Megint egy olyan film, amit halálra dicsértek az ismerõseim és a cikkek, valamint számtalan díjra jelölték, aztán amikor leültem megnézni, egy borzasztó gagyi, unalmas, szentimentális vackot kaptam.

Nekem nagyon tetszett és el kell ismernem Angelina Jolie is jól játszott benne, pedig egyáltalán nem rajongok érte, mint emberért.

Erdekes ha nem Jolie es Malkovics szerepel benne akkor is ugyanolyan remek film, en nem a szereplok miatt neztem, inkabb Clint miatt, de az sem jelent semmit. Pl. engem a Titokzatos folyo nem taglozott le. Ez egy jo film volt, a jobbak kozul, es sztem abszolut nem a szineszek es a diszlet hozta fel ezt a filmet.

Kosztümös drámára gondoltam, mint mûfajra, eszembe se jutott az a két thriller, amit említettél. Jolie rám inkább negatív hatással van, és Malkovich sem igazán érdekel, úgyhogy nem emiatt tartom élvezhetõnek a filmet. Talán a sztori az oka. A megmagyarázhatatlan rejtéllyel induló sztorik, amikben a fõhõst elmebetegnek hiszik, még mindig érdekesek. Ezen, meg a díszleteken túl én sem tudok semmi olyat mondani, ami miatt kiemelkedõ lenne.

Engem sem nyûgözött le különösebben a színészi játék, pláne Malkoviché nem, viszont Angelina szerintem itt határozottan kiemelkedõ teljesítményt nyújt a korábbi szerepeihez képest. Bár ez jó részt maga a megformált karakter miatt van, számomra felüdülés volt õt a szúrósszemû "tököscsaj" gesztusok nélkül látni. Amit a szemével kapcsolatban mondasz, nyilván van benne valami (bár én most nem kezdem el vizslatni a szemét, már egy órája el kellett volna szakadnom a géptõl), ellenben megjegyezném, hogy ha valakinek 6 (vagy már még több?) gyerek anyjaként kell eljátszania egy nõt, aki elvesztette az egyszem fiát, akkor szerintem van benne egy bizonyos szintû félsz a szereppel kapcsolatban (ami a szemét illetõ észrevételedhez vezethet), hiszen színésznõként bele kell helyezkednie a nõ szituációjába, vagyis gyakorlatilag valamilyen szinten elmében és lélekben át kell élnie, amit az adott karakternek, hogy hitelesen alakíthassa. Namármost, véleményem szerint egy anya számára nem lehet morbidabba és hátborzongatóbb dolog annál, mint ha - csak gondolatban is, de - át kell élnie, el kell játszania, hogy elveszítette a - ugyan megint csak képzeleti síkú - gyermekét, tekintve, hogy mikor próbál azonosulni a karakterrel, akkor óhatatlanul és menthetetlenül bevillan az agyába, hogy mi lenne, ha a saját gyerekeivel esne meg mindez. Szerintem tudat alatt lennie kell benne egy ösztönös ellenállásnak, ami nem engedni, hogy teljesen átélje ezt a számára tragédia helyzetet, ami azt hiszem, több mint rendjénvaló. Én ennek tudom be ezt a szem dolgot. Persze nem kell egyetérteni...(remélem, sikerült érthetõen kifejezni, hogy mit akarok mondani, bonyolult ezt szavakba önteni..)

Ennyire? Tényleg vontatott, és messze van a tökéletestõl egyébként is, de kevés jó film születik a mûfajban.

Nagyon nagy film!!!Egyszerû, nem fut 6ezer szál benne!
Eddig ez volt a legjobb film a kategóriájában, amit láttam!
10/10

nagyon jó film.. 10/10 drámai..

Most néztem meg a filmet, teljesen a hatása alatt vagyok..Egyszerûen elképzelhetetlen hogy ez valóban megtörtént. Én úgy gondolom, hogy ez egy ZSENIÁLIS film!.

***SPOILER***

Igen, ez is egy nézõpont, mellyel szinte teljesen egyetértek. Már eltelt egy kis idõ, hogy megnéztem a filmet és már nincsenek olyan heves reakcióim... Viszont odatekertem ahhoz a részhez, amikor a végén bement a börtönbe a gyilkoshoz. Megállítottam annál a résznél, amikor a rab az ablaknál állt, Õ pedig az asztalnál ült, és bámulta a férfit. Percekig néztem a szemét és nem láttam benne semmit. Se' fájdalmat, se' kétségbeesést, semmit. És azon gondolkodtam, hogy így néz vajon egy anya arra az emberre, aki valószínûleg megölte a fiát? Amikor azt írtam, hogy "színészi játék" én sem arra gondoltam, hogy heves reakciókat várok, vagy hasonlók. Az arcát figyeltem és az arca számomra mindig ugyanolyan volt. De ez sem igaz teljesen. A szeme árul el mindent. A szemén éreztem azt, hogy õ nem egy eltûnt/meggyilkolt fiú édesanyja,hanem egy olyan valaki, aki megformálja ezt a személyt. Igen, minden más tökéletes volt, a mimikája, a gesztusai stb. De nekem a szeme nem volt õszinte. De amúgy teljesen egyetértek azzal, amit írtál. Én sem várok el nagy színészi játékot, pont ez a lényeg, hogy nem színészeket szeretnék látni, hanem embereket akikkel történik valami, melynek szerencsésen tanúja lehetek, mint nézõ. A színházakban is általában ez a bajom, hogy - egy banális példával élve - nem XY színészt szeretném látni a színpadon, aki - akár fantasztikusan - megformálja például Rómeot, hanem õt magát, a Montague-fiút. De visszatérve a színésznõre ez utóbbi vélemény nem teljesen igaz, mert, mint ahogy már említettem tökéletes volt a megformálás, és ha nem néztem a szemébe elhittem, hogy õ valóban egy szerencsétlenül járt, kétségbeesett, megtört édesanya.

Clint Eastwood egyszerûen nem tud hibázni. Láttam nagyon sok filmjét, de mint színész mint rendezõ örörkre megmarad a film mûvészet egyik kiemelkedõ alakja ként. Az Elcseélt életek a 1930-as évekbe vezett be minket ahol a rendõri korrupció az úr, és mindent elkövett, hogy ezt titkolja a társadalom elõl. A film lassú tempólyú és a régimódi rendezõi sémát használva lineáris történet vezetést alkalmaz Eastwood de elég érdekes a történet ahoz, hogy ne érezzük unalmasank, túlnyújtotnak a filmet. A színészekre nem lehet panasz, Angelina Jolie elég hiteles játszotta a megnem értett anya szerepét, ezze szemben a gyerek színészekkel annyira nem voltam megelégedve. Végszónak annyit, hogy a film mind végig izgalmas volt melybõl annyira áratt a 30-as évek hanguata, hogy legszivesebben most is ott lennék. 10/9

Igazad van abban hogy nem emelkedik ki egyik szineszi jatek sem, de talan pont ez benne a remek. Nekem nagyon valos hatasa van egesznek, pont ezert, azert mert Julie jatsza a nem befolyasolhato am de visszahuzodo anyukat, mig Malkovics az o szocsove. Nekem pont ezert volt ennyire jo ez a film, mert egyben volt. En nem varok el mindig nagy szineszi jatekot, azt gondolom itt nem a karakterekre volt kihegyezve a tortenet hanem a tortenetre, es ehhez a szineszek remekul asszisztaltak.

Eszméletlen a film... nincsenek rá szavak! Fõleg, h igaz történet... :S :(

Nem tudok sok újat írni,mert a többiek már mindent leírtak amit én is gondolok... Szval nagyon szép, szomorú, megrázó történet! Angelina nagyon jó benne.

*SPOILER*

Northcott unokaöccse a másik fiút is halottnak hitte, aki aztán évekkel késõbb elõkerült, ezért sok értelme nem lett volna, ha külön mutatják, hogy Christine rákérdez nála a fiára. Egyébként a valóságban a fiú, Sanford Clark a wiki szerint késõbb nyugodt életet élt, egy postahivatalban dolgozott, a feleségével 55 évig élt házasságban és 1991-ben halt meg. Ha mégis tudott volna valami biztatót, bizonyára elmondta volna akár felnõttként is.

Szerintem erre a kérdésre megválaszolt a gyilkolásban "segíteni" kényszerített fiú: amikor a nyomozó elõtt az áldozatok, a meggyilkolt gyerekeket jelzõ kupacba tette Walter fényképét.

***SPOILER***

Most fejeztem be a filmet. Egybõl jöttem is ide, elolvasni a hozzászólásokat, ugyanis érdekelt, hogy mi az emberek reakciója.
Alapvetõen -a film hatására- egy kettõsség jellemzi jelen kedélyállapotomat: egyrészrõl ami a filmben leginkább megfogott, az a hangulata. Ha a színész teljesítményeket most nem is veszem számításba - késõbb kitérek rá - hihetetlen összhangban voltak a díszletek a zenék és leginkább a színek. Véleményem szerint rendkívül meghatározóak voltak a tónusok, melyek egy alaphangulatot biztosítottak a filmnek. Egybõl érezhetõ, hogy a rendezõ nem akárki, egy tapasztalt filmes.
Ugyanakkor a színészi alakítások nem gyõztek meg annyira, annak ellenére, hogy például John Malkovich a kedvenc színészeim közé tartozik. Angelina Jolieról olvastam a korábbi hozzászólások között hideget is meleget is, én jelen esetben a hûvösebb felé húzok, ugyanakkor nem gondolom, hogy ebben a filmben ez probléma lenne. Rögtön meg is magyarázom miért. Mielõtt elkezdtem nézni a filmet, megnéztem itt, a Port.hu-n, hogy kik játszanak benne. Láttam, hogy John Malkovich az egyik fõszereplõ, ez már egy löketet adott a film megnézéséhez. Láttam továbbá azt is, hogy Angelina Jolie is fõszerepet kapott, hát gondoltam magamban: "na most megnézek egy Angelina-s filmet". Természetesen láttam már egy kettõt, de mivel nem vagyok oda az olyan jellegû filmekért, mint mondjuk a Tomb Raider, nem nagyon tudtam saját skálámon hová tenni. Úgy gondolom, egy olyan karakter megformálásához, mint Lara Croft, nem szükséges magas szintû színészi teljesítmény, annál inkább a tetszetõs kinézet és a jó kondíció. De visszatérve az Elcserélt életekre, hát belevágtam, láttam, ez egy dráma, John Malkovich-csal karöltve, sok díjjelöléssel, talán megismerhetem Angelina színészi képességeit. Meg kell mondanom, hogy ez nem történt meg. Gyorsan hozzátenném, hogy ez nem feltétlenül az õ hibája. Ugyanis jelen esetben egy olyan cselekményrõl van szó - és ráadásul igaz történetrõl, ami még hatásosabbá teszi a látottakat - mely önmagában véve is hátborzongató. Még így is, hogy megpróbáltam objektívan szemlélni a képsorokat, volt, hogy néha elcsuklott a hangom. Ugyanakkor véleményem szerint ez nem a színészeknek köszönhetõ ebben a filmben, hanem magának a cselekménynek és a ténynek, hogy ez nem egy igaz történeten alapuló film, hanem egy igaz történet. Így a film után nem az jár a fejemben, hogy ejha, Angelina mekkora színésznõ vagy Malkovich mekkorát alakít (ellentétben például A zongoratanárnõ c. filmmel, amit szintén ma láttam és ahol a sztori annyira nem, a fõszereplõ Isabelle Huppert alakítása, fõként mimikája annál inkább megrendítõ volt), hanem az, hogy kaptam egy korképet az 1930-as évekrõl, a korabeli erkölcsi korrupcióról és morális válságról. Nem láttam színészeket, színésznõket, csupán színeket, hallottam zenét, éreztem hangulatokat. Azok a "bakik", melyeket elõttem szólok említettek, például, hogy a nõ miért nem kérdezte meg a gyerekgyilkolásban segédkezõ fiútól, hogy megtalálták-e a két eltûnt gyereket, vagy nem, egy kicsit tényleg zavaró. Úgy gondolom, hogy egy ilyen szabású filmben - egy ilyen rendezõvel - ez nem lehet véletlen. Valószínûleg azért nem kérdezte meg, mert 70 évvel ezelõtt a valóságban sem kérdezte meg az eltûnt fiú édesanyja. Itt jön a kérdés, amelyre nem lehet szerintem választ adni, mert mindenki a maga ízlése szerint dönt: mi hatásosabb? Kiírni azt, hogy "A true story" és akkor mindent úgy kell hagyni, ahogy az valójában történt, a valóságban történt "bakikkal" együtt, gondolván arra, hogy ez a 3 szó önmagában is borzasztó sokkot vált ki az emberekbõl, vagy azt írni ki, hogy igaz történet alapján és akkor lehet a filmnek adni egy megrázóbb, még sokkolóbb, a szó drámai értelmében vett frappánsabb zárást. Véleményem szerint ez utóbbi talán egy fokkal jobb megoldás lett volna, de ez az én szubjektív véleményem, és alkati kérdés szerintem, hogy kinek mi tetszik jobban. Én csupán nem szeretem azt az érzést, hogy vége a filmnek és még percekig várok gondolatban, azzal az érzéssel, hogy "akkor most mi lesz?". Persze vannak olyan filmek, ahol ez nem számít például azok, melyeknek egy jellemrajz bemutatása a fõ céljuk, de ez nem az. Mindenesetre még egyszer leszögezném, ez a gondolat csak egy szubjektív érzés, és ugyanolyan helytálló ennek az ellenkezõje is.
Összességében tetszett a film, bár láttam már jobbat is, mindenesetre örülnék neki, ha a mai filmiparban a hollywoodi filmek mindegyike (!) legalább alulról karcolnák ezt a szintet.

Na, még ilyen embert sem láttam, aki 1/10-et adott volna erre a filmre. Nem túlzás ez egy csöppet? Valami nagyon nem tetszik neked, ha képes voltál ezt így alulértékelni! Az 1/10 legalábbis a legutolsó nézhetetlen silány vacak értékelése, ez pedig baromira nem az!

Drámai, kemény és elgondolkoztató.
Látni kell ezt is az öregtõl, kihagyhatatlan.
Nekem:
9/10

Jó kis film talán rosszabbat vártam mikor neki álltam de jó a story minden nálam 10/9.