Téma: Halloween

6/10
Atis88 2023 jan. 16. - 19:25:57 6/10
(83/83)
Ha már remake, illő lett volna elmélyíteni jobban a karaktereket, de most meg sikerült átesni a ló túloldalára abban, hogy mindenki egy szexmániás trágár idióta. Persze értem én, mert myers karakterét legalább sikerült így elmélyíteni és nem olyan egysíkú mint az eredetiben. Viszont így megint egysíkú szinte mindenki rajta kívül. Továbbá, az nagyon dühítő, hogy még mindig nem sikerült a halhatatlanságára semmilyen magyarázatot szolgáltatni, sőt nem is próbálkoznak, pedig ennyi idő elteltével mostmár illő lenne erre is valami magyarázatot kreálni... Mindegy, egyszer legalább nézhető, de többször csak időpocsékolás.
3/10
sawyerx 2021 nov. 05. - 08:37:51 3/10
(82/83)
Érdekes remake, látszik, hogy Rob Zombie tisztelettel, de egyben újragondolással állt neki a filmnek. Az elején azon voltam, hogy az operatőri munkának és a hitelesebb színészi alakításoknak hála, sokkal nézhetőbb és pörgősebb az eredetinél, ráadásul végre Myers is kap egyfajta mélyítést. Én is azt a véleményt osztom, hogy az első fele-háromnegyede nem rossz, a vége viszont ugyanabba a hibába esik, mint pocsék elődei.
Az eredetiből hiányzott a magyarázat Myers nyers gonoszságára, na itt megkaptuk az erdettörténetét, még ha középszerűen is. Nem várok Taxisofőr-minőséget egy trashtől, de a megkattanása és némasága elég felszínesen volt ábrázolva.
A film első fele amolyan kiegészítése az eredeti eseményeknek, csak minden trendibb és trágárabb. Míg a régiekben életszerűtlen, egysíkú karakterek voltak, itt majdnem mindenki egy aberrált, szexmániás, agresszív, mocskos szájú barom, ami megint a ló túloldala, teljesen hiteltelenné teszi a szereplőket. Egyébként azon kívül, hogy néha paródiának tűnt, nem zavart volna, hogy a régi karaktereket is megreformálták, csak ne így ledegradálva tették volna.
Myers motivációja immár érthetőbb, bár az nem volt világos, hogy itt alapból meg akarta ölni a húgát, vagy "szeretetből" ment vissza hozzá. Természetfeletti mivoltjára viszont semmi magyarázat, így abba megint sikerült beleszarni. A helyszínek nem voltak jellegzetesek, élükön a finálé kiszáradt medencéjével. Elfogyott a pénz menet közben?
Ugyanolyan egyszer nézhető trash, mint a régiek. Talán egyszer egy rendező megtalálja majd az egészséges középutat a kettő közt.

3/10
8/10
King Diamond 2018 nov. 08. - 20:44:15 8/10
(81/83)
SPOILER IS LEHET!!!
Nem tudom, hogy az eddigi hozzászólók közül hányan hány korábbi Halloween-részt láttak, de némelyek olyan hülyeségeket kérdeznek meg rónak fel ennek a filmnek, ami például az eredetiben is hasonlóan vagy ugyanígy volt. Na, mindegy.
Régen írtam már ehhez a részhez, mikor láttam, de hát nem valami sokat (és már nem is nagyon emlékeztem rá). Azt már az elején le kéne szögezni, hogy a két Rob Zombie-s rész már nem az eredeti Halloween-széria része, tehát badarság annak venni. El lehet azt is olvasni vele kapcsolatban, hogy Zombie gyakorlatilag engedélyt kért John Carpentertől a filmek elkészítésére, aki azt mondta neki, hogy "make it your own", vagyis, gondolja át, vigye bele a saját stílusjegyeit, ne csak egy egyszerű remake-et vagy rebootot csináljon. Ez inkább az utóbbi lett. És ezt Rob Zombie meg is tette. Igen, hangulatában egyáltalán nem olyan, mint az eredeti első rész. Igen, feszültségkeltésben is jócskán elmarad attól. Igen, megcsinálta gyakorlatilag a 21. századi Halloweent, beletéve olyan dolgokat, melyek az eredetiből (direkt) kimaradtak. Igen, jócskán véresebb az eredetitől, mivel ott nem erre mentek rá. Történetileg is némileg eltér, más helyzetbe helyezi a gyerek Michael Myerst, mint az eredeti (míg az eddigi 8 rész azt akarta leginkább sugallni, hogy Michael valamilyen természetfeletti erő miatt vált halhatatlanná, ezzel valamelyest misztikussá téve a karaktert; addig Zombie a rossz családi körülmények és iskolai bántalmazások, kiközösítés sztorit hozta be, mint fő okot Michael tetteire). Nekem mindkét történetszál tetszik. Eléggé érződik a filmen (és a folytatásán is) Rob Zombie stílusa, hatása (elég már csak a film eleji Kiss-számra és pólóra gondolni. A történet egy része egy az egyben átvesz részeket az eredeti filmből, de egyáltalán nem csak ezek a jók.
A szereplők közül szinte az összes eredeti karaktert visszahozza, Michael Myers szerepére tök választás volt Tyler Mane (meg egyébként Daeg Faerch kisfiúként), aki az eddigi legmagasabb és legnagyobb darab Michael (azért mégis csak hitelesebb, mint mondjuk a második részből a 175 centis Dick Warlock). Scout Taylor-Compton Laurie szerepében nem volt olyan jó, mint Jamie Lee Curtis, valamint az igaz, hogy a vége felé valóban idegesítő már a folyamatos visítozása/sikítozása. Abszolút kellemes meglepetésként ért Danielle Harris felbukkanása, még ha nem is az eredeti szerepében. Sheri Moon Zombie (Rob felesége) is teljesen jó választás volt Michael anyjának, valamint Malcolm McDowell sem volt rossz Dr. Loomisként, bár még így is hiányoltam Donald Pleasence-t. Valamint, jó volt látni feltűnni kisebb-nagyobb szerepekben több ismert színészt is: Danny Trejo-t, William Forsythe zseniális volt abban a rövidke szereplésében, Udo Kier, Richard Lynch, Clint Howard, Bill Moseley, Leslie Easterbrook mind-mind üde színfolt volt a szereplők között.
A gyilkolásokat/halálnemeket tekintve megállapítható, hogy egy részük át lett véve teljes egészében az eredeti filmből (ami egyáltalán nem rossz, inkább nosztalgia), de nekem a többivel sem volt bajom. Természetesen a már kultikussá vált kés van leginkább a középpontban.
A film hangulata ugyan nem olyan, mint az eredetinek, de a Halloween-hangulat itt is fellelhető, a vészjósló, gyanús történések, amiket a fantasztikus zene remekül támogat. Szerencsére az eredeti Halloween-theme elég sokszor hallható, ami elengedhetetlen. Nekem a magyar szinkronnal sem volt problémám.
Most, másodjára a kibővített változatot néztem meg (121 perc), de egyáltalán nem éreztem unalmasnak. A folytatása is legalább olyan jó, mint ez a rész. Ha el tudunk vonatkoztatni attól, hogy ez nem egy sima remake, hanem jóval inkább egy újragondolt reboot (itt-ott másképp tálalva a történetet, stb.), akkor nem nagyon lehet problémánk vele és teljes mértékben élvezhető lesz. Semmilyen meggyalázásról nincs itt szó az eredeti első részhez képest. Most is 8 pontra értékelném, hiába annyit adtam az eredetinek is.
8/10
10/10
HTC Henrik 2016 júl. 18. - 09:55:54 10/10
(80/83)
A filmet csak ajanlani tudom nagyon jo lett es a 2009 es resze is latszik hogy rob zombie csinalta nekem nagyon tetszet igazi horror !!!!!!!! Amugy a regi reszei is jok de nem olyan mint ameket rob zombie csinalt aki szereti a veres brutal horror anak ajanlani tudom csak es a 2 es meg brutalab !
Gábor Áron 2016 jan. 25. - 04:34:20
(79/83)
már-már vártam, hogy a végén elkapják azt a hisztis csajt. Borzasztó és kibírhatatlan volt az ordibálása és a béna szereplése. a végzetes kitérõben biztos nem élte volna túl. a film pedig 1/10
5/10
Monster01 2015 okt. 31. - 00:58:49 5/10
(78/83)
A film eleje elment, de a közepétõl már nagyon vártam a végét... A befejezés, az utolsó 20-25 perc már szinte a kibírhataltan kategória volt számomra.

10/5
rendesadam 2015 jún. 27. - 01:08:38
(77/83)
Ez egy hulladék.
Ha kiülsz másfél órára a csillagokat bámulni, jobban jársz.
Hematit 2015 ápr. 08. - 21:19:29 Előzmény vizipok56
(76/83)
A filmet nem láttam, de a Te hozzászólásodat,igen! :D Megnevettettél: Köszönöm! :D
1/10
vizipok56 2014 szept. 13. - 15:40:49 1/10
(75/83)
A "Micimackó" keményebb hooro, mint ez a szar... Horrornak nulla, vígjátéknak hót gyenge, filmnek meg annyira film, mint a piszoárba ejtett, bekapcsolva felejtett kamera...
denilson 2014 júl. 12. - 00:17:46
(74/83)
Mike Myers sztem sokkal misztikusabb, pokolbélibb gyilkos annál, hogy indítékot és motivációkat lehessen neki adni. A Hannibal elõzményével sem voltam kibékülve, de õ azért még mindig emberibb.
A 78-as eredeti elején kiderül, hogy õ egy angyali arcú kisfiú (lenne), akinek a szemei üvegesek és kifejezéstelenek, tehát nem illenek bele az arcába. Erre kapunk egy disznóarcú kölyköt, akit megpróbálnak a körülmények áldozatának eladni és ami rosszabb: szimpatikusnak. Itt mondjuk a körülmények áldozata, de õ szerintem egy született pszichopata, akinek nem lehet múltat adni. Neki nem meggyilkoltál a lelkét, neki soha nem volt lelke. Relativizálni akarják, de ez eleve egy bukott filmes koncepció, bármit is hoztak ki belõle.

A film önmagában egy tucathorror, ha jóindulatú vagyok, azt mondom: tisztességes iparosmunka. Néha megijeszt, mert hangos a zene és sok a vér. De leginkább visszataszító. Öncélú káromkodások és egysíkúan undok figurák filmje ez.
mariejoel 2013 nov. 02. - 14:59:14
(73/83)
Egyszer már leírtam a véleményem évekkel ezelõtt errõl a rémségrõl. Most, h újra belenéztem rájöttem, h ez sokkal nagyobb förmedvény mint hittem. Nem kellett hozzá sok, csak pár vödör mûvér egy-két statiszta, pár mocskos szájú tinilány aki a pucérkodást is szívesen vállalta és egyéb baromságok. De mondja már meg nekem valaki, h ki az az elmebeteg forgatókönyv író, aki ilyen szövegeket ad gyerekek szájába??!!! Gondolok itt arra, mikor az elején Michaelnek a nõvérérõl bunkózik az a két gyökér gyerek, plusz Michael káromkodásai stb....A régi változatban pl olyannyira óvták a gyerekszínészt, h Debra Hill keze tartja a kést az ominózus nõvérgyilkos jelenetben!
zsoltix 2013 nov. 01. - 01:49:01
(72/83)
Nem volt olyan rossz ez a Rob Zombie-féle változat. Csináltak ennél jóval vacakabb Halloween-filmeket is.
3/10
Emmersson 2013 nov. 01. - 01:14:52 3/10
(71/83)
Ritka nagy fos ez az egész! Ok és cél nélküli brutalitás. Mert az nem ok, hogy a kis gyerek megkattant...
Osztályzat: 10/2 - mert jóindulatú vagyok.
7/10
lotto 2013 okt. 31. - 21:58:23 7/10
(70/83)
Na ennek filmnek az elsõ fele, míg gyerekként Michael írtja a családját az teljesen jó! DE a második fele kb. 50edik perc után full alacsony költségvetésû lerágott csont.
Amennyire ütõs az eleje, úgy elcseszték a végét.!
cellasto 2013 okt. 31. - 21:42:27
(69/83)
ebbõl is csináltak riméket?
hállivúd ugy látszik kifogyott az ötletekbõl :D
LCsajszi 2012 okt. 04. - 20:39:14
(68/83)
Kíváncsiságból megnéztem a remake-t, de tudtam, hogy nagy reményeket nem fûzhetek hozzá. Igazából nem is értem minek kell feldolgozni olyan filmeket, amelyek úgy jók, ahogy vannak. Nekem nem tetszett. Hihetetlen, hogy a 70-es és a 80-as években iszonyatosan jó horrort tudtak csinálni. Ebben a filmben idegesített a tucatnyi káromkodás meg a fõszereplõcsaj sikoltozása. Láttam ennek, Péntek 13-nak, Rémálom az Elm utcában címû filmnek az újítását, de tanultam belõle, hogy több feldolgozást nem nézek meg, mert még mindig az eredetit tartom izgalmasnak, ijesztõnek, igazi horrornak. Ennek a filmnek egyetlen pozitívuma volt, a zeneválogatás. Mikor lesz valaha új horror, ami olyan lenyûgözõ lesz és akkora a varázsa, mint amilyeneket 30-40 évvel ezelõtt készítettek? Én és néhány barátunk erre várunk 20 éve. Persze van néhány kivétel, mint a Kör, Kaptár, Fûrész, Szellemhajó meg pár film, de én most konkrétan a Freddyhez hasonló feelingû horrorokra gondolok, hogy mikor lesz legközelebb ilyen típusú alkotás.
pillangókisasszony 2012 jún. 24. - 18:41:56 Előzmény rockqueen
(67/83)
***spoiler***
Mert brutálisan kivégezte egy osztálytársát,a nõvérét,annak barátját,illetve az édesanyja élettársát.És azért nem javítóba/fiatalkorúak börtönébe(vagy mi annak a neve) került,hanem diliházba,mert ha jól rémlik,Michael nem emlékezett a történtekre.
***vége***
rockqueen 2012 jún. 21. - 20:27:47 Előzmény pillangókisasszony
(66/83)
Hogy kezdõdött az eleje? Miért került be Mike a Bolondokházába?
pillangókisasszony 2012 jún. 06. - 02:05:44
(65/83)
***spoiler***
Az elsõ 1 óra különösen tetszett.Aztán viszont átcsapott valami gagyi tinihorrorba.Van sok hülyeség,pl honnan tudja hogy az a csajszi a húga?Illetve nem értem,hogy miért halhatatlan a forma.Én elõször azt a részt láttam,melyben elõször megöli a hugit,majd egy csapat kölök forgatni megy a házába,õ meg nemtetszését kifejezve lemészárolja a bandát.Nekem teljesen úgy jött le hogy elpusztíthatatlan valami miatt,de ezt a részt látva elméletileg semmi természetfeletti ereje nincs.Eléggé bánom hogy nem az eredetit néztem meg,ez a csaj messze van Jamie Leetõl.Azthiszem majd megfogom nézni,kíváncsi vagyok rá,mert maga a sztori tetszett nagyon.
7/10
nikato 2012 márc. 24. - 12:42:03 7/10 Előzmény Eleonóra83
(64/83)
Hát én már sok horrort láttam...