Téma: Elkrtuk

10/10
xamax2 2021 okt. 24. - 14:50:47 10/10
(318/938)
Én az imént néztem meg a filmet, úgyhogy még friss az élmény. Szerintem jól sikerült, engem végig lekötött, a színészek is kiválóak, különösen a főhőst játszó leányzó. Talán egy kicsit hosszú volt, és a film utolsó egyharmada, ami Réka - mondjuk úgy hogy - magánakciójáról szólt, kicsit túlzás volt, de az alkotói szabadságba talán belefér, különös tekintettel arra, hogy ez egy mozifilm és nem dokumentarista jelleggel készült. Voltak apróbb hibák, pl. az elején nagyon furcsa volt, hogy mindenki nagyméretű papírzacskókkal ment bevásárolni, ami Amerikában ok, de Magyarországon még most sem szokás, 2006-ban pedig embert nem láttam, aki ne a műanyagszatyrot részesítette volna előnyben. Ettől függetlenül a film egyáltalán nem rossz, akik fikázzák, vagy nem látták, vagy politikai alapon ítélik meg, de ahogy azt mondani szokták, ne a tükröt szidd, ha az orrod görbe. Ez a story a 2006-os események lehetséges forgatókönyvét mutatja be, ami olyan nagyon azért nem állhat távol a valóságtól, már ami az okkori politikai tényezőket illeti. Meg lehet ezen sértődni, valahol ezt is megértem. A konklúzió azonban mégis csak az, hogy nem kellett volna elkúrni, és akkor ez a film sem készül el.
1/10
decubitus 2021 okt. 24. - 14:37:41 1/10
(317/938)
Azért kíváncsi lennék, hányan is látták a filmet a 10/10-esek...
1/10
Pfff333 2021 okt. 24. - 13:01:25 1/10 Előzmény vajk zsuzsa
(316/938)
Kálomista volt a producer.
1/10
vajk zsuzsa 2021 okt. 24. - 12:32:13 1/10 Előzmény Pfff333
(315/938)
Szerintem a Kojotot nem Kálomista rendezte, hanem Kostyál Márk. Ha tévednék, bocsi :)
1/10
Gardaland 2021 okt. 24. - 12:23:55 1/10
(314/938)
Ez egy nagy rakás SZAR!
offtopic
Irgum76 2021 okt. 24. - 11:03:13 Előzmény Robo35
(313/938)
"mi lenne, ha a fröcsögő kommentek helyett próbálná mindenki tárgyilagosan végre a filmet véleményezni?"
beköszöntene a Vízöntő kora vagy Jézus második eljövetele
itt már olyan szinten sikerült a propaganda gépezetnek működnie
hogy eljutottunk odáig, hogy aki mindkét szemszögből a "másik oldalon" áll az hazaáruló nem magyar takarodjon
kéne már egy kis habsburg, orosz, német, török megszállás
vagy jöhet a polgárháború
2/10
Robo35 2021 okt. 24. - 10:54:52 2/10 Előzmény realness
(312/938)
Kösz, hogy pontoztál! Jahhhh, most jövök rá, hogy én nem is film vagyok... Akkor nem értem, itt nem a filmet értékeljük??? xD

...

(mi lenne, ha a fröcsögő kommentek helyett próbálná mindenki tárgyilagosan végre a filmet véleményezni? Aki pedig gyűlölködni szeretne, ajánlom figyelmébe a Kossuth v. Klub rádiókat)
10/10
realness 2021 okt. 24. - 10:34:03 10/10 Előzmény xamax2
(311/938)
Muhahahhaa....
10/10
realness 2021 okt. 24. - 10:33:06 10/10 Előzmény hpapline
(310/938)
Ez nem volt kérdés! Ők szemetelik tele az Imdb-t is, ők birkáznak és agyhalottaznak a Facebook-on is, a baloldali értelmiségiek. :)
10/10
xamax2 2021 okt. 24. - 10:32:18 10/10 Előzmény czsolt76
(309/938)
Igazad lehet. Ha jobban belegondolok, Kövér nagyobb kommunista volt Leninnél, Sztálinnál és Rákosinál együttvéve. De a legnagyobb kommunista kétségkívül Orbán Viktor volt. A legnagyobb demokrata meg Gyurcsány Ferenc. Ő a 80-as években csak egyszerűen fiatal volt és kellett neki a pénz. Ezért fizették 10 éven át a felsőoktatásban, hogy kommunista legyen és hirdesse az igét, de ő ezt már akkor se gondolta komolyan, amit én készséggel el is hiszek neki.
10/10
doricki23 2021 okt. 24. - 10:28:22 10/10
(308/938)
Na megnéztem a filmet, írok pár gondolatot. Én úgy írok véleményt, hogy láttam. A pontomat 10-esen hagyom, válaszul a poszkomcsi-libsiknek akik idejárnak lejáratni a filmet.
Szóval amit gondolok a filmről:
* túl hosszúnak érzem, 1,5 órába bele lehetett volna süríteni
* hűen bemutatja az akkori magyarországi állapotokat. Én emlékszem rá, nem felejtem el, mi volt akkor az országban
* hűen bemutatja azt, hogy a komcsik, majd utódaik akik liberálnak nevezik magukat miként viszonyulnak a magyarsághoz, a magyar emberekhez. Ez nem új, ezt tudja mindenki. Elég hallgatni is őket, hogy tudd ezt
* a színészi alakítások jók
* néha volt üresjárat, de alapvetően izgalmas volt
* ez egy film, ami megtörtént eseményeken alapul - nem dokumentumfilm!

10/7-re értékelem.

ui. látszik, hogy fáj az igazság a libernyáknak, mert idejár sikoltozni. Ahogy szokott. Ezt is ismerjük száz éve.
10/10
realness 2021 okt. 24. - 10:27:41 10/10 Előzmény idõjós1010
(307/938)
Csak nem a titkosszolgálattól vagy?
10/10
realness 2021 okt. 24. - 10:26:36 10/10 Előzmény regma
(306/938)
Korrekt!
10/10
realness 2021 okt. 24. - 10:25:03 10/10 Előzmény simosoft
(305/938)
Mesélj még!
10/10
realness 2021 okt. 24. - 10:23:16 10/10 Előzmény Robo35
(304/938)
Te maga vagy a propaganda!
1/10
czsolt76 2021 okt. 24. - 10:14:51 1/10 Előzmény szmolek
(303/938)
A legnagyobb komcsik ott ülnek a fidessben. Kövérrel az élen. Szívesen.
10/10
xamax2 2021 okt. 24. - 10:12:50 10/10
(302/938)
Nagyon hihető, hogy azok akik gyűlölik a kormányt, rögtön, a vetítés első két napján rohannak, hogy megnézzék a filmet, hogy aztán leírhassák, hogy milyen szart készítettek csilló adóforintból. Teljesen életszerű, tényleg.
1/10
czsolt76 2021 okt. 24. - 10:11:23 1/10 Előzmény sniperbmx
(301/938)
Nekem meg a hejjes sírásod.
offtopic
Irgum76 2021 okt. 24. - 10:07:08 Előzmény bkm60
(300/938)
10/10
bkm60 2021 okt. 24. - 09:50:22 10/10
(299/938)
Ha semmi valóság alapja nincs a filmnek, akkor anno miért vittek a tüntetők mellé egy magára hagyott csapatszállító autóbuszt éles lőszerrel tele? Miért tett ki a hatalom utcaköveket az Erzsébet térre, és egy működő tankot, amelyet egy SZDSZ-s indított be?