Téma: Hilal Saral

hanga549 2019 jan. 07. - 20:18:38 Előzmény maryriddle
(1178/1898)
Óh, Marycim, dehoooogy!!! Engem nem üldöztél el, sem Fazilettel, sem mással! Egyszerűen nem voltam jó passzban az év első felében, mindenféle szörnyűség történt megint, emiatt depis és állandóan szorongó, már-már pánikbeteggé váltam és nem volt kedvem semmihez hozzászólni. Erre csak rájött Fazilet, amit ráadásul nem is néztem. Bocsánat, mert lehet, hogy valóban félreérthető voltam (tudjátok, előfordul ez velem időnként). Meg ne bánd, hogy nézted, pláne, hogy véleményezted. Még az is lehet, hogy egyszer ráfanyalodom és előkapom, és akkor milyen klassz lesz visszaolvasgatni, miről ment itt a téma ezzel a sorival kapcsolatban.
Emiatt a mondatod miatt meg külön imádlak! ("De keresni fogok metszéspontot veled hogy ravaszul itt tartsunk ;-)") :****
Szerintem nem baj, ha mindenki mást néz. Mostanában tényleg hatalmas a választék! Kedvcsinálónak még külön jó is, ha sokan sokfélét nézünk és irkálunk róluk. :))
IG = Istanbullu Gelin. Elkezdték magyarra fordítani, én elkezdtem nézni, aztán hihetetlen kalamajka keveredett az első fordítócsoport körül, ment a cirkusz hetekig. Én ezt meguntam, aztán felfedeztem, hogy a lengyelek fordítják magyarra átállítható felirattal, így hát náluk néztem és nézem tovább. Így kerültem kapcsolatba ezzel a jófej lengyel fordító csoporttal, és náluk találtam rá a Kizim-re is. Ugra-Bugra új sorija az Anne-s kislánnyal. Meglepően lekötött az elejétől fogva, Bugra másik arcát ismertem meg benne (a kislány hozza a szokásos tündéri formáját, bár itt már nagyobbacska). A sorsa itt sem szívderítő, sőt... Nem akarok spoilerezni. Dráma, sőt egyre inkább drámaivá kezd válni a cselekmény, viszont tompításképpen vannak benne aranyos és vidám jelenetek Bugrával (aki a kislány apukáját alakítja), amiken jókat szoktam derülni. Ami miatt Neked talán nem jönne be, az a Karadayos Songül. Itt ő is főszereplő. Szerintem itt aranyos, kedves, nekem szimpi.
Protector: szintén lengyel autofordításban néztem meg az első évadot. Az elején nem tetszett annyira, de aztán ahogy a cselekmény kezd kibontakozni, úgy egyre jobban megfogott. Semmi perc alatt néztem meg a 7x45 percet. Lehet, hogy ha hosszabb lett volna egy rész, abbahagytam volna, mert nem kötött volna le, de így és egyszerre ennyi teljesen fent tudta tartani az érdeklődésemet. És ebben is egy Karadayos (ezúttal egyik kedvenc) egykori hős: vay vay vay Turgut. :)) Beletelt egy kis időbe, míg beazonosítottam, hogy ez bizony Ő. Mindenesetre jó volt újra látni. :))) És IGEEEN!!! Az A JELENET!! Én is törölgettem a kontaktlencsémet, hogy jól látok-e. :)))) Amúgy az tetszik még Protectorban, hogy annyira szépen van fényképezve, Isztambul csodás arcait mutatja és csodásan. Tisztán lejön, hogy a készítőknek nem kis szándéka az is ezzel a sorozattal, hogy még több túristát vonzzanak imádott városomba.
Szerelmem sorija: nézd nyugodtan. Nem fogják elkaszálni. És jó!! Mivel én nem néztem Kiralik ask-ot, így nekem a főhősnő már csak Güzide marad a Szerelemben Háborúban-ból. Hozzáteszem ott nem kedveltem ennyire azzal a folyton bánatos és merengő arcával és könnyes szemeivel, mint itt, tökös csajként. És rá kellett jönnöm, hogy család ide, család oda, de Sühan egykori férje nekem jobban bejön színészi játékban és Kivo ellenségeként, mint egykori asszonykája Sühan a szerelmem szerelmeként.
Cukurova: érdekes, én láttam Siyah Inci-t, de eszembe sem jutott a párhuzam. De most, hogy mondod... Ezt a magyar fordításban nézem és még nagyon az elején vagyok, de bele-belekukkantottam már a folytatásba, és amennyit láttam, az alapján igaz lehet a párhuzam. Tényleg. Pofontól való elájulás és átaludt nemi erőszak ezidáig még nem volt benne. :)) Remélem nem is lesz. Hogy mitől ilyen sikeres, azt nem tudom. Nekem tetszik. :)) Kedvelem a kastély úrnőjét még az Anne-ból, szerintem nagyon jó színésznő. Tudom, hogy ő volt az idősebb Hürrem is, de odáig nem jutottam el Szulejmánnal. (Az is egy félbehagyott sorozat volt részemről, de a Topkapi Palotában tett látogatásom után lehet, hogy még azt is folytatom egyszer. (Megjegyzés: Topkapi Palota csodaszép!!!! Kár, hogy a fáradtságtól félájultan néztük meg, így egy csomó szoba kimaradt. Na de majd augusztusban kipihentem újrázunk)). Szóval nem tudom, mi a sikere titka. Talán az az egyik, hogy nem a mai modern korban játszódik. A másik, hogy az ilyen bosszúállós sztorikat általában kajálják a népek. Én is. (Lásd Ezel, ahol Mankos drágám a kedves férjed igen jól nézett ki! Ellentétben az enyémmel, de akkor még nem ismertük egymást és nem is érdekelt, hogy néz ki.) :))

Timeaura sorija kérlek alássan hamarosan érkezik, a címe: Asktan Kacilmaz - tehát ezentúl AK. :) Elviekben mára ígérték az első részt. Ha jól emlékszem mindösszesen 11 bölüm lesz. Nem új sori, 2014-es. Ha jól számolom, Barisunk talán Kuzey után ide hajókázott el...

Végül: Persze, hogy nem az ő márkája a Mavi, csak ő a reklám arca. :)) De nekem a Mavi = Kivo, így olybá vettem, hogy az ő boltjában szórtam el a líráimat. :)) Kisnagyfiamnak hoztunk olyan pólót, amit Ő is visel az egyik Mavi reklámban (nem a Legend-es, olyan nem volt). Egyébként hihetetlenül jó minőség és viselet. Az összes Mavi cucc az, amiket hoztunk.
maryriddle 2019 jan. 07. - 18:59:42
(1177/1898)
Nnaa, sziasztok!

Akkor üdvözlök mindenkit a visszatérések partyján.

Mankos, köszönjük a csendmegtörésed, látod milyen hatása volt. Azért remélem Kenan visszatér valami projekttel, és sikerül visszacsábítania a bajszosokhoz, meg kicsit engem is ő.

Tímeaa asszony. Ezért szeretem a barlangot :-)) legtöbben Vedat ujjtörögetései miatt nem bírják nézni, mi meg "álompasi"(haha) Tahir hisztijeitől vagyunk ki, hihi. Nem hibáztatlak érte, mondtam is hogy sok-sok türelem és kitartás szükségeltetik hozzá. Az Avlut bevallom én is leparkoltam a 14. rész után, nem tudom hogy folytatom-e. Demet Evgar csodálatos színésznő, vannak jó monológok meg sikeresen hatás(vadász)os jelenetek, de ennyi. Maga a cselekmény már egyáltalán nem tud lekötni, a szereplőket 1-2 kivétellel nem tudom megkedveli és főleg a sok töltelékjelenetek veszik el a kedvem. Hayat sarkisit sejtem hogy jó, anno youtube-os jeleneteket néztem és megfogott és mindig akartam nézni is, bánatomra nem volt hozzá englissub még az idejében. Még nem fogtam hozzá, de mindenképp tervben van a közeljövőben. Most a VS mellet amúgy se nézek semmit és sorikeresésben vagyok. Na ésss, férjkereséssel hogy állsz, Birkahajú Birkan milyen? ;-)

Hangaablaaaa! Nem akartam hinni a szememnek, amikor megláttam itt a nevedet újra. Nagy élvezettel és némi irigykedéssel olvastam az isztambuli beszámolódat, gyönyörű volt. Örülök hogy sikerült eljutnod és szurkolok hogy sikerüljön a szülinapi is sikerüljön és főleg, hogy találkozz szerelmeddel. :-)
A Fazilet című sorozat sajnos valóban egy fordulópontot jelentett a barlang életében. Úgy érzem többeket sikerült vele elüldözni, amit nagyon sajnálok, bánom hogy néztem, bánom hogy hozzászóltam. Újévi fogadalmam hogy KG koncepciójú dizit soha többé! De egyébként sokszor előfordul, hogy mindenki más-mást néz, mégis jól elbeszélgetünk szóval nyugodtan jöhettél volna. De keresni fogok metszéspontot veled hogy ravaszul itt tartsunk ;-) Csak még nem tudom, hogy mit. A Kadinból kb. fél órát láttam, tetszett aztán nem tudom miért hagytam abba. De hosszútávú terveimben szerepel ez a dizi is. A Bir Zamanlar Cukurováról és a Carpismáról győzködhetnél kicsit. Bár a Carpismával még várnék, állítólag kasza-gyanús szegény, de a Cukurova nagyon izgat hogy mitől ilyen sikeres. Valahol olvastam hogy a sztorija egy az egyben megegyezik a Siyah inci Berk Hakmanos sorival. Igaz-e? Remélem pofontól való elájulás, és átaludt nemi erőszak azért nincs benne. Mi az az IG? A Kizimet hol nézed? Én elveszítettem. A Tímeaura vagy exura miféle soriban szerepel már megint? A Protector milyen? Egy jelenetet láttam belőle, nem volt valami szemérmes, én viszont elég szemérmesen pislogtam annyira elszoktam az ilyen filmes látványoktól. Biztos tudod mire gondolok. Szóval akkor ez a Mavi ez az urad saját márkája? Én azt hittem csak modellkedik nekik.

Michonne! Megvetettél a kakaóval, béke. Viccelek, nem haragudtam, csak már tényleg kezdtem aggódni hogy valami baj történt. És teljesen megértem hogy vannak olyan élethelyzetek amikor a barlangozás az utolsó dolog ami az embernek eszébe jut. Szóval megbocsátunk rica ederim:-) Remélem hogy azóta minden rendbe jött.
Várunk, várunk. Kíváncsi vagyok a SAK-kal mire jutottál. Én bevallom még mindig nem kezdtem el a második évadot, de így is mindennel képben vagyok vele kapcsolatban. Engo filmhez mit szólsz, én nem igazán tudtam értelmezni a fragit.

https://www.youtube.com/watch?v=EOrM5Qe21JU
hanga549 2019 jan. 07. - 18:27:47
(1176/1898)
Szia Mankos! :)

A 2. link a kosztümös sori, amit nézel?
Én is imádom a kosztümös filmeket, sorozatokat. És tudom, hogy annyi jó van, amit meg lehetne nézni, de egyszerűen nincs rájuk időm. És én most még annyira, de annyira török lázban égek, pláne mióta ott is voltam... És fogalmam sincs, mikor fog ez valamelyest lecsengeni nálam (egyáltalán lecseng-e valaha). Olyan erősnek érzem a kötődést ehhez a néphez, ehhez az országhoz, hogy már azon gondolkodom nem kellene-e elmennem egy előző életekbe leásó guruhoz, hogy nézzük már meg mi ez, mert szerintem nekem előző életeim valamelyikében tuti biztos, hogy volt valami dolgom velük, náluk, stb. Mióta hazajöttünk folyamatosan olyan, mintha honvágyam lenne, ami tök hülyeség ugye, hiszen itt vagyok én otthon. Nem fogjátok elhinni, de az összes blokkot, papírfecnit, cukrosdobozt, nylon zacskót, stb.-t hazahoztam, és itt őrzöm egy kis zacskóban. Semmit, de semmit nem dobtam el. Még a ruhákról levágott címkéket sem. :)) Szerencsére a zuramra (akivel egyébként elég sok mindenben nem egyezik az ízlésünk) is igen nagy hatással volt ez az isztambuli kiruccanás, pedig attól féltem, hogy a kinti tömeg majd biztosan idegesíteni fogja - de NEM! Nem idegesítette - mellesleg valóban jó sokan vannak az utcákon és jó nagy tömeg és a zaj és a folyamatos dudálás, de mégsem volt zavaró sehol sem. Én imádtam és lubickoltam benne, és a férjemnek is tetszett. És ez azért jó, mert így nincs vita, hogy hová is menjünk a nyáron. Amúgy ő már a hazajövetelünk másnapján az útvonalat tervezgette autóval a Google útvonaltervezőjével, meg hogy mennyi idő lenne úgy az út, én meg bőgtem, hogy "azonnal menjünk visszaaaaaa!!!" Tegnap meg például a szállodák szobaajánlatait nézegette augusztus végére két hétre. Idén lehet, hogy az ázsiai oldalon fogunk megszállni. Csak már ott lennék! Amúgy simán el tudnám ott képzelni az életemet. És még az is elképzelhető, hogy egyszer szedem a sátorfámat és itt hagyok csapot-papot... Arról nem is beszélve, hogy mennyivel másabbak ott az emberek, milyen a mentalitás. Hihetetlenül jófejek. Imádtam őket.
Isztambuli ömlengés csap elzárva. :)

Récinkkel mi van? Láttam kint tök aranyos cicákat is.

Csak hogy szakmázzunk is: hallottátok, hogy névadó gazdánk új sorozatát a 6. résszel csúfosan elkaszálják? (Sahin Tepesi). Elkezdtem azt is, de ezen hír hallatán nem is nézem tovább. VS Leon miatt érdekelt amúgy. Carpismáról is felreppent, de én ilyen pletykákra nem adok - bár napokig túrtam azért utána a netet... :) De NEM, kizárt!! Mikor Kivo végre nem szakállas és olyan fizimiskája van, ahogy nekem a legjobban tetszik (idősebb Kuzeyes), nehogy már ne nézegethessem tovább. :))
mankosy 2019 jan. 07. - 15:29:47
(1175/1898)
Sziasztok!

Tök jó, hogy megint ily szép számmal összegyűltünk, remélem ez egy időre legalábbis tartós marad (mondom én #exturkishdizifan )

Erika tök jó, hogy ott lehettél, ezek tényleg olyan örök dolgok maradnak...igaz már nincs török kapcsolatom, de még mindig olyan jó, bizsergető emlék
(mi is voltunk a fotobolt-fodrászat-pékség utcában, házat nem találatam, igazából a Haydarpashoz mentünk át a túlpartra és ott és akkor a pu-nál random jött az ötlet, hogy úgysincs messze gyalog (rohadt messze volt :D) szóval szépen elgyalogoltattam a családot a pályaudvarrtól, keresztül a helyszíneken le az üsküdari komphoz
és azóta persze vannak egyéb más vonatkozású célpontjaim is, nem is kevés :-)...betegesen keresek rá és írom fel ha valami filmben vagy sorozatban van valami szép hely/vár/kastély stb van, meg perzse ott vannak a bizonyos filmekhez és sorozatokhoz kapcsolódó helyek

Sokat vagyok egyedül, mármint a zuram a valódi nincs otthon, így egyedüllévős esténként a fő program a filmezés, amit annyira nem baj, lévén hogy szeretem, szal elég sok filmet néztem mostanában..éjjel meg általában ha nem tudok visszaaludni jöhetnek a szinkronos YT német rom filmek, bár tegnap éppen olasz koszt. sorozatot néztem (amúgy tök jó)

hogy azért legyen török: https://www.youtube.com/watch?v=-we0Ed_xN98

ráadás: https://www.youtube.com/watch?v=X6D7buPYIIE

bye
hanga549 2019 jan. 06. - 00:29:38
(1174/1898)
Michonne abla, csudafinom volt a habos kakaó, köszi! :) Habár fogyókúra van tervbe véve, de nem tudtam ellenállni, és ez még belefért. :)
Marycim, bulit szervezhetsz, örömmel elmegyek arra is - de természetesen ne búcsú legyen az apropó, hanem a viszontlátás. :)

Lányok, nézi valaki rajtam kívül a Kadin-t? Én most tolom a 40. bölümöt, és komolyan azt kell mondjam, hogy (az én ízlésemnek megfelelően) ahogy az Icerde egy mestermű az akció kategóriában, úgy ez a sori a dráma kategóriában viszi el a pálmát nálam (toronymagasan!!!) Egyszerűen zseniális. Semennyire nem kiszámítható, és úgy össze vannak kavarva a szálak, hogy elképzelésem sincs, hogy fogják ezt majd egyszer lezárni. De bárhogyan is, a szívem tuti biztosan vérezni fog. És ahogy Fatmagülnél követeltem, hogy Meryem ablát minden családba, úgy itt azt követelem, hogy Enver papát minden családba!!!!
maryriddle 2019 jan. 05. - 22:12:28
(1173/1898)
Jajj de nagyon örülök mindenkinek ablák!!! Pedig már majdnem kezdtem szervezni a búcsúbulit... Jövök bővebben amint tudok. Iyi geceler
Michonne 2019 jan. 05. - 02:16:09
(1172/1898)
Ablák,

Ez a nagy visszatérések éve! Mikor ha nem hajnalban persze.

Először is kezdem a habos kakaó kínálásával, abban reménykedve, hogy egy kis cukor után már nem tűnök annyira szava hihetetlen kamunőnek.
Ég a pofám…. és nincs mentségem tudom, mert legalább életjelet igazán adhattam volna (általában nem jellemző rám ez a nyegleség), de nekem is nagyon összejöttek a nem épp pozitív dolgaim ősztől majdnem év végéig, amik bőven nem erre a platformra illő történések, szóval nem is borzolnám a kedélyeket mélyebb kifejtéssel.
Neyse, végre 2019-et írunk, és remélem felfelé ívelő pályára áll a barlangunk, pláne, hogy egyre többen találnak vissza;) Utólag is BUÉK Ablák.
És még egyszer özur dilerim.

U.i.: Jövök hamarosan minimális dizi témákkal, most ugyanis nincs szívem a még régebben látott Erika Ablánk élménybeszámolójába – amit mellesleg nagy élvezettel olvastam - bele trappolni.

hanga549 2019 jan. 04. - 21:36:01
(1171/1898)
Jaaa, egyébként hazudok. Dehogynem találkoztam vele. ITT. :))) A bótjában. Hoztam is tőle MAVI farmert, pólót, inget, órát, parfümöt. A kasszánál elkérték a nevemet és a telefonszámomat. Gondolom fel akar majd hívni, hogy megköszönje. :D :D
hanga549 2019 jan. 04. - 21:01:30
(1170/1898)
Merhabaaa, drága Abláim! Herkese Mutlu Yillar!!! :)

Szó, ami szó, régen jártam erre. Persze ez nem azt jelenti, hogy elfelejtettelek Titeket. Bevallom az elmúlt évben többször is belestem ide, de mivel szinte mindig olyan témákba futottam bele, amikhez nem tudtam hozzászólni (pölö Fazilet asszonyság ment itten sokáig, amit, bár elkezdtem nézni, de a kedves Mama folyamatos rikácsolása miatt képtelen voltam tovább nézni), ezért aztán egyre ritkábban néztem be. De még egyszer mondom, nem felejtettelek el Titeket. :) Egyszer már majdnem beírtam, amikor Enginünk borzalmasan sz@r filmjéről beszélgettetek, de aztán valami miatt mégsem küldtem el. Apropó, az a film TÉNYLEG rettenetesen ócska volt. Végignéztem, mert hát mégiscsak Kerim játszott benne, de... Máig nem értem, mit láthatott benne, hogy elvállalta. Nem kicsit csalódtam is a fiúban emiatt és neheztelek is rá.

Más téma: az elmúlt évem elég mozgalmasan telt. Volt benne rossz is (leginkább az első 3-4 hónap), na de aztán augusztusban megszánt a Jó Isten, éssss... eljuttatott Isztambulba. (Itt most facén egy csomó szívecske lenne). :) Igen, igen, eljutottam álmaim városába, és azóta is ott ragadtam. Ugyan már csak álmaim szintjén, de ha hiszitek, ha nem, ahányszor csak úgy ébredek, hogy emlékszem az álmomra, tehát még benne vagyok, akkor kivétel nélkül mindig Isztambulban jártam. Csodálatos volt, szavakkal nem is tudom leírni, mit jelentett nekem az a 6 nap. Több olyan eset is volt, hogy csak szakadt a könnyem, és nem tudtam elállítani. Mintha a szívem kicsordult volna a szemeimen. Az egyik ilyen volt, amikor férjemmel elindult velünk a komp Üsküdarba... mikor megpillantottam a hidamat... aztán fent a Camlica Parkban. Felértünk naplemente előtt nem sokkal, és éppen egy kisebb együttes zenélt, és egy török énekesnő csodaszépen énekelt. Na ott szinte zokogtam, annyira, de annyira megérintett. Egy néni átnyújtott nekem egy rózsát, amit hazahoztam és azóta is őrzöm.
És természetesen Üsküdarba érve elsőként egy bizonyos házhoz zarándokoltunk el. :) Az sem semmi érzés volt, amikor azt megpillantottam, majd pedig a kapuja előtt álltam. :) Aztán egy fodrászat, egy fotóstúdió, egy pékség (ezeket elég nehezen találtuk meg), majd pedig egy kocsma következett. A kocsma - vasárnap délelőtt lévén - zárva volt, de ahogy ott próbáltunk beleskelődni az ablakán, egyszer csak megjelent a tulaj (aki sajnos nem Tuncer bátyánk volt). Nem kinyitni jött, csak valamit ott felejtett, és képzeljétek el, beengedett minket fotózni, videózni. Mondta, hogy este 9-kor nyit és menjünk vissza, de erre nem volt lehetőségünk. Másik nagy álmom volt, hogy egyszer átkeljek azon a hídon, és sajnos majdnem meghiúsult ez az álmom, de Isten megint csak ott volt, és úgy intézte, hogy a buszunk ne férjen át azon az alagúton, amin eredetileg visszamentünk volna Európába, így hatalmas boldogságomra átmentünk rajta. Csodálatos volt, éppen készült lemenni a nap. (Erika sírt megint). :)) És aztán utolsó nap ismét csak híd, csak akkor mellette és alatta. Isztambul gyönyörű, a törökök nagyszerű emberek, imádtam ott mindent és mindenkit, és amikor éppen nem meghatottan bőgtem, akkor fülig érő szájjal vigyorogtam boldogságomban. Idén visszamegyünk. A férjemmel az az álmunk, hogy az 50. születésnapunkat ott töltsük (ő 08.31, én 09.07), és mivel közeli a két időpont, még akár bele is férhetne az időkeretbe - mert idén kb. két hétre szeretnénk menni. Szorítsatok, hogy sikerüljön. Sajnos ami ennek akadályt állíthat az az, hogy ilyen hosszú időre nem nagyon merném itthon hagyni az idős szüleimet. :( Így is egy frászban voltam 6 napig.... Isztambul téma ezzellezárva.

Filmek, sorik: én bizony nézem őket azóta is. SŐT! Mióta ott jártam, még nagyobb lelkesedéssel. :)) Meg sem tudom számolni, hányat és mit nézek. Cukur, Kizim, Kadin, Protector, Bir zamanlar Cukurova, Suskunlar, IG, CARPISMA (!!!!) Meg még mit tudom én miket. :) Jut eszembe: Güney a Kizimben annyira haláli pofa! :) Hallottátok, hogy Burakkal itt voltak Pesten szilveszterkor? :))

A szerelmemmel (aki még mindig az, és örökre az is marad) sajnos nem futottam össze Isztambulban. Viszont nézem a sorozatát, és nagyon tetszik. Ő is, meg a sorozat is. Külön üdvözlöm, hogy végre nem szépfiút játszatnak vele, hanem egy sokat szenvedő, rendszerint gyűrött arcú zsarut. Nekem nagyon tetszik a több szálon futó cselekmény sorozat is, ami mégis összefonódik. Szóval szerintem nagyon jól ki van találva a sztori, és az összes "mellék" szereplőnek hatalmas piros pont. Mindenki nagyon nagyot alakít.

A másik nagy kedvencem a Cukur. Icerde után jó pár részt némiképpen fanyalogva néztem, annyira nem is tetszett sem a történet, és sem Mert. De aztán beszippantott. De most sem Yamac a kedvencem, hanem Vartolu Sadettin/Salih. Ez a figura és az őt alakító srác egy életre belopta magát a szívembe. Hihetetlenül jó arc.

Tímea, SAK-kal hasonlóan jártam, mint Te... :))) Az Élet dallamát nem nézem, egyszerűen akkor sorozatdömping van, hogy képtelen lennék már még egyet beiktatni. De megjegyeztem az ajánlást, és ha ezekkel végzek, akkor előkapom azt is. Jut is eszembe, Uraddal is indul egy új sorozatfordítás. :) Rá is nagyon kíváncsi leszek, szóval őt is be fogom valahová szorítani. :) Amúgy mit szólunk ehhez a hatamas kínálathoz, fordítói lelkesedéshez? :)) Némelyik sorozatért már-már ölre mennek, hogy ki fordítsa. Mégilyet... :)))

Belépőnek ennyi asszem elég volt, a jövőben pedig (azaz idén) igyekszem újra aktívabb barlanglakó lenni. :)




Timea Hakmen 2019 jan. 04. - 16:40:21
(1169/1898)
Sziasztok!

Boldog új évet!

Én is beszoktam még nézni, csak magamtól nem merek megszólalni. :D

A törökökkel úgy állok, hogy a VS után elkezdtem SAKkozni, de a 4. rész után feladtam, nekem ez a Tahir gyerek elviselhetetlen, bocsi. Az Avlut sem bírtam tovább, Zerrin gerrin, Kuti néni ide-oda, idegesít.
Viszont rátaláltam a világ legjobb szappanoperájára, a Hayat sarkisiban (Élet dallama néven fordítják), zseniális, vicces de közben komoly is, bájos. Elképesztő karakterek vannak benne,. Ilyen hazudozó, önző, ahogy a barlangban mondják viszkető, mindenkit átgázoló "főhősnőt" Cemre óta még nem láttam, annyi különbséggel, hogy Hülyáért nem lehet nem rajongani. És ilyen zsigeri tehetségű, profi színésznőt, mint Burcu Biricik főhősnő szerepben még nem láttam török sorozatban, bocsi Berenek és Bergüzarok. Szóval nagyon jóóó, nézzétek! :)
mankosy 2019 jan. 04. - 08:27:07 Előzmény maryriddle
(1168/1898)
Szia!

vicces, mert én is van hogy naponta benézek, de se kép se hang.... a törökökkel kapcsolatos dolgokhoz sajnos azóta sem tudok hozzászólni (exem szultános sorijával se haladtam túl a 2. részen, de szerintem nem is fogok )...de bármi másban szívesen "segítek"...szóval cseverészhetünk ;)
maryriddle 2019 jan. 04. - 00:19:48
(1167/1898)
Mankos, jól esik hogy írtál. Hidd el én a mai napig szinte naponta felnézek, várom hogy valaki megtörje a csendet, én próbáltam mindenkivel kommunikálni, kérdezgetni de nem jöttek válaszok a kérdéseimre nem tudok mit csinálni. Esetleg blognak használhatom a barlangfalat de az elég vicces lenne. Remélem mindenki jól van azért.

Boldog új évet!
mankosy 2019 jan. 02. - 13:13:52
(1166/1898)
Sziasztok!

Nem tudom, hogy jár -e még valahavalaki erre, de azért BÚÉK !
Mindekinek jó sorozat és filmnézést az új évre.
Sokkal többet én sem tudok hozzátenni, remélem egyszer majd valami kapcsán aktivizálódik a topik, legyen az török vagy nem török akármi.
Aki szintén dolgozik , annak persze jó munkát !

Bye
maryriddle 2018 okt. 28. - 22:52:17
(1165/1898)
Sziasztok!

Valahogy nehéz mostanában tollat ragadni a barlangfalra ugye?

Oké Tímea a te hiányzásodat igazoltnak tekintjük. Ezek a Barisok.....;-)
VS-sel lassan haladok de biztosan. Dagistanlit kicsit unom mostanában, nagy csalódás. Hileonnak meg gratula, ohaaa. Az Avluhoz még én sem jutottam el, de természetesen a müdür asszonyt megcsekkoltam, egyelőre szimpatikus kis pszichopata :-) Valaki írta hogy női Can Manay kíváncsi vagyok ez miben nyilvánul meg.
Most hogy mondod a Karadayi amúgy nekem is hiányik...
Burak miatt ne aggódj szerintem az Oszmánra lenyírja a jajj bajuszt :-)
Pamukot még nem olvastam (de Elif Safakot már igen:-)), pedig már rég tervezem. Amikor jött BP-re néztem live interjúját, és annyira szimpatikus.

Mankos(y), SAK: ja természetesen nem beleegyezéses volt a szíjas bilincses erőszak (vagyis még nem kezdtem el nézni nem tudom hogy megerőszakolta-e, de láttam egy jelenetet ahol az ágyban ostorozza a lányt), hanem asszonynevelős. De ha az Avlu soklírás büntetést kapott egy vasalós kézégetés miatt hát nem tudom egy ilyen jelenetét mit kapnak majd... bár ha tényleg kormánycsatorna akkor lehet hogy elnéznek felette.

Kivo dizit valakit tervezi nézni? https://www.youtube.com/watch?v=VGRTS4CErSA
Öykünk is visszatér: https://www.youtube.com/watch?v=mOTY419mjQk (ennek a Bursin gyereknek csak szerintem van ugyanolyan hangja mint Bugrának?)
Timea Hakmen 2018 okt. 20. - 16:23:36
(1164/1898)
Merhaba!

Nem utáltam meg a fórumot, és nem is untam rá (bár ez a csönd és a lecsökkent létszám eléggé lelombozó:((), csak tényleg alig volt egy szabad percem az elmúlt napokban. (EVS önkénteskedtem... és amúgy megismertem egy Baris! nevű török fiút:))
A török sorozatokat sem néztem jó ideje (ellenben a török irodalomba belemerültem. Olvastok Orhan Pamukot? Olvassatok!) A VS-t az 52. részt után leparkoltam, egy ideje már tényleg csak a török zászlónyalogatásról szólt a sorozat, de a hosszú hétvégén megfogadtam, hogy befejezem. Ősrégi kérdésedre válaszolva Mary, bár lehet azóta már láttad, Hilal és Leon nagy házassága annyi volt, hogy a hold előtt örök hűséget fogadtak egymásnak. puff.... Egyrészt nagyon menő, és persze freedom meg YOLO meg minden, Atatürk biztos büszke lenne rájuk; de azért durva is a 20. század eleji Törökországban, főleg mivel mindkét fiatal vallásos, szóval lehet, hogy a pokolra fognak így jutni... Hilal nyugodtan levehetné a fejkendőt....
Az Avlut még nem kezdtem el, csak belenézegettem. Nyáron elgondolkoztam rajta, hogy folytassam-e, de az új müdür annyira pszichopata és annyira profi színésznőt választottak, hogy miatta kénytelen leszek nézni. Max. szkippelem az Oktay-Özlem jeleneteket :D (saka, saka... bár megérdemelnék.)
Amúgy mostanában olyan ingereim vannak, hogy újra nézzem a Karadayit, lehet hogy megteszem....
Burakot ne is mond... Bírom a loboncosokat, de ez jobban sokkolt mint a svájci elekrotrosokk... Pedig annyira rá voltam izgulva, hogy ő lesz Oszmán szultán, de amikor megláttam azt a nyalka bajszot.... hayir, tesekkür ederim.... :((

Sadik Murat Kolhan biztos nem bírta tovább pedikür-manikűr nélkül. :( Azért azt valljuk be, hogy az elegáns mellények jobban állnak neki, mint az erdészruha..

Benedict Cu(cu)mberbatch nekem is megvolt a Sherlockban, meg a fassbenderes rabszolgás filmben, illetve Hugh Laurie Fortysomething c. sorijában, ahol még nagyon süldő, és nincs meg még a mostani fura sármja, de egész helyes volt. Ajánlom azt is.

Görüsürüz!
mankosy 2018 okt. 11. - 13:02:31 Előzmény maryriddle
(1163/1898)
Hali!

Úgy néz ki sikerült törölnöm mindent indapass-os regisztrációmat, csak Port-ot akartam meghagyni, de ne jött össze :D...ahogy néztem a hsz-ok is eltűntek

anno alányom is elkezdte velem nézni a KG-t :-)...különben meg a Disney/Nickelodeon élőszereplős vagy éneklősök verik nálam a biztosítékot, olyankor szoktam mondani, hogy inkább dokumentumot inkább lécci, ha lehet kérni
(mivel én meg nyárom az Egynári kaland-ot néztem végig :D...na ennél a és Korhatáros szerelemnél jelenleg nálam nagyon van lejjeb, ennek ellenére és szinte az összes magyar sorozatot néztem/nézem, egyik sem egy műremek, mégis jól szórakozok rajtuk úgyhogy ne szóljak egy szót se, hogy ki mit néz...az Aranyélet a kivétel, az abszolút kilóg a sorból, mert sztem egyedi és színvonalas

ez a szíjas-bilincses jelenet: de a csaj fejéből ítéve za pasi valami perverz beteg állat, vagy valami asszonynevelő célzattal csinálja??

persze hogy a SH-t már majdnem végignéztem :D....marha jó pörgős, izgalmas is meg vicces is

egí ksi őszi/iskolai vírus miatt lett pár "szabadnapom" , úgyhogy kihasználom az szép és szabadidőt, jó lenne ha a hosszú hétvégig is ilyen jó idő maradna

hogy török is legyen:
https://www.youtube.com/watch?v=Ly9wd1SlOnk

ezt meg az egyensúly végett:
https://www.youtube.com/watch?v=pqoc1G4WwhQ

Bye
maryriddle 2018 okt. 07. - 22:50:45
(1162/1898)
Sziasztok!
Vagyis szia Mankos :-)
Hát a nyugati nekem még mindig kínai mostanában :-) De örülök hogy a lányod legalább nem török sorikat néz. Az én 5 és 3 éves unokahúgaimról meg kiderült, hogy Kara Sevda rajongók oda vannak Burak Őziért és vitatkoznak a tévé előtt hogy kinek a férje lesz.... Az 5 éves szerint ő a legszebb ember a világon :-)) Nem akartam lelombozni ezért nem mutattam meg neki az új külsejét: https://www.instagram.com/p/BobxipWgNIV/
De csak hogy valami nyugati is legyen, Benedict Cumerbatcht bácsit én is ismertem még a nyugati időkben, engem a Sherlockban nyűgözött le anno... (ha nem láttad, ajánlom figyelmedbe) Amit egyébként sokáig pont azért nem akartam megnézni mert annyira ellenszenves képe volt... aztán Sherlockban kb. 10 perc után teljesen megváltozott róla a véleményem. Zseniális színész szerintem is, és még vonzó is tud lenni annak ellenére hogy nem a a tipikus adonisz enyhén szólva.

Bugra beynek tebrikler. Örülök neki, mert bírom a leányzót, az egyetlen színész-feleség akit az a megtiszteltetés ért hogy bekövettem insztagrammon.
S, ha már Bugra. Elkezdtem nézni a Kizim dizit. Olyan, amire számítottam, aranyos, vicces, szomorú, Bugra és Beren kislány imádnivalóak, Songül leányról viszont nem tudom mit mondjak... nem tudom miért mindig 170+-os nőket adnak Bugra mellé de tényleg...
Ha valakit érdekel, dailmotion-on fent van english subbal: https://www.dailymotion.com/video/x6u8doi

Sadik Murat Kolhan úgy tűnik megunta a vegetáriánus, erdei életmódot: https://www.youtube.com/watch?v=wG3DrhnMp8A

A SAK új forgatókönyvírója meg szerintem Sade márki... Főszereplők közötti csók még mindig nincs, szíjjazós erőszakszex viszont van. Olvastam hogy az Avlut megbüntették a vasalós jelenet miatt, hát nem tudom ezért hány milliárdos lírás büntit kapnak, de a végén csődbe megy Osman Sinav... https://www.instagram.com/p/Boe-BNbFcrw/

Remélem hogy mindenki jól van és inkább meggyűlölte/megunta a barlangot, és nem egyéb, komolyabb problémák miatt marad távol.

Güle güle
maryriddle 2018 szept. 14. - 19:42:10
(1161/1898)
Mankost tegyük kicsit féltékennyé :-)

Tímea te nem tudom hogy jelenleg kivel kavarsz (hacsak nem Yakuppal?;-)), ezért neked nem hoztam képet. :-(
maryriddle 2018 szept. 14. - 19:41:00
(1160/1898)
Michonne új ablái :-)
maryriddle 2018 szept. 14. - 19:40:21
(1159/1898)
És jövök a szokásos képeimmel.
Ulas ábinkat rávették egy magazin fotózásra, a fanok legnagyobb örömére. Kicsit túltolták a photoshopot, de azért nem rossz.