Téma: Hilal Saral

Récinew 2020 ápr. 17. - 19:17:30
(1598/1898)
Michonne, sjnálom a munkahelyre beszaladgálást. Valahol ismerős nekem mindig az kellene ami bent maradt és a hazahozott több kilóbáyt az nem megfelelő sosem :-)
Számitógép bedöglés nálunk is játszott. Uram gépe adta meg magát a céges. De a vicc benne, hogy ő nem koronás homoffiszos, mert ő már kb 2,5 éve nyomja alapból is a homét. Neki a kora miatt adta meg magát a gépe. De most a legújabb prototipust kapta.

Na és végezetül egy kis SK. Eddig csak Mankos finiselt és nem tudom, hogy az olvasás pillanatában a többiek hol tartanak, igy próbálom részenként.

13. elején volt a nagy pillanat. A Sancar mindent megtud. Kb 20 perc volt úgy unblokk és nekem hatalmas csalódás én többet vártam és nem feltétlenűl szinészileg hanem ugy összességében, bár ez a csorog a könny és bámulunk kicsit szerintem túl lett tolva. Ahogy Nare vigasztalta biztos romantikus volt értem a koncepciót és hogy Nare volt Jimmynk múzsája a Jó asszony mindent megbocsát cimű műben :-) de nekem annyira de annyira visszás volt az a jelenet, hogy abba kellett hagynom az elején az élőt :-( én nem igy képzeltem az egészet. A rész további részében valahogy Sancar bűnbánata Akin megölni akarásában manifesztálódott és sajnáltam, hogy annyira nem kúsztak rá a lelki részére. Az alkotóknak fontosabb volt, hogy sancarról eltereljék a hangsúlyt és elkezdjék Gedizt befeketiteni. Nare hazamebt és rögtön átterelődött a micsoda barát az aki megvigasztalja Narét gondolat, ésaztlattadhogymegfogtaazarcát :-.))) (Bocsi az egybeirásos hülyeségeimért ). Majd Gedizéknék sancar vihog Mügével és Gediz anyuval.... mi vaaaan??? Hát na ja. 13 rész még Kavrukról szólt, sajnáltam ám kegyetlenül úntam szegénykémet. A végén mindenki láthatta, hogy Gediz megsimizi Nare arcát.. feszültség tetőfokán mindenki várta, hogy Sancar ÖLNI FOG. A részben egyedüli élvezet Menekse abi alias Torrente arca okozta, amikor beállt papparadzinak. Eszméletlen arcokat vágott. Kifotóztam.....

14. rész ahol a fotós rész lecsapódott. Sancar nem ölt nem volt Othelló (egyébként az Még Othellónak is megvolt Nare gondolat és Sancar előadás sirva röhögős volt már akkor is, szerintem ők is hülyére röhögték magukat rajta.). Nárénak is hitt, hogy nem azért bujt oda Gedizhez és ez Sancar jellemfejlődése, hogy HITT. Most komolyan ez szép és jó, de akkor most ennyi elég is Narénak most akkor már love van mert Sancar hisz... mindegy közelgett a koronás ördög (Covid19) és kapkodtak oké elfogadom. 14 részről nem szivesen többet mert Rayen közlegény is izgalmasabb volt. A detektiv csapat Nare-Elvan-Zehra trióval lepipálta Charlie angyalait. Gediz Elvan beszélgetés gáz volt és Mary erre gondoltam, hogy itt kezdték Gediz sötét oldalát piszkálni. Bár csattogófogú Enginesek már akkor kikezdték, hogy Gediz csak Naréval kedves és Mügével is milyen mocskosul bánt Akin ügyben, ellenben Sancar a jó tesó támasza volt Zehrának pedig Zehra is hazudott Sancarnak. Szerintem össze nem hasonlitható a két eset de tök mindegy nem akartam összeveszni Miss Floridával. 14 részig Neshli előadása tetszett viszont amit ott művelt nekem nem jött be.... a nagy fás eset... a "Csók kórktum liheg liheg csók kórktuuuum liheg liheg"..... nekem nagyon szini előadásos volt és nem tetszett a gondolat hogy azt mondta, hogy megbocsátok ha itthon maradsz? Mi vaaaan? Piacon vagyunk, alkudozunk??? Na itt kellett leállitanom újra, nyilván megnyugodtam Melek miatt tette. A piknik nekem fájdalmas volt Melek miatt, a nyakelvágós meg kicsit izléstelen de mindegy a 2 óra 30 nál a szép résznél THE ENDE lett avagy KONYEC FILMA :-) Gediz kakaskodása nekem is már a szánalmas kategória főleg hogy az alkotóknak az volt a legfontosabb, hogy a fragiba beletegyék azt a picurka részt, hogy Gediz el akarja venni Nárét!!! Istenemmm hogy minden fórumharcnál sirva röhögtem ha ezt a frázist használták. Mintha a nőcik árucikkek lettek volna önálló akarat nélkül na mindegy. Menekse vinnyogásos performansza a végén maga a tragédia. Ez a nő többet szerepet nem kap sehol sem.
mankosy 2020 ápr. 17. - 18:40:46 Előzmény Récinew
(1597/1898)
mivel elveimet feladva a IG miatt beléptem egy csopiba, innentől mar úgymond mindegy:D. belépek bárhova...megírod melyik csoportban tufom elérni a hunsub-os verziót?
Récinew 2020 ápr. 17. - 18:27:58 Előzmény mankosy
(1596/1898)
Ufff azt hiszem csak face csopiba lehet egyenlőre magyarul. Azt nem hozhatom ki.

De az angolt beteszem ide, talán az nem annyira nézik mármint nem hiszem, hogy lopással vádolnak meg.

https://ok.ru/video/1343677663968

Jó filmnézést!

Récinew 2020 ápr. 17. - 18:23:14
(1595/1898)
Off nyugati témákhoz nem nagyon tudok hozzászólni, mindig olyan kis butának éezem magam, hogy azt sem tudom, hogy miről beszéltek és bárhogy akarok műveltebb lenni neeeem megy, neeeem birok más nyelvű sorit sem nézni. Candlefordot is most magyarul keztem el mert az angollal egyre több bajom van hangzásilag. Pedig azt jobban érteném mint a törököt. De nem tehetek róla a török hangzás már olyan mint az anyanyelvem. Esküszöm kezelésre szorulok emiatt. :-)

Egyedül a hölgyek öröme volt ismerős. Ha ez:

https://port.hu/adatlap/film/tv/holgyek-orome-the-paradise/movie-141380 akkor ezt láttam de annyira nem maradt meg az élmény.

Zümrümdaka: Hűűű ezek a jelenetek.... hát mit mondjak, szóval nekem ez nem romantikus mármint valóban ez az ágyra hátraesős izé meg sem merem kérdezni, hogy ezek után mi történt.... de istenre kérlek be ne csatold :-))))))) Nem akarom látni. De a gondolat, hogy bekúszik az "erotika" azért valahol jó de majd Erdo intézkedik. Egyébként nem a vén kecskére gondoltam hanem erre a fiatalkára :-) Hát persze....

És Mary a Berkal gyerekre én is rákerestem... de azt hiszem már én is öregedtem és igazából a 30 alattiakra rá sem merek nézni, sőt inkább az egyre korosabb (???!) pasira pillogok, ami még azért csak kb 40 ig értendő jön be inkább. Kát éve még ezt nem éreztem magamon. :-)

Yemines pasit nézem még most is nagyon bejön most ez az egész, kb leszedál mint az Isaura vagy Esmeralda de sokszor meglep hogy milyen jó kis drámákat nyomnak, hogy egy két helyszines délutáni nyamiként egész jó. Van a pasiról ruhátlan képem is. Nem merem betenni nektek ;-)
mankosy 2020 ápr. 17. - 18:16:56 Előzmény Récinew
(1594/1898)
szia!

nagyon köszi az Alef infot...csak egy kérdés: hol találom meg exuramat a feliratosan?
menteném le későbbi nézésre
thx
Récinew 2020 ápr. 17. - 18:06:31
(1593/1898)
Sziasztok!

Bevallom kicsit akartam húzni a jövetelt, hogy SK szempontjából mindenki be tudja érni a 15 részt is. Nehéz sokszor szétválasztanom a részeket. De aztán magától is úgy elszaladt az idő. Valóban ebben a homeoffice világban sokkal kevesebb időm van és a meló is rettenetesen macerás. De én már átlendültem.A leszarom állapotban vagyok. Majd szólnak ha vége.

Kenanos sorival kapcsolatban futottam be most leginkább, hogy közhirré tegyem, hogy van már angol is de magyar felirat is. Nézzétek friss ropogós.

Mary, kicsit Cukurova. Az a baj, hogy már annyira messze van, ahol te tartasz, hogy sokszor belekavarodok. Ezek az események ugye már a szeptember októberi termés. Sok esetben nem értettem, hogy mit mondasz, de valszeg azért mert én amúgy is másképpen látom illetve előrébb vagyok.

Szóval a kérdésed felém, hogy Müjgannal kapcsolatban hogyan értetted azt, hogy Müjgan a 38 részben tudja-e hogy Yilmaz Züleyhat szereti? Ezt hogy érted pontosan? És bevallom neked Müjganról nem szivesen beszélek. Volt egy kis fórumfájtingom ezzel kapcsolatban. És igazából lehet ez védekezésnek tűnik, de engem nem érdekel az a karakter. Kb a 40 részig nem is nagyon figyeltem rá, talán utána mondtam, hogy hűha egészen jó. Addig belelapult a történésbe. Szóval elnézést, tudom, hogy Müjgan Yilmaz ártatlan áldozata és nem ezt érdemelte meg semmiképpen, hogy Yilmaz kihasználja.És persze Yilmaz fog is szenvedni a bűne miatt és jogosan és talán ő maga is tudja ezt valahol. Igen lehet a bosszúja is jogos nem vitatom, mégis vannak nagyon apró személyiség jegyei, amit nem nagyon szeretek benne és erről nem tehetek tényleg elnézést.

Számomra ebben a soriban olyan sok energiát levesz a Züleyha, Demir, Hünkar és Yilmaz, mind a karaktereik is és a szinészek munkája is olyan orgasztikus hatást kelt, hogy egyszerűen Müjganra nincs energiám. A többiek jelenetei felpörgetnek, Müjgant sokszor leállitom tekerem. Nem tartom rossznak és igazából túlzásnak is tartom ahova vitték a karaktert és én nem akartam ezt látni belőle. Szerintem nem kellett volna ilyennek sem levinniük de mindegy, itt a végét már húzzák. Csak remélni tudom, hogy nem akarnak 3 évadot. Ettől én ,még nagyon nagyon szeretem ezt a sorit. Ezerszer inkább ez mint akár mégegyszer Sefirin Kizi.

Fekelit akkor most már érted. Régebben nem értettétek, hogy miért mondom, hogy forog a gyomrom tőle... szóval már érted.... és ezt még fokozzák is szerintem.
mankosy 2020 ápr. 17. - 17:08:02
(1592/1898)
Hali

akkor ещё раз....laptop kikapcsolt, szóval minden elszált

Mary: közben rákerestem kire gondoltál :-)....inkább legyen a BD....hát nem akralak lelombozni, bár ha nyári kaland volt szerintem maradjon az is....a gyerek (hát nekem túl fiatal, a soriban meg kb 20-21 éves lehet, nem tudom (jaj az korokkal, időkkel, évszakokkal, szülinapokkal itt is bajban vagyok, terhességek is furán telnek szóval csak a szokásos török fucklogic)..na szóval mint legkisebb fiútestvér a 4 közül egy igazi elkényeztetett, hülye hisztis, dühbegurulós pöcs (sorry), motor, autó a segge alatt, állítólag tanul stb...próbálnak neki valamiféle jellemfejlődést csinálni, de engem 28 rész után sem hat meg és nem jön át...wikin láttam, hogy nem lesz végig, na pont nem baj
Ellenben van egy másik testvér, annyira imádom kis lélekember, mint egy költő, aki a plátói szerelme után epekedik (van benn hasonlat és ő naplót ír)..mindig szomorú, de olyan léleksimogatóakat szokott mond (de nem Coellhos szarságokat) ..mindig csendes és nyugodt (sose ordítozik haha)..nagyon szeretem..olyan csendes kikötő a nem csak esetenként zűrös házban

Aki még idegesítő még az Kuzey anyu: ugyanaz a szenvedés, életfájdalom, jó volt alapja, de aki hülye az az is marad (apám mondta mindig)..nem láttam másban , de amúgy ennek a nőnek minden szerepe ilyen?
Ipek Bilgin viszont szenzációs, már kb 100x megfojtottam, utálom is meg nagyon bírom

Annyit jókat tudok már már visítva nevetni egyes karaktereken (kb mint valami picit idióta olasz vígjáték vagy volt az a Deliha c film azzal a picit ütődött csajjal) tegnap este is már folyt a könnyem.....és persze sírni is szoktam,nem kell hozzá sok, elég valami megható vagy szomorú, de nem kell nagy dráma...szerintem ez karanténdepi vagy elmebaj vagy a a nanorobotok átvették az irányítást az agyamban ...fiam kedvesen odabókolt a minap, hogy olyan vagyok, mint egy szappanoprea szereplő: sokat ordítozok ( lehet el kéne nézni vmi castingra)

Mostanában nem néztem semmi romantikusat, inkább más kötött le...itt meg van (nem nyál meg nem csöpög, na jó nekem nem, másnak nem tudom).....ez nem olyan beteges meg szenvedős mint dizikben szokott lenni, tisztelet a kivételnek azok meg pont jók....na szóval pillangó, szívdobogás.....szerelmem maga a megtestesült tökéletesség kívül belül, a karakter nagyon passzol hozzá és jól hozza ....úgyse fogok rosszat mondani hehe (btw qrva jól néz ki korához képest is)...nem tudom ki a soriban a stylistja, de ölelem..anyám azok az öltöny+ing+nyakkendő vagy nadrág+pulcsi+ing kombók meg a sportosabb cuccok (itt a külsőbb részeken ilyet nem nagyon látni , de inkább nem részletezem, hogy milyen a felhozatal, de gondolhatjátok ( mikor hugaimmal NYban voltunk elmentünk jópasikat kukkolni a pü-i negyedbe..na volt ott felhozatal rendesen :D
Nem lesz se skypos, se más esküvő, egyszer elég volt, a válás macerás..az én koromban (még picivel az 50+ Actival előtt) ez most pont jó, aztán lesz ami lesz...volt, hogy együtt voltunk estétől másnap délelőttig alvás nélkül (komolyan lenyomtam egyben 5 részt,,,,kis matek egy rész kb 2,5 óra.....igen orvos még nem látott :D...(amúgy ez az új rekordom, eddig a reggel f6 volt)
Nem kellene ilyen gyorsan haladnom, (28 rész bő egy hét alatt), mert pikpakk beérem a hunsubos részeket és azt számoltam, mire az összeset feliratozzák az még több mint egy év...angol feliratso verziót sehol sem találok :-((((((...marad szüzen a YT és következtetek..ha megint home office ban leszek úgyse lesz annyi időm (haha)

amúgy nem tervezek több sorit nézni, jó ez az egy két évente valami(k)... a kevesebb több...nem fogok megint megcsömörleni
Sk-t ha folytatják még nézem de remélem nem húzzák sokáig, az se lenne baj, ha elkaszálnák (gondolom a helyzet miatt elég sok mindenhol)
exuram sorija a kivétel még, láttam két rész már lement egyben...tud vki valami esetleg arról, hogy ha lesz feliratos, akkor kb mikor angol is jó

na befejezem az agymenést, mivel ma kb nem csináltam semmit és boltba is kéne menni, bár máshová meg nagyon nem szoktam :D

bye

https://www.youtube.com/watch?v=pSe6MDRK-FI

küldöm mindenkinek aki ........(folytatás tetszés szerint):
https://www.youtube.com/watch?v=wu1_0BYR4ZE
maryriddle 2020 ápr. 17. - 10:50:08
(1591/1898)
Mármint hogy Berkay Haydal alias Burak Deniz hasonmás.
Egy hülye vígjátékban láttam anno ott nem volt nagy szám. Úgyhogy csak nyári kaland volt köztünk.
maryriddle 2020 ápr. 16. - 22:59:03
(1590/1898)
Sziasztok, csak életjelet jöttem adni. Török dizikre semmi időm nem volt, és az elkövetkezendő hétben sem lesz valószínűleg.
Mankos örülök nektek ;-) szólj ha rendezhetjük a skype-os esküvőt, bár nemrég olvastam hogy embered megint összejött az exével. A sorin egyébként én is gondolkoztam anno. Viszont nekem nem Özcan hanem a Berk Haydal legény bejövős. Milyen benne?

Na majd jövök valamikor amikor tudok. Remélem jól vagytok. Güle güle
mankosy 2020 ápr. 13. - 22:12:44
(1589/1898)
Hali

Remélem mindenki jól van:-)..azért vannak a karanténnak is jó egészen jó oldalai , pl ami a húsvétot illeti semmi családi meeting és locsolkodás etc (introvertáltak előre :D) ...én személy szerint tök jól elvagyok
Gőzerővel nézem az Istanbullu gelint, 4 nap alatt lenyomtam az első évadot (16 rész) ..valamelyi nap kb reggel f6-ig tartott a szeánsz, de volt hogy felébredtem kora és reggel kivonultam a kertbe a tablettel meg egy takaróval és ott néztem míga csaléd fel ne kelt...kb annyi a lényeg hogy ezt a dizit szerintem nekem találták ki......ha nincs ez a vírus izé, akkor valszeg nem kezdek bele török dizikbe...bár igy utóag azt érzem, ha az SK-t kihagytam volna, akkor se ugrottam volna le a szikláról,..haha
Összegezve eljesen rákattantam, kb mint anno a K-ra vagy a Fatmagül-re (thanks sorozatbarát )
Nem kell túl sok mimdent belegondoni: ez egy igazi güzel büyük ask story..,és nekem most pont erre volt szükségem....de tényleg.....testileg nem bitos, mert az alváshiányt kicsit megérzem, de lelkileg nagyon helyretesz
Nem olyan nagyon total drama, de nem is valami szűzhártyavédelmi akcióterv, mit az SK ...van benne minden (még kórház is már töbször haha), de minden a megfelelő arányban, egyéltalán nem idegesít, sőt tegnap pl bőgtem is egy jót és később szétröhögtem magam....jó a klisék it is bejátszanak, szoktam magamban mondani, hogí most akkor bemegy/kijön/meglátja/mondja/észreveszi....vannak logikai bakik, de ez már kötelező elem
A szereplők közül "Ezel anne" itt teljesen más anyatípus mint exuram sorijában volt , először meg sem ismertem, csak miután csekkoltam hogy ki kicsoda ...nagyon komolyan tolja a szerepét, mint a család szultanaja, igazi öröm nézni..... Ezelben is nagyon szerettem, de itt homlokegyenset més karaktert alakít.. jókat szórakozom rajta , miközben meg tudnám fojtani (kb utálom és szeretem) ....... (SK beli Sancar anyu egy vicc hozzá képest, a színész alakítás detto )
( btw Kuzey anne is benne van, de tulképp ugyanaz a made by világfájdalom, há istennek inkább mellékszereplő)
Jó vannak a sorozatban kötelezó elemek, de a szüzesség egyáltalán nem téma
Kémia a főszereplő bácsi és néni között nagyon jóóóóó kb az sorozat első 10 perce után nálam nem volt kérdés, hogy nézem e vagy nem
Főszereplő csajt még nem láttam semmiben, de szimpi a szerepe, meg ahogy játszik és szép a hangja is van több szém, amit ő énekel, de a sorozatban amúgy is jó kis számok vannak, újak meg régebbiek...(Sezen Aksu féle Biliyorsum itt is bejátszik :-)
(és a lényeg) ÖD: mint tudjátok, sosem voltam közömbös iránta, de most már biztos, hogy ez maga az ASK ....maga a pasi mindig is bejött, korban is teljesen hozzám illik, a karaktertől meg totál kész vagyok a (kevés :D) hibájával együtt..mire végignézem valszeg szívritmusszabályzóm lesz..és neki is tök szép hanjga van:-)))..amúgy így idősebben Raoul Bovaval hasonlítanak egymásra...kb olyan vagyok mint valami szerelmes tinilány, csak korban nem stmmelek, szóval inkább valami menopauza tünet lehet..két szóval: kész vagyok :D
És ami még jó, már nem szoktam vírussal kapcsolatos rémisztó híreket olvasni és videőkat nézni a neten, részemről ellennék napokig pizsiben a kanapén, csak ne kéne boltba menni, meg ilyenek

na pussz mindenkinek
Michonne 2020 ápr. 12. - 00:07:31
(1588/1898)
hmm megnéztem a liszteszsákos videót, mint a robotok, de a zene tetszik:))
Michonne 2020 ápr. 11. - 23:58:26 Előzmény Timea Hakmen
(1587/1898)
OFF

Szia,

Igen, a NY-i vonal egy az egyben feszültség és frusztráció, ezért is ütősebb, megmaradóbb. A berlini szál viszont fikció, ez érződik is rajta. Én először egy könyves blogon olvastam a sztoriról, illetve a könyvről, először Yanky (Eli) hagyja el Estyt (Deborah),mert ugye nem jön a gyerek, anyja és a család is halálra szekálja, majd mégis visszamegy a feleségéhez, elköltöznek a nyugisabb Airmontba, később gyermekük születik, a nő képezi magát, suliba jár, blogot ír, távolodik a közösségtől, elkészül a könyve kézirata, és 2012-ben ki is adják, majd lelép a 3 éves fiával először vissza NY-ba, végül Berlinbe. Később ír egy második könyvet is, ami az újrakezdésről, illetve annak nehézségeiről szól.

Yanky: egyetértek.
És Amit Rahav sztem is cuki;) de Moische-t játszó Jeff Wilbusch is jól tolta, és neki a terep is igen ismerős volt, hiszen egy jeruzsálemi ultraortodox közösségben élt tizenéves koráig.
A berlini jeleneteket főleg ők ketten vitték nálam:)

"Kíváncsi lennék amúgy, hogy a new york-i zsidók tényleg ennyire akcentussal beszélik-e az angolt? Azt tudom, hogy a színészek izaeliek voltak."

Azt nem tudom, hogy mindegyik NY-i közösségben is ez e pálya, ami a cikkben van, de gondolom többségében ez a helyzet: https://akibic.hu/2019/01/07/a-legtobb-magyar-egy-ultraortodox-varosban-el-amerikaban/ , azaz az akcentus egy dolog, de maga az angol nyelvtudás is kérdéses, gondolom a nőknél a legrosszabb a százalékos arány. Őrület. Tanulják valamennyire, de nyilván nem erre fektetik hangsúlyt. A sorival kapcs. olvastam, hogy a színészeknek a "magyar jiddis angollal kevert változatát” kellett elsajátítaniuk.

Timea Hakmen 2020 ápr. 09. - 23:01:33
(1586/1898)
Zümrüdüanka, Réci: én sem nézem, néha belefutok instán. Az a jelenet most nincs meg.
De volt egy ilyen is: https://www.youtube.com/watch?v=LlUFR55lS9w állítólag szexi, ahogy ledönti a lányt, mint egy liszteszsákot. A lány totál mazo szegény.
Nem tudom melyik nős férfiről van szó. Az idősebb (Szümbül aga a Szulejmánból?), vagy az új karakterre gondolsz, a szépfiúra? Utóbbiról nem tudok semmit, de jól néz ki. :D https://www.instagram.com/dogukangungor7/ De gondolom akkor bedboj a karaktere.
Timea Hakmen 2020 ápr. 09. - 20:45:58 Előzmény hanguktaekwondoo
(1585/1898)
Timea Hakmen 2020 ápr. 09. - 20:44:27
(1584/1898)
Merhabalar,
Komolyan kevesebb szabadidőm van mint a karantén előtt, brühhüüh.

A SK-ból még egy részem van hátra. Mankos engem is meglepett, hogy pont a SK-val tértél vissza keletre. A szűzhártya még sehol sem kapott ilyen központi szerepet, pedig nagy a verseny.
Szerintem Gediz ablája biztosan nem szűz, Akin egyszer ecsetelne Narénak, hogy milyen kínok kellett átélnie amikor vele volt. :( XD
Sancar: én azon lepődtem volna meg, ha tud agolul. :D Az Othello jelenet aranyos volt. :D De azt lássuk be, hogy sokat fejlődött mostanában: nem csavarta le sem Gedizt az ölelkezés maitt, sem Kavrukot, amiért szemet vetett a húgára. Ugye milyen felvilágosult, modern legény lett belőle?:DD Amúgy támogatom a szabad szexualitást, de Sancar anticsókosságaban van valami szép naivitás, valami költői ami több más mint a szokásos török asszexuálitás. Persze nem létezik ilyen férfi a világon, de ő nem férfi, hanem legendahős. :D Számomra ezért is fura, hogy hogy volt képes szerelem nélkül elhálni a nászt. Na, nem vagyok elhálás-tagadó, nyilván megtörtént, csak nem értem, hogy volt képes teljesíteni... Az viszont nagyon ciki lenne a készítőkre nézve, ha kideürlne, hogy Lokitól van a gyerek, mert az azt jelentené, hogy Sancar leszokott a hártya-ellenőzésről, amiben olyan profi volt anno. Hacsak nem valami olyan beteg logikával gondolkoznak, hogy őt csak a szerett nő hártyája foglalkoztatja, úgyhogy le se csekkolta a lepedőt. :D

Én is megnéztem a múltkor az Unorthodoxot. Nagyon nézette magát, de így utólag nem hagyott bennem mélyebb nyomot. Viszont a naturalisztikus New York-i vonal nagyon bejött, félelmetesen jól volt érzékeltve az a fojtogató feszültség ami áthatja ezt az egész agyonszabályozott közösséget. A berlini vonal számomra is kicsit erőltett volt, és hihetetlenül gyorsan történt minden.
Coming out: a Yankyt játszó színész szerintem cuki :D https://www.instagram.com/amitrahav8/
és totál gay :D
Yanky amúgy szerintem épp ugyanolyan áldozat volt, mint Esthy. Ha csak nem még nagyobb a saját korlátoltsága miatt...
Kíváncsi lennék amúgy, hogy a new york-i zsidók tényleg ennyire akcentussal beszélik-e az angolt? Azt tudom, hogy a színészek izaeliek voltak.
Michonne 2020 ápr. 09. - 11:32:21 Előzmény mankosy
(1583/1898)
OFF
Szió,

haha annyira belehúztál, hogy tényleg sanszos a szűzhártya téma... uppsz:)))
Én is vegyesen mozizok, mikor milyen agymenésre van szükség :D
uhh azt hittem az iráni metanol ivást (vírus ellen) és a malajziai zombiparát (https://index.hu/mindekozben/poszt/2020/02/03/a_malaj_kormany_mindenkit_megnyugtat_nem_valtoztat_zombiva_a_koronavirus/ ) nehéz lesz hajazni, de mégis sikerült, nem tudom sírjak vagy nevessek.
Unorthodox sori: igen, több, mint meredek ez az életforma. Az indexes cikket én is olvastam, a könyvtől egy kicsit eltér a sorozat, de lényegét tekintve nem.
Van még egy sori, amit szívesen megnéznék, az is Netflixes: Shtisel, szintén haszid közösségről szól, de talán egy kicsit könnyedebb. Engem mindig vonzott, illetve érdekelt a zárt közösségek pszichológiája, mármint nyilván csak kukkolás szinten. Bár ki tudja, lehet, hogy ez a levegőben lógó szektásodásom egyik jele?!:))) haha, na jó megyek inkább:)))

hádibájbáj
mankosy 2020 ápr. 09. - 11:09:44 Előzmény Récinew
(1582/1898)
Ja igen szeretem ÖD-t jól emlékszel:-)).egyszer már régebben szemzetm ezzel a sorival...a csaj benne is szimpi (Diane Lane hasonlit külsőre)
nem rossz a képeken a pasi;)....na megyek vissza HO-ba uccsó nap aztán hosszú hétvége meg kivettetek utána 4 szabit
Récinew 2020 ápr. 09. - 10:33:01
(1581/1898)
Ez meg valami félalakos. Nagyon nem textil ledobós fajta.
Récinew 2020 ápr. 09. - 10:32:04
(1580/1898)
Cisusos :-)
Récinew 2020 ápr. 09. - 10:28:54 Előzmény mankosy
(1579/1898)
Akarok majd jönni többel is, csak Mankos annyira belejöttél a törökbe.... ez a karantén csodákra képes. :-) Én is más ember leszek utána az biztos. Te még szereted is Özkant ha jól emlékszem. Én a Yemint nézem, mondjuk az egy béna délutáni sori de a pasi benne meg a kémia szupi. Nekem most ilyennel kell leöblitenem a Sefirin Kizit. Teszek be a paliról neked képet.....hátha....