Rákeresek mindenképpen és elolvasom.
Valahogy én is mindig így vagyok ezzel a témával. De mindig van egy regény, egy író, aki emlékeztet rá, hogy igen is létezik.
Kicsit más fajta szerelem, de Márai Válás Budánjában is új értelmet kap ez a fogalom.
De persze Márquez-nél szinte senki sem tudja jobban lefesteni.:-)

Köszönöm!:-)

[color=red:60f3bed017][size=14:60f3bed017]Héloise és Abelárd[/color:60f3bed017][/size:60f3bed017] történetére visszatérve: fenn van a neten magyarul is, de nekem azért tetszik, mert a soha nem múló szerelemrõl szól.Néha azt gondolom, hogy ilyen nincs is, majd elõveszem Márquezt is újra megtalálom! :)

Látod! Ezen még nem gondolkodtam! Minden híresebb könyvét lefordították, sõt az önéletrajzi regényét elég gyorsan. Az egyik könyvhétre megjelent novelláskötete persze sejteni engedi, hogy biztos van olyan novella, amit még nem fordítottak le, nem is beszélve arról a mérhetetlenül sok újságcikkrõl, amit megjelentetett, vagy ami a fiókja mélyén hever. :)

Hát igen... olvastam :DD és meg is van. Vámos Miklóst is szeretem, Az anya csak egy van c. könyvbõl dedikált példányom is van! :) Régen olvastam a könyvet, de arra emlékszem, hogy végig irigyeltem a fõszereplõt, amiért vendégül láthatta Gabót!!


JJ-vel való kapcsolatdoról pedig csak annyit, hogy ez az én szememben igen nagy dolog! Felnézek rád és büszke vagyok, hogy a fordítón kívül "ismerem" azt az embert, aki olvasta az Ulyssest!! :D

Én is törekszem rá, hogy idõvel majd csak le kelljen emelnem a polcról Márquez bármely könyvét. Mind megjelent magyar fordításban?

Gondolom mennyire csalódott lehettél, hogy végül nem Te húztad a tételt. Azt szívesen meghallgattam volna, miként lehet eljutni Zolától Márquezig.:-) De a lényeg, hogy bele tudtad szõni a mondandódba. Igencsak a "kisujjadban lehet" az irodalom.
James Joyce-ról az a kedves történet jut eszembe mindig, hogy, mikor tavaly nyáron Írországban tartózkodtam egy hónapot az egyik ír emberke annyira meg volt lepõdve azon, hogy végigolvastam az Ulysses-t, hogy, mindig, mikor találkoztunk elmondta, hogy én nyugodtan hívhatom JJ-nek Joyce-t.:-)

Olvastad Vámos Miklóstól a Márkez meg én címû könyvét?
http://www.ujkonyvpiac.hu/cikkek.asp?id=1800
Biztosan igen. Mi a véleményed róla?

A Söpredéket kevésszer olvastam, a többi regényéhez képest :), alig ötször. És elég késõn jutottam hozzá. Addigra már, legalábbis úgy emlékszem, túl voltam a Száz év magányon, Egy elõre bejelentett gyilkosság krónikáján, és az Ezredes úrnak nincs aki írjon c. regényeken. :) Aztán az elsõ interjúkötet útán úgy gondoltam, az abban említett regényeket elõször- vagy újra olvasom, hogy jobban megértsem a célzásokat! S tudod, mint a mesékben: így is lett! :D Aztán mégegyszer neki fogtam A Guajava illata c. kötetnek és nagyon jó volt! Aztán sorra kiadta a Magvetõ a regényeket, én begyûjtöttem õket és most csak le kell vennem a polcról, ha utazni akarok! :))

Aztán, amikor a fõsulin szigorlatozni készültünk és kidolgoztam a "Márquez-tételt", rájöttem, hogy nagyon kevés a szakirodalom ebbõl a témából és többnyire csak ugyanazt szajkózzák! A szigorlat napján minden csoporttársammal megbeszéltem, ha véletlenül kihúzzák a tételt tegyék vissza! De nem sikerült :( egy kedves barátném húzta, aki örök harcban állt Gabóval, így nem igazán sikerült a szigorlata... aztán mikor rám került a sor James Joyce mellett Zolát húztam :)majd furcsa módon Márquez novellái kerültek terítékre :DD

Milyen igaz.:-)

Hányadszorra olvasod a könyvet?

"Senki sem érdemli meg könnyeidet, aki pedig megérdemli az nem fog sírásra késztetni." -G. G. Márquez
(ez is egy sokat idézett mondata)

"akasztott embernek nem múlik az idõ" G.G.M
;DD

Ez az egyik kedvenc idézetem tõle! Most fejeztem be a Söpredéket! :)

Nem, sajnos nem ismerem a történetet...

Ha már említetted a Szerelemrõl és más démonokról szóló regényt... ismered a Helois és Abelárd történetét?

A mitológiával és a keresztény hitvilággal én is jól állok!:) kötelezõ olvasmány volt mindkettõbõl épp elég a fõsulin, amit most már egyáltalán nem bánok! :)

Szerintem sem szereti Gabo az egyházat, de kétségtelen, hogy a keresztény hit beitta magát az életébe, egyfajta kollektív tudatalattiként és én úgy látom, hogy megfelelõ távolságból, ironiával, humorral kezeli ezt a kérdéskört! Na persze, az egyház és a hitvilág nem ugyanaz.. ;)

Érdekes!
Az az igazság, hogy nagyrészüket már ismertem, mert elég sok mindent elolvastam a mitológiákról - elsõsorban a göröggel kapcsolatban, ill. jó néhányat közülük. Valamint a keresztény hitvilágról is, mivel vallásos középiskolába jártam, és késõbb ezt a tárgyat is választottam érettségin.:-)
Zseniális, hogy mennyi mindenbõl táplálkozik ez az írás.
Ugyanakkor - ezt az állításomat nem tudom bizonyítani, csupán erre a következtetésre jutottam - Márquez nem kifejezetten "egyház-párti". Persze ez érthetõ is, mert Kolumbiában - és azt hiszem Dél-Amerika más részein is - nem túl népszerû - a kegyetlen inkvizícióra és az erõszakos spanyol térítõkre tudnám visszavezetni.
Ennek ellenére különös, hogy magát az egyházat nem kedveli, de a vallás motívumait beleépíti a könyveibe. Erre az ellenérzésre jó példa a Szerelemrõl és más démonokról regénye.

Hm, erre én is nagyon kíváncs lettem volna.
Az Élet és Irodalomban a kevetkezõ írás jelent meg
Parti Nagy Lajos tollából:

García Márquez nyomában

Kiállítás

Hölgyeim és Uraim, a Székács Vera iránti nagyrabecsülésem mellett mero önzésbol vállaltam el ezt a kiállítás-megnyitót. Mikor eloször mesélt ezekrol a fényképekrol, s arról, hogy mekkora munka a mester memoárját fordítani, nos, akkor bennem ellenállhatatlan vágy támadt García Márquezt olvasni. Ahogy az ember idorol idore a tengerre vágyik, de tulajdonképpen ritkán engedheti meg magának. Akkor is ritkán, ha szintén tengerész. Az író nem nagyon olvas szórakozásból, színtiszta élvezetbol. Általában munkaként olvas, nem történeteket, hanem mondatokat, s bár többnyire örömét leli benne, azért a ceruzát ritkán teszi le a kezébol.

Számomra jól kezdodött ez az év, január elso hetében García Márquezt olvastam napszámra, és villámgyorsan letettem a ceruzát. A szürke európai télbol átköltöztem Cartagena forró égboltja alá, a Szerelem a kolera idején és A szerelemrol és más démonokról címu regények világába. Jó suru napok voltak, García Márquez mindig bevisz az erdobe, a gáttalan mese, a harsogó, zengo-zúgó fikció erdejébe. Még szerencse, mondom szomorúan, hogy nem volt több idom, mert villámgyorsan Macondóban találtam volna magam, ahonnét, mármint a regénybol, a Száz év magányból, tudjuk, rém nehéz kijönni.

Mit mondjak, Cartagenából se könnyebb.

Az olvasónak ez pár napos boldog kóválygás, a mufordító viszont évekig él együtt García Márquez, illetve egy regény szereploivel. Ráadásul olyan világban, úgy értem regényvilágban, ahol a legsültebb realitás is irreális egy kicsit, és fordítva, a csoda az utcán hever, legföljebb az Édességek vagy az Írnokok árkádja alatt. Az volna a különös, ha ebben a varázslatos labirintusban, belso városban a fordító nem képzelné el valódi alakokként a regény szereploit, már csak azért is, mert az o évekig tartó valóságában valóságosabbak olykor, mint életének némely szereploje.

Talán nem is tudná jól végezni a munkáját, ha a hús-vér alakokat, akiket a célnyelvben újrateremt, nem látná elobb-utóbb maga elott - hús-vér alakokként. Amit Flaubert magáról mond, hogy tudniillik "Bovaryné én vagyok", azt elmondhatja a fordító is. Amennyiben az irodalmi mu nyelvi képzodmény, az átülteto az íróval, azaz a muvével töltött ido alatt, nevezzük munkáját bárhogy, minosítsük le vagy föl, egy új regényt teremt. Az eredeti tágabb vagy szukebb nyomdokain, de újat. Más a nyelv, más a légkör, más a bölömbika, ez a nagyszájú kicsi madár, másként tenyeres-talpas a muskátli, más tehát a mondatok szuszogása, más dózisokból áll össze az a fluidum, ami nélkül a regény és fordítása csak könyv, papír, szép igyekezet.

Nagyon hálásak lehetünk Székács Verának, hogy - mindenekelott a két nagy könyvvel -, megteremtette a "magyar Márquezt". A Száz év magány vagy a Szerelem a kolera idején rendes magyar regények, ahogy magyar regény az Ulysses, magyar regény a ©vejk vagy magyar regény Ottlik Géza remekmuve, Az öreg halász és a tenger.

Ebben a fekvésben van mire magyarkodnunk.

Egyáltalán nem csoda, inkább munkaeszköz vagy munkahipotézis, hogy Székács Vera a García Márquez-i világ helyszíneit is valóságosakként gondolja el, hisz ha valódiak a figurák, milyen más helyszíneken léteznének, mint valódiakon? S ha a fordító ehhez még el is megy a fikció helyszínére, nevezetesen Cartagénába, s ott, egy valódi városban (több mint 700 000 lakos) a regénybeli város épületeit kezdi keresni, az egyenesen következik a szenvedélyesen, életre-halálra végzett munkából, mely munka, persze játék is, szavakkal, lehetoségekkel, összeillésekkel és összeilleszthetetlenségekkel.

Azt is mondhatnám, e játékok játékos folytatása a fotókiállítás. Ezt a nyomozást, a fikció valóságosítását én rendkívül szép és jelentésgazdag gesztusnak tartom. Nagyon komoly játéknak, hisz a fordító nemcsak keresi, hanem meg is találja, például, az Evangéliumok terét, a költo szobrával, a mandulafák alatt a paddal, melyen Florentino Ariza üldögélt, szemközt Fermina Dasa házával, amely természetesen szintén ott van a téren.

Kérdés persze, hogy ha Székács Vera egy kölcsön fényképezogéppel lefényképezi azt a házat, vagyis egy házat, mely a tények, azaz a regény szövege szerint kísértetiesen hasonlít a fikcióbelihez, akkor mit talált meg? A házat magát? Nyilván nem, legföljebb annak lehetséges modelljét. S ha mondjuk maga García Márquez bólint rá a házra, illetve a fotóra, akkor az a ház lesz a regénybéli ház? Naná. Illetve dehogyis.

Fikcióból lesz-e szalonna?

Még bonyolultabb a helyzet, ha az író leír egy házat, most már maradjunk a háznál, melynek nincs modellje, hanem a tiszta képzelet törvényei szerint épül fel, s akkor az író magyar mufordítója egyszer csak felfedezi ezt a házat konkréten. Itt van, olyan pontosan ráillik a mester leírása, nem mondhatni, hogy nem az. Nem az, de nem mondhatni.

Ne is mondjuk. Onnantól az. Ez.

Itt vannak a pálmák, az utcák, nyomor és elegancia, grácia és esettség keveredik, itt vannak ezek a számunkra különös, bár mélyrol nézvést nagyon is ismeros hétköznapok. Itt van egy város, a nagy íróé és regényeié, és persze Székács Veráé, aki ezeket a szép és pontos fényképeket a filológus alázatával hozzáillesztette a García Márquez-recepcióhoz.

Elementáris tárgyszeretet, kíváncsiság, derus szabadság árad ezekbol a képekbol. Hommage-ok? Egy élvezeti nyomozás dokumentumai? A képzelet tárgyiasításai? A képzeleti tárgy tárgyiasításai? Nem tudom, mik, talán leginkább annak az írói belátásnak a mufordítói próbái, hogy nincs képzelet, mely ne lenne visszavezetheto a valóságra, illetve, hogy Bodor Ádámot, García Márquez szukszavú pályatársát idézzem, az író addig-addig ügyeskedik, amíg feltalálja a színtiszta valóságot.

(Székács Vera fotói. Elhangzott a Petofi Irodalmi Múzeumban, a kiállítás megnyitóján, január 20-án.)

A fotók Cartagénáról készültek, itt játszódik pl. a Szerelem a kolera idején is!

Mítosz:
Gyakran érezhetjük, hogy bibliai jelenetek játszódnak le, vagy mitológia alakok születnek újjá a regény lapjain.
➢ A falu alapítóinak 26 hónapos átkelése a sierrán - A zsidók pusztai vándorlása
➢ Második Aureliano jószágának természetfeletti szaporulata - Jákob története az Ószövetségben
➢ Csaknem öt évig tartó esõzés - Özönvíz
➢ Remedios mennybemenetele - Mária története
➢ Ursula - Héra alakja, aki a családi tûzhely védelmezõje, a nemzetség összetartója
➢ Aureliano ezredes - Sebezhetetlen Akhilleuszként küzd a polgárháborúban.
➢ Ursula és José Arcadio házassága a mítoszokra jellemzõ vétségben köttetik (unokatestvérek)
➢ José Arcadio tudásvágya párhuzamba vonható a bibliai Ádám tudásvágyával.
➢ A hírvivõ Melchiades alakja a görög mitológia Hermészének feleltethetõ meg.


Ezt már én is ki akartam keresni egyszer! Ez egy idézet Mátyás Laurától, egy gimis lánytól :)

De kár, hogy nem láttam! :(
http://www.pim.hu/object.BA13A696-71DA-4D5E-806D-F5384EDDB484.ivy

Egy sokszor idézett, de tartalmas mondat...
"Az ember a maga kiszámolt homokszemeivel jön a világra, és azok a szemek, amelyeket bármi okból, önmaga vagy más miatt, szándékosan vagy kényszerûségbõl nem használ fel belõlük, örökre elvesznek."

Ezt kölcsönveszem.;-)

Kiváló novella! Fantasztikus, hogy, ahogy elkezdtem olvasni, rögtön éreztem azt a különleges hangulatot; megcsapott a tenger és a halak illata, teljesen magával tudott ragadni Márquez varázslatos világa, novellájának légköre. Pont ez az, amiért annyira kedvelem!
Nagyon köszönöm, hogy bemásoltad ide ezt a novellát!