7/10
Ildikó Nóra 2021 ápr. 30. - 09:33:28 7/10
(76/76)
A könyvből készült filmet egyszer meg lehet megnézni, a főszereplőknek jól állt a szerep, jól játszottak. A szinkron csak a két főszereplő kapcsán tetszett (Kovács Nóra, Zsigmond Tamara), a többiek magyar hangja nem volt jó.
wolfat 2018 márc. 18. - 11:41:38
(75/76)
Rétegfilm – ez az itteni hozzászólásokból is látszik -, azokat érintette meg leginkább, akiknek a saját életükben is voltak hasonló tapasztalataik. Innen nézve jól ábrázolja a miliőt, pontosabban annak egy amerikai változatát. Nekem elsősorban Alison Lohman alakítása miatt tetszett, természetesen M. Pfeiffer és R. Zellweger is jó, de ők inkább hozzák a „kötelezőt”. Meglepett, hogy a végig nyomasztó atmoszféra ellenére pozitív kicsengése, üzenete van a filmnek, még ha pianissimo is, ellenben – legalábbis számomra úgy tűnik – manapság nagyon nem trendi végső soron a szeretetre, mint mindennek a végső értelmére apellálni, sőt... Ez a szál persze végig ott lebeg a filmben, de hogy erre is fut ki, számomra ez meglepő volt. Lehet, a film készítői bele sem gondoltak, hogy ezzel végső soron a keresztény szellemiségre (is) rezonáló tanulságot vontak le.
4427 2015 máj. 10. - 23:40:58
(74/76)
Jó volt...a film utáni beszélgetés - Palya Beával, Kálid Artúrral, Tarján Zsófival.
kiskadar69 2015 máj. 10. - 12:20:44
(73/76)
Ma 21:00-kor leadják az M2-õn.
10/10
marie1 2014 márc. 28. - 10:24:43 10/10 Előzmény Nimue29
(72/76)
Számomra is tökéletesen megfogalmaztad a lényeget. Annyival egészíteném ki, hogy talán többször is megnézem majd a filmet, bár valóban durva kissé ez a világ, viszont sajnos lenne kinek ajánlanom a környezetemben. Illetve pont az a nehéz, hogy akinek ajánlanám, talán nem ismerne magára...

Az életben is gyakran elõfordul, hogy aki férj, apa nélkül neveli a gyerekét, az felnõttként kezelve "felemeli" egy olyan világba, amihez még lelkileg nem érett, és semmi keresni valója ott. (Parentifikáció)Ez önmagában is személyiségtorzulást okoz,még akkor is, ha a szülõ nem ellenséges vagy gonosz. Én így felnõttként végtelenül büszke vagyok az anyámra, mert bár nem egyedül nevelt minket, volt elég gondja, mi mégis megmaradtunk gyereknek, amikor kellett, és csak utólag tudom, ez mekkora szerencse.

A filmre 10 pontot adtam, végig lekötött, és hiteles volt. Renée Zellweger is tökéletes volt a szerepében.
Nira1900 2014 márc. 23. - 00:12:33
(71/76)
Az eleje meg a legvége pocsék, a többi rész nem rossz. :-)
7/10
Rahar 2013 máj. 26. - 21:26:15 7/10 Előzmény Nimue29
(70/76)
Köszönöm, hogy leírtad a véleményedet, én is hasonlóan látom a világot. A filmrõl is hasonló véleményem van, egyszer mindenesetre érdemes volt megnézni, bár én már kétszer láttam :)
dobospal 2012 máj. 20. - 19:15:55 Előzmény Kerpyke
(69/76)
Kemény film. Ismerem ezt a milliõt,bárcsak ne ismerném.
9/10
Kerpyke 2012 febr. 27. - 23:52:46 9/10
(68/76)
Egy színvonalas drámai alkotás! Elgondolkodtató, kissé depresszív hangulat uralkodik a filmben. Nagyon megfogott!
8/10
Nimue29 2011 dec. 29. - 00:30:22 8/10
(67/76)
Nem lesz a kedvencem, nem szeretném újra nézni és nem éreztem jól magam a világában. Hat az emberre, szuggesztív, érdekes, hogy ilyen életek is vannak.

innentõl spoiler

Baromira örülök, hogy Astrid anyja nem az én anyám. Nem erõs nõ. Kicsit elmebeteg és végtelenségig önzõ. De az önzés, meg a bármiáron bosszúállás nem erõ. Erõs aki szeretni tud, erõs aki nem öl, aki feláldozza a saját szenvedélyességét, aki végiggondolja a pillanatot aki együtt akar maradni a lányával, aki a gyerekéért van.

Egy ismerõsöm egyszer azt mondta egy nagy tekintélyes tudósra, aki görény vizsgáztató volt, hogy neki az a tudós, aki emberileg sehol sincs, az megsütheti az akármekkora tudományos karrierjét. Hát, az a nõ, aki legyen bármennyire szép, szuggesztív személyiség és zseniális mûvész, ha megbukik, mint ember. (Nem csak mint anya. Mint ember). Akkor az összes szõke haja meg zseniális mûvei nem érnek egy fabatkát sem. Egy kamaszlánnyal meccselni felnõtt fejjel meg elég visszataszító.

Jó film, nem errõl van szó, érdekes volt megnézni. De jobb visszatérni a saját életembe.
Egy a sokból.. 2011 okt. 28. - 20:58:21 Előzmény Banán
(66/76)
Jól van, lehet nem zseniális ( mára már egyébként sem emlékszem minden mozzanatra, szóval eleve nem illethetem azzal a jelzõvel ) de azért jobb mint a nagy átlag.
m.a.n.n.a 2011 szept. 23. - 10:56:13
(65/76)
Nagyon megfogott ez a film mikor annó láttam. Most is szívesen megnézném de persze a jó filmeket mindig késõ este vetítik ami nagyon dühít. remélem nem alszom el mert rég láttam és szívesen megnézném újra.
Michelle Pfeiffer valóban nagyot alakít benne, mondjuk szerintem a lányát alakító színésznõ sem marad el mellõle, legalábbis ebben a filmben nem.
pneklara 2011 aug. 28. - 08:58:12
(64/76)
végül is jó film volt.
Érdekes, hogy Ámérikában nem csak gyerekekért, hanem tinikért is állnak sorban a nevelõszülõk.
Valaki leírná nekem SPOILER-ban, hogy mi zajlott le abban a beszélgetésben, amikor Claire meglátogatta az anyát a börtönben?Kulcsfontosságú lehet. De szégyen, bealudtam, nem is tudom mennyi ideig:(
Köszönöm.
8/10
pillangókisasszony 2011 aug. 26. - 00:51:57 8/10
(63/76)
lmasan vannak ábrázolva. :)

ezt nemtudom miért csinálta

10/7-8
8/10
offtopic
pillangókisasszony 2011 aug. 26. - 00:51:24 8/10
(62/76)
Nagyon tetszett ez a film,nagyon jó :)))
Michelle Pfeiffer gyönyörû ebben a filmben.

Érdemes megnézni.
A kiscsaj korszakai hata
7/10
Banán 2011 jún. 28. - 11:41:28 7/10
(61/76)
Azért nem mondanám zseniálisnak.
7/10
Banán 2011 jún. 28. - 11:40:51 7/10 Előzmény Egy a sokból..
(60/76)
Egyetértek veled. Nálam 7/10.
Egy a sokból.. 2011 jún. 25. - 23:10:58
(59/76)
Hjam tehát összességében zseniális a film :)
Egy a sokból.. 2011 jún. 25. - 23:10:26
(58/76)
Én azt nem értem minerva9 minek írta le a tartalmát????
Enyhe spoiler:
Egyébként is sokkal többrõl szólt mint a lány "ide-oda tologatásáról". Igazából a keveset szereplõ anya mondta ki a legnagyobb igazságokat az emberekrõl, a magányról, és az öngyilkosságba magát hajszoló / ?! / Clerrõl. Megtestesítõje a gyönyörû, veszélyes, intelligens, mindenre kiváncsi, önmagát hajszoló mûvészeknek / akik igazából is léteznek és ilyenek / majd akiben egyszerre felbukkan az anyatipus, legyõzve a karrieristát, mindez a lánya szemszögébõl bemutatva.
Pünkösdi Kató 2011 jún. 25. - 23:02:05 Előzmény gabriella_
(57/76)
Én is megnéztem, de már bánom, nekem unalmas volt. Nem szeretm, ha az idõsíkok változnak, illetve azt sem, ha a történet úgy halad, hogy közben megy a zene, de szó nincs. Az elején volt több ilyen.