1/10
-greghouse- 2013 febr. 27. - 00:14:09 1/10
(579/1479)
Ezzel teljesen egyetértek. Most azzal érvelnek akik kimennek, hogy (átszámítva forintra) havi milliókat keresnek ott. Abból talán telik mondjuk havi ötvenezret visszafizetni.
...De nekem volna alternatív megoldásom, ami egyáltalán nem új, magam is ilyen képzésben vettem részt a Nagy Pocsolya másik oldalán.
Az elsõ félév abszolút önköltséges, utána megnézik a jegyeidet. X átlagig te fizetsz, X és Y fölött zéró összeg (csak a lakásodról kell gondolkodni), Y fölött ösztöndíj és kollégium is jár (a koleszban persze a rezsi egy részét, mint telefon, villany fizeted, de ez változó.) Ilyen egyszerû. Tanulni kell. A gazdagok megengedhetik maguknak hogy kettesekkel átevickéljenek, jó kis summát fizetve. Aki jó, az ösztöndíjat kap, és koleszt. Nálunk az volt, hogy 3.5 átlag után járt az ösztöndíj (ott a maximum 4-es(!) volt, elég bonyolult kredit-pont átlagszámítással), de úgy, hogy az átlagot úgy kellett kihozni, hogy a három kreditesekbõl B- -nál rosszabb nem lehetett, és B- is csak egy, félévente. Meg még pár szabály, a lényeg, hogy nagyon erõsen a tanulmányi eredményhez volt kötve.
...Szerintem ezt itt is meg lehetne csinálni, fix határok, 3.5 alatt mindenki fizet, 3.5 és 4.5 között csak a lakásról kell gondoskodnia, 4.5 fölött az egyetem fizet mindent, plusz még költõpénzt is. (A számokról, számításokról, juttatásokról, stb. persze lehet vitatkozni, ez csak egy példa.) Én is megizzadtam, de megcsináltam. ...És az egyetem ott sem omlott össze pénzhiány miatt.
sofi 72 2013 febr. 26. - 23:02:46
(578/1479)
Ettõl a témától mindig a frász kerülget. Látom a hsz-okból, hogy sikerült mindenkinek átmosni az agyacskáját. Gratula a mostani és a múltbéli kormánynak. :)) Tényleg senki nem lát a szemétõl?
1. Senkit nem taníttat az állam. Mindenki saját maga tanul és megszerzi, vagy nem a diplomáját. Az un. "ingyenes" oktatás lassan közröhej tárgyát képezi. De nem is ez a fõ problematikája a dolognak.
2. Nem a diákok élõsködnek az országon, hanem az egyetemek/fõiskolák. Ugyanis a sok megerõszakolt vízfej kitalálása, eltartása nem a diákok és azok hozzátartozóinak az ötlete volt. Csupán a haver-pajtás-jóbarát elvet kellett követni és a megfelelõ pozícióba juttatni a megfelelõ embereket, jó zsíros dékáni, stb. fizetésekért. Mondvacsinált szakokat, karokat gyártani, hogy minél több ilyen léhûtõt magas pozícióba lehessen juttatni. Hogy lehet ezt nem feltûnõen finanszírozni? Hát úgy, hogy erõszakkal megemeljük a tanulói létszámot=fejkvóta alapján dõl az állami támogatás=rentábilis az egyetem/fõiskola, stb.
3. Mostanság igen csak szarban van az ország. Állam bácsi rájött, hogy nem nagyon lehet a habzsi-dõzsit a régi formában folytatni=kitalálja a tandíjat. Ami azért gáz, mert ennél sokkal alacsonyabb költségért külföldön egy ugyanolyan szakon hallgató diák sokkal jobb minõségû oktatást kap. A körülményekrõl (kollégium, eszköztár) már ne is beszéljünk. Elkezdõdik a kiáramlás a külföldi egyetemekre, ahol nem cociális alapon lehet bejutni, hanem agy alapján. :)
4. Mi történik közben a karokkal? Tulajdonképpen SEMMI!!! Egy csomó felesleges kar továbbra is megmarad. Igaz, az intézmények egyre nehezebben bírják a megemelkedett rezsi költségeket, de a fizetések természetesen továbbra is utalva vannak a bankszámlákra.
5. Az un. túlnépesedett szakok végzõsei pedig végsõ elkeseredésükben külföldre szivárognak, mert egyetemi/fõiskolai diplomájukkal írd és mondd, a feneküket törölhetik ki itthon. Míg külföldön tárt karokkal várják az értelmes gondolkozni tudó és akaró magyar fiatalokat, akiknek nagy része már soha a büdös életben nem fog hazatérni.
6. Mi a legújabb fantasztikus ötlete a kormánynak? Társadalmi nyomásra (amúgy magasról leszarja, hogy ki marad itthon, és ki nem, SÕT!!!) elkezdi etetni a tömeget, hogy õ tulajdonképpen itthon akarja tartani a végzett diplomásainkat, és mindent megtesz azért, hogy ne a külföldi országok profitáljanak a lelkes friss értelmiségbõl=kitalálja a „büntit”=100 évig kötelezi a magyar végzõsöket az itthon maradásra, ha az államilag finanszírozott szakon végez a szerencsétlen.
7. Csakhogy: NINCS MUNKA!!! Vagy ha van, kb. a nyóc elemis közmunkásokkal egyenrangú bérekért, amibõl megélni, családot alapítani, szakmailag továbbképezni magukat, enyhén szólva illúzió.
8. Példát kellene venni a szomszédos országokról az egyetemi/fõiskolai képzésekkel kapcsolatban. Nem egy országban konkrét nyugdíjaztatásból adódó létszámhiányra képezik a szakembereket. Ha kell, akár évekig szüneteltetnek szakokat/karokat. = NINCS tömeges képzés a SEMMIRE!!! Nem kell a hallgatókat zsarolni, otthonmaradásra kényszeríteni, mert amint végez, tuti pozíció várja. Tehát addig, amíg MINDEN szakon ezt nem lépik meg Magyarországon is, a megerõszakolt karokat/szakokat nem zárják be jó hosszú idõre, és a kormány nem tudja biztosítani a jól fizetõ diplomás állásokat a frissen végzetteknek, semmi alapja nincs arra, hogy kényszerbõl itthon tartson bárkit is, éhbérre kárhoztatva, elpazarolva fiatalsága legszebb éveit.
olahmiki1959 2013 febr. 26. - 22:09:13
(577/1479)
Ez egy nagy téma, mármint, hogy akit az állam kitaníttat, az maradjon itthon néhány évig, hogy valamennyit visszaadjon az országnak abból az anyagi és mindenféle egyéb ráfordításból, amit az állam rááldozott a tanuló fiatalra.
Szerintem ez mindenképpen megfontolandó, az idõtartamon lehet vitatkozni, én a 10 évet, amit az állam forszíroz, - hogy annyi idõt töltsön itthon a fiatal, mielõtt külföldre menne, - soknak tartom, de egy 3-5 évet reálisnak tartanék.
Van viszont egy példa, ami valamennyire hasonlít ehhez a szituációhoz, általánosságban ismert, elfogadott, és még senkinek sem jutott eszébe tiltakozni a gyakorlat ellen.
(Azt nem tudom, hogy napjainkban is így van-e még, de egészen a legutóbbi idõkig így volt.)

Amikor valaki elvégzi a Színmûvészeti fõiskolát, 3 évre kötelezõ lemennie valamelyik vidéki színházba, hogy gyakorlatot szerezzen, mindenféle mûfajban kipróbálja magát, a zenés daraboktól a tragédiáig, a klasszikus királydrámáktól a vígjátékokig, vagy az abszurd kamaradarabokig, mindenben.
Akármilyen tehetséges a fiatal színészpalánta, nem szerzõdtetik le egyetlen pesti színházba sem, mert meg kell tanulnia a szakmát, és "nem ülhet bele azonnal a készbe".
És senkinek sem jut eszébe tiltakozni ez ellen a több évtizedes gyakorlat ellen, nem hivatkoznak mobilitásra, a szabadságjogok korlátozására, meg hasonló dolgokra.

Nekem az a véleményem, hogy amikor egy fiatal elvégzi például az orvosi egyetemet, igenis dolgozzon 3 vagy 5 évig Magyarországon, szerezzen gyakorlatot, rutint, tanulja meg a szakmát élesben, utána viszont mehessen, amerre akar.
De ennyivel legalább járuljon hozzá az orvoshiány enyhítéséhez, és valamit-valamiért alapon, hálálja meg az államnak, meg az országnak, hogy kitaníttatta, meg azt, hogy néhány év múlva, amikor majd nyugatra megy dolgozni, akkor nagyjából a tízszeresét fogja keresni az itthoni jövedelmének.

Szerintem ezt mindenki érti, nem olyan bonyolult dolog, akik meg csinálják a cirkuszt, és hõbörögnek, azok is értik, csak mindenféle politikai hátsó szándékból kifolyólag, hülyének tettetik magukat...
10/10
Robca25 2013 febr. 26. - 21:43:08 10/10 Előzmény kol3
(576/1479)
Tegnap esti adatok:
Családi Titkok 19,5 %
Éjjel-Nappal Budapest 18,9%
Minimális volt a különbség tegnap este.
1/10
offtopic
robicsek2 2013 febr. 26. - 21:32:13 1/10
(575/1479)
Írásodból arra következtettem, hogy te is azok közé tartozol akik azért támadják a kormányt, hogy Magasabbra tette a mércét, és hogy nem támogat annyi mindent.

De ennek van egy nagyon egyszerû magyarázata. Mi a fenének nyomasson olyan szakmákba annyi lovét, amibõl mr eleve túlképzés van ? És amint végez az illetõ rögtön megy ki külföldre mert itthon úgysem kap olyan helyen munkát.

És azzal hogy a jobb tanulmányi eredményûek tanulhatnak ingyen, vagy olcsóbban . Ez más országokban is így van. Egyetemeken ösztöndíj.

De mint mondtam nem akarok senkivel veszekedni, tehát hagyom az egészet.

Amugy meg az is magáért beszél hogy azokról a szakokról mentek legtöbben tüntetni, ahol túlképzés van, Jogi ,Közgazdász STB STB.
1/10
kol3 2013 febr. 26. - 20:35:12 1/10
(574/1479)
Sajnálattal olvasom:( Viszont az utolsó mondatot sikerült elcsípnem. Ami a Következõ "Ez itt Budapest azt csinálok amit akarok" Mondanom sem kell Tv kikapcs:D
mirigy 2013 febr. 26. - 20:34:06
(573/1479)
Egyszer belenéztem ebbe az izébe, nehogy úgy mondjak véleményt hogy nem láttam. Hát ekkora sz...t ritkán látni ennél már csak a jackass aljább igaz az vicces ez meg még az sem. És vannak akik ezt nézik minden este. Nem bántom õket de hát elég szomorú. A családi izé a kettesen is egy trágya. Na mindegy egyedül a mentalistát érdemes megnézni a reteklubbon
1/10
kigjuju 2013 febr. 26. - 20:32:39 1/10
(572/1479)
Inlább a maunika sóóó,vagy bármi csak eszt a szemetet takarítaná már el valaki!

Íme a jövõõ:
1/10
Fõnix_császárnõ 2013 febr. 26. - 20:28:55 1/10
(571/1479)
Háát....

Kókusz vs 40 m. Játszma szinte döntetlen volt.

Ez Vs CST csak 2-3%volt a különbség, természetesen a CST javára.

Viszont az a pár százalék különbség nem elporolás.

Igaz engem a CST se érdekel...

A késõbbi idõpont sajnos bejött a mûsornak, de hát menjenek a jóbüdös francba...
1/10
kol3 2013 febr. 26. - 20:18:22 1/10
(570/1479)
Valaki tudja a tegnapi adatokat:? A családi titkok ismét el porolta:?????
1/10
Aki bújt, aki nem 2013 febr. 26. - 19:50:40 1/10
(569/1479)
Mirõl beszélsz? Ebben a mûsorban, mindenki dolgozik, kivéve egy munkanélküli, akit állandóan csesztetnek, h kidobják az albérletbõl már van egy halom hitele, aki ezt a példát akarja követni, az meg is érdemli, a többieknek rendes munkájuk van és a mûsor felében a dolgozóban tolják a biciklit.
1/10
Aki bújt, aki nem 2013 febr. 26. - 19:49:26 1/10
(568/1479)
A poilitikát és a tévét ugyanaz a KÉZ irányítja és mind ugyanazt akarja, eltiporni ezt a népet, úgy amúgy én már kezdem unni az állandó harcot, sztem csinálják, csak gyorsan és fájdalommentesen má!!!
1/10
Aki bújt, aki nem 2013 febr. 26. - 19:46:38 1/10
(567/1479)
Ezt a problémát írtam gregnek én is, és tudtommal ez már meg is lett nekik tiltva, mégsem tartják be.
A reklám mint derült égbõl a villámcsapás, olykor szivroham-gyanúsan jelenik meg.
1/10
Aki bújt, aki nem 2013 febr. 26. - 19:44:07 1/10
(566/1479)
Tulajdonképpen ez megjelenít egy általános hibás viselkedést, jó lenne, ha úgy vezetnék a történetszálakat, h tanulsággal szolgáljon a hasonló cipõben járó lányoknak.
Tény, h aqnnyira vágyik az ember a figyelemre, szeretetre, hogy sok ostabásgba belemegy.
Én egyébként a pasi viselkedését hibásabbnak látom, mint a nõét, miért mindig nekünk kell vigyázni, hogy ne kerüljünk egy szemétláda hálójába? Mi lenne, ha a férfiak megemberelnék magukat és nem lennének szemétládák? ha?
1/10
Aki bújt, aki nem 2013 febr. 26. - 19:41:35 1/10
(565/1479)
Gondolom olcsóbb ez a fajta mûsorkészítés, gázsik...el tudnám képzelni, h van aki ingyen is vállalná csak a tévében lehessen. Tulajdonképpen értelme nincs, de én idõnként marha jól szórakozom rajta. Abban azért van valami, h az ember fáradtan hazaérvén a munkából nem épp kultúrális magaslatokba vágyik, hanem valami olyanra, ami pihenteti.
1/10
Fõnix_császárnõ 2013 febr. 26. - 18:58:21 1/10
(564/1479)
...de legalább valami normálisabb mûsort tettek volna oda...
10/10
f_nikcsy 2013 febr. 26. - 18:52:30 10/10
(563/1479)
Egy biztos, ha nem lett volna Éjjel-nappal Budapest, akkor sem lenne Kód, mert Balázs szabadságra ment az RTL-nél, hogy csak a rádiózásra koncentráljon, mert a forgatások és a rádiózás együtt megint sok volt neki egy kicsit.

Szóval ez nem az Éjjel nappal-Budapest miatt van....
1/10
offtopic
robicsek2 2013 febr. 26. - 17:20:20 1/10
(562/1479)
Engem megjátszós Balázs sem érdekel. Már rég lemondtam az RTL röl. Igazából amióta van kábel tv, nem is nagyon kapcsoltam rá. se a tv2 re.
HajnalHajnal 2013 febr. 26. - 17:11:13
(561/1479)
Amíg a Kód ment, vártuk minden este, mert érdekes, szórakoztató és még
tanulni is lehet belõle. Azóta számomra nincs semmi érdemleges az RTL-en.
Remélem, minél elõbb lesz megint Kód és abbahagyják ennek a gusztustalan és
idegesítõ mûsornak a vetítését.
1/10
szisze 2013 febr. 26. - 16:23:31 1/10
(560/1479)
A civilizáció vége. Õk a jövõ. És a kultúra.