább a Nemzetiben ismerjük meg múltunk setét árnyait. Závada után a Mohácsi testvérek rukkoltak ki eredeti alkotással, mely a II. Világháború utáni eseményekbõl ad letaglózó ízelítõt. A Horthy-korszak István királya, a kedvesen giccses János vitéz járja kálváriáját Abádszalóktól Szibériáig. A Dicsõséges Vörös Hadsereg árnyékéban, a falu tervszerûen elnéptelenített, azaz árjásított zsinagógájában játsszák a helyi mûkedvelõk. A pálinkázó vitézek egykedvûen szemlélik a próbát, néha ugyan megpróbálnak lecsapni valamelyik széplányra, de harci kedvüket igazán a falusiak küldte hidegtál éleszti fel. El is orozzák a kívánatos csemegét, a tiltakozásra a szovjet katonalány hisztérikus kitörése a válasz: "Hát akartam én krasznojárszki tanitónõ létemre éveken, ezer kilométereken át ideharcolni magam, hogy elkergessem a maguk fegyverbarátait? Tudja mikor láttam sonkát? Négy éve, otthon - ahol szívesebben lennék, mint az ellenséggel szövetséges Magyarországon... Ki is érdemli itt a lakomát?!?" - ugrik fel az asztalra és csizmájával tiporja szét az áhított finomságokat. - Dermedt a színpad, kushad a nézõtér: kinek van itt nagyobb igaza? Az eszméletlen darab végig a kettõsségek, ambivalens állítások késélén táncol, kegyetlen tisztasággal állítva elénk a keserû tényeket.
Ami a Sárga Liliomnál, a régi társulat passzivitása miatt nem sikerülhetett, az utóbbi évek frissen végzett ifiválogatottjával most kaposvári szintû eredményt hoz. Az együttes teljes nyitottsággal fogadta be a koncepciót, alkotó közremûködéssel sajátította el a mohácsis stílust, természetes közvetlenséggel elevenítette meg a szürreális cselekményt. Akinek néhány szó jutott csupán, az is erõteljes hitelességgel van jelen, a mondatok hossza nem sorolja be a szereplõket. Stohl András tisztelendõjének szálfaderekú gerinctelensége, a váratlanul betoppanó hõsi halott Makranczi Zalán, a kisnyilas-komcsi ázalag-rendõr László Zsolt, a feltámadásában groteszk Szarvas József, élesen rajzolt karakterben testesül meg. Gerlits Réka döbbenetes a mindkét rendszer által deportált lány szerepében.
A tempó félelmetesen lassú, a legapróbb jelzõre is van idõ, néha egy-egy szó köröz végig az összes szereplõ ajkán, majd minden élcre ellenpoén csattan. A sûrített hömpölygés a Pilinszky fogalmazta bach-i "beépített unalom"-ra hajaz, amely létrehozza a befogadáshoz
szükséges mennyei hosszúságot. A folyamatos akusztikus háttér tovább erõsíti az idõtlenség transzcendenciáját, lebegõ üveghangok, basszus-doromb piánójába szinte belehasít a szoprán-szaxofon sikolya, a cimbalom mennydörgõ glisszandója. Rozs Tamás, Zságer-Varga Ákos, a szivacsverõkkel a tajga végtelenjét tompítva elõdübörgõ Sebesi Tamás és a cimbalom titokzatos hangszilánkjait elõvarázsló Némedi Árpád hihetetlen intenzitással szólaltatja meg az elsõ hegedûs, Kovács Márton zenei konstrukcióját.
Khell Zsolt invenciózusan használja ki a túlméretezett színpadi mélységet, a zsinagóga benyílója elõször a zenekar helye, majd észrevétlenül alakul át Kornis Kozmá-jának, szintén deportálási hasznosítású teherautó-platóvá. A Gulág-kép rózsaszürke végtelenjében, vakító fényben tûnnek el a hófehér tajgából az ingoványos Kárpát-medencébe visszatoloncolt rabok. A Kádári konszolidáció állóképébe a távolból furakodik elõ a vérvörös luxusLada, hogy
aztán a jól /ki/végzett munka elégedettségével füstöljön vissza a nómenklatúra édenébe.
Hevér Gábor, minden kézenfekvõ sablont messze elkerülve, tenyeres-talpas hitelességgel teszi szimpatikussá az örök vesztes hazánkfia archetípusát.
Radnay Csilla selypegõ asszonykája, párttitkárilag kimentve a bevagonírozásból, néhány rafinált férjcsere után, Remete Kriszta ezüst-estélyijében, nagykutya házastársa karján tér vissza szülõfalujába. A fantasztikus kisugárzással bíró színésznõ közben még a fogolytábor nádpálcás fõnénijét is ragyogóan abszolválja, mindegyik alakjához más-más, tökéletesen illeszkedõ hangot találva. A vörös dámában nem érezzük a karrieristaparasztlányt, a gimnasztyorkás adjutánsban a magyaros helyezkedést. De ha éneklésre kerül sor, akkor összetéveszthetetlen, páratlan muzikalitású, eszményi orgánuma szól...
Háromfejú sárkánynak is beillene a véreskezû Van Gogh õrnagy, a joviális lágerparancsnok és az alakuló félben levõ "legvidámabb barakk" örökké mosolygó fõfunkcija Kulka János alakításában. Cinizmusa mögött szadista brutalitás, kedélyessége álarcában törtetõ alattomosság rejtezik, fület metél, vagy állást oszt, halálba küld, vagy fülledt szabadságba, mindig a hatalom dölyfös fölényével áll a gyõztes oldalon. Kifinomult eleganciával, ragyogó öltönyében balettlépésekkel méri be a színpadot, végsõ érve a sztálini sugallat vagy az éles penge, jólnevelt káder-gurujában is érezzük, pillanat alatt képes bárkinek nyakát törni. Ez a szerep-triumvirátus hármas fülkét kap a Nagy Alakítások Pantheonjában, zseniális színész találkozott a zseniális kihívással.
Mi pedig kínzó feledésbe tokozódott keserû múltunkkal, amelyet ideje lenne végre tudomásul venni, megrágni, emészteni és kiköpni, mert enélkül nem fogunk, magunkhoz méltóan egyszer sem élni és mindannyian eltûnünk a nagy büdös semmiségbe...

Frenetikus elõadás volt. Nem emlékszem prózai színházra, amelyben nyílt színi taps tört volna fel. Ma este négy ilyen alkalom is volt (persze, ez nem csupán az elõadás erénye, hanem a közállapotaink szégyenletes voltából is fakad). Minden benne volt, amit magyarságról, különösen a 20. századi magyarságról, illetve a jelenkorunkról tudni érdemes. Megrázó, hahotáztató, hidegrázós, meghatódós ízig-vérig professzionális elõadás, amihez az alkotóknak az amatõröket is megszégyenítõ lelkesedése társul, ugyanakkor persze folyamatos aktív intellektuális munkát vár el a nézõtõl, hogy felfejtse az asszociációk, utalások sziporkázóan sûrû hálóját. Az lenne a valódi közszolgálat, ha rendszeresen ilyeneket közvetítene a Magyar Televízió. Petõfivel szólva: Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, Mert itt van már a Kánaán!

nagy bajban voltam vele, mert az elsõ felvonás után küldözgettem az smseket, hogy kötelezõ mindenkinek.. a második felvonás erõltetett politikai célozgatásnak tûnt, de nem volt annyira rossz, a harmadik viszont még vagy abszolút nincs kész vagy szörnyû. csak az elsõ felvonás számomra 10/10, a többi pedig max 3-4, és ha nem Kulka játszotta volna a "hatalmat" akkor lehet, hogy én is eljöttem volna, mert már unom, hogy nem készülnek olyan drámák, amik utat mutatnának a társadalomnak, hanem itt is ott is folytatódik az aktuálpolitikai egymásra okádás

Nem tudom dodike-t a három közül melyik elõadás alatt mûtötték érzéstelenítés nélkül,
és azt sem tudom az ízlése milyen színházi neveltetést kapott, de én kérek elnézést tõle és attól az 1%-tól (véleményem szerint fordított az arány) akik nem élvezték az elõadás minden cseppjét! Ez nem kommersz színház! Gratulálok minden alkotónak és benne szereplõnek! Csodálatosan megdöbbentõ élmény!Ajánlom mindenki figyelmébe! 10/10

Ez volt életem legrosszabb négy órája. Akkor is jobban szórakoztam volna, ha érzéstelenítés nélkül mûtenek. A nézõtér a második felvonás után kissé megüresedett, a taps közben sokan elindultak kifelé. Ez talán elmond valamit a darabról, de a színészeket sajnáltam, mert nem õk tehetnek errõl. Amennyire le tudtam szûrni a nézõk 99 százalékának borzalmas kínt, a maradék 1 százaléknak katarzis élményt jelent ez a darab. 1/10

bocsánat, kedves elszabó, nem vagyok egy kommentelõs, fórumon vitatkozós, mert itt úgyis mindenki a magáét fújja, de engem ez az elõadás teljesen letaglózott, én csak ámultam és bámultam ezen a négy órán, és hát õszintén szólva elég nyilvánvaló, hogy éppen a katyvaszszerûség itt a lényeg. türelemmel, kíváncsisággal, nyitottsággal és érdeklõdéssel színházba menve csodát láthat az ember.

Sajnos a jószándék ellenére a darab egy nagy katyvasz, aminek nem sok köze van a színházhoz. Inkább tézisdráma. Abból a fajtából, amely csak itthon és csak egy réteg számára adható elõ. Akinek tetszik az ilyen, ám legyen, de a színházat illetõen nekem speciel mások a normáim. Nem is bírtam ki a végéig. A színészválasztás is sántít némely szerepben (pl. a lányos arcú szovjet megszállók), bár õszintén szólva egy katyvasz darabban ennek nincs nagy jelentõsége.

Zseniális elõadás, fergeteges. Nem találok szavakat, annyira tetszett. Emésztenem kell. Most csak annyit mondok, hogy mindenkinek csak ajánlani tudom. Nagyon hosszú, de egy pillanatra sem néztem rá az órámra annyira magával ragadott. Egyszerre volt vicces és megrendítõ. Tökéletes alakítások, nagyon jó szereposztás, találó díszletek, hatásos zene és még a csönd is sokat elmondott.