Nos, én két dolgot szoktam figyelembe venni egy filmben nem kimondott dolgok értelmezésekor: az egyik a színészi játék, a másik hogy az adott szereplõ késõbb/korábbi cselekedetei alapján hasonló helyzetben hogyan viselkedett és ez mire enged következtetni. A Musztafa vs. papa jelenetben (visszanéztem) nekem Firat Celik játéka azt fejezte ki, amit már írtam: elismeri az apja igazságát abban hogy õ már nem tud ezek után Fatmagüllel lenni. A másik ami miatt nem gondolnám, hogy õ a szüleinek behódolva, családi erkölcsök szerint viselkedett, az az Asuval való kapcsolata. Érdekes, hogy itt egy percig nem jutott eszébe a családi a tiltás? Én ellenkezõleg, egy lázadó fiúnak láttam Musztafát, aki a saját forrófején kívül senkire sem hallgatott.
Asunál kitagadta az apja, de õ egy prostituált. Ilyenkor még az amerikai filmekben is kiszokták tagadni a gyereket.:-) Ha Fatmagül miatt is ez a sors várt volna rá, (ami nem derült ki) - mondom ezt az alapján hogy Asu miatt kockázatot vállalt- nem gondolom hogy pusztán a szülõi tiltás elegendõ visszatartó erõ lett volna hogy lemondjon a szerelmérõl. Másrészt a mami végül mégis elfogadta menyének Asut, talán még meg is kedvelte, ami nekem megint az bizonyítja hogy Musztafa, legalábbis az anyját igenis tudta kedve szerint hajlítgatni, mert egyébként meg rajongott a fiacskájáért.

A többieket is kérdezem, ti hogy látjátok? A szülei és a kitagadástól való félelme, vagy a saját erkölcsi dilemmája ("a tisztátalan lány, fujjj") miatt fordított hátat Fatmagülnek?

"Végeredményben a szülõk szerintem csak megelõzték, hogy Musztafa ne bántsa meg még jobban Fatmagült." - Ezt természetesen nem úgy értettem hogy a szülõk Fatmagülre gondoltak egy másodpercre is, csak arra akartam kilyukadni, hogy végül azzal hogy lebeszélték Musztafát, csak jót tettek Fatmagüllel.

Ufff micsoda irományok születtek drága Abláim! :)) Élvezet olvasni!

Réci! Köszi ezt a tradicionális-aranyköpéses oldalt! Imádom! :D (és egy vallomással tartozom - én egy elkötelezett Emír rajongó vagyok, olyannyira, hogy képes vagyok érte, néha-néha még kara sevdába is belelesegetni és ha lenne több szabadidõm de ebbõl a szempontból szerencsére nincs, talán! még nézném is érte...de csak õt, az Õz húst továbbra sem szeretem :)))

Tímea abla!!! cok cok tesekkür ederim!!!! :*:D Azt hiszem "Köszemezek" a hétvégén ;))

Kerim kiszínezése és bûneinek elhalványítása ebben a sztoriban, ha az alkotók szerelmi történetet és happy end-et akarnak akkor valamilyen formában, de törvényszerû. Így is a nézõk egy rétegének a gyomra nem tudta bevenni, hogy Fatmagül megbocsátott az egyszeri, de ugyanakkor egyik legsúlyosabb bûnt elkövetõ Kerimnek (megjegyzem szerintem ez egyéntõl, személyes elvektõl függ, hogy ki mit és kinek képes megbocsátani). No, ha tündérbogár Kerim nem lenne tündér vagy az 50 bölüm hard core Kerimje már nem sokkal a házasságot követõen kibukik akkor finom jóindulattal azt már az elnézõbb közönség sem tudta volna lenyelni és a meghatottságtól egy könnycseppet elmorzsolni. Egyszóval, kényesen kerülték az alkotók, hogy a sorozat bármilyen (fõleg Kerim esetében) hímsoviniszta kicsengést kapjon – és ez egy lávsztorihoz; Fatmagül újraépített álmaihoz lássuk be, ez nélkülözhetetlen. Ezért, nem tudom felróni Kerim kirívóan,toronyháznyi magas erkölcsét – szemben Musztafa padlót surló aljasságával. Ez egy szükségszerû „mosdatás”, nem is inkább nevezzük különbségnek vagy erkölcsi fölénynek.

Ez a sztori elsõsorban (a hangsúlyos szerelmi szálon túl), a bocsánat adásáról és kiérdemlésérõl szól. A folyamatról, hogy akár a legsúlyosabb bûn alól is létezik feloldozás, ha kiérdemelten,megfelelõen vezeklünk érte (jesszus, nem akarok ám itt esti misét tartani :D Ezzel a dilemmával kell megküzdenie mindkét fõszereplõnek, mert az egy dolog, hogy Kerim viseli bûnét, eléri a „feloldozást”, de ehhez vaskosan kell, hogy Fatmagül is megtanuljon! megbocsátani,felülemelkedni és értékelni Kerim vezeklését – ez a folyamat brutálisan nehéz, hogy 2 ember között oda-vissza mûködjön és sikerüljön. Végül is én ebben látom a sorozat vázát,alap „mechanizmusát” – ugyanilyen fájdalom, bûn felülemelkedésén, feloldásán fut(na) Kerim-Fahrettin bey szál is, csak erre a készítõk kevesebb figyelmet szenteltek, nem bontották ki olyan szépen, alaposan, mint Fatmagül-Kerim konfliktus feldolgozását, ezért olyan összecsapott és logikátlan Fahrettin bûnbocsánata, mert ugyanakkor mindenképp pozitív apa-fiú kapcsolat végkifejletét akarták Hilalék kierõszakolni, de a megvalósítás formája mûmájer, esetekben felháborítóra sikeredett. A lelkét hagyták ki a dolognak, a bûn felvállalását, a bûnhõdést, bocsánatkérést, bizonyítást, a bocsánat elérését - ezt meglehetõsen olcsón, spórolósan oldották meg a készítõk. De, ezt az apa-fiú problematikát Michonne, valami istenien kifejtette, szebben nem tudom leírni! ;) Igazi, õszinte! bocsánat elérése így, az életben képtelenség, max. hazugság lenne, de a konfliktus feloldásának a kudarcát „Hilalék” ilyen közvetíteni szándékozott értékek között nem vállalhatták, mert valahol Kerim és Fatmagül megrázkódtatása egy tõbõl fakad, mindkettõjükön a legkiszolgáltatottabb helyzetben követték el a legkíméletlenebb módon a legsúlyosabb bûnt. Így az egyikõjük túllépése, feldolgozása visszajelzés, megerõsítés a másik félnek a megbocsátásba vetett hitnek.

Musztafa bukását is olyan jól kifejtettétek!;) Musztafát a sori elején én is egy „keményvonalas” elveket valló, kissé konzervatív, hagyományos „török gondolkozású” srácnak ismertem meg. Rá a megrögzött, sötét felfogás társadalomkritikájaként tekintettem - aztán valahogy ettõl a tetszetõs koncepciótól eltávolodtak és Musztafát szimpla konfliktus-generátornak ill. két pad közé esett, vergõdõ karaktert láttam. Hanga abla érvelésével engem teljesen meggyõzött! ez eddig a leglogikusabb magyarázat, amit, eddig Musztafa sorsának alakulásáról, lejtmenetérõl olvastam. Valószínûsítem is, hogy a készítõk is valahogy így gondolhatták (már ha adok annyi bizalmat a készítõknek, hogy egyáltalán gondolkodtak Musztafa jelenetein :))
Összességében Musztafát én más irányba vittem volna el. Persze izgii volt magánháborús behasalása a Yasaranoknak, elfojtott leszámolás vágya, okos trükkjei, szerencsétlen lecsúszása...de mennyivel nagyobb elánnal követtem volna mondjuk egy kevésbé Yasaranoktól függõ, kevésbé balhés, a tettek helyett inkább érzelmekben manipuláló Musztafát. Gyilkosságok, cselvetések helyett egy lélektani, fizikális megsemmisülés helyett érzelmi kiégést. (persze nem mondom, hogy ilyen dolgokat nem láttunk, csak így a vége fele a btk. helyett inkább valami pszichológiai könyvet lapozgattam volna Musztafánkkal)

Valóban nem hangzott el olyan, hogy kitagadnák, ha Fatmagül mellett maradna. De csak azért, mert Mustafa fejében sem fordult meg ilyesmi (sajnos). Asu esetében azonban emlékeim szerint bizony szó volt a kitagadásról. Az apa beszédét ott a tetthelyen én erõs ráhatásnak tekintettem. Férfiasan rávezette, hogyan is kellene errõl az egészrõl Mustafának vélekednie.
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a szülõk igenis kõkeményen beleszóltak (vagy bele próbáltak szólni) a felnõtt fiúk életébe, és azt is borítékolom, hogy ha akkor Mustafa Fatmagül mellé áll, abban az esetben is meg lett volna lobogtatva a kitagadás. De mivel Mustafa a családi erkölcsi elõírásnak megfelelõen cselekedett, így ilyesmi föl sem merült anyukában. Ez a fiú olyan nevelésben részesült, hogy engedelmeskednie kellett a szüleinek. Az apja valamivel jobbfej volt, de õt sem kellett félteni. Döbbenetes volt számomra, ahogy az anyában, mint nõben fel sem merült semminemû sajnálat, vagy együttérzés Fatmagül iránt.
"Végeredményben a szülõk szerintem csak megelõzték, hogy Musztafa ne bántsa meg még jobban Fatmagült." Ezzel sajnos nagyon nem tudok egyetérteni. Én úgy láttam, hogy õket kizáróan az érdekelte, hogy 1. mit szólnak majd azemberek, 2. Mustafának nehogy baja essen a mérhetetlen bosszúvágya miatt. Ez utóbbit meg tudtam érteni és el tudtam fogadni. De õk Fatmagüllel a legkevésbé sem törõdtek.

Mellesleg az anya jellemét szintén hûen tükrözte az a jelenet, amikor meghalt Mustafa apja és a fiának azt rikoltozta, hogy õ ölte meg az apját. Itt is hányingerem volt tõle.

"a Yasaranoktól is csak válaszként jöttek a szemétkedések, zsarolások a viselkedésére." De miért is viselkedett úgy a Yasaranokkal? Mert MEGÉRDEMELTÉK, és nekem nagyon tetszett, ahogy tele lett a gatyájuk, ahányszor csak Mustafa felbukkant a színen.

Güney: szándékosan és direkt nem akartam mélyebben párhuzamot vonni, ugyanis semmi másban nem tudtam volna. Güneyt én egy végtelenül sunyi és alattomos alaknak tartottam, akinek a jellemtorzulásában véleményem szerint szintén mérhetelenül nagy szerepe volt az anyjának.

Tökéletesen levezetted a folyamatot és az okokat amik Musztafa bukásához vezettek. Ezeket én is belátom és elfogadom. Soha nem állítottam hogy Musztafát puszta gonoszság és nem a fájdalma vezérli. A miértek mögött az enyhítõ körülményeket azonban továbbra sem találom elegendõnek tettei súlyosságához mérten.
A kulturális okok, konzervatív nevelés, mit szólnak a szomszédok témával kapcsolatban általában elnézõ vagyok. Csak ilyenkor mindig elbizonytalanodom, hogy meddig lehet ez mentség?
Tekintve hogy Musztafa késõbb mégis le tudott szakadni a "tisztátalan lett a menyasszonyom" dilemmáról, nekem mégis azt erõsíti, hogy a döntésében nem annyira a neveltetése és a konzervatív értékekhez való ragaszkodása volt meghatározó - ezeket elég gyorsan maga mögött tudta hagyni Isztambulban (hangosan csipog az álszentség detektor) - hanem az a primitív, hímsoviniszta "férfiúi büszkeség", miszerint az õ tulajdonát, Fatmagült bemocskolták így õhozzá, Musztafához már nem lehet méltó. Szerintem ahhoz, hogy ezt a hülyeséget le tudja vetkõzni, és meglátni Fatmagül fensõbbségét, önmagának is le kellett züllenie, máskülönben lehetséges, soha nem jut el erre a felismerésre.

A szüleinek én vajmi kevés szerepüket látom Musztafa döntésében. (Kb. annyiban mint Handan asszony szerepét amikor lefogadta Güneyt.) Emlékeim szerint a szülõk nem parancsolták meg Musztafának, hogy hagyja el Fatmagült. Az ominózus lebeszélõs jelenetben, én Musztafa apját sokkal inkább Musztafa lelkének szócsöveként érzékeltem. Amikor ilyeneket kérdez: tudna azzal a tudattal élni, hogy a felesége már mással is lefeküdt? tudna egy ilyen nõnel családot alapítani? MEG TUDJA EZT BOCSÁTANI NEKI? én ott nem egy kitagadással fenyegetõ apától félõ gyereket, hanem inkább a fájdalmas beismerés jeleit vettem észre Musztafa arcán. Végeredményben a szülõk szerintem csak megelõzték, hogy Musztafa ne bántsa meg még jobban Fatmagült. (Hozzátenném hogy a késõbbi viselkedése sem azt igazolta számomra hogy Musztafának annyira számítana a szülõi szó...)

A körülményei tették tönkre mint Güney gondolatot én annyiban nem látom teljesen jó párhuzamnak, hogy Güney a szememben Kuzey és Cemre áldozata volt részben, amennyiben elismerjük hogy Cemre nem szerette és menetjegyként tekintett rá, Kuzey pedig nem testvéri jófejség hanem megfizethetlen adósság jegyében vonult börtönbe helyette. A többiben nem hibáztatom a körülményeit (sokakkal ellentétben Handan asszonyt sem) a többi abszolút rajta múlott.
Musztafára ellenben nem tudok semmilyen tekintetben áldozatként tekinteni, tudatosan, közvetlenül ellene sem Kerim sem Fatmagül nem vétett, a Yasaranoktól is csak válaszként jöttek a szemétkedések, zsarolások a viselkedésére. Ezért nem látom õt egyenértékû antihõsnek Güneyel, és ezért nem is vált ki belõlem annyi együttérzést mint Güney.

Akartam még, de mennem kell. Michonne nagyon jó volt, jövök majd még Kerimmel és a bokszzsák papával. :-)

Na, akkor Mustafázok egy kicsit. :)

Elõre le szeretném szögezni, hogy nagyon sok mindenben egyetértek a viselt dolgait illetõen és semmiképpen nem szeretnék szentet csinálni belõle. Számomra azonban kétség kívül a legérdekesebb és legellentmondádosabb karaktere volt a sorozatnak. A többiek esetében szinte kiszámítható volt a következõ reakciójuk, nála azonban sosem tudtam, mire készül. (Kerimnél például a jellemébõl adódóan borítékoltam, hogy meg fog bocsátani az apjának. Ami meglepett, hogy a papa felbukkanása után ez szerintem nagyon hamar (túl hamar) megtörtént. Én a helyében még büntettem volna Fahrettin beyt egy darabig. Nagyon olcsón megúszta...)

Na, de térjünk vissza Mustafához.
Konzervatív szülõk (különösen anyuka) nevelték nagyon konzervatív gondolkodásra. A lakóhelyük egy viszonylag kis település (falucska?), ahol mindenki ismer mindekti, megy a pletyka ezerrel, ha valaki hibát vét, a falu nagyon könnyen a szájára veszi és ki is közösíti az illetõt. A falusi erkölcsrendészet kíméletlenül lecsap a vétkezõkre. (szerintem Mustafa egyébként ezért reagált olyan hevesen a vizes ruhás Fatmagül látványára - féltékenykedésrõl ekkor még szerintem szó sem lehetett, hiszen nem is volt potenciális veszélyforrás. Itt inkább a "mit szólnak a faluban, ha így meglátnak?" volt a legfõbb probléma.) Egy ilyen közegben esett folt a menyasszony becsületén. Ugye Mustafa elõször úgy tudta, hogy egy ember ment végig a menyasszonyán. Nem sokkal késõbb pedig jött a kitalált mese, hogy az illetõ férfinek már régóta viszonya volt Fatmagüllel, és hogy Fatmagül valójában egy ribanc. Mustafa ott hibázta a második hatalmasat, hogy ezt bevette, mivel korábban látta õket az eljegyzésen beszélgetni. (Az elsõt akkor, amikor a kórházban ahelyett, hogy vígasztalta volna a lányt, mellette lett volna, inkább cserbenhagyta). Miért is hagyta cserben? Mert az anyja folyamatosan azt tolta neki, hogy ezt a lányt így már nem veheti feleségül, mert már nem érintetlen és különben is mit szólnának a faluban. A konzervatív nevelés megtette hatását, az amúgy is lelkileg romjaiban heverõ Mustafát sikerült rávennie a kedves mamának, hogy dobja el a lányt. Mivel Mustafa nagyon szerette és tisztelte az anyját (véleményem szerint nem kicsit tartott is tõle), engedett a nyomásnak - miközben majdnem beledöglött õ is, mert nagyon szerette Fatmagült.
Szóval azon az éjszakán (hajnalon) összetört minden álma, nem sokkal késõbb ráadásul azt hazudták neki, hogy Fatmagül és Kerim viszonya már egy ideje tartott és az tulajdonképpen nem is erõszak volt, mert Fatmagül is akarta és így játszották ki, hogy összeházasodjanak. Azért ez nagyon durva hazugság volt, és ha nekem valaki ilyent mesél a võlegényemrõl, én is nagy valószínûséggel kiborulok, és lehet, hogy el is hiszem (ahogy Kerim is a leveleket). Ekkor jött az elborult agyú gondolat, hogy megöli mindkettõt és így indult útnak Isztambulba.
Az i-re az tette fel a pontot, amikor Kerim rátört a Yasanar házban és szembesítette azzal, hogy mekkora hibát vétett, hogy elhagyta Fatmagült, a lány ugyanis ártatlan volt, ráadásul hazugság volt az egész, mert pont, hogy õ nem nyúlt a lányhoz, ellenben a Yasaran srácok és Güney igen. Ez egyébként az egyik kedvenc jelenetem volt. Mustafa ekkor tudta meg a valóságot (újabb hatalmas sokk!), majd pedig kénytelen volt beismerni, hogy Kerim mennyivel különb ember nála. Szerintem ezen a napon és ezektõl a felismerésektõl bomlott meg az agya úgy rendesen. (Még egyszer mondom: nem mentegetni akarom, csak megértem.)
Rálõtt Selimre, aztán (látszólag) hagyta magát pénzzel megvesztegetni: ezt azt hiszem már kielemeztük - gyarló az ember, szeretett volna kicsit könnyebben élni, stb. Viszont ezzel a tettével sikerült magát még jobban megutálnia (mert azért érezte õ nagyon is, hogy ez nem volt helyes, ráadásul meghasonult önmagával, mert õ korábban azt gondolta magáról, hogy nagyon is erõs és bátor és eltökélt, erre egy pénzzel teli táska látványára sikerült lemennie kutyába.) Ráadásul egy szerencsétlen véletlen gyilkost is csinált belõle... Véleményem szerint Mustafának innentõl a legnagyobb problémája önmagával volt és ez vezetett az elméje teljes elborulásához.
A Kerimmel történt beszélgetés és ráébredés után határozta el, hogy visszaszerzi Fatmagült. Itt már tudta, hogy hatalmas hiba volt a cserbenhagyás (mellesleg szerintem ezt a kórházban is tudta és az égõ háznál is, csak ugye az anyja általi nyomás...). Jóvá akarta tenni, de jött a következõ döbbenet: Fatmagül nem fogja feloldozni a hibájáért és nem hajlandó megbocsátani neki, el is zavarja a házuktól. Majd késõbb egy újabb sokk: nem, hogy nem bocsát meg neki, de már nem is szereti õt, sõtmitöbb megveti és gyûlöli és elhányja magát tõle(!), ellenben Kerimbe beleszeretett. Puff... Hol a pisztolyom???

Mustafa sorsának alakulásáért én elsõsorban a kedves mamát tudom felelõssé tenni (nem hiába kérte Fatmagül bocsánatát a halálos ágyán. Volt is miért!!).
Az már más kérdés, hogy szerintem sem lett volna ez egy felhõtlen és boldog házasság és szerintem sem illettek össze Fatmagüllel.

Mustafa késõbbi ámokfutását (Kerim lelõvése, Fatmagül elrablása, stb.) én a fentiek miatti elborult elmeállapotának következményének tudom be. Ott õ már totálisan nem volt önmaga. Güneyhez (KG) hasonlóan õ sem volt alapvetõen rossz ember, csak a körülmények tették azzá és süllyedt egyre mélyebbre. Olyan dolgokat tett, ill. olyan tettekre kényszerült, amikért önmagát is megvetette, emiatt idegileg teljesen tönkrement. Egy rossz döntésre és egy aljas hazugságra ráment az õ, és az egész családjának az élete.
Nem felmentem, csak megértem és sajnálom. Ennek a történetnek számomra kétség kívül õ volt a legnagyobb vesztese.

Megnéztem azt a jelenetet, ó;)), és már a 7. bölümben, micsoda tempó ez! Asszony közben kórházban, kómában, ccc...
(A Kis Günesisek látom eladták a céget :))

Igen, egy idõben emlegették Serenay mellett Asli Envert is, mint lehetséges partnert, de aztán elhalkultak róla, Serenayról azt hozták a „lapok”, hogy az elsõ bölümök elolvasása után nemet mondott a szerepre, viszont a napokban azt olvastam valahol, hogy mégis gondolkodik rajta… szóval csak a szokásos nagy semmi és pletykaszint minden. Én már csak akkor hiszek el bármit is, ha látok egy ütõs promot (mint ahogy a héten is…hehe)
Esetleg Dr. Engin véletlenül (hát perszeee) tûdön szúrhatná sztetoszkópjával jövõbeni szerelmetes párját, ahogy az épp a kórházi liftbõl esik ki…vagy vmi hasonló ínyencség is megteszi kezdetnek…jáájj dráááámának:))

A linkelt filmre meg…váááá most látom, hogy képes voltam úgy rákérdezni, hogy láttátok e? holott kint is csak tegnap volt a premi……szokás szerint figyelmetlen voltam.
Btw engem is érdekelne;) és persze, hogy nem gondolunk rosszra;)
Majd lesem, hogy van e hozzá online link, vagy esetleg letöltési lehetõség, ill. sub, és ha találok, akkor
sikítok.

Sziasztok,
hmm lányok dobáljátok itt a magasabbnál magasabb labdákat…ajaj szuper vélemények, meglátások,

Lukrécia 14:20 as kommentjéig jutottam délután, majd kihasználva a csöndes idõszakot a munkahelyemen gyorsan írtam pár gondolatot, elküldeni már nem tudtam, most jutottam géphez és látom Mary még rátettél egy lapáttal:) és ezzel engem is újabb gondolatokra ébresztettél, de azt már nem írom ebbe bele.

Eleve csak random belekaptam pár témába a teljesség igénye nélkül.
Ahogy én láttam, ahogy rám hatott. Tehát nem biztos, hogy így is volt, nem szent írás:)
ha esetleg átrágtátok már ezeket korábban elnézést.

A Fatmagül – (Beren) negatív felhangokat anno én is olvastam, és be be villannak a Jasszus által is leírt épületes érvek Fatma ellen…már akkor is jót mosolyogtam rajtuk:)

Látom Fahrettin Bey, stílusosan, mint visszatérõ bumeráng (:D) egyértelmûen kiérdemelte a barlang bokszzsákja címet. Adjatok csak neki!
Jellembeli hiányosságainak felsorolását, már én sem fokoznám, hiszen tökéletesen megfogtátok a lényeget vele kapcsolatban. És számomra is felfoghatatlan, hogy a részrõl részre visszatérõ sírdogálás, és önsajnáltatás mellé-közé-alá-fölé, hogy a francba nem fért el egyetlenegy fránya mea culpa sem ….
Úgy érzem, hogy a török futószalagos írók és gyártók nagy része rettentõ kényelmes helyzetben van, mert bár beemelnek ugyan neccesebb, mélyebb körüljárást igénylõ témákat a sorozataikba (ebben különböznek talán a latin és egyéb más szappangyártó nagyhatalmaktól), hogy „legyen ugye mondanivalója” (látszólag), de a kidolgozására már nagy ívben carnak, hiszen nem a valódi erkölcsi útmutatás a céljuk, hanem véleményem szerint kizárólag csak a drámagenerálás, illetve az „úgy csinálunk mintha”. Csak a felszínt kapargatják, pedig a lényeg beljebb van. Mondjuk ennek ábrázolásához talán több is kell, mint ami a Hilal alkotógárdában valaha is benne lesz.

(azért van abban valami édes báj, hogy az õ topikjában (muhahaha) szidjuk mint a bokrot)

A Kerim-Fahrettin turbo egyesülés:
Emlékeim szerint az elsõ „baba” Kerim szájából akkor hangzott el, amikor felhívta telefonon, hogy találkozzanak a repülõtéren, mielõtt az öreg meg a hugica visszatérnek messzi földre.
Megértem, hogy sok mindenki számára gyorsnak tûnhetett ez a reakció, nekem viszont „ez” a baba még nem „az” a baba volt.
Az apa újbóli eltûnése miatt érzett pánik egy olyan folyamatot generált a fiúban, ami által az évekig jelen lévõ nagyon erõs és jogos dühét képes volt felülírni az évekig elfojtott szülõ utáni vágya szinte percek alatt (ebben az esetben irreleváns, hogy milyen szülõrõl van szó).
Kerim most vagy soha pillanata volt ez, egy nagyon hosszú út legeleje.
Számomra ez inkább a gyermek Kerim reakciója és „babája” volt.
Egy jövõnek reményt adó múltbéli kiáltás, csupán egy jelzés, hogy „kapsz még egy esélyt”.
Az apának viszont jóval több lett, mint reménysugár ezt aláírom.
És ezt az érzést a reptéri jelenet még jobban megerõsítette bennem, hiszen ekkor még jól érzékelhetõ volt a fiú távolságtartása és fájdalma baba ide baba oda.
Mert nem eszik azért olyan forrón a böreket sem, hiába a könnyek és az összeborulás, ha a felnõtt Kerim „baba-ját” azért Fahrettinek tartalommal is meg kell ám tölteni, és itt már nem lesz elég csak a gyermeki vágy. Nekem errõl szóltak fõképp ezek a jelenetek nem a gyorsan jött és kapott megbocsájtásról.
Fontos azt is megemlíteni, hogy ez már az anya levele utáni idõszak, azaz Kerim tudta, hogy ezzel a lépéssel nem csak az apjának, hanem magának is esélyt adott, hiszen az anyukája esetében ezt már nem tehette meg. A tudat, hogy vele azért még sikerülhet, akármilyen is volt itt még akkor ez az apa, felolvasztotta a dermedtségét.
De valóban a „baba” szó elhangzása ebben a szituációban és idõben kicsit félrevezetõnek hatott, és sokan úgy érezhették, hogy Fahrettin jött, látott, gyõzött, pedig nem.
Az más kérdés, hogy aztán Hilalék mennyire nem tudták megfogni a kibontakozást.
Sõt, mint láthattuk semennyire és rosszabbnál rosszabb szülõ megoldás kliséket húztak elõ a kalapból, azaz munkát szerzek, házat veszek, pénzt adok, védelmet ajánlok és majd érzelmet kapok cserébe... Ja persze, mert ez csak így megy.
Egyetértek veletek innen már lejtmenet volt ez a szál szerintem is. Elcseszték, ahogy csak lehetett:(
Pedig volt benne potenciál, még úgyis, hogy elsõsorban nem ez volt a fõszál, viszont annál fontosabb.

Kerim szála alapvetõen is nagyon fontos volt, és mellesleg engem jobban le is kötött, mint Fatmagülé. Természetesen Fatma támogató voltam végig, de az õ történetvezetése, onnan, hogy a doki kezébe került erõsen kiszámítható volt, túl sok meglepetést nem is okozott, úgy oldotta és dolgozta fel a karakter a traumát, mint a pszichomókusok álma. Ezért bár jó volt látni a gyógyulási folyamatát mégis a Kerim karakter belsõ harcai sokkal jobban hatottak rám és több gondolatot ébresztettek bennem.

És akkor be is fordulnék a féltékenység utcába, és virtuálisan behúzok itt is egy jobb egyenest a kedves szülõknek. Szerintem a néha érthetetlen, irracionális féltékenysége is inkább a folyamatos lelki bizonytalanságából eredeztethetõ, és nem a vehemensebb, altesti ésszel gondolkodó hím „enyém a nõ” felfogásból, hiszen az alap személyisége és a jól érzékelhetõ érzelmi intelligenciája alapján, nem lett volna szabad felszínre törnie ilyen erõteljes oldalának. De a pánikos rettegése az elhagyás, elvesztés picike kis gondolatára is (a per alatt is egy dolgot kért Fatmától „ne válj el tõlem” ergo ne hagyj el.) mindent felülírt. És persze ehhez hozzájön még az apja és anyja „szerelmi” sztorija, amivel hibásan párhuzamot húz, és képtelen elvonatkoztatni. Nehezítette a helyzetét, hogy némely szituban Fatmától is kevés ingert kapott, illetve nem olyan formában, ami visszabillenthette volna a valóságba. (Félre értés ne essék Fatmagült természetesen nem hibáztatom, és nem hiányolok tõle semmit, hiszen az õ útja ezen a téren pokoli nehéz volt).
A leveles dolog valóban kilógott a sorból, mert azt talán még Kerim doki nénije is benyalta volna…..:)) ejjj Mukaddes…:)) persze ha azt is jobban megbeszélik, nem csak úgy kutyafuttában akkor talán nem menekül el K. a nem létezõ sebeit nyalogatni… btw tipik példája volt ez is a részhúzó szappanoperás megoldásoknak. Egyik bonyodalomból a másikba, míg el nem érünk százig.

Mustafa: róla nem írnék sokat.
Sajnáltam, sõt egy esetben meg is könnyeztem õt (bármennyire is direkt hatáskeltõ volt a jelenet).
Sajnáltam azért, mert nem tudott ember maradni az embertelenségben.
Persze nála is rengeteg visszahúzó erõ volt természetesen, szülõk, tradíció követés, stb., de amin igazán elcsúszott az a már Kerimnél is említett érzelmi intelligencia, csak nála a hiánya. És véleményem szerint, ha nem történik az ami, és Fatmával összeházasodnak, eme hiányosságai ugyanúgy elõjöttek volna ezeregy más szituációban életük során (mint ahogy az Asuval meglévõ kapcsolatában is megmutatkozott). Finoman fogalmazva, és senkit meg nem sértve, de Fatma érzelmileg és értelmileg is erõsen felette volt szerintem, és bár szépek voltak együtt, de nem egymáshoz valók.
Mustafa fejlõdésképtelen volt, és Fatmagül - kemény arculcsapás következtében ugyan - de tökéletesen észlelte ezt, és nem a szívére, hanem az eszére hallgatva képes volt elengedni õt, akkor, amikor még õ maga is alig állt a lábán. Erõs jellem, erõs nõ.

És hogy miért a hitvány tettben részt vevõ, vitatható Kerim, és nem a hibája ellenére, de szerelmi szállal kötõdõ Mustafa kapott esélyt a lánytól?

Amikor elõször találkoztak Isztambulban õk ketten a patak parti háznál, már ott eldõlt minden. Viszonylag gyorsan belõtte Fatma az irányvonalat Mustafának, és kristálytisztán kifejtette és nem csak neki, hanem a nézõknek is, hogy miért.
Nem az volt a mérvadó Fatma döntésében, hogy ki hogy viselkedett vele a tragédiája elõtt, kinek milyen volt a múltja, renoméja, kötõdése hozzá, hanem az hogy ki hogy viselkedett vele a tragédiája után. Ki maradt mellette, és vállalta fel õt, megalázva, lenullázva, sebekkel teli. Abba most nem mennék bele - mert a végkifejletet ebben az esetben nem befolyásolta-, hogy persze Kerimnek is kellett azért az elején nyomásgyakorlás a felvállalás terén, de a lényeg, hogy õ volt az, aki végül maradt.
Így véleményem szerint erre az egy momentumra és az akkor még nem feltétlen teljesen tudatos bizalomra lehet felfûzni az egész jövõbeni Fatma-Kerim megbocsájtás szálat, illetve a lassú de annál erõsebb szerelem kibontakozását, és ez által jobban megérteni, netalántán még azonosulni is a lány döntésével, választásával.
(Az nyilván nem volt opció, hogy egyiket sem választja, mert a török sorozatokban nem ismerik az egyedülálló nõ jelenséget:D)

Egyébként Firat Celik játéka lenyûgözött szinkronostól mindenestõl, nem tudom másban milyen, de ebben engem meggyõzött.

Kerim kimosdatásával kapcs. lenne még pár gondolatom, de a fejem ráesik a klavira, szóval ezt és pár szösszenetet Tímeának a Buluthoz azt hiszem holnapra hagyom.

Uccsó, de csak mert Emír :-) De inkább belinkelem az egész oldalt, ha van idõtök nézegessétek török dizifanok garantáltan találni fognak sorikból is visszaköszönõ poénokat :-) https://www.facebook.com/Turkmemes

Még egy :-))))

A nap végére egy kis humor, Hanga abla múltkori filmsztárok vs. utcai török pasik kérdésére reflektálva :-)

Nagyon jó felvetések és kb. ilyesmi reakció(k)ra (mert biztos lesznek még vélemények) számítottam. :) Egyébként sok-sok olyasmi van bennük, amikkkel én is egyetértek.
Bár nem készültem Mustafa védõügyvédjének lenni, de Mary abla, a felvetéseid arra késztettek, hogy még mélyebben eltöprengjek ezen a fiún és úgy döntöttem, ha már - Récitõl hallott információk alapján rajtam kívül még senki nem próbálta meg megérteni, urambocsá' felmenteni - megpróbálkozom a lehetetlennel és...és...és... ma éjjel megvarrom a taláromat, megírom a védõbeszédemet és a holnapi nap folyamán szóra emelkedek. :)))

Ééés még valami. Amikor Musztafa lelõtte Selimet, oké megértettem hogy onnantól kicsit behúzta fülét-farkát, (bár nem teljesen, akkor veszítette el a szüzességét is:-)) de a pénzt miért fogadta el azoktól akiket gyûlölt és kis szultánkodott belõle?

Még néhány kiegészítés.
Kerim és az apja témakörben. Egy kérdés: ti úgy érzitek hogy játszik bármilyen szerepet Fahrettin papa pénze Kerim hozzáfûzõdõ viszonyában? Mert én tényleg nem vettem észre ilyesmit, de lehet figyelmetlen voltam. Igaz hogy én lovagoltam a legtöbbet ezen a nagy kibékülésen, de ezzel nem Kerimet akartam lehúzni, csupán az a problémám, hogy egy hatalmas forgatókönyvírói bakinak látom olyan dologgal felmenteni (próbálkozni) a papa bûnét ami igazából csak súlyosbítja a helyzetét. Nyilvánvaló hogy ezt nem gondolták végig az írók. De a lényeg, hogy Kerim (szerintem) õszintén megbocsátott, mert abban találta meg az enyhítõ körülményt az apja számára hogy a szeretetlenség üldözte a kengurukhoz meg a szörfdeszkákra szegénykét. De ha egyszer már kibékültek, szerintetek innentõl kezdve is erkölcstelen (vagy minek nevezzük ezt) elfogadni a segítségét? Mert nekem akkor lenne fura, ha úgy fogadná el, hogy közben még mindig köpködné az apját.

A hipózás vs. aljasítás témáról még. Valóban én nem Kerim felemelésével párhuzamosnak értelmeztem Musztafa lehúzását, mert itt a két karakter nem olyan szerves részei egymásnak mint a KG-ban a testvérpár, nem Kerim - Musztafa a sorozat címe. Csak egy kósza gondolat volt tõlem hogy Kerim pozitívumainak kihangsúlyozására még esetleg rásegíthet Musztafa még sötétebb megvilágításba kerülése, de nem ezt gondolom elsõdlegesen Musztafa aljasítása mögött. Ráadásul az õ degradálását nem látom olyan 180 fokos fordulatnak, mint ahogy pl. amikor az eleinte jófiú Güneybõl csináltak egy testvérgyilkos mocsadékot. Ugyanis ha belegondolunk a nõrablás és lövöldözés az elsõ évadban sem állt olyan távol Musztafától! A második évados akcióit én inkább azért éreztem eltúlzottnak, mert addigra már olyan mélyen volt, hogy a legkisebb gondja is nagyobb kellett volna legyen mint a szerelem, ezért nem éreztem logikusnak hogy miért tetézi még a problémáit további bûncselekményekkel, (pár évtized büntit megúszott volna nélkülük) fõleg miután az elsõ elrablás után rá kellett már volna jönnie, hogy Fatmagül nem hogy szerelmes belé, hanem egyenesen hányingere van tõle...

Hát akkor Musztafázzunk, Kerimezzünk kicsit :-))
Kerimnek a szememben egyetlen bûne van, az pedig hogy tétlenül maradt az erõszaknál. (Vannak ezenkívül is hibái, de azokat én nem bûnként értékelem) Ebben egyetlen enyhítõ körülményt látok, hogy drog hatása alatt állt. Nem értek a dorogokhoz, de mint hogy Kerimet úgy ismerjük, aki alapvetõen egy rendes, ártalmatlan gyerek volt az eset elõtt, (ezért sem használnám az õ esetében a hipózás szót) és a birkás jelenetben a nõi nemhez való hozzáállása is megnyilvánult párhuzamban az erõszakólókéval, ezért elhiszem hogy belõle a szer tényleg egy olyan szörnyet hozott elõ, ami nem õ valójában. (Fatmagül is úgy fogalmazott az egy másik Kerim volt.) Szerintem egyébként ezt a drogos témát felesleges egy Hilal sorozatban tudományosan vizsgálni, Hilalék ezt az enyhítõ körülményt találták számára jobb híján, mert különben nem lehetett volna lávsztori. Tudom, hogy ilyen alapon a többiek bûnét is lehetne enyhíteni. De úgy gondolom, hogy a késõbbi viselkedésük, az események hatása által elõbújt jellemük visszaigazolja, hogy ki az akiben eredendõen ott volt ez a szörnyeteg, és ki az akiben nem.
Kerimmel szemben Musztafát a kezdetek kezdetekor már egy baromként ismertük meg, aki leordítja a menyasszonya fejét, mert vizes ruhában ment végig a falun és bepukkad, mert hozzámert egy férfihoz. Nos, nekem ez már nagyon árulkodó volt az õ alapjellemérõl. De még nem volt egy szörnyeteg, ez igaz. Aztán jött a cserbenhagyás. Nos õ nem egy szinte ismeretlen lányt, hanem a menyasszonyát, a szerelmét(!) hagyta cserben, akkor, amikor a legnagyobb szüksége lett volna rá. Erre én semmilyen mentséget nem találok bocsi. Ha csak nem fogadjuk el mentségnek, hogy annyira hímsoviniszta és önzõ barom valaki, hogy ezért megundorodjon a szerelmétõl. De ugye nem?:-) A nõkhöz való viszonyában pedig a árulkodó momentum volt még az Asuval való kapcsolata. Azért ne feledkezzünk meg róla, hogy Musztafa még nõverõ is. Csak úgy költõi kérdés szintjén, egy tudatos nõverõ sokkal jobb, mint egy tudatmódosított nemi erõszakban cinkos? És mi garantálja, hogy ha Fatmagült feleségül veszi, idõvel nem kapott volna õ is a pofonokból?
De hagyjuk a mentségeket. Ami a legfontosabb számomra, amit te úgy fogalmazol meg Hanga abla, hogy "Persze, megbánta - oké. Próbálta jóvátenni - oké." Nekem ez utóbbi a döntõ különbség kettejük közt. Mert egy bûn alól csak is akkor lehet feloldozást nyerni, - mint ahogy Kerim el is nyerte Fatmagültõl - ha megbánom és jóváteszem. És talán abban egyetérthetünk, hogy ebben azért magasan Kerim teljesített jobban. Igaz, hogy Musztafa aligha tudta már jóvátenni, de arról, hogy "hirtelen felindulásból cserbenhagyta" a megerõszakolt menyasszonyát és erre ráment az egész élete, szerintem csak és kizárólag õ tehet, és ezért nem is tudom sajnálni érte igazán. Mert törvényszerû volt hogy erre rámenjen az élete? Rajta kívül álló okokból történt? Nem. Senki sem kérte, hogy menjen el Isztambulba bosszúálllóskodni, hogy lõje le Selimet, és ezzel aduászt adjon a Yasaranok kezébe, hogy megölje Vuralt és újabb aduászt adjon, hogy kihasználja a szerelmes Asut, és addig alázza a már õ gyerekével várandós feleségét amíg az annyira be nem sokall, hogy maga adja a rendõrség kezére a gyereke apját... Kerim lelövése, Fatmagül elrablása (és ki tudja mit akart még vele tenni) meg nálam végképp kicsapta a biztosítékot és innentõl kezdve utáltam meg egyenesen ezt a karaktert. Megkérdezhetem, hogy te ebben milyen mentséget találtál számára?

Lukrécia: Az elsõ és második évadot Kerim megítélésem nekem annyiban változott, hogy az õ elsõ évados disney herceg Kerimbe szerelmes voltam, a második évados Kerim a féltékenységi rohamok, hisztijei egyéb kis hülyeségei által azonban kicsit vesztett számomra ebbõl férfi bájából, és rájöttem, hogy inkább meghagyom Fatmagülnek :-) Emberileg viszont ezért nem csökkent a szememben, forgatókönyv szempontjából még úgy gondolom hogy kellettek is ezek a hibák és ezért sokkal realisztikusabb és emelkedik nálam Kerim fölé a tipikus török fõhõsöknek.
Azért hogy elfogadta Fahrettin papa segítségét nem hibáztatom. Egyrészt nem a pénz miatt bocsátott meg neki, hanem a már bocsánatot nyert apjától kapott dolgokat nem utasította vissza. Másrészt ahogy már sokszor írtam, Kerim más, õ nem egy Mahir Kuzey superhero erkölcsbajnok hanem egy átlag ember. És az átlag, családalapítás elõtt álló fiatalemberek 99%-a szerintem nem utasította volna vissza ilyen ajánlatot.

Hogy miért bocsátott meg Fatmagül, szerintem elég egyszerû a válasz: mert beleszeretett Kerimbe. . Hány olyan nõ van, aki nem egy hibát elkövetett hanem folyamatosan hibákat elkövetõ férfirõl nem tudnak lemondani. Ehhez képest szerintem Fatmagül esetében soha nem beszélhetünk arról, hogy önmagát alázná ezzel a szerelemmel. Nagyon is tisztában volt õ a dilemmával, meg is küzdött vele, nem egy elvakult szerelmes, önbecsülés nélküli lányról beszélünk, ellenkezõleg. Végül mégis érdemesnek találta rá Kerimet a bocsánatra. Szerintem nem véletlenül és nem érdemtelenül. Ha az áldozat meg tudta bocsátani, és ennek miértjeinek bemutatásában azért elég jó munkát végeztek Hilalék, én kívülállóként nem rugoznék tovább ezen, el tudom fogadni és tiszteletben tartani Fatmagül döntését.

Micsoda megfigyelés! :))) Nekem amúgy leginkább most a Kara Parában tûnt fel eme testrésze - bár valóban a Fatmagülben is volt jó pár totálkép ezekrõl a nagyon szép kacsókról.
Mivel alapvetõen jófej és nagylelkû ember vagyok, és mivel feltételezem nem szívesen válnál meg tõle, így fájó szívvel bár, de lemondok róla. Nekem úgyis ott van Kivanc szõröstûl-bõröstûl tokától bokáig, vele vigasztalódom a továbbiakban (is). :))

Merhaba!

Engin Akyürek kezeinek gazdája jelentkezik. Én láttam meg elõször! Cöhh!

Mary, nem, én se nézem Tonhal bey-t, annyira azért nem jött be, hogy felirat nélkül idáig vetemedjek. Bár a szír téma engem is érdekelne, de én is csak átfutottam, és nem tudom, hogy ez a szál mennyire meghatározó a történetben.

Jasszus, igen, elvileg a tv2 töröltette az indavideós részeket, de ha eredetiben szeretnéd mégis hallgatni Mehmet Giray hangját, a googledrive-on megtaláló (még) http://csodalatos-szazad-kosem.blogspot.hu/p/blog-page_84.html Csak az a gond, hogy ezek közül nem mindegyik HD minõség.
Na, örülök, hogy így elnyerte a tetszésed a sorozat meg Mehmet Giraykám, mondtam én;)) Nekem a sok intrikus vagy talpnyaló közül, õ éppen a politikai érdektelensége és romantikussága miatt volt egy üdítõ karakter, eleinte, khm.... Kösemmel kapcsolatban én is végig ezt éreztem, nem is volt jól megfogható tulajdonsága, ezért volt baromi nehéz dolga Berennek. A kis vadóc Anasztázia után (én imádtam) ez az alázatos teremtés nekem nagy csalódás volt, de sajnos késõbb a "kegyetlen de lelkiismeretes" szultána paradoxonban sem sikerült úgy lavírozniuk szerintem, hogy mégis egy kedvelhetõ, erõs, a történelmi alakhoz (vagy legalább egy hõsnõhöz) méltó karaktert hozzanak ki belõle...

Michonne, örülök az írásodnak, mert én még rengeteget agyaltam ezen a befejezésen. Én végül arra jutottam, abból kiindulva, hogy egy több ponton is ennyire zseniális sorozat, amely ilyen fontos témákat pedzeget, egyszerûen nem engedheti meg magának, hogy egy hollywoodi karaktermosodává váljon. Ezért hajlok én inkább a kifacsart társadalomkritika felé. Nyilván az átlag drámahagyomány alapján lett volna a(z) (el)várható befejezés, ha Mustafa keze által következik be a tragédia (én végig erre készültem), aztán mehetett volna az életfogytiglan gumiszobába/ zöldségcsináló terápiára. Úgy a "rossz" bukásával mégis lett volna egyfajta fél igazságszolgáltatás vagy legalább valami példastatuálás a történetben. Így azonban teljesen elmaradt mindenféle emelkedettség meg katarzis. De hát az életben hányszor következik be az "erkölcsi igazságszolgáltatás"? Ez a sorozat szerintem nem akart minket ilyenekkel áltatni. Emiatt érzem utólag úgy, hogy Mustafa, Bulut papa vagy Asiye happy endje nem valami hollywoodi karakterfejlõdést akar sugallni, hanem azt, hogy az életben ezek az önzõ, másokon átgázoló emberek érvényesülnek, nem a Narinok. (Már úgy gondolom, hogy amikor a szereplõk szinte meg sem hökkentek rajta, azzal a nemierõszakot és nõverést sem bagatellizálták el valójában, pusztán az "ál-elbagatellizálással" fejezték ki, hogy kb. mennyi joga lehet arrafelé egy nõnek...)
Nekem ezért lett végül ezzel a befejezéssel sokkal inkább tragikus és fájdalmas, de közben zseniális, mintha mindenki megbûnhõdött volna, mert igazából EZ a valódi tragédia és kritika: hogy gyakorlatilag nem igazán történik változás, visszatérünk a kiindulóponthoz, ami nem nagyon szolgál mással, mint kilátástalansággal és szomorúsággal.
Ebbõl adódóan én Narint nem csak példának, hanem ellenpéldának is érzem. Egy olyan karakternek, akin keresztül az is jól leképezhetõ, hogy ezeknek a nõknek miért nem kell, és nem szabadna ennyit tûrniük. Mert az önmagunk semmibevétele és a zsarnokság táplálása ugyanolyan rossz, mint maga a zsarnokság. Csak azért nem tudtam ezért hibáztatni, mert egy 18-19 éves lányról van szó, (amit néha elfelejtettem a szerephez kissé túlkoros színésznõ miatt:)) akibe egész életébe azt sulykolták, hogy neki semmi beleszólása nincs a saját életébe, és emberszámba se vette senki, még a szülei sem..., de Serdar "felvilágosult feminista" anyja is csak Mustafa karmai közül akarta kiragadni a Harun-házassággal, hogy Narin mit gondol, érez senkit nem érdekelt itt igazán. Zseniális, hogy Serdar - egy férfi török sorozatban! - teszi fel a kérdést, hogy tényleg ennyi a legtöbb, amit az ottani lányok várhatnak az élettõl? Hogy feleségül menjenek egy ilyen kis Harun formához? A sorozat végkicsengésébõl az derült ki, hogy sajnos lehet, hogy igen…

Drága Réci!
Mustafa karakter és színészi játék általunk történõ megítélését kérdezted. Nálam - talán nem meglepõ módon, mert én mindig picit formabontó vagyok - csillagos ötös. Jellemileg valóban nagyon (irreálisan) letoprongyították, de én addigra már annyira megkedveltem, hogy szörnyülködés helyett csak szomorúan csóválni tudtam a fejemet. Mondhatnám úgy is, hogy nem ismertem rá, hiszen a korábbi viselkedése szöges ellentéte volt a késõbbinek, ami aztán a végkifejlethez is vezetett. A halálának módja is tetszett. Olyan tökös Mustafás volt. Amúgy nem tudom, miért is akarták ennyire megutáltatni velünk ezt a karaktert a harmadik harmadra. Velem nem sikerült. És mivel bírtam a fickót, így a tetteire is igyekeztem mindig magyarázatot találni, ezért én még akkor sem tudtam rá igazán haragudni, amikor rálõtt Kerimre, vagy amikor elrabolta Fatmagült. (Valamelyikõtök nagyon jól írta, hogy a számunkra szimpatikus színészekre hajlamosak vagyunk ugyanazért a tettért kevésbé haragudni, hamarabb megbocsájtani, mint a kevésbé szimpatikuséra. Ez rám hatványozottan igaz).

Kerim kihipózását viszont én nem tudtam annyira engedékenyen fogadni. (Mondom, hogy formabontó vagyok.) :))
Sajnos a 79. bölüm végéig nem sikerült kikapcsolnom az agyamból azt a tényt, hogy ha õ nem veszi észre és nem kapja el Fatmagült azon az éjjelen, akkor ez az egész nem történik meg. És hogy nem állította meg a 3 barmot. Pontosan azért nem tudom elfelejteni, mert az õ jelleme toronymagasan kiemelkedett a többié közül. Ha a varázsgomba ellenére annyi kontroll mégis volt benne, hogy õ nem vett részt az erõszakban, tehát azért valamiféle fék még ilyen állapotában is mûködött benne, akkor nem értem, hogy hagyhatta, hogy a többi görény ezt tegye a lánnyal.
Ugye Mustafa egyik legnagyobb bûne, hogy cserbenhagyta Fatmagült. Nos, Kerim ún. "cserbenhagyása" (bár kettõjük között akkor még nem volt semmi kapcsolat, csak Kerimnek tetszegetett) az én szememben sajnos legalább akkora súllyal bír. És én emiatt a tettéért még a varázsgomba-hatással sem bírtam kimosdatni. Persze, megbánta - oké. Próbálta jóvátenni - oké. Mustafa is megbánta, és neki utána tényleg az egész élete ráment arra a hirtelen felindulásból és nem kevés szülõi ráhatással elkövetett cserbenhagyásra.

Szerintem nagy vitát indítottam most ezzel. :)))

Ja igen: Kerimünk valóban kb. 3 nap alatt megbocsájtott a papának és utána kicsit vonakodva bár - de simán elfogadta tõle a pénzt, mûhelyt, házat, satöbbit. Ezzel ugye nincs semmi gond.(?)
Tudom, hogy most nagyon rosszindulatúnak és genyának tûnök Kerimmel szemben (akit egyébként nagyon szerettem! Csak nem annyira elfogultan.), de ez azért van, mert kevesellem (hmmm...) a végén kapott büntetését, és emiatt azóta is háborog picit a lelkem.
Tovább nem boncolgatnám a témát, mert nem akarom elspoilerezni a végét azon kedves abláim miatt, aki még nem tartanak ott.

Na, akkor utánam a vízözön... :))

Még egy dolog, Récia említetted hogy Kerim még a ráncigálós fogvatartós események után is képes azt gondolni hogy Fatmagül szerelmes Musztafába. Amennyiben itt a leveles dologra gondoltál, lehet furi lesz tõlem aki végig ezen lovagoltam, de én most megértettem Kerim kétségeit. Az õ helyében lehet nekem is megfordult volna a fejemben ha egy ilyen találok és még azt hiszem hogy szemembe is hazudnak a dologról. Az orvosi kezelés szükségességét persze nem vonom kétségbe.:-)

Szia, Jaj, de jó volt ezt mástól is olvasni. Nem akartam már megszállottnak tûnni ezzel a Fahrettin papa témával, (pedig az vagyok) de engem is folyamatosan hergel és hergel az öreg, meg Hilal is vele. Ez nekem is rohadtul hiányzik hogy kicsit ostorozná már önmagát. De nem, õ áldozat. Esküszöm, ha a múltjában egy kicsapongó, nemtörõdöm alakként lenne ábrázolva, könnyebben megbocsátanék neki, de a mártírképétõl és modoros jófejeskedésétõl egyenesen rosszul vagyok.
Reménykedtem egy ideig benne hogy ha már egy ilyen undorító múltú apukát beemelnek a történetbe, legalább kidolgoznak egy jó apa-fiú kapcsolatot (az talán a sorozathoz méltóbb bölümhúzás lett volna talán, mint pl. Musztafa ámokfutása). De szó sincs ilyesmirõl. Ezzel a kapcsolattal én ebben a formában egyszerûen nem tudok azonosulni, és fõleg nem értem, hogy Kerim hogy jutott el a tömény megvetésbõl pár napon belül az apázásig??? Mert a forgikönyv nagyon azt akarta érzékeltetni számomra, hogy szinte áldozattá emelõdött a papa, mert kiderült nem szerette a rossz asszony ez kergette el a kontinensrõl, és ebbõl indul ki elõször Kerim empátiája az apuka felé. (???) És ez valljuk be, hogy ez egy undorító húzás Hilaléktól. Én tényleg nem tudom, hogy ennek a három nõnek tényleg ennyire torz fogalmai vannak az erkölcsrõl, vagy csak szimplán nem gondolják rendesen végig ezeket a dilemmákat?
És ami a legidegesítõbb a papában, hogy nekem az érzésem, hogy õ tulajdonképpen meg akarja vásárolni Kerimet. Csak anyagiakban illetve a magánnyomozós akcióval próbál kompenzálni, de egy normális apa-fiú jelenetet még nem igazán láttam (illetve volt egy próbálkozás, de az is Fahrettin papa önsajnálatába fulladt... forgott a gyomrom a 70. bölümben is, amikor meséli, hogy TUDTA õ hogy nem szereti a lány, de azért feleségül vette, szegény õ,...) vagy legalább csak azt, hogy lenne valami kedvelhetõ személyisége. De ez csak játssza a 007-est, szórja a pénzt, meg vigyorog a háttérben, mint aki annyira végezte a dolgát. Látszik is, hogy nagyon meg van elégedve magával. Bûntudatnak, szégyenérzetnek a szikráját nem láttam rajta soha.... Néha az az érzésem, hogy õ Cemre apja. :-)))

Selimet viszont én mostanában megint bírom. :-) Olyan kis béna hogy már-már aranyos. De még pozitív tulajdonságokat is fedeztem fel benne. ;-)

Húúú... Fatmagül ellenszenves véleményekkel még nem találkoztam. Ez mondjuk meglepett.... De így egyre jobban értem már, hogy miért is Cemre a nõideál a török sorozatnézõk szemében:-))))