Téma: Gasztroangyal

10/10
donnaquijote 2014 nov. 19. - 13:50:20 10/10 Előzmény napraforgó
(303/403)
A moldvai csángókat bemutató részeket ámulva, gyönyörködve néztem. A boldog egyszerûség, a nyilvánvaló nehézségek, szegénység ellenére megélt örömök üzenete elgondolkodtató. A mûsorvezetõ természetesen, szeretettel mozgott köztük, éppen ezért nyíltak meg elõtte, éppen ezért nyílt meg elõttünk is a csángó világ. Volt, van mit tanulnom tõlük. Köszönöm.
9/10
ccaty 2014 nov. 17. - 13:37:31 9/10
(302/403)
Egyesek számára Borbás Marcsi viselkedése túlzott jópofáskodásnak, haverkodásnak, stílusa pedig megjátszottnak tûnhet. (Megjegyezném, hogy a nevét úgy használhatja, ahogyan neki tetszik, ehhez már tényleg senkinek semmi köze nincsen)

Aki azért figyelmesen nézi a mûsorát, egyrészt feltûnhetett, hogy az utóbbi idõben nincsenek „celeb” kísérõi, másrészt az is, hogy meglehetõsen tájékozott és ismert a termelõi, szolgáltatói szektorban tevékenykedõk között, de piacok, éttermek, pékségek, büfék, hentesek, kofák között is szép számmal vannak ismerõsei.

Személyes ismerõsei között vannak a legjobb minõségben elõállított sonkák készítõi, halászok, fûszertermesztõk, borászok is, és még sorolhatnám.

Ezek az ismeretségek pedig nem az interneten köttettek, hanem személyes találkozások alkalmával, amikor kamerák nélkül is felfedezõ utakra megy. Ha másért nem anyagot gyûjt a mûsoraihoz.

Csak a vak nem látja, hogy a mûsorkészítés mellett ez a szenvedélyévé, az élete szerves részévé vált és nem kifejezetten csak a mûsor kedvéért érdeklõdik a kulináris dolgok iránt.

Szóval a Gasztroangyal mûsora ne legyen politikai csatározások színhelye, ne az legyen a téma, hogy szimpatikus-e a mûsor vezetõje, vagy sem, hiszen személyének sokkal több érdeme van, mint hátránya. Nélküle ez a mûsor egy fabatkát sem érne, mint ahogy a Fõtér címû mûsor is ellaposodott nélküle.

Nem kell e mûsor mögé többet képzelni és bemagyarázni, mint ami...
8/10
napraforgó 2014 nov. 16. - 04:56:22 8/10
(301/403)
Engem sokkal kevésbé érdekel a mûsorvezetõ személye, mint azok a tájegységek, és azok az emberek, amiket, illetve akiket bemutat.
Nagyon tetszett az Erdély trilógia, vagy a moldvai csángókat bemutató részek. Szerintem megható, hogy majd egy évszázaddal a trianoni elszakítás után még olyan szépen, ízesen beszélik a magyar nyelvet - holott ezt a kormányzatuk kicsit sem támogatta, és hogy milyen jóízû, érdekes ételeket tudtak "varázsolni" szinte a semmibõl, a háznál föllelhetõ szegényes készletekbõl.
De ugyanúgy érdekesek a hazai tájakat, ízeket bemutató részek is és az, hogy milyen vendégszeretõ a népünk.
És mindeközben kicsit sem érdekelnek X vagy Y politikai nézetei. Ez a mûsor nem arról szól és nagy kár, hogy egyesek mindenáron csak ezzel foglalkoznak.
offtopic
Edmond Dantes 2014 nov. 15. - 18:30:15
(300/403)
OFF
Az a helyzet h van 2-3-4 hszó, akivel nem vagyok diplomáciai kapcsolatban, mert a modora nem alkalmas rá(m). Másnak lehet h bejön.
Az egyik itt van most "köztünk", szó szt.
ON
Ennyit ezúttal Gasztroangyalkáról. Elõbb-utóbb Kossuth-díj v Nemzet Mûvésze esetleg Nemzet Sportolója :) cím is leeshet neki és akár a fõztjének is..a Nemzet Fõztje a Nemzet Háziasszonyától.
Trivia Showtime 2014 nov. 15. - 18:14:14
(299/403)
boldog kis Marcsi,
kerekedik, ahogy kostiz..
Edmond Dantes 2014 nov. 15. - 10:51:57
(298/403)
Ezek szt én is "szeretek szenvedni". Le is csesztek érte rendesen egy másik topikban, mit rugózom ezen a mûsoron "folyton".
Hát "csak" azért (ha "folyton", de nem folyton!), mert valóban feltûnõ h adott mûsorra, pl erre, netán NEM kizárólag a nézettsége és a tetszési indexe miatt, hanem netán a mûsorvezetõ...khm...korábbi és jelenlegi "beágyaz(ód)ottsága" folytán jut az elvárhatónál jócskán több pénz, paripa, mûsoridõ, (meg persze nem mellesleg gázsi) cserében meg jön sok-sok grüberli, mórika, (nem móricka!), hejretyutyutyu, népi és nemzeti étkek és "itkok".
Sok. Nagyon sok. S o k a b b a kelleténél. Kb 4 csatornán, lehet h már m3-on is lassan "retroilag"..
8/10
napraforgó 2014 nov. 15. - 08:53:30 8/10
(297/403)
Hát persze. A negatív véleménynek is helye van, akármilyen mûsorban. Én is szoktam ilyesmit tenni. De nem vagyok mazochista, hogy únos-úntalan nézzem és újra-meg újra megírjam, hogy nem tetszik. Ez nekem kb. egyszer elég, aztán keresek valami mást. De hát vannak, akik szeretnek szenvedni....
8/10
napraforgó 2014 nov. 15. - 08:07:08 8/10
(296/403)
Szerintem sem eröltetett. Nagyon is kedves, ahogy vadidegenekkel is megtalálja a megfelelõ hangot. Ha sterilen, nagyon harmadik személyként beszélne az emberekkel, nem hiszem, hogy ennyi mindent elérne.

Különben meg úgy látom, hogy akármit csinál, akik nem szeretik, úgyis belekötnek. Ha eszik és dícséri, az a baj. Ha meg megírják, hogy a kóstolás után kiköpi az ételt, akkor meg az. Ez a nyuszi és sapkája... Ígyse-úgyse lesz jó sehogy.

Mellesleg meg akinek nem tetszik, annak nem kell nézni.
Én is így teszek az általam nem kedvelt mûsorokkal....
wowow 2014 nov. 14. - 21:20:46
(295/403)
Mária a rendes keresztneve. Csak az nem olyan trendi hangzásilag - gondolom én. Marcsi elmegy a zuhanyzóba fürcsizni, elõtte leveszi a napszemcsijét és odakészíti a türcsit.
pici virág 2014 nov. 14. - 00:19:18 Előzmény wowow
(294/403)
Maximálisan egyetértek veled! Alapvetõen jó mûsor lenne, amit a mûsorvezetõ teljesen tönkrevág az irritáló stílusával. Én még bízom benne, hogy egyszer végre lekerül ez a nõ a képernyõrõl, és újra nézhetõ lesz a mûsor, addig meg marad az Ízõrzõk.
Edmond Dantes 2014 nov. 10. - 15:09:18
(293/403)
Látom, a mûvésznõ (és mûsorának) rajongói köre egyre csak bõvül és bõvül...és azt is látom h a nov.3-ai alja(dék) másnap, 4-én még aljább lett, valszeg a "szerzõ" orvosa is szabadságra ment, nemcsak a gyógyszerésze és a kocsmá(ros)/ja...
wowow 2014 nov. 10. - 08:34:11
(292/403)
Nekem és a környezetemben mindenkinek sok ez a Borbás Marcsi /Milyen név az, hogy Marcsi? már ez idegesít alapból :) /. Miért nem szólnak neki, hogy vegyen vissza egy kicsit? Egy erõszakos májerkedés a mûsor zöme emiatt.
filmvilag 2014 nov. 04. - 08:57:08 Előzmény Edmond Dantes
(291/403)
Ha szellemeskedni akartál Neked már ez is sok lenne ...rövidesen... Neked már csak a kontyos lovak segithetnek,Te nem kell foglalkoznod semmivel,ne eröltesd magad,úgy is csak egy nagy sz@rt ér a magyarázkodásod is ...nem lehet értení miröl hapukálsz...>>> téblyodságod már egy "faktum" > ideje lenne le-kopnod ... sokan díjjaznák döntésedet ... ugrí-bugrí !!!
Üdv: Kegyes értékelésemet nem kell megválaszonod sem mert hibbantságodat senki nem értí !!!
offtopic
Edmond Dantes 2014 nov. 03. - 08:58:08
(290/403)
Na ide nem szoktam lesüllyedni=válaszolni (utána lehet nézni), de lásd, milyen nagyra értékelem..nem ezt az alja hszt, hanem Borbás mûvésznõt és a köztévét és stílusosan válaszolok azaz kérdezek:
melyik a kedvenc kocsmád és gyógyszertárad, ahol feltöltesz? Mert akkor oda nem megyek. (Kocsmába amúgy se, de azért jó lenne tudni.)
PS (tudod, azt jelenti: utóirat) olvasd el a többiek legutóbbi itteni hszait, csak úgy süt belõlük a rajongás Borbás mûvésznõ és mûsorfolyama (tengere) irányában. Vagy talán m é g s e m?
filmvilag 2014 nov. 03. - 08:36:28 Előzmény Edmond Dantes
(289/403)
Megöregedtél,magyarok között éltél és még fogalmazni sem tudsz,amit szeretnél csinálni v. kritizální az érthetetlen a magyarázkodásodban !!!Jobban teszed ha nagytitokban/csendben visszavonulsz v.el-húzól mert idegesitö a véleményezésed ... kérdésed v. válaszod már elöre is bukott,ezért nem is kell válaszolnod !!!Még fogalmazní sem tudsz .. talán csak nem azt szeretnéd sugalní,h. Te jobb filmet csinálnál Marcsival ???
4/10
Istenasszony 2014 nov. 01. - 16:45:59 4/10
(288/403)
Minden szavaddal egyetértek.
vabea 2014 okt. 18. - 22:23:58
(287/403)
Pár adást megnéztem , nem volt rossz. Viszont egyszer leadtak egy hogyan készült adást, amibe még azt is képesek voltak beletenni, hogy Borbás Marcsit csak addig veszi a kamera amíg néhányat rág az ételen, aztán a falatot ügyesen kiköpi egy szalvétába nehogy elhízzon. Belegondoltam, mit éreznek az interjú alanyok, akik valószínûleg lelkesen készülnek erre a felvételre... Na azóta inkább nem nézem.
Edmond Dantes 2014 okt. 18. - 09:42:19
(286/403)
Köztévé elbulvárosodása-kertévék elbulvárosodása között, egyik "kedvenc" :( mantrám h köztévé közpénzbõl olyan, amilyen, kertévék saját pénzükbõl olyanok, amilyenek. Megbukik egy mûsorvezetõ v egy mûsor kertévében? Lecserélik, megszüntetik. Pénzügyi kockázat: nagy. Megbukik egy mûsorvezetõ v egy mûsor köztévében? Lehet h megszüntetik, de a (köz)pénz(ünk) után futhatunk, bottal üthetjük a nyomát... Példa: Marslakók. Nem néztem, címére se emlékeztem, csak rákerestem: elég erõs ügy volt. Következmény: zéró. Bukott mûsorvezetõ? Kap másik mûsort!
Lehet h a kertévék fõzöcskés mûsorai rosszak, nem nézem õket, max. 1x belenézek 1-1 újba. De: õk/azok legalább kisérleteznek, jól-rosszul, új arcokkal, új mûsortípusokkal, bevezetésükkel stb. Uez köztévében: Gasztroangyalka százszámra, mûsor, nézõ életfogytiglanra ítélve, szabadulás még feltételesen sincs :)
Hát ez a különbség "köz" és "ker" között.
Ágnes Havasi 2014 okt. 18. - 08:27:25
(285/403)
Teljesen egyetértek! Ez az "áljópofiskodás" áthat mindent, nem tudom, miért gondolják a mûsorkészítõk, hogy a nézõk ezt igénylik. Én azért még megemlíteném a Marcsikát kísérõ személyeket is, akik szerencsétlen sutasággal párosított mûlazasággal próbálnak viselkedni.
Edmond Dantes 2014 okt. 06. - 12:09:03
(284/403)
"Ja,hogy ez a problémád,hogy sok helyen adják!" Nem problémám, de ez a helyzet. Tettem is javaslatot ld (286)
"A kereskedelmi tévék...csupán szemetet gyártanak." Én csak a nívósabb filmjeiket nézem, ha/amikor van olyanjuk, úgyhogy ebben nem foglalok állást, de ez így talán "kicsit" sarkos, nem?
"Az a legolcsóbb és ha megfigyeled teljesen rámentek a létezõ legalpáribb stílusra, a cél a legbutábbak megszólítása." Nem figyelem meg és valszeg ez is "kicsit" sarkos, nem? És több millió nézõt lebutázni, ugyanúgy nem elegáns dolog mint elõzõ hszodban, ahol "leproliztad" õket. Akár azonos "halmazról" írod ezeket, akár nem.
Ételmûsorok itt és ott: vannak. Más és más stílusban. Köztévében BM olyanamilyen stílusában, kertévé(k)ben az adott mûsor(ok) olyanamilyen stílusában. Lehet választani. Ám, még egyszer: a mûsorok pü kockázatai és mellékhatásai nagyon különbözõek!
"Szóval szerintem jogos az MTV pocsék mûsoraira írt bírálatod,csak kivételesen rossz mûsort választottál,mert ez mindenféle közszolgálatiságnak megfelel."...ld még friss hszaimat Fábry, Fapad, Magyarország szeretlek topikokban. És ezzel máris túlteljesítettem. Nem fizetnek érte :) Ellenben e jeles mûsorokat ill készítõit annál jobban...
Borbás Marcsi reklámértéke: nincsenek infóim. Mûsoridõ-arányosan még kevésbé.