Téma: Forráskód

DoctorMorreau 2012 febr. 04. - 03:27:08 Előzmény SirDöme
(180/300)
Maximálisan egyetértek.

A filmnek volt (lett volna) mondanivalója, a végével egy kicsit elhomályosították viszont. De összességében jó film volt, én 8-ast adok rá.

Annyira nem volt jó, mint a Hold címû film ettõl a rendezõtõl.

SPOILER

A végén a lemerevített életképnél kellett volna véget érnie a filmnek. Az a merevített kép még akár egy mély mondanivalót is tükrözött: vagyis, az élethez való ragaszkodás, az élet értékének és szépségének megbecsülésének kihansúlyozását.
Sajnos, az után következõ 2-3 perc már elhomályosította az egész történetet.


Egyébként "természetesen" a film hemzsegett a logikai bukfencektõl, még akkor is, ha önmagában valami hasonló tudományos kísérletnek lehet is alapja.
Annak viszont nem, hogy az adott dimenzióban az agy az általa eredetileg nem rögzített információkat is újra feldolgozza.
Ha egy ember nem járt egy vonat minden vagonjában, nem nézett bele minden utas poggyászába, s nem ismeri a vonatot teljes valóságában, akkor egyszerûen azok az információk az agy számára nem léteznek. Nem tudja azokat változtatni, nem tud azokhoz már hozzájutni.

Úgyhogy maga a film alapja bizonyos korlátokon túl logikai képtelenség.

Az persze elképzelhetõ akár, hogy az agy által tényleges érzékelt megtörtént eseményeket valahogyan feldolgozzák. Például, hogy mondjuk a 2001.09.11.-es eseményeknél az utasok memóriájának vizsgálata alapján megnézzék, mi történt az utolsó percekben a becsapódások elõtt.
7/10
Sadenal 2012 febr. 03. - 17:12:06 7/10
(179/300)
Érdekes egy film volt, annyi szent. Bár az ilyen idõugrálás már azért visszaköszönt, de azért ez a megvilágítás sem volt rossz. Nem hiszem hogy többször meg tudnám nézni, mert annyira nem csapott ki.


7/10
kareshu 2012 jan. 31. - 18:58:03 Előzmény HansHaag
(178/300)
Szerintem se rossz. Én egyszer megnéztem egyedül, utána társaságban, és még másodszorra is aránylag lekötött. Kezd befutni ez a Jake Gyllenhaal gyerek is. És bár már tutira megszoktam Csõre Gábort a lökött Cartman hangjaként, ehhez a komolyabb archoz is kezd hozzápasszolni.
Ha a film leírását olvasod, ingerszegénynek tûnik egy vonatos helyszín - láttunk már sok ilyen akciófilmet -, de ha megnézed, nem bánod.
HansHaag 2012 jan. 26. - 22:10:25
(177/300)
Nem emlékszem, hogy zavart volna a szinkron. Nekem nagyon bejött, végre nem egy lapos, elcsépelt sztori, magával ragadott végig benne voltam! Tizes! :)
9/10
k11zoltan 2012 jan. 26. - 10:09:56 9/10
(176/300)
Nem rossz.
Egy kicsit olyan, mintha a Végtelen Határok egyik részét néztem volna.
9/10
10/10
SirDöme 2012 jan. 11. - 22:49:36 10/10
(175/300)
Még az elõzetesét láttam anno, és végre rátaláltam. Nagyon jó film!

SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER

Szeretem az ilyen rejtélyes, elgondolkodtató filmeket, ezért is tetszett nagyon. Hiányoztak belõle a szokásos hollywoodi kiszámítható fordulatok, sõt tovább megyek, engem bizony meg is lepett. Abban biztos voltam, hogy leveszi a géprõl a nõ, de amikor folytatódott az az "álom" (vagy akárminek is nevezzük), akkor teljesen elfogott a WOAH! érzés. És a végén a: "Maradjunk még, mert itt pont jó helyen vagyunk" mondat ütött.
Viszont pont itt kellett volna vége lenni. Eldönti mindenki, hogy ez most álom/valóság/emlék/párh univerzum vagy akármi. Pont az a lényeg, hogy mindenki elgondolkodHATOTT volna rajta saját maga, ha nem lett volna az a 2 perc még a végén. A "gerjesztett katasztrófa" összeesküvés elmélet és a párhuzamos valóság megmagyarázása nekem egyáltalán nem tetszett.

A filmre a nagy tükörgömbös jelenet végéig 10/10-et adok, a végét nem számítom bele. (Úgy mint a Prison Break-nél, az utolsó hosszúrészes befejezést meg sem néztem, annyira tetszett a sima részek "vége".

SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER
brrrrrrrrrr 2012 jan. 01. - 18:18:02
(174/300)
***Spoiler elemeket vtartalmazok:D***

Nagyon tetszett, nagyon kedvelem az ismétlõdõs filmeket. pl. 8tanú, Idétlen idõkig.

***Spoiler vége***
10/10
bad007 2011 dec. 30. - 17:31:01 10/10
(173/300)
Egyébként a film nagyon tetszett, nagyon odakötött a tv elé, nálam 10-es a 10-esen!
10/10
bad007 2011 dec. 28. - 12:28:55 10/10 Előzmény figo4ever
(172/300)
Gratulálok!

Pont ugyanezt gondolom én is, megláttad a lényegét!


Amikor megáll a vonaton minden, meghal õ is. A történet folytatása mi lehet valójában?... mennyország, másik dimenzió, párhuzamos világba való áttérés? Ki miben hisz. Amit a végén mutatnak az nem a valóság, hanem az fõszereplõ alternatív világa, de ez teljesen lényegtelen. A lényeg elõtte bontakozik ki.
9/10
offtopic
_Freddy_ 2011 dec. 25. - 17:35:08 9/10
(171/300)
ezek a filmek most hogy jöttek ide? én is tudok mondani több százat ami jobb ennél
morningrise 2011 dec. 25. - 17:15:04 Előzmény kreschnerpter
(170/300)
SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER

Az elmondják, hogy alternatív valóság ez, nem idõutazás. Az nem derül ki, hogy juttatják másik bõrbe emberünket, de ez nem is lényeges, valahogy megoldották. Én elõször arra gondoltam, hogy a tanár agya is ott van valahol, és belebabrálták a fõhõs agyát, gondolatait valahogy, de azt nem mutatták.

Az alternatív valóság jövõjét tényleg hülyeség megváltoztatni, jobbá tenni, de ez a KÍSÉRLETEZÕK véleménye. A fõhõs nem akar meghalni, szerelmes is lesz látszólag, embereket is akar menteni, így választja inkább a valós halál helyett az alternatív síkot és jövõt. A nõ meg segíti ebben, a százados, amiért valószínûleg kirúgják a valóságban. Amit SMS-t küldött, az meg az alternatív századosnak megy, szintúgy az alternatív apját hívja fel a tanár mobiljával, a tanár testében, úgy kiadva magát mint egy ember, aki látta meghalni az apa fiát.

SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER SPOILER
morningrise 2011 dec. 25. - 16:59:37
(169/300)
10/9.

Az Eredet meg a Viharsziget jobb, bár kissé más megközelítésûek. Akiknek viszont ez tetszett, azoknak ezek a filmek is fognak.
morningrise 2011 dec. 25. - 16:57:51 Előzmény Bateman
(168/300)
SPOILER SPOILER SPOILER

Szerintem az a baj, hogy mindenki mindent meg akar érteni egy filmben, ráadásul egybõl. Pont az a lényege, hogy létrehoznak homályos részeket a rendezõk, hogy ne legyen teljesen egyértelmû, és így maradandó legyen az alkotás, ráadásul többször is megnézzük. Szerintem is minden esetben van egy alternatív világ, és a repülõpilóta tudatában repülõpilóta marad a végén, csak más bõrben.
10/10
zz76zz 2011 dec. 09. - 08:54:43 10/10
(167/300)
szuper kis film. nem könnyed, nehezen feldolgozható (nem megérteni nehéz, hanem elhinni) . . . .
nem valós?
6/10
filmróka 2011 nov. 21. - 16:56:46 6/10
(166/300)
Érdekes témájú film, viszont a színészek játéka számomra nem volt élvezetes és hiteles, a vége pedig laposra sikerült. 6,5 pont.
7/10
Rahar 2011 nov. 04. - 11:51:52 7/10 Előzmény Io
(165/300)
***SPOILER***
Te elolvastad a film leírását itt, a port.hu-n? Mivel egyáltalán nem az van leírva, mint amit te spoiler keretében közzétettél. Elgondolkodtam a te értelmezéseden, de van benne egy óriási probléma. Ha egy vonatnyi ember van csak az emlékeikkel, akkor a vonat már felrobbant, össze kellett gyûjteni az emlékeket, ki kellett választani, hogy melyik emléklenyomattal kompatibilis a fõszereplõ, majd ezek után visszaküldeni, 8 perc múlva visszatér, beszélget az operátorral, majd megint 8 perc, stb. Ez összesen szerinted mennyi idõ? Csak mert a valóságban a terrorista fickó leszáll a vonatról, a furgont elvezeti a célhelyre, lelép, robbant. A te elgondolásod szerint a robbantástól számított megközelítõleg 40 perc alatt meg kellett volna csinálni mindent. Sõt a filmben a robbantót a vonat elhagyása után 20 perccel már elfogták. Ez így idõben nem jó.
Nekem az az értelmezésem, mely szerintem logikusabb, sõt ésszerûbb, ha a fõszereplõ elméjét küldik vissza ugyan abba az univerzumba. De mivel így csináltak egy idõtörést, ahogy visszatért az illetõ egy alternatív univerzum jött létre, ezért csinálhatott a forráskód vezetõje szerint bármit. Mivel a tettei a forráskódnál dolgozók jelenét semmiképpen sem tudta befolyásolni. Valamint ezt tudta a forráskód vezetõje is, mivel mondta is, hogy nem kell megakadályozni a robbantást, mivel nincs értelme. A film végi paradoxon pedig csak annak tûnik, de nem az. Mert a fõszereplõ az utolsó visszaküldésekor létrehozott alternatív, párhuzamos univerzumban lévõ operátort hívja fel telefonon és nem azt, aki folyamatosan tartotta vele a kapcsolatot.
Egyébként én a Spektrum nevû csatornán már évekkel ezelõtt láttam egy mûsort a párhuzamos univerzumokról, melyben elismert és komoly fizikusok és matematikusok értekeznek róla, tehát ez nem a fantázia szüleménye. Sõt arról is láttam filmet, hogy bebizonyították, hogy nem 3 hanem 10 dimenzió van és még egy az idõ. Attól, hogy nem ezeket tanítják az iskolákban és esténként nem ezeket a híreket közlik, hanem az embereket valóságshow-kal butítják még vannak felfedezések és kutatások, csak nagyon kevés figyelmet kapnak.
Ezt az egészet nem kötözködés és bántás céljából írtam le, hanem hogy igyekezzek egy másik megközelítést bemutatni. Ha nem esne nehezedre, meg tudnád tenni, hogy egy spoiler és offtopic keretében leírnád, hogy hogyan jutottál arra a következtetésre amit leírtál? Mert engem igencsak érdekel.
***SPOILER VÉGE***
Egy a sokból.. 2011 okt. 28. - 22:04:21
(164/300)
Érdekes film, maradjunk csak ennyiben ... 6,5 / 10
motivator 2011 okt. 24. - 18:57:30
(163/300)
!!!SPOILER!!!: nálam ott sántít az egész,hogy egy agy tud írni :) ezt primitíven fogalmaztam meg,de akkor is..értitek.plusz õ saját magát hús-vér embernek tudja,fázik,izzad,stb..és még LÁTJA is a nõt,aki beszélget vele a monitorban..nyugi,van képzelõerõm,tetszett az Eredet,a Harry Potter,mindent elhiszek egy film erejéig,de ez kicsit elrontotta..a vonatos visszapörgetõs rész szerintem teljesen érthetõ és tetszik is az ötlet,meg a film se rossz ,de 40 perc után kicsit untam,hogy mindig elölrõl kezdõdik a spekuláció !!!SPOILER VÉGE!!!
Io 2011 okt. 16. - 11:57:35
(162/300)
Most vagy teljesen más filmet nèztünk, vagy nagyon fèlreèrthetõ.

SPOILER:

NIncs másik, párhuzamos világ, univerzum.
Egyszerûen annyi a történet, hogy adott egy vonatnyi ember fejenkènt az tolsó 8 perc emlèkèvel. A tudósok ezeket szerezték meg és ebböl épìtették fel a vonat utolsò 8 percét. A katona valòjában nem utazik az idöben, csak ebbe az újra és újra megteremtett múltba vonják be. Mivel õ nem utazott a vonaton, nem is szerepel az emlékekbe, ezért kell a Sean testébe lennie. Az egész olyan, mintha ez a vonatnyi ember összeülne, mesélnék a történteket,egyiküknek pedig meg kéne oldani egy rejtélyt.

És ez az alapötlet nekem nagyon tetszett. Még azt is elfogadtam, hogy megtudja változtatni a történteket, bár nem értettem mért és hogyan.

A végére viszont teljesen letértek a helyes útról és a szerintük frappáns befejezés érdekében csináltak belölle egy megmagyarázhatatlan idõutazòs filmet.
Minden ilyen filben marad megválaszolatlan kérdés, olyan, amit ell kell fogadnunk, mert egyszerûen az idõutazással jár. de ebben....pláne, hogy nem is ilyen filmnek indult......
Pedig jò lett volna :(
Rossi65 2011 okt. 03. - 21:56:15
(161/300)
Jo kis film volt elég bonyolult :D

***Spolier***
Ami nekem érthetõ hogy a doktor megalkotat a kvantum fizika segítségével ezt a gépet vissza repíti mindig 8 percet és a végén mikor meghal akkor ott marad ebben az alternatív világban (másik dimenzióban) és éli egy más ember életét (ezt mi ugye nem tudjuk megmagyarázni hisz nem tudjuk vannak e más dimenziók vagy hogy mi van a halál után szóval ez a része már kicsit Fantasy/ misztikus). Ebben az alternatív dimenzióban is létezik egy Colter Stevens mint a való világban és talán ezt az (alternatív)Colter Stevens-t is egyszer elküldik a Forráskódba!!!

Ami nem érthetõ honnan a picsából tudja a Goodwin telefonszámát, és hogy ennek a Sean nevû tanárnak hogy szerezték meg az emlékeit?:O (anyit értetem ugyan olyan testfelépités meg stb... de az egy dolog összeszedték az agyának darabjait azt beülteték Colter Stevens-be vagy mi?????

*****
Még 1 kicsit érdekesség kiváncsi lennék mi történne ha a Forráskódban (az alternatív világban) Colter Stevens és Sean a tanár (vagyis Colter Stevens ugye) elbeszélgetne egymással felrobbana az univerzium ha két ugyan olyan tudat találkozna?????

***Spolier vége***